Mi felvidéki magyarok, mit is akarunk?

2011.09.23.
A kórházi ágyra kényszerítve, akadt egy kis időm jobban elgondolkodni azon, vajon a felvidéki magyarság miért az önpusztítást választotta, nem pedig a megoldásokat keresi a bajaira, miért nem küzd megmaradásáért. Megpróbálok néhány égető kérdésre választ adni, melyek régóta megoldásra várnak. Néhány konkrét példát és esemény bemutatásával, véleményezésével, csakis az igazat írva. Egy nemzet, vagy nemzetrész, csak akkor maradhat meg, hogyha sorsa irányítását a saját kézbe veszi. Milyen sokszor igenlően bólogattunk, ha más nemzet sorsa volt a tét. De, mi a helyzet a mi esetünkben, mi miért nem merünk eszerint cselekedni? Saját kezünkbe venni az irányítást és igyekezni megmaradni. Mit is tettünk mindezért? Ha szűkszavúan akarok fogalmazni, akkor csak annyit kell leírnom, hogy semmit, semmi olyan lényeges dolgot, ami az asszimiláció megállításához vezethetne. Semmi olyasmit nem tettünk ami a megmaradásunk útvonalára terelte volna az öncélú figyelemfelkeltő látszataktivitásainkat. Valamint a hangzatos párt- és önfényező beszédek helyett konkrét tettekkel bizonyítottuk volna, hogy a felvidéki magyarság jobb sorsra érdemes.

Akarva akaratlanul is az eltelt hat év alatt részesévé váltam ezeknek a folyamatoknak, megpróbáltam írásaimmal, konkrét tettekkel bebizonyítani, hogy a szavak és a látszatakarat ideje lejárt csakis, akkor maradunk meg, ha azt mi is akarni fogjuk. Mindezt csakis akkor érhetjük el, ha minél nagyobb nyomást gyakorlunk a magyarországi politikai vezetőkre, hogy a szomszédos országok alkotmány-adta lehetőségeiből kiindulva, ahol a magyar nemzetrészek élnek, minél nagyobb támogatásban részesítsék azokat, akik mernek és élnek is alkotmány-adta jogaikkal, fel mernek sorakozni, ki mernek állni egy területi autonómia békés kikövetelése mellett. Ha ez nem így lesz és csak a látszatakaratot képesek az MO-s politikusok támogatni, vagyis a támogatásaikat egy lyukas zsákba önteni, akkor csak az elszórványosodás, majd a teljes beolvadás vár ránk.

Lenni, vagy nem lenni, hányan tettük már fel ezt a kérdést. De kérdezem én, hányan voltunk azok, akik megpróbáltunk válaszokat és konkrét feladatok formájában válaszokat, megoldásokat is adni arra a számunkra nagyon fontos kérdésre, hogyan és milyen eszközökkel megállítani a durva és tudatos asszimilációs folyamatokat. Aki esetleg azt gondolja, hogy majd jóságos bácsika a varázsbotjával erővel és bátorságaggal ruház fel minket, akkor annak azt üzenem, erre várhatunk sohasem fog megtörténni. A felvidéki magyarság megmaradásának az ügye, az mi kezünkben van felvidéki magyarokéban. Közösen egy célért küzdve, valljunk akár jobboldali, vagy baloldali nézeteket, értékrendünk legyen pénz orientált, vagy az emberi értéket elsőbbségbehelyező, ez ebben az esetben nem szabadna, hogy megosztó tényező legyen. Mindannyian a lehetőségein mezsgyéjén arra kellene törekednünk, hogy hogyan támogassuk segítsük azokat, akik mindannyiunk nevében mernek küzdeni a jogos és békés azonos jogainkért és az ehhez szükséges közös polgári elvű területi autonómiáért. Itt szeretném megjegyezni, a területi autonómia nem egy ország szétzilálását, hanem pont ellenkezőleg, annak adófizető polgárainak jogos követelését, jogegyenlőséget segíti elő. Az alkotmány, a szlovák is az etnikai alapú megkülönböztetést szigorúan tiltja, csakis azonos jogokkal felruházott polgárokat ismer el. Ezért számomra hatalmas talány miért csak látszattevékenységekre, pártpolitikai célokat szolgáló majálisok szervezésére vagyunk képesek ahelyett, hogy nyíltan kimondva, nyíltan felvállalva, nyíltan küzdve tennénk a dolgunkat.

Most az idősebb korosztályhoz szólnék, nézzenek maguk körül, ugyanaz a helyzet, mint mondjuk a hatvanas és a hetvenes években? Akkor egy többségiben magyarlakta területen egy soviniszta nézeteket valló szlovák mégcsak labdába sem tudott rúgni, mert nem engedtük. Ilyen és olyan formában, de egység uralkodott ebben a témában minden községben, városban, ahol mi voltunk többségben, még ott is működött, igaz nehezebben, ahol a magyarság kisebbségben volt..

Manapság mi a helyzet? Wass Albert találó szavai a háromféle magyarról jutnak az eszembe, amikor azt írta: Háromféle ember van ebben az országban, háromféle magyar. Mind a három egyezik abban, hogy elégedetlen a világgal, a kormánnyal, ami ennek a világnak a nyakán ül, a rendszerrel, mindennel. Panaszkodnak, morognak, keseregnek, átkozódnak.

Aztán egy részük úgy próbálja megoldani a maga bajait, hogy kiszolgálja a hatalmon lévőket. Csatlakozik hozzájuk. Hasán csúszik, farkát csóválja, s ha odalöknek neki egy koncot, s befogadják cselédnek, akkor veszettebb lesz a veszett kutyánál, marósabb a vad farkasnál, kegyetlenebb az ellenségnél, kommunistább a kommunistánál, csakhogy bebizonyítsa a maga hűségét, és nagyobb koncot kapjon érte.

Egy másik részük az ellenkezőjét teszi: feláll a két lábára és verekszik. Védi azt, amiről úgy érzi, hogy az övé. A maga jussát az élethez. A maga jussát a szabadsághoz. A maga jussát ehhez a földhöz, melyen született, s mely a hazája. Verekszik másokért is, mindenkiért. A mások jussáért, a mások szabadságáért. A még csak meg sem születettekért is verekszik. Mindenkiért és mindenki helyett.

Aztán van a harmadik csoport, a nagy csoport, amit úgyis nevezhetünk: a nép. Akinek nincsen arca, sem rossz, sem jó. Sem szép, sem csúnya. Se nem hős, se nem áruló. Senki és semmi. Tömeg. Nyáj. Nem tesz se jót, se rosszat. Semmit se tesz. Csak meghúzódik és vár. És mint a fű a rátaposó láb alatt, meghajlik, meggörbed tűr, mindent eltűr, s amikor tovább lép a nagy láb, akkor lassan felegyenesedik megint. De sohasem egészen. Egy kissé mindég meghajolva marad, készen arra, hogy újra lelapuljon egy másik láb alatt. Érted? Eszébe sem jut, hogy tegyen valamit a rátaposó láb ellen, megvágja, megszúrja, küzdjön ellene, kockázatot vállaljon jussáért, a szabadságáért, bármiért, érted? Ez a nagy tömeg. Ez a nép.(Wass Albert)

Igen vannak azok, akik bebetonozták magukat a hatalomba, csak saját magukat és az őket hűen kiszolgálókat ismerik el a felvidéki magyarság képviselőinek. A felvidéki magyarság meggyőzése érdekében, hogy csakis ők képviselhetik az érdekeinket, minden elérhető eszközt bevetnek (pénz, médiák, majálisok stb), hogy mindenütt hangoztathassák csak ők tudják a felvidéki magyarság megmaradási ügyét képviselni. Ehhez a megalkuvó és hamis politikájukhoz sajnos nem szégyenlik azokat a magyarországi támogatásokat is öncélúan felélni, amelyek a magyarországi adófizetők pénzéből megmaradásunkért különböző forrásokon keresztül idekerülnek, minden olyan támogatási csatornára, ami a megmaradásunk ügyét szeretné szolgálni rátették a kezüket.

Második csoportba tartoznak azok a gondolkodó. nézeteiket propagálni akaró polgári társulásokba, vagy baráti körökbe verődött elégedetlenkedő polgárok, akik a jelenlegi állapotokkal nem értenek egyet és azokon változtatni szeretnének. Többségük azonban kisebb nagyobb próbálkozások után rájönnek, hogy tehetetlenek, mert az első csoportba tartozók minden média, anyagi és szükséges forrástól őket megfosztották. Egyesek ezek után részben, vagy teljesen behódolnak az első csoportba tartozóknak kisebb nagyobb támogatásért cserébe, elfelejtve azt, hogy ezek után már kénytelenek szolgálni az első csoportba tartozókat és ez így megy már 90 éve.

Az aki nem hódol be az első csoportba tartozóknak, mert látja a hamis és megalkuvó, álmagyarkodó politizálásukat, látszattevékenységüket, azok bizony nézeteikkel kiszorulnak mindenfajta támogatási lehetőségből, lehet az média, anyagi, vagy másfajta, teljes hírzárlat alá kerülve, elhiteltelenítik önzetlen és igazi magyar érdekű tevékenységüket, a felvidéki magyarság megmaradásáért.

Kérdezem én, hogyan lehetséges az, hogy egyetlen egy polgári társulás, vagy baráti kör az MKP, vagy Híd segítsége nélkül képtelen a tevékenységéhez szükséges anyagi, vagy másfajta forráshoz hozzájutni. Az Mo-s forrásokat az MKP és segédszervezetei tartják ellenőrzésük alatt és a helyi szlovákiait pedig a Híd-Most. Azok akik nem hódolnak be az MKP és a Híd megélhetési politikusainak, azok el vannak lehetetlenítve, médiák a tevékenységüket hírzárlat alá helyezik, lejáratják őket hazugságokkal. Ez a mai felvidéki valóság.

A harmadik csoport a hallgató többség, akiket a politika, az érdekképviseletünk tevékenysége csak addig érdekes a számukra, hogy segítenek-e a napi megélhetési problémáik megoldásában vagy sem. Egy biztos ez a tömeg az első csoportba tartozóktól és a politikából nagyon jól profitáló csoporttól nagyon sok ígéretet kapott az elmúlt 21 év alatt. Az első csoportba tartozók nagy többsége meggazdagodott, vagy a különböző támogatásokból jól éldegélt, addig a harmadik csoporthoz tartozók gyakran a napi betevőjükhöz is alig jutottak hozzá. Az első csoporttól hamisságon kívül mást nem kaptak, azokat is csak négyévente minden választás előtt megszólítva őket hazug ígéretek formájában, majd a választások után nagy csend következett, az ígéretek megvalósítása nélkül. Az elbutított népnek pedig a beígért munkahelyek, jobb megélhetés helyett csak a miértek maradtak, mit miért nem lehet, vagy mit miért nem megy. A megválasztott politikusaink és a körülöttük tevékenykedők, vagy a pártokban tevékenykedők a lelküket pénzért, hatalomért, a zsíros bödönért eladva cserben hagyták a több százezres választói tömegeket, a többségi népet akik rájuk azért szavaztak, juttatták a húsosfazék mellé, hogy ne csak saját magukkal törődjenek, hanem a hallgató, elszegényedő tömeggel is.

A hamis látszatakaratuk MKP-s stílusú példái pl. a 2009 -s és a 2011-s szeptember elsejei népbutító majálisok. Mint a két esetben a tömegek érdekében szervezett tömegmegmozdulásról beszéltek, de csak azokat hagyták szónokolni, akik az ő hamis ígéreteiket, látszatakaratukat dicsőítették, vagy elmagyarázták a többségnek mit miért nem lehet megvalósítani. Mégha néha el-el hangzottak olyan hamis ígéretek is, amelyek a megmaradás felé vezető utat mutatták volna meg, egy szebb jövő felé, de szavakat sohasem követték igazi tettek. Maradtak az aláírásgyűjtések, amelyek valamelyik minisztérium kukájában kötnek ki a legjobb esetben. Gyakran olyan PT, vagy BK használnak fel a tömegek butítására, félrevezetésükre, amelyek már őket szolgálják. Tipikus példája ennek két PT, vagy BT az EJK és a Feszty úr körül csoportosuló társaságok, akik az MKP támogatása nélkül labdába sem tudnának rúgni. Most ezzel nem azt akarom mondani, hogy kezdetekben, a céljaik nem voltak önzetlenek, de menet közben rájöttek, hogy a politikai pártok támogatása nélkül tevékenységük el lenne lehetetlenítve, vagy ami rosszabb látszattevékenységükből politikai tőkét szerettek volna kovácsolni, mint pl. Feszty úr esete, aki a társaságuk tagjait szerette volna az MKP-ba beszervezni, elsőre nem sikerült, de miután az MKP politikai érdekeit kezdték megvalósítani, besegítettek azok megvalósításában bizonyára már nyitott kapukat fognak döngetni. Az EJK alapítói és a Feszty úr emberei is az MKP politikai segédszervezeteiként az első csoporthoz tartozók céljait fogják képviselni. Erre már mai is rengeteg bizonyíték van.

Ilyen hasonló PT, vagy BK, más szervezet már az említetteken kívül is rengeteg köthető a pártok tevékenységéhez. Pl. az EJK elejétől úgy definiálja magát, mint egy minden párttól független civil szervezet, de majdnem minden eddigi rendezvényükön megjelentek az MKP vezetői is. Olyan rendezvényeken, amelyeket nem az MKP támogatásával jöttek létre, vagy olyanok szervezték, akik kritikusan állnak hozzá az MKP-s megélhetési politikusok tevékenységéhez, olyan rendezvényekre nem mennek el. Ilyen volt pl. az egy évvel ezelőtti arrogancia ellenes tüntetés, amire egyetlen egy helyi MKP-s politikus nem mert elmenni, vagy a januári szlotakő ellenes, vagy a augusztusi pozsonyi Esteházyért tüntetés, vagy a pár nappal ezelőtti szintén a szlotakő ellenes megmozdulás, EJK és Feszty körüli emberek sohasem jelentek meg. Ezeket az MKP nem támogatta, sőt hírzárlat alá helyezte előtte utána. Boldoghy úr a múltban is sohasem vett rész egyetlen egy autonómista tüntetésen, sem hasonló megmozduláson, amit nem az MKP rendezett. Ma hirtelen szinte a semmiből civil emberjogi harcosnak, sőt autonómistának tartja magát, de ebben a témában sem hajlandó velem tárgyalni, sőt kategorikusan tagadja mindazt, amit eddig nélküle, gyakran egyedül MKP-s hátszélben sikerül elérnünk (ez megint az MKP-s érdekeknek megfelelően történik az EJK részéről), azt is kijelentette az ügynek én ártok álljak le, ez lenne a legjobb, majd ők megmutatják, hogyan kell csinálni. Hát igen az MKP megmutatta hogyan kell csinálni, sehogy. Amikor mi a CM szobor törvénysértő áthelyezése ellen tiltakoztunk, ő akkor mint magánszemély sem mert eljönni, de később, mikor festékes zacskóval kétszer megdobálták a törvénysértő módon felépített talapzatot, már másnap gyorsan lemosták, úgymond magyar érdekekből, amit a Matica megköszönt nekik. Az ilyesfajta önkéntes oszlopmosást mindenütt a világban benyaliságnak, behódoltságnak és szolgalelkűségnek hívják. Annak ellenére, hogy ők ezt úgy magyarázták, hogy a harmadik csoportért, a népért tették, ez nem volt semmi más, mint magamutogatás, a tömegek félrevezetése és karrierépítés. Furcsa egy hozzáállás. Boldoghy úr többször kijelentette velem semmiféle kapcsolatot nem hajlandó kiépíteni csakis az MKP-val működik együtt, érhető, ha velem leülne tárgyalni, akkor elesne az MKP-s támogatásoktól. Addig képes volt elmenni, hogy a kettős állampolgárság ellenes MKP-s majálisról is hazugságokkal, rémhírterjesztéssel elhessegetett, sőt kérésemet, hogy felszólalhassak és konkrét dolgokról beszélhessek egyenesen elutasította (pedig elég sokat tettem már ebben a témában), ami az MKP eddigi velem szembeni megnyilvánulásaival összhangban van, hisz Pogány Erzsébet Felvidék. má-járól ki vagyok már évek óta tiltva, mert voltam olyan szemtelen, hogy az MKP-s politikusok tehetetlenségét, nemakarásukat és megélhetési politikájukat merészeltem kritizálni. Tehát a Boldoghy úr arrogáns viselkedése, bizony nagyon is beleillik az MKP velem szembeni viselkedési normáiba. Döntenie kellett velem, vagy MKP-val, ő akárcsak Feszty úr csapata az MKP mellett tették le a voksukat, az ő nemakarásukat támogatják.

Az év folyamán (az MKP-t a múltban többször is már) többször megszólítottam az EJK-t hisz hasonló témákat vetettek fel, amelyekért én már régóta küzdök, valamint az MKP csúcsvezetőit is megszólítottam Berényi. Duray és Csáky urakat, érdekes módon, mint Boldoghy, mint Berényi, Duray és Csáky urak részéről a békés közeledésem el lett utasítva, erre rengeteg bizonyíték van. Ameddig Berényi, Duray és Csáky intelligensen tették, addig Boldoghy alpári és hazudozó stílusban.

Az MKP Boldoghy személyében, aki a Szlovák Nemzeti Színház színésze szakmájából kifolyólag nagyon jó szótehetséggel megáldott személyre akadt, aki a saját politikai karrierépítése érdekében minden hazugságra hajlandó, csakhogy az MKP-nál jó pontokra tegyen szert, felkerülhessen a következő MKP-s választási listára. Az eddigi tevékenységüket, talán úgy lehetne értelmezni, sok hűhó semmiért alapon történt, a népbutítást és MKP-s célokat szolgálva. A megélhetési politikusok már 21 éve azzal hitegeknek minket, hogy értünk vannak, csakis a mi megmaradásunkért küzdenek De, ami legszomorúbb erre az állításukra 21 év alatt egyetlen egy konkrét bizonyítékot a mai napig nem mutattak fel.

Egy helyi komáromi MKP-s járási Csemadokos vezető írta még 2005-ben a saját pártjáról és egy másik MKP-s csúcsvezetőnek, ma is ugyanazokban a funkciókban vannak: Attila
2005. Augusztus 2. Kedd, 13:20
Az igazi \"Gál-ok\" még mindig a pártban vannak. Az a helyzet, hogy Hazafi gondolatait folytassam,a párt megreformálhatatlan, mert úgy ahogy egy rohadt almából sem lehet pirosló, az egészségtől kicsattanó \"hófehérkekaját\" csinálni, az MKP sem lesz jógyomrúak számára fogyasztható, amíg nincs változás.
Az sem elhanyagolható, hogy a mostaniakak a természet törvényei még legalább 10 évet jósolnak a politikában. Ezen felül már most elkezdték gyártani a kufárkodó, mozgatható utánpótlást.(idézet vége a kukac.sk-ról).

Most akkor mi a helyzet az MKP egy rohadt alma (MKP-s vezető nézete), vagy nem az, 2005 -ben azt írta a saját pártjáról egy mKP-s, hogy az MKP megreformálhatatlan. Az az igazság, hogy egyet kell vele érteni, csak az a baj, közben eltelt hat év és még mindig ott tartunk, hogy az MKP bolondítja a tömegeket, a politikusok akik 2005-ban is már a pártban voltak, mai is ott vannak, a Hídba távozókon kívül. Az MKP tehetetlensége és a kufárkodó és mozgatható utánpótlás már ott van és teszik a dolgukat, amit a 21 éve a hatalomba bebetonozott politikusai mondanak nekik.

Igen az MKP sohasem fog megváltozni, lehet a dolgokat bárhogyan szépítgetni (ez megy már 15 éve), csakis egy alulról építkező új párt képes a dolgokat megváltoztatni, megmenteni a felvidéki magyarságot. Erre sem a Híd megalkuvó politikája és az MKP tehetetlensége már rég alkalmatlan. Vezetőik ezt nyíltan nem mondhatják ki, mert a körülöttük felépült gazdasági és másfajta érdekcsoportok ellenében kéne cselekedniük, ha meg szeretnének változni. Ezt pedig nem tehetik meg, így maradnak a majálisok, a népbutítás és a hazugságok. De vajon meddig?

Nemrég valaki azt írta az internet egyik fórumába, hogy: az igazmagyar tenni akarók csak arra várnak, mikor sorakozhatnak fel az alkotmány adta megmaradási küzdelemhez.
Mit lehet erre mondani, talán csak annyit aki csatát akar nyerni, annak ki kell mennie a csatamezőre és szembe kell néznie az ellenfelével. Vagyis ha a sorsunk irányítását saját kezünkbe vesszük, nem majálisok formájában, hanem a beszédek helyett tettekkel bizonyítjuk, hogy a felvidéki magyarság jobb sorsra érdemes. felmérve a terepet, majd megfelelő módon reagálni, önvédő ellenakciókat kezdeményezni, akkor megmaradhatunk. Ez a megmaradásunk kulcsa.

A sors játéka, hogy abba a kórházi szobába ahol én is helyet kaptam, másnap egy hetvennégy éves volt begyöpösödött kommunistát, ma nagyvállalkozót fektettek be (Valach). Egy igazi példánya annak, aki a magyar gyűlöletét Terchováról hozta a háború utáni időkből miután betelepült közénk. A 47-ben kitelepítettek földjén létrehozott termelő szövetkezetben (JRD-ben) kezdte a pártkáderi munkáját, ahol egészen az elnökségig sikerült felverekednie magát. Egy-két mondat után nem volt nehéz leszűrni, hogy nála nagyobb sovinisztát, magyargyűlölőt nagyon nehéz lenne találni. Állandóan tudtomra adta, ő van otthon én csak senki vagyok. Miután észrevettem, hogy vitamodora teljesen azonos a slotafélék stílusvilágával, ezek után értelmetlennek tartottam, hogy bármiféle baráti eszmecserét folytassak vele a magyar szlovák kapcsolatokról. Ezért megkértem, miután azt közölte velem, hogy ő csak az ősszlovákok földjére jött vissza és visszavette, ami az övé, akik hamarabb voltak itt, mint a magyarok, hogy ebben a témában értelmetlen vele bármiféle tárgyilagos vitát folytatni, így kerülje a velem való vitáit, mivelhogy nem tartom őt korrekt vitapartnernek, szememben ő egy begyöpösödött magyargyűlölő soviniszta posztkommunista. Miért is említettem meg ezt a kis kórházi epizódot, csakis azért, hogy mi magyarok állandóan egymást marva, egymásban látva az ellenséget, nem vesszük észre, nem tudatosítjuk, hogy az igazi ellenségünk már rég közöttünk van. Nekünk egymásban a testvért kell látnunk, egységre kell törekednünk, majd bátran szembe kell szállnunk a minket elpusztítani szándékozó sovinisztákkal, magyargyűlölőkkel. Ők rafinált módon minket egymásnak akarnak ugrasztani és megfélemlítenek minket. Nem egymással kéne törődnünk, egymás hibáit kipellengérezni, hanem azt kéne keresnünk, ami összeköt minket, a közös gondolataink, céljaink. Ezekre kéne építenünk a jövőnket, tetteinket, csakis így tudunk ellenállni azoknak akik minket teljesen el akarnak pusztítani és azoknak is akik Wass Albert szerint kiszolgálják a hatalmon lévőket. Csakis az egységes fellépés és az ellentéteink háttérbe szorítása vezethet el a megmaradásunkhoz az ezerszáz éves hazánkban. Mi felvidéki magyarok csakis ezt akarhatjuk, így maradunk meg. Ne felejtsük el, senkit sem lehet jobban diszkriminálni, mint akivel elhitetik, hogy azonos jogai vannak.
Bósza János