Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



A márciusi vívmányok felvidéki fogadtatása

A márciusi vívmányok felvidéki fogadtatása
Az örömteli várakozás napjai

A pesti forradalom és a márciusi vívmányok hírét a felső-magyarországi vármegyék szlovák lakossága örömteli várakozással fogadta. Lelkesen üdvözölték a jogegyenlőséget, a jobbágyfelszabadítást, és a rájuk is kiterjesztett szabadság egyéb vívmányait.1 A forradalmi változásokkal, valamint a megalakuló Batthyány-kormánnyal rokonszenvező közhangulatot jól tükrözték a felvidéki törvényhatóságok és szabad királyi városok kormányhoz küldött üdvözlő feliratai, amelyekből a nemesség, a polgárság, az értelmiség és a felszabadított parasztság rokonszenvező álláspontja csendült ki. A március 17-i miniszterelnöki körlevél felszólítása után ugyanis mindenütt közgyűléseket és népgyűléseket tartottak, amelyeken a reformokat ismertették2

A szlovák lakosság zöme (néhány szláv–szlovák szemléletű evangélikus „nemzetébresztő”-től eltekintve) nem a „jó uralkodó”-hoz, sokkal inkább a magyar kormányhoz és személyesen Kossuth Lajos nevéhez kapcsolta a „márciusi szabadság”-ot. 1848. áprilisában, Pozsonyban a kiváló cseh demokratának, Josef Václav Fričnek fel is tűnt, hogy: „bármelyik kirakatba néztem, mindenütt megtaláltam Magyarország akkori legnépszerűbb férfiának, nagy szónokának és agitátorának, Kossuth Lajosnak képmását vagy mellszobrát. Megtaláltam őt a kendőkön, dohányszelencéken, sőt még a papírzacskókon is, amelyekben a dohányt árulták”.3 A szlovák népnek is „szabadságot adó” Kossuthról és Batthyányról a Felvidéken számos dicsőítő népdal született. A szlovák evangélikus lelkészek legnagyobb része pedig hálaadó templomi beszédekben, áradozó énekekben vagy versekben üdvözölte a forradalmat, a szabadságot és az egyenlőséget, a rabság megszűntét. Jó példája ennek Ostrolúcky Mihály (Ostrolúcky, Mikuláš) prédikációja, amelyet nem sokkal a forradalom győzelme után mondott, s amelyben örömmel jelentette ki: „repül szárnyakon a kedves hír egész Magyarországon keresztül”, hogy „fel vagytok szabadítva emberek, szerencsés emberek! A hajdú nem fog többé ablakaitokon kopogni, a paraszt nem fog többé az úri szék előtt állni, nem fogsz fizetni a földért. ... A hét összes napja már a tied, úgy, hogy időddel egyedül gazdálkodhatsz. Már e tavasszal az égi fülemüle saját meződ felett fog énekelni. Ezen a nyáron a sarló már a te tulajdon gabonádba fog vágni és senki sem fogja belőle az ötödöt kihasítani!” És ez a mostani szerencse leginkább „Kossuth Lajos evangelikus úr”-nak köszönhető.4

Pauliny-Tóth Vilmos (Paulíny-Tóth, Viliam) 1848. április 23-án Körmöcbányán mondott egy beszédet, amely „A szabadság kora és a legújabb változások” címmel, röpirat változatban is megjelent. Kossuth közéleti szereplését – az egykorú szlovák politikai irodalomban szinte egyedülálló módon – igen elismerően értékelte, majdnem hogy eltúlozta. Alapos ideológiai felkészültséggel mutatta be a márciusi főbb vívmányokat: a sajtószabadságot és a cenzúra eltörlését, a közteherviselést, az úrbér megszüntetését, a népképviseletet, a nyilvános bíróságot, a nemzeti hadsereget, a felekezeti egyenlőséget és a felelős minisztériumot. A röpirat befejező részében az elmondottakhoz a következő fontos gondolatot fűzte még hozzá: „Amit az előző részekben mondottam, azt mint hazám hű fia mondtam el, engedjétek meg, hogy most mint a szlovák nemzet hű fia is megnyilatkozzam. Mint e haza polgárai, szép szabadságot kaptunk, de mint szlovákok, azt nemzetiség nélkül kaptuk”. Az igazi szabadságra és egyenlőségre hivatkozva azt kérte tehát a magyaroktól, hogy ismerjék el a szlovák „nemzetiség” (amelyet ő lényegében még a nyelvvel azonosított) jogait, szabadságát, hiszen „bizonyos, hogy nemzetiség nélkül nincs szabadság”.5 Három héttel korábban, a „Slovenskje Národňje Noviny” vezércikkében Záboj Hostinsky (családi nevén: Kellner Péter) ettől már sokkal harcosabb hangot ütött meg. „Felhívás a szlovák néphez” című írásában nem kis szlovák öntudattal követelte a szlovákok szabadságát nyelvi téren is, amelyhez a „történelmi” jogalapot a szlovákok közös hazáért kiontott vére jelentette. „A szlovák a magyarokkal és az egyéb magyarországi nemzetekkel együtt ezer éve ontja vérét a magyar koronáért, a szlovák hozta a legtöbb áldozatot hazánk művelődéséért, a szlovák férfiak Magyarország története során úgy tündökölnek, mint a legnagyobb csillagok: a szlováknak is van hát joga Magyarországon! Hazánk nemcsak a honfoglalóké, hanem a szlovákoké is: mi nem zsellérek és jobbágyok vagyunk, hanem a haza fiai és szabad polgárok! Hazánk nem mostohánk, hanem édesanyánk, és, mint hű fiainak, kell hozzá fordulnunk. Az Úristen a szabadságot nemcsak egy embernek, hanem minden emberfiának teremtette! Ha tehát egyenlőségnek kell lennie, akkor adassék meg a szlováknak, a ruszinnak, a horvátnak, a románnak, a németnek és minden hazánkfiának is az, ami megilleti. És ezt meg kell nekik adni, mert hiszen szabadok vagyunk!”6

Pauliny-Tóth Vilmos (Paulíny-Tóth, Viliam) és Hostinsky (Kellner) Péter fenti gondolatai is jól mutatják, hogy a márciusi, eufórikus napok elmúltával a magyar kormány reményei is hamar szétfoszlottak, megalapozatlannak bizonyultak. Kossuthék ugyanis őszintén remélték, hogy a kötelező örökváltság, az állam minden lakójára kiterjesztett szabadságjogok, a jogegyenlőség stb. biztosítása, mint a társadalmi érdekegyesítés alappillérei, önmagukban is elegendőek lesznek ahhoz, hogy a nemzetiségi tömegeket és vezetőiket tartósan a magyar polgári átalakuláshoz, a liberális magyar vezetés törekvéseihez kössék. Daniel Rapant, a kiváló szlovák történész, jól látta a jobbágyfelszabadításban, az úrbéres terhek megszüntetésében, a jogegyenlőségben stb. rejlő ellentmondásokat, illetve a fellépő hiányosságok feszültséget növelő jellegét. Ezeket ugyan átmenetileg elfedte a törvényhozó nemességet dicsőítő propaganda, valamint a testvériséget, egyenlőséget ünneplő lelkesedés, amely „a nem magyarokat is megosztotta, akik közül különösen kitűntek a szlovákok”. Csak Ján Kollár maradt szkeptikus. Míg ugyanis Rapant szerint a szlovák társadalmi-politikai és a nemzeti követelések közül az előbbi megvalósíthatónak tűnt, addig “a nem magyarok nemzeti követeléseit az új törvénykezés egyáltalán nem vette figyelembe”.7
A felvidéki nemesség és papság álláspontja

A felvidéki nemesség zömmel belenyugodott a változásokba, noha a kisnemesség egy része nyíltan elégedetlen, sőt ellenséges volt a jobbágyfelszabadítással, az úrbéri terhek és a nemesi kiváltságok eltörlésével szemben. Jankó Mihály Pozsony megyei alispán például március 26-án arról értesítette a miniszterelnököt, hogy a 6000 főnyi köznemesség elégedetlensége miatt a reformtörvények szentesítése előtt nem meri összehívni a megyei közgyűlést (hanem csak a kisgyűlést). M. M. Hodža a következőket írta a liptói kisnemesekről: „Miután egy kissé magukhoz tértek, a rendeletet földre dobták és oly jajgató káromkodásra fakadtak, hogy az egész liptói székház zúgott tőle”.8 Mindezek ellenére a szlovák nemesség túlnyomó része, beleértve a Kossuth-elleneseket is, mégsem (az erdő- és földkérdést a nép közé bevivő) J. M. Hurbannal vagy Ľ Štúrral és M. M. Hodžával kívánt együtt haladni. Nem a „szlovák triumvitátus”-hoz igazodott, hanem inkább a magyar vagy a bécsi politikai vezetéshez.

A forradalom győzelme utáni napokban-hetekben a felvidéki papi értelmiség zöme, felekezetre való tekintet nélkül, szimpatizált a polgári átalakulással, a „márciusi vívmányok”-kal. A felekezeti különbségeken túl viszont abban már lényeges eltérések voltak közöttük, hogy elfogadták-e vagy sem a Kossuthék által felkínált – „az egyénnek mindent, a nemzetnek semmit” – alkut. Megállapítható, hogy 1848–1849-ben a felső-magyarországi katolikus papok túlnyomó része a magyar kormány oldalán állt. A Hurbanék által propagált szlovák nemzeti céloktól fontosabbnak tartották az ország integritását, a „szent korona” épségét.

A nemzetileg öntudatos evangélikus papok legjelesebb képviselői – Pauliny-Tóth Vilmoshoz (Paulíny-Tóth Viliamhoz) hasonlóan – ugyancsak prédikációkban és költeményekben üdvözölték a szabadság beköszöntét. Ezt vagy azért tették, mert „magyarbarátok” voltak, vagy pedig azért, mert kezdetben őszintén bíztak abban, hogy a magyar vezetők majd a nemzeti szabadságot is önként megadják a szlovákoknak. Jó példa erre Ján Chalupka: „Verd félre a harangot”, Andrej Sládkovič: „Dalt zengek a szabad hazáról” és J. M. Hurban: „A szabadság harangja” című verse, vagy Jan Bottó: „Toborzó” c. költeménye (amely sok ekkoriban született vershez hasonlóan, úgyszólván szabad fordítása volt Petőfi Sándor „Nemzeti dal”-ának). A felsorolt költemények ünnepelték a szabadság és egyenlőség győzelmét, a jobbágyfelszabadítást, az ember és ember közötti különbségek megszüntetését.9 „Paraszt úr kebelére borul ma – írta Chalupka – , S mindenki vidám nótákat dalol”. A. Sládkovič pedig így fordult a szlovák parasztokhoz: „Feledd el véred, izzadságod paraszt,/ tiéd kicsiny földed, magadnak aratsz,/ hol pihensz, csak viskó, de sajátod,/ múltad nyomorult, de jövőd boldog, látod?”10

Ugyanakkor már ezekben a költeményekben is benne rejlett az evangélikus lelkészek kis csoportjának – később kiteljesedő – nemzeti törekvése. Ezek a szlovák lelkészek-költők ugyanis, megtapasztalván a magyar kormányzat merev, elutasító álláspontját a szlovák nemzeti igényekkel szemben, a szlovák nemzeti igényeket és törekvéseket a megkapott polgári jogok mellé, illetve fölé kezdték helyezni. Az egyéni, polgári, valamint a vélt vagy valós szlovák nemzeti jogokat kezdték szembeállítani egymással. Ennek megfelelően tehát A. Sládkovič is azt követelte „magyar testvérei”-től, hogy ne csak mint embert, hanem mint szlovákot is szabadítsák fel a szlovák lakosságot.

„Agyam zaklatja egy furcsa gondolat!

Lelkünk rab – testünk szabad!

A szlovák rab – az ember szabad!

Embernek ne szólítsanak!

Hol iskoláid, hol dicső neved?

Szabadságod bilincsen élvezed,

zsellérek vagytok itthon s idegenek!”11

J. Chalupka közelinek látta az időt, amikor „...Budának büszke várfokán a/ Nemzeti zászlók szélben lengenek”.12 J. M. Hurban „A szabadság harangja” c. költeménye szinte már a szlovák nemzeti program költői tolmácsolásának tekinthető. Sőt mi több, Karol Kuzmány „A Tátra felett villámlik” c. verséhez hasonlóan, már a nemzeti szabadságért vívott fegyveres harc gondolatát is magában rejtette:

„Hadd csendüljön fel a nyelvünk Tátra-szerte,

A bíróságokban, a diétákon hadd legyen otthonos!

.....

És ha a nemzet követeléseivel szembeszállnának,

A szlovákok tudni fognak meghalni a szabadságért”.13

Végezetül, ezekben az eufórikus hetekben-hónapokban elvétve már nyíltan és durván magyarellenes kirohanásokra is akadt példa. Egy – feltehetően a bányavárosok környékéről való, erősen szláv–szlovák tudatú – ismeretlen szlovák költő dalából idézzük:

„Fel-fel hát szlovákok, polgárok, parasztok,

diákok, bányászok és ti vasmunkások.

Egyenlőség, szabadság, testvériség adott,

A szlováknak viszont csak a rabság jutott.

Magyar felejtené, hogy nincs idehaza,

hozzánk bevándorolt, mint a cigány koma.

Uralkodott rajtunk sok-sok évszázadot,

bennünket hazánkban mindig rabként tartott.

Készülődhettek már Ázsiába vissza

s amit csak hoztatok, vihetitek vissza…”.14

Mindezek ellenére még az evangélikus lelkészek sem fordult tömegesen szembe a forradalommal. A szemléletében radikalizálódó „szlovák triumvirátus”-tól, és az őket követő, csekély létszámú “pánszláv” papoktól eltérően, sokkal jellemzőbb volt az a felfogás, amelyet pl. a gömöri evangélikus esperesség közgyűlésének május 18-án kibocsátott nyilatkozata is tartalmazott. Többek között határozottan kijelentették, hogy: „Mi nem a honunkbeli különböző népfajok közötti béke és egyetértés felzavarását, hanem annak megerősítését tartjuk hivatásunknak”.15 A dokumentum aláírói között jeles írókat, költőket, a szlovák nemzeti törekvések reprezentánsait találjuk. Az „ó-tót” S. Tomašikot (Tomašeket), a „Hej Slováci” nemzeti ének költőjét, A. Stehlot, A. Nosákot, S. Ferjenčiket stb. Hurbanék „új-tót” irányzata mélyen elítélte Kossuth-barát szemléletük és konfrontációt kerülő, mérsékelt magatartásuk miatt.
A paraszti elégedetlenség megnyilvánulásai

A szlovák paraszti népesség körében is növekvő elégedetlenséget és feszültséget okozott a jobbágyfelszabadítás néhány rendezetlen problémája. Köztudott, hogy a márciusi jobbágyfelszabadítás ellenére a parasztkérdés nem mindenben volt megoldott. A törvények csupán a magyarországi parasztságnak (amelynek kb. 80 százaléka élt földesúri függésben és kb. 60 százaléka nem magyar volt) a hozzávetőlegesen 40 százalékát kitevő úrbéres, telkes jobbágyokra vonatkoztak. Nem vagy igen kedvezőtlenül érintették viszont például a zselléreket, akiknek döntő hányadát éppen a nemzetiségi területek rutén, román és szlovák parasztjai alkották. (Ez utóbbiak körében a márciusban ki nem elégítettek aránya egyébként kisebb volt, mint a többi nemzetiség között.) Rendezetlen maradt a szőlődézsma, valamint a nem úrbéres jellegű földek (szőlők, irtványok stb.) és szolgáltatások kérdése is. Az 1848. évi törvénykönyv 9. cikkelyének bevezetője és 3. paragrafusa ugyanis világosan kimondta, hogy: „Az úrbér és azt pótló szerződések alapján eddig gyakorlatban volt szolgálatok (robot), dézsma és pénzbeli fizetések e törvény kihirdetésétől fogva örökösen megszüntetnek. ... 3. Oly helyeken, hol eddig úrbéri rendezés vagy legelő-elkülönzés még meg nem történt, a faizásra és legeltetésre nézve az eddigi gyakorlat továbbra is megtartatik”.16

A Batthyány-kormány azzal, hogy sokáig orvosolatlanul hagyta ezeket a sérelmeket, jó lehetőséget kínált a szlovák evangélikus vezetőknek arra, hogy a paraszti elégedetlenséget is kihasználva, kísérletet tegyenek a parasztkérdés és a (számukra ettől fontosabb) nemzeti kérdés összekapcsolására, a nemzetileg öntudatlan szlovák paraszti népesség felrázására, s ezzel együtt a szlovák nemzeti törekvések mozgalommá szélesítésére. Bár ezek a próbálkozások nem jártak a kívánt eredménnyel, átmeneti sikereket mégis hoztak, főleg azoknál a csoportoknál, ahol a jobbágyfelszabadítás semmiféle változást nem hozott, vagy csak elenyésző javulást eredményezett.

Az ország más területeihez hasonlóan, az „úri földek”, rétek, legelők stb. elvételére és szétosztására irányuló paraszti elégedetlenség a Felvidéken is spontán, vagy a szlovák „nemzetébresztők” által gerjesztett megmozdulásokba torkollott. Egyre feszültebbé vált a hangulat a kurialisták, a szerződéses parasztok, az irtványokkal rendelkezők stb. körében. Ez utóbbiak különösen Skalica, Miava, Vágújhely, Privigye térségében, valamint Hont és Gömör megyében mozgolódtak. Helyi megmozdulásokra, tiltakozó akciókra, erdőfoglalásokra került sor Turócban, Zólyomban, valamint a kuriális zsellérek között Szepes és Sáros megyében is. Mindezek hatására Hont megye vezetőinek is szembesülniük kellett azzal a ténnyel, hogy a megye keleti szélén öt jobbágyfaluban (Alsó- és Felsőpribelen, Alsó-, Közép- és Felsőpalojtán) március végén zavargások kezdődtek.17 A legjelentősebb parasztmegmozdulás Alsópribelen robbant ki. A falu lakói legelő- és erdőfoglalásokba kezdtek, és a majorsági jobbágyok felszabadítását, valamint a szőlődézsma eltörlését kezdték követelni. A megmozdulás élére a parasztlázítóként számon tartott helybéli néptanító, a radikális szemléletű Ján Rotarides, valamint a helyszínre siető kiváló költő, Janko Kráľ állt. A két politikus a parasztok törekvéseit nemzeti követelésekkel (főleg a szlovák nyelv iskolákba történő bevezetésével) kapcsolták egybe. Az alsópribéli parasztok felfegyverkezve, lovakon, halálfejes zászlók alatt a szomszédos településekre mentek. Nyilvánosan elégették az urbáriumokat, az urak udvaraiba lövöldöztek és felkelésre hívták a népet.18 A kormány a megmozdulást fegyveresen elnyomta, a két vezetőt pedig bebörtönözte.

A felvidéki vármegyék közül Hurbanék tervszerűen folytatott agitációja Nyitra-megye északi részében, a Hlubokán lelkészkedő Hurban lelkészi körzetében érte el a legnagyobb sikereket. Az egyébként is zúgolódó irtványosok (kopaničárok) körében április elejétől folytatott agitáció átmeneti sikere alapvetően szintén a – márciusi átalakuláskor – rendezetlenül hagyott irtványos, legelő- és erdőkérdésnek köszönhető. Márpedig a jelzett területek lakóinak nagy része éppen az erdőmunkások, irtványosok közül került ki. Az irtványosok a letelepedésért hol kilenceddel, hol pénzzel, hol munkával fizettek a földesúrnak. Voltak települések, mint pl. Brezova és Miava, ahol az irtványos helyeket (kopanicákat) ellenszolgáltatások nélkül birtokolták. Hluboka, Jablonica, Cerova lakói már 20–50 esztendő óta pereskedtek az irtványkérdésben a földesúrral. A parasztok tehát itt is spontán földfoglaló akciókba kezdtek, amelyeknek Hurbanék igyekeztek nemzeti színezetet adni, kevés sikerrel.19 Az agitáció ugyan alapvetően a földesurak, a kormány és a márciusi törvények ellen irányult, de a – Felvidék más térségeiben is – kirobbanó, és fosztogatásokba torkolló népi elégedetlenség több helyen „más vagyonosok”-ra (a nemesek, polgárok és hatósági személyek lakásaira) is kiterjedt.
Zsidóellenes atrocitások

A zavargások Pozsonyban (március 20., április 23–24.), Szereden (április 27–28.), Nagyszombatban, Modorban, Bazinban, Szentgyörgyön, majd Vágúlyhelyen (május 2–3., május 7.) rémítő zsidóellenes atrocitásokba torkolltak. Szereden a megvadult tömeg a zsidók boltjai és házai után a német polgárokat is kifosztotta. Vágúlyhelyen kiadták a régi jelszót is: „Ki a zsidókkal Amszterdamba!”. Brezován április 28–29.-én volt pogrom. Előbb az irtványosok, azután maguk a brezovai polgárok fosztogatták a zsidó lakásokat és üzleteket. Így volt ez Miaván, Verbón, Szenicen és Krajnán is.20

A pogromhangulat kialakulásában, a vallási forrásokból táplálkozó, hagyományos zsidóellenességen túl, szerepet játszott az 1846–47-es éhínség és élelemhiány, a hirtelen kitört szabadság, valamint néhány anyagi érdekek ütközése is. Az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc történetét legújabban feldolgozó monográfia szerzői szerint ugyanis: „A céhes kézműveseknek egyes szakmákban (pl. szabó) veszedelmes konkurenciát támasztottak a céhen kívüli (kontár) zsidó iparűzők. A kereskedelem területén látványosan alulmaradtak a régi kereskedő-testületek tagjai. (A legdinamikusabban fejlődő terménykereskedelmet pl. szinte monopolizálták a zsidó kereskedők.) A paraszt környezetében (főleg a keleti és az északi országrészben) a zsidó kocsmáros jelentette az egyetlen összekötő kapcsot a pénzforgalommal ...”.21 Ily módon egyfajta bűnbakká, minden baj szinte egyedüli forrásává tették a felvidéki zsidóságot.

A zavargás különösen az északnyugati megyékben öltött kiterjedt méreteket. Szemere Bertalan belügyminiszter ezért április 25-én kormánybiztost nevezett ki Pozsony megyébe. A kormánybiztos feladata az volt, hogy „egész Pozsonymegyére kiterjesztvén munkássági körét, különösebben tegyen nyomozást a Pozsony városában az izraeliták ellen elkövetett rablói merényre nézve, és tegyen intézkedést a tettesek és okozók törvényes bírói megfenyítése iránt is”.22 Két nappal később egy miniszterelnöki közlemény már arról tudósított, hogy „Pozsonyban a zsidóság üldöztetése már a katonaság alkalmazását is szükségessé tevé”.23 A belügyminiszter május 7-i értesítése szerint a Pozsony- és Nyitra-megyei „zsidórablás csak kezdet volt, ha e nép javai feldulattak, a vagyon felkerestetik, akárkié legyen az...”. Szemere Bertalan igen aggasztónak tartotta a mozgalom radikalizálódását, hiszen Vágúlyhelyen a – környékről is érkező – felfegyverzett sokaságot fegyveres erővel is alig sikerült leszerelni. A belügyminiszter úgy értékelte a helyzetet, hogy: „Egyszersmind népfaji mozgalmak ármánykodásai is mutatkozván, szítva a papság és terjesztett tót felhívások által, kénytelen volt ... rögtönítélő bíróságot állítani fel mindenütt a felsővidéki megyékben és városokban”, hiszen itt már az állam (státus) megmentéséről, és a (szabadságot éltető és fenntartó) „nemzetiség” megtartásáról volt szó!24

Hamarosan körözést adtak ki Hurban és társai ellen, őket tartván a felső-magyarországi zavargások fő felbujtóinak. Annyi bizonyos, hogy a tárgyalt időszakban a „szlovák triumvirátus” legradikálisabb és legmagyarellenesebb tagja igen aktív agitációs tevékenységet fejtett ki a lelkészi körzetéhez tartozó települések lakói között. Nincsenek megbízható adatok arról, hogy Hurbannak volt-e köze a miavai, verbói, szenicei magyar- és zsidóellenes zavargásokhoz. A körözés miatt bujkálni kényszerülő Hurban két levele azért adhat némi támpontot. „Ha igazán lázítani akartam volna – írta a feleségének május 15-én –, egyetlenegy magyarón úr sem létezne már az egész környéken. Én azonban csak a törvényes úton, a követelések és petíciók útján akartam nemzetünk részére igazságot keresni”. Az apósának küldött levelében azonban ehhez azt is hozzáfűzte, hogy: „... csak azzal fogunk törődni, hogy miként ébresszük fel álmából a tót nemzetet”. Másfelől arra is rámutatott, hogy: „Lépéseimben az a jó, hogy a tótok más részeken is figyelmessé lesznek. Maga a nép, mint látom, miként elkezdte a zsidókkal, úgy megteszi azt a magyarokkal is”.25

A kormány erőszakos, adminisztratív fellépésének, és annak köszönhetően, hogy Hurbanék nemzeti agitációja még nem tudta álmából felrázni az (egyébként feszült és elégedetlen) felvidéki szlovák népességet, a „Pesti Hírlap” Árva megyei tudósítója július közepén már a következőket jelenthette: „A mi megyénk szellemét illeti: ha találkozik is megyénkben egy-két pánszláv egyén, annak népünkre legkisebb befolyása sincsen stb.”. Hasonló híradások érkeztek Felső-Magyarország más megyéiből is. Egy Zsolnáról (Trencsénből) küldött augusztus végi tudósítás szerint, bár izgatók ide is jöttek, de „mind itt, mind pedig az egész megyében minden csendes, mivel itt sok jó hazafiak találkoznak, kik egész lélekkel s buzgalommal az izgatások ellen működtek...”.26

A szlovák triumvirek törekvéseinek talajtalanságát bizonyítja, hogy nemcsak a katolikus papság fordult szembe velük, hanem az evangélikus lelkészek túlnyomó része is! Ennek jó példája 13 szepesi város evangélikus gyűlésének nyilatkozata, amelyet 1848. szeptember 14-én adtak ki Iglón. A nyilatkozat kibocsátói elhatárolták magukat „Hurban, Hodzsa és több hasonszellemű protestans tót papok” vétkes, nemzetellenes tetteitől. „Sujtsa nemzetünk átka azokat, kik azt megérdemlették; mi is undorral fordulunk el tőlük s csak szégyenpirulással emlékezhetünk arra, hogy tiszttársaink soraiban is találkozhatott az árulók gazfaja; de épen, mivel irányunk egészen ellenkező, ... feljogosítva érezzük magunkat, erősen tiltakozni minden lealázó következtetés ellen, mely nehány roszlelkű tiszttársaink miatt egész testületünkre, s igy közvetve mireánk is vonattatik”.27 A forradalom után maga Hurban is fontosnak tartotta kiemelni, hogy ezekben a sorsdöntő hónapokban a szlovák nemzettel szemben hűtlenül viselkedtek a „régi tót” nyelvi-irodalmi irányzathoz tartozó művelt evangélikus papok-írók közül azok, akik úgymond „az új irodalmi mozgalmakban nem tudtak érvényesülni”, és ezért „egyszerre a Kossuth-féle tótok élére álltak. Itt koszorúkat érdemeltek ki maguknak Szeberiny, Ferjencik, Klsák, Adamis, Launer, Mácsay, Pelikán, Kozelnik és mások”. Az „igazi tótok” ugyan „bennmaradtak a hazában, de a „tót fanatikusok” a szomszédországokban voltak kénytelenek menedéket keresni, Morvaországban, Csehországban, Bécsben, Horvátországban, sőt a Száván és Dunán túl is”.28

Ez valóban így történt. A „szlovák triumvirátus” tagjai 1848 nyarától, miután a magyar kormány nemhogy a megegyezésnek, de még a meghallgatásnak sem mutatta jelét, külföldön kezdtek hozzá a Bécs által is támogatott szlovák fegyveres felkelés előkészítéséhez.



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona