Koštunica újabb sikere

2007.11.08
Szerbia és az EU képviselői ma Brüsszelben parafálták a stabilizációs és társulási megállapodást. Az okmányt az EU részéről Olli Rehn, Szerbia képviseletében pedig Bozidar Djelic kormányalelnök látta el kézjegyével. Az ünnepélyes aktus jelentősége kitetszik abból is, hogy Boris Tadić Szerbia elnökének jelenlétében zajlott le. Ha mindkét fél aláírja a stabilizációs és társulási megállapodást, ezzel létrejön az első szerződéses viszony az EU-val. Szerbia számára így formálisan is megnyílik az Európába vezető út.
A parafálási ceremóniát megelőzően, tegnap, Olli Rehn, bővítési biztos kijelentette ugyan, hogy Hágának pedig ki kell adni a háborús bűnökkel vádolt, egykori magas rangú szerb katonai, illetve politikai vezetőket, köztük is elsősorban Ratko Mladić tábornokot, de ez a lényegen mit sem változtat.
A lényeg pedig az, hogy Koštunica borotva élen táncolva megköthette az EU-s meg¬állapodást anélkül, hogy végleg leadta volna Koszovót, kiadta volna Mladićot és társait, és visszafogadta volna Európából a minimum 47 ezer többségében roma menekültet.
Közben, s ez az igazi politikai teljesítmény, sikerült neki úgy elővenni a boszniai szer¬bek ügyét, hogy az már-már Koszovóval párhuzamos vitatémává vált az EU és Szerbia közötti kötélhúzásban. Ma már mindenki látja, Koszovó után jön Bosznia-Hercegovina, illetve a daytoni szerződés újratárgyalása. Legalább is a tárgyalások felújítása. Netán a Milošević-Tuđman megállapodás alapján. Annál is inkább, hiszen Bosznia-Hercegovina a kilencvenes években végrehajtott alapos etnikai tisztogatások után gyakorlatilag feloszthatóvá vált.

Manipuláció a koszovói szerbekkel

De, nemcsak a boszniai szerbek ügyének „felkarolása” jelzi, hogy Szerbia lényegében leírta a tartományt, s most igyekszik minél drágábban túladni rajta.
Koštunica eszét dicséri, hogy a Koszovóban élő mintegy harminc ezres szerb „előretolt helyőrséget”, a koszovói szerb értelmiséget magához kapcsolta azzal, hogy Szerbiából biztosít nekik fizetést. Ennek eredményeként, el tudta intézni, hogy a küszöbön álló koszovói választások képviselőjelöltjei között nincsenek jó szakemberek, s a szerbek részéről elismert kiemelkedő értelmiségiek. Trajković, koszovói szerb vezető szerint Belgrád ezzel megosztja a szerbeket. Értelmetlenné teszi a megmaradásért folytatott küzdelmüket.
Koštunica célja vélhetően az, hogy a potenciális optánsok ilyen nagy kontingensének fenntartásával, Koszovó függetlenné válása után szabadon dönthessen arról, kivonja-e onnan a szerb szürkeállományt és természetesen a vállalkozók egy részét is, vagy sem. Erre a politikai adura a szerb vezetőknek igencsak szüksége lehet, hiszen a koszovói albán vezetőknek is lehet, s bizonyára van is stratégiája. Korábban ezen a helyen már megírtuk: az albán stratégia a felszabadulás után a politikailag megfoghatatlan lélektani hadviselés és a kivásárlás. S a nemzetköziek bizalmának további fenntartása.

Egy év múlva vízum nélkül?

A társulási megállapodás Đelić kormányalelnök szerint (már pedig az ő EU-val kapcsolatos jóslatai általában helytállónak bizonyulnak) egy éven belül lehetővé teszi Szerbiának, hogy az EU-val elérje a vízummentességet. Igaz, Kacin a szlovén sztárdiplomata, aki az EU-ban egyre inkább átveszi az osztrákoknak fenntartott szerepet a „vad” szerb partner megregulázásában, tegnap erre vonatkozóan kijelentette: hosszú utat kell még Szerbiának megtennie ahhoz, hogy az egyezmény aláírására is sor kerüljön. Szerbiában azonban, ahol az állam vezetői, igaz eddig sikeresen, de mégiscsak egyik napról a másikra politizálnak, úgy látszik, senki sem hederít Kacin intelmeire.
Kacin megnyilvánulása nekünk vajdasági magyaroknak annyiban jelzésértékű, hogy Szerbia kötelezettségeinek pedáns felsorolásakor a kisebbségek nyílt és megoldatlan helyzetének rendezését meg sem említi. Rá tehát nem számíthatunk. De, kire számíthatunk?

Jöhetnek a menekültek!

A szerb képviselőház ma becikkelyezte mind a vízumkönnyítésről, mind a toloncegyezményről szóló egyezményt. Jöhetnek a menekültek, és ezentúl fizethetünk a magyarországi vízumért is.
A parlamenti vitában az ellenzék egy része bírálta a vízumkönnyítésre vonatkozó egyezményt is (leginkább azt kifogásolták, hogy csak az érdekeltek viszonylag szűk körének tesz engedményeket), de az össztűz mégis a toloncegyezményre összpontosult.
A toloncegyezményről folytatott vitában előkerültek a VMDP évek óta hangoztatott érvei. Az ország nem készült fel a többségében roma menekültek fogadására, s hogy azokat a hazatoloncolás után az állam magára hagyja, s hogy a menekültek nemhogy Koszovóba, de Szerbiába sem akarnak „hazatérni”. Főleg Šešelj radikálisai, (okkal) ostorozták az EU-t, hogy
Csak mazsolázik, a szegény szakképzetleneket pedig igyekszik haza liferálni. S hogy ez az eljárás nincs összhangban az emberi jogok nyugat által szorgalmazott nemes eszméjével.
Az elvi kifogások nem akadályozták meg a radikálisokat, hogy maguk kijelentsék: nem kellenek Szerbiának a hétpróbás kitoloncoltak, hiszen még a szerb nyelvet sem beszélik. Bezzeg nyelvtudás nélkül is jók voltak, amikor NATO bombázások idején a szerb rendőrséget és a katonaságot segítették elvégezve a legpiszkosabb feladatokat is.
A VMSZ-es magyar képviselők hangoztatták: félő, hogy a hazatérők tömegesen a Vajdaság magyarlakta települései veszik az irányt. S hogy ezzel a szerb állam hozzájárul az etnikai összetétel alkotmánnyal is tiltott megbontásához.

A szerb pártokban tevékenykedő magyarok megszavazták

Végül, mivel Šešelj radikálisai benn sem maradtak szavazni, a toloncegyezményt Koštunica-párt és koalíciós partnerei fogadták el. A hat ellenszavazat közül hármat a VMSZ képviselői adtak le. A négy Čanak-párti képviselő közül ketten szintén az egyezmény ellen szavaztak. Kuriózumként meg kell említeni, hogy az egyik roma párt képviselője, pont az, aki a VMDP magyar külügyminiszternek írt levele hírére, valamikor szeptemberben, fajgyűlölő pártnak nevezte a VMDP-t, most a toloncegyezmény ellen szavazott. Úgy látszik, időközben elfogytak mögüle a „jóindulatú” támogatók. Azok, akik miután felfogták, hogy ha Szerbiára rázúdul 100-150 ezer többségében roma menekült, ez nemcsak a magyaroknak okoz gondot, hanem a szerbeknek is, „megtértek”, s bőszen ellenezni kezdték a toloncegyezményt.
De nem lehetetlen az sem, hogy Sain képviselő urat éppenséggel elismerés illeti. Lehet, hogy két hónap alatt egyszerűen megérett benne a felismerés, hogy ha a németországi roma menekültek nem akarnak Szerbiába jönni, akkor a nemzettársuknak nem kell megszavazni a toloncegyezményt. A másik roma párt képviselője bezzeg nem tétovázott. Szó nélkül odaszavazott ahova a hatalom mondta.
Történt még valami, amit a vajdasági magyar szavazók, akik a választások idején valamelyik „jó, demokratikus szerb pártot” részesítették előnyben, akár szemléltető oktatásként is felfoghatnak: annak ellenére, hogy Varga László, a VMSZ képviselője érvelve, külön megkérte őket, hogy ne szavazzanak rá, a szerb pártok színeiben bejutott magyar képviselők, a magyarok érdekeivel szemben, bizony rászavaztak a toloncegyezményre.
Ennyit érnek a szerb pártokra leadott magyar szavazatok.
Ágoston András (VMDP Hírlevél)