Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



A KIS BICE-BOCA

A KIS BICE-BOCA

2007.9.28
Móra Ferenc

Kincskereső kisködmön

Úgy emlékszem arra a napra, mikor a kis bice-bóca elõször kocogott be az iskolánkba, mintha tegnap lett volna. Még csak õsz vége volt, de már porka havak szállingóztak a levegõben, és Habók Fügedi már téli órákat dudált a toronyból. Ez a Habók Fügedi toronyõr volt, s az iskolánk ablakából éppen oda lehetett látni az ajtajára. Nyáron láttuk is minden negyedórában, ahogy egy rettenetes nagy tülökkel kiállt a toronyerkély négy sarkára, és tudtára dudálta a világnak, hogy megint eltelt egy fertályóra. Télen azonban más törvénye volt a furfangos Habók Fügedinek. Ilyenkor csak reggel nyolckor végezte a hivatalát, de akkor egyfolytában eldudálta az egész napra valót. Igen becsületes tisztviselõ volt az öreg, egy kürtszóval meg nem károsította volna a várost. Kilencvenhatszor fújt bele a tülökbe egymás után, s ehhez kellett körülbelül egy óra. Mivel pedig a szép tülökszótól egy álló óráig nem lehetett szót érteni az iskolában, Habók Fügedit igen sokra becsülte minden deákgyerek.

Azért nem volt szép, hogy a nagy Cintula éppen a kis bice-bóca napján árulkodott ellene. Fölágaskodott az utolsó padban, és billegette a két ujját.

- No, mi baj, Cintula? - nézett föl a tanító úr az írásból.

- Tanító úr, kérem, a toronyõr máma csak kilencvenötöt dudált.

A tanító úr nem jött ki a sodrából, mert hozzá volt már szokva a Cintula vásottságához. Csak a léniát vette a kezébe, és azzal odaballagott az utolsó padhoz.

- Hát csak kilencvenötöt?

- Igenis, annyit.

- Hát aztán hogy tudod te azt?

- Tanító úr, kérem szépen, megolvastam.

- Úgy? Hát ráértél? Mutasd az írásodat, kész-e már a dolgozatod.

Nem volt kész, de Cintulát nem olyan fából faragták, hogy ilyen kicsiségek zavarba hozták volna.

- Tanító úr, kérem szépen, még van egy kis híja - húzta a válla közé a fejét.

- Te Cintula, belefogtál te abba a föladatba?

- Tanító úr, kérem szépen, bele - mondta Cintula, s fölemelte mind a két mancsát. Könyökig tintás volt mind a tíz ujja.

- Na, látom, hogy dolgoztál. Hát most már olvasd föl szépen, amit írtál.

Cintula fölemelte a füzetet, és nagy hangon nekikezdett:

- Írjatok öt kötõszót. Elsõ...

Itt aztán egyszerre megszakadt a szava, mintha ollóval vágták volna el.

- Éppen most akartam leírni az elsõt.

- Hát hadd hallom. Melyik lesz az elsõ kötõszó?

- Hát... hát... izé... zsákmadzag - vágta ki Cintula elszántan.

Akkor a lénia fölemelkedett a tanító úr kezében, de mire lecsapott volna, csikordult az ajtó, és mindnyájan odanéztünk. A tanító úr is odanézett - Cintula megszabadult. A kis bice-bóca mindjárt jót tett, mikor elõször lépett az iskolánkba.

Velem egyidõs fiúcska lehetett, lenhajú, búzavirágszemû.

Ezt ugyan csak késõbb vettem észre, akkor csak azt láttam, hogy mind a két hóna alatt mankó van a gyereknek. Nem is annyira ment, mint inkább úgy odaugrált a tanító úr elé, mint a veréb. De szinte jól állt neki, olyan csinosan, vidáman ugrált.

- Mit akarsz, fiacskám? - kérdezte tõle a tanító úr barátságosan.

- Iskolába szeretnék járni - mondta bátran.

- Kicsit megkéstél, gyermekem.

- Most kerültem a városba, négy héttel ezelõtt.

Nekitámaszkodott a falnak, és írásokat szedett elõ a zsebébõl. Sok zsebe volt - csak most vettem észre, milyen rongyos a ruhája. Akárhová nyúlt, mindenütt zsebre talált.

- Itt vannak a bizonyítványaim. Három osztályt már elvégeztem.

A tanító úr belenézett az írásokba, aztán megcirógatta a gyerek fejét.

- Hát az édesapád mért nem jött fel veled?

A bice-bóca féloldalt szegte a fejét.

- Nincsen nekem se apám, se anyám. Elhaltak idegen városban. A nagyapám vett magához, õ idevalósi.

- Hogy hívják a nagyapádat?

- Küsmödi Kelemen.

- A Gergõ Küsmödije, az öreg Maksus unokája - zsibongott végig az osztályon.

A tanító úr csöndet parancsolt, és azt kérdezte a gyerektõl, hát az õ neve micsoda.

- Pálistók Peti.

De már erre a furcsa névre megint csak elcihegtük magunkat. A tanító úr is elmosolyodott.

- Éppen három embernek való neved van. Hol csinálok én most már neked helyet, mikor úgyis alig férünk?

Egyszerre szétterpeszkedtünk a padokban, hogy még kevesebb legyen a hely.

- Ide nem ül! Ide nem fér!

Pálistók Peti most zavarodott meg elõször.

Lesütötte a szemét, és összevissza gyurkálta a konya kalapját.

- Tudod mit, fiam? - szánta meg a tanító úr. - Kvártélyozd be magadat a kuckóba. Úgyis ott van ilyenkor a jó világ.

Nagy boglyakemencéje volt az iskolának, annak akkora kuckója, hogy bálozni lehetett volna benne. Az új deák odanézett, és szemmel láthatólag nekiörült.

- Ez nagyon jó lesz - mosolyodott el, és indult a kvártély felé nagy mankókopogással. Ott aztán meglapult, mint hernyó a levél alatt, és meg se mukkant az óra végéig. Akkor odakopogott a tanító úr elé, és engedelmet kért tõle arra, hogy õneki ne kelljen hazamenni délre. Nagy-messzire laknak, túl a városon, oda-vissza meg se lehetne tenni az utat délutánig még rendes lábú embernek se.

- Én pedig csak olyan bice-bóca vagyok - tette hozzá egy kicsit bánatos mosolygással.

- Maradni maradhatsz, fiam - mondta aggóskodva a tanító úr -, de hát enned is kellene ám valamit.

- Van mit ennem - sietett a bice-bóca a megnyugtatással.

Belenyúlt a ruhája egyik feslésébe, és kimarkolt belõle néhány szem kökényt. Egy szem elgurult, Cintula azt mindjárt fölkapta és beleharapott. El is fintorította a száját, úgy, hogy a füléig ért.

- Tanító úr, kérem, ez nem jó - jelentette olyan komolyan, mintha csak parancsba kapta volna, hogy mondjon véleményt a kökényrõl.

- Jó az - mosolyodott el a bice-bóca -, csak sok legyen belõle. A rigók is szeretik.

Tudtam azt én is, hogy a kökényt is meg lehet enni, ha megcsípi a dér. Valamikor még a malomházban egyszer egész kalappal kaptam Messzi Gyurkától. Egy-két szemet megkóstoltam belõle, de a színe jobban tetszett, mint az íze.

„No, én nem szeretnék kökényt ebédelni” - gondoltam magamban délben, mikor a tejbetáskalevesbe belemerítettem a kanalamat. S arra gondoltam akkor is, mikor a tündérke elejbém tolta a lekváros buktát. Kivettem egyet a tálból, és belecsúsztattam a ködmönzsebbe, azzal hónom alá csaptam a könyveimet, és húzódtam kifelé az ajtón nagy léhvel-pléhvel. Azt mondtam, énnekem most nagyon sietnem kell az iskolába.

Siettem is, hogy el ne hûljön a bukta, mire odaérek.

Persze az iskola körül most nem volt egy lélek se. Csöndesen nyitottam be az ajtót - hát a bice-bóca ott térdel a nagy tábla elõtt - térdepelni könnyebb volt neki, mint állni -, és rajzol az aljára mindenféle furcsa talicskákat meg kis kocsikat. Úgy bele volt mélyedve a munkába, hogy észre se vett. Csak arra rezzent fel, mikor beültem a padba, és az megcsikordult alattam.

Hirtelen elmázolta a tenyerével a rajzokat, és visszasántikált a helyére, a kuckóba. Utána mentem, leültem a padkára, és odatettem kettõnk közé a buktát.

Nézte, nézte, de nem nyúlt hozzá, se nem szólt semmit. Közelebb toltam, de már akkor nem nézett oda. A képeket bámulta a falon.

Egészen a kezéhez toltam a buktát. Erre rám nézett, én meg megszólaltam:

- Ezt teneked hoztam. Bukta.

- Tudom - mosolyodott el, és mindjárt bele is harapott. - Szeretem.

- Ti is szoktatok buktát sütni?

- Itten nem szoktunk. Otthon anyáméknál szoktunk. Édesatyám a lekvárosát mindig kiharapta nekem, mert azt nem szerette.

Eszembe jutott, hogy a bice-bócának nincsen se apja, se anyja. Megkérdeztem tõle, mi volt az apja.

- Bányász volt, de már régen meghalt. Még akkor, mikor fölrobbant a bánya. Az nagyon nagy robbanás volt, egész a vasútig elhallatszott.

Megmondtam, hogy az én apám meg szûcs volt, és szerettem volna én is valami nevezeteset mondani róla. De csak annyit mondhattam, hogy a ködmönömet õ varrta.

- Szép ködmön - húzta végig rajta az ujját -, még szebb, mint a bányászoké. Én bányamérnök leszek. A mi bányánkban is volt egy bányamérnök, de az csak egy héten egyszer ment le a bányába.

Észre se vettük a nagy barátkozásban, hogy azalatt Veszkény Gyuszi is besompolygott az ajtón, és odaállt elébünk.

- Hoztam neked valamit - nyújtott át valami fehér papirosba csavargatott holmit a bice-bócának. Mindjárt megmondta azt is, hogy az dobostorta. Jó, hogy megmondta, mert annak még hírét se hallottuk soha, se én, se a bice-bóca.

De még azt ki se bontogatta, mire már Tarán Laci is ott volt egy naranccsal. Egy másik fiú fügét hozott, a harmadik almát, a negyedik mákos kalácsot, kisvártatva úgy be volt terítve mindenféle finom pószpásszal az egész padka, akár egy cukrászbolt kirakata. A kis bice-bóca pedig zavartan kapkodott hol egyikhez, hol a másikhoz:

- Ez az enyém? Ez is az enyém? Mind az enyém? De hát mit csináljak én ezzel a sok mindenfélével?

Utolsónak a nagy Cintula érkezett meg, s mikor meglátta a kuckó körül a nagy sokadalmat, úgy füttyögött, mint nyári éjszaka a tehervonat.

- Baj, baj - állott közénk mentegetõzve -, de hát minálunk csak suhintott leves volt az ebéd, és nem hozhattam semmit. Hanem tudod mit, kis bice-bóca? Kar-tótágast állok a tiszteletedre!

Meg is próbálta, de úgy vágódott hanyatt, hogy csak úgy nyekkent. Persze annál nagyobb nevetés lett belõle. S én még arra is mernék fogadni a legszebb tollszáramra, hogy a nagy Cintula csak azért nem tudta megcsinálni a kar-tótágast, mert nem akarta. Valaki megsúgta neki, hogy a kis bice-bócának nem lehet nagyobb fájdalom a világon, mint ha valaki a nyomorékságát juttatja neki eszébe a maga nagy testi erejével.

Mire a tanító úr megérkezett, és a kuckó-diák éléstárába õ is becsúsztatott egy csirkecombot, akkorra csöndesen ültünk a helyünkön, és buzgón dongottuk magunk elé a leckénket. Még a nagy Cintula is beledugta az orrát az olvasókönyvébe - igaz, hogy egy beteg õszi légy is mászkált a könyvön, melyet a tótágas-tudós jó szíve a tintatartóból szabadított ki, és éppen az olvasmányra tett rá száradni.

Azt hiszem, soha olyan jók nem voltunk az iskolában, mint azon a délutánon. Korán alkonyodott, s ahogy bepiroslottak az ablakon a napáldozati felhõk, mintha az angyalok dobáltak volna odafentrõl piros rózsákat az egész osztályra.

Négy óra után egész falkában kísértük végig a kis bice-bócát az utcákon. De ahogy a város széléhez közeledtünk, megzavarodottan fordult hozzánk:

- Tovább ne gyertek velem mostan. Nagyapó vár amott a Szent János-szobornál... Minden gyerekre haragszik, aki énnálam futósabb. Aki... nem bice-bóca.

A bûbájos Küsmödi toprongyos alakja feltûnt az utca végiben. Egyszerre szétrebbentünk, mint a kõvel meghajított varjak. Nem féltünk már tõle, csak nem akartuk, hogy haragudjon.

forrás: intratext.com




HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneą-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneą Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- ©túr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona