Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

Grimasz

Grimasz

A hóhér sírja
1. A VMDP választmánya üdvözli a Fidesz – MPSZ elnökségének kezdeményezését, hogy a párt európai parlamenti (EP) képviselői kezdjenek tárgyalásokat a többi magyar EP-kép­viselővel a vajdasági magyarok kettős állampolgárságáról. Helyesli a Fidesz által javasolt jogi megoldást, miszerint „Magyarország az Európai Unió vízumköteles szomszédjai tekintetében egyéni kérelem alapján biztosítsa a magyar állampolgárság megszerzésének a lehetőségét".
2. A VMDP már évek óta hangoztatja, hogy a kettős állampolgárság intézménye jó esz­köze lehet a Kárpát-medencében élő magyarok határmódosítás nélküli politikai integrációjának. Magyarországnak is érdeke, hogy a fenntartható fejlődése feltételeit a határon túli magyar közös­ségek belső erőtartalékainak bevonásával és a nemzet felemelésével teremtse meg.
Értelmezhetetlen a kettős állampolgárság elleni kifogás, hogy „az nem megoldás”. A VMDP korábban sem tudta elfogadni, de tudomásul vette, hogy a magyarországi politikai elit a csatlakozás lebonyolítását, úgymond, nem akarta megzavarni a kettős állampolgárság ügyével. Ennek lett a következménye, hogy Magyarországnak ma az EU-n kívüli országokban ötszázezer főt számláló kisebbségi közössége él.
A VMDP szerint a „nem megoldás” álláspontja két hivatalosan ki nem mondott, de a gya­korlatban jól érzékelhető politikai okra vezethető vissza. Az egyik a határon túliaknak a „nemzeti oldal” iránti politikai szimpátiája, a másik az, hogy Magyarország vízummentességet kér az Egyesült Államoktól, s nem akar komplikációkat. A félelem indokolatlan. A letelepedés nélküli kettős állampolgárság, amit a VMDP kér, nem jár szavazati joggal. Azt a vélekedést pedig, hogy a kettős állampolgárságot mindaddig nem lehet megadni, amíg Magyarország nem kap vízum­mentességét az Egyesült Államoktól, utána pedig azért nehogy elveszítse azt, összeférhetetlennek tartjuk a magyar alkotmánnyal. Különösen azután, hogy Magyarország ma már más államokkal együtt lobbizik a vízummentességért, amelyek között van olyan is, ahol már bevezették és alkal­mazzák a kettős állampolgárság intézményét.
3. Mindezt figyelembe véve a VMDP továbbra is a kettős állampolgárságot tartja az egyetlen jó megoldásnak. De, a schengeni vasfüggöny leereszkedésének veszélyeit, valamint a budapesti ellentéteket szem előtt tartva javaslattal él.
A VMDP javaslata az, hogy a magyar állam előlegezzen bizalmat: könnyítse meg a nem­zeti vízum megszerzését. Továbbá, tegye lehetővé, hogy a jóhiszeműen használt nemzeti vízum egyéni kérésre, a másfél- két év próbaidő leteltével, legyen átváltható letelepedés nélküli kettős állampolgárságra.
A kettős állampolgárság próbaidőhöz kötött megszerzése csak a jóhiszeműség kétoldalú érvényesülése esetén valósulhat meg. A magyar állam alapérdekeinek hatékony védelmét a nem­zeti vízum rosszhiszemű használatának a vízum megvonásáig, sőt a kitiltásig terjedő szankcio­nálása biztosíthatja.
4. Célunk az, hogy próbaidővel ugyan, de a vajdasági magyarok számára is lehetővé vál­jon a kettős állampolgárság megszerzése. Ez a megoldás a nemzet egészének érdeke.
A Vajdasági Magyar Demokrata Párt kezdeményezi, hogy javaslatát május 22-én vitassa meg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának Állandó Bizottsága is.

A kettős állampolgárságról egyeztetne a Fidesz
Az MSZP szerint nem ez a megoldás

A Fidesz elnöksége felkérte a párt európai parlamenti (EP) képviselőit, hogy kezdjenek tárgyalásokat a többi magyar EP-képviselővel a vajdasági magyarok kettős állampolgárságáról - mondta a Fidesz külügyi kabinetjének vezetője pénteken, Budapesten. Az MSZP szerint nem jelent megoldást a kettős állampolgárság.
"A Fidesz elnöksége (...) felkérte az európai parlamenti képviselőinket, hogy kezdjenek egyeztetést a többi magyar EP képviselővel annak érdekében, hogy erre a helyzetre megoldást találjunk" - fogalmazott Németh Zsolt sajtótájékoztatóján.
Közölte: ismeretei szerint az első lépések már megtörténtek, ami azt mutatja, hogy egyet­értés van a javaslatról a szocialista, a fideszes és a többi EP-képviselő között. Hozzátette: úgy tudja, a magyar EP-képviselők Szili Katalin házelnököt kívánják megkeresni a kezdeményezés­sel. Az állampolgársági törvény módosításához szükséges a pártok közötti egyetértés, hiszen ez kétharmados többséget igényel a magyar parlamentben.
A politikus emlékeztetett arra, hogy Magyarország az év végén csatlakozik a Schengeni Egyezményhez, ami azt jelenti: az EU-n belül megszűnik a magyar állampolgárok számára határ­átlépéskor az ellenőrzés.
A csatlakozás problémákat is felvet - mondta Németh Zsolt -, hiszen az EU-n kívüli, szomszédos országokban élő magyarok egy része számára megnehezül a kapcsolattartás az anya­országgal.
"Ez (...) azt jelenti, hogy idén december 31-ét követően 35 euró lesz a vízum, amivel be lehet lépni Magyarország, illetőleg a schengeni övezet területére" - mondta Németh Zsolt, aki úgy vélte: a vajdasági magyarok számára a megoldás a kettős állampolgárság megadása lehet.
A politikus hozzátette: Szerbián kívül az Ukrajnában élő magyarok számára jelent majd a schengeni csatlakozás, ám az ukrán törvények nem teszik lehetővé a kettős állampolgárságot.
A megoldás "jogi nyelven úgy fogalmazható meg, hogy Magyarország az Európai Unió vízumköteles szomszédjai tekintetében egyéni kérelem alapján biztosítsa a magyar állampolgár­ság megszerzésének a lehetőségét" - mondta Németh Zsolt.
Emlékeztetett: a napokban a Vajdasági Magyar Szövetség is kérte a magyar parlamenti pártoktól a kettős állampolgárság megadását.
Németh Zsolt elmondta: az ilyen kettős állampolgárság az EU-ban nem egyedülálló. Nemrég a román elnök jelentette be, hogy a Moldovában élő románok számára lehetővé kívánják tenni a kettős állampolgárságot. A politikus emlékeztetett arra is, hogy az EU biztosa, Franco Frattini elismerte, hogy ez tagállami hatáskör.
Németh Zsolt úgy vélte, a mostani javaslat törvénybe iktatása hozzájárulhatna ahhoz, hogy az elmúlt öt évben a "a nemzetpolitikában befagyott viszonyok normalizálódjanak".
Szabó Vilmos, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke az MTI-nek azt mondta: nem jelent megoldást a kettős állampolgárság. A politikus ugyanakkor jogosnak ne­vezte, hogy erről a kérdésről egyeztessenek a parlamenti pártok, illetve az EP-képviselők. Mint mondta, a probléma, amelyre a Fidesz felhívta a figyelmet már korábban is ismert volt. A kor­mánypárti képviselő szerint a megoldás az, hogy minden szinten elősegítsék és támogassák Szer­bia európai uniós csatlakozását, illetve, hogy Szerbiával szemben az EU feloldja a vízumkötele­zettséget.
(MTI)

Támadás újvidéki adventista lelkész családja ellen
Téglával törték be a ház ablakait, gyújtogatás nyomai is látszottak
Újvidéken ismeretlen tettes(ek) két téglával betörték Ördög Róbert lelkipásztor, a Ke­resztény Adventista Egyház lelkésze házának ablakait. A betört ablakon molotovkoktélt dobtak a nappali szobába, de az nem gyulladt fel. A rendőrségi kölemény szerint ház előtti járdán égés­nyomokat találtak. Az eset egy hete történt, de a rendőrségi nyomozás máig eredménytelennek bizonyult.

Máról holnapra: Hatvan év gyalázat

A magyarokkal már rafináltabban jártak el, az elűzetést ,,lakosságcserének” álcázták, s valóban történtek kísérletek arra, hogy a maradék Magyarországon élő szlovákokat csábítsanak át Csehszlovákiába, nyilván, a magyaroktól ,,megtisztított” területekre, településekre. Beleültetvén őket a hátrahagyott vagyonokba, sok-sok nemzedék munkájának ,,gyümölcsöskosaraiba”. Ám ez csak álca volt, hiszen meglehetősen kevés szlovák nemzetiségűnek támadt kedve Békésből, a Pilisből északra vándorolni, s így a paritás leghalványabb jegyeit sem lehet kimutatni, a magya­rok elűzetése durva és kíméletlen volt, a Dunán kergették át őket rossz lélekvesztőkben, marha­vagonokban vitték át a határon, kis motyóval, csak kisemmizett életüket hagyva meg. Akik ma­radtak, maradhattak, azokra még keservesebb sors várt - ha egyáltalán lehet szomorúbb valami a földönfutásnál?-, egy részüket Nyugat-Csehországba, éppen a Szudéta-vidékre deportálták, ter­mészetesen, a elűzött németek helyére, lágerekbe zárva, majd kényszerlakhelyekre erőltetve őket. Így történt meg - ó, a történelem groteszk fintora! -, hogy a magyarság nyugatra ,,terjeszkedhetett”, bár ehhez semmiféle indíttatást nem érzett magában. A Szlovákia területén megmaradtakra még súlyosabb megaláztatások vártak: megvonták állampolgárságukat, arra kényszerítettek egész közösségeket, hogy ,,reszlovakizáljanak”, azaz tagadják meg magyarságu­kat, feledjék el anyanyelvüket.
Az akciók kitervelője az az Eduard Benes volt, aki államfői jogkörével élve, Sztálin atya szlávbarát bólintása mellett kiadta hírhedett dekrétumait, melyek milliók sorsát pecsételték meg. Köztük több százezer magyarét.
Azóta hatvan év telt el, enyhült a légkör, a felvidéki magyarok visszakapták állampolgár­ságukat, vagyonkáik ! egy részét is, iskoláik vannak, pártjuk és egyesületeik, de a sebek máig sem forrtak be, mert sem Csehország, sem az időközben függetlenedett Szlovákia nem hajlandó hatá­lyon kívül helyezni a hírhedett benesi dekrétumokat. Nem és nem! Talán most oly tömegű jóvá­tételt kellene fizetni az elüldözötteknek, hogy attól ugyancsak vakarózhatna a büszke Szlovákia!? Vélhetően nem csak erről van szó...

(Háromszék)
forrás: hírlevél VMDP



HÍREK
Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona