Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció

A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Február 25
A kommunizmus áldozatainak emléknapja

Schmidt Mária a Terror Háza Múzeum előtt: "Amíg emlékszünk a múltunkra, addig nemzet maradunk. Amíg együtt hajtunk fejet a diktatúrák áldozatai előtt, és nem felejtjük, mivel tartozunk hőseinknek, addig szabadok maradunk. Mi magyarok nem tudunk szabadság nélkül élni. Most azt kell megmutatnunk, hogy hogyan élünk a szabadsággal".

Sólyom László köztársasági elnök Csolnokon:. „Az ünnepség előtt beszélgettem a község polgármesterével és a csolnoki rabokról készített dokumentumfilm rendezőjével. Mindketten el­mondták, hogy milyen nehezen nyíltak meg az emberek, milyen nehezen oldották fel hallgatásu­kat. Szó volt arról is, hogy ebben a sváb nemzetiségi községben milyen kevesen jelentkeztek a kisebbségi önkormányzati választásokra. Én minderre egy idézetet mondanék: „Ne féljetek!”.

Ágoston András:

Érzékeny témák
Felfordulás a betelepítések körül

Kiseb! b felford csütörtök délelőtti megbeszélésén a népjóléti kérdésekkel is foglal­koztunk, és ennek keretében Svetlana Gagic, az óbecsei Szociális-védelmi Központ igazgatónője közölte, hogy egy már itt lévő kosovói család invitálására egy újabb öttagú család érkezett. Ennek alapján úgy véljük, hogy ez a jelenség tovább eszkalálódhat. Korábbi információink vannak arról, hogy előreláthatóan Péterrévére nagyobb számú kosovói egyén érkezik. Erről nyilvánosan be­szélnek a faluban élők. A tanácsból valamennyi tag és a községi elnök is határozottan kiállt az ilyen beköltözés megállítása mellett.
A VMDP közleményre elsőnek a VMSZ helyi szervezete reagált. Knézi Péter, a VMSZ helyi szervezetének elnökeként jóllehet maga is részt vett a községi tanács szóban forgó megbeszélésén anélkül, hogy jelezte volna, romákról volt szó, elutasította a VMDP közleményét és álhírnek nevezte a betelepülésről szóló híreket.
Az óbecsei helyi szerb vezetők is nyilatkoztak a Magyar Szónak. Ők már konkretizáltak: „az utóbbi időben az óbecsei községben bizonyos számú Kosovóból származó roma család érke­zett…
Arról is szó volt, hogy ezek a különjuttatások esetleg vonzóak lennének a máshol élők számára, és kiválthatnák az óbecsei községbe való költözésüket. (Dusan Jovanovic, polgármes­ter.)
Svetlana Gagić, a Szociális Központ igazgatója nem tud arról, hogy bárhonnan szerve­zetten érkeznének új betelepülők, „noha nyilvánvaló, hogy bizonyos mozgások azért előfordul­nak”.
- Nemrég egy olyan öttagú kosovói roma család érkezett, amely korábban Szabadkán tartózkodott. A család tagjai onnan kijelentkeztek, és Óbecsére bejelentkeztek. Beadták igényüket a szociális támogatásra is – mondta az igazgatónő.
A Magyar Szó óvatosan a VMDP oldalára állt. A lap szerint „a nyilatkozatok alapján egy­értelműen megállapítható, hogy az óbecsei községben egyedi odaköltözések bizony előfordulnak. Az is nyilvánvaló, hogy az őshonos lakosság nemzeti hovatartozástól függetlenül tart egy újabb idetelepedési menekülthullámtól”.
Ezek a tények.
Akkor most ki fejezi ki jobban az „őshonos lakosság” menekülthullámtól való félelmét a Knézi-féle VMSZ-es, vagy a VMDP óbecsei szervezetének a közleménye? Hacsak nem arról van szó, mint eddig. A VMSZ „kormányzati felelősségvállaló” igyekezete ezúttal is győzött. Hagyni kell a ”magyarkodást” addig, amíg el nem dől, bekerül-e Kasza a kormányba.

Tudatlanság, vagy szándékos zavarkeltés?
A Kurir c. szerb bulvárlap magától értetődően felkapta a témát, s egy csavarintással máris leszögezte, hogy a magyarokkal baj van, mert meg akarják akadályozni a lakóhely szabad meg­választását. Persze a lap erősebben fogalmazott.
Sajnos, a mértéktartás, ha a magyarok gondjairól van szó, nem szokása a Vajdasági Füg­getlen Újságíró Egyesületnek sem. A magukat demokratának nevező szerb újságírók szervezete, amelynek szép számmal van magyar tagja is, közleményében megállapítja, hogy a Kurir nevű bulvárlap A magyarok elkergetik a kosovói szerbeket Vajdaságból című írásával „ki tudja hányadik alkalommal állt a nacionalista hisztéria és propaganda szolgálatába”, de a félreértések elkerülése végett rögtön megnevezi az igazi bűnöst is. Mellőzve logikát, valamint a tényt, hogy Becsén kizárólag a kosovói romák megjelenéséről és követeléseiről volt szó, s hogy a gondot elismerték a becsei szerb vezetők is, az újságírók közleménye egybemossa a VMDP-t és a Kurir c. belgrádi bulvárlapot. Közleménye hanyag eleganciával kimondja, hogy „az ilyen hangvételű írásra az okot a VMDP közleménye szolgáltatott, amely arra figyelmeztetett, hogy kezdetét vette a kosovói szerbek tervszerű betelepítése a magyarlakta községekben”.
Ezek a tények.
Olvasták ezek az urak és hölgyek a VMDP közleményét, netán az óbecsei szerb tisztség­viselők nyilatkozatait?

A felfordulás lehetséges okai
A lecsengő, s szerencsére csak a sajtó világában tapasztalható felfordulásnak több oka le­het. A Vajdasági Magyar Demokrata Párt – legutóbb a vajdasági képviselőház VMSZ-es Korhecz nevével fémjelzett 1.5 millió eurós több évre kiterjedő, s a menekültek ingatlanvásárlását segítő határozata kapcsán – a betelepülésekkel már többször foglalkozott.
Jeleztük, hogy a menekültüggyel összefüggésben Kosovo státusa meghatározásának kér­dése Szerbia, s különösen a vajdasági magyarok számára csak másodrendű jelentőséggel bír. A baj az, s ennek köszönhető az euróban kifejezett „nagylelkű” nyugati támogatás, hogy a NATO bombázásokat követően a szerb rendőrséggel és katonasággal együtt nagyszámú, hétpróbás szerb és roma vonult vissza. Közülük sokan meg sem álltak Németországig. S most a bombázások előtti történések során szerzett tapasztalataikkal egyetemben, menedékesként, ott várják tetteik elévülését, sorsuk jobbrafordulását. A többi között a vajdasági demokratikus parlamenti koalíció menekültügyi projektumának jóvoltából.
Másrészt – ezt is hangsúlyoztuk – Kosovo ilyen vagy olyan önállósulása után menekült­hullám nem várható. Ugyanakkor, az egyedi, vagy családos kitelepülés, azok részéről, akiknek nincsenek kivásárlásra alkalmas ingatlanaik Kosovóban, már több éve folyamatban van. Ez a „szállingózás”, mihelyt elindul a vajdasági demokratikus koalíció menekültügyi projektumának megvalósítása, igencsak felgyorsulhat.
A „szállingózás” nemcsak Óbecsén jelent gondot. Szabadkán már évek óta panaszkodnak a polgárok, hogy vélhetően a szociális ellátás hiányosságai pótlására hivatott „megélhetési bűnözés” egyre gyakrabban személyükben is érinti őket. A szemtelen és felderítetlen lopások egész Észak-Bácskában elszaporodtak.
Az, hogy hatalmi pozícióban a VMSZ minderre álhírt kiált, az nem javít, inkább ront a különben is súlyos helyzeten. Most nem arra van szükség, hogy Óbecsén és másutt a VMSZ emberei szépítgessék a valóságot, most éppen azért, hogy fékezzék a kormányalakítási tárgyalásokon lejtőre került VMSZ-es szekeret, hanem arra, hogy összefogjunk. Ha a vajdasági magyarság alapérdekeiről van szó, ez az egyetlen hatékony politikai fellépés. A vajdasági magyarságnak erre van szüksége. Hogy Óbecsénél maradjunk: a múlt század kilencvenes éveiben bizony a VMSZ-es magyar polgármester fogadta be a menekülteket. Már régen nincs VMSZ-es polgármester Óbecsén. S ha a VMDP ma is a vajdasági magyarság alapérdekeit szem előtt tartva megkondítja a vészharangot, akkor annak nem a nyelvét kell lefogni, hanem segíteni kell húzni a kötelet.
Végül, de nem utolsó sorban. Nagyon örülnénk, ha a köztársasági menekültügyi hatósá­gok ígérete beválna és nem kerülne sor kosovói menekülthullámra. Azt viszont a Vajdaságban – remélhetőleg nemcsak a magyarok – nem szeretnénk, ha az egyéni, vagy csoportos ! „ fokozatos összezsúfolásával netán felgyorsuljon a magyar populáció önkéntes elvándorlása?
Szeretnénk remélni, hogy a körülmények gyors átalakulása (első sorban Kosovo státusának rendezése), vagy egyszerűen a távlati szerb nemzeti érdekek felismerése okán a tisztán látók kerekednek felül. Ez most egyaránt érdeke a vajdasági szerbeknek meg a magyar közösségnek is.
De, hátra van még a fekete leves. A nyugati országokból hazatérő menedékesek szintén a magyarok közé kívánkozó, vagy ide irányított fenyegető hulláma. Elképzelhető, hogy a tisztánlátók és a „légyvadászok” velük kapcsolatban lényegében ugyanazt gondolják? Erre még gondolni is rossz.
Csak Budapest ne hallgatna olyan kitartóan!

Dokumentomok:

.
Az anyagot azzal az alapvetéssel kezdik, hogy Magyarországnak az unió törekvéseivel összhangban kell megalkotni a nemzeti migrációs stratégiát, mert az abban foglalt célok évtize­dekre meghatározhatják Magyarország Európán belüli pozícióját, és a magyarországi adottságo­kat és érdekeket figyelembe véve fenntartható fejlődést eredményezhetnek nemzetgazdasági, tár­sadalmi és demográfiai szinten.
Az anyagban munkerő-piaci és demográfiai érvekkel támasztják alá, miért lenne szükség számottevő bevándorlásra Magyarországon, de az esetleges negatív következményekre is felhív­ják a figyelmet. Mint írják, kimutatható, hogy a hazai munkaerő-kínálat sem mennyiségében, sem minőségében nem tudja majd kielégíteni a hazai munkaerő-keresletet, ezért a harmadik országok állampolgáraival szembeni korábbi korlátozó intézkedések fokozatos lebontása, és egy nyitottabb munkaerő-piaci politika kialakítása válik szükségessé, különösen a képzett szakmunkásokra, szolgáltatásban dolgozókra vonatkozó befektetői, foglalkoztatási igények rugalmas kielégítésére figyelemmel. A készítők rámutatnak, hogy hatékony intézményrendszert kell kialakítani a migránsok társadalmi integrációja céljából.
Az anyag azzal is érvel, hogy Magyarországon szükség van a nemzetközi vándorlás pozi­tív hatására a népességfejlődés kedvezőtlen tendenciáinak - az alacsony természetes reprodukció okozta létszámcsökkenésnek és a korstruktúra öregedésének - mérséklésére.
Figyelembe véve "a Magyarországra érkező nem magyar ajkú migránsok származási or­szágának jellegét, hazánk számára az ázsiai migránsok különösen fontos szerepet kaphatnak a jövőben. Erre a ma is megfigyelhető folyamatra, jelenségre - a benne rejlő lehetőségek kiaknázá­sának céljából indokolt ráerősíteni azzal, hogy egyes munkaerő-piaci szektorokban, és egyes személyi kör részére (pl. önfoglalkoztatók, kulcsszemélyzet) külön programokkal segítjük az ázsiai migránsok bevándorlását Magyarországra" - olvasható a dokumentumban.
A készítők azzal számolnak, hogy a nemzetközi vándorlás hosszabb távon jelentős kül­földi eredetű népesség kialakulásával jár: a külföldiek létszáma megtízszereződhet, arányuk pedig akár 10 százalék fölé emelkedhet a század első felében.
A dokumentum ugyanakkor arra is rámutat, hogy a nemzetközi vándorlás önmagában nem oldja meg a népességfejlődés problémáit, így a demográfiai fejlődés fenntarthatósága to­vábbra is erősen a gyermekvállalás és a hosszabbodó élettartam függvénye marad. Az anyag arra is felhívja a figyelmet, hogy az évi 30 ezer fős bevándorlási többlet, bár számottevően javítja a demográfiai kondíciókat, ugyanakkor igen nagy nyomást jelent a munkaerőpiacra. "Egy állandó­sult magas szintű bevándorlás változatlan gazdasági aktivitás mellett hullámhegyszerűen vonul végig a munkavállaló korosztályokon, jelentős feszültségeket keltve a munkaerőpiacon" - vélik a készítők, akik szerint a munkaerő-piaci nyomás csökkentése érdekében ajánlható a családok be­vándorlásának ösztönzése.
A dokumentum "rendkívül érzékeny problémaként" ír a szomszédos országok magyarsá­gának Magyarországra történő esetleges tömeges vándorlásáról, hangsúlyozva, hogy olyan meg­oldást kell találni, amely nem eredményezi a határon túli magyar közösségek eltűnését a tömeges áttelepedés következtében.

(MTI után)
Forrás: Hírlevél VMDP



HÍREK
Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona