Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

Hírek, információk , érdekességek



2007.8.31
A koszovói precedens
forrás: vajdasagma
Az államok túlnyomó többségét hidegen hagyja szerbek és albánok perlekedése, a gazdasági jelentőséggel nem bíró kicsiny és szegény tartomány sorsa.
►►►►folytatás

****************

2007.8.31
A szlovák belügy megerőszakolta a DFÖT beadványát
forrás: commora aula
A szlovák belügyminisztérium szerint, aki autonómiát szorgalmaz az alkotmányellenes tevékenységet folytat. Aki tehát Szlovákia minden polgárának az azonos jogokat követeli az törvénysértés követ el
►►►►folytatás

****************


2007.8.30
Európában nincs baj az autonómiával – Körkép
forrás: Magyar Hírlap
Kontinensünkön békésen megférnek egymás mellett a különféle autonómiaformák és a többségi társadalom intézményrendszerei. A nemzeti önrendelkezés kivívásához az anyaország támogatása is feltétlenül szükséges, és magától értetődő, hogy az nem hátrál ki határon túli honfitársai mögül.
►►►►folytatás

****************


2007.8.28
Fejezetek a csehszlovákiai magyarok történetéből – VI., 1.
forrás: szabad újság
Az Első Csehszlovák Köztársaság 1938-1939. évi válságából, területi veszteségeiből, felbomlásából a londoni és a moszkvai csehszlovák politikai emigráció eltérő utakon, de ugyanarra a következtetésre jutott.
►►►►folytatás

****************


2007.8.27
Elkészült a harmadik DFÖT-ös beadványunk
forrás: DFÖT
Elkészült a harmadik DFÖT-ös beadványunk, egy neutrális formában. Céljainkat úgy fogalmaztuk meg, amelyek szerint már több polgári társulás is működik. Nem szeretnénk szeptember 22-én a tevékenységünket elkezdeni egy törvényes bejegyzés nélkül.
►►►►folytatás

****************


2007.8.27
KDNP: Gyurcsány Ferenc határolódjon el Kóka János kijelentésétől!
forrás: vajdasagma
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) arra kéri Gyurcsány Ferencet, a kormány tagjait, a szabad demokrata politikusokat, hogy határolódjanak el Kóka János kijelentésétől, miszerint ma már nem aktuális a határon túli magyarok autonómiára törekvése - mondta Simicskó István, a KDNP országgyűlési képviselője vasárnap Budapesten.
►►►►folytatás

****************


2007.8.26
Állítsátok meg Bósza Janit és a DFÖT-t
forrás: felvidek.blog.hu
Sajnos megrökönyödve kellet tudomásul vennem, hogy vannak akik nem értenek a szépszóból. Itt is van pl. Bósza és a paraszt felk… ööö szóval mozgalma a DFÖT. Rákellet jönnöm, hogy ez az ember és társai mindent megtesznek, hogy az amúgy is zavaros, forrongó belpolitikai helyzetet, ha lehet, még inkább továbbfeszítsék.
►►►►folytatás

****************

2007.8.25
Uhorsku, nebola maďarizácia, práve naopak
forrás: exil.sk
„Slováci sú miernej, pokojnej povahy. Slovák len zriedka pácha ťažké zločiny, je pracovitý, rozumný, súci na remeslá a pre vedu, je statočným vojakom...” - uvádza vo svojej Statistik des Köngreichs Ungarns (1843) E. Fényes, keď sa pokúsil podať charakteristiku každého uhorského národa.
►►►►folytatás

****************

2007.8.25
Hetykebeszéd
forrás: Kassai Figyelő
Se nem az uborkaszezonnal okolható, se nem az újságírók háza táján keresendő az a zsongás, amely a szlovák politikum visszatérő kedvence körül tapasztalható. Megint ütő a magyar kártya.
►►►►folytatás

****************

2007.8.25
Tudom, hogy igazam van, tehát nem adom fel
forrás: commora aula
A magyarok szerint szönöszös provokatőr vagyok, a szlovák nacionalisták szerint az ország szétdarabolására törekszem. Egyik vélemény se tükrözi a valóságot, vagyis nem vagyok se szönöszös, se sziszes ügynök
►►►►folytatás

****************

2007.8.24
Második elutasítás DFÖT
forrás: commora aula
A kérvényünket megint elutasították
►►►►folytatás

****************


2007.8.24
Autonomy group dismissed by SMK
forrás: slovakspectator.sk
ON A RECENT weekend in Moča, a small village near Komárno, up to 20 people met in the restaurant of a new boarding house. They called themselves Južanská Rada za Sebaurčenie (Southern Council for Self-determination) and put together a petition calling for the right to self-determination for the "Southern Nation": Hungarians, Slovaks and Roma living in southern Slovakia.
►►►►folytatás

****************


2007.8.22
Hogyan tovább DFÖT (DPM)?
forrás: DFÖT kezd.biz.
Mondvacsinált okokra hivatkozásul a Belügyminisztérium - Čaplovič és Slota alkotmányt sértő módon nyomást gyakoroltak a belügyi szervre, annak munkatársaira, hogy a DFÖT-t ne jegyezzék be ők ennek a nyomásnak engedelmeskedtek - a DFÖT bejegyzését elutasította.
►►►►folytatás

****************


2007.8.22
Magyar prófétai sors Erdélyben
forrás: VMDP hírlevél
Egy esélyünk van: az újjászületés
Próféta az az ember, aki üzenetet kap és annak a hírül adásával szolgál. Nagyon fontos, hogy ha megkapta az üzenetet, legyen is bátorsága azt továbbadni akkor is, ha tudja, mi lesz annak a következménye és mi lesz az ő további sorsa.

►►►►folytatás

****************

2007.8.19
Nem lehet senkit diszkriminálni nemzetisége, vallása, fajtája miatt
forrás: vajasagma
Csak üdvözölhetjük, hogy ez Európai Unió jogrendje az egész régióra rákényszeríti az európai jogi normákat, a jogállamiságot, azt, hogy nem lehet senkit diszkriminálni nemzetisége, vallása, fajtája miatt, és nem tűrhető meg, hogy valakit azért érjen bántódás, mert az anyanyelvet használja – mondta ünnepi beszédében Sólyom László magyar államfő, aki vasárnap Szlovákiában, a mátyusföldi Deákin vett részt a Szent István napi megemlékezésen.
►►►►folytatás

****************

2007.8.19
Berényi József: Európa, második otthonunk?!
forrás: felvidek.ma
A szlovákiai magyar politika elmúlt 17 éve sajnos azt igazolja, hogy a nemzetközi, európai intézmények támogatása nélkül nincs előrelépés szinte semmilyen kisebbségi kérdésben sem. Akár a nemzeti kisebbségek által lakott települések kétnyelvű megnevezésére, akár a magyar személy- és családnevek használatára vagy a Sellye Egyetemre gondolunk, ...
►►►►folytatás

****************

2007.8.18
O lojalite
forrás: .františek Šebej
Ešte nebola taká horúčava, keď premiér Fico oslávil 15. výročie prijatia deklarácie zakomplexovanosti (autorov deklarácie) veľkorysým želaním, aby sa im podarilo vybudovať pokojný domov nielen pre slovenský národ, ale aj pre menšiny, pravda, len tie lojálne.
►►►►folytatás

****************



2007.8.16
Levél az MKP-hoz
forrás: DFÖT kezd.biz.
Meggyőződésem, hogy a Felvidéki Magyar Nép irányában adósak vagyunk egy bizonyos szintű (hivatalos, vagy nem hivatalos) találkozó megszervezésével és lebonyolításával.
►►►►folytatás

****************




2007.8.16
Oficiálne stanovisko člena prípravného výboru OZ JRZS
forrás: DFÖT kezd.biz.
RZS podala dňa 14.8.2007 na MV nový návrh na registráciu občianskeho združenia Južanská (Juho-hornozemná) rada za sebaurčenie. S týmto návrhom chceme umožniť pre MV aby predošlý, chybný a protiústavný výklad (dokázateľný), revidovali a vychádzali len z faktov a údajov napísaných v našej žiadosti (stanovy JRZS) na registráciu.
►►►►folytatás

****************



2007.8.14
DFÖT új beadvány
forrás: DFÖT kezd.biz.
Új beadvánnyal fordult a Belügyminisztériumhoz a DFÖT kezdeményező bizottsága.
►►►►folytatás

****************


2007.8.13
Eva Maria Barki idei EMI táborban elhangzott szavai ismét rátapintanak a lényegre !
forrás: nemzetidal
A magyarság túl szerény, hiszen csak autonómiát kér, míg az észtek, lettek, litvánok, szlovének, horvátok és albánok államot hoztak létre, mégsem kapja meg még ezt sem
►►►►folytatás

****************



2007.8.12
Nemzeti önrendelkezés: egy fogalom dilemmái
forrás: Fordította: Walter Klára
Nemzeti önrendelkezés: egy fogalom dilemmái*
A nemzeti önrendelkezés elve a nagy francia forradalom óta foglalkoztatja a világot. Lehetséges, hogy a modern politikai diskurzusban nem találunk még egy olyan kifejezést, melyet több indulattal és szenvedéllyel használnának.

►►►►folytatás

****************



2007.8.11
Újra a nemzet kerül előtérbe
forrás: hírlevél VMDP
Tisztelt Elnök Asszony!
A VMDP-ben már korábban jeleztük: ha a magyarországi politikai elit nem fogalmazza meg egyértelműen mi a szándéka a kisebbségeivel, nemcsak nekünk, kisebbségieknek árt, de saját magának is.

►►►►folytatás

****************


2007.8.11
Brüsszelig is elmennek a szlovákiai autonómia ügyében
forrás: felvidek.ma
"Az önrendelkezési jog csakis a nemzeteknek, és nem a nemzetiségeknek kijáró jog"
Bósza János révkomáromi vállalkozó pénteken jelezte: az autonómiát szorgalmazó civil társaságának bejegyzését elutasító belügyminisztériumi döntés ellenében akár Brüsszelig is kész elmenni, mert a törekvése igenis alkotmányos, ellentétben a belügy állításával, amely a bejegyzést alkotmányellenességre hivatkozva vetette el.

►►►►folytatás

****************



2007.8.11
A belügyminisztérium megrendelésre cselekedett, alaptalanul vádaskodik
forrás: commora aula
A belügyminisztérium több, mint valószinű megrendelésre cseledett. Egy minisztériumi alkalmazott nincs arra feljogosítva, hogy alkotmányossági szempontból önhatalmúlag elbíráljon egy polgári társulási alapszabályzatot. Ilyet csak az alkotmánybíróság tehet meg.
►►►►folytatás

****************


2007.8.11
Bósza: nyomást gyakorolnak a minisztériumra
Cáfol a belügyi tárca

forrás: ÚJSZÓ
Pozsony. A belügyminisztérium elutasítja Bósza János szavait, miszerint alkotmányellenes, hogy a tárca nem jegyezte be a Dél-Fölvidéki Önrendelkezési Tanács polgári társulást. Alena Koišová, a minisztérium sajtóosztályának munkatársa szerint „a tárca az egyesülési jogról szóló törvény alapján járt el. A törvény meghatározza, mely társulások bejegyezhetőek, és melyek nem.”
►►►►folytatás

****************



2007.8.10
Belügyminisztériumi elutasítás
forrás: commora aula
fotomásolat
►►►►folytatás

****************


2007.8.10
Bósza az unióhoz fordul az elutasítás miatt
forrás: ÚJSZÓ
„A társulás célja a Dél-Szlovákiában élő, dél-fölvidéki nép – szlovákok, magyarok, romák, németek és mások – önrendelkezési jogainak elismerése. Az ilyen cél nincs összhangban az alkotmánnyal, amely biztosítja a nemzetek természetes önrendelkezési jogát, együtt az itt élő nemzeti kisebbségekkel és etnikai csoportokkal. Önrendelkezési jog csak a nemzeteknek jár, nem a nemzeti kisebbségeknek” – áll a minisztérium nyilatkozatában.
►►►►folytatás

****************


2007.8.9
A szlovák belügy elutasította a autonómiát szorgalmazó társulás bejegyzését
forrás: vajdasagma
A szlovák belügyminisztérium elutasította a Dél-Fölvidéki Önrendelkezésért nevű polgári társulás bejegyzését, alkotmányellenesnek találva az autonómiát szorgalmazó társaság legalizálását, mivel a kezdeményezők "a kisebbségeket érintő állampolitika szerepét akarják magukra vállalni" - jelenti az MTI.
►►►►folytatás

****************


2007.8.9
SNS - provokáció az MKP javaslata a černovi tragédia 100. évfordulóján
forrás: felvidek.ma
Ahogy az várható volt, elutasító nyilatkozatokat váltott ki az MKP bejelentése, vagyis hogy a párt törvényt készít elő a Beneš-dekrétumok alapján a kitelepítettek és deportáltak erkölcsi és anyagi kárpótlásáról. A kezdeményezést a legélesebben a Szlovák Nemzeti Párt támadja és Ján Slotáék szerint Csáky Pál azért vette elő ezt a kérdést, mert csökken az MKP támogatottsága.
►►►►folytatás

****************



2007.8.9
Băsescu a székelyeken keresztül közeledne a magyarsághoz
forrás: erdely.ma
A România liberă napilapban Sabina Fati publicista úgy véli, hogy Traian Băsescu az első román államfő, aki a romániai magyarok „keménymagjának" számító és „leglázadóbbjai" közé tartozó székelyeken keresztül közeledne a romániai magyarsághoz. A lap szerint Băsescunak érdeke az, hogy a különböző magyar politikai erők vezetői feje fölött állítsa a maga oldalára a romániai magyar választókat.
►►►►folytatás

****************



2007.8.8
Történelmi mítoszok dőlnének le
forrás: ÚJSZÓ
Simon Attila történész, a Fórum Kisebbségkutató Intézet munkatársa, a Selye János Egyetem oktatója elmondta, Eduard Beneš 1940-től 1946-ig köztársasági elnökként előbb londoni emigrációjában, majd Prágában gyakorlatilag pótolva a hiányzó törvényhozói hatalmat, összesen 144 dekrétumot (rendeletet) bocsátott ki. Ezeket az 1946-os választások után a parlament visszamenőleg törvényerőre emelte.
►►►►folytatás

****************



2007.8.8
Beneš-dekrétumok: A szlovák emberek "eleve nem tudják miről van szó"
forrás: MTI
Valószínűleg a tájékozatlanságban keresendők az okai annak, hogy a szlovák közvélemény a szlovákiai magyarok II. világháború utáni jogfosztását törvényesítő Beneš-dekrétumokból következő sérelmek jóvátételének igénye hallatán eleve ellenállást tanúsít, pedig ha a szlovák közeg megismerné a valóságot, akkor a kártyavárként omlanának össze az élő és ható történelmi mítoszok.
►►►►folytatás

****************


2007.8.7
SLOTA: MAGYARORSZÁGNAK KÉNE KÁRPÓTOLNI A DEPORTÁLTAKAT
forrás: bumm.sk
Ján Slota SNS-elnök szerint Magyarországnak kellene kárpótolnia azokat a szlovákiai magyarokat, akiket a Beneš-dekrétumok alapján hurcoltak meg. Slota kijelentette: pártja inkább azoknak a szlovákoknak a kárpótlásával kíván foglalkozni, akik 1938 után szenvedtek sérelmeket, amikor „a Horthy-féle fasiszta Magyarország szlovák területeket foglalt el.“
►►►►folytatás

****************



2007.8.6
Vysunutá ficová ruka
forrás: commora aula
Fico: "Vláda SR má eminentný záujem na tom, aby Matica Slovenska (MS) mohla nerušene rozvíjať svoju činnosť. Fico žiadal o vyraznejšiu činnosť matičiarov na juhu Slovenska." Ďalej povedal "Budeme so všetkou rozhodnosťou vyžadovať ovládanie štátneho jazyka pri úradnom styku na celom území SR bez výnimky."
►►►►folytatás

****************


2007.8.6
Ten pravý mýtus
forrás: tyzden.sk
Najvyšší ústavní činitelia sa spoločne nahnevali na médiá. Spôsob, akým (ne)informovali o oslavách štátneho sviatku príchodu Cyrila a Metoda, je vraj prejavom duchovnej nevyzretosti a neúcty voči tradíciám. Túto výčitku sme si zobrali k srdcu a radi by sme to napravili.
►►►►folytatás

****************



2007.8.2
Bukott a Markó-doktrína – Interjú Tőkés Lászlóval
forrás: erdely.ma
Amióta leváltották az RMDSZ tiszteletbeli elnöki tisztségéből, és megalapította az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot, politikai eseménynek számít, ha találkozik Markó Béla RMDSZ-elnökkel. Jól van ez így?
►►►►folytatás

****************



2007.8.1
Lehet-e közös magyar-szlovák történelemkönyvet írni?
forrás: talaljuk-ki.hu
Az ezredforduló után szép lassan örökzöld téma lett a közös magyar-szlovák történelemkönyv ügye. Újra és újra fölvetődik a szakmai vagy a politikai közéletben, sajtószenzációként vagy magánbeszélgetéseken – hogy aztán a „bármikor elővehető megoldandó feladatok” polcán aludja álmát a következő riadóig.
►►►►folytatás

****************



2007.8.1
Székelyföld autonómiájának alapfeltétele: a gazdasági régió létrehozása
forrás: erdely.ma
A napokban találkozott a Szövetség a Székelyföldért Egyesület vezetőségi tagjaival Sepsiszéken Iluis Maria de Puig európai parlamenti biztos Katalóniából, akit elkísért Komlóssy József, az európai tanács magyar delegációjának szakértője. Iluis Maria de Puig biztos látogatásának célja: anyaggyűjtés, egy, ez év szeptemberében előterjesztendő helyzetjelentéshez, amely a romániai gazdasági fejlesztési régiókról szól.
►►►►folytatás

****************


2007.8.1
Koštunica elvetette a konföderációra vonatkozó elképzelést
forrás: vajdasagma
Vojislav Koštunica szerb miniszterelnök értelmetlennek nevezte azokat a javaslatokat, hogy Szerbia saját tartományával, Koszovóval hozzon létre „független államok szövetségét” konföderáció formájában, írja a Beta.
►►►►folytatás

****************



HÍREK
Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona