Az autonómiaharc elején tartunk

2008.3.12
Izsák Balázs, az SZNT új elnöke Székelyföld önrendelkezési törekvéseiről

-- Öt éves a Székely Nemzeti Tanács, az SZNT. Ön is az alapító tagok közé tartozik. Beváltak-e a létrehozásánál dédelgetett kezdeti elképzelések?

– A Székely Nemzeti Tanács kezdeményező testülete a legelején úgy döntött, hogy a székely székekben létrehozza a települési székely tanácsokat, amelyek együtt a széki tanácsokat alkotják, ezek pedig az SZNT-ét. Ezek a lépések megtörténtek. Nem állítom, hogy Székelyföld minden településén létezik székely tanács, de a lehetőség továbbra is nyitott, és ez a következő időszak feladata, hogy ahol még nem alakult meg, ott is létrejöjjön. A széki tanácsokból 2003. október 26-án alakult a Székely Nemzeti Tanács, amely már alakuló ülésén fontos dokumentumokat fogadott el, és kijelölte azokat az elveket, amelyek ma is köteleznek. 2003-ban szögeztük le azt is, hogy a Székelyföldnek külön régiónak kell lennie az Európai Unión belül.

2004 januárjában fogadtuk el Székelyföld autonómiájáról szóló törvénytervezetünket, amelyet Románia parlamentje elé terjesztettünk. Ez rendkívül fontos alapdokumentum: ha valaki megkérdezi, hogyan képzeltük el az autonómiát, az autonómia-statútum ezt részleteiben tartalmazza. Körülírja azokat az önigazgatási intézményeket, amelyek az autonóm Székelyföldet irányítanák. Ezen túlmenően az autonómia gondolatát, fontosságát sikerült beemelni a köztudatba. Az SZNT megalakulásakor nem gondoltunk arra, hogy néhány éven belül a közélet központi kérdése lesz Székelyföld autonómiája.

Fontosnak tartom, hogy az SZNT első elnökének, dr. Csapó I. Józsefnek sikerült Románia csatlakozása során bevétetnie az Európai Parlamentben egy olyan ajánlást, ami kimondja: a romániai magyarság helyzetének rendezéséhez többletintézkedésekre van szükség. Ez igazolta azt a törekvésünket, hogy az SZNT Székelyföld autonómiatörekvéseit az európai fórumok elé is el tudja juttatni.

Természetesen eljuttattuk dokumentumaikat a román parlament valamennyi frakciójához is. Két frakció válaszolt megkeresésünkre. Érdekes módon a Szociáldemokrata Párt akkori frakcióvezetője, Ion Solcanu az RMDSZ előtt válaszolt. A találkozónk, a vele folytatott párbeszéd civilizált hangnemben folyt.

– A román törvényhozásban az ügy nem haladt előre. Hitt-e abban az SZNT, hogy a román többségű parlament egy ilyen törvénytervezetet támogatni fog?
– A törvénytervezetet kétszer nyújtottuk be, mert időközben lezajlott egy parlamenti választás, és még nem zárultak le a Románia EU-csatlakozását előkészítő tárgyalások. A politikai váltógazdaságnak éppen az a logikája, hogy amit egy parlamenti ciklusban nem fogadtak el, arra a következő ciklusban vissza lehet térni. Első alkalommal hét RMDSZ-es képviselő nyújtotta be a törvénytervezetet, másodszor pedig Garda Dezső és Sógor Csaba. Én nem vagyok biztos benne, hogy hiába nyújtottuk be a törvénytervezetet a román parlamenthez.

Ha nekünk kellene elindítani a román közigazgatás átalakításának a szekerét a mozdulatlanságból, akkor lehet, hogy nem sikerülne. Viszont a románok is tudják, hogy az 1968-as, Ceauºescu-féle megyerendszer nem működik, nem jó Románia számára. Az is köztudott, hogy erre a megyerendszerre ráépített fejlesztési régiók szintén nem hatékonyak, nem működnek. Ez hamarosan be fog bizonyosodni, amikor Románia bekerül az Unió pénzügyi satujába. Vannak közigazgatási kényszerek, amelyek nem feltétlenül Székelyföld autonómiáját szorgalmazzák, de jó irányú lépésre kényszerítik a román politikai elitet.

Ha a közeljövőben újra napirendre kerül a régiók kérdése, felmerül Székelyföld ügye. A román politikai osztály cselekvési kényszerben van. Nem véletlen, hogy a Nagy-Románia Párt már évekkel ezelőtt megtette javaslatát a székely megyék szétdarabolásáról különböző román többségű megyék között.

– A román lépéskényszer ilyen szempontból akár negatívan is hathat irányunkban, mert arra nincs garancia, hogy egy leendő kormánytöbbség nem kezdeményezi-e a Székelyföld autonómiatörekvésének ilyen fajta megzabolázását...
– Ezt ha akarnák sem, tudnák kivitelezni, mert ez a Kisebbségi Keretegyezményt és még nagyon sok nemzetközi egyezményt sértene. Ezt a gyakorlatot nem lehet már Romániában sem folytatni. Románia kötelezettséget vállalt, hogy a közigazgatási határokat nem fogja úgy módosítani, hogy az hátrányosan érintse az egy területen élő kisebbségeket.

A keretegyezmény biztosítja a közéletben való részvételt. Ez azt jelenti, hogy például Hargita megye 70 százalékos magyar többsége döntéseket hoz. Ezt egy olyan döntéshozó kezében átadni, amelycsak húsz százalék magyart képvisel, nyíltan ellene szegülne a Kisebbségi Keretegyezményben vállalt kötelezettségeknek. Ha Románia betartja vállalt kötelezettségeit, ha végrehajtja a közigazgatási reformot, ha átalakítja a fejlesztési régiók jelenlegi rendszerét, csak egy dolgot tehet: létrehozza az autonóm Székelyföldet.

– Az ön véleménye optimista, de a román gyakorlat nem ebbe az irányba mutat. Egyáltalán van-e valódi szándék közigazgatási reformra?
– Elképzelhetőnek tartom, hogy a közigazgatási reformot a Bãsescu-féle alapdoktrína mentén fogják megvalósítani. A decentralizációs folyamatban létrejöhet egy közigazgatásilag autonóm Székelyföld, amely azokat a többlet-hatásköröket kapná, mint a többi régió. Lényegében ez történt Spanyolországban is.

Traian Bãsescu retorikájára, hogy a Székelyföldön sem lesz más autonómia, mint Craiován vagy Caracalon, mi is elmondhatjuk, hogy Baszkföldnek például nincs több autonómiája, mint Kasztíliának. A baszkokat, a katalánokat nem érinti, nem zavarja, hogy Kasztíliának mennyi van. A Bãsescu-álláspont jobb a decentralizációval szemben passzív vagy ellenséges politikai közegnél.

A kisebbségeket el nem ismerő Franciaországban is van erre pozitív példa: az a korlátozott autonómia, amit Korzika kapott, az az általános decentralizációs folyamat keretében jött létre. Megalkották a decentralizációs törvényt, és menet közben derült ki, hogy a korzikai helyzet külön törvény megalkotását teszi szükségessé. Így jött létre a Korzika különleges jogállására vonatkozó törvény. Ez első cikkelyében kimondja, hogy a korzikai nép külön történelmi-területi közösség.

Ezt a fogalmat az SZNT is átvette a francia jogszabályból. Ha ez annak a francia törvényhozásnak sikerült, amely az ország területén más népet nem ismer el, reménykedhetünk, hogy Bukarestben is megtörik előbb-utóbb a jég.

– Dr. Eva Maria Barki az SZNT tisztújító közgyűléséhez intézett levelében óva intett attól, hogy túlzott reményeket tápláljunk az Európai Unióval szemben. Véleményét a Kárpát-medencei magyarság köreiben sokan osztják, hiszen az EU régebbi tagállamainak megoldatlan kisebbségi gondjai jelzik, hogy nincs egységes elképzelés ilyen vonatkozásban. Az Európai Unió tehetetlenségét a Benes-dekrétumok, illetve Szlovákia folyamatos magyarellenes kirohanásai kapcsán is tapasztalhattuk. Miért kellene az Unióban reménykednünk?

– Ha az Európai Unió olyan szervezet lenne, amely tőlünk teljesen függetlenül működik, illetve egy felettünk álló szervezet volna, amelytől állandóan csak kérni kell, amit az teljesít vagy sem, akkor lehet, hogy én is osztanám az ilyen véleményeket. Beépülve az Európai Unióba, ott magyar képviselőkkel befolyást kell gyakorolnunk az uniós szabályozásokra. Ha ezt megpróbáltuk, és hosszú évekig semmiféle befolyást nem gyakoroltunk, illetve szövetségeseket sem találtunk, akkor majd jogos lesz egy ilyen álláspont. Addig viszont nem!

Ha megnézzük az Európa Tanácsban működő jogalkotási módot, vagy azt, hogy az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének az élén egy katalán képviselő áll, aki a kisebbségi autonómiák elkötelezettje, ez is sokat mond. Nem igaz az, hogy a romániai magyarságnak nincs befolyása, nincs hatása az Európa Tanács jogalkotási folyamataira. Csak egy példát említsek: Mag Péter újságíró még a csatlakozás előtt megkérdezte Ion Iliescu akkori államfőt, hogy Romániára nézve kötelezőnek tartja-e az 1201-es ajánlást, amire az államfői válasz az volt: nem. Ez a mondata később döntően befolyásolta az Európa Tanács ide vágó jogalkotását, ugyanis megszületett az 508-as számú határozat, amely megerősítette, hogy Románia igenis köteles teljesíteni az 1201-es ajánlást és minden kötelességvállalását.

– Eddigi sikertelenségünk okaként legtöbbször a konszenzus hiányát szoktuk emlegetni. Azt, hogy az RMDSZ elvtelen kompromisszumokat kötve, a román politikai életben nem képviselte következetesen az autonómiatörekvéseket. Romániai magyar kiegyezés esetén jobban állnánk? Sikerült volna kedvezőbb lépésekre kényszeríteni ez irányban a román politikai elitet?

– Voltak olyan pillanatok, amikor könnyen megragadható eszközökről kellett lemondanunk az RMDSZ felső vezetésének ellenkezése miatt. Amikor a települési tanácsokban kiírták a hivatalos népszavazást, illetve ezeket megtámadta a prefektúra a helyi közigazgatási bíróságon, két település ügye jutott el a strasbourgi Emberjogi Bíróságra. Bárki könnyen beláthatja, hogy ha kettő helyett kétszáz településnek lenne az ügye Strasbourgban, akkor annak hihetetlen nagy súlya lenne.

Arra lett volna szükség, hogy az RMDSZ felső vezetése rábólintson kezdeményezésünkre, a prefektusok pedig a kormány robotjaiként egymás után semmisítették volna meg a határozatokat a közigazgatási bíróságokon. A jogorvoslás különböző lépcsőfokain kellett volna mindezt végigjárni, és merem állítani, hogy ma már nyert ügyünk lenne. Az RMDSZ nem állt mellénk. Még az elején volt egy találkozónk a csúcsvezetőséggel Marosvásárhelyen, ahol Markó Béla elismerte, hogy a népszavazás a leghatékonyabb és a leghitelesebb módja a közösségi akaratnyilvánításnak, viszont ennek az eszköznek a használatát politikai konjunktúrától tették függővé. Úgy fogalmazott, hogy nem a megfelelő pillanat.

Markó Béla tulajdonképpen úgy tekintett az autonómiatörekvésre, mint társasjátékban a zsetonra: ha kell elővesszük, ha nem, akkor eltesszük. Nem az autonómia ügyének a szolgálatát tartották szem előtt, hanem azt, hogy koalíciós partnerükkel hogyan tudnak tárgyalni, milyen érdekeket tudnak felhozni. Ennek rendelték alá az autonómia ügyét, a népszavazás kérdését. Ebben különbözik alapvetően a megközelítésünk.

– A Székely Nemzeti Tanácsot és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot gyakorta az a vád éri, hogy nincs legitimitása. RMDSZ-berkekből szokták mondogatni, hogy összeül néhány ember, és közfelkiáltással elfogad valamit, megválaszt valakit, de nincs mögötte tömegbázis. Miközben az SZNT a Székelyföld nevében beszél, nehezen mutatható ki, hogy valójában Székelyföld hány százaléka áll mögötte. Hogyan reagál az ilyen vádakra?

– Amikor a közvetlen demokrácia intézményeit, annak működését valaki megkérdőjelezi, akkor szerintem, ő szenved demokráciadeficitben. A közvetlen demokrácia azt jelenti, hogy az állampolgár közvetlenül tud megmutatkozni, ki tudja nyilvánítani akaratát. Ez nem ellentétes a képviseleti demokráciával, hanem azt kiegészíti. Az RMDSZ is hasonló módszerrel jött létre. Ha megnézzük alapszabályát, az RMDSZ-szervezetek is ilyen elv alapján működnek. Napirenddel meghirdetnek gyűléseket. Aki részt akar venni, az elmegy, és véleményt nyilvánít.

Itt Marosvásárhelyen, a Kövesdombon a kilencvenes években is lakott hatezer RMDSZ-tag. Egy meghirdetett RMDSZ-gyűlésen a rekord 400 ember volt. Soha nem mondta senki, hogy ez nem legitim. Több száz településen alakulnak így székely tanácsok, és közösen akarnak valamit. Hol van itt a legitimációs gond?

Amikor RMDSZ-berkekből kétségbe vonják ezt az elvet, akkor szinte tudatosan bontják le saját közképviseleti legitimitásukat. Ők úgy próbálják elkülöníteni magukat az RMDSZ-en kívüli szervezetektől, hogy a parlamenti választásokon elért szavazatokra hivatkoznak. Ez egy parlamenti pártnak, egy román versenypártnak a legitimitása. Az RMDSZ közképviseletként határozta meg önmagát.

– A Székelyföld területi autonómiájáról szóló nem hivatalos népszavazás eddigi eredménye 200 ezer szavazat. Hogyan értékeli ezt az eredményt? Székelyföld lakossági és területi megoszlása szempontjából ez mennyire mérvadó?
– Ez a szavazatszám, amit az SZNT önkéntesei összegyűjtöttek, meghaladja azt a szavazatszámot, amely egész Románia területéről összegyűlt Tőkés Lászlónak, és amellyel bekerült az Európai Parlamentbe.

Egész Románia területéről ennél kevesebb szavazatszámnak van Brüsszelig ható következménye. Mi ezt a kétszázezer szavazatot csak Székelyföld területéről gyűjtöttük össze, ami önmagában sokat mond. A legtöbb Háromszékről, a legkevesebb – 40 ezer – Marosszékről gyűlt össze. A népszavazást azonban folytatni szeretnénk. Alakulóban vannak új helyi székely tanácsok: ezeket arra ösztönözzük, hogy ahol eddig nem került sor rá, ezután tartsák meg a népszavazást. Összességében tekintve a kétszázezres számmal elégedettek lehetünk.

– Törvénytervezetet nyújtottak be a parlamenthez, tárgyaltak a politikai paletta legkülönbözőbb szereplőivel, sikeres volt az autonómiáért kiírt székelyföldi népszavazás. Az SZNT új elnökeként hogyan látja: időben behatárolható az a periódus, amelynek végén elmondhatjuk majd, hogy egy lépésre vagyunk a működő székely autonómiától?

– Nézze, erre a kérdésére nem válaszolnék. Hogy miért? Példálóztam Korzika esetével. Azt mondtam, hogy Korzika korlátozott autonómiát kapott. A korzikai autonomisták azt mondják, hogy semmit nem értek el. Hogy ez tulajdonképpen porhintés. Véleményem szerint azok a jogkörök, amiket a korzikai önkormányzat kapott sokkal több, mint amivel mi rendelkezünk. Mi jelenleg semmivel nem rendelkezünk.

Az európai autonómiák egy folyamat során alakultak, jöttek létre, és fejlődnek folyamatosan. Elképzelhetőnek tartom azt, hogy ha kérésünk a közeljövőben ebben a formában nem is jön létre, a decentralizáció mégis olyan Székelyföldet teremthet, amivel ha nem is leszünk megelégedve, ezzel elkezdődik a folyamat. Hogy erre mikor kerül sor? Tulajdonképpen már elkezdődött! 2003-ban elkezdődött! Vagy lehet, hogy még hamarabb, hiszen volt Székelyföldi Egyeztető Fórum, amely már felvállalta dr. Csapó I. József autonómiára vonatkozó statútumát.

A közeljövőben el fog jönni az a pillanat, amikor Székelyföldnek lesznek regionális döntéshozó és végrehajtó szervei. Tartok tőle, hogy ez nem az lesz, amit mi kérünk, de a folyamat mindenképpen folytatódik. Az európai és a hazai folyamatoknak van egy konvergenciájuk, egy irányba mutatnak. Románia érdekei is ez irányba mutatnak.

Makkay József
Erdélyi Napló