Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Az autonómia nemzetközi hivatkozásainak alapjai

2009.3.23
Nemzetközi hivatkozási alapok




Az autonómia különböző formáinak kialakulása és megvalósulása a nemzetközi kisebbségvédelem fejlődésébe és gyakorlatába illeszthető bele, amely korábbi precedensekre épül:


1. 1815-ös bécsi kongresszus, mely visszaállította Lengyelország felosztását, de nemzetközi megállapodásba foglalta az alárendelt lengyelek nemzetiségi jogait;


2. 1830-as görög függetlenedés után a muzulmán és a katolikus vallási kisebbség védelme a görög-keleti többséggel szemben;


3. 1878-as berlini kongresszus, Szerbia, Románia, Bulgária felszabadulása kapcsán – biztosítani kellett minden állampolgár szabad vallásgyakorlatát.




Az úgynevezett wilsoni elvek még semmit sem tartalmaztak a kisebbségvédelemről, hiszen új nemzeti államként csak Lengyelországgal számolt, a Monarchia feldarabolásával még nem. Az emigrációk és a nagyhatalmak együttműködése azonban legyőzte a wilsoni elveket. Jellemző adat, hogy 1914 előtt Kelet-Közép-Európa 100-120 millió lakosából mintegy 50 millió élt kisebbségben vagy függő nemzetként. A világháború után 32 millióan maradtak kisebbségi sorban, nagy nemzeti államok tehát nem születtek. A magyarság minden jelenlegi nemzetiségi problémája itt gyökerezik.


A háborút lezáró béketárgyalásokon (amelyek a kisebbségi problémákat kreálták) a kisebbségvédelemről alig esett szó, akkor is csak felületesen. Az 1919. május 1-jén megalakult Új Államok és Kisebbségek Bizottsága a francia Berthelot elnöklete alatt nem támogatta az autonómiát, de még a kisebbségvédelmet is a minimális kisebbségi jogok biztosítására korlátozta. A békekonferencián a kisebbségek képviselete csak a kelet-európai zsidó kisebbségek érdekeit képviselő, befolyásos szervezetek révén valósult meg.[10] A békeszerződések tartalmaztak a kisebbségvédelemről szóló kitételeket is, Csehszlovákiának például biztosítania kellett (volna) a rutének autonómiáját, amit természetesen esze ágában sem volt megtenni. Benes azzal hárította el, hogy addig, amíg a rutének nem elég érettek önmaguk irányítására, addig a csehszlovákok teszik meg ezt helyettük.


A kisebbségvédelem nemzetközi garanciáját a Népszövetség jelentette (volna), amely 1920. január 10-én kezdte meg működését, de a kisebbségek védelme már a harmincas évek elejére csődöt mondott.


A második világháború után az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) tűzte zászlajára a nemzeti kisebbségek védelmét. Az ENSZ által kibocsátott egyezmények, nyilatkozatok képezik ma is az emberi jogok, s azon belül is a kisebbségek jogvédelmének alapját. A szervezet által megalkotott egyezmények a ratifikáló államok számára kötelező érvényűek, ugyanakkor nem minden esetben tartják be őket a tagállamok. Jó példa erre Izrael, mely ország szinte versenyszerűen halmozza a megsértett ENSZ-szabályokat, legfőképpen az emberi jogok területén (lásd a palesztinokkal való bánásmódot).


Az egyezségokmányokban foglaltak, valamint a világszervezet nyilatkozatai és ajánlásai azonban mindenképpen irányadók a nemzetközi jogvédelem területén, éppen ezért elsőszámú nemzetközi hivatkozási alapként kezelhetők az autonómiakérdés boncolgatásakor. Az 1966-ban elfogadott, majd 1976. március 23-án hatályba lépett Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya így fogalmaz: „Olyan államokban, ahol nemzeti, vallási vagy nyelvi kisebbségek élnek, az ilyen kisebbségekhez tartozó személyektől nem lehet megtagadni azt a jogot, hogy csoportjuk más tagjaival együttesen saját kultúrájuk legyen, hogy saját vallásukat vallják és gyakorolják, vagy hogy saját nyelvüket használják”.


Az önrendelkezéssel kapcsolatban pedig kimondja, hogy „Minden népnek joga van az önrendelkezésre. E jog értelmében a népek szabadon határozzák meg politikai rendszerüket és szabadon biztosítják gazdasági, társadalmi és kulturális fejlődésüket”.


Az 1992. december 18-án elfogadott 47/135 sz. Nyilatkozat a nemzeti vagy etnikai, vallási és nyelvi kisebbségekhez tartozó személyek jogairól ugyan nem bír jogilag kötelező érvénnyel, azonban mégis fontos dokumentuma a kisebbségvédelemnek, hiszen részletesen felsorolja az általános kisebbségi jogokat.


Az Európai Unióban számos szervezet és testület foglalkozik a nemzeti és etnikai kisebbségek védelmével, közülük a legjelentősebb az Európa Tanács és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet.


Az Európa Tanács által megfogalmazott dokumentumok sorába tartozik például a Emberi Jogok Európai Egyezménye, a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája (a szubszidiaritás elvére építve a kisebbségi nyelveknek az élet különböző területein való használatának biztosítását szorgalmazza), a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény, a Helyi Önkormányzatok Európai Chartája, Helyi és Regionális Önkormányzatok Határokon Átnyúló Együttműködésének Európai Keretegyezménye.


Az Európai Helyi vagy Regionális Közhatóságok Kongresszusa már konkrétan az autonómiát említi mint a kisebbségi kérdés egyik lehetséges rendezési elvét. A Kongresszus 52/1997 sz. határozata alapján készült el a 43/1998 számú ajánlás a Miniszteri Bizottság számára Területi autonómia és nemzeti kisebbségek címmel.[11]


Szintén a Miniszteri Bizottság számára készült az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének 1201/1993-as ajánlása is, amely a legátfogóbb dokumentum a kisebbségek jogairól. Amint azt neve is jelzi, a szöveg csak ajánlás, tehát nincs kötelező jogi ereje, mégis az autonómiakövetelések egyik alapkövének számít.


A dokumentum Preambulumának harmadik pontja egyértelműen rávilágít arra, hogy miért is van szükség a nemzeti kisebbségek jogainak biztosítására és védelmére: „egy államon belüli nemzeti kisebbséghez tartozó személyek jogainak az elismerése és e jogok nemzetközi védelme útján lehet csak tartósan véget vetni az etnikai összeütközéseknek és ily módon hozzájárulni az igazság, a demokrácia, a stabilitás és a béke biztosításához”.


Az Egyezmény a továbbiakban definiálja a nemzeti kisebbség fogalmát, kimondja, hogy a kisebbséghez való tartozás az egyén szabad döntésén múlik, s ennek felvállalása vagy az arról való lemondás semmiféle hátránnyal nem járhat. (1-2. szakasz) A nemzeti kisebbséghez tartozó személynek joga van szabadon kinyilvánítani és megőrizni vallási, nyelvi és kulturális önazonosságát (3. szakasz), joga van a törvény előtti egyenlőséghez (4. szakasz). Kiemelkedően fontos az ötödik szakasz, mely kimondja, hogy „egy nemzeti kisebbség lakta terület demográfiai összetételét tilos szánt szándékkal ennek a kisebbségnek a rovására megváltoztatni” (erre sajnos számtalan ellenpéldát lehetne felhozni a Kárpát-medencei gyakorlatból). A 7-8. szakaszok az anyanyelv és az oktatás védelmével foglalkoznak.


Számunkra a legfontosabb tétel a 11. szakaszban olvasható: „Azokban a régiókban, ahol egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyek többséget alkotnak, ezen személyeknek jogukban áll, hogy sajátos történelmi és területi helyzetüknek megfelelően és az állam nemzeti törvénykezésével összhangban, megfelelő helyi vagy autonóm közigazgatási hatóságokkal, vagy különleges státusszal rendelkezzenek”.


Noha a fenti szöveg világos és egyértelmű, Európának nem minden régiójában értenek ezzel egyet. A trianoni utódállamokban ugyanis egész egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni ezeket az alapvető jogokat, mivel a cél éppen az ezen országok területén élő nemzeti csoportok teljes felszámolása. Trianon óta legfeljebb csak a módszerek változtak (a genocídiumtól az asszimilációig), a cél azonban ugyanaz maradt. A magát európai jogállamnak mondó Szlovákia vagy Románia a balkáni módszereket alkalmazó Szerbiához hasonlóan határozottan szembe szegül az európai ember- és kisebbségi jogi ajánlásokkal és határozatokkal, holott Európában számos működő példa bizonyítja, hogy az autonómia nem veszélyezteti az állam egységét, ellenkezőleg: a béke megteremtésével annak szilárdságát biztosítja.

forrás: http://nro.gportal.hu/gindex.php?pg=29791704&nid=4924889



Autonómiák Európában


Az Európai Unióban egységes kisebbségpolitikáról nem beszélhetünk, mivel az európai integrációs folyamat inkább gazdasági jellegű, s így nem rendelkezik olyan jogosítványokkal, melyek felhatalmaznák az egyes tagállamok etnikai ügyeivel való foglalkozásra. Az Európában működő autonómiák tehát a belső megegyezéseknek, valamint a kétoldalú nemzetközi egyezményeknek köszönhetően jöttek létre. Példát találunk mind a területi autonómiára (Aland, Dél-Tirol, Spanyolország), mind pedig a perszonális autonómiára (finnországi lappok, finnországi „szárazföldi” svédek). Minden esetben egyedi szempontok figyelembe vételével alakult meg az önrendelkezés sajátos formája, tehát egy egységes modell követéséről nem lehet szó (már csak azért sem, mert területenként más-más történelmi, földrajzi, etnikai és politikai sajátosságokkal kellett számolni).

Svéd autonómia az Aland-szigeteken


Finnországban a svédek képviselik a legnagyobb számú kisebbségi csoportot, az ötmilliós lakosságból 300 ezer a svéd, ez az összlakosság 6 százaléka. Már az 1919-es alkotmány kimondja, hogy a svéd nyelv a finn nyelvvel egyenrangú, államnyelv. Mindkét nyelv ismerete kötelező a közhivatalnokok számára, valamint az igazságszolgáltatás intézményeiben is szabadon használható a svéd.

A svéd közösség az 1527 négyzetkilométer kiterjedésű, mintegy 25 ezer lakost számláló (az összlakosság 0,5 százaléka) Aland-szigeteken többséget képez. A 6000 apró szigetből álló terület önrendelkezési formája az európai területi autonómiák egyik mintapéldája.

Az aland-szigeteki autonómiát a történelmi fejlődés alapozta meg, s nemzetközi egyezmények keltették életre. A szigetek ugyanis több mint hat és fél évszázadon át, egészen 1809-ig svéd fennhatóság alatt voltak. Ekkor az orosz hódítást követő Fredrikshamni Egyezmény következményeképpen Finnország perszonálunióba került a cári Oroszországgal. Ez az állapot egészen 1917-ig állt fenn, amikor a bolsevik forradalom kitörését követően kikiáltották a Finn Köztársaságot. Ekkor került előtérbe a svéd probléma az Aland-szigeteket illetően, ugyanis a svédek szerettek volna elszakadni Finnországtól, valamint Svédország is kilátásba helyezte a stratégiailag fontos terület annektálását.

A helyzet meglehetősen kényes volt, hiszen a nagyfokú önállóság biztosítása a svédek számára olyan precedenst teremthetett volna, amely veszélybe sodorhatta volna az egész versailles-i békerendszert (tudvalévő, hogy Párizs körüli békék által kreált új államalakulatok kisebbségi helyzete igencsak ellentmondásos volt). Az elszakadás viszont Finnország stabilitását kockáztatta volna. Ebben a helyzetben kellett mindenki számára elfogadható döntést hozni, s ez a Népszövetség közreműködésével sikerült is: az 1921-es döntés Finnországnak ítélte az Aland-szigeteket, viszont garanciákat követelt az ott élő svédek jogainak biztosítására. Ezt követően Svédország és Finnország kétoldalú egyezményt kötött, amely mindmáig az alandi autonómia alapját képezi.

Az alandi autonómia öt alapelvre épül:

1. az oktatási nyelv a svéd;

2. ha az alandi az alandi ingatlantulajdont nem alandinak idegeníti el, bármely lakos, község vagy tartományi tanács jogosult azt visszavásárolni;

3. tartományi választójoggal csak az alandiak rendelkeznek, amit a bevándorló finnek csak öt év után kapnak meg;

4. a szigetek kormányzóját a Finn Köztársaság elnöke nevezi ki, az Aland-szigeti lakosság jóváhagyásával;

5. a központi szerveknek kötelességük anyagi támogatásban részesíteni a Szigeteket.

A törvényhozói hatalmat a 30 tagú Tartományi Parlament, a Landsting gyakorolja (a finn parlament a Riksdag). Az autonómia a következő területekre terjed ki: oktatás, kultúra, egészségügy, helyi közigazgatás, szociális biztonság, iparfejlesztés, belső kommunikáció, rendőrség, média, posta és környezetvédelem, költségvetés.

A végrehajtó hatalom a kormány, a Landskapsstyrelse kezében összpontosul, mely hat főosztályt működtet (minisztériumok). Mivel az Aland-szigetek demilitarizált, azaz semleges övezet, lakói mentesülnek a hadkötelezettség alól.

Autonómiák Spanyolországban


Spanyolországban az egyes régiók igénye az önrendelkezésre hosszú múltra tekint vissza, azonban csak a Franco-i nemzetállam 1975-ös felbomlásával és átalakulásával került előtérbe s kapott reális esélyt a megvalósulásra.

A spanyolországi föderalizálódás kérdése első hallásra talán kicsit ellentmondásosnak tűnhet, hiszen Spanyolországnak egész történelme során erős központi hatalmi jellege volt. Mindazonáltal Franco halála után ez a föderalizálódási folyamat viszonylag hamar lejátszódott a hirtelen feltörő nacionalista törekvések következtében.

A spanyolországi autonómiák forrása és biztosítéka maga a spanyol alkotmány, amely 1978. december 29-én lépett hatályba. Az alaptörvény részletesen foglalkozik az etnikai kisebbségek helyzetével: „Az Alkotmány (…) elismeri és szavatolja az országot alkotó nemzetiségek és tartományok önkormányzathoz való jogá.” A harmadik cikkely rögzíti, hogy az ország hivatalos nyelve a kasztíliai, de a többi nyelv is hivatalos az adott autonóm területen.

Az alkotmány 143. cikkelye határozza meg, hogy mely területek jogosultak az önkormányzásra: „(…) az egymással határos, közös történelmi, művelődési és gazdasági jellegű tartományok, a szigetek és a történeti egységet alkotó tartományok (…) saját önkormányzathoz juthatnak és önkormányzati közösségeket hozhatnak létre.” Az autonóm terület intézményi összetevőit a 152. cikkely állapítja meg, ezek pedig: az általános választás és arányos képviseleti rendszer alapján megválasztott Törvényhozó Gyűlés, a végrehajtó hatalmi ág feladatait ellátó Kormányzó Tanács, a Törvényhozó Gyűlés tagjai közül megválasztott és a király által kinevezett Elnök és az igazságszolgáltatás legfőbb szerve, a Felső Bíróság. Az autonóm területek hatásköre 22 különböző ágazatra terjed ki, ide tartozik többek között az önkormányzati intézmények megszervezése, városfejlesztés és területrendezés, erdőgazdálkodás, idegenforgalom, egészségügy, szociális ellátás, környezetvédelem, kultúra.

Spanyolországban az alábbi nyolc régió számára biztosított a területi autonómia:

1. Katalónia (1979)

2. Baszkföld (1979. december 18)

3. Galícia (1981. április 6.)

4. Asztúria (1981. december 30.)

5. Valencia (1982. július 1.)

6. Aragónia (1982. augusztus 10.)

7. Navarra (1982. augusztus 10.)

8. Baleári-szigetek (1983. március 1.)

Az egyes autonóm területek természetesen eltérő módon szerveződtek meg, azonban az általánosságban elmondott jellemzők mindegyikre megállják helyüket. Ugyanakkor kiemelendő a katalán modell, amely az európai normák maximális megvalósításával működik, s a két fél (a katalán kisebbség és a spanyol hatalom) megegyezésén alapul. A katalánok széles körű autonómiát kaptak, s cserébe lemondtak az elszakadásra irányuló nacionalizmusról, ezáltal megteremtve a békés egymás mellett élés és fejlődés lehetőségét.

Dél-Tirol autonómiája


Az első világháborút követő területi rendezések áldozatául esett Tirol tartomány is, melyet az etnikai határok tekintetbe vétele nélkül osztottak fel (csakúgy, mint Magyarországot). A több mint 84 százalákban németek által lakott Dél-Tirol Olaszország része lett. A helyi önkormányzat megőrzésére vonatkozó kezdeti ígéretek hamar köddé váltak, s a látszat-tolerancia helyét a nyílt olaszt asszimilációs politika vette át, Mussolini hatalomra jutását követően. A német nyelvet betiltották, sőt, a német nyelvű oktatást bűncselekménynek minősítették,

1939-ben aztán Mussolini és Hitler egyezményt kötött a tiroli németek áttelepítéséről, melynek következtében a tiroliak 80 százaléka, mintegy 79 ezer ember hagyta el szülőföldjét.

A második világháborút követően a tiroliak kísérletet tettek az Ausztriához való csatlakozásra, ez azonban nem kapott támogatást a nagyhatalmak részéről. 1946-ban viszont megkötötték a Gruber-De Gasperi egyezmény néven ismertté vált szerződést, amely a dél-tiroli német kisebbség helyzetének rendezésére irányuló törekvések kiindulópontját jelentette. Az autonómia gyakorlati megvalósulásáig azonban hosszú út vezetett, s csak a hatvanas évek végére zárult le a folyamat. Az olasz államhatalom csak igen korlátozott mértékben engedélyezte az autonóm jogok gyakorlását, ez vezetett a dél-tiroli németek nagyszabású demonstrációjához 1957-ben. Az autonómia kiteljesedéséért vívott harc az ötvenes évek végén, hatvanas éveg elején nem válogatott az eszközökben, gyakran fordultak elő erőszakos cselekmények, melyek aztán kiváltották a nemzetközi közvélemény figyelmét. Az ENSZ ettől kezdve sürgette a két ország közötti megegyezést, de a végleges, megnyugtató rendezésre még sokáig kellett várni. Végül aztán 1972. január 20-án életbe lépett a Trentino – Dél-Tirol autonómiáját biztosító statútum, mely kimondja: „Trentino-Dél-Tirol, amely Trient és Bozen provinciák területét foglalja magába, az egy és oszthatatlan Olasz Köztársaság politikai egységén belül, az Alkotmány alapelveinek és a jelen Statútumnak megfelelően, jogi személyiséggel rendelkező autonóm régióként létesül.” (1. cikk). A 2. cikk értelmében „A régióban minden nyelvcsoport tagjai jogegyenlőséget élveznek; mindegyikük etnikai és kulturális sajátossága védelemben részesül.” A Statútum 29 területen biztosít önrendelkezést a tartomány számára. A német nyelv egyenrangú lett az olasszal, a hivatali tisztségek betöltése nyelvvizsgákhoz kötött.

A tiroli autonómiamodell magyar szempontból különösen figyelemre méltó, hiszen mint láttuk, az olasz államhatalom előbb az elszakadás veszélyét látta az autonómiában, majd később belátta, hogy az önrendelkezés éppenhogy erősítette a tiroliak lojalitását az államhoz, s egyben a terület békés fejlődését szolgálta és szolgálja. Ezek alapján várható, hogy amint a román politikai kultúra megközelít egy olyan színvonalat, mint az olasz, szó lehet az autonómia megvalósításáról Erdélyben is.

E dolgozat keretei nem teszik lehetővé – és talán nem is szükségeltetik – hogy az összes Európában (jól) működő autonómiamodellt elemezzük, ezért csak a legismertebbeket vettük szemügyre. Láthattuk, hogy a kisebbségi kérdés rendezésének remekül bevált eszközei az autonómiák, melyek nem csak az érintett kisebbséget, de az államot is erősítik. Megvalósításukhoz azonban kétoldalú megegyezés, illetve – mintegy ennek előfeltételeként – kellő politikai érettség, megfelelő szintű politikai kultúra szükségeltetik mindkét fél részéről.


Autonómiatörekvések a Kárpát-medencében


A szlovákiai „autonómiatörekvésekkel” kapcsolatosan e lap hasábjain is megjelent néhány gondolat e sorok írójától. A helyzet természetesen azóta sem változott, az „autonómiatörekvések” kifejezés továbbra is idézőjelben írandó és értendő. Szlovákiában az autonómia kérdése tabu, méghozzá kikezdhetetlen tabu. Ez az a kérdés (s általában a „magyarkérdés”), amely minden esetben egységbe kovácsolja az egyébként egymást emésztő politikai pártokat, s az egységes álláspont pedig a határozott NEM.

A fehér hollónál is ritkábbak az olyan megnyilatkozások, amelyek pozitívan viszonyulnának a felvidéki magyarság autonómiaigényéhez. Egy a ritka kivételek közül a nagy tudású szlovák politológus, Miroslav Kusy, aki egyben ismert emberi jogvédő is. Az általános szlovák állásponttól eltérő véleménye miatt természetesen fekete bárányként tekintenek rá, ami érthető is, főleg az ilyen jellegű megnyilatkozások ismeretében: „A magyarok 1993. január 1-jétől csak albérlők ebben az országban, s ezt minden úton-módon a tudtukra is adják: a helynévtábláktól és a megjelölésekről, a családi és az utónevekről veszekednek velük, alternatív iskolákat kényszerítenek rájuk, lényegesen csökkentik kulturális egyesületeik, újságjaik, folyóirataik állami támogatását. (…) az autonómia iránti igények nem jelentenek szakadárságot: az egyetlen lehetséges választ jelentik a nemzetállam fogalmára”.

Sajnos azonban ezt a választ a felvidéki magyarság elöljárói, a Magyar Koalíció Pártjának vezető politikusai nem kívánják megadni. Érdemes idézni a 2002-es program szövegéből: „A kormányalakításkor az MKP vállalta: a kormányzás négyéves időszakában nem tűzi napirendre az önálló magyar egyetem alapításának követelményét, a kollektív bűnösség elve szerint alkotott benesi dekrétumok jogfosztó következményeinek megszüntetését, illetve nem igényli az etnikai elvű területi autonómiát”. Megalkuvás, vagy egészséges kompromisszumpolitika? A vélemények megoszlanak ezzel kapcsolatban, de a mérleg inkább az előbbi oldalra billen.

Autonómiakoncepciók nem születtek a Felvidéken, mivel a kérdés elszabotálói éppen azok, akiknek elsőként kellene az ügyet képviselni.

Az egyetlen komolyabbnak tekinthető kezdeményezés a Szlovákiai Magyar Közképviselők komáromi Nagygyűlésén született, 1994. január 8-án. A gyűlés résztvevői Állásfoglalást adtak ki a magyarok alkotmányos jogállásáról, valamint az önkormányzatiság lehetőségeiről és feltételeiről, illetve a felvidéki magyarság igényeiről.

Az Állásfoglalás kimondja, hogy felvidéki magyarság nemzeti közösségként határozza meg önmagát és rendíthetetlenül küzd közösségi státuszának alkotmányos rögzítéséért. A Naggyűlés résztvevői kimondták, hogy a magyar nemzeti közösség fejlődéséhez nélkülözhetetlen, hogy:

a) mindenütt, ahol számaránya eléri a lakosság 10 százalékát, használhassa anyanyelvét szóban és írásban az állami szervekkel való kapcsolattartás terén illetve a közéletben, és igényli a köztéri feliratok és információk magyar nyelvű feltüntetését;

b) ahol a magyarság többségben él, a magyar nyelv a szlovák nyelvvel együtt legyen hivatalos nyelv;

c) a magyarság az állami hivatalokban és közintézményekben számarányának megfelelően legyen képviselve;

d) számarányának megfelelően részesüljön az állami és önkormányzati költségvetésből.


Az Állásfoglalás megfogalmazói nem felejtették ki a területi önrendelkezésre utaló passzust sem: „a magyarság identitása védelmének érdekében az általa jelentős számban lakott régióknak különleges jogállást igényel”.

Említésre méltó munka még Duray Miklós memoranduma, amely 1991-ben jelent meg „Merre tovább Csehszlovákia?” címmel. Benne felvázolja a regionális autonómia elképzelését.

Komolyabb kezdeményezésekre azonban sajnos nem került sor, s valószínűleg egy radikális magyar képviseleti elitváltásig erre nem is lesz mód.

A felvidékinél sokkal konkrétabbak az elképzelések a Vajdaságban, ahol az autonómiának többéves múltja van (eltekintve annak minőségétől). A vajdasági magyar közösség képviselői által megfogalmazott javaslatok és igények Vajdaság tartomány 1974 és 1989 között létezett autonómiájának visszaállítását tartalmazzák. Az autonómia-elképzelések a nemzetközi dokumentumokon kívül helyi egyezményekre is alapozhatnak, mint például: a Koszovói Békére és Autonómiára Irányuló Ideiglenes Egyezményre, valamint a Vajdaság és a Vajdasági Nemzeti Közösségek Önkormányzatának Politikai és Jogi Kereteire Vonatkozó Megállapodás-tervezetre.

A háromszintű vajdasági autonómia alappillérei:

1. Perszonális Önkormányzat, melynek célja, hogy a magyarság maga dönthessen a nemzeti identitását érintő kérdésekben (közoktatás, közművelődés, tájékoztatás, anyanyelv hivatalos használata, műemlékvédelem, határokon átnyúló kapcsolattartás, nemzeti szimbólumok használata, perszonális önkormányzat költségvetése). Az önkormányzat nem jelenti a magyarok területi elhatárolódását Vajdaság irányában.

2. Területi Önkormányzat, amely a magyarok által többségben lakott vajdasági települések szövetsége.

3. Vajdaság Tartomány Autonómiája, vagyis az 1974 és 1989 között működő autonómia visszaállítása megerősített és bővített jogkörökkel.

Szlovákiához hasonlóan Romániában is az autonómia az egyik legellentmondásosabb, indulatokat kiváltó kérdés, csak éppen Erdélyben a kormánypozícióban lévő RMDSZ is kénytelen-kelletlen foglalkozik vele, míg a felvidéki MKP írásba adta, hogy nem bolygatja azt.

Az erdélyi magyarság autonómiakövetelései történelmileg és politikailag egyaránt megalapozottak és reálisak, és hivatkozási alapból sincs hiány. E tekintetben az elsőszámú dokumentum, amire hivatkozni lehet és kell is, a gyulafehérvári nyilatkozat, melynek értelmében (erősen vitatható módon) a Gyulafehérvárra összesereglett románok kimondták Erdély csatlakozását Romániához. A nyilatkozat azonban fontos kisebbségvédelmi intézkedéseket is tartalmaz, melyeket természetesen a román hatalom sohasem vett figyelembe:

III/1.: „Teljes nemzeti szabadság az együttlakó népek számára. Mindenik népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által. A törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre minden nép népességének számarányában nyer jogot.

III./2.: „Egyenlő jog és teljes felekezeti autonóm szabadság az állam összes felekezetei számára.

A romániai pártok 1922-es egyesülését követően létrejövő Országos Magyar Párt programja határozottan kinyilvánította az autonómia programját és törvénytervezetet dolgozott ki a kisebbségek helyzetének rendezéséről. A két világháború között született autonómiakoncepciók közül kiemelkedik Jakabffy Elemér kisebbségi törvénytervezete, amely 1930-ban jelent meg Törvényjavaslat az etnikai kisebbségekről címmel.

A második világháború befejezésekor sajátos helyzet állott elő: megindult a verseny Észak-Erdélyért, amelyből mindenáron a román hatalom akart kikerülni, s ezért látszólag engedékeny magatartást tanúsított a kisebbségi kérdésekben, jogokat ígért a magyar közösségnek. Megalakult a Kisebbségi-Nemzetiségügyi Minisztérium, ahol az új nemzetiségi törvényt kidolgozták.

1945. február 7-én elfogadták a Nemzetiségi Statútumot, amely első ízben biztosított kollektív jogokat a nem románok számára. Tiltja a diszkriminációt, biztosítja az anyanyelv használatát és az anyanyelvű oktatást. A Statútumot a gyakorlatban nem sikerült megvalósítani, s az 1946-os választásokat követő kommunista hatalomátvételt követően erre már esély sem volt.

Mindazonáltal az ötvenes években jött létre (papíron) a Magyar Autonóm Tartomány, amely természetesen csak látszólag biztosított bizonyos kulturális jogokat. 1968-ra pedig még ezt a látszatot is végleg felszámolták.

Az autonómia elutasítottságában változást jelenthetett volna az 1989-es fordulat, csakhogy ekkor éppen feléledt az addig sem teljesen elfojtott román nacionalizmus, amely 1990 és 1996 között szinte állampolitikává vált. Az enyhülés 1996-ban következett be, amikor a Demokratikus Konvenció koalícióra lépett az RMDSZ-szel. Ám az autonómia kérdését a román politikai elit továbbra is elutasította, s e tekintetben a hozzáállásán mind a mai napig nem változtatott. Az 1991-es román alkotmány (amely nem ismerte el a nemzeti kisebbségeket közösségként) 2003-as módosítása sem hozott lényeges változásokat, hiszen érvényben maradt az első cikkely, amely Romániát egységes nemzetállamként határozza meg.

Az elutasító román magatartás ellenére az autonómia kérdése sohasem került le a napirendről, folyamatosan foglalkoztatta a magyar közvéleményt és a politikai élet szereplőit.

A bevezetőben ismertetett 1992. október 25-i Kolozsvári Nyilatkozat az autonómiaigény megerősítésének tekinthető, melyet egyhangúlag elfogadott az RMDSZ akkori vezetése és tagsága. Azóta a szövetség irányt váltott; ezt szokás nevezni „neptuni útnak”.[23] Az autonómia megvalósítására irányuló törekvéseket ma nem az RMDSZ képviseli, hanem a Székely Nemzeti Tanács, illetve az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács. Mindkét szervezet kidolgozta a maga autonómiával kapcsolatos tervezetét, melyek a lényegi dolgokban megegyeznek, csupán a megvalósítás gyakorlatának egyes tényezőit illetően vannak eltérő elképzelések (egyes testületek hatáskörei, az autonóm terület közigazgatási felosztása, stb).

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács felkérésére egy szakértői csoport, Bakk Miklós vezetése alatt kidolgozta az Autonómia-csomagterv néven ismertté vált dokumentumokat. A Csomagterv három tervezetet foglal magába: Kerettörvény a régiókról, Törvénytervezet Székelyföld különleges jogállású régió létrehozásáról, Székelyföld különleges jogállású régió autonómiájának statútuma.

A Székely Nemzeti Tanács szintén kidolgozta (Csapó József vezetésével) a maga autonómiastatútumát, melynek címe: Székelyföld autonómiastatútuma.

A legújabb autonómia koncepciók már figyelembe veszik az integrációs folyamattal előtérbe kerülő regionalizáció lehetőségeit, ám a román fél még a régiókról sem akar hallani.

Végezetül röviden vizsgáljuk meg a magyarországi hatalom viszonyát a határon túli magyarok autonómiatörekvéseivel kapcsolatban.

A 2004. december ötödiki, kettős állampolgárságról szóló népszavazás kudarca után, melynek megbuktatásában nagy szerepe volt a magyar kormánynak, gesztusokat kellett tenni a határon túli magyarság felé, enyhítve a csalódottság és kiábrándultság érzését. A nemzetpolgárság és a hasonló mesterséges képződmények erre szolgáltak, csakúgy, mint a szocialista miniszterelnök autonómiát szorgalmazó kijelentései. Ezek a szólamok, azon kívül, hogy felkorbácsolták a szlovák nacionalista indulatokat, másra nem használtak, s hamar el is ültek. A magyar kormánynak – jobbik esetben – nincs világos koncepciója a határon túli magyarok szülőföldön való megmaradásának segítésével kapcsolatban, rosszabb esetben (volt rá példa) éppen a nemzeti közösségek kárára fejti ki tevékenységét.

A korábbi, polgári berendezkedésű kormány ennél sokkal világosabb és egyértelműbb nemzetstratégiát fogalmazott meg, melynek fontos eleme volt a státustörvény (melyet a 2002-es kormányváltást követő garnitúra tett tönkre). Ugyanakkor az autonómia akkor sem szerepelt az első helyen a nemzetstratégiai lépések eszköztárában, pedig például Szlovákia NATO-csatlakozása, vagy Románia EU-csatlakozásának magyar támogatásáért cserébe feltételül lehetett volna szabni a magyar kisebbségek helyzetének rendezését, akár az önkormányzatiság-autonómia megvalósításával.

A magyar diplomácia elmúlt tizenöt éve a kihasználatlan lehetőségek időszaka volt, miközben a magyarság száma a Kárpát-medencében ijesztő ütemben és mértékben csökken. (2005)

http://nro.gportal.hu/gindex.php?pg=29791704&nid=4924882



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona