SZABÓ TAMÁS fogadalmi lelkész (-Druida-).

....az ún. Tudás-alapú vallásos referenciák világából.
FOGADALMI MŰFAJOK
ELSZÓLÍTÁS
KATOLIKUS EGYHÁZ
PROTESTÁNS EGYHÁZAK
IZRAELITA EGYHÁZ
SZCIENTOLÓGIA EGYHÁZ
PÜNKÖSDI KARIZMATIKUSOK
CÖLIBÁTUS
MESE BELZEBUBRÓL
HAGYOMÁNYŐRZÉSRŐL ÁLTALÁNOSSÁGBAN
1/ ARS NOVELLICA
2/ BEMUTATKOZÁS
3/ EGYHÁZI HÁTTÉR
4/ DRUIDASÁG
5/ DRUIDA RENDEK
6/ KAPCSOLATTARTÁS
7/Jószolg.diplomácia
8/ PÁRKAPCSOLAT-MENTÉS
9/ GYÓGYÍTÁS
10/ BIBLIA
11/ A KORÁN
12/EGYÉB SZENTÍRÁSOK
13/ HAZUGSÁG - TESZT
14/ A FOGADALMAIM
15/FÉRFI-NŐ KÖZMEGEGYEZÉS
16/ LELKÉSZEK és KOLLÉGÁK
17/ DRUIDA KÉPZÉS
18/Lebeszélés öngyilk.ról
19/ KUTATÓI REFERENCIÁK
20/ ELLENTÉTELEZÉS
21/ VERSEK
22/ FÉNYKÉP
23/ HÁZASSÁGKÖTÉS
24/ VÁLÓPERES KÉPVISELET
25/ TEMETÉSI SZERTARTÁS
26/PROSTIK - STRICIK
27/ MEDIÁTOR-KÉPZÉS
28/ LESZOKTATÁS KÁBÍTÓSZERRŐL
29/KÖVETELÉS-ÉRVÉNYESÍTÉS
30/ÖRÖKBEFOGADÁSI SZERTARTÁS
PLÁTÓI TÁRSAS VISZONY
A HOMOSZEXUALITÁSRÓL
RENDEZVÉNY - NAPTÁR
Vállalkozótársi szertartás.
ALBÉRLET HELYETT LAKÁS
ELTŰNT SZEMÉLYEK
KETURA-KONFESSZIÓ

BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó


A KORÁN

A Korán és tanulságai

A Zsidó-Keresztény-Iszlám kongresszusok öngerjesztő hozadéka:

Számomra az Iszlám és a Korán egy nagyon személyes kihívást közvetít, amely pozitívan inspirál engem, és ez többször is jól érezhető lesz a jelen írásban. Nevezetesen az Iszlám és az euro-atlanti kultúra közötti demográfiai lendületbeli különbség napjaink kétségtelenül első számú kihívását képezi; - ezt kár volna letagadni, vagy elmenekülni a jelen felismerés elől. Ezt a problémát éppen hogy nem az Iszlámmal szembeni ellenszenvvel, hanem csakis rokonszenvvel érdemes kezelni; - méghozzá nem tettetett és üres rokonszenvvel, hanem tevékeny és konstruktív testvéri szeretettel. Aki számára ez a megfogalmazás túl "nárcisztikus", vagy bárhogyan másképpen, de terhes, annak a véleménye tulajdonképpen nem számít semmit az érdemi folyamatok környékén. Ugyanis az európai demokráciák egytől egyig a létszám-arányos szavazati demokráciára épülnek fel, miközben nemhogy szaporodni felejtünk el, hanem a minimális nullszaldós generációs önreprodukció is elérhetetlen álomnak tűnik a "modern" létben. Szinglik, agglegények, remeték és homoszexualitás mindenfelé, amerre csak a szem ellát. Illetve némi heteroszexualitás a promiszkuitás jegyében.
Az USA az Első Öbölkonfliktusban nyomasztó technikai fölénnyel győzte le az Arab Világ katonai vezető szerepére törő Irakot. Ezenközben nem csak a szovjet hadipotenciál technikai színvonal-különbségeit iskolázta le, hanem még az európai haderő hasonló összehasonlításai számára sem maradtak teljesen üzenet nélkül az amerikai hadműveleti referenciák. Napjainkban állítólag Oroszország kezdi behozni ezeket a technikai lemaradásokat. Ám ha Oroszországra is,
- mint a keresztény globális szövetségesi tudatosság új, de szerves részére tekintünk,
- amellyel ez a szövetségesi asszociáció és lendület Kelet-Nyugat irányban körbeérte a Földet,
- még akkor is előttünk áll egy még újabb katarzis,
- amelyet jobb lesz rögtön kétfelé bontanunk:
-A/- Japán geopolitikai realitás-érzéke és konvergens törekvései még rá is játszanak erre a Földgolyón elképzelt Kelet-Nyugat irányú szövetségesi kiteljesedésre, amelynek azonban feltétlenül át kell tudnia menteni ezt a folyamatot az Észak-Dél irányú kiteljesedés felé is.
-B/- Annál is inkább így kell történnie, ugyanis hiába erősebb Észak technikailag, ha Dél a Korán erejével* nem is akármilyen ellenfél lenne, ha hagynánk magunkat sodródni napjaink sanda és mesterségesen gerjesztett lendületével, hogy az Iszlám úgymond fenyeget bennünket. *A "Korán ereje" alatt keresztény/posztkeresztény* nézőpontból azt értem, hogy Észak saját technikai és szervezeti struktúráit rövidesen nem volna kinek kezelnie és képviselnie, ha időben nem ébredünk fel a valódi logikai összefüggések tekintetében: Nevezetesen hogy egyes prominens személyiségeink és azok stratégiai szaktanácsadói mennyire strucc módjára fúrják a fejüket a homokba, ahelyett, hogy azon gondolkoznának, hogy az Iszlám Világból mely sikeres elemeket és hogyan lehetne integrálni az euro-atlanti kultúrába. Ami pedig a *"keresztény/posztkeresztény" megfogalmazást illeti, a jelen írásban jobbára és többnyire egy "körülmetéletlen" genetikai tömböt értek a keresztények fogalma alatt, és nem azon hívők összességét, akik belülről is jól ismerik a saját templomaikat.

E sorok születésekor Észak technikai fölénye nyomasztó, és egyelőre még van hozzá létszám is. Ugyanakkor a Korán térségeiből eredő demográfiai különbségbeli kilátásoknak, és annak a küszöbünk felé közelítő következményei szintén nem kevésbé nyomasztóak. Persze egy titkosszolgálati tábornok és egy hadműveleti tervező gondolkoznak együtt tipikusan ilyenformán. Ám ezt az erőforrásokhoz mindenkinél közelebb teszik, így az ő nyelvükön is meg kell fogalmazni a következő nyilvánvaló katarzist: A fenti egyik, korábban jelentéktelennek gondolt komponens növekszik, a másik pedig csökken, és folyamatosan veszít a megszokott jelentőségéből. Éppen napjainkban kimondottan ideálisak a körülmények és az egyensúlyi tényezők ahhoz, hogy a fentebb emlegetett Észak-Déli szövetségesi lendület végre egy zsidó-keresztény-muszlim tevékeny konszenzusban teljesedjen ki, és rögtön utána érdemi gyakorlati programokban nyerje el a Világtörténelemben korábban soha sem látott kollektív jutalmát. Ehhez azonban előbb feltétlenül be kell hoznunk azt a lemaradásunkat, hogy a muszlimok jobban ismerik mind a keresztény mind a zsidó térfelet, mint ugyanez visszafelé. Lássunk is neki:

A tárgyilagos leltárunkban az időrendi sorrendben mindjárt legelőször arról a hajdani epizódról kell megemlékeznünk, amikor Mohamedet és a Koránt azzal bagatellizálták mind az életében, mind a halála után, hogy a Koránt a Bibliából és egyéb zsidó iratokból ollózta össze. A jelen írásom Abdul Fattah Munif budapesti arabisztikai előadó és kortárs muszlim tudós dolgozatának általam kommentált változatával zárul. Abban bőségesen kapunk adalékokat ahhoz a mihamarabb kiegyensúlyozandó összképhez, amelynek kiforrása és közvéleményi elfogadottsága e sorok születésekor még mindig érezteti a saját akut hiányát.
Az összeollózás és plágium körüli kétpólusú vitában egyenlő súlyú hibaforrást látok mindkét térfélen. Ugyanis Mohamednek a kinyilatkoztatások előtt tényleg kellett valamennyi előzetes ismeretekkel rendelkeznie, annak pedig csak zsidó és keresztény Írások lehettek a forrásai. Egyformán sportszerűtlen zsidó és/vagy keresztény részről ezt összeollózott plágiumnak minősíteni, illetve muszlim részről is felesleges illetve hibás az előzetes ismeretek másik térfelekről érkező sportszerűtlen kezelése miatt magukat a kétségtelen előzményeket letagadni törekedni.
A várva várt kiegyensúlyozottság mihamarabbi kiforrásának az lehet az értelemszerű kiinduló alapja, hogy a muszlimok befejezik azon értelemszerű epizódoknak az összképből való kifelejtését, hogy Mohamed a Korán kinyilatkoztatásai előtti időszakában igenis többször kaphatott alkalmi és jóhiszemű oktatást, illetve viszonylag igényes magyarázatokat ezen Írások tartalmából. Sőt, az Isten nyilván arról is gondoskodott, hogy Mohamed a magasztos kinyilatkoztatásokat közvetlenül megelőző időszakban megkaphassa a kor legszínvonalasabbnak minősülő vallásos információit és magyarázatait. Ezt azonban nem lehet zsidó és/vagy keresztény dicsőségnek beállítani, mert ez az Isten, és általában a próféták dicsősége, és nem a halandóké. A kétségtelen kinyilatkoztatásokat azon magasztos áhítozásaira kapott válaszként és folytatásként kellett kapnia, amelyek egy valóban kimagasló mű előzményeinek lelki töltéséből soha nem hiányozhatnak. Mózes is nyilván ismerte Ekhnaton erőfeszítéseit, és hasonló lelkületi lendülettel nyerte el a Kinyilatkoztató történelmi szerepét, mint pl. Mohamed. Ugyanezt a mechanizmust a későbbi próféták esetében sem szabad letagadni, ideértve természetesen Mohamedet is. De zsidó vagy keresztény részről ezzel a ténnyel egyenlő fontossággal arról is meg kell emlékezni, hogy ez az előzetes lelkiismereti lendület egy olyan fontos kimagasló műhöz vezetett, amely még manapság is képes katartikus megrázkódtatásokkal induló új fejezeteket nyitni, méghozzá nem csak a keresztények és zsidók közt, hanem magának az arabságnak a köreiben is.
A Koránnak az arabság "számára való státusza" nagyon erős, és ebből (-a nyelvi különbségekből-) adódtak azok a kölcsönös félreértések, amelyeket a rövidesen sorra kerülő szakdolgozat és a bele írt kommentárjaim vélhetően hatékonyan segítenek a méltó végső nyugvópontjukra kerülni. Tartalmi szempontból Mohamed nyilván nem állt teljesen forrás és előzetes ismeret nélkül,
- mert akkor tényleg magas lehetett volna annak a kockázata,
- hogy belebolondul az ilyen magasztos kinyilatkoztatásokba,
- amelyek referenciái nem csak hogy máig letagadhatatlanok,
- hanem ismételten hangsúlyozom, hogy számos fontos kérdésben még csak mostanában fogják újabbnál újabb katartikus lendületekhez segíteni az egész világ lelkiségét.
Az említett szakdolgozatból ki fog tűnni, hogy a Korán előnyei az arab nyelvben rejlő magasztossági tartalékok alkotó kiteljesítéséből és maradéktalan kiaknázásából erednek. Az ennek kijáró speciális tiszteletünk esedékességeire vonatkozóan is nyerhetünk sokoldalú kiváló nézőpontokat a sorra kerülő szakdolgozatból, illetve a közbeszúrt kommentárokból.

A jelen írás legfontosabb üzenetének azt szánom, hogy a három ábrahámita világvallás közül a keresztény/posztkeresztény térfélnek akkor is egészen különleges felelőssége van, ha egyébként ennek a térfélnek a vallásossága mostanában éppenséggel nem éli a fénykorát. A zsidó és keresztény világ
- történelmi okokból úgy összenőtt,
- hogy már-már egy sziámi ikerpár-szétválasztó műtét hasonlata is lassan esedékessé válik rá vonatkozóan,
- legalábbis ami a szentírási aláalapozottságot,
- valamint a gazdasági és tudományos szőttesünket illeti.
Ehhez kell majd felzárkóznia a lelkiismereti testvériség katarzisának, amelyet jobb híján druida verseny-terepnek kell tekintenem.
Ugyanakkor Mohamed utal arra a Koránban, hogy a muszlimok a keresztények részéről több együttérzést és együttműködést várhatnak, mint a zsidóktól. Az eltelt idők tapasztalatai egyértelműen megmutatták, hogy Mohamednek ez a megállapítása azóta is tartósnak bizonyult. Tehát mindkét másik ábrahámita világvallás bennünket keresztényeket jobban respektál, mint a másikat. Erről feltétlenül tudnunk kell, és magunkhoz kell emelnünk, sőt szorítanunk ezt a felelősségünket. A másik két világvallást is a saját hasonló olyan privilégiumaik felismerésére és kimunkálására kívánom sarkallni, amelyek hasonlóképpen megfelelnek a hármas felelősségi tudatosság, sőt, felelősségi buzgóság mindenkori követelményeinek.

Tekintsük át az ehhez szükséges múltat és az ehhez értelemszerűen kínálkozó forrásokat: Mindjárt első különbségként kell sort kerítenünk a Koránnak egy nehezen lefordítható, de különös állítására arra vonatkozóan, hogy valójában keresztre feszítették-e Jézust. Az ominózus Korán-részlet úgy fogalmaz, hogy magát Jézust nem feszítették meg, csak úgy tűnt nekik, de valójában Allah egy hasonmást engedett át a kivégzési procedúra számára. Vallásos embernek nem illik kételkednie abban a részletben, hogy a Teremtő Isten, ha akarja és fontos neki, akkor valóban ki is tud vitelezni egy ilyen helyettesítéses cserét.
A keresztény világ számára azért fontos alapvetően a kereszthalál hittétele, mert a lépten-nyomon szükséges bűnbánathoz egy kivételes és tartósan hatékony fogást biztosít. A Judaizmus első sorban mágiában és másodsorban bűnben születik, a Kereszténység mind Európában mind a Szentföldön első sorban bűnben és másod sorban mágiában születik. Míg az Iszlám egy nagyon mélyponti ledöngöltséget és káoszt lezáró reneszánsz pislákolással együtt születik meg, amit saját magasztos hitbuzgóságából csodálatosan ki is teljesít.
Az ismert tények látens logikai evidenciáiból meglehetősen kitűnik, hogy az Isten akarta úgy, hogy ez a különbözőség meglegyen a hitekben. Ha nem szakrális téttel rendelkező ügyekről lenne szó a blaszfémia árnyékában, hanem tisztán logikai elágazások egyik kínálkozó ágát elemeznénk, akkor mellesleg oda is megérkezhetnénk, hogy Mohamed álláspontja hízeleg a zsidó hitnek, noha nem azonos vele. Ehhez a tényhez képest már szinte humorszámba megy, hogy amikor a kezdetekkor támadták az iszlámot, akkor sokan odáig is elmentek a feltételezések ingoványaiban, hogy egy keresztény szektának minősítették a korai iszlámot. Mellesleg keresztény részről én magam is egy amolyan Ötödik Evangéliumként kanonizálhatónak vélem a Koránt; - noha természetesen tisztában vagyok azzal, hogy ez egy kiforratlan, habár bizonyára figyelemre méltó összehasonlítási fogás.
Az Iszlám saját bűnbánati ritmusa, illetve annak belső speciális szükségletei és ergonómiája tehát szükségszerűen teljesen mások, mint a Kereszténységé vagy a Zsidóságé. Nem beszélve annak várható súlyos következményeiről, ha a Kereszténység és az Iszlám mint végső soron egy Hit-béli Tömb, a történelem egy óvatlan pillanatában egyesülhetett volna a zsidóság ellen, ha Mohamed azt a bizonyos Korán-versszakot (-úgynevezett "ájá"-t-) másképp írja meg. Ugyanis a zsidó és keresztény nézőpontból úgymond "túlszaporodó" arabság katonailag önmaga is képes lett volna ezt kivitelezni nagyjából a vasút és a gőzgép XIX. szd.-i megjelenéséig tartó időszakig bármikor. Ez a nézőpont persze nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a pontatlan célzású puskaporos fegyvereknek, amelyek korában Dél-Európa egyes vidékein ugyebár Iszlám hódoltság volt. Tehát nagyjából a gőzgép megjelenéséig, és a vele időben párhuzamosan letisztuló ballisztikai fejlődésig bezárólag egy háború kimenetele csakis a hadseregek létszám-arányaitól függött. Mohamed tehát az ominózus Korán-részlet okán zsidó nézőpontból a történelem egyik legnagyobb "Yad Vashem személyisége", ez egy abszolút logikus megállapítás. Méghozzá a sorrendben második, jelentőségében és súlyában alighanem az első. Mohamed ominózus megfogalmazása tehát katonailag a leginkább kritikus keresztes lovagi korban állta meg a helyét a zsidóság javára; - és mára már nem maradt más dolgunk, mint fel-, el- és beismerni ezt a tényt.
Az időben első legnagyobb "Yad Vashem személyiség" Bodicea (-ejtsd Bódi-Ká-) druida papnő, aki által vezetett dél-britanniai lázadás időben egybeesett azzal a római hadművelettel, amely Júdea szétszóratását végülis kivitelezte. Bodicea katonailag igen-igen nagy kihívást jelentett Róma számára. Ha nincs Bodicea és az ő lázadása, (-amit ugyebár szintén ugyanakkor kellett leverni és utána a békét megerősített helyőrséggel biztosítani-), akkor a Jeruzsálembe csoportosítható teljes római potenciál, és rá nehezedő katonai nyomás nem biztos, hogy a mi dimenziónkban marasztalta volna a szétszóratás vektorát, ahogy ez közismerten történt. Tehát Bodicea ezért a történelem legelső "Yad Vashem személyisége", az időben Mohamedet megelőzve. Ám Mohamed pedig a stratégiai jelentőségű tettének súlyában az első. Ugyanis a modern és véglegesnek is szánható logikai leltár szerint Róma és a poszt-kelta csatlósai valójában nem mást tettek i.sz. 70 körül, mint a zsidóságot földrajzilag és katonailag eldugták a rövidesen amúgyis "túlszaporodó" arabság elől. Mohamed pedig mindjárt az arabság térfeléről egyúttal elérte azt is, hogy az arabság egy saját önálló színvonalas tudatosság jegyében, és a kereszthalálra vonatkozó hit-tétele különbözőségének okán különüljön el a Kereszténységtől, méghozzá a minden érintett fél számára optimális távolságra. Mohamed tehát a muszlim-keresztény szövetséget rejtette el egy olyan időszakra, amikor az nem kettős, hanem megint a hármas felállás induló esélyeit tudja majd sikerrel megragadni. Ez az időszak van most.
Tehát nem csak a humor szintjén kacsint rá Mohamed a zsidóságra majdnem másfél évezred távlatából, mint ahogy ezzel a részlettel a kínálkozó humor oldaláról is foglalkozom fentebb. De térjünk vissza a világi szempontból is kulcsfontosságú vallásos bűnbánat ábrahámita, és mégis sokszínű kérdéséhez.
A muszlimok bűnbánati praxisát tényleg értelmetlen lett volna Jézus kereszt-halálához, mint tisztán keresztényi motívumhoz kapcsolni, mert akkor az tényleg csak egy keresztény szekta lenne, már ha egyáltalán fennmaradt volna valami is a vallásalapító erőfeszítéseiből.

Kétségtelen tény, hogy mivel zsidó és keresztény részről rendre visszaéltek Mohamed korai erőfeszítéseivel, ezért önálló vallással lépett fel, mert nem tehetett mást. Ha úgy tetszik, akkor Mohamednek két logikus választása volt:
-1/- Vagy egyesíteni a zsidó és keresztény vallást, és mindjárt meg is újítani az új egységet, (-természetesen nem megváltoztatni, hanem a felvilágosodás újabb lépcsőfokain felfelé segíteni-) majd pedig annak nagytérségi praxisát az arabok számára is elfogadható tartalommal tölteni meg;
-2/- vagy pedig elhalasztani jobb időkre ezt a mindenkori kihívást, és önálló vallással lépni fel.
Tehát logikus, hogy az akkori idők közszereplői tették ilyenné az akkor még eljövendő közös múltunkat, ám Mohamed minden kétséget kizáróan kimagaslik közülük. Ugyanis Mohamed az előbbi kihívásból értelemszerűen eredő feladatokban is elvégezte a munka oroszlánrészét, és a referenciái sorra érdemlik ki a kitűnő osztályzatot a Történelem Nagy Leckekönyvében.

A Korán elvben megfelelhetne egy arab kulturális háttérhez és ízlésvilághoz kiválóan alkalmazkodó újabb Újszövetségi Evangéliumnak is; - legalábbis egy európai Biblia-olvasó ember összehasonlítási alapjai közt. Ezt a megjegyzésemet csak ennek a nézőpontnak a számára kínálom fel. Az arabságnak a Koránhoz való viszonyát természetesen helyeslem, sőt magasztalom.
Mohamed nagyon magasztos költői nyelvezetben, illetve igényes rímekben mondta tollba a Koránt; - ami rendkívüli hatékonysággal segíti elő a vallásos áhítatot, de a tapasztalataim szerint sajnos csak az arab anyanyelvűek, vagy az arab nyelvet kiválóan ismerők számára. Az arab anyanyelvű világ számára ezért is különlegesebb a Korán a Bibliánál, noha a Bibliát is elismerik.

A Korán dallamosságában, recitálási stílusában és dinamizmusában a nem arab ajkúak is nagyrészt megtalálhatják azt a lelki hatást, amelyet az arabul beszélők jól ismernek.
Ugyanis ha valaki fogékony az áhítat hangulati kérdései iránt,
- akkor muszlim arabok imaszertartásán saját maga is megtapasztalhatja,
- hogy ez a gyógyító áhítat átragad rá,
- de a Korán más nyelvű fordításainak olvasása természetesen nem eredményezi ugyanezt a hatást. Ám így is rendkívül tanulságos olvasmány.
Nekem személy szerint a kedvemet szegte, ahogy kiderült, hogy a magyar fordítások pont a számomra leginkább érdekfeszítő részletekben nagyon slendriánok. Különösen az ábrándítja ki az analitikus logikai alapokon való kutatások lendületét, amikor a versszakok (-az ún. "ájá"-k-) számozása más nyelvekben máshová esik, más sorrendet ad ki, így rendkívül nehézkessé válik a kereszthivatkozások ergonómiája. Ezért az érdeklődésem átmenetileg az angol nyelvű Koránok felé fordult, így a tartalmi hűség tekintetében szükség esetén van jó kapaszkodóm. De egy igazán jó magyar fordítás e sorok születésekor még várat magára. Abdul Fattah Munif, kortárs budapesti fiatal muszlim tudós néhány részletet lefordított, amelyek iránt bizalommal és pozitív várakozással vagyok.

Természetesen maximálisan igaza van Mohamednek, hogy az arabok számára a Koránt a Biblia fölé helyezte, mert csak így tudta kihúzni a Biblia mögül kivitelezni szándékozott közismert történelmi gyarmatosító igyekezet méregfogát.
Ha a Próféta nem így jár el, vagy meg sem születik, akkor ma az arabság a dél-amerikai bennszülöttek szintjére fogyatkozhatott volna, mind létszámban, mind kulturális, mind egyéb fejlettségi színvonalban. A dél-amerikai indiánoknak ugyanis nem volt ilyen örökségük a hódító európaiakkal szemben, úgyhogy ez a különbség egy mesterséges, de fontos összehasonlítási alapot képez.
A Zsidóság és az Iszlám történelmi megbékélése a célirányos európai stimulusok nélkül teljesen elképzelhetetlen. Ez a kihívás a druidaság nyakába hull, és nem fogja tudni hárítani.
A Korán és a Biblia néhány apró, de konkrét pontban eltér. A haladás jóreményének érdekében keresztény vagy éppen zsidó részről azon apró különbségek iránt is fokozott toleranciát javaslok deklarálni és tanúsítani, hogy pl. hány fia volt Noé-nak, stb. Ugyanis Mohamed néhány periferikus részlet vonatkozásában eltérő adatokat terjeszt a vallásos világ közfigyelme és közérdeklődése elé, mint amit a Bibliában olvashatunk. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy Mohamednek a Hit szempontjából a zsidóságtól és a kereszténységtől is biztonságos lélektani távolságra kellett vezetnie az arabságot, és ez az ilyen mesterséges különbségek nélkül lehetetlen lett volna. Ettől függetlenül a Koránnak a Bibliával való értékrendi azonossága tökéletes, legfeljebb a lopással szemben szigorúbb, mint az Ószövetség, és a házasságtöréssel szemben szigorúbb, mint az Újszövetség.
A Korán által megvalósított történelmi referenciák manapság különös kihívást képviselnek a világ stressz-struktúrájában, amelyeket keresztény és zsidó részről a saját érdekünkben tanácsos lesz mihamarabb kielemezni, méghozzá a gyökerektől kiindulva. Ugyanis a zsidó-keresztény euro-atlanti közeg hiába áll a technikai haladás csúcsán, ha a létszám-önreprodukciós kiüresedés és a létszám-kollapszus okán rövidesen minden fegyvert félre kell tennie a Korán előtt. Ebből a szempontból ugyanis fölényesen győzött a Korán, illetve a nyomában megvalósuló férfi-nő kapcsolati referenciák.
Egy férfi-nő közmegegyezést sürgető honlap és életmű nem létezhet és nem állhat meg a lábán ezeknek az összehasonlításoknak a híján, azaz végső soron a Koránra vonatkozó állásfoglalás nélkül.
A druidaságnak éppen azért kell megmentenie és összekaparnia a kereszténység mögött hátramaradó, tipikusan európai lehetőségeket,
- mert ha ez nem történik meg,
- akkor a viták három-pólusosításának utolsó reménye is elveszne,
- utána pedig maga a világ süllyedne el a kétpólusú darálóban.
Az euroatlanti köztudat ugyanezért nem tagozódhat be teljesen a zsidó akaratba, sőt, a vezetői szinten is markánsan ki kell onnan válnia. Ugyanis ez a példabeli kétpólusú helyzet is ugyanúgy a végpusztulás kockázatába sodorhatná a világot, ahogy a fenti összehasonlítás is logikailag ugyanide vezet. Nem hagyhatjuk, hogy a gyakorlati síkon ez a logika érvényesüljön, ha már egyszer íme, druida módra előreszaladtunk az időben.

A magyar közéletben elsőként hívtam fel a figyelmet arra, hogy a bolygó éghajlatát csak az Afrikai Kontinens növénytakarójának regenerálásával, és a sivatagok revitalizációjával lehet visszaegyensúlyozni. Ha ugyanazon a szélességi övön Dél-Amerikában dús növényzet ejti csapdába és marasztalja a légkör páratartalmát, akkor az Európától Délre eső kontinensen is ez lesz a természetes. Ezt pedig az Iszlámmal és az Arab Világgal való nagy történelmi kiegyezés nélkül lehetetlen volna megvalósítani. A sivatagi revitalizáció pedig csak az Iszlám és a Kereszténység klasszikus értékeinek ötvözésével, illetve kölcsönös respektálásával, sőt, a Három Ábrahámita Világvallás egyetlen ábrahámita tudati tömbként való felfogásával lesz lehetséges. Én még az Ábrahámita Nagytérségi Unió gondolatát is bedobtam a köztudatba az Internet segítségével ennek érdekében.

Ezekről a kérdésekről az abrahamita_unio-subscribe@yahoogroups.com levelező listát kínálom fel vitafórumként.

A Biblia jövőjének tekintetében csak akkor lehetek nyugodt, ha a hozzám befutó oktatási felkéréseket nem engedem ki a kezemből. Ám a Koránra vonatkozóan Abdul Fattah Munif, fiatal budapesti Iszlám-tudóst teljes szívemből tudom ajánlani önmagam helyett is. Továbbá kifejezem azon jóreményemet, hogy a dr. Saleh Tayseer fogorvos letartóztatása és szabadon bocsátása egyszer majd valamilyen formában jó mozaiknak fog bizonyulni az "Ábrahámita Triumvirátus" és Nagytérségi Unió minden ördögi praktikát felolvasztó és eltüntető katarzisában.

A legkülönfélébb Szent Írásokban való (-nem is akármilyen-) jártasságom okán a lelkészek között bármikor megállom a helyem. Ám rólam minden gesztusom alapján éppen annak a klasszikus druida ismérvnek és értéknek kell jól kivehetőnek lennie, hogy nem gyűjtök híveket, hanem én vagyok a nem hívő emberek híve. A jelen írásom további részeit inkább a felkészültségben jóhiszeműen versengő, de végülis versengő lelkész kollégák számára valóan igyekeztem megfogalmazni. (-Valamint természetesen kongresszusi felkészülésekhez forrásműként.-) Ezt azért tartom fontosnak kiemelni, mert a honlapom menügombjai mögötti fejezetek többsége a nem hívő emberek iránti "fordított" hívő viszonyomból született, és nagyjából eddig a pontig ennek a fejezetnek a számára is ebből a sajátságos nézőpontból szűrtem, illetve válogattam a Koránnal kapcsolatos közlendőimet.
A Koránról alkotott saját személyes véleményem William Montgomery Watt kortárs orientalista nézőpontjához áll nagyon közel, amelyre a jelen írásba integrált muszlim tudományos szakdolgozat kétszer is hivatkozik.
Továbbá ajánlom még a jelen írást a mostanában egyre divatosabbá váló Zsidó-Keresztény-Iszlám kongresszusok résztvevőinek a kongresszusra való felkészülésük forrásműveként. Ebben a műfajban leplezetlenül "alapműnek" szánom a jelen fejezetet, amelyet olyan személyiségek számára is ajánlom, akik az ilyen kongresszusoknak nem csak a kulturális jelentőségét értékelik, hanem azok diplomáciai és gazdasági "hozadékára" összpontosítanak.

A továbbiakban tehát szemelvényeket idézek Abdul Fattah Munif budapesti arabisztikai előadó és kortárs muszlim tudós Koránról szóló PhD szakdolgozatából. Ez egészen kivételes lehetőséget nyújt a saját nézőpontjaim megfogalmazásához, amely megjegyzéseket zárójelben és dőlt betűs írással toldok a megfelelő részek után. Köszönet érte a szerzőnek, hogy a rendelkezésemre bocsátotta a szakdolgozatát, és a hozzájárulásáért, hogy a jelen honlapon szemelvényeket közölhetek belőle.

Tehát a szakdolgozat, és a közbetoldásaim:

A nem-muszlim, például keresztény arab nyelvészek a mai napig egyetértenek abban muszlim kollegáikkal, hogy a Korán az arab irodalom legkiemelkedőbb alkotása. Sok-sok muszlim és nem-muszlim csodálatának tárgya már régóta, és óvják, idézik mind a mai napig.
Az iszlámot megelőző időszakban, a pogány-kor idején, az arab törzsek híresek voltak rendkívül kifinomult irodalmi ízlésükről, főleg ami a költészetet illeti, és ez az ízlés tette képessé őket a kimagasló irodalmi művek élvezetére. Erre a zarándoklati időszak volt a legalkalmasabb, amikor is hivatásos szavalók, költők összemérhették költeményeiket, költészeti tudásukat. Az iszlám megjelenésével azonban, a nagy pogány-kori költők alkotásai hirtelen eltörpültek a Korán fenséges szavai mellett, amelyet hamarosan kikiáltottak a legkiválóbb arab irodalmi mesterműnek.

A Korán azonban több volt, mint egyszerű irodalmi, költészeti remekmű. Muhammadnak köztudottan nem volt semmilyen iskolázottsága, egyszerű kereskedőként dolgozott, nem találkozunk olyan feljegyzéssel, amely szerint hivatásszerűen, vagy alkalomszerűen foglalkozott volna a költészettel. A legnagyobb hitele talán éppen az volt, hogy túlnyomó többségüket illetően tanulatlan emberek közül emelkedett ki, miközben ő maga is írástudatlan ember volt, és ennek ellenére tanult és tanulatlan embereket egyaránt képes volt Isten üzenetére tanítani, ösztönző hatással lenni rájuk.

A mekkaiakat meghatotta az őket megszólító, személyüket és helyzetüket érintő, magabiztos és határozott, sokszor megdöbbentően kihívó, és bíráló, sőt fenyegető hangvétele, különleges retorikai stílusa. Rajongói a legnagyobb megelégedettséggel hallgatták, a legmélyebb élvezetet találtak benne, és elkezdték kívülről megtanulni. Az arabok általában írástudatlanok voltak, így teljes mértékben memóriájukra volt bízva az általuk legkedveltebb versek és prózai részletek őrzése. Különösen éles memóriájuk volt, amelyben irodalmi örökségüket őrizték, sőt voltak hivatásos memorizálók, akik szívesen tanulták meg kívülről, és mondták vissza a Koránt. Amellett, hogy a Korán szövege még a Próféta életében lejegyzésre került, az is nyilvánvaló, hogy az emberi szív is közrejátszott abban, hogy a Korán szövege 14 évszázadon keresztül megőrződött.
A mekkaiak tehetetlensége a Korán utánozhatatlan stílusának és kijelentéseinek hallatán nem volt véletlen, hiszen az arab költők a sivatagi életen, az arab törzsi viszonyokon, a törzsi morálon, az évekig tartó háborúk emlékein, és saját maguk, s törzsük dicsőítésén, más törzsek lealacsonyításán, szidalmazásán kívül másról nem igen szavaltak. Ezzel szemben a Korán - amely se nem vers, se nem próza, hanem veretes és ünnepélyes beszéd, páratlan stílusú prédikáció - fejezetei üzenetének egysége, egyetemessége, témáinak sokrétűsége miatt egyesekben már a kezdetekben mérhetetlen csodálatot, rajongást váltott ki, míg másokban, akiknek érdekei ütköztek tanításaival, és akiket a Korán esetenként bírált vagy fenyegetett, azokban mérhetetlen ellenszenvet váltott ki.

A Korán nem hasonlít egyik arab költészeti stílusra sem, sőt tulajdonképpen nem sorolható egyetlen ismert irodalmi kategóriájába sem. Kimagaslóan hatásos nyelvezete bővelkedik a retorika olyan eszközeiben, mint a hasonlatok és a metaforák. Sokszor találkozunk kihagyásos, elliptikus mondatokkal, és gyakori a fejezeteket indító eskü használata. Kellemes ritmusával, a rím- és refrénhasználattal emeli az egyszerű prózai szöveg stílusa fölé, és teszi messzemenően ünnepélyessé. Lüktetésével és dallamosságával, a gyengékkel, és az elesettekkel szolidáris, szeretetteljes hangvételtől áradó, és az egész emberi lét kérdéseit átölelő kijelentéseivel, egy teljesen új, koráni irodalmi kategóriát hozott létre.
Ezek után nem csoda, hogy még Európa olyan költőit is bámulatba ejtette, mint Goethe, aki a következőt írta a "West Oestlicher Divan" című munkájában: "Bármilyen gyakran fordulunk hozzá (a Koránhoz), először újra és újra ellenszenvet ébreszt, majd hamarosan vonzani kezd, bámulatba ejt, és végül kivívja tiszteletünket. Stílusa tartalmának és céljának megfelelően komoly, nagyszerű, félelmetes - sőt időnként a lehető legfenségesebb - így e könyv minden korban nagy befolyást fog gyakorolni!". Itt említeném meg azt az érdekességet, hogy a Korán fenséges stílusa arra indította a világhírű orosz írót, Puskint, hogy a szent könyv 33 fejezetének orosz nyelvű értelmezését irodalmi orosz nyelvbe ültesse.
A teológusok szerint a Korán más nyelvekre való, szó szerinti fordítása ugyan nem lehetséges, sőt mi több tilos, hiszen azokat a páratlanul ritmikus, és retorikus szófordulatokat, közmondásokat és bölcsességeket, amelyek jellemzik, egy másik nyelv képtelen eredeti formában visszaadni, azonban az értelmezését át lehet adni más nyelveken. Az arab vagy más nyelvű magyarázata, amelyet a muszlimok Tafsir al-Qurán -nak hívnak, a Korán jelentésének, üzenetének magyarázata, de semmiképpen nem egyenértékű magával a Koránnal.

Az ortodox álláspont szerint minden létező szent könyv egy bizonyos néphez érkezett. Mindegyik számos parancsolatcsoportot tartalmaz, amelyek egy bizonyos történelmi korra szabottnak látszanak, és csak ezen kor követelményeire vonatkoznak. A Korán ellenben az egész emberiséghez szól, egyetlen törvénye sem vonatkozik pusztán egy bizonyos népre, vagy korra. A Korán minden rendelkezése és útmutatása mindenütt és mindenkor követhető és alkalmazható. Az Istennek tetsző életmód példamutatását tökéletesíti, és egészében ábrázolja, mindent belevéve, amire az embernek ezen a földön szüksége lehet. A Koránnak ez az univerzalitása nagyban közrejátszott abban, hogy az iszlám elterjedt az egész földkerekségen.

Ha egy mondatban kellene definiálni a Korán témáit, akkor azt mondhatnánk, hogy a Korán az Istenről, tulajdonságairól, az érzéken túli világról, a teremtésről, és a túlvilági életről, valamint a prófétákról és népekről, ugyanakkor az emberi élet sokrétű területeit átölelő gyakorlati útmutatásokról, erkölcsi szabályokról, és jogi rendelkezésekről szól. Üzenete az, hogy az emberiségnek ragaszkodnia kell az egyistenhithez és a túlvilági létben való hithez, valamint hűen követnie a próféták és az általuk közvetített isteni erkölcsi útmutatást, utasításokat és törvényeket.

A Korán fejezeteinek tartalma igen sokszínű és változatos. Tartalmaz Istent dicsőítő magasztos kijelentéseket, fenséges ihletésű, evilágra és túlvilágra vonatkozó, meghatóan érzéki valamint félelmetes és drámai képeket egyaránt, továbbá tartalmaz kiemelkedő hangvételű bölcsességeket, közmondásokat, eleven természeti képeket és történeti elbeszéléseket is, de ugyanakkor morális parancsok, törvények és az emberi élet számára való útmutatások is szerepelnek benne.

A Korán elmondja, hogy vannak az elménk és érzékeink számára felfoghatatlan teremtmények, mint például az angyalok, és a dzsinnek. Beszél az ember halál utáni állapotáról, az örök életre való feltámadás utáni állapotáról, és kifejti a Feltámadás napjának eseményeit, az Ítélet napjának nehézségeit, az evilági tettekről való elszámolás körülményeit, továbbá részletesen leírja a Paradicsom, valamint a Pokol tulajdonságait, illetve felemelő, megható, vagy éppen drámai és félelmetes képekkel mutatja be az öröklét két ellentétes országa lakóinak boldogságát illetve szenvedését. (-Szabó T.: Ez egy figyelemre méltó dolog, amely felé a világunk valóban halad. Nevezetesen a két értékrend mentén elkülönülő emberiség idővel két elkülönült országot hozhat létre, hogy magukat az ütköző értékrendeket fizikailag is elkülönítse. Méghozzá valahogy úgy, ahogy az emberek világa ma is végső soron elkülönül az állatvilágtól. A stressz-struktúrák mechanizmusa bizony még világi ésszel gondolkodva is könnyen eredményezhet egy ilyen kettéválást, amely nem a hittételekről, hanem csakis a markáns értékrendi pontok mentén jön létre. Az pedig teljesen mindegy lesz, hogy az egyetértésben megfogalmazott értékrend, mint közmegegyezési apropó köré ki milyen múlttal, és milyen hitbéli előélettel került. A fő, hogy odakerült, és ott van, és érti az értékrend lényegét.-)

A Koránban hat alapvető hittétel van megemlítve, amelyek közül az első öt van együtt megemlítve, egy hittétel pedig külön. Ezeket a hittételeket egy prófétai hagyomány gyűjtötte össze. A második kalifa ‘Omar Ibn Al-Hattábra való hivatkozással feljegyezték, hogy Gábriel angyal, aki egy alkalommal emberi formában jelent meg a muszlimok között, és a következő kérdést intézte a Prófétához: "Beszélj nekem a hitről!" Mire Allah küldötte így felelt: "A hit az, hogy hiszel Allahban, angyalaiban, Írásaiban, Küldötteiben, s az Utolsó Napban, és hiszel az elrendelésben, annak jó és rossz oldalában."
A muszlimok azért őrizték, és őrzik a Koránt a mai napig is oly lelkiismeretesen, mert hitük szerint ez az emberiség számára egyetlen épségben fennmaradt, teljesen megbízható útmutatás a múltra, és az eljövendő, eszkatológikus időkre vonatkozóan; - mivel a kijelentései szerint, az Isten korábban kinyilatkoztatott, eredeti szavát egyetlen korábbi nép, még a zsidók, sem a keresztények sem őrizték meg változatlanul. A Koránból ugyanis megtudhatjuk, hogy Isten már Muhammad próféta előtt is küldött le Írásokat prófétáinak, és ezeket az Írásokat ugyanúgy nyilatkoztatta ki, mint a Koránt. A Korán megemlíti egyes kinyilatkoztatott Írások nevét, így tudunk Ábrahám és Mózes tekercseiről, és Tórájáról, Dávid Zsoltáráról és Jézus Krisztus Evangéliumáról. Ezekben az Írásokban és prófétákban a Korán szerint minden muszlimnak kötelessége hinni.

A Koránban megemlített Írások közül azonban Ábrahám tekercsei elvesztek és az általunk ismert jelenlegi világirodalomban nem találhatók meg. (-Tudományosan vizsgálandó, hogy a Mormon Egyház "Tanok és Szövetségek, Igazgyöngy" című belső használatú könyvében közölt Ábrahám tekercsei lehetnek-e azonosak a Mohamed korában tényleg "elveszett", azaz akkor még ismeretlen helyen lévő Írásokkal, amelyeket Joseph Smith akkor még "majdan" megtalált.-)
A Tórát, a Zsoltárokat, és az Evangéliumot a zsidóság és a kereszténység kapta meg, de a Korán azt mondja, hogy az emberek megváltoztatták ezeket, hozzáfűztek és elvettek belőlük, így Isten szava olyan szövegekkel keveredett össze, amelyek tisztán emberi gondolatok. A Korán ugyanakkor tanúsítja, hogy Muhammad próféta idején Medinában élő zsidó törzsek írástudóinak kezében lévő Tóra tartalmazott eredeti isteni törvényt is. Azonban megemlíti, hogy számos, igazságot tartalmazó iratot elrejtettek, mint például a Muhammad próféta leírásáról, megjövendöléséről szóló iratokat.
Az iszlám kereszténységgel és zsidósággal foglalkozó kortárs teológusainak egybehangzó véleménye szerint az említett tényezők miatt, a mai Biblia egyetlen könyvét sem lehet teljes mértékben elfogadni isteni kinyilatkoztatásnak, hiszen kisebb nagyobb mértékben, de mindegyiket megváltoztatták. Sőt szerintük vannak könyvek, amelyeket egyáltalán nem lehet isteni kinyilatkoztatásnak tekinteni (pl. az Énekek Éneke). (-Szabó T. megjegyzése: Ezek a kis számú betoldások, megváltoztatások és "kifelejtések" az ún. Hermész-Kulcsok, valamint fejlett analitikus logikai kereszthivatkozások segítségével maradéktalanul rekonstruálhatók, és én erre szakosodtam. Tehát kissé másképp vagyok azonos véleményen a muszlim tudósokkal, mint ők egymás közt.-)

Az iszlám teológusai szerint az említett prófétáknak kinyilatkoztatott Írásokból, nem minden rész került bele a mai Bibliába. Sokszor hangoztatják, hogy az Ótestamentum első öt könyve nem azonos az eredeti Tórával, hanem annak csupán egyes részei kerültek a Bibliába, olyan leírásokkal, betoldásokkal kiegészítve, amelyek a könyvek szerzőitől, illetve az azokat másoló személyektől származnak (pl. Mózes 5. könyvének utolsó része), és az iszlám hit szerint Isten eredeti tanításai és útmutatásai elvesztek. (-Szabó T.: Ezek a tipikusan muszlim értékelések sajnos kétségtelen tényeken alapulnak, de ezeknek az epizódoknak a keresztény/posztkeresztény világ számára való túlhangsúlyozásával, különösen a figyelemnek az ide való kimerevítését erőltető törekvésekkel nem állna módomban egyetérteni; - ennek mindig törekedni fogok határt szabni. Az ilyen értékeléseket nagyrészt el kell fogadni, de nem szabad hagyni, hogy logikailag leblokkoljunk ezen a ponton. Ha ezt tennénk, akkor menthetetlenül csöbörből vödörbe esnénk. Ugyanis teljesen ki volnánk szolgáltatva a Korán tekintélybeli privilégiumának, miközben arabul nem tudunk, de megfelelő Korán-fordítás sem áll a rendelkezésünkre. Az ilyen módon létrejöhető logikai csapda számunkra európaiak számára ugyanolyan "hatékony" hibaforrás, mint amennyire kétségtelenül részleges hibaforrás maga a Biblia is a számunkra. Nem véletlenül részesítettem előnyben a Bibliának a Hermész-Kulcsos, illetve analitikus logikai kereszthivatkozások általi rekonstrukcióját. Ebben a szükséges, főleg összehasonlításokból álló folyamatban természetesen maga a Korán az én tekintély-preferencia bizonyosságaimban is a legelső helyen van. Ám mind az Ó-, mind pedig az Újszövetség sok olyan fontos eseményt is megörökít a kellő részletgazdagsággal, amelyek figyelmen kívülre szorítása már a mindenkor leselkedő sanda szándékok malmára hajtaná a vizet. E megfontolás mögül számítok a muszlim testvéreink megújult alapokról folytatandó együttműködésére. Továbbá feltétlen kötelességemnek tartom kiemelni, hogy nekünk is jó és szükséges, hogy a muszlim tudósok eddig a pontig elvezetik ezeket a tárgyilagos és analitikus alapokon álló gondolatsorokat. Ez végső soron a kötelességük, és ha mindkét oldalon eltaláljuk hozzá a megfelelő testvéri érzelmi hullámhosszt, akkor minden térfélen komoly nyereségek jogos várományosaivá válunk a Legmagasztosabb Próféciai Vonulatok soron következő állomásaként. A síita különválás nyilván ugyanezen tipikus probléma miatt jött létre. Nevezetesen amikor
- egy bármely eszmei ampullával felturbósított tömb intellektuális gyarmatosítást hajt végre,
- miközben nincs tekintettel a helyi értékekre,
- és nem hajtanak végre az ésszerű önmérsékleti elemeket az igyekezetükben,
- hanem gazdasági vagy katonai természetű türelmetlenségből gyorsan le akarják hengerelni a kiszemelt térséget és lakosságát,
- akkor bizony vagy bornírt gyarmatosítás, vagy vallási szakadás jön létre.
Mellesleg az európai kultúr-nemzetek közül az angolok ezt a fajta önmérsékletet csak a XX. szd. első felében, míg a franciák annak második felében kezdték el tanúsítani. Addig minden nép elkövette ugyanazokat a hibákat, mint amilyen hibák anno a szunniták részéről a síiták hibái közé rendesen bekeveredtek a Síita és Szunnita Iszlám sajnálatos különválásakor.
-)

A szakdolgozat folytatása: Ugyanez a helyzet a Jézus Krisztus nevéhez fűzött négy evangélium esetében is, amelyek közül egyik sem az eredeti Evangélium, valójában csupán Jézus élettörténetének bizonyos részeiről van bennük szó, amelyet négy különböző személy állított össze, és amelyek nagy része feltételezésen alapul. (-Szabó T.: Hasonlóan viszonyulok ehhez a mondathoz, mint a fentiekhez. Pl. Jézusnak a Dávid királytól való eredeztetése valóban kissé erőltetett. De ha elolvassuk az Ószövetségből, hogy Dávid a harcokban elesett izraelita férfiak asszonyait az ókor bevett szokásai szerint nem hagyta cserben, akkor nyugodtan Istenre bízhatjuk annak nyomon követését, hogy Jézus egyúttal bizonyára mégis Dávid hiteles genetikai jogfolytonosságába született bele. A próféciák ugyanis arról NEM szóltak, hogy pl. Dávidnak összesen két fontosabb felesége lesz, Mikol és Betsábé, és hogy csak ezek a matrilineáris vérvonalak volnának Dávidéi-)
Az írók személyes élményeiket rögzítik leírásaikban (Lásd Lukács evangéliumának bevezető részét), ám a muszlimok számára ez nem jelenti, hogy nincsenek jelen igaz isteni kijelentések az eredeti Evangéliumból. (-Szabó T.: Ha az evangélista, mint egyfajta meglehetősen "emelt szintű írnok" a saját gondolatait beleszövi, de azok nem ellentétesek Isten nyilvánvaló értékrendjével, akkor köszönettel elfogadhatjuk ezt a muszlim nézőpontot. Kétségtelen tény, hogy a Korán kivételesen magasztos és költői nyelvezete minden sor isteni eredete mögött olyan garanciát jelent, amellyel egy Biblia-fordítás ebből a szempontból kétségtelenül messze nem vetekedhetne. Arról viszont a származásom okán, és a héber nyelvtudásom híján nem nyilatkozhatnék, hogy ebben a tekintetben az óhéber Tóra-recitálás lelki élménye hogyan hasonlítható össze a Korán-recitálás ugyanilyen hatásával. Ám a mindenkori keresztény álláspont számára úgy vélem, hogy most kiváló munkát végeztünk el együtt A. F. Munif szerzővel-)
A későbbi keresztény hitviták, amelyeket a zsinatok határozataiból tudhatunk meg, valamint az évszázadokig elnyúló kanonizáció eredményezte azt, hogy keresztény felekezetek más-más szövegvariánsok mellett tették le voksukat (a katolikusok 73 könyvet, a protestánsok, pedig 66-ot tartanak kanonikusnak). (-Szabó T.: A muszlim szerző keresztény vallástörténelmi felkészültsége rendkívül igényes. Ez az Iszlámban így természetes, illetve kötelező. Elérkezettnek látom az időt, hogy keresztény részről is kövesse ezt egyfajta viszonzó felzárkózás; - illetve üdvözlök minden olyan folyamatot, amely ennek jegyében már zajlik a keresztény hit-tudósok világában. Én ennek történelmi és gazdasági "hozadéka" iránt nyilvánítok ki ambíciókat, illetve javaslok tettrekészséget a keresztény/posztkeresztény térfélen.-)

Összegezve tehát a Korán álláspontja az, hogy Mózes eredeti Tórájának, Dávid eredeti Zsoltárainak és Jézus Krisztus igaz Evangéliumainak pusztán bizonyos részei maradtak fenn, így a muszlimok csupán az eredeti, jelenleg már csak részben fennmaradt Írásokban hisznek. (-Ez egy olyan precíz megfogalmazás, amelynek valódi tekintélyt kell tulajdonítanunk. Ettől függetlenül nehéz volna bármit is érdemben kezdeni vele, és e viták számára nagyon jól fog jönni, ha az általam emlegetett Hermész-Kulcsos fogások és analitikus logikai kereszthivatkozások ismertsége illetve elismertsége növekedni fog.-)
Másfelől, mivel a muszlimoknak nincs pontos ismeretük egyéb Írásokról, amelyeket más próféták hozhattak el, ezért nem foglalnak állást abban a kérdésben, hogy vajon a három úgynevezett monoteista vallás szent iratain kívüli, ugyancsak szentnek tartott könyvek, mint a hindu vagy a buddhista szent iratok eredetileg Isten kinyilatkoztatásai-e vagy sem.

Az emberiség a Korán szerint az isteni útmutatást és törvényeket az egy igaz Isten szavaiba, kinyilatkoztatásaiba foglalva kapták meg, amelyeket a küldöttek és próféták közvetítettek, és akiket maga Isten választott ki, hogy közvetítsék akaratát az emberi lények felé. E két dolog: az isteni szó és a küldöttek mindig együtt jár, és azok a kísérletek, amelyek Allah akaratát egyik vagy másik elhanyagolásával akarták feltárni, tévútra vezették az emberiséget. (-Szabó T.: Ez az általam abszolút precíz logikai leltárnak nevezett dolog, amelyben való tudatossági fejlődést lépten-nyomon szorgalmazom.-)
A Korán bemutat prófétákkal kapcsolatos múltbeli eseményeket is, hosszabb-rövidebb elbeszélések, történetek formájában, és kifejti, hogy milyen fogadtatásban részesültek a próféták saját népük körében, valamint hogy mi lett a következménye annak, ha egy nép visszautasította a prófétákat, és velük együtt Isten akaratát. Ezek a történetek vissza-visszatérnek, mintegy emlékeztetőül, hogy a muszlimok intelemre leljenek, és levonhassák a tanulságot az eseményekből. Emellett, a prófétákkal és népeikkel kapcsolatos történetek leírásából, az isteni csodák jellemzéséből, és mindezek írásba foglalt szövegkörnyezetéből kiderül, hogy ezek a történetek sokszor vigasztalásképpen lettek kinyilatkoztatva, az éppen nehézségtől, üldöztetéstől szenvedő Próféta, és követői számára.

Ahogyan már említettem, a Koránban megjelenik sok ismert, Ó és Újszövetségi próféta is. Ezeknek a prófétáknak a koráni történetei csupán részben egyeznek meg a Bibliában, és más zsidó illetve keresztény iratokban olvasható történetek leírásával. Már a teremtéstörténet leírása is erősen eltér a Bibliában megszokottól (Nincs kapcsolat a kígyó és a Sátán között, valamint Ádám és Éva egyformán felelősek az Édenkertből való kiűzetésért). Ábrahám pátriárka történetei ugyanakkor figyelemre méltó terjedelmet kapnak a Koránban, megerősítésképpen, hogy az igaz egyistenhit Ábrahámmal függ össze a legjobban, hiszen ő volt a "hanif"-ok (a bálványoktól elhajlók) ősatyja, minden muszlim példaképe, továbbá megerősítésül, hogy az igaz egyistenhit jelképéhez való tartozás nem csupán a zsidók vagy a keresztények kiváltsága.

Az iszlám teológiája szerint Ábrahám próféta egy sémi családból származó küldötte Istennek, aki szemben Mózessel vagy Jézussal, nem egy izraelita próféta, hanem Izmáel és Izsák apja, Jákob (Izráel) nagyapja, akire arabok és nem arabok egyformán büszkék lehetnek.
A legfontosabb jövendölésekkel kapcsolatban, egy fontos példát említenék. Az egyik példa arról szól, hogy a teológusok szerint a Koránnal lezáródott a kinyilatkoztatások, így a próféták sora - hiszen Muhammad Próféta volt "A próféták pecsétje"). Ezért nem fog utána megjelenni sem újabb isteni próféta, sem új kinyilatkoztatás. (-Ám az Isten ügyeit diadalra segítő sikeres lelkész-személyiségek és papi generációk megjelenése nélkül nem létezhetne a végső jóba vetett hit.-)

A muszlimok úgy tartják, hogy Jézus Krisztus második eljövetele nem jelent egy új próféta vagy kinyilatkoztatás időszakának beköszöntét. A muszlimok hisznek abban, hogy Jézus visszatér a földre - hiszen a Korán Jézust tartja a Feltámadás napjának közvetlen közeledtét jelentő jelnek (Korán 4/157 és 43/61) - és ez a muszlimokat fogja igazolni, mivel a prófétai hagyományok szerint, amikor eljön Jézus, a Korán szerint fog ítélkezni, és nem kap új kinyilatkoztatást. (-Szabó T.: A múltra vonatkozó muszilm és iszlámon-kívüli nézetkülönbségek felszámolása napjainkban jó lendületben van, ám a jövőnek az Isten privilégiuma szerint való fejezetei fölött ésszerűtlenség volna összekülönbözni. Az a lényeg, hogy olyan dolgok történjenek, és akkor történjenek, amelyek és amikor vagy közel, vagy teljesen egyformán jók legyenek a három ábrahámita világvallás hívei számára.-)
A teológusok szerint a Korán bölcsessége minden tekintetben meghatározó, hiszen sem a testet nem ítéli el, vagy gyötri meg feleslegesen, sem a lélekről nem feledkezik meg, egyszóval mértékletességet ír elő. Nem humanizálja az Istent, és nem isteníti az embert, mindent gondosan a helyére tesz, a teremtés teljes rendszerében. A Korán célja az előző kinyilatkoztatásokban kifejtett, eredeti isteni igazság helyreállítása, az emberiség helyes teológiai és erkölcsi útra való vezetése, valamint az emberek lelki békéjének megerősítése, lelkiismeretük felébresztése, és az emberi elme felszabadítása.

Az iszlám öt alappilléréből három mekkai kinyilatkoztatású (hitvallás, imádkozás, alamizsna). A medinai fejezetek részletes előírásokat, törvényeket is tartalmaznak, az istenszolgálatokra (például imádkozás, alamizsna, böjtölés, zarándoklat, az étkezési, házassági vagy az örökösödés szabályai), és az erkölcsre vonatkozóan éppúgy, mint a muszlimok egymás közötti és más vallásúakhoz való viszonyukra.
Lamartine, a francia történész a következő, igen tömör véleménynek adott hangot "Histoire de la Turquie" című munkájában: "Húsz világi és egy szellemi birodalom létrehozója. Ő Muhammad. Nézzük, mivel mérhető az ember nagysága, és tegyük fel a kérdést: létezik-e nagyobb ember, mint ő?" (Lamartine, Histoire de la Turquie. Paris. 1854)
Michael H. Hart, amerikai történész igen nagy port kavart azzal, hogy Muhammad prófétát helyezte az első helyre művében, amely "A történelemben legnagyobb befolyással bíró száz személy rangsora" címen látott napvilágot. A következő írta: "Az, hogy Muhammadot választottam azon sorozat vezetőjének, ahol a világ legbefolyásosabb egyéniségei szerepelnek, néhány olvasót meglephet, és mások kétségbe vonhatják, ám ő volt az egyetlen ember a történelem során, aki teljes mértékben sikeres volt, mind vallási, mind világi szinten".
(M.H. Hart, The 100: A Ranking of the Most Influential Persons in the History. New York. 1978)
(-Szabó T.: Számomra e honlap szempontjából Mohamed életműve abban az értelemben képvisel kivételesen kimagasló referenciát, hogy ennyi idő eltelte után tulajdonképpen egy vadonatúj és globális jelentőségű összehasonlítási alapot nyújt, azaz végső soron egy merőben új fejezetet képes nyitni a létszám-önreprodukció, mint kulcs-motívum szempontjából.-)

A Korán világossá teszi, hogy mi az, ami dicséretre méltó az erkölcsök és a viselkedések közül, és mi az ami elítélendő. Ösztönöz a szeretetre, az erényes tettekre, a becsületességre, a nagylelkűségre és a szép szavakra, és megtiltja ezek ellenkezőjét. Igazságos rendszereket és átfogó törvényeket helyezett el mindazzal kapcsolatban, ami az emberek, társadalmak, és nemzetek kapcsolataival, és érdekeik megvalósulásával áll összefüggésben. A Korán erkölcsi és etikai, köz és magánjogi tanításait éppúgy alkalmazzák a gyermeknevelésben, és a polgári jogban, mint az igazságszolgáltatásban, így a bíróságok, sőt a politikai vezetések sem bújhatnak ki tekintélye elől. Egyes muszlim országok a világban uralkodó szekularizált politikai struktúrák ellenére, magát a Koránt, vagyis egy tisztán vallási könyvet tekintenek alkotmányuknak, vagy legalábbis a törvénykezés alapjának. (-Szabó T.: A bevezetőben már írtam, hogy amíg számos fontos kérdésben nem vagyunk képesek egyértelműen és tartósan jobb igazságossági referenciákkal szolgálni, mint a hivatalos euroatlanti sajtóban "lenézett" Sarija, azaz Iszlám Törvénykezés, addig nincs erkölcsi alapunk a lesajnálására; - csak mert azt nem feltétlenül mindig tökéletesen alkalmazzák az iszlám országokban.-)

A Saríja második számú forrása Muhammad Próféta Sunna-ja (hagyománya), amely legfőképpen a Próféta által gyakorlatba ültetett, magyarázott és részletezett Korán kijelentésekből áll.

A Korán számos teológiai és jogi vonatkozású kijelentése összegző jellegű, vagy éppen konkrét esettel összefüggő, így e kijelentések sokszor szorultak részletezésre és magyarázatra.
Ebből adódóan mind a Korán szövege, mind pedig az értelmét feltáró prófétai magyarázat (-t.i. a Szunna-) isteni ihletésű - mondják a teológusok. Hozzáteszik, hogy az a teológiai kijelentés, vagy vallásjogi döntés, amelyet a Próféta saját, emberi szavaival tett közzé, minden esetben magának a Teremtő Istennek az ihlete útján történt. A Korán kijelentéseinek értelmezését, magyarázatának kifejtését tehát isteni sugalmazás alatt végezte a Próféta, ám ez a magyarázat nem emelkedett a Korán utánozhatatlan, retorikus és ünnepélyes stílusának szintjére, hanem megmaradtak bölcs emberi megfogalmazásoknak. Ahogy már említettem Az iszlám teológusok szerint a prófétai magyarázat (-Szunna-) isteni sugalmazásból történik, de azt a próféta saját szavaival fejezi ki (Korán 16/44; 53/3-4), így ez a fajta magyarázat, ha nem is egyenértékű az elsővel, de majdnem azonos szinten van vele, így a második helyet foglalja el jelentőségét illetően.

Maurice Bucaille, a muszlimmá lett francia orvos, egyiptológus szerint – karöltve más arab és nem arab, modernista Korán-értelmezőkkel – a Korán évszázadokkal előzött meg sok modern tudományos felfedezést az orvostudomány, az élővilág, a természettudomány, a csillagászat, valamint a világmindenség titkai terén. Az orvostudomány terén például aprólékos pontossággal mutat rá a magzatfejlődés folyamataira és szakaszaira. Az élővilág terén rámutat a különféle állatfajokkal kapcsolatos tényekre, mint például a tevék, a méhek, a pókok, és a hangyák életét illető tudományos tényekre. A természettudomány terén különféle tényekre mutat rá a Földdel, hegyekkel és a tengerekkel kapcsolatban. A csillagászat terén a különféle, csillagászatban megjelenő dolgokra mutatott rá: mint a csillagok és bolygók járása, és a világűr titkai. A világegyetem titkai terén a Korán rámutatott a teremtés kezdetére, tanúsítva azt, ami megegyezik a legújabb tudományos felfedezésekkel.
A francia kutató a következőket írja "The Bible, the Quran and Science" című könyvében: "Hogyan válhatott volna egy írástudatlan ember az egész arab irodalom legfontosabb szerzőjévé az irodalmi értékeket tekintve? Hogyan jelenthetett volna ki olyan tudományos jellegű igazságokat, amelyeket más emberi lény az adott korban nem is ismert, és mindezt anélkül, hogy a legcsekélyebb hibát is elkövette volna az e témáról szóló állításaiban?
A Korán teljesen objektív vizsgálata a modern ismeretek tükrében, arra a felismerésre vezet, hogy a kettő szoros összhangban van. Hatására elképzelhetetlennek tartjuk, hogy egy Muhammad korabeli ember ilyen állítások szerzője lehetett volna, tekintettel a kor ismeretszintjére. E megfontolások is részét képezik annak, ami a Korán, mint kinyilatkoztatás számára egyedi helyet biztosít, és arra késztetik a tárgyilagos tudóst, hogy elismerje, nem képes pusztán materialista alapon magyarázatot adni.
"
(Maurice Bucaille, The Quran and Modern Science. 1981)

A Korán mérhetetlenül gyönyörű stílusa, bölcs megfogalmazása, szeretetteljes, az elesettekkel szolidáris hangvételtől áradó kijelentései már az elején magával ragadtak egyes embereket, ám Mekka bálványimádói, a gazdag kereskedők hamarosan üldözni kezdték az iszlám követőinek kis csoportját.
Sok nélkülözés és hányattatás után a próféta 622-ben Medinába kényszerült kivándorolni, ahol befogadták, és bizalommal, védelemmel vették őt körül. Medinában alakult ki az első muszlim közösség, amely számos alkalommal védte meg magát a túlerővel rendelkező mekkaiak támadásaival szemben, és lassan állammá nőtte ki magát. Az iszlám hihetetlenül gyors terjedésének köszönhetően, Muhammad próféta kevesebb mint nyolc év elteltével hatalmas sereg élén vonulhatott be - lehajtott fővel - Mekkába, abba a városba ahonnan korábban kiűzték, ám ő megkegyelmezett ellenségeinek, és ezzel elkezdődött az iszlám terjedése az egész világ felé. (-Szabó T.: Lám, az ellenségnek való megkegyelmezéssel néha jobban lehet terjeszkedni, mint a lemészárolásukkal.-)

Arra a kérdésre, hogy mi jellemezte a prófétát és követőit, William Montgomery Watt, a híres orientalista válaszol "Mohammad at Mecca" című művében: "A készsége arra, hogy elviselje a hite miatti üldöztetéseket, a magas erkölcsi jellemvonása az őt követő embereknek, akik hittek benne, és vezetőnek tekintették, valamint befejezett tettének nagysága, mind bizonyítja alapvető becsületességét. Az a feltételezés, hogy Muhammad egy csaló, több problémát vet fel, mint amennyit megoldana. Mindezek ellenére a történelem egyetlen nagy alakja sem kapott oly kevés megbecsülést nyugaton, mint Muhammad".

G. Bernard Shaw a következőket írta: "Mindig nagyrabecsültem Muhammad próféta vallását, az abban található csodálatos vitalitás miatt. Ez az egyedüli vallás, amely szerintem birtokolja a létezés változásának asszimiláló képességét, ami miatt ez a vallás minden korhoz szól. Tanulmányoztam őt, ezt a csodálatos embert, és véleményem szerint Antikrisztus helyett az Emberiség Megmentőjének kellene őt nevezni. Hiszem, amennyiben egy hozzá hasonló ember venné át a hatalmat a világ felett, akkor annak sikerülne úgy megoldani a világ problémáit, hogy a világ megkapná az annyira óhajtott békét és boldogságot".
(G.B Shaw, The Genuine Islam Vol.1. No.8. 1936)
Nem új keletű állítás az sem, miszerint a próféta az előző vallásokból vette volna át "tanításait". A mekkaiak közül ugyanis felvetették néhányan, hogy egy nem-arab nyelvű, talán arámiul vagy héberül beszélő keresztény, vagy zsidó írástudó tanította, és azt feltételezték, hogy a Korán szövegét állandóan diktálja neki valaki! (Korán 25/4-5). Láthatjuk, mennyire hasonlítanak ezek a hetedik századi, a sivatagi bálványimádó arabok által megfogalmazott vádak, a korunkban elhangzókra. (-Szabó T.: Ezekben a kérdésekben a Korán magasztos nyelvezete tesz rendet, amely önmagáért beszél; - és noha "csak arabul" beszél igazán önmagáért, de ezt a tényt ismerni és elismerni mindenképpen a jólinformáltság és kulturáltság alapvető mércéjét képezi napjainkban.-)

Azt az állítást egyébként, hogy a Korán költői ihlet alkotása lenne, a korabeli arab költők ismeretanyaga, verseik stílusa és erkölcsi szintje utasítja vissza, és természetes ismerték az általuk kitalált, ihletet adó múzsákat, amelyekre hivatkoztak verseiket illetően, így nyilvánvalóan képtelen voltak arra, hogy azonosítsák Muhammad próféta ihletének forrását. Ezért vádolták meg később a mekkaiak őt a csalás vádjával, amelyekre kimerítő választ kaphatunk a Koránból. (Lásd Korán 17/88; 16/103; 26/210-212; 34/46; 69/41-42).

A varázslás, a mágia gyanúja könnyen kimondható mindenkire, aki valamilyen természetfelettinek tűnő, rendkívüli dolgot, szokatlant tesz. Minden prófétára, így például Mózesre is ilyet mondtak az ő korában. A prófétai csodák - így a Korán is, mint páratlan irodalmi, és retorikai csoda, amely századokig ismeretlen tudományos tényeket, és később beigazolódott jövendöléseket tartalmaz - nem valamilyen rossz szellemek által ihletett gonosztettet akartak igazolni, hanem éppen ellenkezőleg, az emberek számára megmentő, erkölcsös és igazságos tanítást alátámasztó, isteni forrásból fakadó csodák voltak, amelyek igazolták az Isten által elküldött prófétákat, és hitelt adtak szavuknak.

Vizsgáljuk meg azt az elméletet, amely szerint keresztény vagy zsidó vallási szövegek szolgáltak a Korán forrásaként, vagy hogy keresztény és zsidó írástudó segédkezett annak megírásában.

Azzal kezdeném, hogy a Korán bámulatos és könnyen memorizálható nyelvezete arab, és nem pedig arámi vagy héber. Ha egy keresztény, vagy zsidó írástudó tanította volna Muhammadnak a Koránt, akkor nem egyszerű tolmácsra lett volna szüksége az írástudatlan Prófétának, hanem utánozhatatlan irodalmi fordítást készíteni képes műfordítóra, és olyan fokú költői adottságra, amellyel egyetlen arab költő, irodalmár sem rendelkezett, sem akkoriban, sem később!

Ez az elmélet egyébként azt feltételezi, hogy Muhammad próféta egy minden szempontból tökéletes szakgárda segítségével, egy speciálisan berendezett irodalmi, nyelvészeti, teológiai és történelemkutatási laboratóriumban egész életében mással sem foglalkozott, mint azzal, hogy összeállítsa a Korán szövegét, méghozzá úgy, hogy a mai Biblia szövegétől jelentősen eltérő hetedik századi változatból "ollózza össze" az emberi lét egészét átölelő iszlám tanításokat.

Emellett láthattuk korábban, hogy a Koránban megjelenő tanítások és események csak részben egyeznek meg a Biblia szövegében foglaltakkal, mivel a Korán sok esetben jelentősen eltérő információt ad ugyanazokról az eseményekről és személyekről, amelyek történetesen a Bibliában is szerepelnek; - sőt mi több, beszél olyan eseményekről is, amelyeknek egyetlen nyomát sem találjuk a mai Bibliában, de még egyetlen más kultúrkör hagyományában sem.

Összegezve, ha a fent említett "szándékos csalás" elmélet felvetéseit összehasonlítjuk az írástudatlan Próféta személyével, erkölcsi jellemével, továbbá képességeivel és lehetőségeivel, láthatjuk hogy az elmélet igen gyenge lábakon áll.

Vannak kutatók, akik ugyan nem feltételezik, hogy szándékosan "találta ki" Muhammad a Koránt, sőt nem kérdőjelezik meg az iszlám eredetiségét, tanításainak egyedülállóságát, azonban a Korán forrásaként mégis csak Muhammad prófétát, vagyis egy egyszerű írástudatlan embert jelölnek meg, elvetve a kinyilatkoztatás, mint isteni forrás szerepét.
Igaz ugyan, hogy ezek a kutatók nem tekintik a Koránt szándékos kitalációnak, és szerintük Muhammad próféta nem hazudott, hiszen "tévedésből hitte azt" hogy Isten szól hozzá, így kinyilatkoztatásnak vélte saját "forradalmian egyedi" gondolatait, ám ennek okát az érzéki csalódásban, a hallucinációban, és az epilepsziában látták, sőt egyesek teljes elmeháborodottságot véltek felfedezni. (-Szabó T.: A mindenkori arab érdekek ellen cinkosságot vállaló másod- vagy sokadrangú kutatók törvényszerűen estek át ezen a fokozaton. Ám a Korán és az általa hátrahagyott referenciák ezt is magabiztosan túlélték, lerázták magukról ezeket a vélekedéseket, és a létszám-önreprodukciós mérce, mint a legkimagaslóbb alap-mérce szempontjából minden más kultúrát lepipáltak. Ezt a tényt nem szabad figyelmen kívül hagyni.-)

Ezen elméletek komolytalansága - úgy gondolom - nem vitás, hiszen ki merné komolyan azt feltételezni, hogy egy ekkora világvallás Prófétája epilepsziás rohamaiban "világosodott" volna meg? Mióta képes egy elmebeteg, vagy hallucinációkkal küszködő ember olyan mérhetetlenül magas retorikai stílusban beszélni, bölcs kijelentéseket szólni, és olyan törvényeket alkotni, mint amilyen a Koránban jelenik meg?

Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy vannak olyan kutatók, akik mérlegelve az iszlám kialakulásának körülményeit, a Próféta életmódjának történetét, részleteit, arra a megállapításra jutottak, hogy nem látnak az isteni kinyilatkoztatáson kívül egyetlen ésszerű magyarázatot sem a Korán forrásának kérdésére.
"A hagyományos értelemben nem tekinthetem magam muszlimnak, bár remélem, hogy muszlim vagyok, mint olyan, aki alávetette magát Istennek, de úgy hiszem, hogy a Koránban és az iszlám más kifejezési formáiban olyan mennyiségű isteni igazság van beágyazva, amelyből nekem és más nyugati embernek még nagyon sokat kell tanulnunk. Az iszlám jó eséllyel versenyez abban, hogy a jövő egyedüli vallásának alapkeretét mutassa meg nekünk".
(William Montgomery Watt, Islam and Christianity Today. London 1983)

(-Szabó T.: Na ez a "majdani egyetlen vallás alapkeretének az előzetes felmutatása" szintű értékelés az, ami a leginkább kifejezi az én személyes hozzáállásomat az Iszlámhoz.-)

A kortársaktól származó magyarázatok között szerepel az úgynevezett kinyilatkoztatási okokra való hivatkozással történő értelmezés. Az okok alatt azokat az indokokat, indítékokat értjük, amelyek a kinyilatkoztatott Korán-részlet hátterében állnak, és amelyek megindokolják, mint például a muszlim közösségen belül megtörtént esemény, vagy felmerülő kérdés, amelyre az részlet tulajdonképpen reagál. Az efféle okok összegyűjtése, szelektálása önálló tudománnyá lépett elő.
(-Szabó T.: Ez a brit ún. "Precedens Jog" gyakorlatával analóg, amelynek a Római Jogra alapuló "Jogszabályi Joggal" szembeni speciális előnyei napjainkban egyre többször válnak nyilvánvalóvá.-)

Fontos megemlíteni, hogy a fejlett és bevált Korán-értelmezési módszerek ellenére is lehetnek olyan részletek, amelyeknek nem találni az értelmét. Az ilyen esetekkel kapcsolatban a teológusok azt mondják, hogy Isten talán azért nem akarja felfedni az értelmét az adott versszaknak, mert képességeinkből adódóan, legalábbis egyelőre, nem érthetjük meg annak jelentését, vagy egyszerűen haszontalan lenne tudnunk a pontos értelmét. Az ilyen részleteket csak rendkívül elmélyült tudással rendelkező tudósok érthetik meg (Korán 3/7). Az Isten mérhetetlenül Bölcs, így amiről nem világosít fel bennünket, annak ismerete nyilván haszontalan számunkra, vagyis a gyakorlat szempontjából értéktelen lenne rendelkezni a jelentésével - mondják a teológusok. Fontosnak tartják, hogy ebben az esetben nem szabad - sőt kifejezetten tilos - alaptalan megítélésből fakadó, szabadjára engedett magyarázatokba bocsátkozni, hanem meg kell várni az időt, amelyben megjelennek olyan vallási vagy természettudományi tudósok, akik meg tudják magyarázni az adott Korán-részletet.




Európai és magyar fordítások.

Az európai és magyar fordításokról:

Az iszlám világ gyors kiszélesedése a nem-arab muszlim nemzetek egyre növekvő igényét eredményezte arra, hogy saját nyelvükön lehessen a Koránt olvasni és tanulmányozni, hiszen nem lehetett elvárni ezektől a nemzetektől az arab nyelv elsajátítását. Ugyanakkor a muszlim teológusok szerint a Korán egy csoda, megismételhetetlen, ember által utánozhatatlan szentírás, ebből kiindulva pedig, arra a megállapításra jutottak, hogy egy másik nyelvre való irodalmi, de ugyanakkor szöveghű fordításra vállalkozni lehetetlen feladat. Ezért megtiltották a szó szerinti fordítását, csupán az értelmezésének az átültetését, vagyis a Korán jelentésének a fordítását engedélyezték. Ezek a fordítások általában kétnyelvű kötetekben szerepelnek, a Korán eredeti arab szövege között vízszintesen, vagy a szöveg mellett, függőlegesen, kiegészítve esetenként a fonetikai átírással, amely az arab olvasást, a recitálást segíti elő. Ugyanakkor vannak kizárólag a fordítás nyelvén írt értelmezést tartalmazó kötetek is, amelyek nem tartalmazzák az eredeti arab Korán-szöveget.

A iszlám jogértelmezés a fordítás puszta szövegét nem tekinti szentírásnak, mert az nem Isten szó szerint kinyilatkoztatott Szava, de abban már megoszlott a tudósok véleménye, hogy minek kell tekinteni azt a kötetet, amelyben mindkét szöveg, az arab eredeti és a fordítás nyelvén megfogalmazott értelmezés is fel van tüntetve. Egyesek ez utóbbit is Koránnak tekintik, de a többség elveti ezt a véleményt, mivel a teológusok közmegegyezése szerint azt a kötetet lehet Koránnak tekinteni, amelynek mind a szövege, mind az összeállítása megegyezik az Oszmán-féle Korán-kötettel. Ez alapján például kijelenhető, hogy az európai és más nyelveken megjelent Korán-fordítások nem minősülnek Korán-köteteknek, így nem vonatkoznak azok a Korán szentségét védelmező vallási szabályok, amelyek az eredeti Korán-kötetekre vonatkoznak, mint a megérintésével kapcsolatos szigorú szabályok.

A II. világháború után Simon Róbert fordította magyarra a Koránt, amely 1980-tól több kiadást is megért. Később "A Korán világa" címmel európai kritikagyűjteménynek is nevezhető magyarázatot is fűzött hozzá.
Dr. Mihálffy Balázs fordítása magyar-arab verzióban Pakisztánban jelent meg. Hozzá kell tenni, hogy Magyarországon eddig a muszlim teológia szempontjából, mind filológiailag, mind pedig tartalmilag kifogástalan, és mindenki számára közérthető Korán-értelmezés eddig még nem született.





Rövid üzenet a honlap tulajdonosának. Az ablakban a saját e-mail címét tüntesse fel.

E-mail cím:

Üzenet:

Elfogadom az adatvédelmi nyilatkozatot


Honlapkészítés