SZABÓ TAMÁS fogadalmi lelkész (-Druida-).

....az ún. Tudás-alapú vallásos referenciák világából.
FOGADALMI MŰFAJOK
ELSZÓLÍTÁS
KATOLIKUS EGYHÁZ
PROTESTÁNS EGYHÁZAK
IZRAELITA EGYHÁZ
SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ
PÜNKÖSDI KARIZMATIKUSOK
CÖLIBÁTUS
MESE BELZEBUBRÓL
HAGYOMÁNYŐRZÉSRŐL ÁLTALÁNOSSÁGBAN
1/ ARS NOVELLICA
2/ BEMUTATKOZÁS
3/ EGYHÁZI HÁTTÉR
4/ DRUIDASÁG
5/ DRUIDA RENDEK
6/ KAPCSOLATTARTÁS
7/Jószolg.diplomácia
8/ PÁRKAPCSOLAT-MENTÉS
9/ GYÓGYÍTÁS
10/ BIBLIA
11/ A KORÁN
12/EGYÉB SZENTÍRÁSOK
13/ HAZUGSÁG - TESZT
14/ A FOGADALMAIM
15/FÉRFI-NŐ KÖZMEGEGYEZÉS
16/ LELKÉSZEK és KOLLÉGÁK
17/ DRUIDA KÉPZÉS
18/Lebeszélés öngyilk.ról
19/ KUTATÓI REFERENCIÁK
20/ ELLENTÉTELEZÉS
21/ VERSEK
22/ FÉNYKÉP
23/ HÁZASSÁGKÖTÉS
24/ VÁLÓPERES KÉPVISELET
25/ TEMETÉSI SZERTARTÁS
26/PROSTIK - STRICIK
27/ MEDIÁTOR-KÉPZÉS
28/ LESZOKTATÁS KÁBÍTÓSZERRŐL
29/KÖVETELÉS-ÉRVÉNYESÍTÉS
30/ÖRÖKBEFOGADÁSI SZERTARTÁS
PLÁTÓI TÁRSAS VISZONY
A HOMOSZEXUALITÁSRÓL
RENDEZVÉNY - NAPTÁR
Vállalkozótársi szertartás.
ALBÉRLET HELYETT LAKÁS
ELTŰNT SZEMÉLYEK
KETURA-KONFESSZIÓ

BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó


A druidaság lényegéről az egyházak felé.

Általánosságban....

A modern druidaságnak az a lényege, hogy amit más egyházak (pl. az egymással való rivalizálás időveszteségei miatt, vagy egyéb torz reflexeknek engedelmeskedve) hátrahagynak a lelkiismereti gondozási esedékeségek vonatkozásában, azokat FELCSIPEGETI UTÁNUK. Mellesleg némely modern egyház is tulajdonképpen ugyanennek a fajta szakosodottságnak a jegyében születhetett, sőt "izmosodhatott" meg. Az eddigi tapasztalataim szerint
- ha felcsipegettem ilyen esedékességeket, gondoznivaló "tételeket",
- akkor mire az illetékesek észrevették, hogy bizony tényleg nem hiábavaló ez az igyekezetem,
- addigra az adott téma már rég olyan erősen hozzám tartozott arculatilag,
- hogy kár lett volna tőlem elvitatni törekedni azt a tényt, hogy valóban szükséges és fontos dolgokra fordítottam az erőfeszítéseimet.
Ez persze nem jelenti azt, hogy amit nem hullajtottak el a "nagyok", hanem megtartottak és kiválóan gyakorolnak, arra is fájna a fogam; - mert ezt a magatartásformát jogosan átkozhatnák felém is, hiszen egymás felé tulajdonképpen ezt teszik burkoltan a fene nagy rivalizálásukban. Én vagy nyíltan átkozok valamit, vagy sehogy; - és amenyiben néha mégis megteszem, akkor is egy előkészítő szakasz és egy utógondozás közé zárva teszem, és menet közben feltétlenül szentírási epizódokra hivatkozom. Ezeknek a kényszerű ciklusaimnak a tapasztalatait oktatom is, ha felkérnek rá.
Ami pedig az összecsipegetendő funkciók mindenkor esedékes kérdését illeti, természetesen ez a törekvésem nem tévedhet olyan zsákutcába sem, hogy amit a "nagyok" tényleg jól csinálnak, azt is kritizálnám.
Ezekkel kapcsolatban
- csak a kérdések feltevésének a jogát tartom fenn,
- amelynek hanghordozása csak ezt demonstrálja és nem többet,
- és amelynek NINCS látens evidencia-tartalma,
- csak frontálisan is evidens hiányérzetek illetve jótékony és hatékony konzekvenciák tartozhatnak hozzá.
Ami ebben az utólagos összecsipegetésekkel végződő érdeklődő folyamatban náluk marad, azt viszont velük együtt dicsőítem, ha hagyják. Ha nem hagyják, akkor csak magamban teszem, de feltétlenül őszintén. Ezzel kerül minden a saját helyére, és ott ismarad. Ha az elhullajtott funkciókból valamelyik egyház valamennyit visszakér, akkor nyíltan tegye, és ne magyarázza másképp a kérdés múltját, mint ahogy az valóban történt; - és akkor tényleg minden a helyén marad. Ez hát az egyházak felé szánt druida arculat lényege.
A többi menügomb tartalma viszont annak a makacs szándéknak a jegyében született, amely szerint nem a druida gyűjt híveket, hanem a druida legyen a nem hívő emberek híve. Ezért a druidaság mesterség, és nem vallás. Ugyanis az egyszerű emberek azon problémáinak egy bizonyos részét, amelyek a nem-hívő életmódjuk miatt terebélyesednek el rajtuk, csak ebből a nézőpontból lehet felszámolni; - legkésőbb a mélyponton, mert akkor úgyis hagyják. Akkor a legerősebb a fogadókészségük, és akkor érzik, hogy ez tényleg az utolsó lehetőségük. Ez pedig a druida-műfajú végső optimizmus lényege, hogy ekkor mindent rendbe is teszünk. A törekvéseimben ezen a hangulaton tartom a lélektani hangsúlyt, és ha esetleg pl. mások rosszhiszemű tesztjei, vagy pillanatnyi rossz hangulata miatt néha el is kell hagynom ezt az alap-hangulatot egy rövid időre, akkor is mindig ugyanide térek vissza.


A három elemzett egyház mindegyikével kapcsolatban megemlítek nehéz, ellentmondásos vonatkozásokat, amelyek már súrolják, vagy esetenként át is lépik viszásságok határát is. Ám ne gondoljuk, hogy minden egyes egyháznak nem volt meg a maga ilyen nehéz korszaka, vagy speciálisan saját dicstelen vonatkozása; - amelyekre ők maguk sem lehetnek büszkék, és ezt nem csak sejteniük, hanem tudniuk is kell önmagukról. A druidaság ugyanezeket a csapdákat a saját búvópatak-jellegű (-"önként szüneteltetett"-) jelenlétével kezelte.
A druidaság ugyan valamelyest gyakrabban volt jelen a Földön, mint a próféták, (-és akkor is hosszabb ideig, mint ők-), de az egyházak folytonos küldetésében már nem osztozott. Ennek a probléma-kezelési módnak a hátrányait és előnyeit azonban sajátmaga kezelte és kezeli mindenkor. Ennek a kezelési módnak az a lényege, hogy az egyes emberek és a bármilyen szintű közösségek a saját gyenge és erős pontjaikat ne rosszhiszeműen zárják rövidre egymással, (-mint ahogy az szinte a vérünkké vált-), hanem végre jóhiszeműen. Ezzel a kérdéssel mint módszertannal a "Fogadalmaim" menüpont alatt foglalkozom bővebben.




AZ IZRAELITA EGYHÁZ/-RÓL-/ /-HOZ-/

Analitikus logikai egyenletek az egész Emberiség tudatossági és lelkiismereti kiteljesedésben.

Előzetes nyilatkozat:

Három egyházat értékelek a honlapomon druida-nézőpontból. A Katolikus Egyház menügombja alatt a protestáns törés eddig bizonyára sehol sem elemzett érdekességeiről is írok. Ezen kívül még a Szcientológia és az Izraelita Egyházakat értékelem a közéleti kérdésekben, illetve az általános haladás jóreményében betöltött jellemző félreismerhetetlen szerepvállalásaik szerint.
Mindhárom egyházzal kapcsolatban olyan adatokat és analitikus logikumokat közlök, amelyeket az érintett egyházak egyes elkötelezett tagjaival előzetesen már tesztelhettem, de természetesen a kapott válaszaim és megjegyzéseim nem voltak hivatalosak. Mindenesetre az itt megjelenő vélekedések és állásfoglalások egy vagy több lépcsőben már átjutottak egyfajta előzetes egyeztetésen illetve szűrőn. Ettől függetlenül mindegyikükkel illetve bármelyikükkel szemben fenntartom a véleményem kiegészítésének, megkurtításának vagy éppen megváltoztatásának a jogát, amennyiben hajlandóak kommunikálni velem a honlapon olvasható dolgokról. Ha viszont ezt elmulasztják, akkor a hallgatás egyúttal beleegyezést jelent. Ez esetben tehát az olvasható állításokkal azzal a tudattal szembesülhetünk, hogy az illető egyház a maga részéről szó szerint HIVATALOSAN beleegyezett a róluk itt olvasható kedvező és kedvezőtlen információknak abba az arányába, amelyet itt közlök. Ha egy hivatalos értékelő átirat érkezne bármelyiküktől, akkor azt feltétlenül leközlöm kiegészítésképpen, illetve ha egy vagy több fajsúlyos ellenérvet közölnek valamelyik általam megfogalmazott részletre vonatkozóan, akkor a megfelelő korrekciókat is feltétlenül végrehajtom az írásos állításaimban. Ezt értem az alatt, hogy a véleményem korrekciójának a jogát fenntartom, de a véleményem változatlan fenntartásának a jogát is ugyanúgy fenntartom hallgatás esetén; - és kívánok nekik lelkiismeretileg gördülékeny vallási felvilágosodást a Hit és a Tudás közötti akadályok áthidalásában!

AZ IZRAELITA EGYHÁZ:

Nemrég még az volt a divat, hogy hosszú és cifra körmondatokkal terelték el az emberek figyelmét a lényegről. Tehát az emberek ismeretlen hányadában rögzült egy olyan haszontalan reflex, hogy ha hosszú cifra körmondatokkal kell szembesülnie, akkor nem azonnal, sőt nem feltétlenül veszi észre, hogy ugyanezek a külsőségek néha különlegesen hatékonyan szolgálhatják az ő valós érdekeiket is. Ezen logikai szint fölött várható egy még újabb logikai szint, amikoris a hosszú és igényes mondatok valójában mindenki, (-minden ma még szemben álló fél-) érdekeit egyformán szolgálják: legalábbis ami a megcélzott végső állapotot illeti. Ezt a vívmányt pedig menet közben nem szabad sem félősen elhanyagolni, sem bután elkaszálni, csak mert az oda vezető átmeneti állapotokra nem lesz jellemző ez a majdani végső egyensúly. Én tehát erre a majdani végső egyensúlyra fókuszálva fogalmazom meg az ajánlásaimat.
Ezen felül egy írással nem lehet azt megcsinálni, mint egy személyesen előadó emberrel. Nevezetesen ez utóbbit ugyebár le lehet ugatni, ha hagyja magát. El lehet aludni előtte, ha az nem tesz csipeszt az illető horkoló orrára. Fel lehet állni, és demonstratívan ki lehet vonulni, hátha más hallgatókra is átragad a látványos visszautasítás lélektani lendülete. Ám egy írással ezt nem lehet megcsinálni, nem bizony! Legfeljebb pl. lehet rá reflektálni.
Manapság az úgynevezett "main-stream"-et, azaz fő eszmei áramlatot valójában az Izraelita Egyház működteti. A küszöbön álló korok ebből képesek lehetnek konstruktív hasznot húzni, de nem abból a gondolkodásmódból, ami ennek nyomán közüttü/-n-/k terjed, és amit az izraelita térfélről rájuk (-ránk-) hagynak. Az ilyen "haszon-húzós" gondolatok némelyike iránt én magam is fogékony vagyok, és el tudom kerülni az ezen fogékonyságból eredő szellemi termékek termésének európai keresztény szempontból nézve nyögvenyelős fejezeteit, csapdáit. Ugyanis ugyanennek az igyekezetnek a modern izraelita nézőpontból sugallt, irányított, helyenként megvásárolt termése európai nézőpontból menthetetlenül nyögvenyelős fejezeteket és csapdákat tartalmaz. Druida nézőpontból e kettő (-más-más rétegekhez kötött-) logikai tétel közötti hidak számára tudok kiegészítő logikai, és reményeim szerint idővel akár kézzel is megfogható "időkapszulákat" szállítani.
A most következő írásban valamilyen formában gyakran hivatkozom a véleményem súlyára. Ez alatt nem a "main-stream" hivatalos fórumain meg-nem lévő helyemre célzok, hanem azokra a logikai vívmányaimra, amelyeket szóban és internetes fórumokon vívtam ki, és álltam helyt értük magas színvonalon. Az emberek figyelmének súlypontja kezd ez utóbbiakra átcsoportosulni: az tehát csak egy meddő és merő strucc-politika, hogy ha az analitikus logikai vívmányaimat a hivatalos akadémiai tudomány "outsider"-megnyilvánulásnak bélyegzi, a napilapok pedig szándékosan összpontosítanak más, haszontalan dolgokra, akkor ne lenne súlya az állításaimnak. Ugyanis az állításaimért azok logikai súlya és sürgető esedékességük áll helyt, nem pedig a "main-stream", aki ezek iránt a dolgok iránt köztudomásúan botrányosan érzéketlen.
Európában vagyunk, és Európa egy olyan Istennő, amely gondozását druida nézőpontból nem szabad kihagyni. Előbb kulturálisan, majd ha ez kinövi magát, akkor talán majdan egyszer meg lehet célozni a gondozás szakrális minőségét is. Salamon híres reneszánszának korszakát állítólag az Ashera Istennő-kultusz egyenrangúsításának óvatos és figyelemre méltóan szakszerű előkészületei is jellemzték.
Tisztán történelmi és nem klerikális alapokon nyugszik az a hipotézisem, hogy a Salamon utáni negatívan látványos történelmi lerongyolódás nem ennek a kísérletnek a következménye, hanem sokkal inkább azt gyanítom, hogy Salamon trónörököse a nagy szexuális kavarodásban mégsem tőle születet, így nem örökölte Salamonnak és Dávidnak a kiváló génjeit. Ez a jelenség az ókor és középkor átka, és nem izraelita sajátosság. Pl. Miklós cár egyik lányáról, Marija hercegnőről a test-matadványok modern tudományos vizsgálata nyomán genetikailag bebizonyosodott, hogy Miklós génjei bizony távol maradtak az ő fogantatásától.
Tehát Dávidot és Salamont az egyetemes történelem legkimagaslóbb személyiségeinek panteonjában javaslom számon tartani. Ezen felül a régi korok Tudása illetve Fénye iránti nagy vágyakozásokban osztozni kívánok a zsidósággal, amely Salamon híres templomához kapcsol a történelemben mindmáig magas érzelmi hőfokon táplált, a nosztalgián jóval túlmutató konstruktív erőfeszítéseket. Cserébe a druida erőfeszítésekben való osztozás élményét tudom felkínálni. Európát és/vagy Asherát majd csak megbékítjük a Panteon férfias térfelével, és az igazi papok egyszer talán párválasztó ismerkedési estet tarthatnak/(-tarthatunk-) a számukra itt a Földön. Egyelőre csak a druida mesékben, amelyek nem csak a múltról, hanem a jövőről is szólnak, ahogy a híres zsidó irodalom is a kanonizáció akár magasabb, akár alacsonyabb fokozatain. Ezen felül támogatom az izraelita Lévi Rendet a saját történelmi előnyeinek megújuló újrafogalmazásában, amelyek közül druida részről mindent vissza fogok igazolni, ami igaz, és valós tényekből kiindulva tárgyilagosan fogalmazódik meg a nyilvánosság számára; - méghozzá a szeretet-buzgóság és felelősségi buzgóság jegyében, és nem azoknak a történelmi torzulásoknak a folytatólagos folyamodványaként, amelyek felelősségteljes felgöngyölítésének nehéz terhe a mi generációnk nyakába szakadt.
Ugyanebben a fajta jogos igyekezetben le kívánom szögezni a druidaságról, hogy az a jóval időszámításunk után bekövetkező druida-wicca törésig bezárólag férfi-nő papságként tündökölt az ugyancsak Egyiptomból örökölt lelkiismereti "közszolgálati" minták szerint. Mivel ma Európában letagadhatatlanul erős és általános a druida-nosztalgia, így magának az ún. "kisebbségi", de azért hiteles druida nézőpontnak akkor is súlya van, ha kétségtelenül nem sok koedukált druida pap- és papnő-páros szaladgál az utcákon.
Tehát a történelemben mindenkinél tovább éppen a druidaság tartotta érdemi szolgálatban a koedukált papi mintát.
Bármely druida Mózest a legnagyobb "druidák" egyikeként tartja számon abban az értelemben, hogy az egyiptomi uralkodó osztály ha a saját génjeit Észak felé kiterjesztette, abból lettek a druidák, illetve ha Kelet felé terjesztette ki Mózes és Áron által, akkor a Lévi Rend csúcsain ebből született meg ugyanaz a "druida-analóg" jelenség, amely génvonalat Észak felé druidaságnak hívunk; - amennyiben erre a genetikai jogfolytonosságra voltak/vannak megfelelő lelkész-lélek jelentkezők odaátról. Ennek genetikai jogfolytonossága máig egy külön kasztot képvisel a rabbik között, akikről lejjebb " ároniták" néven fogok megemlékezni.
(-A további vizsgálatokat igénylő hipotéziseim szerint a szúfizmus is végső soron valahogy hasonlóképpen született, ugyanis egy vérbeli szúfi a Korán térségében nem éppen jellemző módon akár a "lévita", akár a "druida" szóra pozitívan rezdül és reagál.-)
Tehát a Lévi Rend is fogalmazza újra a saját hiteles privilégiumait, de a druida privilégium az a férfi-nő papság történelmi súlyáról, tehát a férfi-nő együttműködés legkimagaslóbb történelmi referenciáiról szól. A druidaság jónéhány fontos vonatkozásban (-főleg a férfi-nő együttműködés műfajában-) idősebb fivéri kategóriát testesít meg a Lévi Rend történelmi referenciai felett; - még akkor is, ha esetleg a legidősebb lévita pajesza hosszabb az Asterix-film barlangi druidájának szakállánál. Európa nagyrészt a druidák lelkiismereti alá-alapozásának terméke, a druida szónak a földrajzi-lelkiismereti privilégiumai Európában ugyanúgy elvitathatatlan, mint a nagy keresztény egyházaké; - de honnan veszem a bátorságot erre a részleges alá-fölé rendelésre a nemzetközi összehasonlítások síkján?
Mózes eleve nem férfi-nő papságként alapozta meg a Lévi Rend papi szerepvállalását. Az Ószövetségből tudhatjuk, hogy se Mózes, se a vele együtt dolgozó Isten a nőket egyszerűen meg sem szólítják az alapelvek és teendők ismertetésekor. Ezt persze nem kárhoztatom, mert ennek is nyilván megvolt a maga nagyon súlyos oka. A druidaság tehát mindenki másnál nagyobb súllyal és joggal jelent be igényt olyan nemzetközi privilégiumokra, amelyeket még csak ezek után fog megalapozni, de az ehhez szükséges referenciákat már ma erősen tartja a kezében, azokat onnan nem lehet kicsavarni.
Mindenesetre bármilyen meglepő, de éppen a Lévi Rend által manapság követett doktrínák hajtják annak a trendnek a malmára a vizet, hogy a szcientológiát tulajdonképpen el kell ismernünk, mint a druidaság részleges jogfolytonos örökösét. A "Szcientológia Egyház" menügomb alatt megteszem ezt a gesztust, habár mint ha a fogamat húznák érzéstelenítés nélkül, a részleges aggodalmaimat is kifejezésre kellett juttatnom az ugyancsak részleges elismeréseim mellé. Habár azt is mellé kellett tennem, hogy a klasszikus emberi fogyatékosságnak több szerepe van a vallásos körök jellemző visszásságaiban, mint a vallásalapítók hibáinak. Ez a probléma végülis az idő-volumennel kapcsolatos, mert idő kell a kiizzadásához; - ahogy ez az összefüggés mellesleg a zsidóságot is "sújtja". A végső egyensúly innentől már tőlük (-pl. a szcientológia esetén a szcientológusoktól-), illetve a jövőtől függ, én pedig a mindenkori saját druida jogfolytonosságért tevékenykedem. Mindezt elvitathatatlanul hiteles druida nézőpontból; - mert hogy a mondandóim gyakori elbagatellizálásának és elsikkasztásának nyilvánvaló törekvései ellenére az egyre szélesebb körben köztudomású rólam, hogy a druidaságért mint ügyért nem a "pace-maker"-em dobog. Ismétlem, hogy ennek a történelmi és lelkiismereti örökösödési folyamatnak nem csak a szcientológia vagy a druidaság a részesei, hanem egyelőre a Lévi Rend is; - legalábbis amíg az Ószövetségben többször is felkonferált végső nagy hazatérés be nem következik. Amíg ez csak egy ideiglenes kényszerhelyzet, addig a szcientológia által már sikeresen felcsipegetett jogfolytonos druida-kompetencia hányad minden bizonnyal és komoly valószínűséggel véglegesedni tud náluk. Ám mivel e hajdani nagy druida össz-kompetenciának messze nem minden elhullajtott vonatkozását csipegették össze, (-nem csak a szcientológia, hanem általában az egyházak-) így bőségesen marad teendő a saját természetes druida témakörben is.
Az elhullajtott funkciók bőven megalapozzák a "saját" hiteles druida létjogosultságot, amely a történelemben ismét a saját maga nevében teszi le a névjegyét a lelkiismereti közszolgálati intézmények képzeletbeli szakmai kamarájának asztalára.
Vegyük mindjárt az első lehetséges probléma-forrás igazi gyökerét, amely csak látszólag kívánkozik a Katolikus Egyház menügomb témája alá. Mindenképpen egy Druida-Honlapra kívánkozó dologról van szó, és én "pénz-feldobálásos" kizárásos alapon szerkesztettem bele a három elemzendő egyház közül éppen az Izraelita Egyházzal foglalkozó fejezetbe, íme:
Európa egy megosztott druida-katolikus lelkiismereti aláalapozottsággal rendelkezik. Maga Európa volna a vesztes, ha ezt a két lelkiismereti ős-komponenst hagynánk egymás ellen uszítani, illetve az egyiket (-akármelyiket-) gyanútlanul hagynánk kitagadtatni a lelkiismeretünkből. Akinek esetleg ilyen ambíciói vannak, az készüljön meglepetésekre, amelyeket lehet, hogy lekövethetően éppen én fogok neki okozni; - de az is lehet, hogy én csak felkonferálom a szerencse-komponensek leroncsolását, illetve az egészségi atrocitások felfutását, és azok saját maguktól keresztülgyalogolnak az ilyen illetőn, ahogy szoktak. Ez a markáns módszertani különbség egy igazi druida-kompetencia.
Bizonyos kérdésekben ugyanezzel a határozottsággal kell fordulnom azon európai "antiszemita" indulatok ellen is, (-köztudomásúnak kell lennie, hogy ezt többször meg is tettem-) amelyek nem valós tényekből kiinduló ál-analitikus logikai egyenletekre próbálnának meg támaszkodni, miközben azok látványosan összerogynak alattuk.
A keresztény klérus, de a muszlim közvélemény még annál is erősebben azon a biblikus állásponton van, hogy a zsidó nép úgymond ellenszegült Isten akaratának, és ezt még az ószövetségi próféták is kellőképpen dokumentálták, Jézus életművéről nem is beszélve.
Nos, a "Katolikus Egyház" fejezetében elemzem, hogy az elfordulás és a szembefordulás közötti különbség katarzisát a Kereszténységen belüli katolikus-protestáns törés mutatja be a tudatossági kiteljesedésben, és kínálja fel másoknak is felhasználásra, de legalábbis összehasonlítási alapként. Itt arról a résnyi logikai különbségről van szó, amit kellő távolságúra kell megnyitni a tudatunkban. Ha ugyanis valakitől elfordulunk, annak nem szabadna többet jelentenie a figyelemnek az új, számunkra fontosabb dolgok felé való átcsoportosításánál. Ám az emberi tudatlanság miatt (-az én feltételezéseim szerint Lucifer nyomására-) ez a lendület tovább-lendül, és a valahonnan, valamitől vagy valakitől elfordulás teljesen feleslegesen az azzal való szembefordulásig is elmegy, és ott leragad, mint az enervált őszi légy a légy-papíron. Ezt a tisztán tudatossági és tudományos mélylélektani katarzist a Kereszténységben a katolikus-protestáns törés forrta ki, az sem azonnal, csak apránként, és lassan. De mára hitelesen kiforrta. Ez egy nyilvánvalóan jóval későbbi dátum, mint amikor a zsidóság úgy érezte, hogy el kell fordulnia az Istenétől, mert annak gondoskodása nem elég egyértelmű az ő aktuális igényeikkel való összehasonlításban. Aki itt figyelmetlenül olvasott, az lassítson, és menjen vissza pár sort, és csak utána folytassa! Tehát a zsidóság egy olyan korban fordult szembe az Istennel, amelyben még nem állt rendelkezésre az az alap-katarzis, hogy az elfordulás maradjon csak meg elfordulásnak, és ne legyen egyenlő a szembefordulással, se a felfordulással. Ez a dolog ráadásul egy kétoldalú játszma, ugyanis az még csak ezután válik majd bevezetett reflexszé, hogy a valahonnan vagy valakitől elforduló valaki a figyelmének korábbi alanyát az elfordulás pillanatában egyúttal biztosítja afelől, hogy a távollétében nem fog szembefordulni vele, de most egy olyan határhoz érkezett, amelyben nem tehet mást, el kell fordulnia. Ilyen kényszereknek néha én magam is engedelmeskedem. Sőt, az a fogadalmam, hogy nevezetesen "a druida legyen a nem hívő lelkek hívője a klasszikus hívő-felállás fordítottjaként", nos ez sem más, mint elfordulás Istentől, de amit nem követ szembefordulás, és attól még az Őtőle kapott és el is fogadott értékrendet nem tagadom meg.
A szcientológia még ügyesebben oldja meg ugyanezt a problémát, ugyanis Istentől elfordul, de ha a kezdeti zavarain átjut, akkor közben még hatékonyabban képviseli az Isteni Értékrendet, mint sok esetben az egyéb keresztény egyházak. Elfordul a Teremtő Istentől, de nem fordul vele szembe. Ismerjük fel végre, hogy a Teremtő Istentől valónak megszokott értékrend érdemi gyakorlása mindennél fontosabb.
Azonban a katolikus-protestáns törés csak később, és a szcientológia még annál is jóval később teszi, mint ama ominózus törés megtörtént a Teremtő és az Ővele Hivatalos Szövetségben lévő izraeliták között. Ez egy fontos összehasonlítási fogás az eltüntetésre váró feszültségek esedékességében. Most, hogy a tudományos mélylélektan igényével megfogalmaztam ezt a manapság nagyon aktuális problémát, most rátérek hát ama el- és szembefordulás "hivatalos" értékelésére. Anno Egyiptomban rengeteg "isten" volt forgalomban, és az izraeliták a részét képezték e helyzet minden tudati vonzatának. Nevezetesen ha az egyik "isten" leértékelődött, akkor gyorsan a másiknál kerestek menedéket, és ennek a tudati csapdáiban máris a régivel szembefordultak. Mellesleg ennek az állandó kényszernek irgalmatlanul magas az ún. autóimmun-típusú stressz-terhe (-ATST-), míg manapság a zsidóság éppen az immun-hiányos típusú stressz-tehernek a fő forrását képezi a nagyobb közösségekben, (-IHTST-). Az előbbit az összevissza emlékezés ütköző logikumai okozzák, az utóbbit pedig az emlékezés akaratlagos hiánya "termeli". Ez egy szemléletes tudati libikóka, amelynek a kiegyensúlyozásához mind tudományos, mind pedig európai druida módra "klerikális" nézőpontból hozzá kívánok járulni. A zsidóságnak tehát szüksége van, és éppen most van égető szüksége arra a keresztény-apportra, amely az ő számukra csak megkésve áll a rendelkezésre. De íme alaposan ráncba szedve a rendelkezésükre áll; - a Szíves Rendelkezésetekre Kedves Zsidó Testvéreink!!! Ugyanis én sem tudok mást tenni, nevezetesen miután az enyhítő körülményekről és részleges amnesztia-szempontokról sokkal magasabb szinten megemlékeztem, mint ahogy egy vérbeli zsidó önmagát és saját közegét védené, nos, nekem is követnem kell a keresztény és muszlim megállapítást arra vonatkozóan, hogy a zsidóság prominens személyiségei (-tehát nem feltétlenül minden egyes zsidó-) szó szerint "át-esküdött" a Teremtőtől Luciferhez, és ez meg is látszik azokon a trendeken, amelyekből a baráti kiút megteremtésében ezzel az írással állok a szíves rendelkezésükre; - a Szíves Rendelkezésetekre Kedves Zsidó Testvéreim!!!
Ha tehát a zsidóság a számukra kissé megkésett (-de végülis íme rendelkezésre álló-) katolikus-protestáns törés utólagos (-de azért erős és tartós-) katarzisát nem teszik magukévá, akkor az a részükről nem csak öngyilkosság, hanem egyenesen lassított harakiri.
Tehát a zsidóságnak az a hányada, aki ezt a később kitermelődő keresztény katarzist ugyanúgy a magáévá teszi, ahogy keresztény részről is rendszeresen fogadtunk be és dédelgettünk tisztán zsidó katarzisokat, nos az ilyen zsidó Európában druida-protektorátusság alatt áll. Ha valaki akár csak szóban is bántani akarja, az rövid úton beteljesülő druida-átkot von magára; - ugyanis a rabbi-kaszttól jöhető átkok és áldások láthatóan elutaztak a rendes évi szabadságukra, és az is lehet, hogy disszidáltak, és nem jönnek vissza. Igenám, de ebbe az állapotba meg is kell érkezni, ehhez pedig el is kell indulni. Az út nem lesz hosszú, mindösszesen csak szorgalmasan el kell olvasni ezt a fejezetet, és meg kell szívlelni benne azokat a részleteket, amelyek egy bizonyos ésszerű próbaidő után is elvitathatatlanok maradnak. Ugyanis ha egy részlet nem állja meg a helyét, azt nyilván korrigálom, és joggal várom el ugyanezt minden embertől, tehát például minden zsidótól is.
Remélhetőleg ez a hajdani baki és annak minden máig feltornyosult következménye a lévitáknak is terhes, és elfogadják a druida illetve szúfi közreműködést ennek a problémának az utólagos helyes beszabályozásához.
Kezdjük el hát felsorolni, hogy minek kell másképp történnie a zsidó térfélen, és miért:
Az Ószövetség Könyveinek, mint kimagasló jelentőségű történelem-kutatási forrásnak az igazán figyelmes elolvasásakor rögtön szembetűnőnek kell lennie egy olyan név-manipulációs csúsztatásnak, amely nem a belügye többé sem az Izraelita Egyháznak, sem nem Izrael Államnak. Itt most a legkényesebb szentföldi területi kérdések valódi hátterére célzok, illetve bogozom azt ki a következő sorokban. Nevezetesen olvashatjuk a Könyvekben, hogy 12 izraelita ősatya (-pátriárka-) leszármazottainak 13+1 egységre felosztott törzsei letelepednek a Szentföldön. A "+1" a Lévi Rend, aki nem kap földet a földosztásban, hanem Mózes és Józsué Izrael-szerte szétosztják őket az életművük alatt. Ebből az örökségből három déli törzs (-Benjamin, Júda és Simeon-) később létrehozza a Judaizmust, aminek annyi a lényege, hogy a többi törzset elnyomják és kizsákmányolják. A mai "Izrael" csak ennek a hajdani déli kisebbségnek a genetikailag valóban jogfolytonos maradéka, de nem egész Izraelé, ahogy viselkedik a területi kérdésekben. Ez egy nagyon fontos különbség. Pl. a mai Tel-Aviv egy mára úgynevezett "elveszett" izraelita törzsnek, az Efraim-törzsnek a területén volt, van és lesz, addig pedig Júdea soha sem terjedt ki. De térjünk vissza a Bibliában olvasható történelemre:
Az északi törzsek ezt a csak Jeruzsálem fényére összpontosító gazdasági koncentrációt, tehát vésgső soron elnyomást csak két szeretett királynak, Dávidnak, és fiának Salamonnak tűrik el. Mm Salamon minden bizonnyal kakukktojás-fattyú trónutódját már nem ismerik el, és az északi törzsek elszakadnak. Délen létrejön Júdea és a Judaizmus, Északon pedig a déliektől való elkülönülési szándék (-végső soron fojtogató gazdasági kényszer-) vallási megosztottságot eredményez. A mai Izrael valójában csak Júdeának és a Judaizmusnak a leszármazottaiból áll, ám hogy nagyobb területet vindikálhasson magának a modern történelemben, ezért nem "Júdeának", hanem "Izraelnek" könyveli el önmagát az ENSZ-ben, ami nem több, mint egy szánalmas nyavalyás csúsztatás. Eszem ágában sincs ennél az epizódnál lecövekeltetni a figyelmet, elvégre a druidaság még ennél rázósabb kihívásokra is megtalálja a megoldást a múltban, vagy megteremti a jövőben, vagy keveri ezt a két megoldást, de a végeredmény mindig a Makulátlan Egyensúly volt és lesz. De ettől függetlenül ezt a turpisságot jó krónikásként meg kell örökítenem, hogy e sorok születésének pillanataiban ez a valódi helyzet, és bizony nem más. Kár volna alkudozni!
Amúgy a Salamon halála után Északról Délre levonuló léviták alapozták és erősítették meg a Judaizmust, az északi törzseket pedig Asszíria elhurcolta, amikor kifigyelte, hogy az izraeli törzsek összetartása egy mély lelkiismereti sebet kapott Salamon után. Amikor az asszír rabszolgatartók az egyik törzset szélnek eresztették Észak és Észak-Kelet felé, azonnal mentek a következő törzsért, és azzal is ugyanezt tették. Ezek a törzsek lévita papok (a rabbik) nélkül keveredtek el Eurázsiában, és a történelemben később ún. "karaita izraelitákként" olvashattunk róluk itt-ott. Ám mivel a nem-izraelita népek lusták voltak rendesen elolvasni a valódi történelmi eredetüket, így a karaita-judaista ős-ellenségesség ráadásul még tovább mélyülhetett a történelemben. Ezt a két, markánsan más izraelita minőséget (-a karaitát és a judaistát-) téveszteni botrányosan felületes hiba volt a nem-izraelita népek részéről, amely hibaforrás máig tart és szétzilál alapvető történelmi analitikus kiértékeléseket. A rómaiak csak 700 évvel később szórták szét Júdeát, és közben ráadásul a Jézus megítélésének kérdése is bonyolította a viszonyokat.
Ha a Róma által csak jóval később szétszórt judaista izraelita (-a tulajdonképpeni zsidó-) törzsek valahol valami konfliktusba keveredtek, amely részleteinek a kivizsgálási igénye csak később jelentkezett az adott nem-zsidó közösségben, akkor a rabbik az ilyen konfliktusokat gondolkozás nélkül a karaiták nyakába varrták. Néhai Mándoky Kongur István türkológus professzortól és németországi török vendégmunkások fél-professzionális történészeitől azt hallottam, hogy Hitler történészei amikor csak tehették, beavatkoztak a karaita tömbök javára, ha a fasiszta hadműveletek irányítói telexen tanácsot kértek ez ügyben. Őket tehát nem hurcolták el. Hitler történészei tehát ezt az egyetlen egy részletet alighanem kivételesen jól értették.
A hajdani karaiták egyik fele ma tulajdonképpen keresztény, mert az Újszövetséget a történelemben a legeslegelőször fogadták el. A másik felük pedig muszlim, mert a Koránt szintén a legeslegelsők közt fogadták el a történelemben, ha esetleg történelmileg kimaradtak a keresztény térítésekből. Ha tehát a próféciák értelmében valaha megint egyesülnek a hajdani Izrael törzsei, akkor az egy Judaista-Keresztény-Iszlám hármas pillérű állam lesz. Vagy ahogy én mondom: Össz-Ábrahámita. Ne feledjük, hogy az északiak soha sem voltak "judaisták", csak hát rendesen el kell olvasni az Ószövetséget. A hajdani északi, később karaita izraeliták igazi eredete etimológiai kutatásokkal maradéktalanul feltárható: ugyanis a genetikai és etimológia jogfolytonosság csak párhuzamosan képes haladni az egymást követő generációkban. Az egymástól való elágazásuk, vagy az egyiknek a másik általi "lehagyása" fizikai és biológia nonszensz volna.
Az északi izraeliták mind a Júdeabeliektől, mind pedig egymástól genetikailag, antropológiailag és a néprajzi külsőségeik szerint is különböztek; - ezért futott zsákutcába Prof. Dr. Steve Jones híres és méregdrága tudományos kísérlete, amely az elveszett törzseket a modern genetika eszközeivel törekedett megtalálni. Ugyanis a mai ismert zsidóság eleve sem képezett ehhez valóban alkalmas összehasonlítási alapot, és menet közben miért vált volna mégis azzá"?"
De térjünk vissza az ismert és tulajdonképpeni zsidóságra, azaz az ókori Júdea maradékára, akiket a zelóta lázadást leverő rómaiak eresztettek szélnek kb. i.sz. 70-ben; - nagyjából ugyanakkor, amikor Bodicea britanniai druida papnő lázadása miatt Róma kénytelen volt megosztani a hadipotenciálját a Birodalom északi és déli végei között. Ha nincs ez a megosztási kényszerhelyzet, akkor az egész római hadipotenciál Jeruzsálemre nehezedhetett volna. Ez esetben ki tudja, hogy a híres történelmi szétszóratás vektora megmaradt volna-e a mi dimenziónkban. Bodicea tehát akár a tudtán és akaratán kívül, vagy akárhogyan is, de a legelső kimagasló Yad Vashem személyiség; - erről egy Druida Honlapnak feltétlenül meg kell emlékeznie.
A hiteles druidaság felbukkanása a történelemben tehát soha sem arról szólt, és nem arról fog szólni, hogy egy népcsoportnak (-pl. a zsidóságnak-) el kellene tűnnie a Föld színéről. Mert ez esetben az adat-vesztés mértéke magát az egész Emberiséget veszélyeztetné. Ugyanis az emberiséget a Bioszférán és a szexualitáson kívül még a valós kapaszkodókból kiinduló analitikus logikai egyenletek tartják össze, méghozzá előbbi kettővel minimum egyenlő jelentőséggel. Felettébb szükségszerű a költői kérdés, hogy a mai logikai zűrzavarnak nem éppen az képezi-e az igazi gyökerét, hogy bizonyos népek tényleg eltűntek, vagy éppen elnevezést változtattak az ismétlődő történelmi kényszerhelyzetek nyomasztó súlya alatt, ahogy a hajdani északi izraeliták is nyilvánvalóan ezt tették. A Judaizmus tehát amint látványosan és keservesen belesül néhány történelmi kísérletébe, azonnal semmilyen logikai menekülő útvonala nincs a poszt-karaita jogfolytonosságokkal való szövetség keresésén kívül. Amikor erről a felismerésről tájékoztattam a zsidó személyiségeket, akkor azok láthatóan fordítva érzékelték ennek az eshetőségnek és esedékességnek a valós "ráakaszkodási vektorát". Jó krónikásként nem tehetek mást, mint hogy feladom ennek az összefüggésnek minden további promócionálását, és megörökítem az utókornak, hogy én itt akadtam el: ez a tény, ne mást mondjanak vagy gondoljanak rólam és a korról, amelyben tevékenykedtem, hanem ezt. Ami a hajdani karaiták által hozható össz-izraelita vagy össz-ábrahámita apportot illeti, arról azért meg kell említeni valamit. A szláv népek előbb elfogadták azokat a fejlett mintákat, amelyeket a karaiták a Kazár Birodalomból szeretettel exportáltak.
A judaista-keresztény-muszlim hármas tagoltságú szimbiózis elsőként és máig egyetlen megvalósítójaként
- tündöklő Kazár Birodalomnak tehát a szláv törzsek mint a fejlett minták importőrei és akceptorai képezték a részét,
- és nem katonai elnyomás alatt éltek benne,
- amelynek a gondolata nem több volna, mint egy matematikai és harcászati nonszensz.
Ám a szláv törzsek később fordítva hálálták meg ezt a szívességet, és a Kazár Birodalom a pravoszláv-muszlim ütközetek ütköző-zónájában mártírként vérzett el, mintegy a mindenkori katonai és matematikai realitások "beteljesüléseképpen". Ettől a történelmi képződménytől és fejleménytől mindig távol tevékenykedő rabbik folyamatos protektorátussága alatt élő judaista zsidó tömbökkel szemben a szláv tömbök nem terheltek olyan fajta történelmi felelősséggel, mint amilyen a római vezényletű poszt-kelta tömb és a zsidóság között a szétszóratás okán tulajdonképpen mindmáig fennáll. A szláv tömb egyedül a karaitáknak tartozik hálával a fejlett minták átvétele miatt, illetve felelősséggel azért, hogy ezt fordítva hálálták meg. Ha nincs modern karaita-judaista történelmi szövetség, ergo kollektív karma-ozmózis, akkor a judaista zsidóság lelkiismerete önmagában borzalmasan sáros a keleti szláv tömbök előtt, amelyet a szokásos sajátságos bánásmódban részesített. Amikor ezek a problémák a felszínre törnek, azok attól függetlenül a felszínen vannak, hogy a sajtó nem méltóztat tudósítani róluk. Ha pedig a felszínen vannak, akkor ott nem karma-színházat, hanem karma-tőzsdét kell belőlük csinálni, különben kezdetét venné a biológiai manifesztáció, végül az atrófia és kollapszus. Magyarul a fizikai síkú nyilvánvalóvá válás, a sorvadás és az összeomlás.
Druidaként támogatni vagyok köteles azt az egyébként rabbinikusnak megszokott elv-rendszert, amely a genetikai jogfolytonosságok történelmi felelősségét mindaddig nem engedi el, amíg annak hatása minden létező vonatkozásban és teljes mértékben nem regenerálódott az eredeti károsult rétegen. Ez egy önálló fejezet a történelmi analitikus logikai egyenletekben. Ám lejjebb fogjuk látni, hogy miközben a zsidóság titokban ezzel indokolta és indokolja a vérlázítóan deviáns viselkedéséből eredő minden károkozási tételét, addig maga is rendszeresen optikai csalódások és házszám-tévesztések csapdájába esik. Ennek a legfőbb okául a római és a vele szövetséges nyugat-európai poszt-kelta tömbök késő ókori és kora középkori szokását kell megjelölnöm; - amely nevezetesen azt a mintát rögzítette, hogy amikor egy hazátlan zsidó közösség vagy egyén a hazátlanságából eredő problémáit egyeztetni szerette volna a "vendéglátó" közeg képviselőivel, akkor elfordultak, elhallgattak, és ha ez sem volt elég, akkor egyszerűen eltávoztak. Ez tehát annak a genetikai jogfolytonosságnak a lelkiismereti terhe, végső soron felelősségviselési esedékessége, de nem a magyarságé, vagy a szlávoké. A mai zsidóság láthatóan ugyanezt teszi, végső soron tükrözi a modernkori generációkkal, ám ennek ez a részlegesen mentő körülményként betudható valódi előzménye.
Rövidesen látni fogjuk, hogy a zsidóság ezt pontosan nem azokkal a genetikai jogfolytonosságokkal szemben teszi, akiktől ugyanezt anno elszenvedte; - illetve akik miatt az ezzel járó feszültségeket és specifikus igényeket generációról generációra örökítette, hogy aztán azt hosszú idők feszültségéből kirobbanva végül olyan vétlen és gyanútlan népekre zúdítsa rá, mint pl. az oroszok, vagy a magyarok, vagy éppen poszt-karaita népek, de különösen mi magyarok. Ennek nyomasztó stressz-terhe a stressz pszichofiziológiai késedelme és ütemeződése miatt rövidesen a Holokauszt jelentőségén és károkozási mértékén is túlcsaphatna. Feltéve, ha semleges druida nézőpontból nem kezdődne meg ezeknek a kollektív lelkiismereti esedékességeknek a kreatív kezelése, amelyet Progresszív Történelmi Stressz-Leltárnak hívok. A "kollektív lelkiismereti nyomvonal gondozása", illetve "a stressz-kvótákkal való gazdálkodás" a másik két menügomb alatti fejezeteknek is a központi gondolatát képezi: nevezetesen a Szcientológia Egyház és a Katolikus Egyház című fejezetek tartalmában.
Most pedig nézzük meg, hogy hogyan ír a korunk lezárandó fejezeteiről egy druida-krónikás, aki a kor első számú krónikásának címét talán hamarabb elnyerte, mint ahogy egyáltalán megpályázhatta volna. Régi filozófiai hagyomány, hogy "Tudni merni kell, és csak a gyáváknak néma a világ". Ne feledjük, hogy ma az újságok még akkor is hazudnak, amikor kérdeznek, nem hogy akkor, amikor állítanak valamit.
Az absztrakt, és ezért sokáig oly "ártalmatlannak" tűnő stressznek bizony menthetetlenül van egy bizonyos küszöb-értéke, amelyen túl már a biológiai manifesztációk következnek. Mózes minden bizonnyal ezért őrjöngött a halála előtt, nevezetesen hogy az izraelitákat az idők végén utoléri a veszedelem.
A körvonalazódó hipotéziseim arrafelé mutatnak, hogy a tudatossági evolúció mostanában következő határán olyan rejtélyes betegségek következnek, amilyeneken ha nem esnénk át, akkor fiziológiai képtelenség volna maga az a tudatossági szint, amelyhez a próféciákban beharangozott nagy felvirágzás tartozni fog. Ilyenek az epilepszia és Alzheimer-kór, illetve az egyéb agyi betegségek vagy funkciózavarok, mint pl. Meniére szindróma, tartós retardáltság vagy éppen a pánikbetegség.
Ahogy ma mindnyájan a leprát átvészelt emberek leszármazottai vagyunk, és már nagyon ritka ez a betegség, ugyanúgy lesz várható egy olyan aurális fiziológiai edzettségi szint, amely ezekben a betegségekben alapozódik meg, de végül konstruktívan túlmutat mindazon a terhes nyűgön, amit ma a többség hozzáképzel az asszociációiban. A Nagy Felvirágzás korában immár hajdan, de ma még csak majdan. Ezt azért írom, mert az Izraellel kötött Szövetség olyan feltételes átkok "ráolvasásával" indult, amelyeknek a Mózes könyveiben leírt tünetei ezekre a modernkori betegség-megnevezésekhez tartozó tünetekre hasonlítanak a leginkább. Ama esetleg beteljesülő átkok egy bizonyos része (-a nem korai halállal végződőek-) tehát csak egy olyan evolúciós küszöb a hipotéziseimben, amelyen túl kell esni. Fel kívánok konferálni egy olyan tudományos hipotézist, hogy a Teremtő az izraelitákat küldte előre ebben az evolúciós "ütközetben", amelyben a valódi tétet ama ominózus betegségek utáni közállapotok alá-alapozása és fokozatos meghódítása képezi. Ha tényleg ez volna a helyzet, akkor jár nekik az a fajta protekció, hogy amikor mindannyiunk helyett át kell szaladniuk ezen a feltételes átkokkal terhelt tartományon, akkor minél gyorsabban átessenek rajta, méghozzá minél kevesebb veszteségek jegyében. Ám amikor ennek a veszteségi kvótának a minimalizálása immár megtörtént, akkor a veszteségnek is meg kell történnie.
Meg kell vallanom, hogy a most következő lelkiismereti tetemrehívás alatt valójában én mást sem teszek, mint próbaképpen kóstolgatom, hogy akár csak részlegesen is magamra tudnám-e vállalni egy bizonyos próbaidőre ezeket a felelősségeket, amely alatt a tudatossági evolúció gyorsan átslisszolhatna ama kényes tartományon. Nem "piskóta" druida szakmai kihívás, mindenesetre a vele járó műsort nem tudnám egyedül finanszírozni. De attól még senki sem tilthatja meg nekem, hogy ne játszadozzam el a gondolattal. Az olvasó pedig az én javaslataim szerint lehetőleg azzal a gondolattal játszadozzon el, hogy a most elemzésre kerülő tipikus zsidó hibák és visszásságok nyomán vagy mostanában áll be egy egyensúly, vagy esetleg mostanában lesz megteremthető egy szerencsésen elkapott és kiaknázott történelmi pillanatban. Ehhez a konstruktív vívmányhoz rendbe kell tenni a "karaita", "judaista", "szefárd", "askenáz", "áronita", "esszénus", "farizeus", "szaddaceus" "hászid" és "lévita" fogalmakat.
A "karaita" és az "elveszett törzs" valójában funkcionális analógiák. Őket Krisztus előtt 721 és 731 között Asszíria "deportálta" törzsenként. Mivel ez az egész száműzetés a Salamont követő nagy lelkiismereti törés után történt, így ezek a mára inkább csak hajdani izraeliták rabbi-kíséret nélkül keveredtek el. A rabbik őrájuk mázolták át a saját bűneiket és a tévedéseiket, ha megbuktak vele. Annyit azért elértek, hogy a bűnök elkövetése és annak kivizsgálási igénye között elteljen annyi idő, amennyi után ezt a felelősségi tova-testálást kivitelezhették.
A "judaisták" azok az egyszerű zsidók, akik Júdea maradékaként a rabbik folyamatos kontrollja alatt vannak számon tartva. Méghozzá a származás és a neveltetés kontrollja egyaránt nagyon erős. Őket ez a kontroll különbözteti meg a karaitáktól, valamint az, hogy a karaiták valóban lojálisak Krisztus és Mohamed személyéhez, minimum az egyikhez, de gyakran mind a kettő iránt. Ezen felül őrzik az izraelita, de nem-judaista származásuknak a tudatát is, de erősen szenvednek amiatt, hogy a nem-zsidó népek ezt felületesen összekeverik a judaista zsidóval. Egy judaista vagy egy karaita megkülönbözteti a norvéget a svédtől, az ukránt az orosztól, a csehet a szlováktól, de "viszonzásként" olyan hibát kap, amely még annál is nagyobb, mint ha a bantu négert a sintoista japánnal kevernék.

A "szefárd" és "askenáz" az európai vándorlás alatti tömbök különféle üldöztetésekben vagy részesült vagy azokból kimaradó tömbjeit különbözteti meg. Én a régi valós kifejezésekhez képest a kivizsgálásoknak a cigányútra vezetését jobban szolgáló kifejezéseket látok bennük, mint bármi mást. Nem is vagyok hajlandó szégyellni magamat azért, hogy nem teszek különbséget közöttük, mert ez a különbségtétel legfeljebb judaista belügyek igazságossági kérdéseit szolgálja. Ez tehát judaista belügy, aminek külső vonatkozását nem látom, (-minden bizonnyal nincs is-), így lezárom annyiban, hogy mindkettő Júdea maradéka.
Az egész felsorolásban kettő, maradéktalanul és tartósan pozitív kategóriát különböztetek meg: az esszénust és az áronitát. Ez utóbbival a felsorolás végén foglalkozom. Végülis a karaitákat is ide sorolhatnám, mert ők sokkal többet tettek, sőt mindig jóval több áldozatot is meghoztak a saját rovásukra a velük érintkező népekkel való konfliktusok elkerüléséért, megelőzéséért illetve kiküszöböléséért, mint a judaista "térfél" a saját mindenkori partnereivel szemben. Ám a többi izraelita "kategóriának" olyan konfliktusai voltak és vannak egymással, illetve ezekkel az általam élre sorolt kategóriákkal, amelyekért ők maguk is nagyon nagy arányban hibásak, felelősek, és nem csak a súrlódó partnereik.
Az esszénusok vélhetően az északi és déli izraeliták keveredéséből létrejövő nagyon vallásos képződmények, akik a napi politikától elfordulva csak a vallásos tekercsek tanulmányozásában láttak reményt. Ők a római kor "képződményei". Vélhetően remete szerzetesi közösségek, amelyek nem különösebben tudtak önreprodukciós szintű népszaporulatot produkálni a férfiak túlsúlya, netán kizárólagossága miatt. Keresztelő János bizonyára esszénus volt. Az esszénusok nagyjából a "zelóták" kortársai, akik (-ez utóbbiak-) az aktív politizálásban és a partizán-szervezkedésben látták a kiutat. Júdás egy leginkább zelóta-lelkületű apostol, akit a kereszténység félreért és félremagyaráz. A zsidóságnak az erre vonatkozó sebei iránt én magam keresztény megújulást javaslok kiforrni, de cserébe lesznek igénybejelentéseim a zsidóság viselkedési trendjeinek újrafésülésére vonatkozóan is.
A "farizeus" és a "szaddaceus" vagy "szadduceus" az politizáló lévitát, azaz rabbit jelentett a római korban. A lényeg azon van, hogy lévita, azaz a Lévi Rendben eleve papnak született rabbi. Kívülről hívják még őket "ortodox"-oknak, belülről újabban "hászid"-nak, de ezek mind a bibliai "lévita" kifejezés alá tartoznak. Ők alakították ki az úgynevezett "hohmecolást" a héber hohmec-műsor szóból, aminek az a lényege, hogy egyrészt megjátszott veszekedések közepette jutnak új információkhoz, amelyet e vitába bekapcsolódó emberek nézőpontjaiból szűrnek le, másrészt ők alakították ki az ún. "goéciát" mint sajátságos eljárást is. Ez utóbbinak az a lényege, hogy konspirációs okokból és mágikus áhítozásból eredően a fordítottját tettetik és kommunikálják annak, amit valóban célul tűznek ki. E sorok születésekor már mind az egyszerű zsidóság, mind a gójok iszonyatosan fárasztónak vélik ezt a mesterséges "hászid-lévita-rabbi" doktrínát, amelynek kifigyelése és a külső helyes kiértékelése nyilvánvalóan csak idő kérdése: és íme, már túl is vagyunk rajta. Ne ringassa magát többé olyan illúzióban egy zsidó sem, hogy neki még valaha is érdemi hasznot hajthat ennek a rabbinikus doktrínának a követése. Lassan már a kapa és cséplőgép környékén is olyan közhely-szerű ez a felismerés, amilyen kíméletlenül foglalkoztam vele az imént; - legfeljebb falun más szavakkal fogalmazzák meg, de ez a károsultságról szóló közös élmény csendben összeköti a gój-közegeket.
Azért fontos ezeknek a jelenségeknek az éppen itt és éppen most, illetve éppen magyar nyelven történő leleplezése, mert ha nem vigyázunk, akkor Lucifer azt a kényszer-csomagot és megoldási javaslat-tervet éppen a magyarságra nyomná át; - amely praxis fölött ma az egész világ titokban szörnyülködik, egyelőre a zsidóságra vonatkozóan. Fontos, hogy a zsidóságról lekerüljön ez a ma még jogos megítélés, de ne csúszhasson át a magyarságra. Ezért kell ezzel a problémával éppen itt és éppen most, illetve éppen magyarul foglalkozni.
Rövidesen rátérek a másik pozitív fogalomra, az "áronitákra" is. Előtte azonban még a hagyományos, többségi tucat-rabbikkal foglalkozom, akiket az áronitáktól való megkülönböztetésképpen csak "rabbucoknak" hívok. Eredetileg szolidaritást hirdettem velük Lucifer célirányosan rájuk nehezedő terhe okán, később azonban meg kellett gondolnom magamat, és ezt a fajta szolidaritást csak egy speciális algoritmus jegyében, azaz jobbára szünetekkel tűzdelve tudom feléjük képviselni.
A léviták, ha hibáznak, akkor ugyanazon a személyen verik le, akivel szemben hibáztak. Azt hiszik, hogy ha eltűnik az ő vétküket lenyelő személy, akkor az ő vétkük is eltűnik az illetővel. Avagy olyan struccoknak képzelik magukat, akik a homok alatt úgyis beleharapnak az oroszlán talpába, aki utána inkább az impalákat választja majd új célpontjaként. Mi, "gój" gyerekek ugyanezt a viselkedési klisét úgy nőjük ki, hogy már az óvodában jól érzékelhető kisebbségben vannak közöttünk az ilyen felfogásra hajlamos gyerekek, akik aztán legkésőbb a kisiskolás korunkig teljes egészében kinövik, és el is felejtik ezt a magatartásformát. Ám a rabbucok külön iskolákba járnak, és ezért a késői "bölcs" öregkorig fennmarad a soraik között ez a klisé, egyre és egyre makacsabbul; - látszólag egyre virtuózabban, valójában csak egyre szánalmasabban ragaszkodnak hozzá.
Amúgy Mózes és Áron egyenes ági leszármazottaiban bízom, akik mindmáig egy külön csúcs-kaszt a rabbik között, szaknyelven az ún. Lévi Rend soraiban. Ők tehát az "ároniták". Minden humán gén-készlet őrizget valamilyen frászt. Az ő génjeik azt a hajdani frászt őrzik, amikor Áron nem azt cselekedte, amit az Isten parancsolt, és ezért elragadták a Földről, illetve később Mózessel is végső soron ez történt. Csak kevesen tudják, hogy ők a lévita papi rendben létszám-kisebbségben, ám morális és intellektuális túlerő-fölényben vannak azon rabbucok többsége fölött, akikre vonatkozóan most nem állt módomban hízelgően nyilatkozni. Mózes és Áron jogfolytonos génkészlete minden kérdésben egy merőben más, azaz valóban egészséges és megtartó értékrend nevében különül el az általam leleplezett tucat-rabbiktól, akiket mostantól csak "rabbucok"-ként fogok emlegetni. Ám az áronita csúcs-rabbik a matrilineáris (-azaz anyajogú-) féltestvériség okán nem szakítanak a rabbucokkal, hanem a jövőtől, az abban felbukkanó spontán hozadékoktól várják ezeknek a kínzó problémáknak a megoldását.
- Sem ezek a minőségi rabbik, (-szaknyelven Ízisz és főleg Ozírisz egyenesági leszármazottai-)
- Sem pedig ezek a sajnálatosan selejtesnek bizonyuló rabbucok egyszerűen nem tehetnek mást.
Mindez ideig nem tehettek mást, mint vártak, de a szükséges összehasonlítási sorrend íme kikristályosodott, tehát meg lehet kezdeni az ésszerű igazodást.
Valóban az a bajuk ezeknek a dolgoknak, hogy
- vagy egyáltalán nem szabad velük foglalkozni,
- vagy csak a hétköznapi embert már próbára tevő terjedelemmel megalkudva szabad velük foglalkozni,
ahogy most én is teszem.

Mindezen felül ha én a véleményi pluralizmusban az egyik zsidó személy vagy zsidó csoport nézeteit támogatom egy másikkal szemben, akkor az sem logikailag, és főleg jogilag nem antiszemitizmus.
A mai vitahelyzetek hátterében tehát egy nagyon sajnálatos rabbinikus tévedési sorozat áll, amely kibogozásának és megnevezésének íme nem először látok neki. Most nem egy induló véleményt tapogatok kísérletképpen, hanem immár lefolytatott és megnyert viták utóéletének kikristályosított mondandóját tálalom.
Nevezetesen arról van szó, hogy a Júdeát kiebrudaló római hadműveletet majdnem az egész poszt-kelta Európa támogatta zsoldosokkal, otthon nemes embernek számító római "zöld-kártyás" tiszteknek a légiókba való delegálásával, arany- és gabona-adóval, hajókkal, kardokkal, és teli tüdővel pazarolt diplomáciai csápolással. Tehát
- az Európába menekültként megérkezett zsidó ősök leszármazottai
- mindaddig joggal kezelik Európa BIZONYOS részét látens ellenségükként,
- amíg az nem regenerálja számukra a hazájukat,
- méghozzá annak olyan infrastrukturális állapotában,
- amilyen az ma lenne, ha anno nem ebrudalták volna ki őket.
A genetikai jogfolytonosság örökké őrzi az ilyen adósságokat és ezt a konkrét esedékességeket; - ezt a rabbinikus történelem-felfogási elvet én magam is támogatom hagyományőrző druidaként. Ám ebbe a bizonyos európai poszt-kelta tömbbe a magyarság nem tartozik bele. Nem bizony, és itt már menthetetlenül a rabbucok házszám-tévesztéseinek és optikai csalódásainak epicentrumában vagyunk.
Köztudomású, hogy a hunok soha egy kósza történelmi másodperc erejéig sem képezték a Római Birodalom részét, annak déli hadműveleteihez sem humán- se logisztikai, se diplomáciai erőforrásokat nem társítottak, szemben Európa nagy részével. A Duna vonalától Keletre éltek, és amikor a magyarok bejöttek, akkor együtt foglalták vissza a Dunántúlt az addigra már poszt-római legyengült zűrzavartól. A katolicizmus "védőernyője" alá kizárólag a katonai és geopolitikai nyomasztó realitások hatása alatt jelentkeztek át a bizánci kereszténységből, ami előtt mellesleg karaiták voltak. Summa-summárum, ha egy átlagos zsidó figyelme ha átsiklik ezen a jelentős különbségen, akkor az NEKI mindenképpen megbocsátandó, mert neki nem az a szakmája, hogy az ilyesmiben eligazodjon, és bárki mást eligazítson. Ám a rabbucok ezen a fronton keservesen leszerepeltek, történelmileg otrombán elbuktak, ezen a tényen kár volna szépítgetni törekedni, főleg előttem. Ugyanis ha a rabbik a poszt-kelta genetikai jogfolytonosság gyenge pontjaival szemben speciális bánásmódra tüzelik az egyszerű zsidóságot a háttérben, annak ugyebár volt, tehát van és lesz valamekkora igazságossági alapja. Habár ezt sem lehet örökké folytatni, ennek is eljön a lezárási ideje; - de az a magyarság és a zsidóság viszonyának történelmi áttekintésétől teljesen külön álló ügy. Ugyanis a 896-ban ide érkező, és az ezredforduló környékén a katolicizmusba betagozódó magyarság semmilyen értelemben nem felelős az i.sz. 70-es római, szétszóratási hadművelet máig tartó stresszéért. De még az itt lévő "hun genetikai apport" sem. Ám a rabbucok egy kalap alá vették a zsidóság előtt a magyarságot ebben a háttérből folytatott uszítási praktikáikban, és ez bizony egy nagyon ordenáré otromba műhiba volt a részükről. Az a minimum, hogy mielőtt bocsánatot kérnek ezekért a nyilvánvaló, sőt ordító felületességekért, közben a fülüket-farkukat behúzzák. Ne reménykedjenek abban, hogy a történelem majd egy óvatlan pillanatban túllép ezen a számonkérési esedékességen, vagy hogy a közvélemény úgy megfeledkezne erről a házszám-tévesztésről, mint az izgulós nebuló a Vörösmarty versről az érettségi vizsgán Ugyanis amíg egy történelmi konfliktusért általában mindkét fél hibás szokott lenni valamennyire, nos a magyar keresztények és magyar zsidók közötti verbális konfliktusban kizárólag a rabbucoké a felelősség; - annak minden morális, intellektuális és emocionális vonatkozásával együtt. Már rég többször is felkínáltam magamat a rabbucoknak erre a szerepre,
- hogy ne egymás közt kelljen elgyakorolniuk,
- hanem valódi éles helyzetben érezzék a súlyát annak,
- hogy mostantól bizony nekik kell behúzniuk a fülüket és a farkukat.
Én mintát kínálok fel egy mindenkori tárgyilagossági fogadalomra vonatkozóan, hogy annak hogyan kell kinéznie, és azt közzé is teszem honlapomon a "Fogadalmaim" menüpont alatt. Ehhez képest az én egyik "posztumusz mesterem" Eliphas Lévi arról tudósít egy könyvében, hogy a rabbucok bizonyos fontos vonatkozásokban fordított fogadalmakat tettek le. Én tehát a tárgyilagosság érdekében előbb mindig hosszas kivizsgálást tartok ha kell, de nem mondok és nem írok le tévedéseket. Főleg nem oktrojálom azt, aminek tény-státusza felől nem sikerült a lehető legfejlettebb módszerek jegyében és a lehető legsokoldalúbban megbizonyosodnom; - és nem sajnálom az energiát az ilyesmire.
Az Interneten az összes ide vágó csatát megnyertem, ez már egy rég lefutott műsor. Nem a "nemzeti oldalszalonna" javára nyertem meg ezt az intellektuális háborút, hanem csak saját használatra, egy harmadik nézőpont "szolgálatában". Ugyanis ezen a nézeten az "oldalszalonna" azóta is el van képedve…. Ez utóbbi réteg azért van elképedve, mert mindig kihangsúlyozom nekik, hogy ha ők ezért az egyszerű zsidóságot hibáztatnák, akkor ugyanolyan bornírt hibát követnének el, mint maguk a rabbucok követtek el mindenkivel szemben, aki él és mozog.
A nemzeti oldalszalonna tudja, hogy e nézőpont első megfogalmazója nem engedi bántani az egyszerű zsidóságot. Ám a rabbucoknak ez a megoldás sem tetszik, mert ha nincs uszítás, akkor nincs olyan tevékenység sem, amelyhez az egyetlenként értenek, és semmi máshoz.
Az utóbbi 100-150 évünk másból sem állt, mint hogy a zsidóság egy része a rabbik uszítására a magyarságon verte le azokat a sérelmeit, amelyeket közel 2000 évvel korábban a római vezetésű poszt-kelta tömbbel szemben követtek el egymás ellen. Erre a jelenségre a "házszám-tévesztés" és az "optikai csalódás" lesz a két leginkább találó kifejezés. Ezért a rabbik a felelősek. Én ebben a felelősségi számonkérésben ha intellektuálisan élen járok, akkor abban is élen kell járnom, hogy a "vita-fejlemények" az elméleti és esetleges fizikai következmények határvonalától minél messzebb maradjanak távol, de ott feltétlenül oldódjanak meg. Én tehát egy ilyen fajta kényszerbe kerültem általuk, de ezt örömmel felvállalom. Ebben a vonatkozásban sokkal jobban tisztában vagyok az értelemszerű felelősségemmel, mint amilyen szinten ma félhivatalosan és hivatalosan számon szokták kérni a különféle felelősségi vonatkozásokat. Ez a felelősségi készenlét a druida-arcél szerves része. Erről az érvről és összehasonlítási praxisról több mint egy éve így írok és levelezek, de még egyetlen molekulányi fellebbezés nem futott be hozzám.
A rabbiknak ez a morális és intellektuális kollapszusa egyformán gyötörte és gyötri a magyarságot és a zsidóságot: E két tömb egyformán áldozata ennek a szakmai csődnek; - ám már nem sokáig. Mert hogy ez a fajta elemzés hála az Internetnek gyorsan terjed.
A rabbik az idegrendszert agyonterhelő "eufémia" és "szituációs klausztrofóbia" forrásai a Földön, de már a megoldásról is írtam: nekik csak együtt kellene végre lépkedniük a korral. A hagymázosan ál-magasztos uniformizált arc-kifejezésük mögött lám, a történelem leginkább keserves tévedés sorozata és annak láncreakciós következményei húzódnak meg. Ha nem lépünk át a gondolatainkban a valódi fejlemények időrendi tárgyilagossága felett, hanem végre erősen kapaszkodunk bele, akkor rá kell ébrednünk végre, hogy az etnikumok közötti gyűlöletkeltés eredendő okozói ők maguk a rabbucok.
- Ok-okozati csikicsukikkal,
- és figyelem-terelési erőszakoskodásokkal,
- illetve lesből acsarkodó lélektani harckészültséggel
ideig-óráig létrehozhatnak az evidens tényeknek "ellentmondó" látszatot, de utána jön a törvényszerű "visszacsatolás" hulláma. A zsidóság kiválóan érzékeli, hogy a Megváltás komplex problematikájában előbb a rabbucoktól kell végre-valahára "megváltódni"; - feltéve ha a rabbucok nem kapnának észbe, hogy a régi doktrínájuk immár különösen tarthatatlan. Mindezt lehetőleg egy olyan optimális ütemezésben kellene tenniük, hogy utána semmiképpen se kerülhessenek egy rosszabb helyzetbe, de még csak csöbörből vödörbe se, hanem immár végre egyre jobb fokozatok következzenek a poszt-rabbinikus érában. Én ezért a vívmányért felelősséget vállalok, legalábbis a múlt és jövő logikai leltárjának szintjén. Bőségesen van hozzá intellektuális munícióm, sőt, "fajsúlyos" referenciáim is. E törekvés jegyében már minden szükséges szempontot beleltároztam a múlt és a jövő felé: méghozzá a tárgyilagos kibontakozási sorrendben a múlt felé, és az optimális, azaz kívánatos kibontakozási sorrendben a jövő felé.
Ami pedig a gyűlöletkeltés jogi megítélését illeti, abban a ténymegállapítás szakasza megmutatja, hogy ki az, aki megtagadja e fontos időrendi egyeztetéseket, és ki az, aki elébe menne ennek az intellektuális kihívásnak, ám megtagadják tőle az együttműködést. Mivel a neten ez a modell így (-ezzel a fajta tipikus logikai lemeztelenítéssel-) ismétlődik, ezért képtelenség jogi fogást találni a működésemen. Ugyanis ami a tárgyilagossági próbák szakaszában nem állja meg a helyét, attól én szívesen visszakoznék; - de hát ahogy eddig mindenki rám hagyta ezeket az érveket, úgy mások sem fognak tudni mást tenni.
Ám attól még, hogy engem pl. egy munkahelyről elbocsátanak, vagy egy baráti társaságból kifelejtenek, nos minden ilyesmitől függetlenül ezek a tények úgy tények, ahogy le vannak írva. Semmiféle strucc-politika nem segít rajtuk, hanem csakis a rabbucok önkéntes meghunyászkodása segíthet; - méghozzá előbb a zsidóság előtt (-hátha egyszerre nem megy mindenki előtt-), majd pedig rögvest utána a magyarság előtt egyformán, méghozzá feltétlenül, és sürgősen.
Természetesen azt is meg kell említenem, hogy a rabbik uszításait egy bizonyos holtpontig ki lehet menteni azzal a logikával, hogy így megakadályozzák a zsidóság beolvadását. Ugyanis egy bármely nép be-nemolvadása nemzetközi közügy, mert az adatvesztéssel járna, (-tapasztalati űrt okozna-). Ez esetben az egész történelmi emlékezés úgy felborulna, mint az a hadihajó, amelynek csak az egyik oldalát lőtte ripityára a nehéztüzérség. Tehát egy bizonyos pontig bármely térfélen partnernek kell lennünk a "megkülönböztető" zsörtölődésekben, amit a rabbucok anno kitaláltak. Ám az ehhez szükséges uszítási VOLUMENT és idegrendszer-roncsoló KVÓTÁT sokszorosan felesleges túlbiztosítással működtetni és túllihegni már megint a rabbik jellegzetes műhibája. Ezért pedig íme máris felelniük kell, legalábbis morális értelemben, illetve a stressz speciális dimenziójában. Nem ez az első eset, hogy ezzel ennyire nyíltan kell foglalkoznom. KELL, mert nem térhetek ki előle.
A minden nap, és szinte minden órában a hálón kotló Internetes közvélemény
- már rég tudomásul vette,
- hogy a rabbik keserves történelmi bukására vonatkozó elemzéseimmel semmit sem tudnak kezdeni. Méghozzá se jogilag, se logikailag.
- Ettől függetlenül tudomásul vették azokat az írásaimat, hogy mindezek ellenére miért fogja mégis egyenlő méltóságban hátrahagyni a zsidóság a "sajátságos" bánásmódban részesített földrajzi térségeket. Menachem Schnerson tudós rabbi, akinek a sírjánál mindig százak és ezrek zarándokolnak New York-ban, azt mondta, hogy ez a mai generáció lesz az a generáció, aki már teljes létszámban hazatér.
Ám ha a rabbucok kasztja nem képes respektálni a tárgyilagosságomat és a progresszív összehasonlítási alapjaimat, akkor legfeljebb időnként próbaidőre felfüggesztem az ő egyenlő méltóságukért is folyamatosan folytatott erőfeszítéseimet.
Ennek az elméletnek a kidolgozójaként és azt sikeresen meg is védő képviselőjeként előzetesen tiltakozni kívánok a lehetőség ellen, hogy ezzel egyszerű zsidókat kínozzanak. Ám szabad folyást kell engednem a saját felelősségemre azon lehetőség vonatkozásában, hogy rajtuk keresztül üzenjenek az elbújó rabbucoknak, hogy "snitt", ennyi volt a műsor; - és nem tilos ám töprengeniük a kompenzáción sem. Az egyszerű zsidóknak tehát el kell fordulniuk a rabbijaiktól, amennyiben azok nem volnának képesek a hibáik beismerésének és a nézeteik revideálásának vonatkozásban élő példát mutatni. Ennek elmaradása esetén a rabbik kasztjának további küldetése nem egyéb lesz a Földön, mint pusztán csak jelen lenni, és lekötni Lucifer kapacitását; - méghozzá egészen az "Öreglány" megtéréséig bezárólag. Nevezetesen amikoris önként elfoglalja azt a helyét a Panteonban, amit a Teremtő eredetileg is szánt Őnagyságának. A Teremtő ugyan titokban, ám így is nyilvánvalóan máig hűséges ehhez az eredeti szándékához. A másik logikai elágazást fogalmazzák meg ők saját maguk számára: de ne titokban, hanem nyíltan; - és ezekre a tárgyilagos megállapításokra felépítve tegyék! Ellenkező esetben az érdemi szerepviselésük hihetetlenül gyors lerongyolodása várható.
Mérhetetlenül sajnálom, de ezeknek a felismeréseknek a gondozása a papi hivatás mindenkori alap-kritériumait képezik. Éppen azért van szükség a lelkészekre, hogy ezek a dolgok tökéletes rendben legyenek, és nem azért, amilyenné a Tisztelt Lévi Rend kétségtelenül összekuszálta és lerongálta ezeket a kényes összefüggéseket. Kegyelem-kettest is csak azért kapnak érte pl. druida-nézőpontból, mert közben Lucifer rájuk összpontosított, és ennek megvolt a hatása. Igenám, de azok a privilégiumaik is megvoltak, amelyek mögül ellenállhattak volna ennek a koncentrált háttér-figyelemnek; - ahogy pl. végülis én is íme ellenállok Lucifer azon igyekezetének, mely szerint nem kellene megörökítenem ezeket a dolgokat. Ezért az osztályzat kettes-alá, és ezt terjesztem fel a Lehető Legfelsőbb Bírói Székbe Végső Ítéletként a rabbucokra vonatkozóan.

"Az ismétlődés jótékony hárítása új érv-készlettel."

Napjaink közéletét a fasiszta holokauszt-kísérlet utóéletét "gondozó" lelkiismereti tetemrehívás jellemzi, amely lendületét néha megtöri egy-egy cunamiról vagy orkánról szóló híradás, de aztán megint jön a szokásos műsor. Noha meghosszabbítom azt az analitikus vélelmemet, hogy ezt az ügyet is ugyebár alaposan áthatja a rabbucok szokásos érzéki csalódása, ettől függetlenül minden lehetőséget meg kívánok ragadni az egyszerű zsidóság morális felmentésére.
Sajnos ez ügyben nyilvános közbeszéd nem hangzott el a közeli és középtávú múltban, legalábbis a rabbucok színházi dramaturgiai megtervezése, illetve az ő torz szempontjaiknak a "szakszerű" előszűrése nélkül. Néhány leacsarkodásos sztorin megalapoztak egy ideiglenes közfélelmet, ami azonban mára úgy elpárolgott, mint a csirke szellentése a hurrikánban. Egyszerűen el kell tőlem (-és másoktól is-) fogadni a speciális szolidaritást, és nem kell azonosulni a rabbucok mindenkori nyomorult érzéki csalódásaival, és máris minden rendben van. Sajnos valahogy meg kell fizetni annak a nyilvánvaló és fájdalmas késedelemnek az árát, hogy a rabbucok szíveskedjenek végre felébredni, és a szemüket megdörzsölni.
Ezzel szemben a tárgyilagos magyar történelem-felfogás úgy fest, hogy Horthy menedékjogot biztosított a lengyelországi zsidóknak, akik fennmaradását a lengyel családi nevek ma is demonstrálják. A magyar lakosság többsége erről ma a következőképpen vagyunk értesülve: Nevezetesen,
- hogy Horthy célirányos ügydöntő népszavazás nélkül is kiválóan tudta,
- hogy ez a döntése annak ellenére megfelel a magyar nép ilyesmivel kapcsolatos általános érzelmi hullámhosszának,
- hogy az előbb őszirózsás forradalomnak álcázott 1919-es kommunista puccsnak, és különösen annak minden értelmetlen vérengző megmozdulásának
- a vezetők közt feltűnően nagyobb volt a zsidó létszám-aránya, mint ugyanez az arány a zsidó-keresztény általános létszámarányban. Méghozzá nyomasztóan nagyobb.
Szerencsétlen magyar lakosság, de még a szellemi elit sem volt (-és tulajdonképpen máig sincs-) tisztában azzal, hogy már megint ki helyett bántják őt a félresiklott logikájú sérelmi láncolatokban.
Ezt a Horthy-t egy rövid időre erőszakos német puccsal távolították el, elvégre nem csak Cleopátrát csavarták szőnyegbe a történelem folyamán, hanem Horthy fiát is. A sajnálatos nyilas vérengzések ez alatt a rövid idő alatt történtek, az értük viselendő és számon kérhető valódi morális felelősség tehát tisztán német, azon belül sem általánosan német, hanem csak német fasiszta. Ám ami a nyilasok érzelmi és logikai állapotát illeti, nos, ők csak a "Ne ölj!" parancsolat jegyében marasztalhatók el, de nem azon érzelmi és logikai eset-csomag miatt, amelyben a zsidóság részéről egyeztetés nélkül maradtak a szerencsétlenek. Ez az eset-csomag ugyanis a tipikusan nyilas megfigyelések szerint abból állt, hogy a 19-es vérengzések leplezetlen célja a zsidó-nemzsidó általános lélekszám-arány erőszakos megváltoztatása volt. De az általános létszám-arányokon belül is leplezetlenül különös kiélezettségű volt ez a törekvés az értelmiségi létszámarányokra vonatkozóan.
Maga a gyilkos nyilas-létszám az egyik legfőbb Parancsolat okán méltán került a másvilágra, de ez a fajta élményviláguk attól még ismeretes maradt az életben maradottak között. A magyar nép mindennek a tudomásnak annyiban valóban az örököse, hogy mindezek ellenére makacsul békülni kíván a zsidósággal. Ennek a békülési igyekezetnek a megbecsülésében és kifejezésre juttatásában pedig az én szavam és tollam a hitelesebb a származásom okán. Mostantól fogva pedig versíróként, autodidakta druidaként és alternatív modellek multidiszciplináris kutatójaként annyit hozzáteszek ehhez a hagyományos makacs magyar békülési igyekezethez,
- hogy amennyiben a zsidóság a rabbucokkal együtt nem tud vevő lenni erre az igyekezetünkre,
- akkor az egyszerű zsidóság sürgősen és alaposan vizsgálja felül a rabbucokhoz való viszonyát, és úgy üljünk neki ismét ugyanennek az esedékességnek.
- A fizikai következmények ellen én ezt a javaslatot teszem le az asztalra. Akinek szintén van valamilyen javaslata, az ne tartsa vissza, de feltétlenül vegye tekintetbe ennek a konkrét progresszív javaslatnak a színvonalát is. Mellesleg nem csak a forradalom a fizikai következmény, hanem a kollapszus és az atrófia is.

Az egyszerű zsidóság ebben a kérdésben ugyanúgy nem felelős, ahogy a keresztény magyarság sem. Az egyszerű zsidóságnak ugyanis nincs kompetenciája ezekben a dolgokban, így számon kérhető érdemi felelőssége sem lehet. Most, ezzel az érvkészlettel a hiányzó lévita kompetencia pótlódik ki druida kompetenciával, rögtön az egyszerű zsidóság valódi védelmének deklarált céljával.
A torz észleléseken alapuló közös örökségünk nem a mi generációnk hibáját testesíti meg. A régi korok satnya hír-terjedési mechanizmusa alaposan rányomja a bélyegét arra az örökségre, ami ma mindnyájunk lelkét egyformán nyomja. A történtek után tehát az általános szintű ki- és átértékelésre vagyok kénytelen kísérletet tenni. Előre bocsátom, hogy ezeket a lelki kínokat csak Hermész-Kulcsos logikai segédegyenletekkel lehet majdan teljesen megoldani. Ez a megoldás is időt és közbeeső fokozatokon való megpihenéseket fog megkövetelni. Én legfeljebb csak részlegesen tudom most megoldani, de az is több mint a semmi, úgyhogy nem tehetek mást, gyorsan nekilátok.Ugyebár Mózes Ötödik Könyvének záró fejezetei arról szólnak, (-méghozzá aprólékos részletességgel-), hogy az az izraelita, aki nem tartja meg a Parancsolatokat, az országról országra lesz űzve, gúny tárgya lesz azon népek körében, akik közé szét lesz szórva, gyógyíthatatlan betegségek lepik el a testét, és végül kipusztul.



A folytatás:

Mózes és Józsué halál előtti búcsúszavai egyaránt úgy sommázhatók, hogy az izraelitákat legkésőbb az Idők Végén törvényszerűen utoléri ez a veszedelem. Én ezt a veszedelmet törekszem a rabbucokra szűkíteni, és eszem ágában sincs leplezni ezt az igazságos, és ideg- illetve létszám-kímélő törekvésemet.
Ezt a stressz-terhet is háríthatónak vélem egy bizonyos idő-kapszula trükkel, de mivel az idő-kapszulának ez a vonatkozása most nem aktuális, így egyelőre nem ebbe az irányba folytatom a logikai leltárt. Az általam majdan megcélozandó "idő-kapszula megoldás" egy utólagos, és némiképpen késleltetett megoldás lesz, és annak késedelméért a rabbucok szíveskedjenek önmagukon kívül senkit nem okolni.
Ennek a frásznak az onnan való menet közbeni tovább-hárítási know-how moduljait már szintén a rendelkezésükre bocsátottam. Ám mivel ingyen tettem, így valószínűleg nem érzik a súlyát. Sebaj, majd észbe kapnak, ha ez a stressz-frász betör az ő idegrendszerükbe, ahol annak törvényes földi helye van.
Én őszintén remélem, hogy azok a nyilasok, akik minden kétséget kizáróan szégyenletes dolgokat műveltek, nos azok egytől egyig vagy megpörkölődtek egy becsapódó katyusa-lövedék hatósugarában, vagy pedig a dobtáras kelepelések rövidesen utolérték őket. Eszem ágában sincs egy asszociációs platformon lenni velük. De ha elolvassuk Mózes feltételes átkait a Parancsolatok be nem tartásáról,
- akkor bizony könnyen átragad ránk (-akárkire-) az a hangulat,
- hogy ha nem is az összes Duna-parti és akármilyen tömegsírban kikötött zsidóról mondható el a most következő kiegészítő szempont,
- de bizony nem nulla azoknak a zsidóknak a mennyisége, akik esetében annak a bizonyos dum-dum golyónak ugyanúgy az illető tarkójában volt a "törvényes" és szükségszerű helye Mózes Hivatalos Átkai szerint,
- mint ahogy a becsapódó katyusa-lövedéknek is a nyilasok éjszakai körleteiben volt a Törvényes helyük a "Ne ölj Parancsolat" értelmében.
A többi Duna parti ember-áldozatot természetesen nem kívánom ezekkel a sajnos ismeretlen arányú, sors-törvényileg jogos esetekkel teljes mértékben összemosni, és hangsúlyozom, hogy a számomra teljesen ismeretlen ez az arány. Radnótiért az én szívem is vérzik, mert egy költőből talán hamarabb lenne jó druida, mint egy keresztény lelkészből. Mindenesetre ez a Parancsolat-benemtartásos "próféciai" alapokon befutó betegség és halál legyen az egyes számú tétel, amivel még egyszer feltétlenül kezdenünk kell valamit. Amely szempontnak a hiányát miközben mégis ledolgozzuk, közben ne csak egymásra nézzünk, hanem magunkba is. Ha ezzel az érvvel szembesülünk, akkor gondolom, hogy a továbbiakban zsidó részről már csak azt a Szergejt és Vaszilíjt lehet majd hibáztatni, aki esetleg elvétette a nyilas körleteket. Vagy pl. azt az amerikai stratégiai hadműveleti tervező brigádot, aki Magyarország bombázásával a szovjetek előrenyomulását lassította, mert védte Európát a leninista "találmánytól". Na ezek a szovjet logisztikát hátráltató amerikai bombázások hozták helyzetbe a nyilasokat Horthyval szemben, és miattuk teljesült be Mózes Átka egyes zsidókon. Ha esetleg túlteljesült (-ezt nem tudhatom-), akkor arra az esetleges hányadra vonatkozóan jár a szolidaritás, de a felelősség az inkább amerikai, német és orosz lesz, és legfeljebb csak legutolsó sorban magyar. De ez utóbbi kategóriába tartozó nyilasokat is felmorzsolta a történelem, én pedig íme védettséget kérek magamnak és a kortárs magyaroknak ezen stresszekkel szemben.
Tehát bizony nem pedig a szegény gyanútlan kortárs semleges és vétlen keresztény magyar emberekre kell lesből rásütögetni, hogy "náci". Egyébként is legkésőbb az 50-es években minden nyilast elkaptak. Sőt, az igazi kemény nyilasok együtt vonultak vissza a németekkel, és velük együtt estek el, illetve estek fogságba, illetve kerültek onnan gyorsított eljárást lefolytató hadbíróságok elé.
Logikailag tehát teljesen érthetetlen a mai keresztény magyar generációkat lesből leacsarkodó kortárs "landeszmannista" igyekezet. Nem beszélve arról, hogy a magyar nép többsége politikailag semleges alap-beállítottságú. Mindig csak a kisebbségből tudtak a nagyhatalmi presszió által véres csizmájú nyilast vagy véres kezű komcsit csinálni. Nagyjából akkora arányban, amekkorában a zsidókból kápót tudtak csinálni a lágerekben. Ez egy konstans aránynak tűnik minden nép esetében.
Ami pedig a Duna-parti dum-dum golyók stressz-terhét illeti, tehát menthetetlenül létezik egy olyan mózesi nézőpont, amely értelmében 1940 - 45 környékén bizonyára nem volt nulla azoknak a zsidóknak az aránya, akik esetében a golyónak a tarkóban, az illetőnek pedig a Dunában volt a helye: tegyük hozzá, hogy a Törvény és a Szövetség adekvát passzusainak értelmében. Én nem azonosulok az ítéletvégrehajtókkal! Ha valaki mégis engem azonosít velük, az az ő magánügye, vagy inkább nyomora. Nem azonosulok a nyilas nézőponttal, hanem most azzal a hiányzó rabbinikus nézőponttal azonosultam, amelynek magának kellene előhozakodnia ezzel a fontos és örök megvilágítással, és nem megvárnia, amikor már íme a kibiceknek is kiszúrja a szemét ez az örökké nélkülözhetetlen szempont.
A második biblikus szempont a Duna-parti golyóhalálok vonatkozásában pedig az, hogy Ábrahámnak megígéri a Teremtő, hogy az ő magjait (-genetikai jogfolytonosságát-) mindig kiemelt módon protezsálni fogja. (-Teremtés Könyve 12, 1-4.-) Nos, ez e protekciós ígéret kimondottan patrilineáris, azaz apajogú, és nem matrilineáris, azaz anyajogú Ígéret illetve Szövetség. Ez utóbbi, (-anyajogú-) praxisra egyes zsidó klánok állítólag áttértek. Ez utóbbi esetben ugyanis a patrilineáris folytonosság megszakad, tehát a protekciós ígéret is elszáll, mint a sóhaj a hurrikán tombolásában. Ez hát a kettes számú érv, amelyről pont a rabbucoknak nem kellene megfeledkezniük a Duna-parti dum-dum golyók értelmezésekor; - ráadásul megfeledkezni segíteni az egyszerű zsidóságnak is, hadd tomboljon a káosz. Ugyanis a hűs hullámok és a kemény rögök nyilvánvalóan az ilyen vér fölött is valamekkora arányban összecsukódtak. Tehát ennyit az ősi védelemről, amelynek megvolt és megvan a maga evidens szelektivitása a védelem tekintetében, amibe bizony nem mindenki esik bele, csak mert egy rabbi tévedésből zsidónak adminisztrálta el. A fenti kettő érv közül minimum az egyik esete fennállt a Duna parti áldozatokban. A második mögöttes asszociációi ráadásul előbb utóbb frontálisan is lendületbe jönnek. Nevezetesen arról van szó, hogy a kivégzett "zsidók" többsége olyan kicsiny százalékban volt zsidó származású, hogy több keresztény közeli rokon és hozzátartozó siratta őket, mint ahány zsidó. Ez pedig a kifizetett kárpótlások fordított irányát indokolta volna erősebben, mint ahogy az megtörtént, és ma is zajlik.
Ezek mind olyan érvek,
- amelyek ha elkezdenek tömegesen benyomulni ezekbe a klasszikus vitákba,
- hát alighanem kell végre következményeknek lenniük a zsidóság és a rabbucok között is,
- nem csak azokban a lehetséges szférákban,
- ahol noha semmi keresnivalójuk nem lett volna ezeknek a stresszeknek,
- mégis egyfolytában ott tomboltak és tombolnak a rabbik virtuóz és gátlástalan uszító praxisa nyomában.
Mellesleg én most valójában felkészülési időt teremtek, ugyanis ezek a vitapontok előre láthatók.
Aztán ott van az a klasszikus német érv a II. Vh-ról, amelyet a rendszerváltás előtt és alatt egyfolytában nyomatott Deutschlandfunk Köln; - de amelyet zsidó részről soha senki nem cáfolt, de még csak nem is kommentált. Ugyanis, amit kommentálunk vagy cáfolunk, annak a dolognak magát a közismertségét is még tovább erősítjük…..
Erről az érvkészletről ki kell jelentenem, hogy én csak két dolgot tudok róla biztosan:
- 1/ Azt, hogy egyáltalán létezik.
- 2/ Nem cáfolja senki. Nem veszi rá a fáradságot.
- 3/ ?????????? Hogy igaz-e, azt nyilván nem tudhatom, de a fenti kettőt tudom, mert az TÉNY. Talán akad valamennyi részleges igazságtartalma…. Hogy teljesen igaz-e, és ha igen, akkor milyen mértékben, nos, azt akkor sem tudhatnám, ha akkor éltem volna. Ezek mind-mind ún. véletlenszerűen keveredő (-idegen szóval "random"-) tartományok, amelyekben elkeveredő kettő szempont közül egyik végletet sem lehet egyedüli és teljesen végérvényes nézőpontnak akkreditálni. Ki kell hangsúlyoznom, hogy a most sorra kerülő erőfeszítéseim krónikási természetűek, és nem propagandisztikusak.
Nos, ez a posztmodern német érvkészlet arról szól, hogy a zsidó-keresztény látens zsörtölődés fizikai szintű megnyilvánulása várható volt, így maguk a csúcs-rabbucok vették kezükbe az ügyet, hogy siettessék a menetrendet. Az ilyenformán aztán a háttérben sikeresen elsietett menetrendben minél több csúcspozíciót szervezetten el is foglaltak a háttérben.
Ezzel a doktrínával
- maguknak a klasszikus vita-pontoknak az érdemi lezárását ugyan elhalasztották,
- a majdani tisztáznivalók volumenét pedig tovább torlaszolták,
- ám a zsidó-nemzsidó létszámarány-menedzsment frontján végülis jelentős sikereket értek el. Legfeljebb a magyarázkodási kényszert agresszív propaganda-kényszerré hizlalták, és ebben a lélektani csapdában vergődik ma a világ.
Ugyanis a mesterségesen megkártyázott gazdasági feszültségek miatti háborúban, magukban a hadműveletekben és a bombázásokban jóval több gój pusztult el, mint az amúgyis vitatott valódi zsidó-áldozati arányú lágerekben. Megválaszolatlanul maradtak azok a nézetek is, hogy a lágerek némelyikében jóformán csak a kápók voltak zsidók, akik egytől-egyig túlélték a veszedelmet.
KIHANGSÚLYOZOM, hogy én magam nem foglalok állást ebben a tekintetben, de hű krónikásként nem tehetek mást, mint hogy íme írásban rögzítem az eddigieket és a következőket:
1/ tartják magukat ilyen vélekedések,
2/ nincs rájuk hivatalos válasz, csak hallgatás.
De térjünk vissza a német fasiszta gépezet csúcsainak kérdéseire. Ugyebár Eva Braun és Goebbels "szektoráról" van szó "frontálisan", de a mögöttes paletta sem kevésbé érdekfeszítő. Elvégre ha ők személyesen pakolták az embereket a kulcs-pozíciókba, akkor nem csoda, ha von Staufenbergnek, vagy éppen Hjalmasr Schaht-nak semmiféle merénylet sem sikerült Hitler ellen.
Nos, ezek a csúcs-pozícionáltságú eminenciás rabbuc-karmesteri igyekezetek, ha tényleg voltak, akkor arra irányultak, hogy az 1 / 4, 1 / 8 , 1 / 16, stb, azaz egy-nagyszülés, egy-dédszülés, egy-szépnagyszülős "zsidók" minél később értesüljenek a közelgő veszedelemről. Ám a "feles" és "telivér" testvéreknek mindig időben jutott egy-egy Wallenberg, már ha egyáltalán valóban közel jutott hozzájuk az a fránya veszedelem; - elvégre kell a Vészkorszak utánra a létszám, akik majd teli tüdővel és ezer decibellel fogják nyomatni mindazt, amit ma látunk és hallunk: Amitől már nem csak a gójoknak van jogos hányingerük, hanem az egyszerű zsidók többségének is. Vagy talán hazudnék, esetleg tévednék?!? Abban biztosan nem, hogy ez a nézőpont tartja magát, és hogy zsidó részről nagy hallgatás a "válasz". Én pedig állásfoglalás nélkül dokumentálom a tisztáznivaló esedékességek állását abban a helyzetben, amelyben azok átmentek a stagnálásba, és a háttérből rágják a gyanútlan emberek idegrendszerét.
Sokadszorra is ki kívánom hangsúlyozni, hogy én nem azonosulok ezzel a nézettel, de az attól még csak túlélt minden "fordított Vészkorszakot", és lám, megállt a talpán. Én csak egyszerűen Deutschlandfunk Köln-t hallgattam a rendszerváltás alatt Szabad Európa helyett. Lehet, hogy dülöngélt ez a fránya nézet-rendszer és érv-készlet, de olyan hosszasan tette, hogy lám, talpon kijózanodott, és nem fog többé önként visszarészegedni.
Én azért nem azonosulok ezzel a nézettel, mert én nagyon speciális druida-nézőpontot választottam magamnak az azonosuláshoz ugyanebben a témában. Nevezetesen a neten is közzétettem 2004 okt. 7.-én, és senki sem tartóztatott le értük. Az én valódi véleményem tehát csupa Hermész-Kulcsos analitikus segédegyenletből, azoknak is az optimális sorrendjéből áll össze. Itt e ponton azonban az Univerzumba kanyarodnak vissza a miértek, és felőlem azt csinálnak a rabbucok, amit akarnak.
Hiába csikicsukizták meg a rabbucok Malakiás próféta sorait, annak spontán öngyulladásos próféciája nem a "semmit", és nem az átlagembert, hanem bizony őket, a rabbucokat célozza. Itt e ponton véget is ér az én munkám.

ÉN CSAK ANNYITT SÚGNÉK AZ ÉRDEKLŐDŐKNEK E TERHES TÉMÁK BÚCSÚZTATÁSAKÉPPEN, HOGY BENNÜNKET MÁR RÉG CSAK EGY-EGY HÁTRAFELEJTETT PERIFERIKUS "DZSUNGEL-HARCOS" RABBUC USZÍT, AKI MÁR "ORGANIKUSAN" NEM BÍRJA TARTANI AZ IRAMOT AZ IGAZI INTELLEKTUÁLIS VERSENYBEN. Úgyhogy ne engedjük, hogy Murphy-háborúba küldjön bennünket a rabbucok megújulásra képtelen szektora, ráadásul muníció nélkül.
Ugyanis ha a rabbucok nem fejezik be a minden keresztényt egy kalap alá vevő baromságaikat, és e koncepció mögül pont a leginkább vétlenek terrorizálását nem csak nem fejezik be, hanem NEM KEZDENÉK EL KOMPENZÁLNI A KÁROKAT, akkor nekem nem marad más választásom, mint hogy a következő összehasonlítási alapot is bedobjam a köztudat egyre szélesebb rétegeibe: Nevezetesen,
- ha mi keresztény és/vagy karaita magyarok egyenlők vagyunk a poszt-kelta felelősség alanyaival a rabbucok szemében,
- akkor vegyük ám azt a szempontot is figyelembe,
- hogy a Júdeát kiebrudaló Római Birodalom valójában nem mást tett a szétszórással,
- mint katonailag és földrajzilag eldugta annak lakosságát a rövidesen úgyis túlszaporodó arabok nyilvánvalóan mindig esedékes fizikai haragja elől, egy későbbi jobb időre, amikor ez a probléma is majdan megoldható lesz.
- Ezért pedig még a római csatlós poszt-kelta tömbnek is köszönet jár Júdeától, és nem áskálódás meg mocskolódás, ami a sajtóból Nyugat Európára és Nagy Britanniára is egyfolytában árad.
- A britek Bodicea működése okán ráadásul éppen hogy másodlagos Yad-Vashem örökösök.
- Ha a szaporodó araboktól való fenyegetettség előli földrajzi eldugás elméletét senki nem hozza szóba és képbe, akkor a poszt-kelta Nyugat Európa ama szétszóratási hadművelet okán még mindig tartozik a zsidóságnak egy új hazával, és annak egy olyan infrastruktúrájú állapotával, amilyen az akkor lenne, ha a szétszóratás nem történt volna meg.
- Ám ha ezt a fejlett igazságérzetre utaló összehasonlítási fogást és tételt bedelegáljuk az összképbe igazságossági összehasonlítási alapként, akkor ez a tartozási esedékesség LÁM MÁRIS MEGFORDUL, és bizony végérvényesen úgy is marad. Nem fordul vissza többé, hanem úgy marad az Örökkévalóság számára.

- Esetleg annyival szépíthető a dolog, hogy eme végső tartozási esedékesség jegyében tartozunk egy fohásszal, hogy a zsidóság kapjon végre olyan papságot a keservesen leszerepelt és nyilvánvalóan megbukott Lévi Rend helyébe, amelyik be is tarttatja a Parancsolatokat és a Szövetség pontjait a zsidósággal; - amely ugyebár ezzel a fajta Fegyelemmel tartozik a Világnak az Ókor óta, a referenciák tükrében makacsul mindhiába. (-Az elemzések tanulságai szerint a saját papsága akadályozza meg ebben, úgyhogy a kritika is csak őket illesse.-) A Szövetség pontjainak be nem tartása esetén ugyanis a Teremtő a maga részéről nem köteles megvédeni a zsidóság vehemens lázadóit, akik magában az emberállatból Emberré válásban akadályozzák meg az egész Emberiséget. Lám, ettől a levéltől sem védte meg senki a rabbucokat, legfeljebb benne a zsidóságot a rabbucoktól; - ez a védelem ugyanis jár az egyszerű zsidóságnak a Szövetség jegyében. Ez a levél pedig arról a drukkolásomról szólt, hogy NE pont a varangy-példányok legyenek a zsidóság vezetői és képviselői, akik baromságokra kényszerítik a többieket is, legalábbis azok elviselésére és csendes támogatására. Varangy-példányok kivétel nélkül minden népben vannak; - ám ez nem baj, ha nem pont ők gyakorolják az érdemi hatalmat, pl. az eredendő készpénz-kibocsátás privilégiumait, stb. Azt már említettem, hogy az akármilyen egyes népekben véres kezű nácik és csekisták, illetve kápók belső aránya nagyjából konstans.

Ami pedig az eredendő készpénz-kibocsátásnak a rabbi-kaszt kezében való összpontosulását illeti, nos, e sorok születésének pillanataiban 50-50 százalékosnak sejtem annak esélyét, hogy támogatni kell-e őket ebben, avagy ki kell-e csavarni ezt a privilégiumot a kezükből(-nevezetesen ugyanúgy mágiával, ahogy az oda került.-) Ez csakis az ő térfelükön kiélezetten esedékes katarzis megtörténtének vagy elmaradásának lehet a függvénye.

Mindezekhez természetesen az is hozzátartozik, hogy értesülünk az USA és Izrael béli komoly és vonzó zsidó referenciákról, amelyek helyenként és időnként nagyszerű példaként ragyognak és tornyosulnak a nihil közepén. Ám mi magyarok mostanában és errefelé csak ezt kaptuk ebből az Egészből, amit a zsidóság általában képvisel.

Tehát ezek az összefüggések képezik az ún. európai antiszemitizmus igazi lényegét. Bennük, általuk, miattuk és utánuk íme visszavonhatatlanul lejárt a rabbik küldetése, leketyegtek annak eleve is hamis alapjai. Helyét átveszi a druida felelősség, és ennek minden apró részlete ellen lehet fellebbezni, csak hát nem érdemes.

Rólam amúgy az a fajta hozzáállás ragad át egy tucat-csurkistára, hogy szükség van a Holokauszt emlék-kiállításokra. Ugyanis az én megoldási javaslataim intellektuálisak, tehát a számomra is fontos, hogy ne csak elterelve legyen a tömegek figyelme arról az útról, hanem elrettentve is. Ám ha túlestünk ezen a zsidósággal közös közös katarzison, akkor pedig az itt leírt megemlékezési és összehasonlítási esedékességek kerülnek a figyelem fókuszába. Nevezetesen hogy a rabbik ha tényleg olyan okosak, mint azt a hivatalos propaganda hol sejtteti, hol oktrojálja, akkor ugyan-vajon miről szóltak az általuk időközben nyilvánvalóan kifejtett érdemi hatások!?! Ez a néhány gondolat együtt megindíthatja az emberi operatív memória* forradalmi evolúcióját, ugyanis ezek a problémák mind csak az egyszerre kezelni képes információk alacsony emberi értékei miatt újulnak ki minduntalan. Ugyanis a teljes igazságnak mindenki csak egy kis részletét hajlandó átfogni a saját operatív memóriájában*. Ennek a számítástechnikai analógiája a RAM*. Ugyanis a RAM-ben történik a merevlemezen "mereven" tárolt információk "rugalmas" feldolgozása, azaz a teljesen, vagy közel egyszerre való párhuzamos kezelésük a megadott szempontok szerint. Miközben a számítástechnikában egyre nagyobb RAM-ok vannak forgalomban, közben az emberi RAM tágulásnak indulása (-evolúciója-) számára igen kiváló elemzési apropókat nyújtottam a jelen írásomban.

Az ún. gyűlöletkeltéssel kapcsolatos jogi manővereknek van kettő gyenge pontjuk, amelyeket most meg kívánok erősíteni. Teszem ezt azért, hogy
- ami valóban gyűlölet, arra le lehessen csapni,
- és ami nem az, azt ne csak békén lehessen és kelljen hagyni, hanem hogy annak az elvnek legyen kötelező megnyilvánulnia.
Nos, tehát az eddigi fejezetek erős pontjait mind megkártyázott kommunikációs reflexek képezték, így azok kiterjedése közben minimum kettő gyenge pont takarásban maradhatott, íme:
- Az egyik az, hogy a valódi gyűlöletkeltés és a korábbról megörökölt kommunikációs feltorlódások behoznivaló esedékessége szoros tőszomszédságban van, és tényleg csak kevesek hivatottak az ilyen határterületeken való türelmes szétválogatásra. Ráadásul a hiteles szeretet-buzgóság és a demonstratív felelősségi buzgóság mindegyike egy ritka kvalitás, amelyekből mind a kettőnek magas szinten kell jelen lennie ezekben a szétválogatásokban.
- A másik korábbi gyenge pontot pedig az képezte, hogy egy bármely jogilag megítélendő konkrét eset tényfeltárási előzményei közben a bírák és ügyészek egyre jobban kénytelenek észnél lenni az újabb törvénykezési trendek aktív formálóiként és passzív részeként. Az utóbbi idők pereiben már a tényfeltárás szakaszában megerősödni látszanak a jogászok észnél levési referenciái; - a TV-tudósításokban egyre többször hallani ezt a kifejezést, az én megfigyeléseim szerint nagyrészt dr. Szőgyényinek köszönhetően. Márpedig az ilyen viták és perek tényfeltáró előzményei zömében történelmiek és elementárisan etikaiak. Az érdemi megítélés súlypontja tehát sokkal inkább az örökölt csomag általános megítélésén van, semmint a konkrét gyanútlan keresztény gój delikvensen; - akivel ugyebár tévedésből vagy uszításra alaposan kibabráltak, és a mélyponton kínjában kimondta a zsidó szót, mondjuk nem éppen hízelgő intonációban.
Továbbá ezen a logikai ponton alaposan benne találjuk magunkat az Angolszász Jogrendszer előnyeinek katarzisában, nevezetesen a Római Jog jogszabályi preferenciáival való összehasonlításban. Ugyanis az előbbiben már menet közben megvalósul az a fajta erős szakmai védelem, amely a római alapú jogszabályi jogban csak hézagos, szórványos, gyenge, és ráadásul csak utólagos, akkor is csak esetleges: Nevezetesen hogy kettő közel vagy teljesen ugyanolyan esetben nem születhetnek az előbbiben egymástól nagyon eltérő ítéletek, míg az utóbbiban az úgynevezett jogegység-érvényesítési per-újrafelvételi indítványokkal gyakorlatilag meg lehetne fojtani a Legfelsőbb Bíróságot.

Még a konkrétumokhoz tartozik egy kedves személyes ismerősöm nemrég elejtett freud-i kiszólása, amely úgy szólt, hogy "Amikor megtudtam, hogy zsidó vagyok, akkor én kezdtem el verni a többieket az osztályomban." Nos, nyilvánvaló a lélektani indok és cél, hogy ezekkel a dolgokkal kezdeni kell valamit; - mi más célja lehetne az ilyen felemlegetéseknek. Én tehát már csak kullogok az események után, hisz nem én kezdtem, de most belehúzok a teendőmbe, hogy utolérjem a fejleményeket: Emeljük fókuszba ennek a spontán mondatnak a látens evidencia-tartalmát: Amikor egy átlagos zsidó gyermek megtudja, hogy ő zsidó, akkor azonnal egy konfliktus aktív vagy passzív pozíciójában, de mindenképpen konfliktus erős illúziójában találja önmagát az érzései közt. "Amikor megtudtam…, egyből én vertem…." Ebben a mondatban a motívumoknak egy olyan tipikus mesterséges kapcsolása valósul meg és aktivizálódik, amelyben egy felnőtt felelőtlenül belebarmol egy gyanútlan gyermek idegrendszerébe. Mire pedig a gyermek felnő, addigra már teljesen belenő a logikailag hitvány alapokon álló baromságokba, ahonnan már nincs kiút. Ha a szülei azok, akiktől "megtudta", akkor azok nyilván a rabbucok tenyeréből kajálták be az uszítást; - de én sokkal valószínűbbnek tartom, hogy maguk a rabbucok tartanak ilyen "magasztos beavatásokat" gyanútlan zsidó gyermekek közt.
Nem mondhatok mást hangosan sem, mint amit mindenki amúgyis gondol: nevezetesen hogy fel kell végre ébredni ebből a rabbucok muzsikájára tántorgó rángatózó delírium-táncból. Nem lenne ez az írás ilyen kemény, ha a korábbi finom célzásokból értettek volna. Annál is inkább paripa-halálban fel kell eszmélni ebből a tudati rángógörcsből,
- mert amikor annak nyomán csúcsra hág a rossz hangulat az egyszerű zsidók és az egyszerű nem-zsidók között,
- akkor a rabbucok ugyebár rendre messze vannak az érdemi konfliktustól, és kacagnak a markukba. Tehát a rájuk irányuló uszítói vélelem sajnos találó.
Nem véletlen az igyekezetem, hogy a tárgyilagosság és az igazságosság nevében őrájuk testáljam vissza, amit rendszeresen tapasztalok, ami csakis őket illeti a mindenkori elementáris igazságossági mérce szerint.

Akiben egy szikrányi intellektus van, az nehézség nélkül beláthatja, hogy egy elmélyülten rossz helyzetet csak egy kisebb rosszal, azt pedig majdan egy még kisebbel, majd egyre és egyre kisebbekkel lehet leváltani; - ugyanazon az útvonalon visszafelé, amelyen kikerekedtek. Hasztalan volna az azonnali "jó" megoldást erőltetni, mert abból csak a melegháború van. Ez csak a feszültségek növekedéséhez vezet. Ugyanakkor az egyre kisebb rossz választások menetrendje gyorsítható, de annak a kezelési ívnek ez a fajta jellege és állomásai sajnos kihagyhatatlanok.
Számtalan analitikus logikai egyenletet megírtam ebben a témában, és mindig kihangsúlyoztam, hogy tiltakozom az ellen, ha abból csak egy részletre akarnák kimerevíteni a figyelmet, nem pedig összképben gondolkodnának azok elemzésekor. Az én írásaimban ugyanis értelemszerűen az én szándékom dominál, mások csak szorosan másodlagos szerepre vannak benne meghívva, felkérve. Ha reflektálnak írásban, akkor természetesen ez a felállás kiegészül, és részben megfordul; - de ezt az egészséges kommunikációs reflexet a rabbucok tudatosan sikkasztják. Nos, ezekben a virtuóz, csillapító ívű felelősségteljes írásaimban szerepel a "zsidó" szó; - de aki felületeskedik velem szemben e tény okán,
- az inkább vagy vegyen ki szabadságot,
- vagy tanulja meg a gyorsolvasást,
- vagy átmenetileg teljesen tegye félre ezt a témát.
Igen, a zsidó térfelet és a nem-zsidó térfelet is szembesítem azokkal a hibákkal, amelyeket a mai ismeretek tükrében jobb lesz megvallani. Nevezetesen, pl. hogy mindkét térfélre jellemző,
- hogy a hajánál fogva előrángatott, érvelésre alkalmatlan "álérveket" használ a másikra vonatkozóan,
- ugyanakkor mindkét térfél rendre kihagyja azokat az érveket, amellyel pedig rendesen gatyába rázhatná a másik térfelet az Etika Örök Törvényeihez való visszatérítés céljával.
Nos, ezeket az új-generációs összehasonlítási fogásokat is kiegyensúlyozott logikával taglalom. És ha pl. a rabbi-kaszt egy tehetségtelen, de "szorgalmas" példánya
- kiollóz egy részletet belőle,
- és mondjuk egy egyszerű zsidót átmenetileg meghipnotizál a szokásos rabbinikus ősbaromságba szorult "szusz" meghosszabbítási szándékával,
- akkor én nem csodálkozom, ha nem mernek a szemem elé kerülni az ilyen rabbucok,
- hanem csak tilitolizzák egymás közt a kihívást, hogy majd csak csinál velem valaki közülük valamit. Mondjuk beleköp a baráti kapcsolataimba, sőt a magánéletembe is.
A "küzdelemnek" ez a fajta választott doktrínája nem más, mint morális és intellektuális kapituláció: annak beismerése, hogy igazam van, és ez ellen nem lehet mit tenniük.
A végső következtetés immár kikristályosodott, sőt, most már egyre hangosabban dübörög, nevezetesen: A rabbik nem a zsidóság túlélését segítik elő önzetlenül, hanem pusztán csak
- a valóságtól elrugaszkodott, és oda vissza sehogy nem találó,
- számtalan vonatkozásban a perverzitástól orvosi dependencia-szinten függő,
- saját téves hatás-kifejtési igyekezetük
önző meghosszabbításaként kezeli a zsidóságot…; - még egy darabig ezt a klisét kényszeríti rájuk…. Ami pedig a Kollektív Fennmaradás kérdését illeti, az a létszám-önreprodukció kérdése, és nem pedig a feleslegesen hadba uszított populáció hangos sajnálása eredményezi azt a fránya kollektív fennmaradást. Márpedig a létszám-önreprodukció kérdésében a rabbucok rendesen belevittek mindenkit az aláaknázott zsákutcába, oda is első helyen a zsidóságot.
Ha
- az arabok szaporodnak,
- ám sem a zsidóság,
- sem pedig annak arabokkal szembeni védőernyőjét megtestesítő euro-atlanti "sápadt-arcú" közeg nem szaporodik,
- akkor ennek a mechanizmusnak a belső elárulói
- egyrészt ugyanakkora árulók, mint aki háborúban eladja a saját csapatai paramétereit az ellenségnek,
- plusz még egyszer annál is nagyobb árulók.
Ha a rabbucok nem szívlelik meg ezeket a soraimat, akkor bizony éppen ők azok a fenti példabeli árulók. Ha megszívlelik, akkor ők maguk tehetik értelmetlenné a fenti soraimat, és abba a szakmai "veszteségbe" szívesen bele fogok nyugodni. Ám ez a probléma a rémülten lebénult strucc-politikára való átállással nem kezelhető, csakis az eddigi vektorok megfordításával. A rémült strucc-politika hatása pedig a tapasztalatok szerint mindig visszafordult a korábbi romboló praxisban, amibe oly csendesen, ám de biztosan beleszoktak a rabbucok.

Ha már az ószövetségi Malakiásnál tartunk, nos az életmódom lehetővé tette a számomra, hogy elvégezzek egy különleges szorgalmi házi feladatot, amelynek értékelését is rögzíthetem búcsúzóul: Nevezetesen a tesztjeimben a Malakiás 3, 24 szerint visszaültettem az atyáknak tett ígéreteket a fiak szívébe, és a kapott eredmények alapján elvégeztem a zsidóság felterjesztését a Lehető Legfelsőbb Bírói Szék elé. Az észrevételeim szerint a Lévi Rend kivételével 5-ös lesz az osztályzat, mert az említett tesztek minden esetben kiváltották az egyszerű zsidóság elismerését és hozták a tőlük elvárható szövetségesi referenciákat, de csak érzelmi síkon, és nem érdemi szinten. Ám a Lévi Rend hozta a szokásos átkozott formáját, úgyhogy az ő részükre egyelőre még a kegyelem kettes is túlzás volna. A legutóbbi észrevételeim szerint még fellebbezni sincs kedvük a rájuk vonatkozó ítélet ellen, hanem az egyszerű zsidóságot szeretnék magukkal rántani, és velük osztozni, illetve főleg velük takarózni a botrányos ítéletben, amely csak őket terheli. Ám ez nem fog nekik sikerülni, mert a fenti összefüggésekre vonatkozóan a személyemben igen kiváló tanúja és védője van az egyszerű zsidóságnak; - a rabbucok pedig vegyék tudomásul, hogy sikerült a neten központi kérdést csinálnom négy, őket terhelő epizódból. Ha időben észreveszik a kedvezőtlen ítéletet önmagukon, akkor javaslom, hogy próbáljanak meg fellebbezni, és hivatkozzanak arra, hogy Lucifer csak rájuk összpontosított. Szerintem ne reméljenek túl sok jót a fellebbezéstől, főleg ha a fordított hálát hajkurásszák, és azt hirdetik a zsidóság egyetlen védőernyőjeként. Most pedig jöjjön a négy nagy szempont:
1/ A Teremtés Könyve 31, 28-ból és a 31, 43-ból feketén-fehéren kiderül, hogy Jákob ősatya (-aki "Izra-E"l-re változtatta a nevét-), nem is a vér szerinti apja az első 3 gyermeknek, tehát pl. Lévinek sem. A Lévi Törzs köztudomásúan szigorúan betartotta, és mindmáig betartja a többi izraelita törzsek tagjaival való keveredési tilalmat, úgyhogy ők nem leszármazottai Ábrahámnak. Tehát az Ábrahámnak adott Szövetséges Ígéret, (-Nevezetesen a Teremtés Könyve 12,3-) amely az ő apajogú leszármazottaira vonatkozik, nem vonatkozhat a lévitákra. Ugyanis Lábán Lea első fiúgyermekeit ebben a részben (-Ter. 31, 28-43-) a sajátjainak deklarálja a Jákobtól való búcsú alkalmával. Márpedig Lábán nyilvánvalóan nem gyermeke Ábrahámnak. Lábán ugyanis Ábrahám gyermekeinek a korosztálya szerint való, de nincs megemlítve Ábrahám gyermekei közt a Bibliában. A küszöbön álló tényszerűségi és igazságossági kivizsgálásokban illetve latolgatásokban tudni kell erről az epizódról. Lám, most sem védi meg semmi a rabbikat eme írásos kiértékeléssel szemben.
2/ A Teremtés Könyve 49, 5-7 szerint Jákob, mint a saját névadó mostohaapjuk a halála előtt megátkozta Lévit, és tulajdonképpen az egész majdani Lévi Törzset. Ezt pl. Rafael Patai tudós rabbi, a korosztályunk számos fontos könyvének társ-szerzője is ugyanígy értelmezi. Ez az átok apajogú, tehát a fentebb már bemutatott áronitákra nem vonatkozik.
3/ A léviták alaposan megcsikicsukizták a Malakiás Könyvét az Ószövetség végén; - nevezetesen a próféta biztosítja a népet az Isten szeretete és szövetségesi érzelmei felől, míg a papi kasztot olyan szavakkal korholja, hogy nem is mindegyik bibliai fordítás meri teljesen leközölni. (-Eltöröm a karotokat, az arcotokba szórom az áldozati állataitok ürülékét, stb.-) Továbbá a papokat fenyegeti spontán öngyulladással, akik az adott könyvet megcsikicsukizták. A Könyv egy bizonyos helyes sorrendbe állítva, azaz rekonstruálva feltűnően logikus és gördülékeny illetve összefüggő művet ad, míg a jelenlegi ismert állapotában darabos és illogikus. Tehát a mai léviták ezeknek a hamisítóknak a leszármazottai, és bizony meg is látszik rajtuk az a morális és szakmai csőd, ami mindent jellemez körülöttük. Még szerencse, hogy a vagány tesztjeim segítségével az egyszerű zsidóság különválasztható ettől a történelmi botránytól, amit az ő puszta létük képvisel. Nem véletlen, hogy Keresztelő János és Jézus is "viperafajzatoknak" hívja őket, pedig a gazdasági privilégiumaikból eredően a nap 24 órája, az év mind a 365 napja a rendelkezésükre áll, hogy a Parancsolatok felől szabadon elmélkedjenek. Az esszénusok ezt szegényként is megtették, a rabbucok azonban gazdagon csak nemtörődöm kötelesség-mulasztással múlatják az értékes időt.
4/ A Mózes Második Törvénykönyve (-Más felosztásokban az V. Könyv-) 28, 15-69 szerinti átkok tehát őket terhelik, és legfőbb ideje, hogy beinduljon rajtuk a manifesztációs lendület. Nevezetesen kimásolom a lényeget, de az iménti mondatban megadott helyen utána lehet nézni, hogy nem az ujjamból szoptam ki. Ott tehát a Törvényt be nem tartó izraelitákra és leszármazottaikra Mózes bőrbetegséget, vakságot, őrületet és halált mond ki átokként. Lám, az átkok körbeérnek, és a rabbucokra is lesújt a baj egy körkapcsolás menetrendjének utolsó járataként. Vagy beindítják az áldásokat az eredendő készpénz-kibocsátás monopol-letéteményeseiként, vagy beindul rajtuk az átok, és utána mégis ugyanez marad a nekik szegezett kihívás lényege: nekik kell elindítaniuk az Áldásokat, avagy egyetlen kósza druida úgy megleckézteti őket, hogy ez az írás csak egy molekula lesz abban a lavinában, amire rászolgáltak.

Szerintem különösen fontos különbséget tenni abban a vonatkozásban, hogy ezekhez a csődökhöz és azok következményeihez az egyszerű zsidók többségének soha nem lesz közük, legfeljebb csak majdnem volt. Ám a rabbucokról ugyanez nem mondható el a logikai oknyomozásaim illetve a nyilvánvaló tapasztalataim szerint. Tehát senki se csodálkozzon, ha a rabbi-kaszt ismeretlen, de nem jelentéktelen hányada viszont rövidesen rendesen nyakig megfürdik az olyan átkokban, amelyekért földi ember nyilvánvalóan nem lesz hibáztatható. Sőt, a különféle jelek szerint már meg is kezdődött közöttük a beígért végidős leromlás. A rabbiktól eredő velem szembeni, lesből történő uszítás-sorozat bizonyára nem egyedi jelenség, és akkor volnék aljas, ha nem forszíroznám az önvizsgálatot és a "sérthetetlen" rabbi kaszt mentelmi jogainak sürgős felfüggesztését.
Már tárgyaltam, hogy a stressznek is megvan a maga halál-küszöbe, és a stresszel is lehet holokausztot kivitelezni.
Na de hogy
- ennek a holokausztnak hol lesz a létszámarány-súlypontja,
- ebben a kérdésben maguk a rabbucok is ugyanolyan homályban tapogatóznak,
- mint ahogy ugyanezt a tudatossági fogyatékosságot ők amúgy a célpontjaikról csak feltételezik.

Az egyszerű zsidóságnak a rabbucok általi kollektív félrevezetéséhez még szervesen hozzátartozik a pénzek útvonalának megtervezése az eredendő készpénz-kibocsátástól egészen az egyes "plebejusokig". Ez egy bármely hasonló privilégiumokat gyakorló szakmai és érdek-közösség természetes feladata. Ám amilyen nyilvánvaló és gátlástalan mesterséges preferencia- és kontra-preferencia csikicsukikkal csinálják ezt a rabbucok, annak elvben csak három végeredménye lehet:
- A totális végpusztulás.
- A keserves leszerepelés. E kettő sajátságos keveréke miatt olyan a napjain parlamenti és az önkormányzati közélete, amilyen.
- Illetve a kettő keveréke helyett a múlt utóéletének jóhiszemű, konstruktív és progresszív megtervezése az ehhez hasonló "nyersanyagok" alapján, mint amilyen ez az írás is. Lehet, hogy pont eme akcióm hatására végre történik valami, ám én teljesen el vagyok képedve attól, hogy az ilyen elementáris konstruktivitásra mennyire alkalmatlanok a rabbucok. Nem véletlen hát, hogy az Ószövetséget záró Malakiás majdani spontán öngyulladással terheli őket a próféciáiban. A mai rabbucok pedig olyan korábbi generációknak a leszármazottai, akik ezt az utóbbit alaposan megcsikicsukizták, az alanyok és állítmányok körül alaposan újrarendezték a vektorokat. Utoljára nyomatékosítom, hogy amikor az Interneten közzétettem az erről szóló elemzéseimet és nyilvánvaló bizonyítékaimat, akkor se magánban, sem a fórumokon semmiféle ellenvélemény nem futott be. Ha pedig a jelen írás hatására sem történik semmi konstruktív dolog sem, az bizony nem marad következmény nélkül.

Mindezeken felül még négy téma is tárgyalandó. Mind a négynek közös jellemzője, hogy a világ nagyon nagy mértékben ki van téve a benne megtestesülő kockázatnak. Akik tehát szándékosan kihasználták a világnak ezt a négy gyenge pontját a saját vélt vagy valóságos javukra, azok csak abban az egy esetben tehették ezt, ha majdan (-azaz most-) a csúcsokon éppen ők végzik el a világ ilyen jellegének megváltoztatásához szükséges munka-volument.

Az egyik a világnak az a jellegzetes hiba-lehetőségi forrása, hogy benne jóformán csak a fordított hála intézményesítése és tudatos, kimondottan versenyszerű gyakorlása által lehet az élre törni. A zsidóság képviselői jóval nagyobb arányban követik ezt a klisét, mint bárki más, tehát ez a fajta korrekciós esedékesség is az ő gyalázatuk vagy dicsőségük kétpólusú kérdésében iktatja ki a csendes középút lehetőségét.

A másik az eredendő készpénz-kibocsátás privilégiumának lehetőségével vele járó olyan logikai elágazás, amelyben a privilegizált helyzetben lévők, ha akarják, akkor látszólag büntetlenül hitegethetik e privilégiumtól távol eső ember-társaikat; - ám végül rendre nem biztosítanak semmiféle előnyt. Ha e privilégiumoktól távol eső ember kéréssel fordul az ominózus privilégiumok előnyeiben fürdő embertársához (-azaz egy többé-kevésbé tehetős zsidóhoz-), akkor mondhatnánk, hogy nagyjából felerészben hibás az utána úgyis létrejövő hitegetésért. Ám tanúskodnom kell arról a feltűnően gyakori megfigyelésemről, hogy nyilvánvalóan tehetős és befolyásos zsidók gyakran kimondottan maguk hoznak szóba, kínálnak fel segítséget egy valamilyen konstruktív cél felé láthatóan intenzíven törekvő emberekhez fordulva, ám azt mindenféle okokkal későbbre időzítik, illetve irányozzák elő. Az eleve is késői határidőt aztán nyújtják, mint Rozi-néni a rétes tésztát, végül pedig vagy elfelejtik, vagy letagadják az ígéretüket, vagy kimagyarázzák a másfajta döntésüket. De ami a lényeg, ha az illető gój nem egy zsidóval él házasságban, akkor semmi sem teljesül ezekből az önkéntes ígéretekből. Ezzel a delikvens idejét és szellemi energia-forrásait alaposan megrabolják; - elvégre az illető teljesen hiábavaló gondolatmeneteken parkoltatja a figyelmét azon valódi, reális és termékeny ciklusok helyett, amelyekből tényleg előre mozdulhatna az élete. Amikor aztán a sok-sok blöff után az ember megjegyzést tesz arra vonatkozóan, hogy hátha mégsem véletlenül, hanem bizony alighanem mégis készakarva tukmálták rá az eleve is blöffnek szánt "segítségüket", akkor nem feltétlenül röhögik hangosan pofán az illetőt. Mindenesetre a tipikus reakcióik éppenséggel nem esnek fényévnyire ettől.
Ha komolyan vesszük a hitegetéseiket, akkor egy fájdalmas időveszteség után úgyis seggre ülünk. Ha meg nem vesszük komolyan, akkor azt sütik rá az illetőre, hogy hát hiszen ez semmit sem vesz komolyan, ez nem komoly ember, eleve ezért sem vesszük mi komolyan őt. Ahol egy zsidó felbukkan egy gój közegben, ott az ilyen jellegű ok-okozati csikicsukik egyből elterebélyesednek. Mellesleg az is viszonylag hamar megállapítható az ilyen helyzetekben, hogy egy vérbeli zsidó oktrojálja-e az adott csikicsukit, avagy csak egy kakukk-tojás hitte el, hogy az a duma jobban áll, vagy jobban "tejel". Ezeknek az ok-opkozati csikicsukiknak a felgöngyölítését teljesen elölről kell kezdeni. Ha tehát egy zsidó bekerül egy gój közegbe, akkor ott beindul ez a fajta ok-okozati csikicsuki, és nem csak történelmi kérdésekben, hanem a napi aktualitású dolgokban is. Ám hogy e "kegy" nélkül hogyan nézne ki a világ, (-akár zsidó, akár gój nézőpontból-) az eredetileg egy druida szakmai titok volt, amely mára már azért nem titok, mert nem tilos utánagondolni. Erről a problémáról és annak megoldási lehetőségeiről a záró fejezetben szólok bővebben. Azt mindenesetre egyik térfél se várja, hogy ezek a problémák csakis az ő javára, és a másik térfél rovására lesznek lezárva, amikor majd le lesznek zárva. Ez a klisé lesz az egyenlő méltóság garanciája, amelyben a zsidóság elhagyja Európát, és az európai genetikai többlet-apport miatt itt maradó részük pedig nagyon illeszkedő módon fogja élni az életét. Legalalábbis a próféciák archaikus nyelvezetét így tudnám modern nyelvre tolmácsolni.

Amúgy valójában hát ez a fentebb taglalt pénz-elosztási klisé húzódik meg azon rabbinikus doktrinális blöff mögött, hogy egy zsidó úgymond születésénél fogva eleve tehetségesebb a gójoknál. Igen, ebben a klisében tényleg egyszerre "tehetségesebb" és "képzettebb", ez tény. A többi valódi tehetség mögött is valójában az a tudatos szelekció áll, hogy a tehetséges fiatalok génjeit megszerzik, ám magát a házasságot később "összeférhetetlenség" címén selejtezik le, ugyancsak feltűnően magas statisztikai mutatók jegyében. Amennyiben Júdea matrilineris génkészletét a nem is Jákob ősatya leszármazottaiként működő léviták menedzselik ilyen kétes, ámde nyilvánvalóan letagadhatatlan klisék szerint, úgy ennek a nagyon specifikus genetikai jogfolytonosságnak vissza kell térnie a hamisítatlanul európai druida-protektorátus alá.

A harmadik pedig az a fajta hibaforrás, hogy amikor a gazdag emberrel kutyául bánik a felesége, akkor az a gazdasági javainak a vérlázítóan gátlástalan kecsegtetésével kísérve gyakran "elszereti" a szegényebb ember feleségét. Zsidó férfiak a fáraó és Ábrahám intő példája ellenére a közeli és középtávú múltban a szemünk láttára másztak bele ilyen kiélezetten vészterhes lelkiismereti zsákutcákba, méghozzá hihetetlenül nagy arányban.

Amnézia, vagy emlékezés és konzekvencia. Dementia (-Alzheimer kór latin orvosi kifejezése-) vagy egészséges lélektani illetve biológiai reflexek. E két út előtt áll az emberiség, és ha nem akar kipusztulni, akkor rövidesen fizikailag is kétfelé kell szétválnia.

A negyedik nagy probléma, amivel a jogi bizonyítási prés miatt senki sem mer érdemben foglalkozni, ez a különféle szervezetekbe való kakukk-tojások delegálásának problémája. Ezek a kakukk-tojások csendben, mintegy hibernáltan felküzdik, vagy éppen "felvásárolják" magukat a fogadó szervezetben, majd pedig ott lehelet-finoman elkezdik kitapogatni a fordított működés és működtetés tűrés-határait. Ha most, e sorokkal szembesülve felfüggesztik ennek a praxisnak a folytatását, akkor ebből a problémából még lehet egy progresszív karma-tőzsdét nyitni, és abban analitikus logikai egyenletekkel meg lehet előzni, el lehet simítani annak fenyegető következményeit. Mert hogy amikor eredetileg elkezdték ezt a fajta kiélezetten és gátlástalanul destruktív mintát, akkor azért tudniuk kellett, hogy az nem lesz örökké folytatható. Ám a befejezés körülményeit elfelejtették megtervezni, ezért külső segítség nélkül az sajnos nyilvánvalóan lehetetlen próbálkozás volna. Nem arról van szó, hogy egy zsidó ne léphessen be egy keresztény szervezetbe, vagy ott legyen számára egy mesterségesen kijelölt plafon meghatározva. Arról is meg kell emlékezni, hogy a szétszóratás utáni időkben lehettek olyan jelenségek, amelyek indokolták ennek a praxisnak a tudatos felfuttatását. Sőt, a hitlerista szervezeteket tanácsos volt megelőző szemlélettel, egyenesen "elsietve", zsidók által megszerveztetni, mert ha valóban németek szervezték volna meg, akkor a bejutásuk is lehetetlen lett volna. Ám így létrejött az a destruktív logikájú felállás, amelyben az ilyesmiben erőlködő zsidók már az ilyen kiteljesedési folyamatok alacsonyabb fokozatain védekezésnek hitték a saját tevékenységüket, míg az igazi külső védekezési ingerek csak az ilyen kiteljesedési folyamatok későbbi fejezetei miatt indultak be, tehát az ő tevékenységük védekezési jellege is egy ostoba ok-okozati csikicsuki későbbi fejezetében nyerte el az immár nyakatekert létjogosultságát. Ez a fajelvű logikai gordiuszi csomó mára már tarthatatlanná vált. Az új közmegegyezésben átkozottnak kell lennie annak a gójnak, aki meg akarná akadályozni, hogy egy zsidó kakukk-tojás egy ilyen helyzetből egyenlő méltóságban, sőt áldással szállhasson ki önként. Ugyanis a probléma indokolt történelmi gyökereit nem lehet letagadni, mint ahogy azt sem, hogy zsidó részről mára már alaposan túllendültek e jelenség igazságos és szükségszerű határvonalain. De annak a zsidó kakukk-tojásnak is gyorsan manifesztálódó átok legyen a jussa, aki nem fogadná el a most őszintén felkínált áldásomat, és nem hagyja el sürgősen ezt a helyzetet egy képzeletbeli karma-tőzsde felé: Amely azáltal válik képzeletbeliből valóságossá, hogy belépnek oda az első zsidó kakukk-tojások, és végre tudatosan viselkednek benne. Ugyanis ha az egyik genetikai jogfolytonosság méltatlanul bántotta a másikat, az pedig akárhány generációval később viszonozta azt, akkor kell lennie egy egyensúlyi helyzetnek, amikortól fogva ezeknek a mesterségesen hátráltató szervezkedéseknek és atrocitásoknak az egyensúlya beáll. Úgyhogy nem kizárt, hogy gój és zsidó térfélen nagyjából egyforma mennyiségű átok-manifesztációnak kell elszabadulnia ahhoz, hogy ez a történelemből megörökölt csökevényes reflex egyáltalán berekeszthető legyen. Feldolgozható majd csak utána lesz, de ez a feldolgozottság ebben az írásban íme szakszerű megelőlegezést nyer.

Még szerencse, hogy az idő a múlt felé fizikailag véges, a jövő felé pedig ugyancsak fizikailag végtelen. Márpedig a végtelen és a véges hányadosa (-sőt, annak reciproka is-) szintén végtelen: tehát
- egy egész Örökkévalóság áll az Egyesült Izrael rendelkezésére,
- hogy Júdea véges és záros történelmi hibáit a fölényes túlbiztosítás elve szerint ellensúlyozhassa,
- ezáltal teljesülhessen be az Ábrahámnak adott Áldás-Ígéretet,
- amely legelső bibliai alap-prófécia szerint Ábrahám utódai által nyer áldást a Föld valamennyi nemzetsége.

Az a zsidó, aki ennél "Megváltóbb" dumát akar olvasni vagy hallani, az várjon csak nyugodtan; - de ne akarja megakadályozni a testvéreit a Tudatossági Evolúció élharcos szerepvállalásaiban. Mert ha ezért odahaza a Siratófalnál szakszerűen nem átkozta meg őt egy lévita, akkor majd Európában a nyakába olvassa Mózes átkait egy kósza druida, aki ráadásul nem is biztos, hogy én leszek.

Ezen felül óvatosan vélelmezem azt is, hogy talán anno maguk a druidák átkozhatták meg Európát kb. 1500 évre, ezáltal a férfi-nő egyetértés töréséből kifolyólag keletkező összeomlási veszélyt 1500 évre elhalasztották. Illetve ezen felül szereztek plusz 1500-2000 évet a zsidóságnak is ahhoz, hogy a próféták által is dokumentált saját szociálisan szodomita reflexeiket kikínlódhassák önmagukból, egyenként, kollektívák sokaságaként és egységes etnikumként egyaránt. A druidák pedig hasznos programot is adtak ehhez a folyamathoz, de ennek létjogosultsága teljes mértékben lejárt. Ez a klisé nem más, mint a két komponensben koncentrálódott torzulásoknak a megfelelően tervezett ritmusban való tudatos egymásra torlaszolása, méghozzá kétoldalúan kölcsönös és hasznos referenciák folyamatos, ám véges kitermelése jegyében. Ugyanis ahol vannak háborúk, ott nincs szociális szodomitaság; - ám ahol béke "sújtja" a népet, ott rövidesen kivirágzik ez a gyom, és beborítja a veteményes kertet. Az európai háborúk, és a hosszan békés júdeai korszakok két külön embertípust "fejlesztettek ki", amelyek közül mindegyik csakhamar belepusztult volna a saját torzulási struktúrájának árnyoldalaiba. Ám a két ember-típust felsorakoztató tömböt földrajzilag egymásra torlaszolva mindkettő időt nyert a saját nyűgjeinek a kiizzadásához. (-Még jó, hogy ehhez nem Európának kellett Júdeába áttelepülnie, hanem fordítva történt.-) Ez a mesterséges modell tehát mindkét térfél számára időt nyert; - de mivel ez az idő véges, így mára nyilvánvalóan leketyegett, mint a takarékos program a Whirlpool mosógépben. Még a hasonlat is találó, ugyanis a mosó-program végén alaposan ki is lettünk centrifugálva. A magyarság gazdaságilag, a zsidóság pedig lelkiismeretileg.
Noha bármelyik kutató tanúsíthatja, hogy ilyen logikus hipotézissel ritkán találkozhatunk, és ennél kevésbé látványosan logikus hipotézisek is idővel be szoktak igazolódni, ettől függetlenül a hipotézis az hipotézis, és nem pedig egy megtapogatható három-dimenziós evidencia. Ha ilyen mesterséges koncepció valóban előre és eleve ekkora jelentőségűnek terveztetik, akkor arról írásos leletnek is lennie kell, és annak elő is kell kerülnie. Ezt hívhatjuk idő-kapszulának. Nekem arra vonatkozóan is van hipotézisem, hogy hol vannak elrejtve azok a dokumentumok. Na nem olyan banális dologra gondolok, hogy a Stonehenge-i napéjegyenlőség alkonyának vagy hajnalának esthajnalcsillag-szöge alá eső nagy oszlop melletti közepes méretű kő alatt, amelyen Indiana Jones konspirációs álcázási okokból cigányasszonynak öltözve éppen elnyomja a csikket; - és nem is arra, hogy a Vatikán levéltárának máig megfejtés nélkül maradt írásaiban lapul a Nagy Druida Jel. Ennél sok szempontból talányosabb, míg más szempontokból banálisabb, megint más szempontokból szenzációsabb vonatkozások jegyében vannak eldugva ezek a dokumentumok, egyelőre főleg a hipotéziseimben: de mint mondottam, nyomatékosítom is az arra vonatkozó állításomat, hogy ahogy maga ez az egymásra-torlaszolási történelmi koncepció egymagában is figyelemre méltó, ugyanúgy rendelkezem egy ugyanennyire figyelemre méltó hipotézissel arra a részletre vonatkozóan is, hogy HOL vannak MOST ezek a feljegyzések, sőt, arról is, hogy miért éppen ott vannak. Ám a lényeg a "HOL" kérdésre adandó válasz, és hogy "KIK" és "MIKOR" túrhatják elő. Szerintem két ellenség ha összefog, és nem két barát imitálja az "ellenségek" összefogását, akkor azok kitúrhatják az antik cuccot. Talán mostanában megéri az ellenségemnek lenni, és nekem is megéri, hogy én sem vagyok kivétel az alól, hogy nevezetesen mindenkinek vannak ellenségei. Ám a mindenkinek mindenkivel való földi paradicsomi egyakaratúságának valakik közt úgyis el kell kezdődnie! Jöjjön hát a különbékék és különalkuk korszaka, és legyen termékeny ennek a hajdani szokásnak a hosszú szünet utáni ismételt felmelegítése! Ez az áldás legyen mindenkié, aki érti, hogy már kellő számban érettekké váltunk rá. Hipotéziseknek mindig lenniük kell. Ezzel nem azt akarom előkészíteni, hogy hátha mégsem lesz semmi ott, ahol tippelem: Hanem azt, hogy valami igenis van ott, ahol gondolom, legfeljebb nem azonnal a feljegyzések, hanem valami egyéb fontos lelet. Nyilván a leletek C-14-es izotópja, sőt, már az általam "megvallandó" környék alapos kriminalisztikai és archeológiai előzetes bevizsgálása meg fogják mutatni, hogy noha kell ott lennie valaminek, nem én dugtam azt oda, amit aztán mesterséges szenzációval kísérve előtúrnék. Hacsak nem az előző életeim valamelyikében dugtam oda, de ez esetben a lelkiismereti affinitásom nyilván különösen magas.
Ez az írás az ehhez tartozó diplomáciai előkészületek szerves részeként született, a többit pedig szóban és személyesen tálalom.

Amit tehát a jelen írásban elemzett módokon a gyanútlan zsidók tesznek a környezetükkel, az egyszerre egy rendkívüli hatékonyságú megátkozás, plusz egyszer még annál is rosszabb. A 10-es Hermész-Kulcs kliséje szerint fohászban kérhetünk, illetve mi magunk is kivitelezhetünk olyan büntetést,
- amely a büntetés igazságos mértékét önként csökkenti, de nem nullázza le,
- illetve annak esedékes időpontját halogatja, elhalasztja, de nem végleg és örökre.
Ebbe a klisébe ugyanis logikailag evidensen egyszerre benne van a szeretet és a szükséges változások hatékony kikényszerítéséhez minimálisan szükséges, de sajnos szükséges büntetés is.
Tehát fentebb ott tartottunk, hogy amikor egy zsidó ezeket a dolgokat folytatja, akkor valójában egyszer megátkozza a környezetét, és egyszer még valami annál is borzalmasabbat tesz vele, amire nincs is kifejezés.
Mivel ez hosszú ideje tart, (-ugyebár 10-es H-Kulcs-) ezért ha mostantól fogva egy magyar véletlenül megátkoz egy ilyen zsidót egy hasonló ciklusban (-nem azért mert zsidó, hanem mert a Szövetségben megátkozott mintákat követi-) akkor a példabeli magyar keresztény illető valójában pusztán csak a 10-es H-Kulcs kliséjét gyakorolja; - még akkor is, ha nem tud róla.
Én tehát a magam részéről egy olyan fohásszal zárom ezt az írást, amely értelmében kerüljön végre elő az a nyavalyás idő-kapszula, amely megvédi az ilyen koporsóban dagonyázó és terméketlen kényszerektől a zsidó és nemzsidó testvéreket egyaránt. Ha egy druida mindkettőt a saját testvérének nyilvánítja, ott semmilyen fellebbezés nem segít többé! Az így lesz elkönyvelve, tehát ők egymásnak is a testvérei lesznek. Ugyanis ha valójában mindenki mindenkinek a testvére a Nap alatt, akkor ennek a modellnek a nyilvánvaló kiteljesítését valakiknek el is kell kezdeniük: és örüljön mindenki, aki ebbe a modern druida-csapda-hálóba kerül!!!

2005 január 19.

U.i.: Javaslom, hogy a másik kettő egyházról szóló írással is ismerkedjen meg, mert ott is hivatkozom az értelemszerűen fennmaradó kettő egyházra, ahogy itt is.

Végezetül megismétlem, hogy amennyiben a jelen írás bármely részletére vonatkozó módosító, helyettesítő vagy kiegészítő javaslat logikailag megállja a helyét, akkor átírom a megfelelő részletet, illetve ha születik az egész írásra vonatkozó bármilyen állásfoglalás, akkor azt is leközlöm itt, egy külön ablakban. Ilyenek híján az illető egyház nyilván beleegyezik az itt róla leközölt részletek mindegyikébe.




Egy mástól hallott megjegyzés...:

....beszerkesztem hát a választ is.

Krónikási szakmai szempontból megörökítendő még a zsidóság felé többé-kevésbé nyíltan megnyilvánuló általános panaszoknak az a mindenfelé ismétlődő jellemző vonulata, hogy ti. ahol megvetik a lábukat, ott az adott nép panasza szerint a kipusztításukra illetve az elüldözésükre törekednek. Ez nem csak a palesztinokra és/vagy a magyarságra vonatkozik. Ráadásul azzal sem törődnek, hogy az egyszerűbb fizikai munkákat kik fogják elvégezni, ha ez a doktrína beteljesül.
Nem foglalok állást ebben a kérdésben, mindenesetre tényleg a zsidóság hasznára válhat egy arra irányuló önvizsgálat, hogy mennyiben járulhatnak ők hozzá az ilyen és ehhez hasonló panaszok elterjedéséhez, vagy éppen a megelőzésükhöz illetve az ellensúlyozásukhoz. Ugyanis a Kánaán elfoglalása előtt Mózes valóban ad ilyen parancsot, ám az csak Kánaánra, és arra az egyszeri történelmi alkalomra vonatkozik. A zsidóságnak is fel kell vállalnia valamennyi rész-felelősséget azért a közös és általános célért, hogy ne ilyen népként gondolkozzanak felőlük a többi népek egyes, messze nem elhanyagolható rétegei. Ha ez megtörténik, akkor azon nyomban lelkiismeretesen vissza kell térni arra a részletre is, hogy más népek milyen "victimológiai" reflexek és felülbírálandó önsors-rontó félreértések mentén járulnak hozzá ehhez a kétoldalú problémához. Ám a druidaságnak úgy kell valóban harmadik félként szerepet és felelősséget vállalnia az ilyen típusú huzavonákban, hogy azt mind a kettő fél semlegesnek érezze. Ennek érdekében némi érzékelhető szünet után szükségessé válhat mindkét térfélnek az egyforma mértékűre kalibrált, kiegyensúlyozott "bántása" is.




FELELŐS KONKLÚZIÓK

...rivalizálás helyett.

Az én makacs meglátásaim szerint a zsidóság ki van éhezve a fennmaradás stabil adati státuszára, és főleg arra, hogy ezt a gesztust kívülről kapja meg; - méghozzá tömegesen és őszintén. Kívülről, azaz nem önmaga soraiból imitálván egy külső nézőpontot, amelyből ezt "megkapja", hanem valóban kívülről, valóban tömegesen és valóban őszintén. Az én állásfoglalásom szerint ez feltétlenül jár a zsidóságnak. Bármely hiteles druida Európában egészen biztosan ugyanezen a hullámhosszon van. Itt, e logikai ponton azonban nagy az átkeveredés, és az imitációs veszély.
Imitációs veszély, azaz sanda szándékok őszintének való imitálása, és őszinte szándékok sandaságként való félreértelmezése, méghozzá bármelyik térfélről. Ettől függetlenül ez a gesztus jár nekik, méghozzá úgy, hogy utána tartós cselekvési és kommunikációs ciklusok stabilan épülhessenek fel erre az alap-gesztusra.
Mivel azonban minden érdemi hírközlési fórum teljesen zsidó kézben van, így ennek a hiteles gesztusnak a megtervezése és tömeges kivitelezése az első megközelítésből is csak mágiával lesz lehetséges. A kígyó itt a saját farkába harap, ám egyelőre még homo-sapiens-ek által teszi.
Amint eszembe jut valami ennek a kihívásnak a kezelése érdekében, azonnal folytatom ezt a gondolatmenetet. Addig egyelőre csak a problémát vetettem fel. Ha nem kéri senki önmagához ezt a felelősséget, akkor ez is megmarad exkluzív druida felelősségi tételnek; - ahogy sok minden más vonatkozással is ugyanez történt, és még fog is a továbbiakban.




Válaszok.

A felmerült kérdések mélyebb értelmezése.

A Klasszikus Judaista Hit a próféciák vonatkozásában logikai alapokon törést szenved azon a ponton, hogy az elveszett törzsek úgymond úgysem kerülhetnek elő, ahogy az a próféciákban máig meg van örökítve. Vagy ha előkerülhetnek, akkor soha sem lesznek képesek letelepedni a saját földjükön, ebben az értelemben is maradéktalanul a próféciák értelmében. Ha egy tipikus tucat-judaista ezt a kétségét szavakba is önti, akkor azzal tulajdonképpen felülbírálja a próféciákat. Az a kis feszültség, amit így keltenek nem is volna nagy baj addig a pontig, amelyen túl némelyek már akár megátalkodott agresszivitással is képesek "védeni" ezt a hitvány, nyomorult álláspontjukat. Kétségtelen tény, hogy ezek a próféciák folyamatos kreatív újraértelmezésre szorulhatnak, de a hitelességük és az erejük ezzel nem csorbul. Lássuk ennek az állításnak a logikai pilléreit és annak valódi mechanizmusait, illetve esedékességi struktúráját a mai világpolitikai trendek hátterében:
Az Európában is jelen lévő muszlim szaporodási ütem, valamint a klíma-változások tendenciái illetve az ezekből kikerekedő vektorok már az egészen közeli jövőképünkben egyre hangosabban körvonalaznak egy olyan Össz-Ábrahámita Nagytérségi Uniót, amely nem csak Arábiában, hanem lassacskán Európában is a sivatagi revitalizációval kénytelen foglalkozni. Ez a fő profilja, minden gazdasági igyekezete innen indul ki, és ide tér vissza. Avagy hagyni akarjuk, hogy a sivatagosodás folyamata győzzön?!? Ezen a rövidesen esedékes folyamaton belül az előkerülő "madárlátta" törzsek kettő fokozatban lehetnek képesek valóban a saját földjeiken élni: Ugyanis a tucat-judaista tipikus kétely erre a részletre vonatkozik, ebben a részletben botlott meg és bukott el. De hogy felkelni se legyen hajlandó, az nagy luxus volna.
- Egyrészt ha az elveszett, de megkerülő törzsek revitalizálnak maguknak sivatagot, akkor az a saját földjük lesz, és akkor ebben az értelemben "saját" földjeiken fognak élni.
- Másrészt a revitalizált Szahara újraszentelt Szent Földdé válik, maga a klasszikus Szentföld terebélyesedik ki benne és általa. Egy ilyen világpolitikai keretszempont-rendszerben az elveszett (-de megkerült-) törzsek és/vagy Júdea maradéka nyilván jóval könnyebben fog tudni a saját eredeti földrészeikre visszakerülni, semmint például mostanában. Ez ma lehetetlen, de abban az új világrendben ez az ideál is akadálytalanul megvalósítható lesz.

Ez a fajta ideál azonban elveszhetne egy olyan folyamatban, amelyről jó krónikásaként sajnos szintén meg kell emlékeznem. Kedves Rabbi Kollégáim, üljetek most le, és szálljatok velem, és sokakkal másokkal együtt magatokba a most elétek tartott sima tükör apropójából.
Itt van ennek az Össz-Ábrahámita Nagytérségi Uniónak a Gondolata. Se Maimonídész, se Menachem Schnerson, és semmilyen más zsidó gondolkodó nem öntötte ezt így, ennyire letisztult formába; - a kortárs rabbi kasztról már nem is beszélve. Ez az állítás annál is inkább egyértelmű, mert a Nostradamus-pusmus és bin-Láden riogatás, valamint az összes arra épülő hivatalos tömegkommunikációs doktrína éppen hogy egy euroatlanti-arab ellenségességben utazik, és nem az Össz-Ábrahámita Nagytérségi Unióban.
Amnesztiát kérek tőletek ennek a Gondolatnak a számára azon mindenkori igyekezetetek vonatkozásában, amely szerint mindenki ötletét és szellemi termékét ab-start a sajátotoknak tekintetek. Ha bemikrofonoztátok és bekameráztátok az egész világot, akkor erről a tipikus gój-panaszról már nélkülem is tudnotok kell. Nevezetesen, hogy minden egyes akárhol felbukkanó új gondolatra vonatkozóan (-legyen az bár a reál- vagy humán-tudományok felségterületéről-) saját emberek szakosodását finanszírozzátok, akik aztán elnyomják annak az ominózus szellemi tulajdonjogi tétel igazi tulajdonosának a saját tulajdonjogi privilégiumait, magyarul megpróbálják kisajátítani a szellemi termékeket. Láthatjátok, hogy egyrészt ez egyre kevesebbszer sikerül, másrészt azt is látnotok kell, hogy ezek az általatok delegált kakukk-tojások előbb önmaguktól hánytak, végül tőletek hánynak; - és íme ez a hányató bumeráng-mechanizmus hozzátok is visszakanyarodott. Bizony, ez a körfolyamat immár a ti soraitokban is egyre több időveszteséget okoz. Önmagunktól hányni, ráadásul egyre többször és egyre tovább, bizony nem elegáns időtöltés. Nem beszélve arról, ha egy elhivatott krónikás ezt még íme szakszerűen dokumentálja is, majd kiteszi a honlapjára, hogy gyerünk, tessék rajtam számon kérni a felelősséget, (-mert, nekem olyanom is van a tarsolyomban, ugyebár veletek mindez ideig egyelőre szöges ellentétben-). Bizony, dokumentálnom kell sokaknak azt az egybevágó megfigyelését, illetve tömeges bizonyosságait is, hogy amikor egy szellemi tulajdonjogi tételnek az ilyen módon való eltulajdonítása nem sikerül a részetekről, akkor azt az egész témát jegelitek az eredendő kp.-emissziós privilégiumaitok segítségével, és hosszú időre elnapoljátok a kérdést. Ám sem a Bioszféra, sem pedig a mindenkire nehezedő keretszemponti stressz-struktúrák időrabló terhe nem viseli el ezt a praxisotokat tovább; - és íme vissza van vonva tőletek a csodálkozás és méltatlankodás joga, ha mondezért a szokásotokért az Univerzumból valaki úgy orrba mázol benneteket, hogy már nem lesz időtök és lehetőségetek azt illedelmesen megköszönni.
Minden eddig tőlem kisajátított második szellemi termékemről lemondok a sameszaitok javára, és az ellenfeleitek illetve áldozataitok térfelén Hermész-Kulcsokkal indítok el olyan mozgalmat, amely ugyanezt teszi, feltéve ha beindul a soraitokban a felelősségetekre való ráébredés. De azt is sürgősen vegyétek észre, hogy csak akkor kezdhetitek meg az óvatos visszategezésemet,
- ha immár meghoztátok azt a fajta döntést, hogy végre méltóztattok átállítani azokat a nyavalyás váltókat a gazdasági életben,
- és az Össz-Ábrahámita Nagytérségi Unióra vonatkozó Gondolatom megszületése óta áradó szellemi termékeimre, (-és másokéra is-) már nem delegáljátok rá
- többé az átlátszó átjátszásra és gátlástalan kisajátításra szakosodott kakukk-tojásaitokat,
- Ellenkező esetben tényleg nem csak írok és beszélek a ti egyenlő méltóságotokért vívott és vívandó küzdelmeim berekesztéséről, hanem tényleg be is rekesztem azokat,
- sőt, ennek a berekesztésnek az első lépése kezd is megvalósulni, amikor ezt az írást íme kénytelen voltam "kifüggeszteni".
Tehát túl nagy luxus volna, ha a sivatagi revitalizációra szakosodott Össz-Ábrahámita Nagytérségi Unió Gondolatát csak azért nyomnátok el, mert azt még nem sikerült egy sameszotok számára "visszacsinálhatatlanul" kisajátítani. Nem erre és nem ilyesmire szól a szerződésetek a Teremtővel. Ha pedig nem méltóztattok sürgősen felébredni, akkor ti magatok lesztek a hibások abban, hogy Jákob és Mózes átkai úgy a latrinába lapítanak benneteket, hogy az élethű viaszbábu múzeumok kiállításai anyagain kívül nem marad hírmondótok a Földön. De még ez is csak akkor, ha ezeket az élettelen élethű darabokat időben elkészíttetitek, mert utólag ezzel senki sem fog többé foglalkozni.
Rá kell jönni, hogy amit az én elemzéseim mutatnak, azok választása és felvállalása képezi a számotokra a kisebb rosszat; - ráadásul a ti eddigi választásaitok nem csak a nagyobb rosszat jelentik a számotokra, hanem azok súlya is növekszik a kielemzésre váró tapasztalataitok szerint. Ezzel szemben az én "rossz" megoldásaim utóéletét az egyre kevésbé rossz megoldások közötti lépcsőfokok felgyorsuló áthidalása fémjelezné. A Hermész-Kulcsokat megerőszakolhatjátok ugyan, de az így létrejövő nyomorult helyzet kelyhét csak ti fogjátok kiüríteni: és végül teljesen ki- illetve beteljesedik az a folyamat, amelyben már tulajdonképpen most szánalom és nevetség tárgya vagytok az egyszerű zsidóság szemében. Vegyétek végre a fáradságot, nézzetek csak körül, hogy nem hazudok és nem tévedek.
Uff én beszéltem!!





Rövid üzenet a honlap tulajdonosának. Az alábbi ablakba a saját e-mail címet szíveskedjen beírni.

E-mail cím:

Üzenet:

Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot


Honlapkészítés