Az autonómia eszköz a megmaradáshoz

2008.2.19
Székelyföld modernizációjának kérdéskörében gerjesztett vitát Csutak István volt integrációs államtitkár, miniszteri tanácsos, vitaindítója nyomán többen is megfogalmazták véleményüket a kérdésben. E vélemények közül újabb vitákat generált a Ráduly Róbert Kálmán csíkszeredai polgármester által felvetett ötlet: egyesíteni kell a székely megyéket. Ráduly az Erdélyi Riport hetilap kérdéseire válaszolva fejtette ki véleményét, ezt ismertetjük az alábbiakban.

Ráduly Róbert Kálmán elöljáróban leszögezte, hogy nem nevezné vitairatnak Csutak István felvetését. „Elsősorban azért, mert az írás felületes, és csak néhány rég ismert tünetre épít" – indokolja véleményét, hozzáfűzve: „Másodsorban azért, mert tévesek a kiindulópontként szolgáló premisszák, így aztán helytelenek a következtetések is". „Harmadsorban, Csutak István nem ismeri kellőképpen sem a Székelyföldet, sem a székelységet – állítja Ráduly –, ugyanígy írhatott volna a maorikról vagy Ausztrália őslakosságáról is", majd így folytatja: „Negyedsorban az írás, képletesen szólva, annak az európai integrációs államtitkárnak a tollából született, aki képtelen volt a térségi és helyi döntéshozókat összefogni egy működő rendszerbe, aki soha egyetlen integrációt érintő kérdésben sem szervezett intézményes konzultációt a Székelyföldön".

Ráduly megjegyzi, hogy az elmúlt években több komoly szakmai vitairat is született a Székelyföldről, ezek közül néhány a Magyar Kisebbség hasábjain látott napvilágot.

A csíkszeredai elöljáró szerint az írás nem kavarta fel a kedélyeket, „az írás rendkívül jó időzítését ellenben nem lehet elvitatni". Véleménye szerint: „Az írás jó példa arra, hogy hogyan kell időzíteni, de arra is, hogy miként nem szabad gondolkodni a Székelyföldről".

Arra a kérdésre, hogy nagy felháborodást váltott ki az általa megfogalmazott, a két székely megye egyesítésére vonatkozó javaslata, Ráduly kifejtette: „Felháborodásról nincs tudomásom. A javaslat csak azokat lepte, lephette meg, akik soha sem próbáltak Székelyföldben gondolkodni. Azokat, akik a priori elutasítottak mindent, ami székely, esetleg letagadták székely gyökereiket is. A javaslat egyébként nem most, hanem fél évvel ezelőtt fogalmazódott meg. A Tusványosi Nyári Egyetem nulladik napján az Ergo-sátorban Antal Árpád háromszéki parlamenti képviselővel és Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármesterrel az volt a feladatunk, hogy Székelyföldről, a térségben húzóerőt képező városokról beszéljünk". Emlékeztetett arra, hogy a „hogyan tovább"-nál merült fel ez az ötlet.

„A területi autonómia útján az 1968-ban a Ceausescu-féle Nagy Nemzetgyűlés által szabályozott közigazgatási megosztás az egyik nagy akadály" – véli Ráduly, megoldást is javasolva: „Meg kell kezdenünk a leépítését, a két megye egyesítése lehetne az első lépés, ehhez csatlakozhatnának utólag a mai Maros megye területén levő székely városok és községek". Az eredmény pedig szerinte egy közel milliós lakosságú térség lenne, az így kialakuló Székelyföld...

Az Erdélyi Riport firtatta az így létrehozandó megye székhelyének kérdését is. Ráduly szerint ez „lényeges kérdés, de részletkérdés". Ugyanakkor megjegyzi: „Ha azonban az utóbbi évek pályáját figyelembe véve kellene döntenünk, akkor Csíkszereda a favorit". Indokként a felsőoktatási és kulturális intézmények létét, a sepsiszentgyörgyinél nagyobb költségvetést és a földrajzi fekvést hozza fel. „Természetesen vannak, lenniük kell más szempontoknak is, de ezt a vitát a lehető legrövidebb időn belül le kell folytatni és pontot kell tenni a végére – fűzte hozzá.

Ráduly szerint „a hol legyen a Székelyföld közepe? típusú kérdések eddigi kezelése vagy nem kezelése – a humoron túl – magában hordozza térségünk tragikumát. A túlfűtött helyi ambíciók néha ártanak a közös fellépésnek". Példaként említi, hogy a regionális együttműködés hiányában a SAMTID „Hargita megyében megbukott, a regionális szemétlerakó kérdésével is egy helyben topogunk, nem halad kellő ütemben sem a »borvizek útja«, sem a regionális vízszolgáltató megalakítása". A hiányosságok okaként a folyamatos versenyhelyzetet is megjelölte, hangsúlyozva, hogy „a húzóerőnek számító nagyobb városok esetében nem marad kellő idő és energia a térségi együttgondolkodásra". „Sajnos, ezt az űrt a megyei önkormányzatok képtelenek voltak betölteni" – fűzte hozzá.

Az Erdélyi Riportnak arra a kérdésére, miszerint az immár elavult szék-berendezkedés vagy a bezárkózás az okozója a gondoknak, a csíkszeredai elöljáró kifejtette: „Egyik sem. A földrajzilag is jól körülhatárolt széki berendezkedés szervesen összefonódott elődeink életével, és fontos eleme a mostani lelkivilágunknak is". Megjegyezte azt is, hogy „a túlzott felaprózás kétségkívül hátrányosan befolyásolja a folyamatokat".

A térség elmaradottságának okát Ráduly abban látja, hogy „a Székelyföld soha sem volt gazdaságilag átlagon felül fejlett régió". Állítását történelmi példákkal támasztotta alá, hozzáfűzve „a térség új pályára helyezésének szükségessége továbbra is elvitathatatlan". „Hátrányban voltunk száz esztendővel ezelőtt, és azóta ez a hátrány csak tovább fokozódott" – állapítja meg Ráduly, hozzáfűzve – „de ez a hátrány a mai modern, szolgáltatásokon alapuló világban egyre inkább előny is". Példaként a természeti kincsek, így az ásványvíz kiaknázásának lehetőségét említette, hozzáfűzve, hogy a szolgáltatásokat is erősíteni kell.

A polgármester szerint „a helyhatóságokban dolgozó társaim nagy része teszi is a dolgát", így „ritkán vagy egyáltalán nem lehet látni-hallani őket a nagypolitikában". Véleménye szerint „akik a közösség érdekében vállalják a mindennapos sziszifuszi munkát, azok nem érnek rá okoskodni, vitatkozni, egyszóval politizálni".

Ráduly szerint „nincs három székely megye, sőt, egy sincs, csak három megye létezik, amely többé-kevésbé magában foglalja a Székelyföld területét, minden megyében egy-egy megyei tanáccsal". „A három megyei tanács, szándékosan nem használtam az önkormányzat szót, háromfelé húzott és fog húzni" – véli Ráduly, aki szerint „ma is ők képezik a gyenge láncszemet, erre is jó megoldás lenne az egyesítés".

„Az autonómia varázsszóvá lett" – mondta Ráduly, aki szerint „tudomásul kell vennünk egyszer és mindenkorra: az autonómia nem versenyfutás, akkor kerül elérhető közelségbe, ha mindenki révbe ér, azaz a székelyek nagy többsége felsorakozik mellette". Hangsúlyozta: „Erről kell megegyezni majd a román többséggel, parlamenti jóváhagyás nélkül ugyanis nem hozható létre".

Ráduly szólt a közös célokról is. Mint mondta, számos adottsággal ruházta fel Székelyföldet a Fennvaló, s „ezek kiaknázása, hasznosítása lenne a cél". „Az autonómia csak utópia szolid gazdasági háttér nélkül" – hangsúlyozta, hozzáfűzve: „ilyennel egyelőre csak három nagyváros (Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Székelyudvarhely) és néhány község rendelkezik".

Mi az összefüggés a Székelyföld modernizációja és az RMDSZ korszerűsítése között? – kérdezte az Erdélyi Riport Ráduly Róbert Kálmánt.

Válaszában az önkormányzati vezető kifejtette: „Évtizedek óta hiánycikk a Székelyföld-centrikus politikai erő". Mint mondta, „’89 decemberét követően Romániában a Székelyföldön kívüli magyar ajkú választópolgárok voltak többségben", így az autonómia-törekvések „nem voltak kellő hangsúllyal jelen az erdélyi magyar közgondolkodásban".

„A Csapó, Birtalan, Garda, Antal vagy Ráduly típusú székely képviselők nemcsak Bukarestben voltak kellemetlenek, hanem az SZKT-üléseken is" – véli az önkormányzati vezető –, „hosszú évekig, az egység jegyében az RMDSZ-ben a többség a csúcsvezetés nótáját fújta". Hozzáfűzte: „Csakhogy, amint az mára kiderült, erre a nótára nem táncolnak a Székelyföldön". Ráduly szerint „nagy hiba volt évekkel ezelőtt leseperni a székelyföldi törekvéseket", és „az RMDSZ sajnos, későre ébredt rá erre". Mint mondta, a székelyföldiek különböznek a belső-erdélyi vagy a partiumi magyaroktól, „nem rosszabbak, nem jobbak, egyszerűen mások". „Bizonyára ezzel magyarázható a »széthúzásnak« tűnő konok kitartásunk is" – fűzte hozzá .

Ráduly bizakodóan zárta a hetilap kérdéseire adott válaszok sorát: „Biztos vagyok abban, hogy hosszú távon megvalósítjuk célunk: megmaradunk itt, a szülőföldünkön. Az autonómia ehhez egy lényeges eszköz, de csak egy eszköz. A cél: a megmaradás..."

Hargita Népe