Feltétel, ami nem az

Feltétel, ami nem az

„A VMSZ hajlandó kormányzati szerepet vállalni egy európai irányzatú demokratikus ko­alícióban, ha elfogadják a magyarság helyzetére vonatkozó követeléseit” – mondta lapunknak Búnyik Zoltán, a parlamentbe bejutó magyar tömörülés alelnöke.
(MH 8.)
Kommentár: A baj csak az, hogy a! VMSZ hon Demokrata Pártja a vajdasági magyarok szavazataira ácsingózik. Most, a választási kam­pány lezajlása után ezt az álláspontot érdemes nem revideálni (hiszen a szerb pártvezetőhöz való viszonyulás már evidencia), de egy más szemszögből újra megvizsgálni.
Érdeke lenne a Magyar Köztársaság illetékeseinek, hogy az EU intenciókat figyelembe véve, durván szólva a vajdasági magyarok helyett a belgrádi szerb párt kampányának adjon he­lyet? Egy közszolgálati médiában? Bizony lehetséges. Ilyesmi, vagy valami hasonló, korábban is megtörtént. Jól emlékezünk még arra, hogy az akkori EU-kedvenc, a néhai szerb miniszterelnök Djindjic felé is sugárzott a budapesti jóindulat.
Ezen a ponton fel kell tennünk még egy kérdést: jó az a magyar kormánynak, vagy az egész budapesti politikai elitnek, ha a kétpólusú vajdasági magyar politikai elit rivalizáló cso­portosulásai maguk navigálják be magukat a hídszerepbe? Érdeke ez a magyar nemzet egészé­nek?
Mármint az, hogy egy politikai helyzetben Budapesten megtörik egy felfuvalkodott opció képviselőjének az önbizalmát? S hogy így helyére kerülnek a dolgok?
Lehet, hogy igen!
Pontosabban, igen, ha ezt a budapesti lépést, mint ahogy a támogatások központosítását is, a magyar-magyar kapcsolatok másfél évtizedes modellje leépítésének tekintjük. Amelyet egy újabb modell kiépítésének folyamata követ.
A kérdés persze az, lesz-e egyáltalán újabb modell? Vagy marad a határon túli magyar ki­sebbségek lábtörlő szerepének bebetonozása. Hogy az autonómiáról, a részarányos parlamenti képviseletről, a menekültek betelepítéséről és ezzel összefüggésben a szórványokban máris fel­gyorsult asszimilációs folyamatokról ne is beszéljünk.
Hogy mit tesz a magyarországi politikai elit azt nem tudhatjuk. Azt viszont a helyzet is­meretében megjósolhatjuk, hogy a negyven-ötven éves magyarországi politikus nemzedéknek még tíz éve lehet arra, hogy a Kárpát-medencében élő magyar közösségeket beemelje nemzetbe.
A VMDP-ben továbbra is a határmódosítás nélküli nemzeti integráció folyamatainak vég­hezvitelét tartjuk a nemzet egésze számára hasznos megoldásnak.
Ebbe belefér a kisebbségi egypártok szarvának letörése, s a támogatások központosítása is. De, csak egy feltétellel. Ha a szomszédos államokkal fenntartott bilaterális kapcsolatokból kiiktatott kisebbségi politikai elitek a helyükre kerülnek, a kisebbségi közösségek számára vi­szont Magyarország nyíltan, mélyen európai partnerei szemébe nézve, legalább nem-területi nemzeti alapú autonómiát és részarányos parlamenti képviseletet követel. Ez lenne a nemzet egé­szének szempontjából is jó megoldás. Persze Magyarországnak is lehetővé kell tennie a részará­nyos parlamenti képviseletet. Nem a kisebbségi politikai elitek, hanem a kisebbségi közösségek minden tagja pozícióját kell megerősíteni. Természetesen a kettős állampolgárság intézményével is.
Hogy kell-e a Kátpát-medencében élő magyar közösségek autonómiájának kérdését pont Budapestnek európai szintre emelni? Ezt felelőssége tudatában Budapestnek kell eldöntenie.
Serkentő lehet, hogy a kisantant részéről elcsattanó pofonok erélyes demokratikus válasz és új kezdeményezések hiányában csak szaporodnak. S hogy Magyarország tekintélye az EU-ban nem nő, hanem csökken.

A magyarázat a hatalmi viszonyokban keresendő
A szerbiai parlamenti választások értékelése során sokan megállapították: a vajdasági ma­gyarság nem kapott számarányának megfelelő helyet a szerb parlamentben.
A Magyar Összefogás Koalíció közleményben tudatta: elfogadja ugyan a szavazók dönté­sét, de programját (tényleges autonómia, a menekültek betelepítésének ellenzése, a részarányos kisebbségi képviselet a parlamentben, új törvény az önkormányzatokról), továbbra is időszerűnek tartja és a parlamenten kívül is küzd azok érvényesítéséért.
A sikertelenség okáról a Koalíció közleménye megállapítja: „Ezek a választások megmu­tatták, hogy sok pénz és gazdaságilag erős hitelezők nélkül nem lehet a választási kampányt eredményesen megszervezni. A Magyar Összefogás Koalíciónak nem volt tehetős támogatója illetve hitelezője. Ebből kifolyólag gyakorlatilag média-megjelenése sem”.
A VMSZ a választási kampány során szerbiai versenypártként viselkedett. Kampánya nagy csinnadrattával, az óriásplakátok halottaknak is esélyt adó ígéretével, disznóvágások köze­pette zajlott. De, s ez a legfontosabb, szerb nyelvű programjában szó sincs például a vajdasági magyar autonómiáról, s egyáltalán, a vajdasági magyar közösség alapérdekeiről és a párt ezzel kapcsolatos elképzeléseiről. A sikertelenség okát Kasza abban látja, hogy „a Demokrata Párt (DS), a G17 Plusz, valamint a Liberális Demokrata Párt-Vajdasági Szociáldemokrata Liga-Szer­biai Polgári Szövetség-Szociáldemokrata Unió (LDP-LSV-GSS-SDU) alaposan "rástartolt" a vajdasági magyar szavazókra.
A Magyar Összefogás Koalícióra (MÖK) leadott mintegy 12 ezer szavazat Kasza szerint elveszett, hiszen „Ágostonék és Pállék nem jutottak be a parlamentbe. Ennek a koalíciónak való! ­jában csak egy célja volt: hogy gyengítse a VMSZ erejét.”
Losoncz Alpár, független liberális elemző megállapítja: a magyar választók hátat fordí­tottak a magyar pártoknak, s a többségiekre szavaznak. Ennek oka szerinte nem az, hogy a szava­zók a nemzeti alapú ideológiának fordítottak volna hátat. Hiszen a demokratikus szerb pártok programja, amelyek szavazataikat megszerezték, szintén nemzeti vonásokkal színezettek.
Nézzük meg közelebbről a fenti érveket.
Figyelemmel a tényekre, Losonc Alpárnak alapjában véve igaza van. A Tadic-féle De­mokrata Párt rávert a magyarokra csaknem minden a magyarok számára fontos régióban. Első­sorban Szabadkán. A VMDP-ben már a VMSZ 2003-ban bekövetkezett fiaskója kapcsán meg­mondtuk: a magyaroknak elege van a basáskodó és a saját zsebre dolgozó VMSZ-ből. S inkább szavaznak „egy jó demokratikus szerb pártra”, amelynek Budapesten is van támogatottsága, mint „a veszekedő magyarokra”. Hátha onnan csurran-csöppen valami nekük is. Ez persze illúzió, de egyre hatékonyabb illúzió.
Losoncz Alpár véleménye is ebben a szférában mozog. A Gradjanski list c. újviédéki na­pilapban a magyar szavazóbázis elmozdulását kommentálva kijelentette: „a magyarázat a hatalmi viszonyokban keresendő”.
Kasza szemmel láthatóan kettős mércét alkalmaz: szerbiai versenypárt akar lenni, anélkül, hogy odafigyelne a vajdasági magyarság tényleges érdekeire, ugyanakkor ki szeretné sajátítani a magyar szavazókat. Ez fából vaskarika. Nemigen szokott sikerülni.
A Magyar Összefogás Koalícióra vonatkozó vádaskodását illetően azért tudni kell, hogy a VMDP és most a Koalíció szavazói tudatosan választanak. Nem először. Őket, akik Szalma Jó­zsef akadémikussal az élen több mint 13 000-en vannak, sem munkahely-ígéretekkel, sem disz­nótorossal nem lehet becsapni. Pontosan tudják, hogy milyen programra, milyen politikai törek­vésekre szavaznak. Ők a saját érdekeiket is a közösségünk felemelkedésének folyamatában látják érvényesíthetőnek. Az ő szavazatukra Kasza eddig sem számíthatott, s így lesz ez még egy ideig.
Apropó szavazatok.
A Magyar Összefogás Koalíció kifogást nyújtott be a Köztársasági Választási Bizottság­hoz. Azt követeljük, hogy számolják újra a szavazatokat. Hogy megnyugodjanak a kedélyek. Mind a két oldalon.

Dokumentumok

A szórvány a nemzet öregkora (A Magyar Kultúra Napja)
Ha figyelembe vesszük, hogy Himnuszunk költője, Kölcsey Ferenc is szórványban, a mára már magyarok nélkül maradt Sződemeteren született, hát a Magyar Kultúra Napja kicsit a kultúra veszélyének napja is - jelentette ki Vetési László. A Kiket adott az erdélyi szórvány az egyetemes magyarságnak című vetített képes előadásában a szórványügyekkel foglalkozó refor­mátus lelkész virtuális zarándoklatra vitte hallgatóságát, olyan helyekre, hol most alig vagy egy­általán nem élnek magyarok, de ott születtek, éltek vagy haltak meg nemzetünk nagyjai közül számosan. A magyar kultúrtörténet eme emlékhelyeinek egy része már elpusztult, java részük az enyészet útját járja, vagy idegen tulajdonba kerülve végképp elvész a nemzet számára.
Marosillye. Bethlen Gábor fejedelem szülőhelye. A falu magyar lakosainak száma: nulla. Római katolikus temploma, református temploma elárvult, használatlan. Déva. Dávid Ferenc vallásalapító rabságának és elhalálozásának helye: romok. Egykor vár volt. Zajkány. Hunyadi János győzelmes csatájának helyszíne. Az emlékmű lerombolva. A piski csata emlékműve szin­túgy. Alkenyér. Magyar lakosok száma: nulla. A kenyérmezői csata emlékművén román nyelvű felirat méltatja Paul Chinezul érdemeit. Ez Kinizsi Pál lenne. Alsócsóra. Nincs magyar lakosa. Barcsay Ábrahám költő kúriájában ma a községháza székel, kriptáját kifosztották. Alvinc. Martinuzzi Fráter György barát kastélya romokban. Kemény Zsigmond író szülőháza viszonylag jó állapotban. De csak azért, mert nemrég költözött ki belőle az iskola. Magyarigen. Felsőcsernátoni Bod Péter lelkész, történetíró működésének, halálának helyszíne. Még vagy nyolc magyar él a faluban. Hol a 187 magyar honfinak síremléke csak azért maradhatott meg épen és sértetlenül, mert a rendőrség udvarán áll. Ompolygyepün - hol ma már nem él magyar - az 1848-as emlékmű csak azért élte túl a viharos 20. századot, mert nincs rajta magyar felirat. Csombord. Példája annak, hogyan számolódik fel a magyar oktatás. Az egykori nagynevű gazda­sági iskolának helyet adó Kemény-kastélyt most árverezi a helyi tanács. Bonchida. Bánffy Mik­lós író, külügyminiszter szülőhelye. Talán az egyetlen szerencsés műemlékmentési példa. Ér­mindszent. Ady Endre szülőfaluja. Két tucatnyi magyar, ha él még ott. Csucsa. Szintén Ady Endre. Hol a költőre már semmi nem emlékeztet. Legalábbis magyar nyelven olvashatóan. Zsibó. Wesselényi Miklós báró szülőhelye. Kastélya pionírházként működött, ma ifjúsági házként hasz­nálják. Kerlés, Cserhalom. A Szent László király körül kialakult legendakör szülőhelye. Magya­rok: nulla. Cege. A Wass család kastélyát lerombolták, csak egy kis kúria maradt. Romos az is. A család sírjait feldúlták. Vasasszentgothárd, még mindig Wass Albert. Magyarok száma: nulla...
Mi, az anyaország és a tömbmagyarság annak árán maradtunk meg, hogy ok, a szórvány felszámolódtak - vonta le a szomorú következtetést Vetési László. Érintőlegesen csak, hiszen az egy külön értekezés témája lenne, beszélt a tömbmagyarság szórványmentő feladatáról is: az ös­szefogásról, a testvértelepülési kapcsolatok fontosságáról. A kiaknázatlan lehetőségről. Hiszen nehéz feladat cselekvéssé változtatni az indulatokat, vágyakat. Még akkor is, ha a Mikes Kele­ment parafrazáló kijelentéssel - Csak akkor szeretheted a Székelyföldet, ha nem felejted a szór­ványt! - teljességgel egyetértenek mindazok, kiknek módjukban állna és lehetőségük lenne a cselekvésre. Ezekről, e szomorú tapasztalatokról talán máskor - jegyezte meg a lelkész. A Ma­gyar Kultúra Napjára maradjon csak a kultúrtörténeti barangolás. Az előadáson részt vevő ér­deklődőkben pedig az érlelődő terv: útra indulni, felkeresni veszendő emlékhelyeinket! . És nem felejteni.
(Háromszék)

A 2004. évi EU-bővítés értékelése
A 2004-es kibővülés előtt reménykedések és félelmek sora volt érzékelhető mind a régi tagállamokban (EU-15), mind pedig a csatlakozni kívánókban (EU-10). A remények főként a befelé kívánkozók, a fenntartások pedig inkább a régi tagállamok közvéleményében jelentkeztek. Mára ott tartunk, hogy – amint az EU-hoz tartozás megítélését firtató Eurobarometer legfrissebb felmérése mutatja – az újonnan csatlakozottak többségéből is elillant a lelkesedés: 59 %-os EU szimpátiával a litvánok állnak az élen Lengyelország (56 %) és Szlovákia (55 %) előtt. A szlové­nek, a csehek és észtek (54-51 %) után a többi államban mindenütt a válaszolóknak kevesebb mint a fele tekinti jó dolognak az EU-tagságot. (Magyarország adata 49 %) A sort a lettek zárják 37 %-kal.
Az elmúlt két és fél évben paradox folyamat zajlott le az európai köztudatban. Egyrészt a régi tagállamok félelmei szinte egyáltalán nem igazolódtak, mégis megmaradt, sőt növekedett a bővülésekkel kapcsolatos ellenérzések szintje, másrészt a bővüléstől gazdasági felemelkedést remélő EU-10 közvéleménye a megkapott gazdasági előnyök ellenére átvenni látszik az EU-15 pesszimizmusát. Az Eurobarometer szerint az osztrákok a „legeuropesszimistábbak” közé tartoz­nak, holott a 2004-es bővülés legnagyobb nyertese Ausztria. Már 2003-ban is 1,31 milliárd eurós többlete volt az EU-10 relációban, amely 2004-ben 33 %-kal, 2005-ben pedig további 51 %-kal növekedett. Mindeközben Németország mellett Ausztria harcolt leghatározottabban a keleti mun­kaerővel szembeni védőzáradék fenntartása mellett.
A régi tagállamok ellenérzései mára többszörös megosztottság forrásaivá váltak, amely egyaránt tetten érhetők az alkotmányos szerződés francia és holland elutasításában, az iraki há­ború megítélésében, a szolgáltatások szabadságát rendezni hivatott Bolkenstein-féle irányelv ki­lúgozásában. A francia miniszterelnök, D. de Villepin 2006 elején egy nemzetközi konferencián úgy fogalmazott, hogy „Ezt a kibővülést sem gazdasági, sem politikai téren nem sikerült kellően előkészíteni”. A régi tagállamok vitáit látva az EU-10-k joggal kérdezik: Mi is valójában az euró­pai integráció tartalma?
(Budapest Analyses)
forrás: hírlevél VMDP