Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Nacionalizmusok a politikai
és kulturális nemzet határán


2007.10.17
VARGA ATTILA
Nacionalizmusok a politikai
és kulturális nemzet határán
Talán túlzás nélkül állítható, hogy a társadalomtudományi kutatás egyik kedvelt, de kétségtelenül alapvetõ témája, a konkrét viszonyulástól, értelmezéstõl és értékeléstõl függetlenül, a nemzet fogalma, ennek társadalmi, politikai szerepe és az általa kiváltott eszmeáramlatok, szellemi irányzatok befolyása a politikai élet alakulására.
Közhelyszerûek azok a tudományos elemzésekben is elõforduló sommás megállapítások, melyek szerint a posztszocialista, posztkommunista korszakban reneszánszát éli a nemzet politikai (és kulturális) fogalma, a nemzet, a nemzetállam vonatkozási pont lett a politikai hatalom alakításában, az elnyomott vagy éppen megfosztott közösségi identitás a nacionalizmus új megnyilvánulási formáit eredményezte.
A nemzet, a nemzetállam problematikája iránt megmutatkozó tudományos érdeklõdésnek külön aktualitást is ad a kelet-közép-, délkelet-európai térségben a már-már meghaladottnak hitt, valójában egyre változatosabb de meglehetõsen erõteljes formában újjászületõ nacionalizmus.
Mindezek a megállapítások természetesen helytállók, ugyanakkor valószínûleg a fentiekhez kötõdõ jelenségek, az egymásra tevõdõ folyamatok lényegesen összetettebbek és egyidejûleg kísérik kedvezõtlen, káros vagy éppen tragikus, és kedvezõ vagy éppen szükségszerû következmények.
A nemzet fogalmát értelmezõ,magyarázó ideológiai irányzatok számára – melyek eszmetörténeti szempontból visszavezethetõk a klasszikusnak számító herderi és a renani gondolatokhoz – jelenleg is központi, bár némileg leegyszerûsítõ kategóriája az etnokulturális és a politikai nemzet fogalmi dichotómiája.
A vonatkozó tudományos kutatások számára azonban a nemzet fogalmának meghatározása nem bizonyult könnyû feladatnak.
Tekintettel arra, hogy a nemzet fogalma történeti entitást fejez ki, kézenfekvõnek tûnhet az a meghatározás, mely szerint a nemzet lényegében „egy közös kultúrával rendelkezõ történeti közösségnek”1 tekinthetõ. Ez azonban azt jelentené, hogy olyan közösségeket is nemzetként tételeznénk (például az ókori egyiptomiakat), amelyeket mai fogalmaink és ismereteink szerint egy összetettebb kritériumrendszer szerint nem sorolhatnánk a nemzet fogalomkörébe, a létezõ tipológiák bármelyikébe is.
Ezértminden bizonnyal célszerûbb elfogadni Anthony Smith koncepcióját, mely szerint a nemzet az etnikai közösségnek a történelmi jelenkor világgazdasági korszakára korlátozó modernebb változata.2 Az egyén-társadalom-állam hármas dimenzióban felfogott emberi lét szempontjából a nemzet rendkívül fontos kategória, és bizonyos szerves kapcsolatok figyelhetõk meg, melyek a következõ kijelentésekben fogalmazhatók meg.
Mindenegyén tartozik valamely nemzethez és elsõsorban a nemzethez lojális. Az egyén szabadsága a nemzeten keresztül nyer igazi értelmet és tartalmat. A nemzet ugyanakkor a társadalom természetes egysége. (Ez felvethet egy olyan problémát is, mely szerint egy politikai nemzeten belül létezhetnek, elsõsorban kulturális szempontból determináltan párhuzamos társadalmak, etnikai szempontból számszerûleg többségi és kisebbségi közösségek. Avagy az államhatárok által meghatározott társadalmon belül több „egymás mellett élõ” kultúrnemzetek, nemzetrészek.)
A nemzetekre jellemzõ kulturális homogenitás közös eredeten és/vagy
történelmen alapszik.
Minden nemzetnek saját szuverén államra van szüksége kultúrája igazi
megnyilvánulásához.
A nemzetek mozaikjából összeálló világ rendje és harmóniája feltételezi
e mozaik darabjainak nemzetállamok formájában való megjelenését.3
Mindezek a sztereotipikusnak tûnõ kijelentések azonban átvezetnek
a nemzetfogalom bizonytalan meghatározottságú területérõl a nacionaliz-
Nacionalizmusok a politikai és kulturális nemzet határán 195
1 S. Amin: Class and Nation. New York, Monthly Review Press, 1980.
2 Anthony Smith: The Ethnic Revival. Cambridge, Cambridge University Press, 1981.
3 Államelmélet. Az államelmélet, az állambölcselet és a politikai filozófia történetének vázlata. Szerk.
Takács Péter. A Miskolci Egyetem Jogtörténeti és Jogelméleti Intézetének kiadványa,
1997. 196.
mus lényegesen könnyebben megragadható, értelmezhetõ doktriner világába.
Afenti állításokat akár a nacionalizmus ideológiája sommás összefoglalásának,
fõbb téziseinek is tekinthetjük.
Ilyenformán megítélésem szerint a nemzet fogalmi-tartalmi meghatározásának
igazi tétje a doktriner, ideológiai nacionalizmusban, illetve a politikai
gyakorlat nacionalizmusában (nacionalizmusaiban) nyilvánul meg, ott konkretizálódik.
A nemzet fogalma igazából akkor válik érdekessé,mikor megmutatkozik,
hogy milyen nacionalizmusok kísérik.
Ez a kutatás rendkívül szükséges lehet, különösen a térségben élõ kisebbségek
számára.
Az 1918 után, a kelet-közép-európai térségben kialakult államok mindegyike
jelentõs számú kisebbséget zárt határai közé, minek következtében
ezek az országok továbbra is éles konfliktusok színterei maradtak.
A társadalmi és etnikai ellentétek kiváltotta nem csökkenõ feszültségben,
az elszenvedett megkülönböztetések, frusztrációk hatására a „mi” és
„õk” antagonizmusának feltételei között szabadultak el újból azok a szenvedélyek
és kölcsönös elfogultságok, amelyek a – helyet cserélõ – kisebbségieket
és többségieket szüntelenül szembeállították egymással.4
Apolitikai és kulturális nemzet fogalmai némileg leegyszerûsítve az európai
térség két civilizációs, kulturális tájegységének, a nyugatnak és keletnek
a nemzetrõl és a nemzetet alkotó egyének társadalmi, politikai helyérõl, szerepérõl
alkotott felfogását, eszmerendszerét jelentik.
A nemzet az egyéni és közösségi identitás szintetikus kifejezése. Azt is
mondhatnánk, hogy az egyéni és közösségi identitás kifejezésének képessége
a nemzet létének minden bizonnyal egyik legfontosabb tanúságtétele.
Természetszerûleg az identitás problémája történelmi perspektívában is
másképpen jelentkezett nyugaton és keleten.
A nyugati civilizációs körben, értve alatta elsõsorban (és bizonyos történelmi
korszakokban kizárólag) az angolszász és a francia társadalmi-politikai közeget,
minden bizonnyal nagyobb szerepe volt a politikai pragmatizmusnak, a tömegek,
a polgárok politikai cselekvõképességének, a hatalom gyakorlásának
technikáinak, és késõbb a jognak.Akonkrétumok természetesen rendkívül változatos
módozatokban és formákban jelentkeztek e térségen belül is.
A Németországtól (a Német-római Birodalomtól) keletre elhelyezkedõ
térségben, beleértve magát a viszonyítási pontot is, a népek, nemzetek, civilizá-
196 VARGA ATTILA
4 Gáll Ernõ: A nacionalizmus színeváltozása. Literátor Könyvkiadó, 1994. 19–20.
ciók színesebben keveredtek egymással és egymásba, ami meghatározta, a kultúra,
a hagyomány, a történelmi (vagy történelmietlen) mítoszok fontosságát.
Azaz a pragmatizmus helyett az elméleti konstrukciók, a cselekvõképesség
helyett jobbik esetben az elmélkedés, rosszabbik esetben a köldöknézõ,
édes semmittevés, az ésszerû hatalomgyakorlás helyett az intrikus, a hatalmat
minden áron megõrizni kívánó hatalomféltés, a jog helyett pedig az egyezkedésre
is lehetõséget nyújtó szokás.
Ugyanakkor napjainkban relativizálódtak e fogalmak, a politikai és
kultúrnemzet fogalmai nem képeznek ilyen éles határokat.
Az ismert XX. századi történelmi események hatására kialakult kelet-közép-
európai térségbeli léthelyzetben a politikai és kulturális nemzethez való
tartozás sok esetben egyidejûleg van jelen.
Való igaz, hogy a hatalomgyakorlás szintjén ezek eszközül szolgálnak különbözõ
integratív és dezintegratív folyamatok igazolására, kikényszerítésére,
de ezek a folyamatok valójában nem a politikai és/vagy kulturális nemzet
szintjérõl mérhetõk, hanem sokkal inkább a nemzet fogalmának értelmezése
nyomán kialakított nacionalizmusok által meghatározottak.
A Janus-arcú nacionalizmus
A nemzetnek és nemzetállamnak, mint önálló társadalmi jelenségnek
a megjelenését a kapitalizmus kialakulása és térhódítása eredményezte.
Ehhez kapcsolódott egyfelõl a nemzeti piac, a nemzetgazdaság, a nemzeti
kultúra, a nemzeti érzés és öntudat kialakulása, másfelõl a nemzeti önzés,
a nemzeti elkülönülés, ellenségeskedések politikája, és ennek kifejezõdéseként
az etnokrácia és az erõszakos asszimiláció.
A nacionalizmus, különösen ennek jelenlegi változata (változatai) rendkívül
összetett és bonyolult többrétegû motivációs háttérrel rendelkezõ ideológiai
és politikai jelenség.
A kérdés egyik jeles szakértõje (Eric Hobsbawn) szerint is „a nacionalizmus,
megjelenése óta a (nem nacionalista) politikusok és teoretikusok számára,
mindig rejtélyes jelenség volt.”5
Kétségtelen, hogy a nacionalizmus fogalma gyakran sajátos kettõséget
mutat, hiszen hol haladó, hol visszahúzó szerepet töltött be, mint ahogyan
Nacionalizmusok a politikai és kulturális nemzet határán 197
5 I. m. 10. Idézi: Eric Hobsbawn: Észrevételek a marxizmus és nacionalizmus viszonyáról.
Történelmi Szemle, 1978. 2. sz. 330.
a nemzet kategóriájának kibontakozása is pozitív és negatív következményekhez
egyaránt vezetett.
Kedvezõ hatás mutatható ki a nemzeti kultúrával, a nemzeti öntudat és
hazafiság fejlõdésével, az általános mûveltség terjesztésével, a nemzeti piac és
nemzetgazdaság modernizálódásával kapcsolatosan, hátrányos, káros, néha
pedig tragikus következmények, más nemzetek meghódítása és elnyomása,
az alárendelt nemzetiségek asszimilációja, kulturális fejlõdésük elsorvasztása
és hivatalos nyelvhasználatának erõltetése esetén.6
Következésképpen nem könnyû meghúzni azt a határvonalat sem,
amely a jogos nemzeti törekvéseket kifejezõ eszmei, politikai irányzatokat
a másság iránti intoleráns politikai magatartástól, a beolvasztást, az etnikai
homogenizációt, az elnyomatást célzó politikai gyakorlattól – térben és idõben
– megkülönbözteti.
Meghatározások, funkciók, típusok
A nacionalizmusnak a szakirodalomban elõforduló meghatározásai is
rendkívül változatosak és egyszerû egymás mellé rendezése is jelzi egyrészt
a kérdés iránti nagyfokú tudományos érdeklõdést, másrészt összetettségét, az
adandó válaszok nehézségi fokát.
Eszerint a nacionalizmus összetett érzelmi és eszmei jelenséget kifejezõ tudatállapot,
amely más, mint a szülõföld szeretete (HansKohn), és amely az egyéni
tudatok közvetítésével a társadalmat, a nemzetet befolyásoló erõként hat. Ideológia
(Eugen Lemberg), amely a nagy emberi csoportok összetartozását hivatott
biztosítani, többek között az odaadás vagy éppen a fanatizmus révén. Ideológiai
mozgalom, „világi vallás” (Eric Hobsbawn) vagy éppen politikai elv (Ernest
Gellner) és mint ilyen a politikai hatalom legitimációjának eszköze.7
Emeghatározások másfajta kettõséget is jeleznek, nevezetesen, hogy a nacionalizmus,
annak ellenére, hogy tudatállapotot jelöl, emocionálisan (is)
motivált és legitimált eszmerendszert, nem szigetelhetõ el attól a társadalmi
közegtõl, amelyben hatását kifejti.
198 VARGA ATTILA
6 Államelmélet… 205.
7 Hans Kohn: The Idea of Nationalism. 1967.; Eugen Lemberg: Nationalizmus. Heinbek bei
Hamburg, 1964.; Eric Hobsbawn: Naþiuni ºi naþionalism din 1780 pânã în prezent. Ed. Arc.
Chiºinãu, 1997.; Ernest Gellner: Naþiuni ºi naþionalism. Ed Antet CEU, 1994.
Következésképpen a nacionalizmuson belül az eszmetörténeti és a társadalomtörténeti
jelleg, illetve a szociológiai vagy éppen jogi megközelítések
nem zárják ki egymást.
Mikor azt mondjuk, hogy a nacionalizmust tudatállapotnak és érzelmi
mozzanatokkal telített eszmerendszernek is tekinthetjük, nem vonatkoztathatunk
el ennekmozgalmi vagy éppen politikaformáló, politikai gyakorlatot
legitimáló jellegétõl sem.
Mikor ideológiaként, világnézetként jellemezzük, hasonlóképpen nem
vonatkoztathatunk el attól, hogy egyben olyan „aktív tényezõ, erkölcsi posztulátum,
illetve elv, amely a társadalmi cselekvést irányítja.”8
Anacionalizmus, vagy úgy ismondhatnánk a nacionalizmusok sokszínûségét
a történelmi perspektívában betöltött különbözõ funkciók módosulásai
is jelzik.
A nacionalizmus kétségtelen fontos szerepet töltött be (meghatározott
történelmi idõszakokban) a nemzeti, nemzetiségi törekvések megvalósításában,
az önrendelkezés az idegen elnyomás alóli felszabadulás céljának képviseletében,
abban, hogy eszmei támogatást nyújtson a nemzet tagjainak államuk
ügyeibe történõ hatékony beleszóláshoz. Mindezek okán meglehetõsen
konzisztens integratív erõvel rendelkezik és ebbe az irányba képes mozgósítani
a társadalmat.
Mindazonáltal a nacionalizmus belsõ ellentmondásosságát jelzi, hogy
a fentebb jelzett funkciók betöltése mellett (más történelmi körülmények között)
ugyanaz (vagy talán mégis más) nacionalizmus a nemzeti, nemzetiségi elnyomás
eszköze, legitimáló forrása lehet, etnikai diszkriminációt serkentõ tényezõ,
mely bizonyos esetekben az elkülönülést, a szecessziót is ösztönözheti.
Miközben bizonyos esetben valóban integráló, legitimáló tényezõként
funkcionál, más helyzetben valószínûleg egy másfajta nacionalizmus megosztó
erõvé válhat, másképpen legitimáló, vagy éppen delegitimáló tényezõvé.
Típusaik, formáik szerint is meglehetõsen nagy a sokszínûség. A kérdéssel
foglalkozó szakirodalom pedig különbözõ tipológiákat alkotott. Így említhetjük
Hans Kahn nyitott és zárt nacionalizmus közötti megkülönböztetését,
mely a nemzetek egymáshoz való viszonyát veszi kritériumként.
Eugen Kamenka ugyanakkor gyenge és erõs (kemény) nacionalizmusról beszél
aszerint, hogy az adott nacionalista eszmerendszerben milyen politikai célokat
követnek.
Nacionalizmusok a politikai és kulturális nemzet határán 199
8 Gáll Ernõ i.m. 14.
Plamenatz tipológiája a nyugati és keleti civilizációs sajátosságok figyelembevételével
kulturális és politikai nacionalizmusról szól, és ezzel több ponton
is érintkezikErnest Gellner osztályozása, melybõl kiemelendõ a diaszpóra nacionalizmus.
A Plamenatz-féle tipológiája kétféle nacionalizmust ír le. Az egyik azon
(elsõsorban nyugati típusú) népeknél jelenik meg, amelyek hátrányos helyzetük
ellenére is megfelelõ kulturális színvonallal rendelkeznek és sikeresen
számolhatják fel a megkésettségbõl származó hátrányokat. A szerzõ példaként
a német és olasz felszabadítási mozgalmakat említi.
Amásik típust az ipari civilizáció sodrában korszerûtlen és elégtelen kulturális
felkészültséggel kerülõ népeknél jelöli meg. Ezeknek az elmaradt népeknek,
melyek több vonatkozásban is eltérhetnek egymástól, közös vonásuk,
hogy nacionalizmusuk az elõbbiekénél önteltebb, arrogánsabb, önépítõ
energiáit a másokkal szembeni önmeghatározásból, az ellenségkép kreálásából
és kultiválásából merítik.
A Gellner-féle diaszpóra nacionalizmus a kisebbségi elnyomásnak, diszkriminációnak,
szétszóratásnak, esetenként genocídumnak kitett, fejlett kultúrájú,
nagy gazdasági teljesítményekre képes népeknél (zsidó, örmény stb.)
jelentkezik, és amelynek célja egyrészt az elnyomatás megszûntetése, a jogok
kivívása, másrészt, ha ez egyáltalán felmerül, nemzeti állam létrehozása,
visszaszerzése.9
Említésre méltó A. Orridge közelmúltban megfogalmazott tipológiája,
mely a nacionalizmus öt alaptípusát különbözteti meg. Ezek: az államnacionalizmus,
mely a központosító államokra jellemzõ, ahol a nemzeti érzés alapvetõen
az államhoz (esetleg uralkodóhoz) kötõdik, az állam elõbb jelenik meg,
mint a nemzet,mintegy az állam hozza létre a nemzetet; az egyesítõ nacionalizmus,
mely a soketnikumú birodalmak nemzeteire jellemzõ (különösen Közép-
Európában); szeparatív nacionalizmus, mely a szuverén államok széttagolása
nyomán alakult ki, jelenleg pedig egy sor országban „autonóm” nacionalizmusok
formájában tört felszínre (Skócia, Wales, baszk mozgalom, Korzika,
Quebec); liberális felszabadító nacionalizmus, mely az európai hatalmak tengerentúli
birodalmainak felszámolása során jelent meg; illetve a megújító nacionalizmus,
mely a régi, korábbi nemzeti „nagyságokhoz” kapcsolódik, mint amilyen
például Egyiptom, Mexikó, Kína, Irán stb.10
200 VARGA ATTILA
9 I. m. 18–19.
10 Államelmélet... 197.
Végül megemlítem az amerikai Peter F. Sugar által ismertetett nacionalizmusokat,
melyeket a kelet-közép-európai térségbõl származtat. Ezek az arisztokrata,
a polgári, a népi és a bürokratikus nacionalizmus.
A négy típus változatai és keveredései régiónk egész területén fellelhetõk,
ámvalamelyik közülük mindig dominánssá válik. Sugar szerint a lengyel
és magyar nacionalizmus a második világháborúig arisztokratikus maradt,
a cseheké kezdettõl fogva a nyugati liberális, tehát polgári nacionalizmushoz
közelíthetõ, a görög, török és román nacionalizmusok viszont alapvetõen bürokratikus
jellegûnek tekinthetõk, a szerb és bolgár nemzeti megmozdulások
pedig népi fogantatásúak.11
Kétségtelenül jellemzõ vonásokat emel ki a szerzõ a térségbeli manifeszt
nacionalizmusok összképébõl, ugyanakkor ez a jelenség sokkal árnyaltabb,
összetettebb, és nagy hiányosság, hogy Sugar kevéssé elemzi és veszi figyelembe
az értelmiség szerepét és felelõsségét ebben a folyamatban.
Folyamatot mondok, ugyanis a térségbeli nacionalizmusok egyben
a nemzetté válás, a nemzeti identitás alakulásának története is, és jelzi közeledését
vagy éppen távolodását a nyugati típusú „nacionalizmushoz”, nemzeti
jellegû civilizációs környezethez.
VITA A ROMÁNIAI NACIONALIZMUSRÓL
Néhány jellemzõ vonás
Az 1989 utáni romániai nacionalizmus egyrészt illeszkedik a térségben tapasztalható
nacionalizmusok tipológiájába, ugyanakkor bizonyos partikularitásokat
is mutat.
A jelenlegi romániai nacionalizmust több sajátos tényezõ is jellemzi és
befolyásolja, melyek közül négyet emelek ki:
1. A román államiság, a román nemzeti állam létrejöttének 1918-as körülményei.
Ennek során számbelileg is jelentõs népcsoportok és területek kerültek fennhatósága
alá, aminek legitimizálásához gyakran az agresszív, intoleráns nacionalizmus
révén kívánt eszmei alapot biztosítani. A megnyilvánuló nemzetféltésmögött
valójában területféltés húzódott meg. Az egységes és oszthatatlan
nemzet politikai, szociológiai vízióját gyakran a jog vagy éppen a jog által legitimált
erõszak eszközével kívánták megteremteni.
Nacionalizmusok a politikai és kulturális nemzet határán 201
11 Gáll Ernõ i. m. 20.
2. A nemzeti identitásdeficit. A nemzetként, civil társadalomként és demokratikus
jogállamként elmaradott, a múlttal szembesülni képtelen románság
számára éppen a nacionalizmus, különösen a másság ellenében kifejezhetõ
nacionalizmus az, mely a nemzeti fejlõdés (vélt) hajtómotorja lehet.
A hamis eredetmítoszok kultiválása lényegében megfosztja a román népet,
hogy önmagával szembesülni, önmagát vállalni tudó polgári nemzetként
jelenjen meg az európai civilizációs környezetben.
Ez a fajta nacionalizmus önnön legitimációjaként a nemzetet a korábbi
(a legkorábbi) idõkbõl eredezteti, vagyis e fogalmat visszavetítette az ókorba,
középkorba, melynek produktuma a nemzeti folytonosság teljességgel áltudományos
elmélete.
3. A nacionalizmus kommunisztikus változatának öröksége. A romániai államszocializmus
nem valamiféle balos (bolsevik), elnemzetlenítõ kozmopolitizmust
hagyott ránk (ahogyan ez más, volt szocialista országban történt), hanemegy
nemzeti kommunista szemléletet, melybõl a jelenlegi nacionalizmusok
egy része is táplálkozik.
E nacionalizmus sajátossága az etnocentrizmus, mely szerint a nemzetállamban
egyedül elfogadható politikai cél az egységes nemzetnek akár erõltetett
módon történõ létrehozása, az egynyelvû nép, a mindenféle pluralizmusmentes
homogén társadalom megteremtése.
Anemzeti kisebbségeknek, a más nemzethez tartozóknak pedignemmarad
más, mint az asszimilálódás vagy az ország elhagyása (esetleg az anyaország által
történõ kivásárlása, ahogyan a romániai németek és zsidók esetében történt).
4. A román ortodox egyház szerepe. Az ortodoxia meghatározó kulturális
mentalitásbeli tényezõje a román nemzetnek. Ennek akár mellékesnek is tûnhetõ
kísérõjelensége (ha nem lenne annyira jellemzõ), hogy ugyanaz az ortodox
egyház és ugyanaz az ortodox egyházfõ, aki nyíltan nyugatellenes szólamokat
hangoztatott a kilencvenes években, aki 1989-ben a diktátort dicsõítette
a felkelõkkel szemben, jelenleg pedig az ortodox nacionalizmus meghirdetõje,
a nemzeti egyház „apostola”.
Az ortodoxia a nyugati, az európai polgári fejlõdést akadályozva próbálja
egyfajta keleti, bizánci hagyomány alapján az engedelmeskedõ, önállóságra
képtelen, alávetett személyiség kialakításával, a nyájszellem általánossá tételével
valamely tradicionálisan vallásos társadalom és mérsékelten fundamentalista
ortodox nemzetállam létrehozását.
Valójában az ortodox egyház olyan „etikát kínált a román népnek, mely
kevésbe tekinthetõ valamely morális értékek rendszerének, ami magába fog-
202 VARGA ATTILA
lalná a hagyományos nyugati kereszténység értékeit is, hanem sokkal inkább
egy etnikai identitás által meghatározott közös kultúrának tekinthetõ, mely
alapvetõen másokkal szemben határozta meg önmagát.”12 Következésképpen
elmondhatjuk, hogy a „román ortodoxia sokkal inkább jelent hagyományt
hit nélkül, mint a hit hagyományát.”13
A historizáló, etnicista egyház ilyen arányú küldetés- és szereptévesztése
pedig éppenséggel nem erõsítette a nemzeti identitást, legfeljebb annak hamis
tudatát, aminek talaján a nacionalizmus erõt merítve virágozhat.
A jó és rossz nacionalizmus
A román szellemi elit berkeiben is sor került a kilencvenes évek közepén
egy vitára a nacionalizmus kapcsán.14 Sajnálatos módon azonban e vita nem
járt a fogalomtisztázás, az eszmei letisztulás jótékony hatásával, mint ahogyan
a politikai gyakorlatra éppenséggel nem volt semmilyen érzékelhetõ és kimutatható
befolyással. Ennek ellenére a vita nem tekinthetõ haszontalannak
vagy fölöslegesnek, mert legalább (ha belterjes módon is) az elit számára tisztázott
néhány kérdést és esetleges választ.
Ebben a vitában elõszeretettel különböztetnek meg kétféle nacionalizmust,
amit némi nagyvonalúsággal vagy még inkább fogalmi pontatlansággal
jó és rossz nacionalizmusnak neveznek. Természetesen nagy adag önámítás
és önigazolási próbálkozás van ebben a megkülönböztetésben.
Mit értenek jó nacionalizmus alatt? A jó, a normális nacionalizmus legfõbb
ismérve az, hogy nem mások ellenében jön létre, hanem a saját nemzeti
identitás erõsítése érdekében. Ez önmagában rendben is volna, ha ez a bizonyos
nemzeti identitás nem lenne hamis eredetmítoszokra és általában mitizált
történelmi tudatra alapozva, ha az identitáshoz kötõdõ hagyományos értékek
(úgymint nyelv, kultúra, hagyományok, nemzeti szimbólumok) nem
lennének olyan bizonytalanok, olyan nehezen tetten érhetõk a nemzet tagjainak
társadalmi, politikai, jogi erkölcsi vagy éppen köznapi tudatában. A feltételezett,
a jó (de legalábbis annak vélt) normális, a nemzetet erõsítõ nacionalizmusnak
ebben az esetben sajnos nincsen a szellemi, az eszmei, a kulturális,
a történeti identitásban kifejezhetõ alapja.
Nacionalizmusok a politikai és kulturális nemzet határán 203
12 Daniel Barbu: Firea românilor. Ed. Nemira, 2000. 121.
13 I. m. 121.
14 Gabriel Andreescu: Naþionaliºti, antinaþionaliºti... O polemicã în publicistica româneascã. Ed.
Polirom, Iaºi, 1996.
Ugyanakkor létezik egy rossz (elismerten rossz) nacionalizmus is, mely
tartalmában intoleráns, amásság ellen irányul, vagy kifejezetten idegengyûlölõ,
céljaiban gyakran irracionális, esetenként agresszív, megnyilatkozásaiban
pedig sokszor hisztérikus. E szélsõséges formája a nacionalizmusnak olyan
diskurzust követ, mely Romániát, a román nemzetet elszigetelné, ha politikai
hatalmi gyakorlattá válna. Ez a fajta nacionalizmus létét a nemzetféltésben
legitimálja, de ennekmotorja az intolerancia, az ellenségképek gyártása, a legalantasabb
emberi ösztönök aktivizálása, és alkalmatlan a nemzeti identitás
fejlõdéséhez, fejlesztéséhez való hozzájárulásra. Közös jellemzõje ezen típusú
nacionalizmusnak, bárhol jelenjen meg, a rend, a rendcsinálás (hamis) politikai
célként való megfogalmazása, miközben ennek kényszerképzete mögötti
valós politikai szándék a más népek, nemzetek, etnikumok elnyomásának
hivatalossá tétele, ha szükséges törvényesítése.
Szintén jellemzõ sajátossága a szélsõséges nacionalizmusnak, hogy „vezérei”
retorikai szinten nem kérdõjelezik meg a demokratikus rendet, a jogállamiság
szükségességét, ugyanakkor meglehetõsen nagyvonalúan kezelik ezeket
az alapértékeket, és amennyiben az általuk kínált politikai alternatíva politikai
gyakorlattá válna, ez az alapvetõ emberi jogok érvényesítésének felfüggesztéséhez,
illetve súlyos diszkriminációkhoz vezetne.
Romániában a rossz nacionalizmusnak egy sajátosabb, enyhített formája
az ortodox nacionalizmus, mely az ortodox vallásos hagyományok és gyakorlat
mezében, a lelkiismereti és vallásszabadság érvényesítésével, az egyház
(vélt) áldozati szerepének hangoztatásával, az elõbbinél (mármint a szélsõséges
nacionalizmusnál) lényegesen kifinomultabb nyelvezetû nacionalizmussal,
ennek adekvát propagandájával manipulálja, irányítja a közösségi, a jobb
sorsra érdemes nemzeti érzelmeket és indulatokat.
Hogymiként lehetséges ez? Lehetséges a nemzeti identitás bizonytalanságai
a társadalom érettségének, a polgári és demokratikus öntudat hiánya,
vagy súlyos fogyatékosságai miatt. Mindezen deficitek együtthatásaként
a köztudat könnyen befogadja a nacionalista vagy éppen fundamentalista
irányzatokat, ami által mintegy „õslényesül a társadalom” (rinocerizarea
societetãþii).15
Az említett vitában résztvevõk egy részének véleménye szerint az autentikus,
normális nacionalizmust alapvetõen két irányból lehet kikezdeni.
Az egyik a fent említett ultranacionalizmus, a másik a túlzott európaiság.
204 VARGA ATTILA
15 I. m. 37.
Aszélsõséges nacionalizmus kártékony hatása felõl nemlehet kétség,melyet
éppen egy, a nemzeti érdekeket képviselõ politikai eszmeáramlat és politikai
gyakorlat hiteltelenítésére gyakorolhat. Viszont némi magyarázatra szorul,
hogy a „túlzott európaiság” milyen negatív befolyással lehet. Kétségtelen,
hogy ez esetben a nemzeti piac és gazdasági érdekszféra beszûkülése, a nemzeti,
kulturális sajátosságok elhomályosulásának veszélye akár jogos aggodalomként
is megnyilvánulhat, ugyanakkor az sem zárható ki, hogy egyfajta versenyszellem
és versenyhelyzet elutasítására, szellemi, kulturális társadalmi elmaradottság,
mentalitásbeli középszerûség elleplezésére szolgálhat. A társadalmi
politikai gyakorlat azt mutatja, hogy a szélsõséges nacionalizmus
motivációs hátterében nagy szerepet játszik egyfelõl a csökkent, fogyatékos,
de legalábbis sérült identitástudat, másrészt ennek kompenzálásaként megnyilvánuló
öntelt, gyakran provinciális nemzeti gõg. Ilyen feltételek mellett
már érthetõ az aggodalom, az elutasítás, a frusztráció a „túlzott európaiság” ellen.
A „túlzott európaiság” lényegében nem jelent mást, mint egyértelmûséget,
kétséget kizáró elkötelezettséget a nyugati civilizáció autentikus társadalmi,
politikai polgári értékei iránt.
Más gondolati összefüggésben a normális nacionalizmus egyetlen elfogadható
legitimációja a demokratikus jogállamiságra jellemzõ gondolkodásmód
és gyakorlat, a nemzeti érdek racionális és kontextuális megjelenítése,
képviselete, vagyis a tényleges cselekvõ hazafiság kerül szembe a végsõ soron
tehetetlen, de tehetetlenségében is rendkívül káros (lábszagú) nacionalizmussal.
Ezt az összefüggést a neves román közíró H. R. Patapievici a következõképpen
jellemzi: „a hiteles nacionalizmus nem misztikus jellegû, hanem a siker
koronázta politikában nyilvánul meg. Ha elbukik ez a nacionalizmus, bármilyen
nemes legyen, nemtekinthetõ hazafias jellegûnek... nem egyéb, mint
az ostobaság egy tragikus formája. A hazafiság nem a retorika egyik típusa
vagy akár érvényes igazolások összessége, hanem egy megfelelõ (adekvát) politikai
akarat, mely képes (alkalmas) a sikeres irányításra, vezetésre.”16
A nacionalista diskurzus három fõ fogyatékossága
Mint a fentiekbõl is láthattuk, a nacionalizmus három különbözõ „dimenzióban”
jelenik meg. Egyrészt, eszmei síkon, mint ideológia többé kevésbé
koherens eszmerendszerként,másrészt társadalmi-politikai síkon, mint moz-
Nacionalizmusok a politikai és kulturális nemzet határán 205
16 Horea Roman Patapievici: Cerul vãzut prin lentilã. Ed. Nemira, 1995. 225.
galom, elvárt magatartásformák összességeként, vagy politikai, hatalmi gyakorlatként,
végül pedig a kommunikáció szintjén mint retorika, a tömegeket befolyásolni
kívánó politikai diskurzusként.
A nacionalizmus esetében gyakran a diskurzus dimenziója a legfontosabb,
mivel ennekmûvelõi ritkán tudnak koherens eszmerendszert létrehozni,
és bizonyos esetektõl eltekintve nem kerülnek a hatalom gyakorlásának
próbája alá.
Következésképpen marad a mozgalmi jelleg, melynek motorja a diskurzus,
a nacionalista retorika.
Ez gyakran olyan intenzitású, mintha a nem létezõ koherenciát vagy
a nem gyakorolt hatalmat kívánná pótolni.
A román nacionalista diskurzus három fõ hibája (melyek nem is annyira
a szélsõségeket, hanem a mérsékelt, józan nacionalistákat jellemzik) a történelem
idealizálása, a nyugatellenes klisék terjesztése és a valós problémáktól való elszakadás.
a) A történelem idealizálása. Erre a típusú nacionalista diskurzusra a romantikus,
nosztalgikus elvágyódást kifejezõ történelemszemlélet a jellemzõ.
A nemzeti államot e nacionalizmus az õsi elõzményekbõl származtatja. A történelmi
múlt meghamisításával és a történeti adatok spekulatív átszerkesztésével
az õsi eredetmítoszhoz kapcsolódó nemzet és állam igazolására hivatalos
történelemszemléletet, politikai gondolkodásmódot és köznapi beállítódást
alakítottak ki.
Amúlt az érzelmek szintjén az irrelevancia erejével hat. A jelenben hasznosíthatatlan
emlékek formájában jelenik meg, melyben az álmodók ismét
nagyok lehetnek, nagyobbak, mint akkor, amikor a legnagyobbak voltak. Jóhiszemû
feltételezés mellett ez a fajta megközelítés nem szükségszerûen irányul
mások ellen, ugyanakkor arra sem alkalmas, hogy szembesítse a társadalmat
akár a múlttal, akár a jelennel, illetve hogy önértékelésében, öntudatában
valami pozitív, de legalábbis reális hatást kiváltson.
b) A nyugatellenes klisék. A másik fogyatékossága ennek a diskurzusnak,
hogy olyan nyugatellenes kliséket használ, amelyeket még a nemzetikommunista
diktatúra retorikájából örökölt. Miközben egyesek, akik mûvelik ezt
a „felvilágosult nacionalista diskurzust” kínosan ismételgetik, hogy nem
Amerika-ellenesek, nem Európa-ellenesek, hangvételükbõl valami buta
nemzeti gõg és lebecsülés érezhetõ ki a nyugatiak irányában, valami (általuk
mélyebb gyökerûnek vélt) nemzeti sértõdöttség, például a „jaltai árulás”
miatt. Ennek a szemléletnek a sajátossága, hogy miközben rendkívül érzékeny
a saját sérelmekre az elszenvedett történelmi igazságtalanságok miatt,
206 VARGA ATTILA
teljességgel érzéketlen a fennhatósága alá kerültmás népcsoportok ellen elkövetett
(esetenként sokkal súlyosabb) történelmi igazságtalanságok vonatkozásában.
Mi több, ezen történelmi események ideologizáltan, a nemzeti, nemzetállami
lét igazolásaként jelennek meg. Következésképpen, ami egyik nemzet
számára a történelmi igazságtalanság megnyilvánulását jelenti, ugyanazon
esemény más nemzet számára történelmi igazságtételt jelent. Túl
e kijelentés némileg közhelyszerû jellegén, tény, hogy ez a duzzogó és gyakran
történelmi okokra visszavezethetõ nyugatellenesség mögött egyrészt az
ancien régime-bõl örökölt reflexek, másrészt alig leplezhetõ kisebbrendûségi
érzések húzódnak meg. Ez utóbbiak pedig annál jobban körvonalazódnak,
ahogyan ez a nyugatellenesség makacs következetességgel társul, egy
már-már beteges ruszofóbiával, a demokráciára képtelen (bizonyára ortodox
hagyományaik miatt), amuzsikok utódaiként számon tartott orosz nép iránti
ellenszenvvel.
c)Avalós problémáktól történõ elszakadás jelenti a nacionalista diskurzus harmadik
fogyatékosságát. A normális nacionalizmus Romániában egy imaginárius
világot teremt, hiszen azok a hagyományok, azok a kulturális identitásértékek,
melyeket elõszeretettel állítanak szembe az európai szellemiséggel,
meglehetõsen meghatározhatatlanok, elmosódottak.
Valójában nincsenek olyan szellemi vagy morális értékek (kulturálisak
természetesen vannak), amelyek román nemzeti specifikumok lennének,
egyesek által újabban történõ gyakori emlegetésük (mint amilyen a becsületesség,
a keresztény erkölcsiség stb.) sokkal inkább az újdonság erejével bíró
felfedezésként hat. Mindez, a bizonyítási kényszer hatása alatt zajló értékkeresés
elvonja a figyelmet a valós problémáktól (attól a realitástól, mely
amúgy is másodlagos fontosságú), amelyekre egyébként sem tudnak politikai
megoldásokat felmutatni.
A „normális” nacionalizmusnak e retorikai fogyatékosságai valójában
hiteltelenítik azt az elméletet, mely szerint van jó és rossz nacionalizmus,
leleplezi az elõbbinek a szélsõségek irányába történõ elmozdulása elkerülhetetlenségét.
Ennek ellenére minden bizonnyal a kelet-közép-európai térségben
is létezhet olyan felelõs, nemzetileg elkötelezett, a nemzeti értékeket valló
és képviselõ koherens politikai eszmerendszer és ennek megfelelõ politikai
gyakorlat, mely anélkül érvényesül és érvényesíthetõ, hogy a szélsõséges
nacionalizmus ingoványos talajára tévedne.
Nacionalizmusok a politikai és kulturális nemzet határán 207
Nacionalista államfelfogás
Amikor a politika és kultúrnemzet fogalmi dichotómiáját a nacionalizmus
tükrében és magyar–román viszonylatban szemléljük, hajlamosak vagyunk
felületesmódon, bizonyos történelmi tapasztalatokra utalva kijelenteni,
hogy amagyar a kultúrnemzet fogalmát tekinti inkább sajátjának, a román
pedig a politikai nemzet fogalmát. E leegyszerûsítõ megállapításban kétségtelenül
meghúzódik a két nemzet eltérõ kultúrkörhöz kapcsolható affinitása,
hiszen amagyar inkább a német kultúrnemzet fogalmához kötõdik, a román
pedig a francia politikai nemzet fogalomhoz.Ennek nemcsak történelmi indítékai
vannak, hanem a legtágabb értelemben vett kulturális, szellemtörténeti
hagyományai is. Ugyanakkor ez a fajta szigorú megkülönböztetés sem elméletileg,
sem a gyakorlatban nem indokolt.
A politikai és kulturális nemzet fogalmai szituált tények, viszonyítási
alaphoz, nemzeti érdekhez köthetõ állapotokat jelölnek. Ennek például rendkívül
praktikus megnyilatkozása a román alkotmány azon tétele, mely szerint
az „állam alapja a román nép egysége” ( 4 (1) cikkely), és ha ezt összevetjük
azzal az elõírással miszerint a „nemzeti szuverenitás a román népet illeti...”
(2 (1) cikkely), illetve hogy „Románia közös és oszthatatlan hazája valamennyi
állampolgárának...” (4 (2) cikkely), alkotmányjogi szinten körvonalazódik
a politikai nemzet fogalma. (Más kérdés, hogy ezekbe az elõírásokban a szuverenitás
szempontjából bizonyos belsõ ellentmondás fedezhetõ fel.). Ugyanakkor
a 7. cikkely kimondja, hogy „Az állam támogatja a határon túli románokkal
való kapcsolatok megerõsítését, és közremûködik etnikai, kulturális, nyelvi és
vallási identitásának megõrzésében, fejlesztésében és kifejezésében...”. Ez utóbbi
kétségtelenül a jogi nyelvre fordítja a kulturális nemzet fogalmát.
Anemzeti kisebbségeknek tett politikai engedmények, vagy éppen becikkelyezett
jogosítványok, illetve a viszonylag feszültségmentesebb együttélés
sem változtatta meg a politikai elit és a társadalom közgondolkodásában elmerevedett
nemzetállam-felfogást, illetve nemzetállami nacionalizmust.Anemzetállam
alkotmányos megfogalmazásának törlésére tett magyar javaslatokat
amai napig a román közvélemény ellenséges megnyilatkozásnak, a román állammal
és nemzettel szembeni illojális tettnek minõsíti. (A változás, a nemzetállamról
megfogalmazott magyar kritikákkal kapcsolatosan, hogy nem hat
a meglepetés, az esetenként tettetett meglepetés erejével, hanem mintegy
megszokottá vált.)
208 VARGA ATTILA
A társadalom, a nemzet, az állam modernizációját lényegében sikertelen
(vagy kevés sikerrel kecsegtetõ) próbálkozások kísérik, minek következtében
bár formálisan Románia halad az európai integrációs struktúrák irányába, ez
nem jelenti az intézmények, a mechanizmusok és a mentalitás szintjén egyidejûleg
jelentkezõ fejlõdést. Továbbra is él, helytõl, párttól és helyzettõl függõen,
változó és eltérõ retorikai intenzitással az a nacionalista államfelfogás, melyet
leghívebben az egy és oszthatatlan állam, az egy kormány, egy nemzet, egy nép
képzete fejez ki. E nézet konkretizálásaként a vélt, ritkábban valós nemzeti akarat
és nemzeti érdekek érvényesítésére a központi, központosított, túlbürokratizált
irányítást részesítik elõnyben. Az ilyen felfogást elfogadó állam, a demokratikus,
széles hatáskörû, különbözõ típusú önkormányzatok kiépítése helyett,
inkább a központból delegált hatalmi szerveket mûködteti és elvi ellensége a kisebbségi
és nemzetiségi autonómiák bármely formájának.
Az etnikai elem, az etnikai felfogás alkotmányos szinten állam-meghatározó
jellegû, („Románia egységes nemzetállam”, „az állam alapja a román
nép egysége” stb.), a jogalkalmazás szintjén esetenként kirekesztõ módon értelmezhetõ,
amely kisebbségellenes joggyakorlathoz vezethet, vagy a létezõ
jogszabályok végrehajtásának késleltetéséhez, jogosítványok gyakorlásának
bürokratikus ellehetetlenítéséhez. Az ilyen állam potenciális, de valós lehetõségként
a nemzeti türelmetlenséget és arroganciát erõsítheti, „hozzájárulhat
egy sajátos belsõ és külsõ ellenségkép megszilárdulásához, az államon belül
élõ más nemzetek vagy nemzeti kisebbségek ellenségként való kezeléséhez
és általában az idegengyûlölethez.”17
A román nacionalista államfelfogás, de a szerb, a szlovák, az ukrán hasonló
koncepciók azt igazolják, hogy ezek nemcsak elméletekben, doktrínákban
öltenek formát, hanem politikai gyakorlatban, esetenként a hatalom kormányzati
szintû gyakorlásában.
Nacionalizmus a társadalomban
Ugyanakkor a nacionalizmus nem csak az elit privilégiuma, nem kizárólag
a politikai legitimáció eszköze, a tömegek számára távoli, megfoghatatlan
úri huncutság, hanem a román–magyar társadalmi együttélés egyik jellemzõ
vonása.
Nacionalizmusok a politikai és kulturális nemzet határán 209
17 Államelmélet… 206.
Hamis és romantikusan naiv az a közhelyszerû állítás, mely szerint az embereknek
nincsen bajuk egymással, jól megvannak, csak a politikusok szítják az
ellentéteket. A társadalom szintjén a társadalmi közgondolkodásban igenis jelen
van, akár bizonyos klisék szintjén is, a nacionalizmus mindkét oldalon. Ennek
egyik oka az eltérõ eredet-szemlélet, Erdély vonatkozásában az elsõség kérdése.
A román részrõl hangoztatott, de tudományosan alá nem támasztott
dáko-román kontinuitás elmélete a mítoszok világába helyezi az eredetkérdést,
és ezt a magyarok sohasem fogják elfogadni. Magyar részrõl a végletet az
jelenti, hogy a román nép lététsemfogadja el bizonyos történelmi korszakig.
Mindezek eltérõ attitûdöket és tudati percepciókat eredményeznek. Egy
közelmúltban végzett szociológiai felmérés három magatartást különböztet
meg az erdélyi románok és magyarok körében. Eszerint létezik egy kizárólagos
nacionalista, egy mérsékelt nacionalista és egy pragmatista magatartás.
A kizárólagos nacionalista attitûd és felfogás szerint az elsõ jelenlévõ, honfoglaló
joga több mindenre jogosít, mint a késõbb érkezett esete.
A mérsékelt nacionalista magatartás értelmében mindkét nemzet történelmileg
igazoltnak látja elsõbbségét, de jelenleg mindenki számára a jogegyenlõség
érvényesítését tartják követendõnek.
A pragmatikus felfogás szerint pedig az eredetkérdést nem kell társítani az
állampolgári jogok biztosításának követelményével.
A felmérés szerint a kizárólagos nacionalizmus fent jelzett formáját a megkérdezett
románok 23,3% vallotta, a megkérdezett magyarok közül pedig senki.
A magyarok még elméleti szempontból sem fogadják el, hogy az elsõbbség
jogán nekik, (tehát a magyaroknak) a románokhoz képest több jog járna.
A mérsékelt nacionalizmus esetében a románok 32,4 %-a és amagyarok
15,3%-a gondolja úgy, hogy a saját nemzetét illeti az elsõbbségi jog, de ami
nem kell, hogy befolyásolja a jelenlegi emberi és állampolgári jogok körét.
Végül pedig a pragmatikus magatartás esetében a románok 39,1%-a (relatív
többsége), míg a magyarok 71,8%-a (abszolút többsége) gondolja úgy, hogy az elsõbbség
kérdését semmilyen formábannemszabad összekapcsolni a jogegyenlõség
követelményével. Vagyis a megkérdezettek a jelzett arányban a történelmi
múlttól függetlenül a jelenben a jogok, a jogosítványok egyenlõségét választják.18
Mindez pedig azért rendkívül fontos, mert egyrészt jelzi a nacionalizmus
jelenlétét a társadalom szintjén is, ugyanakkor árnyaltan mutatja be annak
különbözõ megjelenési, megnyilatkozási formáit.
210 VARGA ATTILA
18 Alina Mungiu-Pippidi: Transilvania subiectivã. Ed. Humanitas, 1999. 97–99.
Afelmérés másik tanulsága pedig az, hogy egyrészt a többségi, a hivatalos
politika rangjára emelt nemzetállami felfogással sikerrel nem állítható szembe
egy hasonló intoleráns, kizárólagosságot, nemzeti elfogultságot, gyûlöletet
vagy mítoszokat (valóságként) hirdetõ kisebbségi nacionalizmus, másrészt
az erdélyi közgondolkodásra nem is jellemzõ ez a szándék.
A fenti elemzések, ha nem is tisztázzák a politikai és kulturális nemzet viszonyát,
mindenképpen érveket kínálnak a közöttük meghúzható határvonal
relativizálódása, elmosódása mellett. A kisebb, nagyobb intenzitással, de kétséget
kizáróan megnyilvánuló nacionalizmust (melynek eltûnését korábban
megjósolták, de tévedtek) kellett az elemzés középpontjába állítani, igazolva
egyben a nemzettel, a nemzeti léttel, a nemzetpolitikai stratégiákkal, a nemzeti
kisebbségek léthelyzetével, sajátos kettõs identitásával kapcsolatos kutatások,
elemzések elméleti és gyakorlati jelentõségét. Ilymódon a magyar nemzeti
közösségnek a nemzeti megmaradás és érvényesülés szempontjából három
irányban kell önmagát, viszonyulásait helyét és szerepét meghatározni.
Az elsõ a jogállam, a parlamenti demokrácia keretei között rendelkezésre
álló jogalkotási, végrehajtási és általában politikai eszköztár igénybevételével,
egy következetes folyamatos, érdekképviseleti, érdekérvényesítési és
jogvédelmi politikai cselekvés, mely az egyéni és közösségi jogok elismeréséhez,
becikkelyezéséhez és gyakorlati alkalmazásához vezet.
Amásodik irány a közösségünk és környezetünk valós állapotának felmérésébõl
adódó, jogszabályban elismert hatáskörökben megnyilvánuló, önmagunk
és a többség számára is koherens és elfogadható, illetve gyakorolható
módon meghatározott autonómiaformák koncepcionális kidolgozása, igénylése,
önálló intézményrendszer kiépítése.
A harmadik irány pedig a határokon átívelõ kulturális, szellemi nemzeti
egység megteremtése, a létezõ jogszabályi kereteken túl, ennek gyakorlati, az
emberi kapcsolatok, illetve a nemzeti tudat és a mentalitás szintjén történõ
megvalósítása.
E három irányban történõ összehangolt, megfelelõen súlypontozott cselekvés
távlati (nem nacionalista) koherens és harmonikus egységet képezõ
nemzetpolitikát körvonalazhat. Természetszerûleg nem lehet mindhárom
irányban egyazon intenzitással és eredménnyel cselekedni, de kellõ következetesség,
szakmai hozzáértés és politikai érzék mellett hatékony ellenszer lehet
egyrészt a többségi nacionalizmussal szemben,másrészt megóvhat esetleges
önnön (rossz) nacionalizmusunktól is.

forrás: epa.oszk.hu



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona