Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Keresés a honlapon

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Zala: Szlovákiában még beszélni sem lehet az autonómiáról - de majd a JMPP fog

2009.6.12

Szlovákiában még beszélni sem lehet az autonómiáról

2009. június 12. péntek, 09:16 | TASR
Pozsony


Boris Zala, a Smer immár európai parlamenti képviselője, valamint a parlamenti külügyi bizottság elnöke ma fizetett nyilatkozatban reagált Németh Zsolt szavaira. A fideszes politikus, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke a Plus 7 dní című hetilapnak adott interjút. Ebben azt mondta, nem támogatja az autonómiát, de nem utasítja el az arról folyó esetleges magyar-szlovák vitát államközi szinten.


Boris Zala kijelentette, nemcsak az autonómia ellen van, hanem az ellen is, hogy az autonómia kérdését megnyissák államközi szinten. "2009 februárjában a két külügyi bizottság közös, esztergomi ülésén Németh úr panaszára reagálva elmondta, hogy Szlovákiában még csak vitázni sem lehet az autonómiáról. Hangsúlyoztam, hogy Szlovákia soha nem tiltott le egyetlen témát sem a tárgyalások során, de az autonómia nem lehet a vita tárgya, mivel azt a szlovák többség elutasítja, és az MKP programjában sincs" - írja Boris Zala.

A smeres politikus szerint Németh megpróbálja porondon tartani ezt a témát, ezért a múlt héten levélben figyelmeztette: megengedhetetlen, hogy az autonómia kérdését idegen országokból ráerőltessék a szlovák állampolgárokra, mivel az ország belső elrendezése belügy. "Természetesen Német úr ezt tudja, így kijelentései egyértelmű provokációnak minősülnek" - zárja nyilatkozatát Zala.
http://ujszo.com/online/kozelet/2009/06/12/szlovakiaban-meg-beszelni-sem-lehet-az-autonomiarol

2009. június 12. [11:28]
Németh Zsolt szerint van esély az autonómiáról beszélni Szlovákiában
Boris Zala szerint Németh provokál

Az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke szerint remény van arra, hogy Szlovákiában is vitatémává váljon a kisebbségi autonómia kérdése.
Németh Zsolt erről a Plus 7 dní című liberális szlovák társadalompolitikai hetilapban most megjelent interjújában beszélt. Állítását Boris Zalának, a szlovák parlament külügyi bizottsága elnökének egyik februári kijelentésére alapozta, amely a két bizottság esztergomi találkozóján hangzott el. Zala Németh nyilatkozatát provokációnak minősítette.
Kérdésre válaszolva - mit is mondott Boris Zala Esztergomban - Németh Zsolt kifejtette: "Megerősítette, hogy az autonómia nincs összhangban Szlovákia területi egységével, de ugyanakkor hozzátette, hogy beszélhetünk erről, és kétoldalú kapcsolataink egyik témája lehet ez. Én ezt az esélyt nagyon szívesen kihasználom. Ez meglepett, mert a hazai színtéren ilyesmit soha meg csak nem is jelzett. Ezért gondolom, hogy ez egyfajta törés, amely által megnyílnak az ajtók az új párbeszédi lehetőség előtt."
Boris Zala pénteken nyilatkozatban reagált Németh Zsolt interjújának ezen részére. "Szükségesnek tartom világosan kijelenteni, hogy nemcsak egyértelműen elutasítom az autonómiát (politikait és területit), de ellenzem azt is, hogy ezt a témát bilaterális államközi szintre vigyék" - jelentette ki Zala. Azt állítja: Esztergomban Németh Zsolt azon panaszára reagált, hogy Szlovákiában vitatkozni sem lehet az autonómiáról. "Hangsúlyoztam, hogy Szlovákia soha semmilyen téma megvitatását nem tiltotta, de az autonómiai nem vitatéma, mert a szlovák többség ellene van, s végső sorban a Magyar Koalíció Pártja programjában sem szerepel a területi-politikai autonómia" - fejti ki Zala.
"Németh úr megpróbálja ezt a témát feléleszteni, ezért múlt heti levelemben egyértelműen megírtam: elfogadhatatlan, hogy az autonómia témáját egy másik ország vagy idegen országok politikai képviselete a szlovák lakosságra rákényszerítse. A területi-politikai elrendezés kérdése kizárólag Szlovákia ügye, mégpedig a nemzetközi jog alapján. Természetesen Németh úr ezt tudja, s nyilatkozatai ezért világos provokációk" - áll a szlovák parlament külügyi bizottsága elnökének nyilatkozatában.
Az interjúban Németh Zsolt úgy fogalmazott: az autonómia nem jelent veszélyt, hanem egy természetes modell, amelyet más európai országokban régóta alkalmaznak. Elutasította azt a feltevést is, hogy a magyar kisebbségi autonómiatörekvések támogatásával, illetve a Kárpát-medence kifejezés használatával a Fidesz a történelmi Magyarország felélesztésén dolgozna.
Németh Zsolt szerint a szlovák-magyar viszony jelenleg "nem normális", s e probléma kezelésében nincs ellentét a magyar kormányoldal és az ellenzék között. (MTI)

http://www.vajma.info/universal.php?rovat=cikk&ar=karpat&id=5421


Zala: Szlovákia nem tárgyal az autonómiáról
Még mit nem!
2009. 06. 12

Németh Zsolt fideszes politikus szerint remény van arra, hogy Szlovákiában is vitatémává váljon a kisebbségi autonómia kérdése. Boris Zala (Smer-SD) szerint Németh provokál.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának fideszes elnöke a Plus 7 dní című liberális szlovák társadalompolitikai hetilapban most megjelent interjújában beszélt arról, remény van arra, hogy Szlovákiában is vitatémává váljon a kisebbségi autonómia kérdése. Állítását Boris Zalának, a szlovák parlament külügyi bizottsága elnökének egyik februári kijelentésére alapozta, amely a két bizottság esztergomi találkozóján hangzott el.

Kérdésre válaszolva - mit is mondott Boris Zala Esztergomban - Németh Zsolt kifejtette: "Megerősítette, hogy az autonómia nincs összhangban Szlovákia területi egységével, de ugyanakkor hozzátette, hogy beszélhetünk erről, és kétoldalú kapcsolataink egyik témája lehet ez. Én ezt az esélyt nagyon szívesen kihasználom. Ez meglepett, mert a hazai színtéren ilyesmit soha meg csak nem is jelzett. Ezért gondolom, hogy ez egyfajta törés, amely által megnyílnak az ajtók az új párbeszédi lehetőség előtt."

Zala: Németh Zsolt provokál

Boris Zala pénteken nyilatkozatban reagált Németh Zsolt interjújának ezen részére. "Szükségesnek tartom világosan kijelenteni, hogy nemcsak egyértelműen elutasítom az autonómiát (politikait és területit), de ellenzem azt is, hogy ezt a témát bilaterális államközi szintre vigyék" - jelentette ki Zala. Azt állítja: Esztergomban Németh Zsolt azon panaszára reagált, hogy Szlovákiában vitatkozni sem lehet az autonómiáról.

"Hangsúlyoztam, hogy Szlovákia soha semmilyen téma megvitatását nem tiltotta, de az autonómiai nem vitatéma, mert a szlovák többség ellene van, s végső sorban a Magyar Koalíció Pártja programjában sem szerepel a területi-politikai autonómia" - fejti ki Zala, az újdonsült EP-képviselő.

"Németh úr megpróbálja ezt a témát feléleszteni, ezért múlt heti levelemben egyértelműen megírtam: elfogadhatatlan, hogy az autonómia témáját egy másik ország vagy idegen országok politikai képviselete a szlovák lakosságra rákényszerítse. A területi-politikai elrendezés kérdése kizárólag Szlovákia ügye, mégpedig a nemzetközi jog alapján. Természetesen Németh úr ezt tudja, s nyilatkozatai ezért világos provokációk" - áll a szlovák parlament külügyi bizottsága elnökének nyilatkozatában.

Németh szerint az autonómia természetes modell

Az interjúban Németh Zsolt úgy fogalmazott: az autonómia nem jelent veszélyt, hanem egy természetes modell, amelyet más európai országokban régóta alkalmaznak. Elutasította azt a feltevést is, hogy a magyar kisebbségi autonómiatörekvések támogatásával, illetve a Kárpát-medence kifejezés használatával a Fidesz a történelmi Magyarország felélesztésén dolgozna.

Németh Zsolt szerint a szlovák-magyar viszony jelenleg "nem normális", s e probléma kezelésében nincs ellentét a magyar kormányoldal és az ellenzék között.

MTI, bumm
http://www.bumm.sk/30316/zala-szlovakia-nem-targyal-az-autonomiarol.html



Hozzászólások:

Az újszó fórumból:

elvesztegettünk
lake | 2009. június 12. péntek 11:27

20 évet - de lagalábbis 1993-tól 16-ot - mert volt a felvidéki magyar közösségben egy maroknyi ultraliberális "csoportocska", akik az autonómia szót szitokszóként kezelték, és Szerbiával, Koszovóval riogattak, annyira sikeresen, hogy ezt beplántálták a felvidéki gyalogmagyar agysejtjeinek legmélyebb részeibe...ennek az az eredménye, hogy az itteni magyarság 90%-a meg van róla győződve, hogy az autonómia, egy szöges dróttal körbekerített terület, ahol a fasisztairredenta magyarok nyereg alatt puhítják az elrabolt szlovák gyerekek húsát...

Az autonómia ma TABU a magyarság köreiben is, mert FOGALMUK SINCS AZ EMBEREKNEK arról, hogy mi is az, mit jelent a gyakorlatban az autonómia pl. számos EU-országban....s mindez azért van így, mert a fent említett "csoportocska" jól végezte dolgát az elmúlt 20 év alatt....s, hogy miért nem tette a dolgát a "csoportocska" ellenében a többség?, nos ez már a többség elitjének a töketlensége (tehát a magunkfajta töketlensége!)....ugyanis képtelen volt 20 év alatt egy intenzív komunikációs stratégiával, szépen, nyugodtan, európai módon, de szívós magyar kitartással beleplántálni a gyalogmagyar agysejtjeinke legmélyebb részeibe, hogy valójában mi is az autónómia (a szögesdrót-alternatíva mellett, ugyanis terjedtek olyan téveszmék is, hogy volt itt már autonómia, Nyitra megyében négy évig...el is b.szták Fehér Miklósék rendesen....nos kedveseim, az nem autonómia volt, hanem a hatalommal való visszaélés eklatáns példája...max. arra volt jó, hogy megmutassa mindnyájunknak, hogy az autonómia az nem húsvér emberek pozícióba ültetése és kiskirálykodása, hanem törvények, jogszabályok, struktúrák működtetésének összessége az adott kisebbség megmaradása, gyarapodása érdekében - azaz minél kevesebb funkció, de annál több kötelező érvényű jogszabály....szerintem ez a helyes vonal autonómiakoncepció ügyben)

Mi marad tehát nekünk Boris "Sárkányfűárús" Zala kijelentése után?

Elindulni a nulláról, szépen, nyugodtan, kitartóan, európai módon (szerintem nem kellenek ebben az ügyben sem az önjelölt autonómisták, sem a barikádharcosok, mert csak rontanak a helyzeten - lásd a Magyarországi példát, amikor megpróbálták/ják összemosni a jobboldalt a gyújtogatókkal). Meg kell magyarázni az embereknek, hogy az autónimia tulajdonképpen micsoda! Meg kell értetni az emberekkel, hogy az az ultraliberális vélemény, amelyet Bugár eddig is képviselt (vagy képviseltettek vele..), miszerint előbb gazdaságilag erősödjünk, aztán majd kapunk jogokat is, az ZSÁKUTCA volt...elvégeztük a kisérleti nyulak szerepét, majdnem beledöglöttünk (ill. 50ezerren tényleg "beledöglöttek"), most más irányt kell venni....lassan, szépen...ahogy a költő is mondta...meg azt is mondta, hogy "ez a mi munkánk, s nem is kevés"
HAJRÁ


Lake-Kalodai ki kezdje? Van erre recept?
Bósza János

Lake-Kalodai, ha nem kellenek \"önjelöltek, meg harcosok\", akkor ki kezdi el magyarázni, hogy mit is jelent az autonómia, mindig a nulláról kezdeni úgy nem lehet. Látod a kékvérű inteligenciánk erre alkalmatlan nem mernek mégcsak beszélni sem az autonómiáról, ha valaki más meg elkezdi azoknak pedig nekiestek ti is. Mondjál csak egy olyan nevet, aki majd vagyonát és szlovák kapcsolatait kockáztatva a nulláról elkezdi? Ugye nem tudsz mondani.
A történelem már sokszor bebizonyította, csak az az ügy lehet sikeres, vagy az a nemzet marad meg (mi estünkben), ahol akad olyan ember aki elindítja, akadnak olyanok akik csatlakoznak és a néptömeg befejezi. Ha nincs mihez csatlakozni, minden marad a régiben és tovább fogunk asszimilálódni. Nem azt kell nézni ki kezdi, kezdte, hanem azt, mi a célja mit szeretne elérni, ha nem fogunk egy jogos ügy mellé felsorakozni, akkor nincs pozitív végkifejlet, nincs autonómia. Ha a szupermanra várunk 250 IQ-vel, aki tudja mindenre a legjobb megoldást, akkor csak várjátok tovább, de .... ha úgy döntötök, hogy változtatni akartok a bebetonozott állapotokon, azt csak önjelöléssel lehet, hogy beneveztetitek magatokat egy versenybe, amit békés autonómia küzdelemnek hívnak.

Ilyen lehetne a JMPP párt, nem reklámnak szánom, csak valós tényt közöltem, mert ez megfogható próbálkozás, ellentétben a sirdogálással, ...jaj mikor jön a megváltó és kihúz minket a bajból, amibe a polititikusaink belerántottak minket, hanem mi magunk legyünk a messiások és szabaduljunk már meg a duray féle álmessiásoktól, akik 20 éve hitegetnek minket.
"Ne várd a Messiást, ki téged ámít, légy te az, ki mást lázít". Rittinger Győző - Ne válaszolj!

Ti, te mit tettél az autonómia hirdetéséért. miért nem voltál ott 2007-ben Dunamocson, pontos ezért jött ott össze 25 bátor ember, ti mkp-sok akkor kivártatok, ma pedig két év elteltével is, csak arra vagytok képesek, hogy a megoldáskeresés helyett vádaskodtok. Ez csinálhatja az nem, ti pedig csak okoskodtok. Ne kármentőket állítsatok az autonómia ügy elé, hanem közösen takarítsuk el őket az útról. Kedves Kalodai úr nem ez lenne a megoldás? Én Önt szívesen látom a JMPP-ben, mert látom sokmindennel nem ért egyet, ami, ahogyan történik manapság, de ha nem az egységre fogunk törekedni, akkor eltününk az asszimilációs folyamatok útvesztőjében.

http://ujszo.com/node/280377/talk#comment-11507




Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:



kalev [ 2009-06-12 15:03 ]

Az autonómiával kapcsolatban felhívom a szlovák politikusok figyelmét, hogy ez nem let tabutéma.
Ugyanis Európában létezenk működő autonómiák: Dél-Tirol, Ǻland szigetek, Katalónia, Korzika stb.
Érdekes módon ezekeben az országokban élő többségi nemzetnek ez nem okoz gondot, hogy többnyelvű az ország. A mondás szerint ahány nyelvet tudsz, annyi embert érsz.
Szlovákul is: Koľko jazykov vieš toľkokrat si človekom.
Én ezt az elvet követem és így tanulok szlovákul is, pedig budapesti vagyok, én úgy gondolom, hogy a többnyelvű polyglot emberek hasznosak. Természetesen nemcsak szlovákul, hanem finnül, észtül, lettül és lettül is tanulok, hogy igazi polyglottá váljak.





HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona