Egypártok bánata – a demokrácia

Egypártok bánata – a demokrácia
Borbély László: Akkor más pártnak jut a 6 százalék
„Meg vagyok győződve arról, hogy ahogyan a kongresszus bölcs, az erdélyi magyar választópolgárok is bölcsek lesznek az Európai Parlamenti, az önkormányzati és parlamenti választásokkor egyaránt” – hangsúlyozta a miniszter, aki szerint azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy ha az RMDSZ nem jut be a parlamentbe, akkor más pártnak jut a korábban megszerzett 6 százalék. „Nem építettek, hanem romboltak. Nem átallottak román pártok színeiben indulni” – utalt az RMDSZ-en kívüli szervezetekre Borbély. Majd Tőkés László EP-választási indulására kitérve megjegyezte: „ő is tudja, hogy nem fogja elérni a 300 ezer szavazatot, nem is ezért csinálja”.

Ágoston András:
Káröröm nélkül

A Szülőföld Alap Regionális Egyeztető Fóruma, Gyurcsány Ferenc vezetésével a múlt kedden megalakult, de a kormányfő maga a sajtónak nem nyilatkozott. Gémesi Ferenc, a Mi­niszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára szerint „a fórumot létrehozó alakuló ülésen véglegesítették a 2007. évi támogatási célokra és prioritásokra beérkezett ajánlásokat, meghatározták a 2007. évi pályázat útján elnyerhető támogatásrész mérté­két, valamint kialakították az egységes támogatási elveket”.
Az ideges bizonytalanság, amely az összejövetelt a Vajdaságban megelőzte, a miniszter­elnöktől távozó egypártok vezetőinek lakonikus nyilatkozatait követően aligha csillapodott. Akik a kétpólusú kisebbségi politikai elitek nemzeti szárnyához tartoznak, akár kárörömöt is érezhet­tek, amikor a múlt héten Gyurcsány Ferenctől távozóban az egypártok hideg zuhany alól kilépett vezetőit szemlélték. A vezetők, akiknek a környezetükben kiépített hatalma, immár több mint tizenöt éve, alapvetően a Budapestről érkező támogatásoktól függ, nos, a pártelnökök, mint akik citromba haraptak, lakonikusan csak annyit mondtak: a puding próbája az, hogy megeszik. Leg­feljebb hozzátették: majd meglátjuk, milyen lesz a megvalósítás.

Erodálódik az egypártok tekintélye
Gyurcsány Ferenc miután leépítette a magyar-magyar kapcsolatrendszer intézményes formáit, úgy látszik tudatta a megjelentekkel: ezután Budapesten osztják a támogatásokat, közve­títők nélkül, pályázatok útján, „objektív mércék” alkalmazásával. Az egypártok vezetőinek poli­tikai akarata természetesen megnyilvánulhat. Az előkészítés során. A végső döntés azonban a kormányé.
Félreértés ne essék! Ebben az új rendszerben is jut azért némi adomány az egypártok holdudvarának, majdnem azt mondtam üzleti körének is. Ez látszik a VMSZ-es népnemzeti szer­kesztők reménykedve udvarló turbékolásából is.
Mindenki, akit illet, tudja, érzi: a pályázati úton az azt jelenti, hogy mindenkinek egyen­ként kell megbecsülnie magát. Nincs többet olyan, hogy valaki az őt etető kézbe beleharap.
Kasza Józsefnek, a vajdasági magyar egypárt elnökének sem felhőtlen az öröme.
Az ugyanis, hogy az elképzeléseikből mi valósul meg, teljesülnek-e reményeik, csak a támogatás folyósítása során derül ki.
Gémesi Ferenccel együtt megállapíthatjuk: a változás valóban „áttörésjellegű”.

Ez is kettős funkció, csak nem az ami kell
Előbb a történelmi VMDK-ban, majd a VMDP-ben hangoztattuk, hogy a magyarországi támogatásoknak kettős funkciót kell adni: segítsék magát az adott tevékenységet, egyszersmind serkentsék az autonómiatörekvéseket. Több jele is van annak, hogy a Gyurcsány kormány magát az elvet, miszerint a támogatásoknak is lehet kettős funkciója – elfogadja. S a maga módján al­kalmazza is.
Munkatársainak nyilatkozatai szerint Magyarország kiemelten segíti az EU-n kívüli ma­gyar közösségeket. Ez jó. De, a vajdasági magyarság számára a legfontosabb az, hogy ebből a támogatási rendszerből is hiányzik az autonómiatörekvések támogatása. Mint ahogy hiányoznak az érdekeltek széles köre számára elérhető éltető támogatások az oktatás és kultúra területén.
A magyar kormány körvonalazódó nemzetstratégiájában nem található a Kárpát-meden­cében élő magyar közösségek határmódosítás nélküli politikai integrációjának az eszméje. A má­sodik Gyurcsány-kormány illetékeseinek gyakori határon túli megnyilatkozásaiból, s az azokat övező koreográfiából kikerekedik a lényeg.
Eszerint a kisebbségi problémák a nagy EU-ban más megvilágításba kerülnek. Politikai partnerként nincs szükség magukra az egypártokra sem. A támogatások, pontosabban az azokra vonatkozó ígéretek így politikai helyett valamiféle ködös gazdasági dimenziókat kapnak. Ez a támogatási rendszer kiindulópontja.
Ezt a magyar kormányzati elképzelést fennhangon dicsérni nem kötelező, de célszerű.

Bajunk magával a politikával van
Azt nem kifogásolhatjuk, hogy a magyar kormány a határon túli magyar egypártok ügyé­ben a budapesti támogatások leosztásának jogát, s a vele járó hamis politikai pertnerségi viszonyt radikálisan leépíti. Hasznos az is, hogy politikai súlyuknak megfelelő versenypártokként igyek­szik őket besorolni. A vajdasági magyar nemzetrész számára azonban nem ez a fontos. A kérdés az, mire akarja a magyar kormány felhasználni a magateremtette új helyzetet?
A baj az, hogy ezeket a hasznos lépéseket nem váltotta fel a magyar kormány, vagy a ma­gyarországi politikai elit egészének a határozott fellépése autonómiaügyben, s nem kezdődött meg a nemzet más nagy kérdéseinek rendezése sem.
A Regionális Egyeztető Fórum intézménye, s az új támogatási rendszer nem alkalmasak a nagy, a nemzet egészét érintő kérdések felvetésére, kezelésére.
Mi lesz a schengeni vasfüggönnyel és ezzel összefüggésben a kettős állampolgársággal? Lesz-e betelepítés, vagy a magyar kormány megpróbálkozik más lehetőségekkel is. Például an­nak tisztázásával, hogy a Magyarországon is fogyatkozó magyarság megoldandó kérdése, érinti-e a határon túliakat, mondjuk a dél-bánáti szórványt? Az egymillió ázsiai bevándorló letelepítéséről szóló „tudományos” munkaprogram változás ugyan, csak elfogadhatatlan.
A vajdasági magyarok vonatkozásában felmerül teljesen új gond is. Minek ad elsőbbséget a magyar kormány: az EU-ban vállalt, s az ott megszabott kötelezettségnek, vagy a vajdasági magyarságnak? Szerbia jó szomszédjaként, a különféle tolerancia-programokat szorgalmazza, amiből a vajdasági magyarságnak – eddig legalább is – semmi haszna nem volt, vagy a magyar autonómia-törekvéseket részesíti előnybe?

A tapasztalatok lehangolóak.
Itt van például a Djindjic-utód, Tadic elnök esete. Emlékezetes, hogy a magyar kormány illetékesei személyesen (találkozók, nyilatkozatok stb.) is bekapcsolódtak a januári parlamenti választások kampányába. Azzal a kimondott európai céllal, hogy a demokratikus erők győzel­mére van szükség Szerbiában, a magyar szavazókat igyekeztek rábírni arra, hogy a magyar párto­kat mellőzve pont „erre a jó, demokratikus szerb pártra” szavazzanak.
Tadic – igaz nemcsak Budapestnek köszönhetően – meg is kapta a magyar szavazatok felét. Be is juttatott egy egész magyar képviselőt a szerb parlamentbe. Egy adai nagyvállalkozó a hírek szerint valóban tehetséges fiát. Ez lenne Tadic köszönete Budapestnek? Úgy látszik igen. Mert ezzel a gesztussal úgymond letudta az őt kötelességszerűen támogató Budapest szolgálatait. Mehet a szekér tovább. Tadic, igaz nem Belgrádban, hanem lenn Nisben, talán, hogy kevesebben hallják, azzal biztatta pártja főbizottságának tagjait, hogy Koszovo ügyében megdolgozzák nem­csak a nagyokat, hanem az ilyen vagy olyan tisztségeket betöltő kisebb országokat is. Tudnia kell ugyanis mindenkinek, hogy Kosovo leszakadása könnyen válsághoz vezethet a régióban. Ilyen fejleményekre szerinte Szlovákiában is lehet számítani.
Budapest egyelőre hallgat. De mit is mondjon? Mit is mondhatna?
Nagyon, nagyon hiányzik a kétharmados nemzetben gondolkodó többség magában a ma­gyarországi szavazótáborban.

Dokumentumok:

VMDP IT Topolya
Értesítés
Január 10-én idult és március 15-ig tart a VMDP IT topolyai szervezetének második jóté­konysági akciója, melynek során a szervezők Húsvétkor (április 8-án) szeretnék megajándékozni a rászoruló gyermekeket. A gyűjtés folyamán tartós élelmiszert, ruhaneműt, édességeket, játéko­kat, tanszereket és tisztálkodási szereket gyűjtenek.
A szervezők örömmel várják az adományokat. Lepjen meg kész ajándékával egy vagy több rászoruló gyermeket.
Részletesebb tájékoztatót a vmdpit-topolya@c2.hu, illetve a boldogsagkerestetik@mailbox.hu e-mail címek egyikén, vagy a 063/715-68-32-es mobilszámon kaphatnak az érdeklődők.
A csomagokat Topolyán a VMDP irodájában adhatják át, kedden és csütörtökön 9 és 12, valamint szombaton 13 és 16 óra között.
„Ne feledjük, a boldogság ott van szívünkben, csak meg kell azt találni.”
Topolya, 2007.02.27.
Bozsik Zsolt

„Társaság a Kárpát-medence Magyarságáért”
civil szervezet
Budapest

A NEMZET ÁLLAPOTA A KÁRPÁT-MEDENCÉBEN,
A 21. SZÁZAD KÜSZÖBÉN (2.)

Általános következtetések: jelentős magyar közösség még négy, hazánkkal szomszédos országban él. Közülük Szlovákia és Románia ma már az Európai Unió tagállama. Joggal felte­hető kérdés az, hogy alakulhatnak az elszakított magyar nemzetrészek megmaradási kilátásai, mit remélhet a Közép-Európában 87 évvel ezelőtt több részre szakított magyar közösség az Európai Unió kisebbségvédelmi politikájától?
Sajnálatos tény, hogy a történelmi tényeket mellőzve, a szomszédos országok alkotmá­nyainak egyike sem ismeri el az évszázadok óta helyben élő, ma is jelentős létszámú magyar kö­zösségek államalkotó szerepét, hanem őket, más nemzeti közösségekhez hasonlóan, egy kisebb­ségként kezeli, s kizárólag a többségi nemzetet ismeri el államalkotó tényezőként. Ebből számos dolog következik. A legfontosabb az, hogy az őshonos, nemzetalkotó magyar közösségeket meg­illető jogokat egyfajta kisebbségi jognak tekintik, s csak ennek a keretei között hajlandók ezeket kezelni. A trianoni békediktátummal szétszakított, nemzeti önérzetében rendszeresen megalázott, s az e szerződésbe foglalt közösségi jogaitól is megfosztott magyarság helyzete lényegében az Európai Unió keretei között sem változott, sőt, az önmagukba zárkózó többségi nemzetek még a nemzetközi egyezményekben foglalt jogok érvényesítésére sem nyújtanak lehetőséget. Márpedig ezek léteznek, az ENSZ kisebbségi alapokmányában (az ENSZ Közgyűlés által 1992. december 18-án elfogadott, 47/135 sz. határozata) és az EU kisebbségi Keretegyezményében (elfogadta az Európai Parlament, Strasbourg-ban, 1995. februárban).
A fennálló problémák elfedésére rendszeresen előforduló érvelés a határok légiesítése, s ezzel a fizikai határok feloldódása. Ez az érvelés a lényeget fedi el: a nemzet szellemi újraegye­sítésének elsőrendű akadálya ugyanis nem fizikai, hanem szellemi természetű. S ebben a tekin­tetben a határok légiesítése semmit sem old meg. A várakozásokkal ellentétben, az Unió tagor­szágává vált többségi nemzetek (szem-ben a Balti államok felfogásával) úgy értékelik a kialakult helyzetet, hogy most már az Unió szentesítésével folytathatják az őshonos magyar közösségek jogfosztását, hiszen a gyorsuló ütemű asszimiláció néhány évtizeden belül az általuk kisebbségi kérdésnek tekintett „ problémát amúgy is megoldja”.

Szerbiai magyarok: a lelkek, hagyományok, területek kohézióját pusztító háború sújtotta Szerbiában élő délvidéki magyarság helyzete különösen kritikus. Az alapvetően mezőgazdasági tevékenységet folytató magyar közösségekben korábban is viszonylag alacsony volt az értelmiség részaránya, ami az önszerveződés egyik, alapvető akadályát képezte. Az első magyar érdekképvi­selet, a történelmi VMDK széthullásában, a máig kialakult széttagoltság tekintetében a megosztó tevékenységet folytató szerb nacionalista hatalom és az anyaország tétlenségem, koncepciótlan­sága egyaránt felelősséget visel. Ma már négy magyar politikai szervezet kíséreli meg az egyre csökkenő létszámú magyar szavazók voksait megszerezni, egyre kevesebb sikerrel. A többségé­ben évszázadok óta a magyar közösségek által lakott területekre tömegesen betelepített dél-szer­biai, háborús menekültek fellazították az etnikumok közötti, békés együttélés hagyományos ke­reteit. Növekszik a türelmetlenség, a hatalom szemhunyása által ösztönzött, büntetlen erőszak, ami tovább növeli a magyar közösségek saját, politikai érdekképviseleteikbe vetett bizalmatlan­ságát. S most, újabb, hasonló veszély fenyeget.


A magyar közösségek létszáma, három évtized alatt, Szerbiában is közel a felére, félmilli­óról 280 ezerre csökkent. A központi jugoszláv, majd szerb állam- és gazdaságirányítás össze­omlása versenyhelyzetet teremtett az alul-foglalkoztatott népesség körében, amiből következete­sen a nemzeti kisebbségben élő közösségek kerülnek ki vesztesen. A privatizáció során az elsze­gényedett, önfenntartásra berendezkedett magyar földművesek döntő többsége nem kerülhet ver­seny-helyzetbe, mert az egyik napról a másikra élnek, nem rendelkeznek számottevő vagyonnal. A munkalehetőség és az önálló működésre alkalmas, családi vagyon hiánya a nemzeti identitás feladása, a gyorsuló asszimiláció irányába sodorja őket. A fokozatosan gyengülő érdekérvénye­sítési képesség magával hozza az asszimiláció veszélyének növekedését, amit a legutóbbi, 2007 januári választási eredmények fényesen igazoltak.
forrás: hírlevél VMDP