Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

Keresés a honlapon

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Európa az őserejű korcsok szárazföldje

2008.12.25

Sorsközösség a legerősebb nép­alakító tényező.

A NÉP. Mi a Magyar? Avagy ungrok, hunnok vagy turkok.

"Jöttek a fehér magyarok és a szlávok földjét örökölték, miután elkergették a frankokat, akik azelőtt a szlávok földjét foglalták el… azután jöttek a besenyők és a fekete magyarok…" olvassuk Nesztor-krónikájában.

A faj a népre nézve alapvető fontosságú ugyan, de a kettő, faj és nép, nem azonosít­ható fogalmak.

Egyetlen faj sem már eleve megadott bio­lógiai, vagy természeti egység, hanem csak a megadott törzsben lappangó csírának, illetve csíráknak kedvező tényezők behatása alatt való kifejlődése. Minden ember lényege hát már a törzsben azaz az ő ember mivoltában adva van s a faj maga csak úgy: tekint­hető, mint bizonyos variatioja a törzsi tulajdonságoknak. Hiszen magukban a fajokban is vannak variatiok: már maga az egyén sem egyéb, mint variatió; éppen ebben áll a maga sajátos jelle­me, mint egyénnek, hogy olyan vonásai vannak, amelyek őt min­den más egyéntől megkülönböztetik. De az egyén ezen sajátos egyéni vonásainak forrása sem kereshető máshol, mint magában a 'törzsben, mint eredeti biológiai, azaz természeti egységben. Az emberi törzsben levő végtelen, lappangó lehetőségek éppen a vég­telenül külömböző egyének végtelen és folyton gyarapodó soro­zatában öltenek alakot és lesznek láthatókká. Kant jelzett érteke­zésében egyenesen azt mondja, hogy az egyéni jellemvonások nem örökölhetősége annak kifejezése, hogy a természet nem akarja mindig ugyanazon formák reprodukálását, hanem az em­beri törzsben lévő és lappangó csírák minél nagyobb sokféleségé­nek kifejlesztésére törekedik. Ezért az emberi törzs a maga egé­szét tekintve, csak az összes egyének végtelen sokféleségében nyi­latkozik meg teljesen.

A faj alapjai tehát benne vannak a törzsben, amelynek bizonyos lappangó sajátságai, ha meghatározott körül­mények között előtörnek s azután nemzedékeken át öröklődnek, más fajtákkal való keveredés esetén is nem változottan, előáll az, amit fajnak nevezünk, csak azért, hogy a külömböző változatokat a tudomány számáira osztályozhassuk. (Kant)

Vannak-é tiszta fajok? A fajok összekeveredése immár évezredek óta tart.

Ha az első emberi civilizációk kialakulását szemléljük, Elő-Ázsia, Egyiptom és; a ioni tenger kör­nyékén, első pillantásra is észre kell vennünk, hogy itt a civili­záció haladásiával lépést tart a fajok összekeveredése, hogy sok népről máig sem tudjuk mondani, mely fajhoz tartozott eleinte. A faj keveredése már akkor megindult, amikor a faj kialakulni kezdett. Ez volt az európai népek, illetve fajok sorsa is. A nagy angol történetíró Fisher joggal írhatta »Azoknak a népeknek, amelyek az európai történet terhét hordozzák'; a gö­rögöknek, latinoknak, keltáknak, teutonoknak (germánok) és szlávoknak, is­merjük az eredetét, fajtisztaságukról azonban nem is beszél­hetünk.

Európa az őserejű korcsok szárazföldje.

Ha így áll a dolog, akkor nyilvánvalóan nem lehet egyetlen népet vagy nemzetet sem valamely fajjal azonosítani a szó ter­mészettudományi-biológiai értelmében. Ha a fajok élete szaka­datlanul vegyülésnek van kitéve, amely vegyülést legtöbbször a környezet kényszerít reá az egyes fajokra, akkor legfennebb ilyen elegyedett fajjal való azonosítás lenne helyén. Amint azonban alább kimutatjuk, ez az azonosítás is helytelen.

Mi-a NÉP?

Bevezető fejtegetéseinkben láttuk, hogy a faj a népre nézve alapvető fontosságú ugyan, de a kettő, faj és nép, nem azonosít­ható fogalmak. Most már azt kell megvizsgálnunk, hogy mit ér­tünk nép fogalmán?

A Keleten támadt első emberi civilizációk története mutatja, hogy egyetlen nép sem mondható tiszta fajnak. Mihelyt a faj ki­alakulása megkezdődött, azonnal megkezdődött a faj elegyedése is idegen elemekkel. Ha megengedjük magunknak! a fogalmi szer­kesztést, akkor a dolgot talán a következeképen magyarázhatjuk: AZ emberi nemen belül azok a családok, amelyekben a nem egyes látens tulajdonságai kifejlődtek és azután változatlanul öröklőd­tek nemzedékről-nemzedékre, a dolog természeténél fogva együtt maradtak és így egy-egy embercsoport állott elő, amelyet első­sorban a közös egyéni tulajdonságok kötöttek össze, de azután a fizikai és emberi környezet is arra kényszerített, hogy minél szi­lárdabb egységbe forrjanak. A történelem nagy olvasztó kemen­céje ezt az összeforrasztó munkát is elvégezte, még pedig aként, hogy az eredeti csoporttal minduntalan több, vagy kevesebb ide­gen család, vagy törzs olvadt egybe s ez által előkészíttetett egy nép kialakulása. Mert ez az együttmaradás és egybeforrási még csak biológiai alapját képezi a népnek, hogy úgy mondjuk a nép­nek a teste, amelyből még hiányzik a megelevenítő lélek. A néppé válás most már egyedül a történelem és a történelem folyamán végbemenő mívelődés eredménye. Sorsközösség a legerősebb nép­alakító tényező.

Lehet az is, hagy valamely embercsoportban megvannak ugyan azok a tulajdonságok, amelyek által az néppé válhatna, de a környezet nem megfelelő s így a kialakulás is elmarad, vagy igen gyenge s csak ideig-óráig tart. Ilyen volt nálunk a kun nép helyzete: a szociális környezet hatása alatt fel kellett szívódnia a magyar­ság törzsébe.

Ha az eredetileg biológiai jellegű ember-csoportokban a bio­lógiai alap meg van adva arra, hogy nép alakuljon, akkor ez a nép ki is alakul, ha megfelelő környezetbe kerül és ha adva vannak magában ebben a csoportban azok a lelki-szellemi ténye­zők, amelyek nélkül nép nem keletkezik. Ezeknek a tényezőknek vizsgálata igen messze vezetne bennünket. Meg kell hát eléged­nünk a következőknek elmondásával.

A primitív ember-csoport egyéneiben ott kell szunnyadniuk azoknak a potenüális lelki és szellemi csiráknak, amelyek azután a közösség leletének hatása alatt és annak körében napfényre ke­rülvén látható, érzékelhető alakot öltenek. Ezek a lelki és szellemi csírák képezik voltaképpen az egyén belső alkatát s ha a szó me­tafizikai ínaggarázatát már eleve visszautasítjuk, ezek a csírák, illetve ezekből a csírákból kisarjadó lelki és szellemi tulajdonsá­gok képezik a népnek belső alkatát is. Ezt a belső alkatot el kell fogadnunk, korántsem, mint metafizikai entitást, hanem, mint magyarázó elvet, amelynek segítségével egy népnek, mint kollek­tív alakulatnak jellemét és alkotásait megérthetjük. Nyelv, vallás, mitosz, szokás, erkölcs, jog, stb. mind erre a belső alkatra mutat­nak és a nép jellemének legközvetlenebb mutatói. Aki pld. a ma­gyar nép belső alkatát megrajzolni tudja, az már feleletet adott erre a kérdésre is: mi a magyar?

Ez a belső alkat a kellő környezetbe kerülve, mind nagyobb mértékben és mind világo­sabban lesz láthatóvá, elárulván a népnek egész lelki alkatát. Hogy ebben a lelki alkatban azután mennyi a rationális és mennyi az irrationális elem, mennyi a tudattalan, ösztöni és mennyi a tudatos értelmi? Erre a kérdésre majd egy olyan néptannak kell felelnie, amely tisztába jött azzal, hogy ezeket a kérdéseket lélektani és bölcseleti iskolázottság nélkül megoldani nem lehet.

Hogy fejtegetéseink ne lebegjenek csak az abstractio fényes, de üres régióiban, legyen szabad a kiváló francia történésznek, Fougéres-nek megállapítására rámutatnunk, aki a görögök primi­tív társas formáiról beszélve, a nép fogalmának rövid vázolá­sára is kitér.*) A primitív görögöknél — úgy mond szerzőnk, — mint általában az indo-európai népek többségénél, a nép (Ethnos) a népcsoport (peuplade) inorganikus alakulat, amely egyszer szét­folyó határok között sátoroz, másszor vándorlások által szétszóró­dik. Tagjait inkább morális, mint politikai solidaritás egyesíti:
érzése az eredet közösségének, amelyet a faj, a nyelv, a dialektus és a vallás közös vonásai bizonyítanak. A görög ethnos-a nem alakított alkotmányos államot, de szerzett hazát (chora), amelyet a többé-kevésbbé nomádok foglalták el. Néha bizo­nyos körülmények kényszeríthették őket, hogy valamely elismert katonai főnök tekintélye alatt meghajoljanak, de rendesen a pász­tor- és vadász-népek sopradikus életének formájában éltek. Ezt a formát a történeti időkben úgy tekintették, mint a barbárság maradványát. Ennek és az ilyen népeknek, népcsoportoknak mo­rális és anyagi életét a patriarchális család hagyományai szabá­lyozták. Görögországban a genos alakította ki minden közösség elsődleges egységét. Az ősök kultusza biztosította a genosok solidaritását az idők folyamában. De nyilván már az ilyen primitív ethnikus szervezetben is szükség van kiváló személyiségek közre­működésiére vagy legalább az ilyen személyiségek egykori létezé­sében való hitre, amint ezt éppen a görög etnosok példája mutatja, ahol az egységes népek hősökre, félistenekre és istenekre hivatkoz­tak, mint alapítójukra. A zsidó nép életében Ábrahám példája nyilván mutatja, hogy nagy energiájú szervezőkre minden népnek szüksége van, hogy primitív egységre tegyen szert. Ezzel az ener­giával (azonban nagy értelmi erőnek is kell párosulnia, amely a hasznosság .szempontjaira emelkedve, éppen azt tudja nyújtani annak a népnek, amire fennállása céljából szüksége van.

A nép derekas részét hát mindig valamely faj képezi, ez a történet világosan bizonyítja. Ez a faj azonban már igen korán alakulni kezd azáltal is, hogy idegen, vagy rokon fajták térnek kebelébe önkényt, vagy igáztatnak bele abba a közösségbe. Irányadó ia fejlődésre azonban mindig az eredeti faj marad, amelynek időbeli solidaritását a családi hagyomány biztosítja. A többi hozzávonzott, vagy betört tagjai a népnek tudattalanul is meghajlanak ezen hagyomány ereje előtt; természetesen nem le­het kizárnunk azt sem, hogy ezek az elemek minél jobban össze­forrnak az alapnéppel, annál észrevétlenebbül kölcsönöznék az egész népnek a maguk olyan- amilyen hagyományából. A hagyo­mány így tesz szert lassan- lassan lélekformáló erőre.

A természeti környezet, a társas környezet, a közös sors hatá­sa alatt azután a külömböző elemek szolidaritása mind teljesebb lesz, míg végül eljut arra a fokra, amelyen az »idegen» elemek egészen beolvadnak az alapvető népbe, átadván annak értékes ha­gyományaikat, nyelvük, vallásuk, értékes részeit. Ezért nem le­het tagadnunk, 'hogy minden nép kevert nép.
Ha izolálná magát va­lamely nép, azonnal megszűnnék léte is. Nincs miért hát tagad­nunk, hogy a magyar is kevert nép, akár a német vagy az angol, vagy az olasz, vagy a francia. De azt sem lehet elfelednünk, hogy nem kevertebb, mint akár az angol, akár a német, akár a francia, akár az olasz. Külömbség csak az, hogy ez a keveredés nálunk még most is szemmel láthatóan folyik és folyni fog, mertez a dolgok természetes menete. Lelki, szellemi társas értékekre u. i. csak az tud szert tenni, aki a magyar nemzetbe a maga lel­kisége és szellemisége által beolvad. Ezt a lelki és szellemi bele­olvadást ismét természetszerűen fogja követni a teljes beolvadás és nem asszimiláció, mint azt újabban helytelenül mondani szok­ták. Ez a beolvadás mind a (két félnek javára szolgál s a legfénye­sebb bizonyítéka annak, hogy a nép fogalmát a faj fogalmával összetéveszteni, nem egyéb, mint a népet a maga lényegében tisz­tán természettudományi kategóriák segítségével magyarázni. A természettudományi kategóriákhoz itt lélektani kategóriák járul­nak: lelki erőknek kell hatniok természeti erők mellett és felett, hogy létre jöjjön az, amit népnek, ethnos-nak nevezünk. Sőt, — hogyha a haladásban csak némileg is hiszünk — azt kell mon­danunk, hogy amilyen mértékben fejlődnek a népek, olyan mérték­ben lesznek uralkodókká bennük a lelki tényezők, a morális és szellemi környezet a tisztán természeti tényezők felett, anélkül azonban, hogy a tisztán természeti tényezők valaha is megszűn­hetnének. Ahol ez mégis valamely úton-módon megtörténik, ott a nép is merőben veszendőbe jut.

A nép fogalmában tehát a sajátos lelkiség jelenik meg, mint új tényező. Mi nem tagadjuk, hogy ez a tényező benne van a faj­ban |is, mint latens tényező, mint kibomlásra váró csíra, de azt is állítjuk, hogy ez a csira csak a népiség keretében fejlik ki. A faj bizony csak a népben lesz igazán látható.

Még két pontot szeretnénk kiemelni.
Először azt kell megjegyeznünk, hogy a népnek, mint szociá­lis-lelki közösségnek életében eleinte túlsúlyban az ösztönök tevé­kenysége áll: a nép fia ma is nagyritkán, ha állítja öntudata fé­nyébe alkotásait. Ha oda állítja, legtöbbször nem alkotásai ja­vára üt ki az. Hagyományaik követésében, éneklésükben, költé­sükben, mesemondásukban, művészetükben az ösztön és a hagyomány a vezetőjük. Miért teszik azt, amit tesznek alkotásaik közben? — erre felelni nem tudnak, de nincs is miért, mert alko­tásaiknak zamatát, színét és illatát éppen ez az ösztönös teremtés adja meg. Az a sorsközösség, amely formálja és alakítja a népet, alakítja és cselekvésre ösztönzi az ösztönöket is, amelyek így las­sanként erőre kapnak s felszínre hozzák azt, ami a nép lelkében addig csak szunnyadott. És éppen itt van a nevezetes pont. Mi­nél tömörebb valamely nép, vagy népcsoport, kollektív élete, és minél erőteljesebben fejlenek ki eddig csak lappangó ösztönei, amelyek mind egy-egy erőt képviselnek, annál inkább fejlik ki a maga sajátosságában a nép és annál inkább lesz ö maga. A ha­sonló, sőt ugyanazon egyéni ösztönök a népi együttélésben módo­sulnak ugyan, de erejük, tömörségük, energiájuk nő. Azt mond­hatjuk, hogy az egyéni ösztönök voltaképpen a népi együttélés­ben rendszereződnek, hogy megadják azután a népnek sajátos lé­nyegét. Kz így kifejlő ethnikum nélkül nemzet nincs. Hol keressük a nemzetet, ha nincs nép? Puszta és csupasz értékékből, vagy ér­tékrendszerekből olyan kézzelfogható valóság, mint amilyen egy nemzet, soha sem létesül.

Tévedne tehát az, aki azt mondaná, hogy a nép nem él a történetben; sőt ellenkezőleg, az ő története nagyon vaskos és, erő­teljes történet, mert rugói az őstalajból erednek és a masszív ha­gyomány által erősödnek. A nép tagja irányíttatik ugyan a ha­gyomány által, de ez a hagyomány az egyének ösztöneiből alakul ki, s ezek az ösztönök tevékenységbe lépve, tevékenységük által mintegy példát mutatnak mások számára is. így alakul ki a nép által egy olyan szociális rendszer, amely alapja lehet egy nemzet kialakulásának. 'Minél erőteljesebben alakul ki éppen a történet során ez a népi szociális rendszer, annál erőteljesebb alapot szol­gáltat majd a nemzet számára. A népi hagyomány az a szilárd lánc, amely összefűzi a nép tagjait egymással, mert a hagyomány minden népnek elidegeníthetetlen kincse, amely nem: az egyénnel együtt született, de mégis egyik nemzedékről a másikra száll és lesz formálója, szabályozója minden tag' életének. Valamely nép pusztulásának egyik legélesebb jele éppen ennek a hagyománynak lassú pusztulása. A nép törzskincsében tehát ott vannak egyfelől az egyének veleszületett tehetségei, értékei, minőségei, másfelől ott van a folyton fejlődő és gazdagodó hagyomány. A két soro­zat között pedig állandó viszony áll fenn, amelybe olykor-olykor egy-egy túlenergikus egyén a feszültség állapotát teremti, amely azután nagy átalakulásra is vezethet. De ezektől a feszültségektől eltekintve az egyéni veleszületett erők és értékek gazdagítják a fejlődő és nemzedékről nemzedékre szálló hagyományt, a hagyo­mány pedig ezeket a veleszületett értékeket erősíti és teszi a kö­zösség egyetemes kincsévé.

A veleszületett erők és értékek, valamint a szálló hagyomány még nem elégségesen jellemzik a népet és ethnikumot. E két ténye­zőhöz hozzá kell járulnia a nép bizonyos szervezettségiének, szo­ciális formájának, amely mintegy összetartja a két első tényezőt s 'azt a maga képe szerint alakítja. Melyek ezek a szociális for­mák? — erre a kérdésre itt feleletet nem keresünk. Biztos azon­ban, hogy szociális szervezettség egészen elemi formájával már a primitív ember is birt, ha mással nem, talán laza családi köte­lékekkel, amelyek azután szélesebb 'körűvé lettek abban az ütem­ben, amelyben ezek a családok törzsékké, stb. fejlettek ki. Biztos az is, hogy a fizikai környezet e forma, vagy formák alakításában eleinte még nagyobb szerepet vitt, mint a család, illetve törzs egy-egy kiemelkedő személyiségének bizonyos irányú kiválósága. Az önfenntartás ösztöne azonban lassanként létesíti a szükséges egyensúlyt, amelynek keretében azután kialakul az a forma, amely a folyton fejlődő közösség keretéül a legjobban megfelel. E forma vagy formák kialakulásában rendre-rendre végül a morá­lis és lelki tényezők kerülnek túlsúlyba, aminek következménye az lesz, hogy a közösségi formákban is az illető nép jelleme, belső alkata nyer kifejezést.

E vázlatosan rajzolt tényezők hatása alatt fejlik' ki a nép személyisége és lelke. Mi itt természetesen sem a népszemélyi­ség, sem a néplélek szót nem használjuk metafizikai értelemben, hanem csak a nép önállóságát és tulajdonságainak, értékeinek, alkotásainak közös és szilárd forrását akarjuk ezáltal kifejezésre juttatni. A nép lelke a maga ösztöneinek és lelki sajátosságainak organikus alapja, amely láthatóvá a nép erkölcsi és lelki alko­tásai által válik. Ha pedig így áll a dolog, akkor a szellemiség végső gyökerei is idényúlanak alá; ez pedig azt jelenti, hogy azok a szellemi feltételek, amelyek mellett a nemzet — amint látni fogjuk — kialakul, már ott szunnyadnak a népiség ölében, vár­ván az alkalmat, hogy napfényre törjenek. Nép és nemzet merev elkülönzése már ezért sem lehetséges. Ha a népben hivatástudata nem szenderülne, egyetlen kiváltságos szellem sémi tudná azt fel­ébreszteni, hogy ezáltal nemzet legyen a népből, nem tudná fel­ébreszteni a legpompásabb lángeszű személyiség sem. A láng­eszű személyiség éppen ezt a lappangó szellemiséget és hivatás­tudatot hozza létre és alakítja ki. Ebben áll nagysága, feladata, küldetése és legtöbbször tragikuma is.

Ha ezek a lehetőségek ott szunnyadnák a nép ölének mélyén, akkor ez azt jelenti, hogy a nép voltaképpen az emberi lényegnek gazdag tárolója, mert az embernek wúnden lehetősége ott csírázik benne. Népiség által nincs nemzetiség, nincs emberiség. A nép lelkének mélyén szunnyad a nemzet eszméje, de ott szunnyad az egész emberiség eszméje is; innen, hogy a nép fogalmát pusz­tán logikai eszközökkel kimeríteni és a nép általános és egyete­mes fogalmát megadni nem lehet. A lélekbe ható és a lelket meg­ragadó intuitiora van szükség, amely egy szerencsés pillanatban megragadni tudja azt, amit a szélyeztő logikai munka megérteni nem tud. Ez az intuitió éppen nem vezet el tehát az igazságtól, amint azt sokan hiszik s hirdetik, hanem magához az igazság­hoz visz minket közelebb, hogy azután, amit meglátnia sikerült, azt az értelem munkájával bizonyítsuk is.

Nép nincs faj nél­kül, nemzet nincs nép nélkül.

A nép a nemzet substantiális alapja. A »nemzet» szó a ma­gyar nyelvtörténet tanúsága szerint az eredet, születés, a szár­mazás jelentését hordozta és ez a jelentése megmaradt hosszú századokon át, amikor azután lassan a dolog természeténél fog­va, spirítuálizálódni kezdett; éppen úgy, amint ez a többi eu­rópai népnél történt. Az eredet és a közös származás jelentése azonban ma is ott lebeg valahol a lélek emotionális rétegeiben, s aki tudja, hogyi ennek az emotionális rétegnek milyen felmér­hetetlen fontossága van egy nemzet életében és történetében, az kétségkívül fog számolni ezzel a lappangó, de erőteljes jelen­téssel is.

A nyelv a nemzeti alkat legsajátosabb ka­tegóriáinak kijelentője, hogyha benne igazán olvasni és elmé­lyedni tudunk. K nemzeti szellem legélesebb bélyegei jelennek meg a nyelvben. A nemzet és nép egész gondolkozása, vágyódása, törekvései, érzései a nyelv útján öltenek külső alakot: a nép lelke a nyelv által lélekzik és jut tápláló erőhöz ugyanakkor, amikor a nép lelkét kinyilvánítja. Hát bizony: nyelvében él a nem­zet. Itt Széchenyi mélyebben látott, mint némely kultúrfilozófus. Nyelvében él a magyar. Ebben az áldott csodálatos, ezer gazdag­sággal terhes, édes anyai nyelvben, amelyből úgy száll felénk a magyar nép lelkének minden értéke, mint tavasszal a megtermé­kenyített virágok illata. Ó, mennyi lehetőséggel teljes ez a drága nyelv, mennyi erőtől duzzad és mennyi áldással biztató! Ennek a nyelvnek mélyére szálljatok alá, Fiatalok, s hozzatok fel on­nan új kincseket. Mi Öregek gyakran csupán kérge körül járogattunk, de nektek van erőtök a mélyreszálláshoz. Ha alászállottatok erre a termékeny mélységre, Ti majd megmondjátok nekünk, ha kirendelt időnk még futja, nekünk öregeknek, hogy: mi is a magyar?


Bartók György
forrás: epa.oszk.hu



A MAGYAROK NEVÉRŐL



A népneveket használatuk szerint két nagy csoportba oszthatjuk. Az elsőbe az önelnevezések, a másodikba pedig azok az elnevezések tartoznak, amelyeket más népek használnak egy-egy nép megjelölésére. A magyarságnak Európába való hirtelen megjelenése és eredetének nem ismerete azt eredményezte, hogy a görög-, az arab-, a latin-, a szláv és egyéb nyelveken író auktorok a magyarokat saját elnevezésükön túl más-más névvel illették. Priszkosz rhétor 457-ben és Agathias onogur, Theohylaktosz Szimokkatta 558-ban umgroi, unniguroi, Jordanész 550 körül hunuguri, Georgiosz monachosz 842-ben és León grammatikosz turkoi, unnoi és ungroi, a Bíborbanszületett Konsztantín császár 950-ben pedig turkoi vagy szabartoi aszfaloi néven nevezte a magyarokat.

1. Türk (eredetileg truka, majd türkü) néven jelennek meg a magyarok a az 582-ben meghalt Agathiásznál, a VI. századi Maurikiosznál és Theophánész Bizantiosznál, 584-ben 584-ben Ménandrosznál, 904-ben VI. (Bölcs) León császárnál, 902-ben Aréthásznál, a Bíborbanszületett Konsztantín császárnál, 1075-ben Ibn Hajjánnál, al-Bakrinál a sok már arab forrásban. Ez azt bizonyítja, hogy a magyarokat Európában török népnek tartották.

2. Az onogur, ungar, hungarus, ungri, hungri név az onogur ("tíz lovas"), azaz tíz törzsből álló népet jelentő névből származik. Paulus Orosius katalán szerzetesnél már 417-ben írt munkájában ezt olvassuk: "Pannónia európai ország, amit nemrég a hunok foglaltak el, ezt az országot a nép saját nyelvén Hungarianak nevezi". Ungarus formában 731-736-ban Sankt Gallenben, 760-ban pedig Sestóban a magyarok útját már "Via Ungarorum"-nak nevezik. Hounger(us), hungae(us) és hungaru(us) alakban 761-ben Liptingenben, 793-ban hungri, hungarorum változatban, 797-809 között Wiessenburgban hungarus (Hungarius) formában, a VIII-IX. században ungerus és onger formában Kemptenben és 812-ben Wanger formában fordul elő. Az ungri nevet a 862-ben megjelent Annales Bertiniani-ban is olvassuk. A X. századtól kezdve az ungri alak a görögöknél ounggroi formában jelenik meg.

3. A madzsar nevet 930 táján Ibn Ruszta, a 982-983 között készült Hudúd al-álam című arab munka és 1050-1053 között írt Gardézi használja. A madzsar (madzsagar) elnevezés a türk származású kazároknak a magyarok elnevezésére használt népnév volt.

4. A magyar népnév ebben a formában, amely a magyarok önelnevezése volt forrásainkban viszonylag későn - a mongol korban - jelenik meg. Több szerző szerint a magyar népnév Megyerrel hozható kapcsolatba.

5. Szkítának egyes bizánci források nevezik a magyarokat, de ugyanezen névvel illetik az európai auktorok a hunokat, az avarokat, a kazárokat, a bolgárokat, a besenyőket, az úzokat, a kunokat vagy akár a mongolokat is, tehát így neveznek minden "igen távolról" - Belső-Ázsiából - származott Európába jutott népet. A szkítákra a szittya alakot a XVIII. század óta használják; ezt az elnevezést talán Dugonics Andrásnál olvassuk először.

6. Hunnak a X. század óta számos bizánci forrás nevezi a magyarokat, de ezzel a névvel illetik az eftalitákat, az akatírokat, a szabirokat, az onogurokat és a türköket is.

7. Avarnak a magyarokkal együtt számos Belső-Ázsiából Európába érkezett népet neveznek a források. VI (Bölcs) León császárnál pl. ezt olvassuk: "A szkíták, azaz az avarok…"

A magyarok őshazáját a források gyakran Dentumogernek nevezik, amely terület alatt az auktorok ismereteiknek megfelelően hol Levédiát, hol Belső-Ázsiát értik. Anonymus a magyarokat hetumogernek (hét törzsnek) nevezi. forrás: istvandr.kiszely.hu



Fehér és fekete magyarok

Az orosz Nesztor említi őket, nevezetesen a fekete «Ugrokrul» azt mondja, hogy háromszor keltek át a Dnyeperen Kiew alatt, 3. elvonulások körülbelül félszázaddal előzte meg a honfoglalás korát; ezeket a fekete «ungrokat» ismerik a nyugoti évkönyvirók is, mint Sz. Bruno, ki 1006 előtt Sz. István udvarában járt s azt irja róluk, hogy az ő idejében még nem voltak keresztények; Ademar Chabaniensis előadásából kitünik, hogy «Ungria Nigra» a mai Erdély volt, hol egész Sz. Istvánig a Gyulák uralkodtak, akikről Konstantin után tudjuk, hogy a magyarok közt a második fejedelmi méltóságot viselték s ugy látszik, nevük a Dula vagy Dulo (l. o.) Dinasztiával van kapcsolatban, amelybl Batbaján (l. o.) a VII. sz. közepén a kozároknak hódolt meg s valószinüleg az ő népét nevezték fekete ungoroknak (oroszul: ugrok), fekete magyaroknak, mint a kozároknak adózó népet. Hogy 3-szor vonultak el Kiew alatt, arra is találunk némi nyomokat. Mondáink a magyarok vagy hunnok kétszeri bevándorlásáról tudnak és pedig az első 7 nemzedékkel vagyis két századdal előzte meg a másodikat; tehát nyilván akkor történt, mikor a Kuvrát alatt egyesített onogundurok és bolgárok Kuvrát halála után 5 részre szakadnak s az egyik fiu, Aszparuk (l. o.) 679. a mai Bolgárországot foglalja el, a második pedig ugyanezen időtájban Pannóniába költözik az avarok közé. Ezt a dátumot zavarta össze a Márk-féle krónika (Pars. II. Cap. 11.) az Árpád alatti beköltözés idejével, melyet 677-re tesz. A Nesztor által emlitett 2-ik és 3-ik elvonulás valószinüleg az a két hadjárat lesz, melyek közül az egyikről a Sz. István korabeli leo Grammaticus emlékszik, aki sz. az ungrok, hunnok vagy turkok 836. körül az aldunai bolgárokat segítették szökni akaró macedóniai foglyaik ellen; másikat a frank Hincmar említi, aki sz. 862. Német Lajos birodalmát a dánok s aztán egy azelőtt nem hallott uj ellenség, az ungrok dulták. Ezekkel a bolgár, majd kozár uralom alá tartozó fekete ungrokkal szemben voltak a független törzsek, akik Árpád alatt 890 körül nyomultak Lebediából Etelközbe; nyilván őket nevezi Nesztor «fehér ugroknak» s róluk mondja, hogy miután a Kozáriából a dunamelléki szlávokra törő bolgárok a Dunamentében letelepedtek, azután ezek a fehér ugrok mentek oda s meghódították a Szláv földet, elhajtván a valachokat (t. i. az előbb említett bolgárokat), kik annak előtte magukhoz ragadták a Szláv földet. Előadását azzal egészíti ki, hogy a fehér ugrok a Chosroa persa cárral hadakozó Heraklius bisanci császár idejében kezdtek ismeretessé válni.
forrás: kislexikon.hu

A fekete és a fehér hunokról

Cey-Bert Róbert Gyula A sólyomember visszatér c. könyve érdekes és logikus megfejtését kínálja számunkra a fekete és fehér hunok elnevezésnek. De vajon itt a magyarázat a magyarokkal kapcsolatban is?

Az arvisurák szerint Ataisz szigetén Góg törzse volt a fehér hunoké, Magóg törzse pedig a fehér hunoké.

Ezt a felosztást később is megtartották, de sajnos nincs rá magyarázat, hogy egyik törzs miért tartozik a fehér és a másik miért tartozik a fekete hunok csoportjába.

Cey-Bert Róbert Gyula Tsering lámától kapott magyarázata figyelemre méltó:

„A hunok birodalmukat, hadaikat, a településeiket, sőt még lakóhelyüket a nemezsátrukat is mindig két részre osztották fel, amelyet fehér és fekete színekkel jelöltek. A felosztást a király, a fejedelem, a vezér vagy a családfő szállása vagy az elfoglalt helye határozta meg. A király helye mindig középen volt. A szállástól jobbra eső területeket vagy a hadseregben a tőle jobbra elhelyezkedő hadakat fehér színnel jelölték, a balra eső területeket és hadakat pedig fekete színnel. A háborúban a fehér hunok a jobb szárnyon harcoltak, a fekete hunok pedig a balszárnyon. A fehér-fekete felosztás a birodalom egészére vonatkozott: a fehér hunok népei a királyi széktől jobbra , vagyis nyugatabbra helyezkedtek el, a fekete hunok népei pedig balra, vagyis keletebbre. A nyugatabbra élő törökös népeket nevezték fehér hunoknak, a keleten élő mongoloid népeket pedig fekete hunoknak. A tibetiek a fekete hunok leszármazottai, ti magyarok pedig a fehér hunoké.” (Cey-Bert Róbert Gyula A sólyomember visszatér. Püski, 2006. 400. old.)

Ez a felosztás ismerhető fel abban az elképzelésben, hogy a japánok fekete hunok, és ezért rokonai a fehér hun magyaroknak.

S bár izgalmas kérdések sorát veti fel ez a gondolatsor, számomra mégis az a legérdekesebb, hogy a honfoglalás után még megmaradt a fekete és fehér magyarok elnevezés, amire máig nem tudnak magyarázatot adni. Vajon innen eredne annak megfejtése is?

minyaklari rovata (minyaklari.virtus.hu)



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona