SZABÓ TAMÁS fogadalmi lelkész (-Druida-).

....az ún. Tudás-alapú vallásos referenciák világából.
FOGADALMI MŰFAJOK
ELSZÓLÍTÁS
KATOLIKUS EGYHÁZ
PROTESTÁNS EGYHÁZAK
IZRAELITA EGYHÁZ
SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ
PÜNKÖSDI KARIZMATIKUSOK
CÖLIBÁTUS
MESE BELZEBUBRÓL
HAGYOMÁNYŐRZÉSRŐL ÁLTALÁNOSSÁGBAN
1/ ARS NOVELLICA
2/ BEMUTATKOZÁS
3/ EGYHÁZI HÁTTÉR
4/ DRUIDASÁG
5/ DRUIDA RENDEK
6/ KAPCSOLATTARTÁS
7/Jószolg.diplomácia
8/ PÁRKAPCSOLAT-MENTÉS
9/ GYÓGYÍTÁS
10/ BIBLIA
11/ A KORÁN
12/EGYÉB SZENTÍRÁSOK
13/ HAZUGSÁG - TESZT
14/ A FOGADALMAIM
15/FÉRFI-NŐ KÖZMEGEGYEZÉS
16/ LELKÉSZEK és KOLLÉGÁK
17/ DRUIDA KÉPZÉS
18/Lebeszélés öngyilk.ról
19/ KUTATÓI REFERENCIÁK
20/ ELLENTÉTELEZÉS
21/ VERSEK
22/ FÉNYKÉP
23/ HÁZASSÁGKÖTÉS
24/ VÁLÓPERES KÉPVISELET
25/ TEMETÉSI SZERTARTÁS
26/PROSTIK - STRICIK
27/ MEDIÁTOR-KÉPZÉS
28/ LESZOKTATÁS KÁBÍTÓSZERRŐL
29/KÖVETELÉS-ÉRVÉNYESÍTÉS
30/ÖRÖKBEFOGADÁSI SZERTARTÁS
PLÁTÓI TÁRSAS VISZONY
A HOMOSZEXUALITÁSRÓL
RENDEZVÉNY - NAPTÁR
Vállalkozótársi szertartás.
ALBÉRLET HELYETT LAKÁS
ELTŰNT SZEMÉLYEK
KETURA-KONFESSZIÓ

BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó


IKERTESTVÉR HONLAP-AJÁNLÓ

Találmányi adattár az SHP-szerveren.

Látogassa meg a jelen honlap "egypetéjű ikertestvérét", a Találmányi Adattár és Önmenedzselő Alternatív Gazdasági Modell című honlapot is a www.tudomanyosmozaikok.shp.hu URL-címen.



A történelmi egyházaknak nem csak a mintaszerű vallásos magánélet és közélet az örökségük, hanem az attól távolra eső emberek és emberi helyzetek is. Tehát a vallásosság áldásaiból kimaradó tömegek puszta léte nem csak az illetők és felmenőik felelősségét mutatják, hanem a történelmi egyházaknak is célszerű valamekkora részfelelősséget felvállalni ebből az örökségből; - elvégre ez a fajta társadalmi összkép a lelkészek korábbi nemzedékének hibái nélkül szebben is alakulhatott volna.
A megoldást nem a nem-vallásos emberek vallásosságra való szólít/-gat-/ásában látom, hanem abban, hogy a történelmi vallások lelkészei fogadalmi lelkészi ciklusokat hirdetnek meg és nyitnak meg a nem vallásos emberek között. Tehát pl. bűnözők vagy házasságtörők ellen őszinteségi tesztet, valamint házasság-mentést hirdethetnek meg fogadalmi lelkészi alapon. Ennek az a lényege, hogy az illető lelkész a saját jótékony közreműködését nem kötné az egyházhoz tartozáshoz, sem pedig célirányos felkérésekhez, hanem önmagát pl. "katolikus, evangélikus, református, stb., pap és fogadalmi lelkész"-ként bemutatva jelezné, hogy a szabad idejében (-végső soron pl. hittérítés helyett vagy mellett-) hétköznapi problémák kommunikáció útján való elsimításával kész közreműködni a társadalmi közjó ügyének javára.
Ez a magatartásforma manapság fölöttébb kívánatos, és a lelkészi hivatás közmegbecsülését jelentősen képes lehet felfelé mozgatni.




A druidaság lényegéről az egyházak felé.

Általánosságban.....

A modern druidaságnak az a lényege, hogy amit más egyházak (pl. az egymással való rivalizálás időveszteségei miatt, vagy egyéb torz reflexeknek engedelmeskedve) hátrahagynak a lelkiismereti gondozási esedékeségek vonatkozásában, azokat FELCSIPEGETI UTÁNUK. Mellesleg némely modern egyház is tulajdonképpen ugyanennek a fajta szakosodottságnak a jegyében születhetett, sőt "izmosodhatott" meg. Az eddigi tapasztalataim szerint
- ha felcsipegettem ilyen esedékességeket, gondoznivaló "tételeket",
- akkor mire az illetékesek észrevették, hogy bizony tényleg nem hiábavaló ez az igyekezetem,
- addigra az adott téma már rég olyan erősen hozzám tartozott arculatilag,
- hogy kár lett volna tőlem elvitatni törekedni azt a tényt, hogy valóban szükséges és fontos dolgokra fordítottam az erőfeszítéseimet.
Ez persze nem jelenti azt, hogy amit nem hullajtottak el a "nagyok", hanem megtartottak és kiválóan gyakorolnak, arra is fájna a fogam; - mert ezt a magatartásformát jogosan átkozhatnák felém is, hiszen egymás felé tulajdonképpen ezt teszik burkoltan a fene nagy rivalizálásukban. Én vagy nyíltan átkozok valamit, vagy sehogy; - és amenyiben néha mégis megteszem, akkor is egy előkészítő szakasz és egy utógondozás közé zárva teszem, és menet közben feltétlenül szentírási epizódokra hivatkozom. Ezeknek a kényszerű ciklusaimnak a tapasztalatait oktatom is, ha felkérnek rá.
Ami pedig az összecsipegetendő funkciók mindenkor esedékes kérdését illeti, természetesen ez a törekvésem nem tévedhet olyan zsákutcába sem, hogy amit a "nagyok" tényleg jól csinálnak, azt is kritizálnám.
Ezekkel kapcsolatban
- csak a kérdések feltevésének a jogát tartom fenn,
- amelynek hanghordozása csak ezt demonstrálja és nem többet,
- és amelynek NINCS látens evidencia-tartalma,
- csak frontálisan is evidens hiányérzetek illetve jótékony és hatékony konzekvenciák tartozhatnak hozzá.
Ami ebben az utólagos összecsipegetésekkel végződő érdeklődő folyamatban náluk marad, azt viszont velük együtt dicsőítem, ha hagyják. Ha nem hagyják, akkor csak magamban teszem, de feltétlenül őszintén. Ezzel kerül minden a saját helyére, és ott ismarad. Ha az elhullajtott funkciókból valamelyik egyház valamennyit visszakér, akkor nyíltan tegye, és ne magyarázza másképp a kérdés múltját, mint ahogy az valóban történt; - és akkor tényleg minden a helyén marad. Ez hát az egyházak felé szánt druida arculat lényege.
A többi menügomb tartalma viszont annak a makacs szándéknak a jegyében született, amely szerint nem a druida gyűjt híveket, hanem a druida legyen a nem hívő emberek híve. Ezért a druidaság mesterség, és nem vallás. Ugyanis az egyszerű emberek azon problémáinak egy bizonyos részét, amelyek a nem-hívő életmódjuk miatt terebélyesednek el rajtuk, csak ebből a nézőpontból lehet felszámolni; - legkésőbb a mélyponton, mert akkor úgyis hagyják. Akkor a legerősebb a fogadókészségük, és akkor érzik, hogy ez tényleg az utolsó lehetőségük. Ez pedig a druida-műfajú végső optimizmus lényege, hogy ekkor mindent rendbe is teszünk. A törekvéseimben ezen a hangulaton tartom a lélektani hangsúlyt, és ha esetleg pl. mások rosszhiszemű tesztjei, vagy pillanatnyi rossz hangulata miatt néha el is kell hagynom ezt az alap-hangulatot egy rövid időre, akkor is mindig ugyanide térek vissza.


A három elemzett egyház mindegyikével kapcsolatban megemlítek nehéz, ellentmondásos vonatkozásokat, amelyek már súrolják, vagy esetenként át is lépik viszásságok határát is. Ám ne gondoljuk, hogy minden egyes egyháznak nem volt meg a maga ilyen nehéz korszaka, vagy speciálisan saját dicstelen vonatkozása; - amelyekre ők maguk sem lehetnek büszkék, és ezt nem csak sejteniük, hanem tudniuk is kell önmagukról. A druidaság ugyanezeket a csapdákat a saját búvópatak-jellegű (-"önként szüneteltetett"-) jelenlétével kezelte.
A druidaság ugyan valamelyest gyakrabban volt jelen a Földön, mint a próféták, (-és akkor is hosszabb ideig, mint ők-), de az egyházak folytonos küldetésében már nem osztozott. Ennek a probléma-kezelési módnak a hátrányait és előnyeit azonban saját maga kezelte és kezeli mindenkor. Ennek a kezelési módnak az a lényege, hogy az egyes emberek és a bármilyen szintű közösségek a saját gyenge és erős pontjaikat ne rosszhiszeműen zárják rövidre egymással, (-mint ahogy az szinte a vérünkké vált-), hanem végre jóhiszeműen. Ezzel a kérdéssel mint módszertannal a "Fogadalmaim" menüpont alatt foglalkozom bővebben.




A KATOLIKUS EGYHÁZ/-ról-/ /-hoz-/

Analitikus logikai egyenletek a lelkiismeretben.

A jelen oldal csak arról szól, hogy nyíltan megpályázom a Katolikus Egyház áldását a tevékenységem bizonyos részeire, vagy akár idővel az egész lelkészi tevékenységemre vonatkozóan is. Egészen pontosan elsőnek a Katolikus Egyház bármely személyiségétől kívánok áldást megpályázni, és kellő szünet után természetesen esetleg egyéb felekezetektől is.
"Cserébe" annyit tudok felkínálni, hogy két másik fontos egyházat úgy teszek "nyitott könyv"-vé a jelen honlapon, hogy pl. az érdeklődő Katolikus Egyház felé és felől közben semmilyen párhuzamos kockázat nem fog megnyílni, se közbeékelődni; - legfeljebb csak az áttételes jótékony visszahatások élvezőjévé léphet elő csendesen.
A hit-oktatói tevékenységem nem a katolikus liturgiára épül fel, de a mindenkori keresztény értékrend eredetileg ezzel az egyházzal együtt született meg és állt talpra; - legalábbis a mi földrajzi térségünkben, illetve abban az Európában, amelynek immár strukturálisan is a tagja vagyunk. Egy áldás semmibe sem kerül, ám sokat jelent. Ennek az Ideálnak az elérését valahol, valamelyik egyháznál el kell kezdeni; - és én erre annak ellenére a Katolikus Mércét választottam ki elsőnek, hogy eredetileg református és evangélikus, de a vallásukat nem gyakorló szülők gyermeke vagyok.
Az ide vonatkozó hiányérzetről és hátrányos összehasonlításokról is írhatnék, amelyen sokan átestünk a korosztályomból; -de egyelőre térjünk vissza
- az általam Áldás-Konszenzusnak elnevezett, és a vallási felvilágosodást célzó kezdeményezésemre,
- amely nyilván nem átkokból, hanem kölcsönösen és őszintén átgondolt, illetve valóban kiérdemelt áldásokból tud csak lendületet venni.
Semmit nem siettetek másoknál, és én magam sem sietek el semmit. Továbbá természetesen hagyok elegendő időt az itt nyilvánvalóvá tett, és mellesleg alaposan átgondolt szándékom utóéletének konstruktív kiérlelődése számára is.
Ez a lépésem egyszerűen egy Hermész - Kulcsból indul ki, amely nagyjából arról szól, hogy:
"Ami az IDŐBEN előbb született meg, mint a többi hasonló vagy analóg kategóriájú bármilyen dolog, téma, vagy ügy,
- az ugyan elveszítheti a később érkezőkkel való összehasonlításban sokáig értelemszerű prioritásainak egy részét,
- de soha sem annak egészét,
- tehát soha nem a sokféle vonatkozás szerint szétbontható eredeti prioritási tételeinek mindegyikét,
- és bizonyára azokat sem végleg veszíti el,
- legalábbis folyamatosan kell kapnia lehetőségeket a Sorstól azok akármilyen arányban véghezvihető visszanyerésérel, és konstruktív igénybevételére.

- Ám mindezzel együtt a korábbi kezdeményezések ügyéhez csak a lelkiismeret kvázi-tartományában tartozhat prioritás, amelynek szervezetileg lehetőleg sehogy sem, esetleg csak néha ideiglenesen, és akkor is csak diszkréten szabad megnyilvánulnia.

Egyes periferikus katolikus reflexek áthághatták ezt az ideált, de soha sem a Katolikus Egyház legitim és hivatalos közakaratának egésze. Ugyanis a Katolikus Egyház utólag pozitívan élte meg a katolikus-protestáns törés átmeneti veszteségeit. Az a régi reflex, hogy a valahonnan, vagy valaki/-k-/től való elfordulás immár nem feltétlenül azonos a rákövetkező szembefordulással, nos ezt a katarzist maga a Kereszténység delegálta az átfogó és kollektív Tudatossági Evolúcióba. Méghozzá éppen a katolikus-protestáns szétválás megrázkódtatásainak melléktermékeként született meg ez a konstruktív, benső mélylélektani vektor: nevezetesen, hogy az elfordulás nem feltétlenül azonos a rákövetkező szembefordulással, az sokkal inkább a figyelemnek a szükségszerű átcsoportosításáról szól, és nem valamiféle hadüzenetet valósít meg. Tehát e hajdani törés utóéletének ma már minden keresztény egyház inkább a nyertese, semmint a vesztese ide értve a Katolikus Egyházat is. Ugyanis ezeknek a sokszínűség felé vezető külön utaknak lett a szükségszerű mellékterméke az a valóban kulturált és európai kollektív lélektani apport, amely mögül immár büszkén állhatunk a másik kettő ábrahámita világvallás elé. Nevezetesen azzal a büszkeséggel, hogy ezt a fajta kultúr-reflexet bizony nem ők forrták ki, hanem mi keresztények. Amúgy nekik is szoktak lenni ilyen és ehhez hasonló figyelemre méltó katarzisaik, de hát legyenek is!

A korábban megszületett kategóriák és szellemi erőfeszítések bizonyos vonatkozású részleges, de örök prioritásának, mint Hermész-Kulcsnak a "hozadékán" a többi felekezetnek sem tilos elgondolkodnia. Annál is inkább, elvégre pl. az egyiptomi papság és az abból jogfolytonosan megszülető izraelita Lévi Rend az Időben még a Katolikus Egyháznál is régebbi kategóriát testesít meg. Ám ennek a példabeli kettő kategóriának is megvan a maga preferált térsége, ahol általában a Hermész-Kulcsok segítségével kikényszerítheti a neki valóban járó áldásokat és prioritásokat.
De térjünk vissza Európára, és a Katolikus Egyházra, azon belül is arra az igényemre, hogy egy bizonyos ésszerű idő letelte után nyilvánvalóvá válhasson, hogy érdemes-e még várni a Katolikus Egyháztól bizonyára elnyerhető, az onnan eredő bármilyen szintű, érseki, püspöki, stb., szintű áldásra, vagy sem.
A jelen megfontolásomat egy immár néhai három gyermekes fiatal anya emlékének szentelem, akit nem tudtam lebeszélni az öngyilkosságról. Történt ugyanis, hogy már csak késve érkezett el hozzám a ráadásul bátortalan felkérés, hogy vessem latba a tudásomat és a tapasztalataimat az ügy érdekében. Ám ezzel együtt is meg kellett volna tudnom őt menteni, ha időben eszembe jut a következő ésszerű szakmai fogás: Nevezetesen, hogy az adott evangélikus község lelkészétől legalább arra az egy esetre vonatkozóan egy kollegális, ámde nagyon is hivatalos súlyú igazi áldást kérjek, sőt, ha kell, akkor ki is kényszerítsek; - habár a kényszerítés ilyenkor alighanem inkább csak egy elméleti összehasonlítási adat a lehetőségek és eshetőségek teljes tárházából.

Mivel hazánk lakosságának legnagyobb része bizonyára katolikus a felekezeti származása szerint, így az akármilyen hosszú "áldás-kanossza pályázatom" közül az első legyen feltétlenül a Katolikus Egyházé. Teszem ezt nem csak azért,
- hogy egy legközelebbi öngyilkos-jelöltet ha kell, akkor statisztikailag a legnagyobb eséllyel éppen katolikus hívők segítségével,
- és a szükséges hivatalos áldással menthessük meg,
- vagy hogy egy világi családban dúló erőszak méregfogát az én tapasztalataim alapján, de vallásos közreműködésből kiindulva lehessen kihúzni,
- hanem történelmi okai is bőven vannak a szándékaim mögötti prioritási keresgéléseimnek,
- valamint azok ilyen értelmű, nagyon határozott, és részemről végleges heurékájának.


Szent Patrik hagyományőrzés:

Szent Patrik hagyományőrző lelkészként meg kell emlékeznem arról, hogy Patrik utolsó druidaként a terjedő, végső soron katolikus (-egyetemes-) hitet jelölte meg az európai pogány lelkiség jogfolytonos utódaként, és lelkiismeretileg üdvös, tartósan követendő irányaként. Nem igazán látom értelmét annak, hogy arról is vitát nyissunk, hogy ezt a Szent Patrik féle, végső soron utolsó druida-áldást mennyiben örökölték az utód-egyházak, mint pl. az anglikán, vagy egyéb protestáns felekezetek, mint végső soron elvitathatatlanul keresztény irányzatok. Erre vonatkozóan a mai hivatalosan eladminisztrált lélekszám-arányaikból kiadódó törtszámot még egy olyan egynél nagyobb törtszámú szorzóval javasolnám a Katolikus Egyház javára kibővíteni,
- amelynek a számlálójában a mostantól a kereszténység európai meghonosodásáig eltelt időegység,
- a nevezőjében pedig a mostantól az ő felekezetének megszületését eredményező katolikus-protestáns törésig eltelt kisebb részidő szerepel.
Ez egy tisztán európai lelkiismereti képlet és mérce, ugyanis az európai genetikai jogfolytonossághoz tartozó lelkiismereti nyomvonalhoz ilyen arányban tapadnak a keresztény lelkiismeretiség különféle motívumai, és nyilván nem nyomtalanul. Akinek nincs múltja, annak jövője sincs, és a jelene is csak olyan, amely állapoton az időből való kizuhanás jegyei uralkodnak.
A magyarságnak a saját hasonló lelkiismereti jogfolytonosságát, illetve annak arányait az időben visszafelé a Szent Istváni katolikus idők előtt a Bizánci Kereszténységben kell keresni, de nem nagy időarányos súlyt kölcsönözve annak. Ugyanis még azelőtt a magyarság annak a kazár-karaita Minta-Forrásnak volt az Éltető Lehelete, amely a Történelemben elsőként valósította meg a három ábrahámita (-végső soron egyiptomi gyökerű-) világvallásnak, azaz a Judaizmusnak, a Kereszténységnek és az Iszlámnak a máig egyetlen párhuzamos és kiegészítő harmóniáját: ha úgy tetszik, akkor azok hármas tagoltságú szimbiózisát. Ez egyúttal egy mindenkori druida célkitűzés is. Ugyanis egy druidát az Iszlám világ szúfiai mindig azonnal elismertek és támogattak, és ha valaha az izraelita léviták és a druidák érdekellentétbe keveredtek (-ilyen bizonyára kevesebbszer volt, mint az érdekazonosság-), akkor mindkettőjük bicskája felesleges mértékben beletört, főleg a kezdeményező, és félretájékozott fél vesztesége volt nyilvánvaló. A szúfi-druida-lévita egyakaratúság az egyik kedvenc vesszőparipám a művészi alkotásaimban; - de felőlem e Tudás-alapú lelkészi kategóriák térségeinek Hit-alapú egyházai is megelőzhetik ezt a folyamatot, ha éppen nem tudják, hogy merrefelé volna célszerű erőfeszítéseket kifejteni.

A Szabadkőművességről:

Amikor Szép Fülöp francia király emigrációba kényszerítette a keresztes lovagok egy megmaradt részét, és azok Angliába hajóztak, akkor ehhez az epizódhoz szervesen tartozó logikus hipotézisként kell megemlékeznünk arról az eshetőségről, hogy ott felvették a kapcsolatot a druida rendekkel. Ekkor bizonyára valamiféle különalkuk kora vehette a kezdetét közöttük. Ebből születhetett az a máig húzódó referencia, hogy a lovagok jelentősen módosítottak a közösségi rítusaikon. Köztudottan belőlük született meg a Szabadkőművesség, és ebben a módosulásban bizonyára nem nulla a druida plágium apportja. Én sokkal inkább ebben a hajdani kulcs-epizódban sejtem a Szabadkőművesség erejét, semmint azokban a blöff-szagú legendákban, hogy úgymond a lovagok valamit megtaláltak Jeruzsálemben, és az a valami mondjuk pl. pont a Frigyláda lett volna.
A Szabadkőművességben tipikusan zsidó apportra utal az a fajta nyilvánvaló nosztalgia is, amely a kőművességre, mint Hiram Abiff, az Első Jeruzsálemi Templom építészmesterének tulajdonképpeni mesterségére utal. A Szabadkőművességben tehát az ősi zsidó akarat és a druida módszertan részleges átkeveredését sejtem. Ám a Szabadkőművességben (-annak is a vezetésében-) nyilvánvalóan megbújó túlméretezett és figyelmetlen védekezési szándékból születtek a nyilvánvaló támadó és destruktív szándékok is, amelyeket a druida attribútumon kívül semmilyen egyéb fogalom segítségével nem látok lehetségesnek visszaegyensúlyozni. Legalábbis a földi fogalmak és a hozzájuk tartozó erők közül a druidaságon kívül nem látok semmit, ami határt tudna szabni a Szabadkőművesség mára nyilvánvalóan zabolátlan és kaotikus lendületének, netán egy új, konstruktív szakaszba volna képes segíteni annak történelmét. A Druidaság ugyanis jóval korábbi kategória, mint a Szabadkőművesség, vagy akár pl. az izraelita Lévi Rend; - és fentebb már elemeztem az Időben előbbre való kategóriák diszkrét, illetve a hierarchikussággal is valamelyest analóg prioritásait.
Személyes nosztalgiát érzek azon kor jellegzetessége iránt, amelyben az egyik "posztumusz mesterem", a XIX. szd.-i mágiatörténész Eliphas Lévi az írásaiban még rendszeresen, illetve hiteles jóakarattal emlegette a Katolikus Egyház fontos és magasztos történelmi küldetését, miközben a lelke mélyén ő is közismerten Hiram Abiff tudására áhítozott; - valamint természetesen a Harmadik Jeruzsálemi Templom felépítésének ideális körülményeire. Ő még nyilván tisztában volt az egyházak és papi rendek igazi területi és térségi prioritásaival, mint ahogy remélhetőleg lesz ismét mindenki a jelen honlappal való szembesülése után.

A lovagi örökség igazi mibenlétéről:

A legelső lovag, és a "leglovagabb" lovag kétségtelenül Artúr. Az európai történelem lovagjai mind Artúr utánzatai: a nemes törekvéseikben feltétlenül, illetve a referenciáikat sem különösebben érdemes átfogó értelemben negligálni. Artúr talán egy senki volna Merlin nélkül. Merlin azonban talán lehetne valaki Artúr nélkül is, habár bizonyára csak egy jóval kisebb szinten és kisebb súllyal, mint amennyire ma Merlinnel foglalkozni szokás, ugyebár csakis Artúrral együtt. Ám ez is csak egy elméleti összehasonlítási fogás. Az európai keresztény lovagok és az Egyház csak egy mindenkor kiemelt fontos szövetségesi alanyok egymás számára, azonban a legelső lovagi mintát Merlin és Artúr alapozták meg. A mai Nagy Bitannia és Észak-Írország minden zugában egyformán szeretik őket, és hivatkoznak rájuk, mert felismerték ezt a hiteles szeretetet. Ez azt jelenti, hogy ők az életükben egyformán szerették az egymással torzsalkodó törzseket illetve népeket, és ennek a hatása máig is kitart, méghozzá ilyen "egyformán" tart ki mindenfelé. Ez annak a logikai evidenciának a modern korban is hiteles "tanúsítványa", hogy ők az életükben a nem hívő emberek hívei voltak, függetlenül attól, hogy azok egymáshoz hogyan viszonyultak. A meglátásaim szerint ezt a nézőpontot érdemes volna regenerálni; - pl. elsőként a Katolikus Egyházban. Ám utána nem letagadván, hogy ez a hozzáállás honnan ered, és hogy ki volt az valójában, aki egy alkalmas történelmi pillanatban ezt felismerte és visszaidézte a köztudat számára. Magamat szerencsés embernek tarthatom, mert én ismertem olyan katolikus lelkészeket, akik többé-kevésbé megfeleltek ennek a kritériumnak; - de ez nem a teljes lelkészi létszám.

Analitikus logikumok a pogány és keresztény idők határairól:

Szent Patrik még viszonylag "frissnek" és a maga módján "személyesnek" érezhette Artúr és Merlin törekvéseinek leheletét, amikor a wicca (-boszorkány-) és remete druida irányzatra széthullott hajdani koedukált druida lelkészi intézmény hivatalos jogfolytonosságaként és örököseként az éppen Rómából terjedő Kereszténységet nevezte meg. Itt térségi prioritásokra célzok. Tehát pl. a tibeti buddhizmus és a katolicizmus vetélkedhet egy USA-béli jenki-nihilben, de nem a Himalájában, vagy a Déli Alpok térségében, ahol a lelkiség földrajzi prioritásainak gyökerei olyanok, amilyenek, és bizony nem másmilyenek.
A saját virágkoraival való kapcsolatában megsérült, a boszorkányokra és remete druidákra szakadt ősi druidaság, mint a férfi-nő egyetértésben bekövetkezett történelmi törés, illetve a máig cölibátusra kényszerült katolicizmus keletkezésének sajátosságai közötti nagyonis lehetséges összefüggések elgondolkodásra kényszerítenek engem.
Nevezetesen a druidaságnak, mint eredetileg koedukált papság mintájának a történelemben legtovább kitartó referenciái ellenére magányos remete druidák gondozták a kereszténység terjedését egy olyan korszakban, amelyet a poszt-római átfogó nihil jellemez. Ha ennek ellenére egy Rómából kiinduló Kezdeményezés mégis gyanúsan hatékonyan terjedhetett, akkor ott kell lennie egy rejtőző logikai elemnek. Ez pedig nem más, mint a koedukált mivoltában tartósan sérült druidaság, amely a saját sérülését is átörökíti a Katolikus Egyházra a cölibátus formájában. Mindez annak ellenére valósul meg, hogy Jézus eredeti 12 apostola, és maguk a korai apostolok nem biztatták a papokat a nőtlenségre.
Ezt a hipotézist nem ex-catedra kinyilatkoztatásnak, mindenesetre egy hivatalosan is iktatandó hipotézisnek szánom az akkori idők történelmi kutatásai számára. Mindez számomra azért is fontos, mert a mindenkor jobb sorsra érdemes Katolikus Egyházban éppen a cölibátus gyökerei közül burjánozhattak szét azok a gyom-jelenségek, amelyek ma ennek a történelmi egyháznak a kétségtelen gyenge pontját képviselik. A jelen honlapom "Fogadalmak" című menüpontjában az emberek illetve közösségek erős és gyenge pontjai közötti egyezményesen jóhiszemű körkapcsolásért szállok síkra. Ez a majdani átfogó szokás-rend az olyan tudatos egyéni gesztusokból nyerhet lendületet, amikor a mások gyenge pontjait mindenféle viszonzás igénye nélkül betakarjuk a saját erős oldalunkkal. Talán hiányoztak a kiváló krónikások, amikor egy-egy történelmi személyiség ilyet tett. Talán nem is léteztek ilyen személyiségek, csak az alul-dokumentált köznép és középnemesi rétegek soraiban, vagy éppen az alkotóművészek képzeletvilágában. Mindenesetre, ha egy szexuális aberrációkra és párkapcsolati mélypontokra illetve jószolgálati diplomáciára szakosodott druida lelkész ma éppen a Katolikus Egyháztól kéri az első áldást, akkor ezt a gesztust ne akarja helyettem senki sem értelmezni! Hanem hagyjuk meg ezt az értelmezési privilégiumot, illetve annak tartalmát olyannak, amilyennek én magam szánom.

Tévedési források és korrigálandó hajdani emberi hibák:

Hajdan a fax, e-mail és nemzetközi video-telefon hálózat híján mindenki kölcsönösen és elkerülhetetlenül félreértett mindenkit. Sőt, nem csak félreértett, hanem fordítva értette a másik szándékát. Ha pedig fordítva értette, akkor fordítva is hálálta meg a gesztusokat az értelemszerű hála helyett. Hangsúlyozom, hogy mindenki ezt tette. A három ábrahámita világvallás közül bármelyik kettő egymás közötti történelme csak ilyen mozgatórugóktól fertőzött epizódokból áll.
Azonban ezekhez a világvallásokhoz tartozó, mára immár kellőképpen kikutatott és feldolgozott történelmi sebekhez éppen ezek a vallások kínálnak, sőt biztosítanak visszagöngyölítési lehetőséget. E logikai és emlékezeti visszagöngyölítések után egy szeretetre építő közmegegyezés és közhangulat üdítő lehetősége vár ránk a Próféciák szerint. Fentebb már volt szó a kollektív és egyéni téttel egyaránt bíró lelkiismereti nyomvonalunkon elhelyezkedő lenyomatok kvázi-súlyáról. Ugyanis ezek az indítékaink mindenkori mozgatórugói. Amikor egy reménybeli, sőt, konkrétan kezdeményezett konszenzushoz annak múltjában egyenlő mennyiségű (-azonos ideig tartó és egyenlő súlyú-) bántás emléke tartozik, akkor valóban kiváló lesz a tartós konszenzus életre hívásának jóreménye. Aki pedig az ilyen fejlett etikájú alkalmakat a saját mindenkori megtérdepeltető mágiája előtti kapitulációként próbálná értelmezni, az méltó az átkokra, és azok mihamarabbi beteljesedésére. Ezért fontos az egyéni és a kollektív lelkiismereti nyomvonalra vonatkozó arányérzékünk tudatos kimunkálása. Ha nem megy "zsigeri szeretetből", akkor így, definíció-ízűen, ahogy az imént megfogalmaztam.
Az egyéni lelkiismereti nyomvonal gondozásában az ezoterikus, majd az új-pogány mozgalmak illetve a szcientológia sikeresen felcsipegették a földről azokat az apropókat, amelyeket a nagy történelmi egyházak hagytak parlagon. Ám a kollektív lelkiismereti nyomvonalon való rendtevés kompetenciái soha sem fognak hasonlóképpen kihullani a történelmi egyházak kezéből, és kicsavarni sem lehet azokat onnan. Hát ezért is kérem az áldást a Katolikus Egyháztól, hogy ezzel hívhassam fel mindenki figyelmét a következő összefüggésre: Az ilyen hivatalos egyházi áldások reneszánsza sokat jelenthet a kollektív reflexek rendbetétele iránti mindenkori, mára már fásult várakozások világában.
De ne feledkezzünk meg arról a tényről, ami a jelen gondolatmenet kiinduló gondolatául kínálkozott fel az emlékeinkből: nevezetesen, hogy régebben, a fejlett hírközlési infrastruktúrák híján az őseink másképp értelmeztek, és fordítva háláltak meg sokmindent, méghozzá valószínűleg szinte az összes fontos ügyet.
Ilyen sajnálatos epizód volt az is, hogy a Katolikus Egyház időnként fordítva hálálta meg a "druidaság" mint attribútum felé pl.:
- Szent Patrik átgondolt gesztusát,
- Merlin lovagi hagyomány-teremtő erőfeszítéseit, amelyek utóélete mindmáig az Egyház egyik legkimagaslóbb bázisa,
- illetve a mindenkori tisztességes, ám mégis félreértett druida erőfeszítések némelyikét.
A hivatalos Katolikus Áldás iránt deklarált fogékonyságom pillanataiban felkínálom mérlegelésre azt a hipotézisemet, hogy ezeknek a pogány-keresztény zsörtölődéseknek az egyik oldalon nem is feltétlenül minden esetben hitelesen katolikus, a másik oldalán pedig nem is feltétlenül mindig hitelesen druida személyiségek álltak. Ugyanis egy igazi tudós személyiség az akkor is áldással konstatálja a hitelesen lelkiismeretes gesztusokat, ha ez a történelmi hasadásoknak egyébként az ellenoldali térfelei között történik.
Tehát az a tény, hogy látszólag katolikus részről látszólag fordítva hálálták meg a látszólag druida attribútumot, az csak egy apropó ahhoz, hogy majdan éppen ennek a két relációnak az attribútumai között induljon el az egyenes értelmű hála szokásjoga a múlt fordított értelmű hála-szokásainak ellensúlyozásaképpen, emelt fővel lépve azok helyébe. Tehát a múlt átfogó és általános hibáitól elsőként megszabadulni törekedni nagyonis nem szégyen, hanem sokkal inkább hiteles dicsőség.

A Szentháromságról:

Nagy divat az újabb egyházak részéről a katolikus Szentháromság dogma kritizálása. Én azonban ebben is egy druida-eredetű beültetést sejtek, amely ha nem az apostoloktól ered, akkor azért valahonnan csak kell erednie. Nevezetesen, hogy addig is, amíg a három ábrahámita világvallás egymásra nem talál tükörként és a kölcsönös kiegészítésre képes értékek forrásaként, addig is a keresztény vallás részét képezze valamiféle hármasság iránti lelkiismereti fogékonyság.
A druida beavatkozás tipikus módszertana mindig különös tekintettel van (-volt és lesz-) a hármasságra; - ugyanis a kettős felállású modellek huzavona-kockázata közismerten magas. Ezeket a szembehelyezkedésre hajlamos mélylélektani vektorokat csak egy harmadik vektor képes jótékonyan befolyásolni. Nevezetesen az eredeti kettővel azonos súlyú, és azonos területen működő vagy érdekelt, de mégis hitelesen harmadik nézőpontból delegált vektorok módosító hatása csak jótékonyan tud realizálódni a kettős felállású rivalizálásokban és szembehelyezkedésekben.
A fenti nézőpontból fel kell kérnem az újabb keresztény mozgalmakat, hogy a továbbiakban már ne a Katolikus Egyház lesajnálásába vesztegessék a felesleges energiáikat! Hanem sokkal inkább tekintsék át a jelen honlapot, és találjanak konstruktív teendőket, illetve szándék-nyilvánítási és erőkifejtési apropókat. Ezek ugyanis csupa olyan kihívást képviselnek, amelyek mögött éppen a célirányos keresztény figyelem híján terebélyesedhetett el a destruktivitás, a rombolás, az ésszerűtlenség és az aberráció. Ha majd ezeket az idült hiba-forrásokat végre felszámoljuk, mert nem egymás lesajnálásába öljük az értékes energiákat, akkor majd egy sokadik prioritású dologként eldönthetjük, hogy milyen apropóból tanulunk meg háromig elszámolni.
Ha az Atya Fiú és Szentlélek hármasságára épülő Szentháromság doktrínája napjainkban akarna eleve a semmiből megszületni, akkor én is mást mondanék, mint amit így mondok: nevezetesen, hogy akkoriban ez felelt meg a legkisebb rossz elvének, és nekem semmi bajom sincs ezzel az archaikus örökséggel, ahogy más örökségi tételekkel sem. Nekem csak a közállapotokkal és azok valódi mozgatórugóival van bajom

A hajdani kiskirályok Európája, mint a Globális Történelmi Konszenzusok esedékességének hiteles bölcsője, óvó közege, és reményteljes kivitelezője:

Ki más emelhetné legalább szóban és írásban Európa Istennőt az Örökkévaló Teremtő Atya Trónjához valamennyire is közel, mint egy koedukált szakralitásokra szakosodott magyar keresztény druida"?"

A Kollektív Fennmaradás Istentől Örökölt Mindenkori Záloga által frissen vágott ösvény a mélypontról nyilván csakis felfelé vezethet. A Mélyben elveszett Istennő, és az emberek számára egyaránt.

Hajdan az európai kiskirályok ön- és közveszélyes megnyilvánulásait a druidákon kívül senki sem volt képes hatékonyan nyesegetni. E sorok születésének napjaiban az európai kiskirályok helyébe helyenként sikeresen lépő fél-zsidó kiskirályok rivalizálása köti le a figyelmet; - méghozzá nem csak egészségtelen, hanem kockázatos mértékben is. Avagy legyek átkozott, ha hazudok vagy tévedek; - tessék csak bekapcsolni a TV-t.
Nem az én cinizmusom teszi / tetteti / téteti fel a költői kérdést, hanem Luciferé: nevezetesen, hogy az eredetileg európai hagyományú kiskárály-rivalizálósdi kollektív nyomasztó reflexei így felhígították volna az Istennel eredetileg szövetséges zsidó vért és géneket"?"

Eme keveredés zsidó apportjának értelmezését és elemzését meghagyom a rabbi kollégáimnak. Ám európai keresztény részről nem hagyom ki a druida kompetencia gyakorlását, nevezetesen a mindenkori rivalizáló kiskirályok konstruktív és jóhiszemű lelkiismereti tetemrehívását. Mindezt egyelőre a történelmi gyökerek és mechanizmusok áttekintésével teszem:

A késő ókor és korai középkor kiskirályok rivalizálásától folyamatosan gyötört Európájának valóban nagyon szüksége volt a kereszténység átfogó akarati egységesítő erőfeszítéseire; - méghozzá ez utóbbiak nem kívánt mellékhatásai ellenére is ez volt az egyetlen valóban üdvös irány. Ezt a szükségszerűséget nevezhetjük a pillanatnyilag "legkisebb rossz" választásnak is az akkori idők kihívásaira értve.
Az akarati egységesítés azonban csak egy térítő alapállású egyetlen vallás terjesztésével, illetve annak helyenkénti és időnkénti erőltetése árán volt megvalósítható. Ebben a hajdani erőfeszítési trendben jelentősen beszűkült, szinte elveszett a régi világ Tudás-alapú lelkészi hivatásnak az az előnye, hogy maga az adott "pogány" pap, (-pl. druida-) viselkedett a nem hívő emberek híveként. Ennek az aspektusnak manapság igen nagy az aktualitása és az esedékessége. Noha ez az alapállás eredetileg mindenképpen egy lelkészi műfaj volt, később ennek a hozzáállásnak a hagyományát inkább a lovagok és művészek őrizték Európában. Mára már csak a művészek egy része képviseli hitelesen, illetve törekszik egyáltalán úgy ahogy képviselni ezt az alapállást.
A személyes tapasztalataim szerint ma e műfaj, illetve annak lelkészi arculata egészen különösen hat annak alkalmi "közönségére": nevezetesen, hogy nem az emberek (-a tömegek-) a vallás és a vallás lelkészeinek a hívei, hanem fordítva. Ha ez az alapállás tartós és hiteles, akkor körülötte egyesülhetnek a pogány idők virágkorainak, illetve a keresztény reneszánsznak a speciális előnyei. Amúgy mostanában talán mind a kettő korszaknak a hátrányait egyesítjük.
Ha majd egyszer a lelkészek tömegesen képviselik ezt az elvet, akkor a reneszánsz szellemét többé senki és semmi nem gyömöszölheti vissza a palackba. Az eddigi megfigyeléseim szerint azonban az ezoterikus szektor és a természetgyógyászok közösségéből talán nagyobb eséllyel tud kipattanni ez a hozzáállás, mint akárhonnan máshonnan; - de ha nem így bizonyosodik be ennek a tippemnek az igazsága, akkor boldogan visszakozom ettől a nézetemtől. Egyelőre csak az esélyeket és a reményeket tudom tapogatni a "félhomályban". De térjünk vissza a múlthoz:
E speciális műfaj lelkészi kiváltsága és tevékeny hatékonysága, egyáltalán a mindennapos jelenlétének puszta lehetősége akkor kapott sebet, amikor az egymással rivalizáló kiskirályok a mágikus támogatottság formájában akarták megkaparintani a megszerezhetetlent, majd pedig önmaguk egymás közti rossz viszonyai szerint felparcellázni azt; - és az emberi erőforrásokat végül egymás ellen fordítani a saját rövid távú pitiáner érdekeik szerint. Mindezt nem csak a pórnép soraiban szerették volna elérni, hanem a lelkiismeretre szakosodott közszereplők kasztját is ugyanígy törekedtek felparcellázni. Ha ez sikerült volna, akkor ezzel az is vele járt volna, hogy az egyik druidát sikeresen a másik druida ellen lehetett volna fordítani. Ám végül ez a szétforgácsoló rövidlátó doktrína a druidaság férfi-nő belső párosításaiban vezetett törésre. A "koedukált" lelkészi műfajban közismerten a druidák tartottak ki a legtovább a történelem folyamán.
A hajdani fénykorok druida intézménye tehát a kiskirályok miatt hullott szét remete druidákra, illetve a közszereplés felé változatlanul törekvő "wiccá"-kra, azaz boszorkányokra. Ha eme utóbbi tömb igyekezetének a tartalma tényleg ördögi és boszorkányi volt, akkor a remete druidák utolsó generációjának, illetve a keresztény papok első generációjának egybeesett az az érdekük, hogy a boszorkányokat perbe fogják; - és a közismert tipikus druida kivégzési módszerrel, azaz megégetéssel távolítsák el őket a károkozás esélyétől. Ezeknek a preventív leszámolásoknak a tényleges igazságossági arányai mára ismeretlenek, de e perek legelső hullámának nagy része mai szemmel is bizonyára indokoltnak nyilvánítható.
Ebben a rivalizálásban aztán mindenki sokat veszített. Ugyanis ez a fordított igyekezetük hosszú időre önkéntes száműzetésbe kényszerítette a druidaság egész intézményét, illetve az addigiakkal fordított szokásjog szükségességét alapozta meg a "ki kinek a híve" féle szövetségesi alap-reflexekben. A mai sámán és táltos kollégák bizonyára sok analóg konkrétumot tudnak felhozni a saját műfajuk történelméből; - ugyanis ez vezetett a kelta druida jogfolytonosság búvópatak-szerű jelenlétbe való kényszerüléséhez, illetve a jelenléti szünetek alatt a kereszténység részéről való fatális félreértelmezéséhez is.
De térjünk vissza az egymással rivalizáló kiskirályoknak a druida támogatás iránti követhetetlen igényéhez. Ez a végső soron sérült helyzet szükségképpen vezetett egy központosító, térítő vallás megjelenéséhez és annak hosszú sikeréhez; - de annak későbbi szétforgácsolódásában sem volt elhanyagolható ugyanennek a jelenségnek a kezeletlensége még a gyökereknél. Ennek a problémának a felidézése és tudatos felvállalása napjaink egyik fontos esedékességévé nőtte ki magát.
A térítő felekezetek lendülete mára láthatóan megtört, ám a múltunkkal való jóban levés szempontjából nem mindegy, hogy mi magunk hogyan viszonyulunk a saját emlékeink tárházához:
- legyen bár szó a pogány időkből fennmaradt reflexekről,
- vagy a kereszténység hol inkvizíciós, hol kimagasló reneszánsz hagyományairól.
Kétségtelen, hogy a kereszténység nem a pogány idők virágkorából nőtt ki, hanem annak hanyatlására adott szükségszerű sors-válaszként kellett mesterségesen a történelem színére segíteni. Na de a múlt azt mutatja, hogy a kereszténység történelme sem mindig reneszánszokból állt. Az egyetlen helyes törekvésnek a minden idők legnemesebb hagyományainak megőrzése, és azoknak újabb és újabb köntösbe való öltöztetése, illetve kiegészítése tűnik.
Jómagam tehát a hajdani druida hagyományok autodidakta felelevenítőjeként és lelkes őrzőjeként megint nem gyűjtök híveket, hanem önmagamat deklarálom a nem hívő emberek híveként. Ezt az igyekezetet tartalommal is meg tudom tölteni, legyen bár szó egyszerű gyógyításról, kirívó igazságtalanságok kezeléséről, vagy éppen a kínzó tépelődések és dilemmák kiegyensúlyozásáról.
Noha a hiteles druidaságban ez mindig így volt és lesz természetes, ám a térítő múlt emlékének lelkiismereti fogságában szorongó lelkész kollégák felé is ugyanennek az alapállásnak a felvételét javasolhatom tiszta szívvel. Ugyanis az imént összehasonlított két közreműködési alap-stílus váltakozó esedékessége törvényszerű, és ezért kiélezett rugalmasságot követel meg a mindenkori lelkészektől.
Ha úgy tetszik, akkor a lelkészek közt térítek, de nem önmagam felé, hanem a mindenkori kiskirályok rivalizálásában vétlenül károsult rétegek érdekében. Most ugyanis ugyanannak a hajdani áramlatnak az ellenkező oldali szélsőséges helyzetében vergődünk, és ugyanezen okból hat megkönnyebbülésként a hajdani műfaj ismételt felbukkanása, amiért akkoriban is hiteles megkönnyebbülésként élték meg az emberek az egyakaratúságba térítő keresztény kurzus felbukkanását. Ma ugyanez a hinta az akkori állapothoz képest megint elérte az ellenoldali szélső helyzetet, így ma megint erős az eredeti druida alapállás aktualitása.
Ha majd egyszer mindenki mindenkinek a híve lesz, akkor a "ki ellen vagyunk" szokásos válasz-kereső reflex is az értelmét veszíti. Addig azonban még sok olyan kezdeményezést kell megvalósítani, amely a korábban egymással ütközőnek megszokott, vagy csak annak sejtett, illetve sejttetett kategóriákat egy honlap, rendezvény vagy újságcikk erejéig egy platformra segíti, és azok értékeit nem a "vagy-vagy", hanem az "is-is" gondolkodás szempontjából vizsgálja; - azaz nem a terméketlen rivalizálás, hanem a termékeny kiegészítés módszertanát valósítja meg.

A Druidaság Intézménye tehát egy fontos búvópatak, amely egy Fontos Forrásból csörgedez elő. Ám a Kereszténység nem más, mint az az Erős Szikla, amelyen ez a búvópatak átfut, mielőtt majdan ismét kibukkan. E hasonlatban a tiszta patak, illetve az erős és hatalmas szikla hasonlata magabiztosan áll a saját helyén; - és azt senki se próbálja meg másmilyennek láttatni vagy értelmezni, mint amilyennek őket ez az írás láttatja!!!



Válaszok.

A felmerült kérdések mélyebb értelmezése.

Befutottak az első kérdések arra vonatkozóan, hogy mit is jelent pontosan az a hipotézisem, hogy a három ábrahámita világvallás közül éppen a Kereszténység forrta volna ki a "szembefordulás-mentes elfordulás mélylélektani reflexét" a saját belső történelmi fejezeteiben, méghozzá tömegesen. Ha tényleg van a Kereszténység tarsolyában egy rendkívül fontos apport, akkor kapcsoljuk csak be azokat a fényszórókat, és helyezzük azok fókuszába ezt a pótolhatatlan, jellegzetesen keresztény katarzist. De ne csak magát a vizsgálandó témát, hanem annak eredeti druida lelkiismereti aláalapozottságát is.
Európának a pogány időben nem volt olyan szerződése a Teremtővel, mint a Izraelnek. A druidák csak arra összpontosítottak, hogy ha az egyik ember elfordul a másiktól, vagy akár az Istentől, akkor ez a lélektani vektoriális körfolyamat ne forduljon még tovább a szembehelyezkedésig. Amikor ez mégis megtörtént, és a helyzet másképpen már visszafordíthatatlanná vált, akkor Attila és Artúr kezébe Exklaibúrt adtak.
Ám ezt a szembefordulás-mentes elfordulást, mint tipikusan européer kvalitást a Kereszténység forrta ki teljesen, illetve teljesítette ki és be; - de ehhez a Kereszténység egészének is a reformáció kezdeteitől mostanáig tartó időre volt szüksége. Ugyanis a katolikus-protestáns törés idején természetesen ment minden a régi "menetrend" szerint: azaz a katolicizmustól elforduló tömegek és a katolicizmus között a 30-éves háborúban mégis létrejött a szembefordulás, amely mára azonban előbb teljesen ellaposodott, majd teljesen felszívódott. (-A síita-szunnita ellentétek majdani felszívódásához szükséges vér-csapolások a Kereszténységhez képest jelentős késéssel, még napjainkban is zajlanak.-) Ennek a szembefordulás-mentes elfordulásnak a katarzisa ráadásul a keresztény poszt-keresztény közegekben sem teljes körű, mindenesetre széles körű. Méghozzá kellemesen széles, és itt az ideje, hogy végre kezdjünk vele valami érdemlegeset a Világ javára.
Mára a keresztény tömb mögött közösen megvívott hideg- és meleg-háborúk állnak. Ma, ha egy keresztény származású fiatal pár szülei templomi esküvőt akarnak, és ekkor kiderül, hogy az egyik fél katolikus, a másik protestáns származású, akkor a két felekezet papja együtt fogja őket összeadni. Ehhez a vegyes szertartáshoz olyan orgonista kántorok fognak templomi háttér-zenét szolgáltatni, akik minden létező felekezetben helyettesítik egymást. Tehát miközben oda sem figyeltünk rá tudatosan, a Keresztény Közegben kiforrt az a fontos kvalitás, hogy az elfordulás nem jelenti többé a szembefordulást. Pl. a szcientológusok kétségtelenül el vannak fordulva a Biblia és a Korán Atya-Istenétől; - de nincsenek Ővele szembefordulva, és Őneki ennyi is elég. A csecsen-orosz háború is javarészt azért zajlik, mert Dudajev repülős ex-tábornok létére megtestesítette azt a hibát, hogy a Szovjetunió felbomlásakor elég lett volna elfordulnia Oroszországtól, de nagyon vigyáznia kellett volna a szembefordulás különbségeinek megspórolásával. Nem tette, és a Teremtőnek láthatóan nincs szüksége olyan emberekre, akik ezt a különbséget nem gyakorolják olyan magabiztosan, mint amilyen tökélyre pl. a druidaság fejlesztette ezt a mélylélektani részletet.
Európában él a legtöbb olyan ember, aki annak ellenére mégis kielégítően etikus illetve esztétikus külsőségek és bensőségek között éli le az életét, hogy közben nem él vallásos életet. Pedig ez a két kérdés világszerte meglehetősen "egybenőtt". Ez a vívmány a sok-sok druida és később keresztény pap lelkiismereti aláalapozó munkásságának a gyümölcse. A folyamat gyökerében még ott van a 30-éves háború, de a végén már ez a fajta rendkívül fontos keresztény poszt-keresztény européer apport áll; - amely megérdemli, hogy ünneplőbe öltöztessük, és piedesztálra emeljük a világ lelkiismereti közéletében.
A történelmi keresztény egyházak, bizonyos értelemben élükön a Katolikus Egyházzal joggal konstatálhatják, hogy Európa lelkiismereti aláalapozottságában csendben elvégezték ezt a munkát, jöjjön hát annak érdemi hasznosítása. Egy muszlimnak naponta ötször kell áhítatban leborulnia, hogy a részéről semmi ne veszélyeztesse a magánéletének illetve közösségi életének igazságossági és etikai alapjait. A keresztény és muszlim példák után jöjjön a zsidó példa ugyanebben a vonatkozásban, nevezetesen a szembefordulás-mentes elfordulás kérdései tekintetében:
Amikor a történelem kényes fejezeteiben (-szétszóratás, pogromok, Soá, retorikai "Soá", stb.-) zsidóság nem érezte, ám nagyon hiányolta azt a fajta Égi Protektorátusságot, amelyet Mózes vezényelt le számukra a Pusztában, akkor még egyszerűen nem állt rendelkezésre ez a fajta européer katarzis és apport a szembefordulás-mentes elfordulásról. Tehát az egész Földön sehol sem volt még jelen ez a példa. Így fordulhatott elő, hogy a Lévi Rend lázadó hányada szó szerint átesküdött a Teremtőtől egy másik istenséghez, aki suttyomban ugyan ki más lett volna, mint Lucifer. Mivel mostanra Európa, mint az "ideiglenesen hazánkban állomásozó" zsidóság szívélyes vendéglátó közege kiforrta ezt a mélylélektani érettséget, ezért különleges felelősséggel tartozik a zsidóság mostani nehéz korszaka iránt. Mint már említettem, Európa is fogadott be tisztán zsidó katarzisokat, ráadásul Szent Patrik okán hivatalos druida-áldással, amelyet Európa korábbi lelkiismereti közéletének attribútuma mögül tett meg. Most a zsidóságon, és főleg annak lelkészi kasztján a sor, hogy ennek a csendes kortárs keresztény katarzisnak (-méghozzá tömeges katarzisának-) a fényében még egyszer nyugalomban áttekinthessék az Istentől történő saját hajdani elfordulásuk és szembefordulásuk közötti lényeges különbséget. Ráadásul a rabbi kaszt ezt az együttes el- és szembefordulást anno úgy valósította meg, hogy az "új" protektor-istenségről még el is hitték, és máig elhiszik, hogy pont ő volt az, aki az ellenfeleikre mért csapásokkal megszabadította őket Egyiptomból, illetve utána a Pusztában védelmezte és mannával táplálta őket. Ennél veszélyesebb óperenciás marhaságot soha nem volt, és nem lesz többé képes produkálni az emberiség. Ezen a helyzeten csak Lucifer szoknyája alá való, Tudás-alapú teljes bevilágítással lehet úgy ahogy segíteni. A rabbi-kaszt nagy valószínűséggel el tudja végezni azt a lelkiismereti újraértékelést, amely ebben a tisztán keresztény poszt-keresztény témában feléjük egyre harsányabban kínálkozik. Ám sajnos erre vonatkozóan nincsenek 100 százalékos garanciák; - és ez a remélhetőleg képzeletbeli fogyatékos eset a keresztény papság mai generációját hirtelen felértékelheti. Tehát a keresztény papságnak még lehet egy érdemi szerepviselésbeli történelmi kicsúcsosodása abban az esedékes folyamatban, amelyben ennek az egyelőre tisztán keresztény és poszt-keresztény katarzisnak a zsidóságban való megismétlődése is maradéktalanul végbemegy. Ez ugyebár mindenki számára fölöttébb fontos volna, ideértve a zsidóságot. Ha ez esetleg bekövetkezne, akkor a keresztény klérus tehesse ezt az egyszerű zsidóság iránti ugyanazon klasszikus lojalitásuk egyre méltóságteljesebb folytatódásával, amely miatt a lemorzsolódó egyszerű hívők e sorok születésekor egyelőre még gyakran neheztelnek rájuk. Az ezirányú nyűgtől való össznépi menekülésben még várhatók kellemes meglepetések; - a modern druidaság nem véletlenül teszi le a névjegyét. Ebben a kérdésben a zsidó papi kaszt a Kulcs, és nem az egyszerű zsidóság, vagy e két tömb úgynevezett "egysége". A rabbik iránt való bármiféle keresztény vagy akármilyen lojalitás alól maga a Teremtő húzza ki a talajt a próféciák értelmében. Ha ez bekövetkezik, akkor egyetlen alternatívaként marad az Istennel örökké szövetségesnek "eladminisztrált" egyszerű zsidóság számára a hajdani Szövetségről való megemlékezés. Ennek napjaiban és heteiben különösen fontos lesz annak a katarzisnak a tudatos áttekintése, amely napok tulajdonképpen már meg is kezdődtek: nevezetesen, hogy Európa lakosságának a szembefordulás-mentes elfordulás megtanulásához több ezer éves célirányos druida aláalapozásra, és ezen felül a katolikus-protestáns törés óta eltelt több évszázadra volt szüksége. Ennek a katarzisnak az egyszerű zsidóságra való hatékony kiterjesztése a rabbik hozzáállásától függetlenül nagyon fontos aktuális kihívás, amely a zsidó-keresztény zsörtölődések által hátrahagyott kellemetlenségeket sokszorosan képes lesz ellensúlyozni.
Amikor anno a rabbik "más istent" kerestek és találtak is a protektorátussághoz, akkor még sehol a Földön nem állt rendelkezésre ez a fajta katarzis. Ez ma egy időben rendkívül korlátozott amnesztia-ok a rabbikkal szemben, amelyet persze ők nem kötelesek elfogadni. Mostanra viszont rendelkezésre áll ez a katarzis, úgyhogy döntsenek a rabbik abban a vonatkozásban, hogy a Világ Teremtése óta kétfelé szakadt értékrend kérdésében hol állnak, melyik térfélen. Ugyanis a próféciák értelmében ezt nem a rabbi kaszt fogja eldönteni az egyszerű zsidóság helyett, hanem maga a Teremtő. A rabbik ezt a döntést csak önmaguk nevében hozhatják meg; - és ha példának okáért tömegesen rosszul döntenének, akkor ennek negatív következményeit nem fogják tudni átlőcsölni az egyszerű zsidóságra. Nem bizony!!! Ha ez a fajta sötét igyekezet esetleg bent is marasztalná a rabbi-kasztot az erdőben, akkor nem győzöm hangsúlyozni, hogy a keresztény papságnak még egyszer fontos szerepe lehet az egyszerű zsidóság iránti világszerte tömegesen esedékes felelősség kiteljesedésében.
Nem tehetek mást, előre meg kellett emlékeznem arról az elágazó kettő lehetőség mindegyikéről, hogy a rabbik észhez méltóztatnak-e térni, avagy mégis megpróbálják magával a Teremtővel újraértelmeztetni az észheztérés fogalmát. A mostani látszat szerint ők nyilvánvalóan ez utóbbira szakosodtak, de hát ha más nyelven nem, a Jelek Nyelvén azért szoktak ők érteni. A Jelek pedig nem hiányoznak, csak hát a szeretet okán kíméletes a kiteljesedésük.
Ám a Teremtő, és a vele minden jel szerint sziámi ikertestvérként összenőtt Lucifer közötti Frigy-Szövetségben előrefelé lépkedni csak az emberek közötti szövetségi rendszerek gyökeres újrarendezésével lehetséges. Ebből pedig a Teremtő még a rabbi-kasztot sem löki ki, sőt, láthatóan Kulcs-szerepet szán nekik. De ha ők ki akarnak törni ebből a szerepükből, illetve örökölt kötelezettségükből, akkor egy részüket minden bizonnyal rövidesen el is fogja ereszteni. De hogy melyik irányban, azt nem ezek a rabbik, hanem maga a Teremtő fogja meghatározni. Magukban a sebészeti műtétekben pedig Mihály lesz az asszisztense. Az Ószöv./Dániel 12, 1 szerint Mihály szabad kezet kap az utolsó időkben, és az ezen eljövendő eseményekre vonatkozó analóg profetikus korrelációk maradéktalanul megismétlődnek az Újszöv./ Jelenések Könyvében is.




Javaslat:

U.i.: Javaslom, hogy a másik kettő egyházról szóló írással is ismerkedjen meg, mert ott is hivatkozom az értelemszerűen fennmaradó kettő egyházra, ahogy itt is.




Rövid üzenet a honlap tulajdonosának. Az alábbi ablakban a saját e-mail címet szíveskedjen feltüntetni.

E-mail cím:

Üzenet:

Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot


Honlapkészítés