Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Obama az új amerikai elnök

2008.11.6
Történelmi győzelmet aratott az amerikai elnökválasztáson Barack Obama demokrata párti szenátor: ő lesz az Egyesült Államok első afroamerikai elnöke.
Győzelmét előre jelezte több amerikai liberális elemző helyi idő szerint már kedd éjszaka, alig 4 és fél órával az első urnazárások után, majd bő fél órával később a CNN hírtelevízió is.
A legfrissebb összesítések arról tanúskodnak, hogy Barack Obama, az Egyesült Államok leendő elnöke több mint kétszer annyi elektort gyűjtött össze a keddi elnökválasztáson, mind republikánus vetélytársa, John McCain. Az ABC News amerikai tévécsatorna összesítése szerint Obama 338 elektori voksot szerzett, míg McCain 159-et. Obamának a győzelemhez elegendő lett volna 270 elektori voks. Az elnökválasztó testület (elektori kollégium) 538 fős, vagyis 41 elektori mandátum sorsa még nem ismeretes.
Az eddigi összesítés szerint a választáson részt vevő polgárok 52 százaléka Obamára, 47 százaléka pedig McCainre adta voksát. Obamára közel 55,9 milliónyian adták szavazatukat, McCain pedig közel 51 millió voksot gyűjtött össze.
Mint Hofer László, az MTI tudósítója jelentette, a szavazóhelyiségeknél készült exit poll felmérések szerint a választók többségét leginkább a gazdasági állapota aggasztja. Ez a tényező az utóbbi nyolc év Bush-kormányzása keltette kiábrándultsággal a demokrata jelölt esélyein lendített.
Obama Ohióban aratott győzelmével kapcsolatban elemzők hangsúlyozták: a közép-nyugati államért elkeseredett harcot folytatott a két jelölt; 1944 óta John Kennedy kivételével egy elnökjelölt sem kerülhetett be a Fehér Házba ennek az államnak a megkerülésével.
Az Egyesült Államok történetének leghosszabb választási kampányát követően Barack Obama lesz az első afroamerikai elnök, az első olyan elnök, aki Hawaiin született, és John F. Kennedy óta az első északi államból való demokrata elnök.
John McCain, a Republikánus Párt elnökjelöltje szerda reggel gratulált Barack Obamának győzelméhez. McCain az arizonai fővárosban, Phoenixben hívei előtt kijelentette, hogy az amerikai nép világosan szólt ezen a történelmi választáson. Megígérte: minden tőle telhető segítséget megad Obamának ahhoz, hogy ezekben a nehéz időkben, a sok kihívás közepette vezesse az Egyesült Államokat.
McCain feleségével, valamint alelnökjelöltjével, Sarah Palin alaszkai kormányzóval az oldalán kijelentette: nagyra értékeli és csodálja Obama kitartását, valamint azt a képességét, hogy "olyan sok amerikaiban fel tudta ébreszteni a reményt". Hangsúlyozta, hogy történelmi választás ez az afrikai amerikaiak szempontjából.
George Bush amerikai elnök is gratulált szerdán Barack Obamának elnökválasztási győzelméhez. Dana Perino fehér házi szóvivő szerint Bush felhívta telefonon Obamát, és azt mondta neki, hogy "élete legnagyobb utazása előtt áll". "Gratulálok, és jó mulatást" - mondta. Bush meghívta Obamát és családját, hogy mihamarabb látogassanak el a Fehér Házba.
A változás "megérkezett" az Egyesült Államokba - jelentette ki szerdán Barack Obama amerikai elnökké választása utáni első beszédében. Megköszönte támogatóinak, munkatársainak és családjának, hogy hozzásegítették győzeleméhez, s méltatta republikánus ellenfelét.
Megkérdezte: választási győzelme után kételkedik-e még valaki abban, hogy az Egyesült Államokban minden lehetséges. Ezzel arra utalt, hogy az ország történetében ő az első afroamerikai, akit elnökké választottak. "A választás bebizonyította, hogy létezik egy minden társadalmi és etnikai választóvonal felett álló Amerikai Egyesült Államok. Ez mutatja a demokrácia hatalmát. Ez a ti győzelmetek" - hangoztatta.
Az Egyesült Államok nagy kihívások előtt áll, két háborút visel, s eközben hosszú idő óta a legsúlyosabb pénzügyi válsággal is szembe kell néznie - mondta Obama, arra kérve az amerikai népet, hogy egységbe forrva, áldozatvállalással lásson neki az nehézségek megoldásának. "Hosszú és meredek lesz az előttünk álló út. Lehet, hogy nem érjük el a végét egy év vagy egy (elnöki) terminus alatt sem, de én soha nem voltam olyan reménykedő, mint most, hogy el fogunk jutni oda.
Obama feleségével és két kislányával jelent meg mintegy 65 ezer támogatója előtt a chicagói Grant Parkban. Megköszönte barátainak és feleségének, Michelle-nek, hogy a kampányban mindvégig támogatták. Fő választási stratégiai tervezőjét, David Axelrodot dicsérve kijelentette, hogy neki köszönhető az ország történetének legjobb választási kampánya. (MTI/Reuters/dpa)

***
Obama 1961. augusztus 4-én született a hawaii Honoluluban. Nős, felesége leánykori neve Michelle Robinson, két lányuk van: az 1998-ban született Malia (1998) és a 2001-ben született Natasha. Tagja a protestáns Krisztus Egyesült Egyházának (United Church of Christ).
Kenyai apától (Barack Obama) és kansasi fehér bőrű amerikai anyától (Stanley Ann Dunham) származik. A szülők a Hawaii Egyetemen ismerték meg egymást, és Honoluluban házasodtak össze. Két évvel fiuk születése után elváltak.
A Harvard Egyetemen közgazdász végzettséget szerző apa végül visszatért Kenyába, ahol neves szakember lett. 1982-ben autóbalesetben meghalt.
Obama anyja hozzáment egy indonéz férfihoz, Lolo Soetoróhoz, majd a kisfiúval együtt Indonéziába költöztek, és született egy lányuk. A fiú 10 éves korában visszaköltözött Hawaiira, és attól fogva anyai nagyszülei nevelték. (Nagyanyja egy nappal az elnökválasztás előtt hunyt el.)
Obamának apja későbbi kenyai házasságaiból további hét féltestvére született. Obama a New York-i Columbia Egyetemen nemzetközi kapcsolatokból szerzett diplomát, később pedig a Harvard Egyetemen jogi doktorátust. Első afroamerikaiként lett a Harvard jogi folyóiratának elnöke.
Első munkahelye egy New York-i pénzügyi tanácsadó cégnél volt, majd szervező lett egy egyházi alapítású, chicagói szervezetnél, amely a szegénynegyedekben élők körülményein igyekezett javítani. Dolgozott egy ügyvédi irodában is, ahol megismerte leendő feleségét. A jogi diploma megszerzése után polgári ügyekkel foglalkozó ügyvéd lett egy kis chicagói irodában, majd alkotmányjogot oktatott a Chicagói Egyetemen. Felesége szintén a Harvardon végzett jogászként.
1996-ban választották be Illinois állam szenátusába. Jóléti és etikai kérdésekkel foglalkozott, valamint annak az intézkedésnek a kidolgozásával, amely szerint a rendőrségnek emberölési ügyekben elektronikus úton rögzítenie kell a kihallgatásokat és vallomástételeket.
2004-ben elnyerte Illinois állam egyik szenátori székét az amerikai felsőházban. Ehhez a demokrata párti előválasztáson hét vetélytársat győzött le abszolút többséggel. Végül republikánus párti ellenfelét 70-27 arányban utasította maga mögé.
A szenátusban saját lobbiszervezetet alakított. 2005-ben és 2006-ban 12 törvénytervezetet kezdeményezett, és további 427-et támogatott. 2007-ben benyújtott egy olyan javaslatot, amely kivonná az amerikai erőket Irakból. Öt szenátusi bizottságnak tagja.
2007. február 10-én jelentette be hivatalosan, hogy indul a demokrata párti elnökjelöltségéért folyó versenyben.

***
Az Amerikai Egyesült Államok eddigi 44 elnöke:
1789.04.30-1797.03.04. George Washington (párton kívüli)
1797.03.04-1801.03.04. John Adams (föderalista)
1801.03.04-1809.03.04. Thomas Jefferson (demokrata-republikánus)
1809.03.04-1817.03.04. James Madison (demokrata-republikánus)
1817.03.04-1825.03.04. James Monroe (demokrata-republikánus)
1825.03.04-1829.03.04. John Quincy Adams (demokrata-republikánus)
1829.03.04-1837.03.04. Andrew Jackson (demokrata)
1837.03.04-1841.03.04. Martin Van Buren (demokrata)
1841.03.04-1841.04.04. William Henry Harrison (whig)
1841.04.04-1845.03.04. John Tyler (whig)
1845.03.04-1849.03.04. James K. Polk (demokrata)
1849.03.04-1850.07.09. Zachary Taylor (whig)
1850.07.09-1853.03.04. Millard Fillmore (whig)
1853.03.04-1857.03.04. Franklin Pierce (demokrata)
1857.03.04-1861.03.04. James Buchanan (demokrata)
1861.03.04-1865.04.15. Abraham Lincoln (republikánus)
1865.04.15-1869.03.04. Andrew Johnson (demokrata)
1869.03.04-1877.03.04. Ulysses S. Grant (republikánus)
1877.03.04-1881.03.04. Rutherford B. Hayes (republikánus)
1881.03.04-1881.09.19. James A. Garfield (republikánus)
1881.09.19-1885.03.04. Chester A. Arthur (republikánus)
1885.03.04-1889.03.04. Grover Cleveland (demokrata)
1889.03.04-1893.03.04. Benjamin Harrison (republikánus)
1893.03.04-1897.03.04. Grover Cleveland (demokrata)
1897.03.04-1901.09.14. William McKinley (republikánus)
1901.09.14-1909.03.04. Theodore Roosevelt (republikánus)
1909.03.04-1913.03.04. William Howard Taft (republikánus)
1913.03.04-1921.03.04. Woodrow Wilson (demokrata)
1921.03.04-1923.08.02. Warren G. Harding (republikánus)
1923.08.02-1929.03.04. Calvin Coolidge (republikánus)
1929.03.04-1933.03.04. Herbert Clark Hoover (republikánus)
1933.03.04-1945.04.12. Franklin Delano Roosevelt (demokrata)
1945.04.12-1953.01.20. Harry Spencer Truman (demokrata)
1953.01.20-1961.01.20. Dwight David Eisenhower (republikánus)
1961.01.20-1963.11.22. John Fitzgerald Kennedy (demokrata)
1963.11.22-1969.01.20. Lyndon Bines Johnson (demokrata)
1969.01.20-1974.08.09. Richard Milhous Nixon (republikánus)
1974.08.09-1977.01.20. Gerald Rudolph Ford (republikánus)
1977.01.20-1981.01.20. Earl James (Jimmy) Carter (demokrata)
1981.01.20-1989.01.20. Ronald Reagan (republikánus)
1989.01.20-1993.01.20. George Bush (republikánus)
1993.01.20-2001.01.20. William Jefferson (Bill) Clinton (demokrata)
2001.01.20-2009.01.20. George W. Bush (republikánus)
2009.01.20- Barack Obama (demokrata)

forrás: vajdasag.ma






HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona