Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Szarka László
NEMZETISÉGI EGYENJOGÚSÁG ÉS ÖNIGAZGATÁS A CSEMADOK 1968. ÉVI KISEBBSÉGI JOGI KEZDEMÉNYEZÉSE

A Csehszlovákiában is hosszúra nyúlt „ötvenes évek” végét a sztálinista koncepciós perek életben maradt elítéltjeinek szabadon bocsátása, a merev sztálinista gyakorlat Szabó Rezsőnek az ebben a kötetben is olvasható, ma is igen tanulságos és elgondolkodató tanulmányai, elemzései fontos dokumentumai az állampárti környezetben és a kisebbségi kérdés marxista elméleti-gyakorlati világában szocializálódott kisebbségi politikus életpályájának, amelyben az 1958-tól huszonegy éven át tartó Csemadok-funkció, s még inkább az 1968. évi alkotmányjogi kezdeményezés meghatározó jelentőségűnek bizonyult pozícióinak gyengülése jelezte. Az 1960-ban kiszabadult Gustáv Husákot és Ladislav Novomeskýt három évvel később rehabiltitálták, anélkül azonban, hogy az 1945–1949 közötti magyarellenes diszkriminatív törvényeket, rendeleteket, jogfosztásokat visszavonták, az általuk sújtott személyeket pedig teljes egészében kárpótolták volna.
Az úgynevezett szlovák polgári nacionalista csoport két szimbolikus alakján kívül az élve maradt kisebbségi magyar politikai elítéltek közül ekkorra már szinte mindenkit kiengedtek a börtönökből: az Arany A. László vezette Csehszlovákiai Magyar Népi Demokratikus Szövetség elítélt tagjai az ötvenes évek végén szabadultak, az úgynevezett kulák- szabotázsperek magyar elítéltjei pedig a hatvanas évek legelején, az 1962. május 9-i amnesztiarendelet alapján szintén nagy többségükben visszanyerték szabadságukat. A magyar politikai elítéltek rehabilitálására azonban 1968-ig nem vagy csupán kivételes esetekben került sor, szemben a Husák-féle csoport fordulatértékű politikai rehabilitációjával.


A szlovákiai magyar, illetve a csehszlovákiai lengyel, német, illetve a kelet-szlovákiai ukrán-ruszin kérdések rendezése terén a hatvanas évek az új közigazgatási reformja, az új kerületi-járási beosztás asszimilációs tendenciáit nem lehetett nem észrevenni.

A sokak által várt és remélt pozitív irányú változások tehát a nemzetiségi kérdés rendezés terén az 1960-as évek elején még várattak magukra. Mindazonáltal a Novotný-féle bigott centralizmus fokozatosan kimerítette minden tartalékát, s különösen a szlovák nemzeti emancipáció ügye egyre visszafoghatatlanabbul vetette fel az immár „szocialista” jelzővel ellátott köztársaság megoldatlan etnikainemzetiségi ügyeit, beleértve az 1945–48 közötti jogfosztottság helyzetéből jórészt csak az állampolgársági jog.
A CSEMADOK 1963 és 1968 között összesen négy olyan ajánlást, illetve reformtervezetet dolgozott ki, amely a szlovákiai kisebbségek ügyének átfogó szabályozását célozta. Ebben a folyamatban a jogilag és elméletileg egyaránt kiválóan képzett és felkészült Szabó Rezső, a szervezet vezető titkára (1958–1969) igen nagy szerepet vállalt.

Ezeknek az ajánlások, javaslatok a nemzetiségi kérdés alkotmányos és törvényszintű rendezését szorgalmazták, a nyelvi, oktatási jogoktól kezdve egészen a kisebbségek számára biztosított arányos politikai részvétel és reprezentáció megteremtéséig.
Az alábbiakban a Csemadok Központi Bizottságának 1968. évi hat tanácskozásának anyagai alapján azt vizsgáljuk meg, hogy a prágai tavasztól az 1968. évi 144. számú nemzetiségi törvény elfogadásáig milyen szerepet vállalt s annak mennyiben tudott megfelelni a vizsgált korszak egyetlen kisebbségi magyar érdekvédelmi szervezete. S azon belül milyen elméleti, gyakorlati munkát fejtett ki a szervezet vezető titkár, Szabó Rezső.

A Csemadok KB elnökségének március elsejei döntése alapján 1968 március 12-én ült össze a szlovákiai magyar dolgozók kulturális szervezetének központi bizottsága. Jóllehet a javasolt napirendi pontok többé–kevésbé szabványos programot ígértek, Lőrincz Gyulának, a szervezet elnökének beszámolója mindenki számára világossá tette, hogy a tanácskozás egészen más lesz, mint a korábbiak voltak. Az elnöki beszámolóban vitára bocsátott Csemadok-állásfoglalás az Alexander Dubček vezetése alatt erős reformkurzust kezdeményező Csehszlovák Kommunista Párt úgynevezett akcióprogramjához kapcsolódott. Legitimitása, politikai hátországa ezért sokáig megfellebbezhetetlennek tűnt.

Lőrincz Gyula a cseheknek és a szlovákoknak, az ország két többségi nemzetének viszonyát rendezni hivatott alkotmánytörvény mellett sürgette a többi nemzetiségi közösség jogainak szabályozását: „Köztársaságunkban azonban nemcsak nemzetek, hanem nemzetiségek is élnek. Ezeknek a nemzetiségeknek sem választott, sem alkotmányos joggal felruházott szervei, intézményei nincsenek, melyek az adott nemzetiség nevében szólhatnának.”

Az elnöki beszámoló sürgette a nemzetiségi közösségek államalkotó jellegének, illetve az ezekhez a közösségekhez tartozó egyének csoportjogainak elismerését, mégpedig annak érdekében, hogy az állásfoglalás tükrözze „a nemzetek és nemzetiségek teljes egyenjogúsága biztosítására való törekvést”. Az állásfoglalás további meghatározó elemeit a Csemadok elnöke a közügyekben való aktív részvételi jogban, a nemzetiség részére saját ügyeiben elengedhetetlen önigazgatási jogokban jelölte meg. Ez utóbbiakat hangsúlyozva leszögezte, hogy az általa látszatmegoldásnak nevezett kulturális autonómia helyett „azt tartjuk fontosnak és szükségesnek, hogy az önigazgatás elvei alapján megteremtsük a nemzetiségek államhatalmi szerveit, melyek az összállami szervek részét alkotják”.
Az egész nemzetiségi kérdéskör rendezését az 1935–1938 közötti csehszlovákiai kisebbségi jogi szabályozás előzményeire utalva, „a magyarok, lengyelek, ukránok és németek számára” kidolgozandó statútum elkészítésével vélte kivitelezhetőnek.

A Szlovák Nemzeti Tanács, illetve a prágai parlament keretén belül létrehozni javasolt nemzetiségi bizottságok, illetve a szlovák kormányzat, az úgynevezett megbízott testület és a prágai kormány keretében kialakítandó nemzetiségi megbízotti hivatal, illetve nemzetiségi titkárság igényének megfogalmazásával a Csemadok a politikai autonómia alapintézményeinek megteremtésére jelentette be igényét.
Az állásfoglalás közigazgatási reformelképzelései óvatos formában a nemzetiségi autonómia regionális bázisának fontosságára is felhívták a figyelmet.
Mint ahogy a nemzetiségi oktatásügy és kultúra önálló intézményrendszerének, viszonylagos önállóságának hangsúlyozása is ugyanebbe az irányba mutatott. A Csemadok állásfoglalás jogi megalapozásában, a kisebbségi önigazgatás, illetve önkormányzatiság elveinek kidolgozásában és a többsége szempontjából is elfogadhatónak tűnő intézményi megoldások előkészítésében. Szabó Rezső vezető titkárnak oroszlánrésze volt. Írásaiból, beszédeiből kitűnik, hogy nemzetiségpolitikai munkásságában nagy szerepet játszott a marxizmus és leninizmus egyébiránt igen szerteágazó nemzetiségi elméleti irodalma. Emellett a nemzetközi, főként a felemás szovjet gyakorlat és a jugoszláviai kisebbségi önigazgatási modell, a finnországi és a dél-tiroli megoldásokat tekintette példamutatónak. Tisztában volt a két világháború közötti csehszlovákiai kisebbségi jogfejlődés, illetve a cseh–szlovák viszony rendezésére vonatkozó reformelképzelések hasznosítható tanulságaival, nemkülönben a kisebbségi csoportjogok és a közösségszerveződés elméletének eredményeivel.

Mindez együtt adhat magyarázatot arra, hogy minden számottevő hivatalos előzmény nélkül miként tudott ennyire kiérlelt koncepció megfogalmazódni 1968 márciusában Pozsonyban, a Csemadok országos vezetőségének tanácskozásán.

A csehszlovákiai magyar kisebbségi állásfoglalás és program közreadását követően szenvedélye, indulatos, nacionalista felhangokkal felerősített vita robbant ki a szlovákiai sajtóban. A szlovák lapok – bár megkapták az állásfoglalás fordítását – nem közölték a Csemadok programját. Az indulatos sajtótámadások így valójában az előítéletek, az államnacionalizmus és a többségi kizárólagosság, illetve a történelmi fóbiák talaján irredentizmussal, revizionizmussal, ellenforradalmi magatartással vádolták meg a Csemadok vezetőit. A vádaskodáshoz kezdettől fogva csatlakoztak a Matica slovenská országos és dél-szlovákiai járási szervezeteinek vezetői, illetve a dél-szlovákiai szlovákok úgynevezett „bazini harmincnyolcak” nevű csoportjának tagjai.

Ennél jóval inkább komoly figyelmeztetésnek számítottak azok a hivatalos, félhivatalos szlovák állásfoglalások, amelyeket pártalapszervezetek, tudományos intézmények, Matica-szervezetek készítetek és küldtek be a CSKP vagy a Szlovákiai Kommunista Párt Központi Bizottságához vagy éppen a csehszlovák és a szlovák kormányzat és a parlament illetékeseihez. Jóllehet a CSKP április elején megjelent akcióprogramjában a nemzetiségi jogok rendezésére vonatkozó részek lényegében megerősítették a Csemadok állásfoglalásban kifejtett elképzeléseket, s a Szlovák Nemzeti Tanács korabeli dokumentumai is az egész kérdéskör átfogó, disztributív szellemiségű megoldását tükrözték, az említett párt-, kormány- és parlamenti fórumokra beérkező szlovák tiltakozások, a szlovák államnyelv felerősödése követelése stb. nagymértékben csökkentette a jogérvényesítés lehetőségét. A dél-szlovákiai régiók elmagyarosításával, az állam integritásának veszélybe sodródásával riogató tiltakozások megtették a hatásukat. Több levélben követelték a Csemadok tisztségviselőinek, köztük elsősorban Lőrincz Gyulának és Szabó Rezsőnek, valamint az Új Szó éppen menesztett főszerkesztőjének a megbüntetését.




A Csemadok országos vezetőségének következő V. ülésére 1968., június 8–9-
én Dunaszerdahelyen került sor. Szabó Rezső az értekezlet elő terjesztett
beszámolójában a sokasodó és élesedő támadásoknak eleve gátat kívánván szabni
hittételszerű tömörséggel rögzítette az alábbiakat: „…szervezetünk Csehszlovákia
Kommunista Pártja megújult politikájának platformján áll s minden tevékenységünk
arra irányul, hogy a párt politikáját, az akcióprogramban leszögezett elveket
szervezetünk életében érvényre juttassuk. Munkánk kiindulópontja és eszmei alapja a
marxizmus-leninizmus, mely meghatározza a világnézetünket s gyakorlati
ténykedésünket. A Csemadok fennállása óta, jelenleg és a jövőben is a Csehszlovák
szocialista Köztársaság államiságának s egységének alapján állt, áll és fog állani, s
magunkat mint nemzetiséget a köztársaság szerves részének, építőjének és védőjének
tekintjük.”

A vezető titkári beszámoló bőséges példaanyaggal bizonyította, hogy nem volt
hiába való az ideológiai elővigyázatosság. A sajtóvita durva hangja mellett helyi
konfliktusok és növekvő bizalmatlanság nehezítette a magyar–szlovák párbeszédet.
Ebben a legfontosabb kezdeményezések egyikének az a találkozó bizonyult, amelyre
1968. április 30-án Szlovákia Kommunista Pártjának Központi Bizottságában került
sor: a szlovákiai pártvezetés képviselői találkoztak a szlovákiai magyarok és ukránok–
ruszinok képviselőivel, s megegyeztek a szlovák pártprogram nemzetiségpolitikai
főirányaiban, illetve abban, hogy a párt központi bizottsága mellett nemzetiségi
testület létesült.

A dunaszerdahelyi KB-ülésen Szabó Rezső valamilyen kétfrontos harc
formájában képzelte el a kirobbant nemzetiségi vita kezelésének leginkább célravezető módját. Részben mindent meg kívánt tenni az elvek szintjén az állampárt
akcióprogramjába bekerült nemzetiségpolitikai alapelvek megvalósításáért. Másrészt
a megoldatlanul maradt és az újonnan keletkező nemzetiségi kérdések (elmaradt
rehabilitáció, a közigazgatási reform után felgyorsult asszimiláció, a magyar
tannyelvű felsőoktatás ügyének folyamatos elnapolása, illetve a Matica erősödő
nyomása, a szlovák közhangulatban lábra kapott szélsőséges nacionalizmus terjedő
hatása stb.) miatt joggal háborgó szervezeti tagságot is megpróbálta csitítani. Erre
különösen azt követően volt nagy szükség, hogy a galántai járás egy-két településén,
pl. Taksonyban és Felsőszeliben a Matica képviselőinek provokatív megnyilvánulásai
miatt megnőtt a lokális konfliktusok veszélye, amit a hatalom minden bizonnyal
azonnal felhasznált volna a magyar törekvések visszaszorítására. A KB ezt követően
újraválasztotta a szervezet vezető titkárát, Szabó Rezsőt és a távozó Lőrincz Gyula
helyébe Dobos Lászlót választotta meg elnöknek.

A dunaszerdahelyi tanácskozás másnapján az országos vezetés párttag és nem
párttag képviselői (utóbbiak közt pl. Duray Miklós) között több ponton is
véleménykülönbségek fogalmazódtak meg. Különösen két kérdéskörről vitatkoztak a
résztvevők: a Csemadokon belül megalakult rehabilitációs bizottság feladatairól,
illetve a kormány és párt mellett megalakult törvényelőkészítői szakértői bizottságok
tevékenységéről, illetve az ott képviselendő magyar álláspontról.
A Gustáv Husák vezetésével megalakult törvény-előkészítői kormánybizottság
alapfeladata a cseh–szlovák viszony államjogi rendezése. A kommunista a párt
akcióprogramjának megfelelően ezen a szakértői kormánybizottságon belül Samuel
Falťan vezetésével létrejött a nemzetiségi kérdéssel foglalkozó albizottság is,
amelynek munkájában Dobos László elnök mellett a legintenzívebben éppen Szabó
Rezső vett részt. A június KB-ülés határozatai alapján kettejük által megfogalmazott
és az 1968 június-júliusában ülésező koloději albizottság elé terjesztett magyar
javaslat több kérdésben igen kemény ellenállásba ütközött.

A vontatottan és a bizottsági munkában résztvevő szlovák képviselők
folyamatos hezitálása, akadékoskodása miatt igen lassan, de egész nyáron át folyó
egyeztetések augusztus elejére jutottak abba a stádiumba, hogy a Csemadok márciusi
állásfoglalásainak alapelvei mentén konkrét javaslatok körvonalazódtak az
alkotmánymódosítás, illetve a nemzetiségi alkotmánytörvény szövegezésére. E
tekintetben kitüntetetten fontos helyet foglalt el a Csemadok KB VI. ülése, amelyre
1968. augusztus 3-án Pozsonyban került sor. Az egyre fenyegetőbb szovjet magatartás
hatására a csehszlovákiai társadalom nemzetiségre való tekintet nélkül a belső
kohézió és szolidaritás soha azelőtt nem tapasztalt jeleit mutatta.
A KB-ülésről a varsói szerződés állami vezetőinek pozsonyi tanácskozása
idején Dubčekhez küldött távirat a szolidaritás és támogatás megnyilvánulásai mellett
hangot adott a magyar kisebbségi követeléseknek is. A nemzetiségek teljes
egyenjogúságának alkotmányos biztosítékait kérte, mert a távirat megfogalmazói
szerint „a köztársaság csak akkor lehet szilárd és szabad, ha annak minden polgára
nemzetiségre való tekintet nélkül egyformán részese a szabadságnak, egyformán
élvezi nemcsak a kötelességeket, hanem a jogokat is, mert így lehetünk szilárd
támaszai mi is szocialista köztársaságunknak.”

A KB-ülés a fennmaradt jegyzőkönyv tanúsága szerint előbb a Szlovák
Nemzeti Tanács mellett létrehozott Nemzetiségi Titkárság működésével, a Titkárság
élére javasolt Tolvaj Bertalan megválasztásával foglalkozott, majd pedig Szabó Rezső
koloději beszámolója alapján a nemzetiségi alkotmánytörvény előkészítésének
kérdései kerültek a vita középpontjába. A szervezet vezető titkára tájékoztatta az
országos vezetés jelenlévő közel száz tagját arról az ellenállásról, amellyel a magyar
törvényjavaslatokat az albizottság szlovák és cseh tagjai fogadták: nem voltak
hajlandók a nemzetiségi csoportokat elismerni önálló jogalanyként, arra hivatkozva
például, hogy nem rendelkeznek „homogén kiterjedésű nemzeti területtel”. Szabó
Rezső a finnországi kisebbségi modellre hivatkozva jelezte, hogy mindent elkövetnek
annak érdekében, hogy a kisebbségek csoportjogait elismerjék.
Felmerült a többi kisebbséggel való egyeztetés szükségessége. A Csemadok
vezetőinek
kezdeményezésére a nemzetiségi közösségek képviselőinek
tanácskozására augusztus 14-én került sor.

Parázs vita alakult ki a hivatalos kétnyelvűség fogalmáról, annak alkalmazásáról, tovább a szlovák nyelvnek és
tannyelvnek a magyar és általában a nemzetiségi iskolákban való alkalmazásáról.
Szabó Rezső mindazonáltal a márciusi állásfoglalás alapelveinek életben
tartását tekintette a legfontosabbnak: „A fontos, hogy benne legyen, hogy államalkotó
elem. Mert két fogalom van: államalapító és államalakító (sic!) elem Hisz
Cs(ehsz)l(ováki)át nemcsak nemzetek, de nemzetiségek is alkotják, akik egyenjogúak.
Az történelmi tény, hogy a cs(eh) és sz(lovák) államalapító, azonban a Szovjetben
nincs különbség a nemzetek és nemzetiségek között. Ez antimarxista felfogás lenne.
Ez egy, a XX. század elejéről származó doktrína, mely államjogi szempontból
ellentmondó, sőt nevetséges. A Köztársaság egyenjogú állampolgárokból áll. Az,
hogy „a magyaroknak Csehszlov(ákia) határán kívül van saját nemzeti államuk, nem
helytálló. A magyarok itt dolgoznak, katonáskodnak, kötelességüket elvégzik, tehát
jogaik is lehetnek. Különben is erről a dolgokról szerda-csütörtök tárgyalunk, aztán
megyünk Prágába.”

A csehszlovák válság feszült bel- és külpolitikai kontextusában Dobos László
és Szabó Rezső igyekeztek felgyorsítani a Csemadok eredetileg az év végére, 1969
elejére tervezett rendkívüli országos kongresszusának előkészületeit. Szabó Rezső
ezzel kapcsolatosan már tényként kezelte a csehszlovákiai magyar politikai
érdekképviseleti szervezetek létrejöttét, a politikai pluralizálódás irányába való
elmozdulást. Ennek megfelelően a szervezet nem párttag vezetőivel egybehangzóan
szorgalmazta a Csemadok mielőbbi átalakítását, a politikai és nemzeti
érdekképviseleti funkciók vállalását.
Erre szerinte a készülő nemzetiségi alkotmánytörvény miatt mielőbb sort kell
keríteni: „Eddig minket csak mint egyedeket ismertek, most megvan a lehetőség, hogy
mint népcsoportot is elismerjenek. Ez óriási változás, eddig az egyedeket a Csemadok fogta össze. Hogy a népcsoportunk realizálódhasson, ahhoz három dologra van szükség:
1) állami és politikai szervekre: Magyar Nemzeti Tanács
2) tudományos életre, értelmiségünk minőségi kialakulás stádiumában van, felső szinten nincs alkalmas ember
3) társadalmi élet összpontosítására mindig korlátlan lehetőség és korlátolt felelősség.

Ennek a három dolognak kell egymásba fonódni, de egymástól függetlenül kell
dolgoznia, azonban valamilyen szinten találkoznia kell. A legnagyobb hiba lenne az,
ha a Cse(madok) társadalmi szervezet akarna maradni, ezzel automatikusan megszüntetné a másik két tényezőt. A Csemadok ereje a tömegekben, helyi szerveztekben, azaz tagságában van, erről lemondanunk nem lehet, ezzel az erővel rakjuk most az állami szervek alapjait, s utána ezzel az erővel kell építenünk a tudományos élet alapjait. Szinte biztosra lehet venni, hogy a magyarság körében több szervezet lesz és az emberek azt fogják kérdezni, mit adsz, mit tudsz nyújtani. Annak, hogy mi voltunk a demokratizálódás kezdeményezői, félévnél tovább nem lehet élni.”

Az augusztusi KB-ülés vitája volt az utolsó olyan alkalom, amikor az országos vezetésben egyértelműen a reformszárny diktálta a tempót és a feladatokat. Dobos László és Szabó Rezső az utcai demonstrációk lehetőségét is mérlegelte a nemzetiségi jogegyenlőség kivívása érdekében, s mindketten szorgalmazták, hogy a szlovákiai magyar közvélemény és a sajtó legyen aktívabb a nemzetiségi jogok követelésében, a rossz szlovákiai közigazgatási felosztás elleni tiltakozásban. Az augusztus 21-i bevonulás, a varsói szerződés öt tagállamának intervenciója a kezdeti szolidaritási
hullám után fokozatosan átrajzolta a belpolitikai erőviszonyokat.
Ennek ellenére a Csemadok vezetése továbbra is bízott abban, hogy a párt
akcióprogramjában szereplő önigazgatási alapelv lesz a meghatározó rendezési elv a
kisebbségi jogalkotásban, amiből szükségképpen következett volna azoknak az
önkormányzati intézményeknek a létrehozása, amelyek a kisebbségi magyar politikai
reprezentációt, érdekvédelmet, kormányzati részvételt, illetve a kisebbségi oktatás és
kultúra terén az önigazgatás lehetőségét biztosították volna. Az 1968. szeptember 7-8-
i VII. KB-ülésen a párttagok közt már elkezdődött az a differenciálódás, amely
egyrészt a Magyar Nemzeti Tanács Dobos László által felvetett egyoldalú
megalakításában és az állampárton belüli önálló magyar szekció létrehozásában
kereste a kivezető utat, szemben a Fábry István, Poszpis József által képviselt régi
vágású kommunistákkal, akik nem kívánták a szembesülést és az elkülönülést. A
szeptemberi KB-ülés, amelynek első napján hangzott el Szabó Rezső vezető titkári
beszámolója az augusztus 21. utáni fejleményekről, már – a Moszkvában furcsan körülmények közt tárgyaló Dubčekékkkel szemben a szovjetekkel lepaktáló – Gustáv
Husák másnapi fellépése jegyében telt el.
A vezető titkár beszédének hangneme, tartalma a drámai csehszlovákiai ősz
hangulatát, dilemmáit tükrözte. Szabó Rezső beszámolt arról, hogy a Csemadok
elnöksége augusztus 21-én reggel félkilenckor már tiltakozó állásfoglalást adott közre
a szlovák rádióban, s azt követően is folyamatosan értékelte az eseményeket. Az
össztársadalmi szolidaritás, „a hazafiság, az internacionalizmus és a nemzeti öntudat e
napokban jelszókból hatóerővé, gondolkodást és cselekvést meghatározó tényezővé
vált.” Ezt az átalakulást a csehszlovákiai magyarság is megélte, ami Szabó Rezső
szerint újabb bizonyítéka volt annak, hogy a magyar kisebbség igazi közösségé,
társadalmi tényezővé vált.
Ugyanakkor szembesülni kellett a realitásokkal is: „A reálpolitika, melynek
kiindulási pontja, hogy a mi a szocializmus része vagyunk, leszünk és akarunk
maradni, amelynek kiindulási pontja, hogy a szocializmust a januárban lefektetett
alapokon akarjuk tovább építeni, amelynek kiindulópontja, hogy a csapatok itt vannak
az országban.”

A vitában mindkét részről bírálták őt. Részben azt vetették szemére,
hogy a valóságosnál kedvezőbb színben tünteti fel a magyar és általában a
nemzetiségi álláspont érvényesíthetőségének esélyét, a másik oldalon viszont
érezhetően kezdettől fogva túlzottan radikálisnak tartották a magyar törvényjavaslat
szövegét.
Mindenesetre a tanácskozás másnapján Husák, aki Szabó Rezső személyes
rábeszélésére vett részt és mondott hosszú beszédet a KB képviselői előtt, látszólag
mindenben megerősítette a Csemadok nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos elvi
álláspontját. A rendezés kulcskérdésének tekintette a nemzetiségek teljes
jogegyenlőségének alapelvét, de bejelentette, hogy nemzetiségi törvényt elkülönítve
kezelik a föderációs törvénytől, sőt a nemzetiségi törvény csak egyfajta kerettörvény
lesz, amelyet majd a Cseh és a Szlovák Nemzeti Tanács részletez majd a maga külön
jogszabályaival. Óvta a magyar képviselőket a türelmetlenségtől, a nacionalista
szenvedélyektől, a történelmi sérelmek felhánytorgatásától, ugyanakkor elismerte,
hogy súlyos méltánytalanságok történtek a magyar kisebbséggel szemben.

A
kisebbségi törvény előkészítésében tehát látszólag semmilyen negatív fordulat nem
következett be az ország megszállásával, de az országon, s a Csemadokon belüli
erőviszonyok azonnal elkezdtek módosulni, átrendeződni.
A nemzetiségi alkotmánytörvény előkészítésének szeptember végi, október
eleji záró szakaszában már ezek az új erővonalak érvényesültek. A prágai kormány
nemzetiségi törvénytervezettel kapcsolatos
állásfoglalásában a párt akcióprogramjának és az április 24 –i kormányprogramnak a vonatkozó részére hivatkozva elvben továbbra is fontosnak tartotta a csehszlovákiai lengyel, német, magyar és ukrán nemzetiségek teljes egyenjogúságának biztosítását, de ezt az elvet már csupán mint „az össztársadalmi ügyekben való részvételhez való egyenlő jogot” értelmezte. A prágai kormány mindenben megerősítette Husák szeptember eleji
koncepcióját, amely szerint a szövetségi szintű törvény csupán keretjellegű lesz, a
részletes szabályozást a két nemzeti parlamentnek kell majd megalkotnia.

A Csemadok KB VIII. ülését az elnökség 1968. október 20-ára hívta össze Galántára. A három napirendi pont közül a második a nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos tájékoztatás, illetve az ezzel kapcsolatos feladatok megvitatása volt.
Miközben tehát a prágai kormány és az illetékes kormánybizottság már szeptember
végére gyakorlatilag lezárta a törvényelőkészítés folyamatát, a társadalmi vita eredményeit már csak az engedmények megkurtítása érdekében vette figyelembe. A
Csemadok pár nappal a kormány október 24-i végleges döntése, illetve az október 27-
i parlamenti végszavazás előtt megpróbált még egyszer nyomást gyakorolni a döntéshozókra.
Ennek a meglehetősen kétségbeesett vállalkozásnak már csak korlátozott
értelme lehetett: a csehszlovákiai és a nemzetközi közvélemény, de mindenekelőtt a
kisebbségi magyar közösség előtt demonstrálni kellett azt, hogy az ígéretek, párt- és
állami programok, egyeztetések ellenére a prágai és pozsonyi döntéshozók nem voltak
képesek átlépni saját árnyékukat. A nacionalista ellenakciók hatása elérte a legfelső döntéshozatali szinteket. A Csemadok KB galántai állásfoglalása ugyanakkor
igyekezett nevesíteni azokat a részeredményeket, amelyek kedvező körülmények közt esetleg kiinduló pontjai lehettek volna a nemzetiségi egyenjogúsításnak és a
kisebbségi önigazgatási rendszer kialakításának. A nemzetiségi titkárság intézménye kétségkívül fontos kezdeménynek bizonyult, hiszen a föderatív rendszer életbe lépése után a szlovák kormányban a tárca nélküli nemzetiségi minisztérium mellett
kétségkívül a leghatékonyabb nemzetiségpolitikai intézménnyé vált.
Az 1968. december 14-15-i IX. KB-ülésen Szabó Rezső előterjesztése alapján vitatták meg az 1968. évi 144. számú nemzetiségi törvénnyel kapcsolatos kérdéseket.
A vezető titkár előterjesztése a tényeknek megfelelően és kiegyensúlyozottan elemezte
a törvény-előkészítés folyamatát, az elfogadott törvény kínálta lehetőségeket és a mellőzött javaslatok, alapelvek miatt keletkezett károkat, politikai hátrányokat: „A Csemadok Központi Bizottsága március 12-i állásfoglalásnak megszövegezése óta különböző bel- és külpolitikai tényezők hatására sok kérdésben alapvető változás történt. Elnökségünknek az a véleménye, hogy az alkotmánytörvény életbelépését pozitívumnak kell elkönyvelni, annak ellenére, hogy (…) fontos és alapvető kérdésekben nem értük el célunkat. Nézetünk szerint az elért eredmények távolról sem tekinthetőek végleges megoldási formának, hanem csak kiindulási
alapnak a nemzetiségek teljes politikai, gazdasági és kulturális egyenlőségének biztosításához.”

Jóllehet az 1969. évi kezdet a szlovák kormányprogram és Dobos László nemzetiségi miniszteri tevékenysége még egy ideig éltette a reményeket, hogy a megváltozott körülmények ellenére is sikerülhet működő- és fejlődőképes nemzetiségpolitikai modellt kialakítani, az állampárton, a kormányokon és a Csemadokon belüli restaurációs folyamatok felgyorsulása 1969 nyarára–őszére ezeket
az illúziókat végleg felszámolta.
Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a Csemadok két egymást váltó elnöke és vezető titkára, elnöksége, központi bizottsága az 1968. évi KB-üléseken képes volt gyakorlatilag számottevő belpolitikai előzmény, nemzetközi támogatás nélkül olyan nemzetiségpolitikai kezdeményezést indított útjára, illetve olyan koherens jogi elképzelést tudott törvényjavaslat formájába önteni, amelynek számos elemét évtizedek múltával is érdemes lenne rendszerbe állítva kipróbálni. Ezzel együtt a Csemadok-javaslat kudarca vagy ha méltányosabban fogalmazunk, rövidéletű
részsikereinek ambivalenciája szükségszerű következménye volt annak az 1968. őszi
csehszlovákiai realitásnak, amely a dubčeki reformszocializmusból és az ébredező
szlovák nacionalizmusból, illetve a Brezsnyev-doktrína brutalitásából keveredett ki.












HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona