Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Múlt és jövő határán – Európa közepén

2007.11.20
Szarka László

Gondolatok Pomogáts Béla: Nyugat és Kelet között. Régió Európában című könyvéről

On the border of past and future – in the middle of Europe. Reflections about the new book of Béla Pomogáts

Béla Pomogáts is writing a practical cultural history (and not for the first time) in his essay-volume "On the border of past and future – in the middle of Europe". He is doing this by raising questions like: why our neighbours continually refused the possibilities of common solutions, the federating, confederating and regional structures; and why it is only the Hungarians who are still interested in problems of regional integration.



Vannak a magyar eszmetörténetben érinthetetlennek tűnő nagy ráolvasások, keletkezésük idején valóságos, mára azonban idejétmúlt nagy látomások, amelyek az idő előrehaladtával részigazságokká, esetenként anakronizmusokká váltak, s néhányat pedig a 20. század egyszerűen zárójelbe tett. Ha a kegyelet túlcsordul bennünk, könnyen ilyen felemás igazságokból festhetjük meg jövőképeinket, s nem győzünk csodálkozni, ha elmarad a tetszésnyilvánítás. A nyelvében él a nemzet premisszát például a Szózat “itt élned vagy halnod kell”-jével együtt magyar nyelvemlékeikben egy-két családi szóra zsugorodó amerikás magyarok és másodnyelv-domináns határon túli magyarok közt aligha lehet zsinórmértékként megszabni.

Vannak olyan eszmetörténetivé vált toposzok, amelyek vitathatók ugyan, de még sokáig tűnődésre, önvizsgálatra késztetnek majd bennünket. Ady kompország-metaforája a század elején kétségkívül valóságos metaforája volt a kelet–nyugat közt veszteglő 63 vármegyés Magyarországnak, s mostani állapotunkban is érzünk valamilyen két part közöttiséget. Az ország azonban sem akkor, sem ma nem igazán komp, hiszen egy helyben marad, s elmozdulásai sem feltétlenül az egyik vagy a másik parthoz mérten mérhetők, kivált ha maguk a partfalak is be-beomlanak. Nem arról van-e szó inkább, hogy adottságainkat, készségeinket kell, kellene okosan felhasználni ahhoz, hogy a változatlan távolságban és szomszédságban lévő nyugati parthoz érezzük magunkat közelebbinek, ne pedig a másikhoz. A kelethez, amelynek szeretünk népe lenni, s magunkat a keletről érkező fényben látni. S persze vonzásában maradunk még sokáig a kiszámíthatatlan és brutális keletnek, a rejtélyes és bölcs keletnek, amely legalább ugyanolyan sok jelentésű, mint a nyugat. Van, akiknek a suméros-kackiás, táltosos jurtavilág imponál, és csábító alternatívának tűnhet fel a globalizmus démonaival szemben, mások egyszerűen az elvágyódás metaforájának tekintik. (A magunkkal szembeni méltányosság jegyében említsük meg azt az eszmetörténeti vonulatot, amely a nemzetkarakterológia mélyrétegeit feltárandó fordult a keleti eredet felé. – A szerk.)

Pomogáts Béla szerint a magyarság ezeréves múltja és reményteljes jövője egyaránt Európa, s azon belül az a szellemi hatásokkal, kulturális teljesítményekkel, történelmi közösségélményekkel kijelölhető virtuális és valóságos Közép-Európa, amelyet a könyv alcíme jelez. Az elmúlt évtizedben készült tanulmányok szerzőjét nem szokás a fundamentalista regionalisták közé sorolni, pedig a szövegeket most így együtt végigolvasva lenyűgözően következetes. A legkorábbi, 1992-es keltezésű, Dunántúliság és regionalizmus című írásban a regionalizmust az európai történelem legnagyobb történeti hagyományokra visszatekintő rendező elveként említi. Az ebben az évben napvilágot látott Románia: útvesztő vagy útirány című tanulmányában is az egészséges regionalizmus kibontakozásában jelöli meg a 20. század végi Románia belső megújulásának leginkább reményteljes alternatíváját.

Milyen történeti matériából, milyen szellemi értékekből épül fel Pomogáts Béla kulturális, politikai, művelődéspolitikai regionalizmusa? És milyen célok szolgálatába kívánja a szerző állítani ennek a kétségkívül nagyhatású szellemi-politikai mozgalomnak az eszköztárát?

A történelmi háttér a magyar művelődéstörténeti meghatározottságú Közép-Európa. Ez a magyar Kárpát-Európa, ahol az ezeréves magyar államiság a maga nyolcszáz éven keresztül fenntartott latin nyelvűségével, a szlovák, horvát, rutén nemzetté válás bölcsőjeként, a román nyelv és irodalom felnevelőjeként, a dunai sváb és az erdélyi, szepességi szász autonómiák biztosítékaként fungált. Ez az az ország-régió, amely a keleti pogromok elől menekülő zsidóság számára emancipációt és társadalmi felemelkedést, az asszimiláció és a vallási egyenjogúság tömegesen megélhetőnek bizonyult alternatíváját kínálta és biztosította a hosszú 19. században. Az erdélyi vallási toleranciának és az erdélyi három náció együttélés-modelljének hazája, igaz, ez utóbbiba, istenigazából sohasem tudott beleférni a románok egyenrangú negyedik nemzetként való beemelése.

A történeti matériához tartozik a nyolcvan évvel ezelőtti felbomlás, s annak nyomában a kisállami nyomorúság stációinak tapasztalati anyaga. Bibó István szellemi öröksége.

A feldolgozatlan történelem: közös értékeink közössége, nemzeti históriáink hasonlósága és szétfejlődése, azonos és ellentétes érdekeink, sorsközösségünk és konfliktusaink. Köztük a 20. századi korszakváltások ütközései, kijutott mind a kettőből – korszakváltásokból és konfliktusokból is – éppen elég.

A közép-európai régió szellemi forrásvidékét, értékteremtő aranyalmafáját a szerző valahol a kulturális, etnikai sokszínűség üveghegyein innen, a nemzeti tolerancia és a reális, hatékony kisebbségvédelem fenyvesei alatt, az autonómiák földjén jelöli ki. Itt is részben a történelmi pozitívumok felsorolásával, az elmulasztott és meghiúsult kiegyezések, az elsikkasztott megbékülések, történelmi korrekciók felmutatásával. Másrészt pedig az optimális modellek kidolgozásával és feldolgozásával, az optimális magyar művelődéspolitikai és külpolitikai szerepvállalás kijelölésével.

Szomorú a 20. század magyar mérlege: nemzetállami tömeggyilkosságok, etnokratikus önkényeskedések, genocídiumok és etnocídiumok, milliós nagyságrendű migrációs és asszimilációs veszteségek. A kommunizmus négy évtizede alatt a kétségbevonhatatlan közoktatási részsikerek mellett a társadalmi erkölcs világának, a kulturális értékteremtés autonómiájának tudatos leépítése, a tulajdonjog alapján álló emberi-közösségi rend feldúlása túl nagy ár volt egy tetszetős világmegváltás víziójáért. Egy fontos, az európai fejlődésben lényeges szerepet játszó régió vált ketté a Lajta és az Elba mentén, egy régió került Európa közepén a történelem peremére.

Tíz évvel az újrakezdés után érdemes szembesülnünk Pomogáts Béla történeti oknyomozásának, oknyomozó művelődéstörténeti írásainak eredményeivel, kérdőjeleivel. Miért állítottak maguknak az itt élő népek majdnem tudatosan olyan csapdákat, nemzetállami kelepcéket, nacionalista egérfogókat, amelyekbe végül maguk is beleestek, beleszorultak? Miért tolták el maguktól a kínálkozó közös megoldási lehetőségeket, az érdekegyeztetés logikájával mindenki számára előnyöket jelentő föderatív, konföderatív, regionális szerkezeteket? Miért megint elsősorban bennünket, magyar történészeket, értelmiségieket foglalkoztatnak szinte kizáróan a regionális integráció problémái, miért lelkesedünk – önmagunkat szomszédaink szemében megint csak gyanússá téve – olyan elszántan a regionalizmusért, a határokon átnyúló együttműködésért, az eurorégiókért, a határmegnyitásokért, a nemzetközi kisebbségvédelem újraintézményesüléséért?

Kettős stratégiai térben lesz kénytelen a 21. század első évtizedeiben tevékenykedni a magyar külpolitika, szögezi le Pomogáts Béla egy hat évvel ezelőtti írásában, amely a történelem végében reménykedőkkel szemben a korszakváltás nyomán felbukkanó új keletű konfliktusok kezelésének módozatait vette sorba. A szomszéd nemzetekkel való kapcsolattartásunkban a magyar Közép-Európa legfontosabb elemeként a kisebbségi kérdés reális megközelítését, a magyar kisebbségek identitásának védelmét, kultúrájának fejlődését, a magyarság szellemi, kulturális, lelki egységének szolgálatát nevezte meg ebben az írásában. Ugyanakkor a második, az európai stratégiai térben az elsőrendű feladat az ország és a nemzet európai integrációjának előkészítése, véghezvitele, amely természetesen elképzelhetetlen az első stratégiai térben nyújtott hibátlan teljesítménytől.

Van a magyar történelemnek egy velejéig óvatos, csak a világvégét biztosra vevő jól informált olvasata. Majdnem mindig ez az olvasat jár legközelebb a valósághoz, kivált az éppen esedékes holnapi, holnaputáni történések valóságához. Sejtjük persze, sőt tudni is véljük, a legbiztosabb, ha az ember mindenben a rosszat keresi, mert a rossz sokkal nyilvánvalóbban van jelen a történelemben, mint a jó, amelynek a magyar történelemben különben is a bukott emigráció pipafüstös lakószobái, Márvány-tengerre néző balkonjai, turini díszletei jelentik a leggyakoribb előfordulási helyét. Pomogáts Béla tanulmányaiban, esszéiben alighanem tudatosan vállalja a naivitás, a történelmi fejlődésbe vetett hit naivitásának esetleges vádját, mert abból a fajtából való, aki felismeréseit szereti racionális jövőképekbe transzponálni. Még arra is vállalkozik, hogy kiskáté-szerűen összefoglalja a magyar–román megbékélés minimális feltételrendszerét: eszerint a magyar félnek az erdélyi magyarság érdekeit szem előtt kell tartania, a román félnek pedig Erdély sokszínűségét mindig biztosítania kell. Emellett nem szabad szem elől téveszteni, hogy kizárólag demokratikus közegben van esély a megbékélésre és az európai értékrend meghatározó kell, hogy legyen a megbékélést levezénylő elitek gondolkodásában. Mindehhez az integráció biztosíthatja a szükséges felhajtóerőt. Azt sem szabad azonban Pomogáts Béla szerint elfelejteni, hogy nálunk a kultúra volt mindig is a legeredményesebben művelt terület, ezért a megbékélés előkészítése érdekében a kulturális közeledés ügyét fokozottan támogatni kellene.

Mindeközben tisztában van azzal a nehézséggel, hogy az együttélés köznapi gyakorlatát, amelynek bevezetését a szomszédokkal való szótértés érdekében érvelő kötetzáró tanulmányában a magyarságkép propagandisztikus együgyűségeit ostromolva oly szívhez szólóan szorgalmazza, szóval hogy ezt a mindennapos együttélési gyakorlatozást legelébb is itthon, majd a magyar–magyar mezőkön kellene művelnünk. S akkor talán nem egyszerűen a románok, szlovákok rólunk alkotott tévképzeteinek sorában találnánk rá arra a balhiedelemre, hogy a magyarok egymással igen szolidárisak, minden rosszban összetartanak, és képesek egymásért mindenüket feláldozni.

forrás: mtaki.hu



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona