Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Honfogadások

Honfogadások

2007.7.6
(Mítoszok hajdan- s jelenkorban, posztmillecentenáriumi jegyzetek)
KISS GY. CSABA

"Árpád apánk, ne féltsd ősi nemzeted!
Nem vész az el, ha eddig el nem veszett."
(Egykorú dal)

Két paradigma határán állva beszélünk manapság. Az egyiket posztkommunistának, a másikat posztmodernnek szokták nevezni. Billeg az értekező e két jól kicövekelt, szellemi betontuskókra alapo-zott paradigma határán, mert a mezsgye annál ingoványosabb talaj fölötti hajlékony palló. Akár a próza világában a fikció és a non-fiction határvidéke. Ahonnan én beszélek, az éppen e mezsgyének behatárolható tája. Valaminő köztes helyzet tehát fiktív és nem-fik-tív, tegnapi kommunizmus és mai posztkommunizmus, modern és posztmodern között. Köztes helyzet, vagyis bizonytalan. Ahol éppen befejeződik valami, vagy éppen kezdődik, áttűnik egymásba. Ha a térbeliséget időbeliségbe fordítjuk át, akkor az áttűnés nehezen meg-fogható pillanatáról van szó. Így vélekedem a honfoglalásról is. Rossz kérdés, hogy fikció volt-e vagy valóság. Nyilvánvalóan mind a kettő. És az érdekel benne, ami valójában tetten nem érhető. Hol lesz a va-lóságból (mert egyszer csak ideérkeztek valamiféle emberek ezeregy-száz esztendeje, akik magukat magyarnak nevezték) fikció, mert a körkép, készüljön az festékekből ecset nyomán, vagy szavakból a toll, esetleg számítógép segítségével, invenció eredménye. És ami-lyen a fikciók sorsa, rendszerint új valóság születik belőlük. Hiszen nem valóság-e a kollektív történelmi emlékezet?

Nem szeretnék megfeledkezni még egy fontos síkjáról beszéd-helyzetem köztességének. A honfoglalások, eredetmítoszok igazából csak többesszámú létezésmódjukban érthetők meg. Amelyik nép foglal, tulajdonképpen foglalási interakcióba bocsátkozik, s az is el-képzelhető, hogy egy másik néptől elfoglal egy területet. Tehát a honfoglaláshoz legalább kettő kell, az egyik, aki foglal, a másik, akitől elveszik. De akitől elvették, az is egyszer elfoglalta volt a szóbanforgó földet, hogy ne mondjunk hazát, előrelátóan védekezve a nacionaliz-mus vádja ellen.

A közép-európai honszerző törekvések világában tett kurta kalandozásnak a bevezetéséhez még egy magyarázat tartozik, miért mondtam a címben honfogadásokat, ami újításként hangozhat a ma-gyar nyelvben bevett és kanonizált honfoglalás (megjegyzendő, ez a kifejezés eredeti magyar terminus) kifejezés helyett. Tüzetes vizsgá-lódást ugyan nem folytattam abban a tárgykörben, mióta haszná-latos nyelvünkben a honfoglalás kifejezés, de nem árt fölhívni arra a figyelmet, hogy a középkori krónikákból származó érvelés általában úgy szól erről az eseményről, hogy Árpád népe hazatért, az ősök föld-jére tért vissza, jogos örökét vette újra birtokba. Mintha tehát a haza talált volna rájuk, várta volna őket, hiszen nekik, a magyaroknak volt ígérve. És nem lehet fönnakadnunk ezen a hozzáálláson, hiszen tud-juk jól, Ábrahámnak is megígérte az Úr, hogy megkapja majd ő és népe a Kánaánt. Tudom, legalábbis el tudom képzelni, mennyire sze-retnék a nacionalista víziókat festők s egyszersmind a velük bőszen hadakozók, lényegében hasonszőrűek, ha a magyar honfoglalás és a fegyveres honszerzés története kimondottan – és kizárólagosan – magyar történet volna. Lehetne mondjuk posztmodern vagy globális ostorral csépelni a barbár, ázsiai ősmagyarokat, hogy miért volt ké-pük menekültként ideérkezni és megbontani a térség geopolitikai egyensúlyát (állított is némely szláv tudós effélét a múlt században), sőt – horribile dictu – később még az európai államrendbe is illeszke-dő királyságot is volt merszük létrehozni. De sajnos: a honszerzés, valljuk be férfias vagy feminista töredelemmel, nem volt magyar sa-játosság. Még csak nem is csupán Mózes népének honfoglaló harcai-ra lehet utalnunk. Hadd említsek egy térben közelebbi példát. Így magyarázza Moldva alapítását a tudós Dimitrie Cantemir fejedelem: a bölényt űző máramarosi románok Nagy Lajos korában kifelé ha-ladván Magyarországból hont foglalandó őseik földjére térnek vissza. Ahol a római időkben éltek. Mi sem bizonyítja ezt jobban – így a Moldva leírásának (Descriptio Moldaviae, 1716) jeles szerzője –, mint az a tény, hogy a régi-új haza egyik települését Roman-nak hívják, ami egyértelműen utal az ősökre.

Oda kanyarodom vissza, hogy a hont valójában fogadni kel-lett. Újra és újra. Fikciót kellett készíteni erről az aktusról. A hon fog-lalásának a folyamatáról van szó. El kellett fogadni, hogy volt például egy honfoglaló, -szerző esemény. El kellett róla készíteni azokat a ké-peket, amelyek majd a kollektív történelmi emlékezet részévé vál-nak. A képeket, amelyen rajta vannak a helyek ("az emlékezet helyei", ahogy egy jeles francia tudós, Pierre Nora híres könyvében mondja), a hegyek-völgyek, a folyók, az erdők, a mezők, a termékeny föld. Az ősi kép, amely ott lebegett a honfoglalók szeme előtt, akarták vagy sem, a bibliai Kánaán rajzolata volt. Tejjel-mézzel folyó, halban s vadban gazdag vidék, ahol együtt van minden, ami kívánatos. Ígéret földje tehát. Így ábrázolják a Haza megtalálását a középkori cseh, lengyel és magyar krónikák, a prágai Cosmas, a lengyel királyi ud-varba elszármazott, Magyarországot is állítólag megjárt Gall Névte-len, a mi Anonymusunk és a többiek. Az illető nép számára ez a világ térbeli központja. A haza, az otthon tágabb értelemben, amelyre minden emberi közösségnek szüksége van létezéséhez. A nemzeti identitás nélkülözhetetlen képeivé váltak ezek az ábrázolások, meg-tanítván az utódokat arra, hogy ez a táj a haza. S ha a föld Isten ka-lapja, a haza a bokréta rajta – vallották mindahányan a Visztula, a Száva, a Moldva és a többi folyó partján, nemcsak a Tiszánál-Duná-nál.

De mi történt akkor, ha a hont fogadó nemes buzgóság – akár-ha véletlenül is – éppen egyazon tájat, tájakat szemelte ki áhítatának és azonosulásának a tárgyául? Itt áll előttünk két jeles honalapító, Szvatopluk és Árpád példája. Az egyik képen a büszke kacagányos Árpád, s mellette az alázatos, csupasz szájú – talán kissé feminin – szláv ember. A másikon pedig a daliás Szvatopluk, az uralkodó, a modernizáció fölényes mosolyával az arcán, mellette meg – tisztes-ség ne essék szólván – a kutyafejűnek látszó barbár magyar. Az érte-kező hol az egyik, hol a másik képre pillant, s korántsem valaminő univerzális bölcsesség magasságából, inkább valahonnak középről. Egy-egy pillanatra, ha egy kissé messzebb lép a képektől, úgy találja, hasonlítanak egymásra. Mármint Szvatopluk és Árpád, főleg dicsősé-ges alakjukban. Ahonnan ő méregeti őket – megint köztes helyzet-ben van –, onnan már-már föl lehetne cserélni őket egymással. A két kép szimmetriája kétségtelen, csak éppen, ami itt (melyik az itt, jó kérdés!) sötét, az ott világos, és fordítva.

Nem csodálkozhatunk tehát, ha a honalapítási mítoszokat ma-gyar-szlovák viszonylatban meglehetősen nehéz volna egy képbe beilleszteni. Hogy lássuk kissé, milyen érveket és ellenérveket hasz-nálnak századok során őseink, tallózásképpen néhány idézetet sze-retnék bemutatni.

A válogatás persze némiképp önkényes, és csak néhány jel-legzetes szín fölvillantására vállalkozik. Hiszen, gondoljuk meg, mi-lyen óriási mennyiséget jelent a két irodalomban az Árpádról, illető-leg Szvatoplukról szóló művek halmaza. A romantika korának tár-gyalása akár egy vaskos kötetet is megtöltene. A kis idézethalászat nem kíván semmi tanulságot közvetíteni, ennyiben teljes mértékben posztmodern. A megnyilatkozások igazságtartalmát nem kívánom mérlegelni, azt megtették, vagy megteszik még, a történet bölcs bú-várai. Mi most ne arra figyeljünk, hanem az argumentációra és a bi-zonyításhoz használt képekre, történetekre. Más szóval: próbáljuk meg tetten érni, hogyan születik a fikció. Nem fogok közbeszólni, hogy most hegyezzék a fülüket, talán ez a születés pillanata. Lehet, hogy mindenki másképpen fogad belőlük hont, vagy másképpen de-konstruálja magának a honfoglalás epikáját. Ebben teljes a befoga-dók szabadsága, sőt az is szabadságukban áll, válasszanak maguknak idézetet, hőst, Árpádot vagy éppen Szvatoplukot, mindenki tetszése szerint, esetleg együtt mind a kettőt. De azt sem zárhatom ki, hogy elvessék egyszerre őket, mondjuk azért, mert új hazát, új kulturális kódot, jelképrendszert akarnak keresni maguknak. Ám a hon fiktív elfoglalásának a szándéka nem erre utal. A foglalás fikciós mivoltá-nak a hangsúlyozása közvetett módon jelzi a történelemhez fűződő kapcsolatot, finom célzás arra, hogy van valami tennivalónk ebben a millecentenáriumi esztendőben a honfoglalással, ha más nem, annyi, hogy fiktívvé tesszük, így biztosítván a történelmi emlékezet konti-nuitását.

Lássuk tehát a medvéket. Beszéljenek az idézetek.

Bél Mátyás alias Matej/Mathias Bel: "Felső-Magyarországot a szlávok délről telepítették be – még a hunok és a gepidák előtt." (Institutiones linguae germanicae, Lőcse, 1718).

Pavel Doležal: "A mi magyarjaink... utolsó ideérkezésükkor a dunáninneni Hungáriában régen megtelepedett szlávokra találtak..." (Grammatica bohemo-slavica. Előszó, Pozsony, 1746).

Michal Bencsik alias Bencsik Mihály: "...csak szlovákul beszél-nek és valószinűleg Szvatopluk népének maradékai, annak a Szva-topluknak, aki az érkező magyaroknak és hunoknak eladta a földet – egy fehér lóért és egy nyeregért, majd kiűzték hazájából. Az ő szláv népe az ország hegyes vidékeire menekült, Morvaország és Szilézia szomszédságába." (Novissima diatea, Nagyszombat, 1722).

Ján Kollár (1793–1852) a nemzeti megújulás nagy költője, meg-határozó személyisége így írt Mi egykor (Bývali jsme) című versében: "Szvatopluk virágzó dicsőségét elragadta a rabló magyar kéz". Híres szonettkoszorújának, a Dicsőség-Szlávság leányának (Slávy dcéra) V. ré-szében (Acheron) a pokol tájain mutatja a szurokban, fertőben fővő gonosztevőket, a szlávok hóhérait, köztük találjuk Batu kán mellett Árpádot is (552. szonett). Mintha a kitűnő Dugonics András Etelkáját olvasnánk, ahol a legellenszenvesebb szereplő, az álságos Róka tót (vagyis szlovák) nemzetiségű.

Július Botto (1848–1926) a szlovák nemzeti tudatról írt, sokat idézett összefoglalásában a következőképpen summázza a magya-rok bejövetelének egyik eseményét: "907 augusztusában kegyetlen csata zajlott Pozsony mellett a morva tartományban a magyarok és IV. Lajos német király serege között, amelynek végzetes következ-ményei lettek. Valószínűleg itt esett el Mojmir is mint a keresztények szövetségese a barbárok ellen, akik pusztulással fenyegették az euró-pai művelődést." (Slováci. Vývin ich národného povedomia, 1923).

Pešt’-Budinské Vedomosti volt a szlovák politikai élet legfonto-sabb sajtóorgánumának a címe a Bach-rendszer bukása után. Ahogy a címe is elárulja, Pest-Budán jelent meg, eléggé praktikus okokból, hiszen itt volt az országos politika, ergo a szlovák politika központja is. 1861-ben látott napvilágot első alkalommal a lap, a beköszöntő cik-kében így fogalmazott a szerkesztő: "Mi, szlovákok, mint ennek a földnek emberemlékezet óta örökösei élünk itt, ősi szülőföldünkön, mely bölcsőnk, és amelynek legrégibb lakói vagyunk (...) A történel-mi jogot pedig elismerjük, mivel e jog bennünket magyar hazánk legrégibb örököseként, a magyar szent korona alapvető részeként tart számon..." (Program, 1861. 1. szám).

Igazságtalan volna, ha nem hallgatnánk meg magyar forrást is. Mikszáth Kálmán (1847–1910) talán a közelgő évforduló miatt is megérdemli, hogy idézzük. Szlovák kapcsolatai közismertek, mint-hogy írásainak szlovák vonatkozásai szintén minden magyar olvasó előtt tudottak. A Noszty fiú esete Tóth Marival című regényében a me-gyegyűlésen ekként érvel Padák nagytiszteletű úr, a szlovákok szó-szólója: "Lám az Árpádok idejében jó volt a tót nyelv, hiszen a legré-gibb magyar nyelvemlék, a híres ‘halotti beszéd’ jóformán tótul van. Az Árpád-házi királyok tótul nevezték el a vármegyéket (...) Sőt me-rem mondani, tisztelt közgyűlés, hogy a régi magyar királyok még családi szentélyükben is a szláv nyelvet használták. A szláv volt az anyanyelvük. (...) négy Béla királyunk volt; a Béla név pedig semmi egyéb, mint a latin Albertusnak, Albusnak szláv fordítása: Bjela. A magyar királyok tehát még fiaikat is szláv névre keresztelték..."

A magyarok és a szlovákok honfogadási fikcióit egymás mellé állítva eltöprenghetünk a hasonlóságokon és a különbségeken. Né-hány évvel ezelőtt egy lengyel kutató, Leszek Hensel Vörösmarty és Ján Hollý eposzait vizsgálva mutatott rá a magyar és a szlovák hon-alapítási mítosz – azaz irodalmi műben megformált változásainak – archetipikus különbségére. Elemzésének eredménye, hogy a múlt ér-telmezésében a két főhős – Árpád, illetőleg Szvatopluk – annak a két ősi archetipusnak felel meg valójában, amelyet Káin és Ábel testesít meg az ószövetségi történetben a pásztor és a földművelő alakjában (Mit poczštku w literaturze słowackiej i węgierskiej okresu odrodzenia na-rodowego. Slavia, Praha, 1991. 2.), Így a szembenállás, a konfliktus öröktől fogva létezik, és föloldhatatlan – üzenik a romantika korában született művek. A két mítosz némiképp egymás ellenében született.

Létezik azonban másféle fikció is, mégpedig a közös honalapí-tás mítosza. Timon Sámuel (1675–1736), a jeles történetíró Imago an-tiquae Hungariae (A régi Magyarország képe) című munkájában (Kassa, 1733) Szvatopluk szövetséget köt a magyarokkal; ő úgy magyaráz-za, hogy a nevezetes fehér lovat a szlovákok tanácsára, vagyis a ma-gyarok által elfoglalt terület szláv lakóinak a biztatására küldték a morva uralkodónak. Timon azt fejtegeti, hogy a szlovákok által la-kott földet a magyarok a szlávok fennhatósága alatt hagyták, akik így elfogadták a honfoglalókat szövetségesnek, és közös államban egye-sületek. Föntebb idézett munkájában Bél Mátyás arról is megemléke-zett, hogy a szlovákok a magyarokkal szinte egy nemzetté nőttek össze. Választhatjuk tehát ezt a fikciót is. Kinek melyik tetszik.

Befejezésül hadd idézzem Szvatopluk jótanácsát. A monda szerint, amikor érezte közeledni halálát, a morva uralkodó magához hívta fiait. Megmutatott nekik egy vesszőt, s eltörte. Majd az összefo-gott vesszőnyalábot vette elő, hogy lássák, együtt milyen nehéz összetörni őket. Szvatopluk és Árpád utódaiként talán magunkra is érthetjük a történetet.

forrás: uni-miskolc.hu



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona