Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció



Erdély ma friss hírei




1. Egy népszavazás hordaléka
2. Az autonómia Európa elé
3. Kétféle mértékű autonómia
4. Székely autonómia nyilatkozat
5. Autonómia, vagy radikalizmus
6. Nem fogunk száz évig várni
7. Magyar autonóm tartomány - Erdély
8. Nemzetállamiság és autonómia Romániában




TAMÁSI LAJOS: HA AZT HALLOD MAJD...

TAMÁSI LAJOS: HA AZT HALLOD MAJD...


Ha azt hallod majd rólam egyszer,
hogy legszebb álmom megtagadtam,
s elmondanak mindennek, rossznak,
csak mosolyogj, mert jól tudod, hogy
az, aki voltam, az maradtam.

Följajdul a lomb is a szélben,
virágain vad keserűség,
de gyökere feszül a mélyben,
így kötöz engem, kezem-lábam,
szívemet így fogja a hűség.

Ha elmennék messzire, s onnan
nem írnék, csak egy levelet sem,
s mondanák, hogy: látod, a hűtlen,
vágj a szavukba csöndesen, és
mosolyogj, te jól ismersz engem.

S utam ha véget érne, és a tenger
torlódva összecsap fölöttem,
s koromba fúlt napom kilobban,
úgy emlegess, kérlek, ki egykor
tágra nyitott szemedben tükröződtem.

Te láttál engem, s jól tudod, hogy
milyen nehéz ragyogás vár rám,
mert ember voltam, ki hajóra
szállt, hogy egyszer kikössön végül
valahol az igazság táján.



Röviden

...az őshonos erdélyi magyar nemzeti közösségről
Erdély Közép-Európában, a Kárpát-Medence keleti részén fekszik. Területe 102.000 négyzetkilométer, mely
Románia északnyugati részén található. Hétmilliós lakosságának kétharmada román, az itt élő magyarok száma
másfél millióra, a cigányságé félmilliónál is többre tehető. A magyar nemzetiség Erdély keleti részén, a mintegy
húszezer négyzetkilométer nagyságú Székelyföldön számbeli többséget alkot, de jelentős az aránya Közép-
Erdélyben, és a magyar határ mentén is.
Kis történelem
A magyar törzsek 900 előtt telepedtek meg a Kárpát Medencében, és ezen belül Erdélyben. Ezt megelőzően, a 4-
9. század között Erdély az állandó népmozgások színtere volt, ahol egyetlen népcsoport sem tudott gyökeret
ereszteni.
Az i. sz. 1000 körül kiépített magyar királyságnak szerves részét képezte Erdély is, mely 1200-as évektől kezdve
vált etnikailag sokszínűvé. Ekkor kezdődött ugyanis a német ajkú szászok betelepítése, valamint a pásztorkodó
románságnak a Déli-Kárpátokon keresztüli beszivárgása (első írásos említésük 1202-ben történik). Az 1241-es
tatárjárás során a magyar lakosság sok területen elpusztult. Helyükre szintén szászok és románok települtek.
A Török Birodalom támadásai miatt a 16. század közepén a Magyar Királyság három részre szakadt. Keleti
területein megalakult az Erdélyi Fejedelemség. A következő évszázadban az Erdélyi Fejedelemség volt a magyar
államiság megtestesítője. A Fejedelemség kezdetben a Török Birodalom hűbéreseként működött, később a
Habsburg birodalom részévé vált.
Az elmúlt évszázadokban a román népesség aránya fokozatosan nőtt, és a huszadik század elejére Erdély déli
részén számbeli fölénybe került. Az első világháborút követően Erdélyt a román államhoz csatolták, mely
kíméletlen, erőszakos asszimilációs politikát folytatott: a magyar oktatási rendszert szinte teljesen felszámolták, a
többségében magyarok által lakott vidékeket pedig gazdaságilag ellehetetlenítették. A második világháború utáni
kommunista uralom, néhány kezdeti engedmény után ezt még masszív román betelepítésekkel, és az egyházi és
közösségi vagyon elkobzásával tetézte.
A jelen
A Tőkés László magyar lelkész által kirobbantott 1989-es romániai antikommunista felkelés után adódott
történelmi megbékélési lehetőség a román politikai vezetés ellenállásán bukott el. 1990-ben már magyarellenes
pogrom robbant ki az országban. A rendszerváltás óta a másfél milliós erdélyi magyarság más európai
kisebbségekkel szemben, akik erőszakkal és eredményesen harcolták ki jogaikat, békésen és eredménytelenül
küzd a megmaradás zálogának tekintett területi és perszonális autonómia és önálló oktatási rendszer
megteremtése érdekében. Reméljük hogy békés módszereink a jövőben hatékonyabbak lesznek, és a román
politikai vezetés sem fogja tudni azt a látszatot kelteni hogy a romániai nemzetiségi kérdés megoldottnak
tekinthető.
Az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiájának megvalósulása a nemzeti önazonosság megőrzése mellett
a gazdasági fejlődés felgyorsítását is elősegítené. Az önrendelkezés kivívásáért tett lépéseket 2003 óta a
politikai pártok fölött álló, közképviseleti elven szerveződő Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és Székely Nemzeti
Tanács hangolja össze.





A székely nemzeti tanács honlapja


Orbán az autonómiáért

Or­bán: A ma­gyar po­li­ti­kának is ki kell állni az autonómia-törekvések mellet
Dátum: 2006. július 12. szerda, 09:40 Szerzõ:
Erdély A ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok erő­sí­tik kul­tu­rá­lis össze­tar­to­zá­sun­kat, gaz­da­sá­gi gya­ra­po­dá­sunk­ban le­het­nek part­ne­rek, és prob­lé­má­ik meg­fe­le­lő ke­ze­lé­se nö­ve­li biz­ton­sá­gun­kat. Ilyen hely­zet­ben meg­szün­tet­ni a ve­lük fog­lal­ko­zó or­szá­gos ha­tás­kö­rű köz­igaz­ga­tá­si szer­ve­ze­tet fe­le­lőt­len­ség, ezt egy fő­osz­tály a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal­ban sem­mi­lyen mó­don nem pó­tol­ja. A MÁ­ÉRT meg­szün­te­té­se pe­dig azt ve­tí­ti elő­re, hogy a nyil­vá­nos ér­dek­egyez­te­tést fel­vált­hat­ja majd a »mutyizás«. Ez azon­ban nem­csak a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság­gal kap­cso­la­tos kér­dé­sek­ben le­het így” - nyi­lat­koz­ta az Erdélyi Naplónak Or­bán Vik­tor, Ma­gyar­or­szág volt mi­nisz­ter­el­nö­ke, a Fi­desz el­nö­ke.


Meg­kér­dez­tük vé­le­mé­nyét a szé­kely­föl­di au­to­nó­mia esé­lye­i­ről, a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság kér­dé­sé­ről, a Gyurcsány-kormány szem­fény­vesz­tő po­li­ti­zá­lá­sá­ról. „Mi­nél na­gyobb a szem­fény­vesz­tés, an­nál ma­ga­sabb a ki­jó­za­no­dás ára” - mond­ja Ma­gyar­or­szág volt kor­mány­fő­je.
Or­bán Vik­tor jú­li­us 22-én dél­előtt részt vesz és elő­adást tart Tusnádfürdőn a XVII. Bálványosi Nyá­ri Sza­bad­egye­te­men.

- A rend­szer­vál­tás óta min­den bi­zonnyal a Fi­desz-kor­mány tet­te a leg­töb­bet a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­sá­gért. A Gyurcsány-kormánnyal, majd mos­ta­ni új­ra­vá­lasz­tá­sá­val ez a fo­lya­mat el­akadt. A je­len­le­gi szociál-liberális kor­mány meg­szün­te­ti a Ha­tá­ron Tú­li Ma­gya­rok Hi­va­ta­lát és el­sor­vaszt­ja a Ma­gyar Ál­lan­dó Ér­te­kez­let. Ön sze­rint ho­vá ve­zet ez az út?
- A Fi­desz-kor­mány ered­mé­nye­i­ről, úgy gon­do­lom, nem ne­kem kell összeg­zést ké­szí­te­nem, azt meg­tet­ték az érin­tet­tek. Szá­mom­ra ér­zel­mi­leg és em­be­ri­leg a pár­ká­nyi híd új­já­épí­té­se, a ma­gyar­iga­zol­vány és a stá­tus­tör­vény meg­al­ko­tá­sa, a Sapientia Egye­tem lét­re­ho­zá­sa, a szovátai für­dő­be­ru­há­zás, a be­reg­szá­szi fő­is­ko­la meg­nyi­tá­sa je­len­tet­te a leg­töb­bet. Ami pe­dig a je­len­le­gi ko­a­lí­ció ed­di­gi lé­pé­se­it és ter­ve­it il­le­ti: na­gyon rossz elő­jel­nek tar­tom az ön ál­tal is em­lí­tett in­téz­ke­dé­se­ket. Azt ve­tí­tik elő­re, hogy a kor­mány nem akar­ja ki­ak­náz­ni a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság­ban rej­lő tar­ta­lé­ko­kat. A ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok erő­sí­tik kul­tu­rá­lis össze­tar­to­zá­sun­kat, gaz­da­sá­gi gya­ra­po­dá­sunk­ban le­het­nek part­ne­rek, és prob­lé­má­ik meg­fe­le­lő ke­ze­lé­se nö­ve­li biz­ton­sá­gun­kat. Ilyen hely­zet­ben meg­szün­tet­ni a ve­lük fog­lal­ko­zó or­szá­gos ha­tás­kö­rű köz­igaz­ga­tá­si szer­ve­ze­tet fe­le­lőt­len­ség, ezt egy fő­osz­tály a Mi­nisz­ter­el­nö­ki Hi­va­tal­ban sem­mi­lyen mó­don nem pó­tol­ja. A MÁ­ÉRT meg­szün­te­té­se pe­dig azt ve­tí­ti elő­re, hogy a nyil­vá­nos ér­dek­egyez­te­tést fel­vált­hat­ja majd a „mu­tyi­zás”. Ez azon­ban nem­csak a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság­gal kap­cso­la­tos kér­dé­sek­ben le­het így.

- Po­li­ti­ku­sa­ik han­goz­tat­ják, hogy a nyu­gat-eu­ró­pai nép­cso­port­ok­hoz ha­son­ló­an a kár­pát-me­den­cei ma­gyar­ság szá­má­ra is a kü­lön­fé­le au­to­nó­mi­a­for­mák ki­ví­vá­sa je­lent­he­ti a biz­tos jö­vőt. Most, hogy a Fi­desz is­mét el­len­zék­ben vág ne­ki a kö­vet­ke­ző cik­lus­nak, mi­ként tud­ja tá­mo­gat­ni a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság eme tö­rek­vé­sét?
- Leg­töb­bet az­zal se­gít­het­tünk vol­na a ha­tá­ron tú­li ma­gya­ro­kon, ha meg­nyer­jük a vá­lasz­tá­so­kat. No, de fél­re­té­ve a ke­se­rű tré­fát: a ma­gyar kö­zös­sé­gek au­to­nó­mi­á­já­nak tá­mo­ga­tá­sa nem kor­mány­pár­ti­ság-el­len­zé­ki­ség kér­dé­se. El­ső szá­mú fel­ada­ta­ink egyi­ke, hogy előbb vagy utóbb bi­zo­nyos nem­zet­po­li­ti­kai kér­dé­sek­ben új­ra­te­remt­sük a kon­szen­zust. Ilyen pont­nak tar­tom, hogy a ma­gyar po­li­ti­kai elit ka­rol­ja fel a ha­tá­ron tú­li ma­gyar szer­ve­ze­tek le­gi­tim au­to­nó­mia­kö­ve­te­lé­se­it. Most a kor­mány­párt­ok­nál pat­tog a lab­da, hogy ezt fel­is­mer­jék és meg­te­gyék. Mi már bi­zo­nyí­tot­tunk: nem­zet­kö­zi fó­ru­mo­kon kép­vi­se­lő­ink a té­mát ál­lan­dó­an na­pi­ren­den tart­ják, egyéb­ként szo­ci­a­lis­ta kol­lé­gá­ik­kal egye­tem­ben. Ez tör­té­nik az Eu­ró­pai Par­la­ment­ben és az Eu­ró­pa Ta­nács­ban.

- Mi­nisz­ter­el­nök úr, ha jól em­lék­szem, ön két év­vel ez­előtt a tusnádfürdői ta­lál­ko­zón ar­ra biz­tat­ta er­dé­lyi hon­fi­tár­sa­it: küzd­je­nek az au­to­nó­mi­á­ért, mert ezt csak ők har­col­hat­ják ki ön­ma­guk­nak. Majd Ro­má­nia EU-csatlakozási szer­ző­dé­sé­nek par­la­men­ti vi­tá­ján az MSZP-hez ha­son­ló­an a Fi­desz is meg­sza­vaz­ta a ra­ti­fi­ká­ci­ót. Ezt so­kan nem ér­tet­ték ak­kor. Nem le­he­tett vol­na elő­ször ki­har­col­ni az au­to­nó­mi­át, majd azu­tán lép­ni be az EU-ba? Mi lett vol­na, ha eb­ben az idő­szak­ban a Fi­desz van kor­má­nyon?

- Nem hi­szem, hogy ez a kér­dés ilyen egy­sze­rű len­ne. Egy­fe­lől a fel­mé­ré­sek sze­rint az er­dé­lyi ma­gya­rok 90%-a sze­ret­né, ha Ro­má­nia az EU-hoz csat­la­koz­na. Ez ért­he­tő is, hi­szen az EU-tagság na­gyobb jog­biz­ton­sá­got, gaz­da­sá­gi pers­pek­tí­vát és át­jár­ha­tó ha­tá­ro­kat je­len­te­ne. Ami­kor Ro­má­nia majd csat­la­ko­zik a schengeni rend­szer­hez, ak­kor meg­szű­nik a ha­tár­el­len­őr­zés Ma­gyar­or­szág és Ro­má­nia kö­zött. Va­la­ki be­le­gon­dolt ab­ba, hogy ez mit je­lent­het? Mi­lyen ala­pon vár­ja el bár­ki tő­lünk, hogy egy ilyen kér­dés­ben ne azt te­gyük, amit az érin­tett ma­gyar kö­zös­ség sze­ret­ne? Min­dig is azt kép­vi­sel­tük, hogy fi­gye­lem­be kell ven­ni az őket érin­tő kér­dé­sek­ben a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok vé­le­mé­nyét, le­gyünk te­hát kö­vet­ke­ze­te­sek. Ar­ról nem is be­szél­ve, hogy ha majd az er­dé­lyi ma­gyar­ság is be­kap­cso­ló­dik Eu­ró­pa po­li­ti­kai vér­ke­rin­gé­sé­be, ak­kor ta­lán könnyebb lesz a ki­sebb­sé­gi ön­kor­mány­za­ti­sá­got, va­gyis az au­to­nó­mi­át eu­ró­pai jo­gi nor­má­vá ten­ni.

Az már egy má­sik kér­dés, hogy a ra­ti­fi­ká­ció idő­zí­té­se el­hi­bá­zott volt: pon­to­sab­ban a kor­mány szán­dé­ko­san, bel­po­li­ti­kai okok­ból hoz­ta elő­re a ro­mán csat­la­ko­zás par­la­men­ti jó­vá­ha­gyá­sát, hogy a Fi­deszt kény­szer­hely­zet­be hoz­za. Egy ké­sőb­bi ra­ti­fi­ká­ció nö­vel­te vol­na Ma­gyar­or­szág moz­gás­te­rét az er­dé­lyi ma­gyar­ság kér­dé­sé­ben is. Elég ar­ra utal­nom, hogy a ro­mán csat­la­ko­zás ma­gyar par­la­men­ti jó­vá­ha­gyá­sa, sőt, a kö­zös magyar-román kor­mány­ülés után mind­össze na­pok­kal a ro­mán sze­ná­tus több­sé­ge le­sza­vaz­ta a sa­ját kor­má­nya ál­tal be­ter­jesz­tett és az er­dé­lyi ma­gyar­ság szá­má­ra az au­to­nó­mia táv­la­tát is fel­mu­ta­tó ki­sebb­sé­gi tör­vény ter­ve­ze­tét. Ami vi­szont a Fi­desz vég­ső dön­té­sét il­le­ti, alig­ha hi­szem, hogy lett vol­na bár­mi­lyen mo­rá­lis ala­punk ne­met mon­da­ni.

- A szé­kely­föl­di au­to­nó­mia ki­ví­vá­sát hány év alatt lát­ja el­ér­he­tő­nek?
- Ami a konk­rét ered­mé­nyek el­éré­sét il­le­ti, az leg­in­kább az adott ma­gyar kö­zös­ség mun­ká­ján mú­lik. Az er­dé­lyi ma­gyar­ság egy do­log­ban el­tér a töb­bi ki­sebb­sé­gi ma­gyar nem­zet­rész­től: po­li­ti­ka­i­lag szer­ve­zett és fi­gye­lem­re­mél­tó ci­vil, il­let­ve ér­tel­mi­sé­gi pezs­gés­sel bír. Ha meg­ta­lál­ja azt a mű­kö­dé­si for­mát, mely tük­rö­zi a vé­le­mény­plu­ra­liz­must, ak­kor az er­dé­lyi ma­gyar­ság ér­dek­ér­vé­nye­sí­tő ké­pes­sé­ge erős lesz.

- Ho­gyan vé­le­ke­dik a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság kér­dé­sé­ről?
- Min­den­kép­pen le­gi­tim kö­ve­te­lés­nek tar­tom a ha­tá­ron tú­li ma­gyar­ság szá­má­ra a la­kó­hely meg­vál­toz­ta­tá­sa nél­kü­li ma­gyar ál­lam­pol­gár­ság meg­adá­sát. Szö­gez­zük le: nem va­la­mi­fé­le új­don­ság­ról van szó, hi­szen a ket­tős ál­lam­pol­gár­ság ma is lé­te­zik és sok tí­zez­ren él­nek ve­le Ma­gya­ror­szá­gon is. Sőt, ha jól be­le­gon­do­lunk, vol­ta­képp a diszk­ri­mi­ná­ció egy faj­tá­já­nak fel­szá­mo­lá­sá­ról van szó. Hi­szen nincs az rend­jén, hogy amíg a vi­lág min­den tá­ján élő ma­gya­rok ren­del­kez­het­nek ma­gyar ál­lam­pol­gár­ság­gal, ad­dig épp a kár­pát-me­den­cei ma­gyar kö­zös­sé­gek le­gye­nek eb­ből a le­he­tő­ség­ből ki­re­keszt­ve. En­nek kell meg­ta­lál­ni a konk­rét jo­gi for­má­ját, amely - is­mét­lem - az ál­lan­dó la­kó­hely meg­vál­toz­ta­tá­sa, az­az Ma­gya­ror­szág­ra köl­tö­zés nél­kül ol­da­ná meg a ha­tá­ron tú­li ma­gya­rok ma­gyar ál­lam­pol­gár­sá­gát.

- Gyurcsány Fe­renc mi­nisz­ter­el­nök a kö­zel­múlt­ban az Ér­dek­egyez­te­tő Ta­nács ülé­sén a kor­mány te­ve­it kri­ti­zá­lók­nak azt aján­lot­ta: ha nem tet­szik a ja­vas­la­ta, „el le­het men­ni Ma­gya­ror­szág­ról”. Ön­nek mi a vé­le­mé­nye er­ről?
- Szok­tam mon­da­ni, hogy nem könnyű szak­ma a mi­énk. Még a ta­pasz­tal­tab­bak­nak is sok­szor min­den ön­ural­muk­ra szük­sé­gük van ah­hoz, hogy egy-egy ne­héz hely­zet­ben meg­őriz­zék a hig­gadt­sá­gu­kat, kel­lő alá­zat­tal hall­gas­sa­nak meg min­den vé­le­ményt, majd pe­dig hi­deg fej­jel, ki­zá­ró­lag a nem­zet ér­de­ke­it szem előtt tart­va hoz­zák meg a meg­fe­le­lő dön­tést. Bár ér­tem a mi­nisz­ter­el­nök úr szo­rult hely­ze­tét - hi­szen sa­ját ko­ráb­bi, a dü­bör­gő gaz­da­ság­ról és a nagy jó­lét­ről szó­ló ál­lí­tá­sa­i­val szem­ben kell most az em­be­rek­kel az adó­eme­lé­se­ket, a meg­szo­rí­tá­so­kat, a pénz­rom­lást és az ela­dó­so­dott­sá­got el­fo­gad­tat­nia -, még­is mély­sé­ge­sen el­szo­mo­rít­nak a hal­lot­tak. Egy­részt azért, mert az in­du­lat­ki­tö­ré­sek ar­ról árul­kod­nak, hogy vál­ság­hely­zet­ben a mi­nisz­ter­el­nök úr könnyen el­ve­szí­ti a fe­jét, és ez bi­zony nem túl biz­ta­tó a jö­vő­re néz­vést. Más­részt pe­dig azért, mert ez a stí­lus a múl­tat idé­zi: ez a XX. szá­zad hang­ja. Azé a szá­za­dé, amely­ben nor­má­vá vált nem tűr­ni a hi­va­ta­los­tól el­té­rő vé­le­mé­nye­ket, és azé a szá­za­dé, amely­ben az or­szág ve­ze­tői nem vol­tak szo­li­dá­ri­sak a sa­ját pol­gá­ra­ik­kal.

- Itt­hon a pénz­ügyi vál­ság meg­ol­dá­sa és a nem­zet­kö­zi pénz­vi­lág bi­zal­má­nak hely­re­ál­lí­tá­sa a cél Ön sze­rint, és egye­nes be­széd­del, vi­lá­gos ter­vek­kel va­ló­sít­ha­tó meg. De saj­nos az or­szág „egyik fe­le” mint­ha nem ér­te­né az egye­nes be­szé­det, ezért so­kan re­mény­te­len­nek lát­ják a hely­ze­tet. Mi­vel biz­tat­ná a szo­mor­ko­dó­kat?
- Ha meg­en­ge­di, én nem va­gyok ilyen rossz vé­le­ménnyel az or­szág egyet­len pol­gá­rá­ról sem. Ne bánt­suk meg, ne sért­sük meg azo­kat, akik most ta­nul­ják, hogy nem mind sza­kács, aki nagy kés­sel jár. In­kább úgy fo­gal­maz­nék, hogy az egye­nes be­széd nem na­gyon hal­lat­szott a fül­si­ke­tí­tő kor­mány­za­ti PR és a mé­dia­út­hen­ger dü­bör­gé­se köz­ben. A kor­mány min­dent meg­tett an­nak ér­de­ké­ben, hogy a ki­jó­za­ní­tó va­ló­ság el­rejt­ve ma­rad­jon - elég csak a költ­ség­ve­tés két­ség­beej­tő szá­ma­i­nak el­tit­ko­lá­sá­ra utal­ni -, mond­ván: a pő­re té­nyek be­fo­lyá­sol­nák a vá­lasz­tá­sok ered­mé­nyét. Mi más ez, mint fé­le­lem az egye­nes be­széd és a ma­kacs szá­mok ha­tá­sá­tól? A szo­mor­ko­dó­kat ar­ra ké­rem, ne fe­lejt­sék el: a dik­ta­tú­ra vég­nap­ja­i­ban is fel­is­mer­ték az em­be­rek, hogy be­csap­ták őket, pe­dig ak­kor nem ült az Or­szág­gyű­lés­ben kö­zel két és fél mil­lió em­ber bi­zal­mát él­ve­ző el­len­zék, és nem vol­tak olyan fó­ru­mok, ahol az igaz­ság - a ha­ta­lom aka­ra­ta el­le­né­ben - szót kap­ha­tott vol­na. Még­is meg­buk­tat­tuk a dik­ta­tú­rát. Sze­rin­tem nem kér­dé­ses, va­la­mennyi meg­té­vesz­tett em­ber rá­jön, hogy be­csap­ták, csak saj­nos az­zal is szem­be­sül­nünk kell, hogy mi­nél na­gyobb a szem­fény­vesz­tés, an­nál ma­ga­sabb a ki­jó­za­no­dás ára.

- Idén ren­de­zik meg a Ma­gyar Re­for­má­tu­sok V. Vi­lág­ta­lál­ko­zó­ját. Mint is­me­re­tes, ön re­for­má­tus hi­tű. Irányt szab-e po­li­ti­zá­lá­sá­ban a re­for­má­tus hi­te?
- Ha jól ér­tem a ke­resz­tény hit lé­nye­gét, ak­kor ke­resz­tény­ként va­gyunk re­for­má­tu­sok. De a ma­gyar kö­zé­le­ti­ség fon­tos sa­já­tos ha­gyo­má­nya a re­for­má­tus ala­pú fe­le­lős­ség­vál­la­lás egy­ház­ért, nem­ze­tért, a sa­ját kö­zös­sé­gün­kért Beth­len Gá­bor­tól Beth­len Ist­vá­nig és to­vább. Cse­le­ke­de­te­im­mel egy­szer­re sze­ret­ném a kis or­szág, Ma­gyar­or­szág, és a nagy or­szág, az Is­ten or­szá­ga épí­té­sét szol­gál­ni. Hi­szen a Heidelbergi Ká­té örök­ér­vé­nyű meg­fo­gal­ma­zá­sa sze­rint az a dol­gunk a vi­lág­ban, hogy a bűn és a ha­lál erői el­len sza­bad lel­ki­is­me­ret­tel har­col­junk.

- A kam­pány idő­sza­ká­ban el­ké­pesz­tő tá­ma­dás­so­ro­za­tot in­dí­tot­tak Ön el­len. Az övön alu­li üté­sek el­ke­se­rí­tik, vagy még in­kább cse­lek­vés­re sar­kall­ják?
- Egy­szer a Vaslady né­ven el­hí­re­sült Margaret Thatc­her azt mond­ta egy ha­son­ló kér­dés­re: „Min­dig fel­vi­dít, ha dur­ván tá­mad­nak, mert ar­ra gon­do­lok, ha sze­mé­lye­met kez­dik ki, ak­kor nincs hasz­nál­ha­tó po­li­ti­kai ér­vük.” Ez per­sze csak rész­ben igaz, hi­szen kit is töl­te­ne el öröm­mel, ha mél­tat­lan tá­ma­dá­sok­nak van ki­té­ve, sőt már a csa­lád­ját sem kí­mé­lik?
Még­is azt gon­do­lom, a köz szol­gá­la­tát hi­va­tá­sá­ul vá­lasz­tó em­ber szá­má­ra az a leg­fon­to­sabb, hogy kü­lönb­sé­get tud­jon ten­ni a sze­mé­lyét érin­tő rá­gal­mak és az ál­ta­la kép­vi­selt ügy meg­tá­ma­dá­sa kö­zött. Utób­bit min­den eset­ben vissza kell ver­nie, az előb­bi­re pe­dig csak olyan mér­ték­ben sza­bad vá­la­szol­nia, hogy az ön­ér­ze­te ne vál­jon a hi­va­tá­sa tel­je­sí­té­sé­nek aka­dá­lyá­vá.

Erdélyi Napló


Trianon reviz,fenyeget a székely nemzetgyűlés

Trianon revíziójával fenyeget a székely nemzetgyűlés
Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2006. június 16.



Székely nemzetgyűlést hívott össze a hét végére a Székelyföld területi autonómiáért síkraszálló Székely Nemzeti Tanács (SZNT). A szombati rendezvényre Gyergyóditróban kerül sor.

Csapó József SZNT-elnök szerint a március 15-i hasonló jellegű székelyudvarhelyi népgyűlést követő mostani fórum a tervek szerint a Székelyföld önálló közigazgatási régióként történő meghatározásáról dönt, s a Székelyföld önkormányzását rögzítő dokumentumot fogad el, amelynek később a román kormány és az európai fórumok előtt kívánnak érvényt szerezni.

Ferencz Csaba SZNT-alelnök kijelentette: az 1918-as gyulafehérvári román nemzetgyűlés azóta sem teljesített ígéreteinek akarnak érvényt szerezni. Gazda Zoltán, a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke közölte, hogy amennyiben a székelyföldi autonómia ügyében záros határidőn belül nem történik előrelépés, a trianoni békeszerződés revízióját fogják követelni.

Az RMDSZ szerint a ditrói rendezvény pusztán MPSZ-es kampánycélokat szolgál. Albert Álmos, a szövetség Kovászna megyei szervezetének elnöke úgy véli, az autonómiát nem nyilatkozatokkal és gyűlésekkel, hanem kizárólag politikai tárgyalásokkal és parlamenti támogatással lehet megvalósítani. Borbély László, az RMDSZ ügyvezető alelnöke leszögezte: a szövetségen belül fel sem merül a trianoni békeszerződés felülvizsgálatának gondolata, hiszen a romániai magyarság gondjait párbeszéddel, s nem pedig fenyegetésekkel lehet orvosolni.

Ditrói magyarok egy csoportja nyílt levélben tiltakozott a rendezvény ellen. Szerintük a szervezők önjelölt vezetők, akik a helyi székelyek véleményét nem kérdezték meg. Hangsúlyozták: "néhány volt kommunista káder, például Csapó József, Fekete Károly és Borsos Géza, akik korábban a tudományos szocializmus fejlesztésével foglalkoztak", saját érdekeik érvényesítésére használják fel a trianoni békeszerződést.

Tiltakoznak az ellen is, hogy "egy háromszéki munkanélküli Gyergyóditróba jöjjön, és megpróbálja feltalálni a meleg vizet, miután terveik már megbuktak Udvarhelyen és Brüsszelben is". Úgy vélik, az ilyen rendezvények csakis arra adtak alkalmat, hogy Székelyföldre még több román rendfenntartó erőt telepítsenek, ami jelentősen hozzájárult a térség elrománosodásához, s nem utolsósorban az 1990 márciusi marosvásárhelyi véres események megismétlődéséhez vezethet.

Az SZNT vezetői ezzel szemben úgy látják, hogy az autonómia érdekében valamennyi magyar szervezetnek össze kellene fognia, s ennek érdekében Markó Béla RMDSZ-elnököt is meghívták a szombati ditrói rendezvényre, amelynek részleteiről a román sajtó folyamatosan tájékoztatja a románságot, s amelyre - konfliktustól tartva - a bukaresti belügyminisztérium is fokozottan odafigyel.


Egy népszavazás hordaléka

Egy népszavazás hordaléka (9.)

Erdély

Olyan családban nőttem fel, ahol szüleim Bartók és Kodály munkásságán keresztül vezettek be Erdély "titkaiba". Erdélyi népdalokat előbb énekeltem, a Székelyfonót vagy Bartók Este a székelyeknél című zongoradarabját előbb hallottam, mint hogy Erdély történetével foglalkoztam volna. Móricz Zsigmond Erdély-trilógiáját előbb olvastam, mint hogy erdélyi emberekkel találkoztam volna. Közel negyvenéves voltam, amikor életemben először tehettem körutazást Erdélyben.

Ebből is érthető talán, hogy hosszú ideig egy idealizált kép élt bennem Erdélyről - amelynek ugyanakkor nagyon is reális alapja volt. Erdély aranykora nem legenda, s nem csupán a XVII. század néhány rövid évtizedére korlátozható. Fundamentuma az a kivételes erdélyi szellemi légkör, amely sok apró történésből rekonstruálható, s olyan csodával felérő eseményben öltött testet, mint például az 1568-as tordai országgyűlés. Amíg nyugaton, különösen Franciaországban, a Szent Bertalan-éj idején (1572. augusztus 24.) és azt követően elképesztően brutális, tömeggyilkosságokkal zajló vallásháborúk dúltak, Erdélyben kihirdették a vallásszabadságot biztosító törvényt.

Az "erdélyi kérdés"

A kivételes erdélyi szellem másik megnyilvánulása az évszázadokon át jól működő autonómia, az autonómiák egymást erősítő rendszere. Ennek volt köszönhető, hogy az erdélyi szászok nyolc évszázadon át fenn tudtak maradni, csodálatos kisvárosokat, falvakat, erődtemplomokat építettek, hirdetve e közösség kivételes kultúraalkotó képességét, s amelyet egy gonosz szellem a XX. században pusztulásra ítélt, s ezt a destruktív folyamatot a művelt, felvilágosult Nyugat-Európa teljes közönnyel, érdektelenséggel szemlélte, vagy tudomást sem vett róla.

Amikor a kisebbségi problémák ismét előtérbe kerülnek, s az erdélyi magyarság további fennmaradása a tét, természetesen nem hallgathatók el azok a bűnök sem, amelyek elkövetése miatt ott tartunk, ahol. Az erdélyi magyar arisztokrácia (tisztelet a kivételnek) évszázadokon át tartó féktelen önzése, restsége, felelőtlen, nemzetvesztő politikája miatt ma is aktuálisak Ady Endre Két kuruc beszélget című versének következő sorai:

Itt régik a bűnök, itt régik az átkok,

S itt újak a bűnök, s itt újak az átkok.

E kétféle szempont egyidejű mérlegelésével igyekszem a témával foglalkozni, amelyet erdélyi kérdésnek lehet nevezni. Miben áll napjainkban az erdélyi kérdés? Feléleszthető-e még Erdély lakosságának több évszázados hagyománya, amely a magyar, a román, a német lakosság egymásra utaltságának a felismerésén nyugodott, s ezt az együttélést más, kisebb népcsoportok (örmények, zsidók, szlovákok, szerbek, ruténok) jelenléte tette még színesebbé?

Az erdélyi magyar (és német) kultúra tudatos visszaszorítása következtében megszüntetett intézmények (például a korábban virágzó nemzetiségi iskolarendszer) utólag visszaállíthatók-e még?

Az Európába tartó Románia Erdélynek (az ott élő románokkal együtt) hajlandó-e a hagyományaihoz méltó státuszt adni, ily módon is biztosítva a régió sajátos jellegének megfelelő fejlődését?

Másképpen fogalmazva: Románia mennyiben hajlandó közigazgatásában alkalmazni a szubszidiaritás, az Európai Unió egyik hivatalosan deklarált elvét?

A regionalizmus eszméje mennyiben tör magának utat a román közgondolkodásban?

Autonómia...

Amint látjuk, valamennyi kérdés egy irányba mutat, mégpedig Erdély autonóm fejlődésének az irányába. Ez az autonóm fejlődés évszázadokon át, a magyar államiság keretei között létezett. Vajon napjainkban, a román állam keretei között is újraéleszthető-e még?
Nem véletlen, hogy az utóbbi időben a közbeszédet az autonómia kérdései uralják. Érdekes módon, amíg Szlovákiában a szlovákok nagy része között az autonómia szitokszónak számít, addig mára Erdélyben (talán részben a történelmi hagyományok miatt is, bár egyes román politikai körök még mindig viszolyognak tőle) a fogalommal való megbarátkozás és annak kivitelezése napjainkban már nem tűnik utópiának. Főleg azért nem, mert a vele rokon fogalom, a decentralizáció néhány éve Nyugat-Európában is nagy népszerűségre tett szert. A központosítás elvének és gyakorlatának visszaszorulása (visszaszorítása) örvendetes módon tapasztalható a nyugat-európai társadalmak fejlődésében. Egy hagyományosan centralizált államban, Franciaországban a politikai viták középpontjába került. (Erről később még szeretnék néhány szót szólni.)

Mivel az autonómia kérdése a kelet-, közép- és dél-európai nemzeti kisebbségek jövője szempontjából megkerülhetetlenné vált, és többé már nem elodázható, ezért ebben az eszmefuttatásban e kérdéskör alapos körüljárására vállalkozom.

... és európai identitás

Az autonómia görög eredetű szó, azt jelenti, egy ember, egy közösség, egy testület önmagát irányítja. Az autonómia az önkormányzatiság szinonimája. Immanuel Kant volt az a bölcselő, aki kimerítően foglalkozott az autonómia fogalmával filozófiájában. Kant értelmezésében az autonómia az ember belső erkölcsi szabadsága, s aki ezzel rendelkezik, arra mondják, hogy autonóm személyiség. Autonóm ember az, aki saját belátása szerint, szuverén módon gondolkodik és cselekszik.

Köztudott, hogy az európai gondolkodásban a szabadság milyen központi helyet foglal el, ezért az autonóm, a szabad ember az autonóm közösség, a pluralista (demokratikus) társadalom és közélet alappillére, fundamentuma. Egy társadalom demokratikus jellegének az is a fokmérője, hogy mennyire ismeri el az egyén és a különféle közösségek autonómiájának fontosságát. Autonómia nélkül ugyanis nincs demokrácia.

Most már csak az a kérdés, hogy ezt a felismert igazságot miként lehet a napi politikában alkalmazni, a gyakorlatba átültetni, s esetünkben a nemzeti kisebbségekre is vonatkoztatni. Talán úgy, hogy először is sokat kell róla beszélni (külföldön, belföldön egyaránt), már csak azért is, hogy ez a felismerés sokak számára evidencia legyen. Sokszor kell ismételni, hagyományteremtő szándékkal. A kisebbségi autonómia emlegetésének már tradíciója van, Közép-Európában a rendszerváltás előtti időkre nyúlik vissza.

Tamás Gáspár Miklós például már 1984-ben nyílt levelet intézett a román demokratikus ellenzék emigrációban lévő tagjaihoz, amely a Lupta című, Párizsban megjelenő román nyelvű emigráns lapban jelent meg (később a párizsi Magyar Füzetek 14-15. száma is leközölte). Ebből A magyar-román megbékélés útja című szövegből idézem: ...mi az, amit szeretnék, ha közösen javasolnánk az Erdélyben és Románia más tájain élő magyarok panaszainak orvoslására.

- Kultúraautonómiát a régi Osztrák-Magyar Monarchia szociáldemokrata és más radikális gondolkodói, mint Jászi Oszkár vagy Vasile Goldis elképzeléseinek szellemében.

- Helyi regionális decentralizáláson alapuló autonómiát.

- A határok átszellemítését a titulescui értelemben, a Romániában és a világ más tájain élő állampolgárok közötti személyes, kulturális és politikai kapcsolatok, valamint a kivándorlás liberalizálását.

- A nemzeti kisebbségek mint önálló egységek létének biztosítását, beleértve önálló politikai-egyesületi intézményeket, egy olyan föderáció keretében, amely a kultúraautonómiát a területi autonómiával egyesíti.

Szép és igaz szavak. Ma sem kívánhatunk többet, mint amit Tamás Gáspár Miklós szeretett volna elérni román barátaival együtt 1984-ben.

Fasang Árpád,

volt UNESCO-nagykövet


Az autonómia Európa elé

Az autonómiát idejében kell Európa elé vinni - Egységben az autonómia körül
ww.gondola.hu

Tőkés László az erdélyi magyar kisebbség autonómiatörekvéseiről beszélt, bemutatta az ügyben eddig elért eredményeket és visszalépéseket, szólt az RMDSZ politikájáról, s arról, hogy milyen nagy szükség van az anyaország támogatására.
--------------------------------------
Tőkés László királyhágómelléki református püspök budapesti előadását péntek este: a Testnevelési Egyetem zsúfolásig megtelt előadótermén kívül az aulában is szép számmal kísérték figyelemmel az erdélyi magyar politikus szavait.

”Ellen-pálfordulás”

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke történeti bepillantást engedve az erdélyi magyar autonómia történetébe, rávilágított a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikájának megváltozására. 1989 után az önrendelkezés kivívásának jegyében alakultak és szerveződtek meg a határon túlra szakadt magyar nemzeti közösségek. Azóta számos autonómiatervezetről tudunk: a KMKSZ volt az első a sorban 1991-ben (A kárpátaljai magyar autonómia című dokumentummal), de 1993-ban az RMDSZ is terjesztett be törvénytervezetet a nemzeti kisebbségekről és autonóm közösségekről. Salat Levente egyik tanulmányának mellékleteként számba veszi az 1990 és 2004 között született erdélyi autonómia tervezeteket, összesen tízet felsorolva. A szerzők között találjuk többek között Szilágyi Sándort, Bakk Miklóst, és Csapó József volt szenátort, akit ezért is buktattak ki a szenátusból, és aki jelenleg a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Tőkés László utalt Markó Béla egy nemrég megjelent politikai tanulmányára, amelyben az RMDSZ elnöke közös nemzetstratégia kidolgozását kezdeményezi és egy magyar-magyar egyetértés esélyeiről elmélkedik. „De kár a spanyol viaszt felfedezni:” ez a nemzetstratégia alapvonalaiban már Orbán Viktor idején kialakulóban volt, amikor is a kormány a határok feletti nemzetegyesítés programját tűzte ki célul, sőt, határon túli vonatkozásban már 1989 után is az önrendelkezés politikája jegyében alakult, s kezdte meg munkáját valamennyi határon túli magyar nemzeti közösség - emlékeztetett Tőkés.

Az RMDSZ 1996 utáni politikája kihagyja alapvető célkitűzései közül a magyarság nemzeti autonómiáját, holott előtte nagy egyetértés volt ebben a kérdésben.
- Képmutató módon most azokkal kíván összefogni egy új közös nemzetstratégia megvalósítása érdekében, akik éppen ezt a célt, az autonómiát tagadják meg, és az éppen már beindulóban lévő nemzetpolitikát törik derékba - mondta Tőkés László hozzátéve, az ellen-pálfordulás nyilvánvaló, mert hiszen a pálfordulás megtérést jelent.

Tőkés emlékeztett arra, hogy 1992. október 25-én az akkori RMDSZ teljes egyöntetűséggel elfogadta az úgynevezett kolozsvári nyilatkozatot, amelyben a belső önrendelkezést látja egyedüli megoldásként a válságból kivezető útnak. Ez a nyilatkozat a híres gyulafehérvári határozatokra hivatkozik, annak is a harmadik fejezetében lefektetett első pontra, amely kimondja, hogy teljes nemzeti szabadságot kell biztosítani az együtt lakó népek számára, valamint mindegyik népnek a jogát a saját anyanyelvén való neveléshez és kormányzáshoz, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által, a törvényhozó testületekben és az ország kormányzásában való részvételre pedig minden nép népességének számarányában nyer jogot.
Tőkés László szerint ezen kívül a párizsi békeszerződésre is hivatkozhatunk. 1919-ben az amerikaiak, a britek, a franciák, az olaszok és a japánok aláírták Romániával azt a kisebbségi szerződést, amelynek tizenegyedik cikkelyében ez olvasható: „Románia hozzájárul ahhoz, hogy az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyezzen.”

- Mindezekből soha nem lett semmi, és az egykori országrabló utódait valósággal irritálja, hogy ha szelíd szóval idézzük nekik a gyulafehérvári határozatokat - mondta a püspök.

Az RMDSZ két másik, 1993-ban Brassóban és 1995-ben Kolozsvárott megtartott kongresszusát idézve az EMNT elnöke elmondta: ekkor a szövetség - igazodva a nemzetközi joggyakorlathoz - a romániai magyarságot nemzeti kisebbségként határozta meg, ugyanakkor a közösség önmagát politikai alanynak, államalkotó tényezőnek, a román nemzet egyenjogú társának tekintette. Az új program szerint a romániai magyar kisebbség számára helyi és regionális autonómiát, személyi és kulturális autonómiát, valamint a sajátos státusú helyi önkormányzatok által gyakorolt önkormányzatot írta elő - ezt azóta minden kongresszus megerősítette, a programban ma is központi helyet foglal el a hármas szintű autonómia-koncepció, a baj csak az, hogy úgy jártunk az RMDSZ-szel, amely jobbra jelez és balra hajt - jegyezte meg Tőkés.

1996: áttörés és zuhanás - zöld utat kap a neptuni politika

1996-ban egy múló pillanat erejéig áttörés mutatkozott az anyaország és a határon túli magyarság együttes fellépését illetően: a magyar-magyar csúcstalálkozó Budapesten teljes egyetértést hozott az autonómia igénylése tekintetében. A magyarországi parlamenti pártok aláírásával létrejött a konszenzus az autonómia mellett, amelyhez valamennyi határon túli magyar párt és szervezet egyöntetűen csatlakozott. De aztán jött az ébredés: szeptember 16-án Temesváron, Világos közelében a két állam képviselői aláírták a román-magyar alapszerződést, a következő lábjegyzettel: „A szerződő felek egyetértenek abban, hogy az 1201. számú ajánlás nem hivatkozik a kollektív jogokra és nem kötelezi a feleket arra, hogy az említett személyek számára biztosítsák a jogot az etnikai alapú területi autonómia speciális státusára.”
Ezzel hat év után az autonómia felfutása egy időre megszakadt, pedig 1989 után az autonómia terelte őket közösségbe és egységbe, s ez mellett, ez körül alakult ki az összefogás. „Ilyen brutálisan és diplomatikus cinkossággal csúnyán megszakították ezt a folyamatot, az összefogás helyett következett a megosztás időszaka, és itt tartunk most is” – mondta Tőkés László.

Emlékeztetett: már a temesvári szégyenletes aláírás idején is kettészakadt az RMDSZ, csak akkor még nem volt annyira nyilvánvaló. Ekkor jutott megfelelő térhez az úgynevezett neptuni politika, amelynek előzménye, hogy 1993-ban Frunda György, Tokai György, Borbély László Neptunon tárgyalásokat folytatott a posztkommunista román hatalommal az RMDSZ esetleges kormányzati szerepvállalásáról. Ekkor a neptuni tárgyalókat még elítélte a szövetség képviselő tanácsa, de 1996 után, amikor is az alapszerződéssel zöld utat adott a neptuni vonalnak, fokozatosan a megalkuvó politika vált uralkodóvá a romániai magyar politikai életben. Tőkés szerint így a helyzetteremtő politizálást felváltotta a helyzetkövető politizálás, s az utódkommunista paktumpolitika tette fel a koronát erre a folyamatra. „Ma is ennek az időszakát éljük: ma is 1996 főszereplői, a Horn-kormány és az Iliescu-rezsim van hatalmon. Román-magyar megbékélésről beszélnek - valahogy úgy, mint az 56-osok esetében -, hogy felejtsük el, ami történt, felejtsük el Trianont, halottainkat, nagyapáinkat, nagyanyáinkat, apáinkat és anyáinkat, s Elzász-Lotharingia módjára békéljünk meg - ez az asszimilációs megbékélés modellje számunkra, mi pedig nem ezt a modellt tartjuk követendőnek.”

- A Horn-kormány képviseletében az anyaország tehát cserben hagyott bennünket, kihátrált az autonómia mögül. Az Iliescu-rezsim fényes győzelmet aratott Magyarországon és a romániai magyarságon. Önfeladásra kényszerítették az RMDSZ-t – mondta Tőkés, aki szerint talán ennyi mentsége lehet a mostani RMDSZ vezetőségének. „Ekkor alakultak át a határon túli magyar szervezetek - hasonlóan a romániai példához - a többségi nacionalista utódkommunista rendszerek, kormányzatok politikai klienseivé, magyarhoni segédlettel, feltételezhetően nyugati jóváhagyással. Mindegyik szervezet jobb sorsra érdemes, de ide jutott, politikai asszimilációra.”
- Nekünk az RMDSZ élén magyar nemzetiségű román politikusaink vannak – mondta Tőkés László, aki szerint a párt politikája a nemzeti érdekek feladásával egyenértékű.

A trianoni folyamat nem állt le – drasztikusan csökken a magyarok száma

A trianoni folyamat nem állt le, sőt, még csak le sem lassult. Tőkés László utalt arra, hogy Romániában Trianon óta folyamatosan csökken a magyarok száma.
A szemünk láttára süllyednek el az erdélyi magyarság maradék szigetei is. Marosvásárhely 50 százalék alá, Szatmár 40, Nagyvárad 30, Kolozsvár 20 százalék alá süllyedt. Az asszimiláció egyértelműen felgyorsult. Az is komoly probléma, hogy leginkább az ifjúság hagyja el Erdélyt. Ma már a magyar gyermekeknek 30-40 százaléka nem jár magyar iskolába, ezeknek a családoknak a jelentős része pedig önként adja idegen nyelvű iskolába a gyermekét még akkor is, ha a szomszédjában van a magyar iskola.

Számolnunk kell több mint nyolcvan év tudatbomlasztó eróziójával. Ezt a pusztulásfolyamatot meg kell állítani, s itt csak az autonómia segíthet. Egy olyan hatékony és célirányos, az európai környezetben megvalósítható nemzetpolitika, amely esélyt ad arra, hogy megállíthassuk, vagy talán még meg is fordíthassuk ezt a folyamatot – vélekedett a református püspök.

Áttörésre van szükség
A mai hatalom az autonómiát sokallja: román részről egyértelmű a visszautasítás, de az is baj, hogy jelenleg magyar oldalról is hasonló a hozzáállás. „Magyarország pedig nem hallgathat, egyetlen magyar kormány sem hallgathat, nem szépítheti meg a valós helyzetet.” Áttörésre van szükség, új egységre. A közös nemzeti érdek tudja összefogni a magyarságot határon innen, határon túl. Tőkés László összefogásra hívja a magyarságot, leegyszerűsítve: egységben az autonómia körül - ez lehetne a jelszó.

2003-ban az új összefogás mentén megalakult előbb a Székely Nemzeti Tanács, majd szeptember 13-án az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács is. A napokban benyújtották a román parlamentben a székely területi autonómia statútumát. Ha minden jól megy, akkor valószínűleg áprilisban fogadják el a személyi elvű autonómia törvénytervezetét, egy autonómia-kerettörvénytervezetet, mely magába foglalja a területi autonómiát, a személyi elvű autonómiát és a sajátos státuszú települések önkormányzatára vonatkozó autonómiát.

- Észbontó, hogy szembetaláljuk magunkat saját magyarjainkkal, anyaországi magyarjainkkal, és szembe találjuk magunkat a román hatalommal, de európai részről is sok a visszautasítás. Azonban lassan megtörni látszik a jég, vannak támogatóink, főleg a Fidesz, az MDF részéről, de fontos megemlíteni Szűrös Mátyást és Mádl Ferencet is – mondta Tőkés László.

Sürgős…

Miért olyan sürgős most az autonómia? Mert 2007-re rögzítették Románia uniós csatlakozásának időpontját, folynak a tárgyalások, a kisebbségi fejezetet már lezárták, ahhoz már nem lehet hozzászólni. A még lezáratlan eurorégiók fejezetébe szervesen beleilleszkednek az autonómia ügyei, azért hát az igyekvés, hogy nehogy lezárja Európa az ebben a fejezetben foglalt kérdéseket. Ezért kell még idejében az autonómiát Európa elé vinni - mondta Tőkés László.


Kétféle mértékű autonómia

Kétféle mértékű autonómia?
Dátum: 2005. november 28. hétfo, 19:44 Szerzo:
PHP-Nuke Amit szabad a papnak, azt nem szabad a kántornak – derült ki a napokban a határon túli magyarok számára Erdélyben és a Délvidéken. Egyeseknek ugyanis tálcán kínálják az autonómiát (lásd Koszovó) a többségi politikusok, míg a magyarokat nem győzik figyelmeztetni, hogy az ő helyzetük teljesen más, ne is álmodozzanak önrendelkezésről.

A román sajtó a múlt héten bő terjedelemben foglalkozott azzal, hogy Traian Basescu elnök Párizsban regionális autonómiát javasolt Koszovónak. Az Adevarul tudósítása szerint a román politikus Jacques Chirac francia elnökkel osztotta meg elképzeléseit Koszovó jövőjéről. „Abból a feltevésből indultunk ki – idézték Basescut –, hogy a nyugat-balkáni és európai határok módosítása elfogadhatatlan. (…) Koszovóban létre lehetne hozni egy európai biztos által vezetett adminisztrációt, aki képviselné a tartományt a nemzetközi fórumokon.

Ez alatt az európai védnökség alatt Koszovóban ki kellene dolgozni a szerb kisebbség védelmét, és biztosítani minden térségbeli lakos biztonságát.” A román elnök országának érdeke, hogy ne legyen több konfliktus a Balkán nyugati részén.

Basescu szavaira azonnal reagáltak az erdélyi magyarok: a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) sepsiszéki elnöke, Gazda Zoltán üdvözölte a román elnök „megvilágosodását” autonómiaügyben, és úgy vélte, Basescu pontosan ugyanazt javasolja Koszovó ügyében, amit az MPSZ akar a romániai magyarok számára: a határok megváltoztatása helyett teljes körű autonómiát minden állampolgár egyenlőségének és biztonságának garantálásával. A román elnök reakciója nem késett: szerinte a koszovói javaslat nem alkalmazható Romániában, mert utóbbi esetben nagyon konkrét alkotmányos előírások szabályozzák ezt a kérdést, ugyanakkor Románia nincs olyan helyzetben, mint az egykori jugoszláv térség, és nincsenek hadiállapotok sem. A román elnök azt javasolta az MPSZ politikusainak, hogy látogassanak el Koszovó tartományba annak érdekében, hogy legyenek tisztában a két térség közötti különbségekkel.

A fentiekhez kísértetiesen hasonló szópárbaj zajlott Szerbiában is, bár kicsit más előzményekkel. A múlt héten ugyanis – többéves patthelyzet után – felgyorsultak az események Koszovó státusának rendezése ügyében.

Belgrád az utolsó pillanatban, Martti Ahtisaari koszovói ENSZ-megbízott megérkezésének napján megalakította tárgyalóküldöttségét a koszovói státustárgyalásokra (a pristinai albán vezetés már két hónapja kinevezte saját delegáltjait), miközben Borisz Tadics köztársasági elnök a kormány elé tárta saját koszovói rendezési tervét. A szerb sajtó úgy tudja, hogy az elképzelés szerint Koszovó marad Szerbia része, de két entitásra lenne felosztva. A koszovói szerbek különleges kapcsolatot ápolhatnának Belgráddal az oktatás, a művelődés és az egészségügy, valamint igazságszolgáltatási és belügyi területen is. A Vajdaság Ma! hírportál értesülése szerint Soren Jessen-Petersen, az UNMIK vezetője kizárta azt a lehetőséget, hogy a tartomány jövőjét népszavazáson határozzák meg akár Koszovóban, akár Szerbiában.

Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke úgy véli: amennyiben a koszovói szerbek megkapják az autonómiát – és erre nagy az esély –, akkor a reciprocitás elve alapján a délvidéki magyaroknak is joguk van az önrendelkezéshez. A vajdasági magyar politikus ki szeretné használni a koszovói státustárgyalások „történelmi pillanatát”, és egyeztetésre hívta a magyar pártok vezetőit. A kisebb magyar pártok vezetői jelezték együttműködési szándékukat, de Kasza József, a vajdasági magyarok legbefolyásosabb pártjának, a VMSZ-nek az elnöke elutasította a részvételt arra hivatkozva, hogy az új szerbiai alkotmánnyal megoldást kell találni a nemzeti kisebbségek problémáira, „nemcsak a magyarokéra, hanem az összes többi itt élő kisebbségére is”.

Boriszlav Novakovics, a Demokrata Párt vajdasági bizottságának elnöke szerint lehetetlen bármilyen párhuzamot vonni a két tartomány között, mivel a „Vajdaság történelme az együttműködés történelme, Koszovó történelme pedig az összetűzések történelme”. Hasonlóan vélekedett Rasim Ljajics szerbia-montenegrói emberi jogi és kisebbségügyi miniszter is, aki biztos abban, hogy a nemzetközi közösség sem fogja támogatni a magyarok elképzeléseit.

Elemezzük előbb egy kicsit a román álláspontot, és próbáljuk kihámozni a mondatok mögött rejlő üzenetet. Traian Basescu nagyvonalúan elfelejti, hogy Koszovót a szerbek ősi földnek tekintik, így minden bizonnyal az alkotmány is legalább annyira védi, mint Erdélyét a román. A „Romániában nincs háborús helyzet” mondathoz nem is kell kommentár: a román politikus ezzel elismeri, hogy aki robbantgat, annak lesz autonómiája, aki pedig csendben, békés körülmények között kér, az várhat. Az MPSZ elnöksége közleményében fel is tette a kérdést: Basescu elnök második Koszovót akar a Székelyföldön? A székely politikusok emlékeztetik Románia első emberét arra, hogy a koszovói alaphelyzet hasonló volt a székelyföldihez: a régióban számbeli többségben élők autonómiát, anyanyelvi oktatást és közigazgatást akartak, olyat, amilyet Európa számos népe élvez Dél-Tiroltól az Aland-szigetekig. A két régió között a különbség az, hogy amíg a koszovói albánok jogaik érvényesítéséért fegyveres harcot kezdtek, addig a székelyek a jogállam eszközeit választották. Az MPSZ vezetői felhívták Basescu figyelmét: egy bölcs politikus más hibájából tanul, s azon van, hogy tárgyalások és kompromisszumok útján megelőzze az erőszakos konfliktusokat. Kijelentették: a székelység nem mond le a területi autonómia iránti igényéről, és meghívták Basescut a Székelyföldre, hogy lássa, az ott lakók nem az ország területi egységét veszélyeztetik, mindössze méltó módon akarnak élni a saját szülőföldjükön. A Magyar Polgári Szövetség kizárólag a békés és törvényes eszközök híve, ezekkel az eszközökkel élt eddig, s ezekkel fog élni a jövőben is – mondják. Eközben Szerbiában is eddig nem tapasztalt dolgok történtek. Borisz Tadics szerb államfő az országa kisebbségeinek helyzetéről tartott tanácskozáson kijelentette, hogy Belgrád eddig „túl keveset” beszélt az albánok jogairól, és a szerbiai politikai struktúra tevékenysége „nem kielégítő” az albánok iránti negatív viszonyulás megváltoztatásához.

A két történetben vannak még más közös vonások is, például a hatalmon lévő magyar pártok fura hozzáállása a történelmi lehetőséghez (akadnak, akik árulásnak nevezik ezt a semmittevést). A VMSZ és Kasza József véleményéről már szóltunk, a romániai magyarok érdekvédelmi szervezete pedig lapzártáig nem hallatta véleményét ebben a kérdésben. Sőt az RMDSZ vezetője, Markó Béla korábban azt is leszögezte, hogy akkor sem lépnek ki a román kormánykoalícióból, ha a képviselőházban nem szavazzák meg a szentásban már megbuktatott kisebbségi törvényt (amely egy túl sokra nem használható kulturális autonómiát biztosított volna a magyaroknak – a szerk.). Nem szólalt meg Budapest sem ezekben a kérdésekben, pedig nemzetközi szinten újra téma az autonómia: a skandináv országoknak a lappok jogait vizsgáló szakértői csoportja például pár napja nyújtotta át a norvég, svéd és finn kormány lappügyekben felelős minisztereinek a szakértői véleményét arról, hogy a lappoknak vissza kellene adni azon földekhez és vizekhez való jogát, amelyeket ősidők óta használnak. A spanyol parlament szintén a napokban hagyta jóvá azt az új statútumot, amelynek értelmében a Katalán Autonóm Régió a jövőben nemzetnek nevezheti magát, és saját adókat vethet ki.

Lukács Csaba, Magyar Nemzet


Székely autonómia nyilatkozat

Feszültség a székely autonómia miatt
Népszabadság • Tibori Szabó Zoltán • 2006. február 24.
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) március 15-én Székelyudvarhelyre népgyűlést hívott össze, hogy Székelyföld területi autonómiájának ügyét előmozdítsa.

A szervezők tagadják, hogy a rendezvényhez a Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester vezette Magyar Polgári Szövetségnek köze lenne, a népgyűlés összehívását sokan a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által Kézdivásárhelyen szervezett március 15-i központi ünnepség ellenrendezvényének tekintik. Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke elmondta: Székelyudvarhelyen a székely területi autonómia biztosítását követelő kiáltványt készülnek felolvasni, hogy az autonómia igénye megerősítést nyerjen. Az alelnök kijelentette, hogy a tízezres tömeg előtt lezajló rendezvény politikamentes lesz, és azon Szász csupán mint helyi polgármester vesz majd részt. A Szociáldemokrata Párt (SZDP) a kiáltványt törvénytelennek és az európai normákkal ellentétesnek tartja, és felszólította az RMDSZ-t, hogy az "etnikai kizárólagosságon" alapuló területi és közigazgatási szerveződések gondolatát utasítsa el. Cristian Diaconescu SZDP-szenátor leszögezte: pártja határozottan elutasítja azt az álláspontot, miszerint három romániai megye etnikai szegregációja fontosabb lenne.

Markó Béla RMDSZ-elnök, kormányfőhelyettes kijelentette, hogy az autonómia az RMDSZ programjának része, az autonómia különböző formái pedig szükségesek ahhoz, hogy a kisebbség és a többség megfelelő módon élhessen együtt, és a magyar közösség megtarthassa a nemzeti identitását. Ezzel egyidejűleg leszögezte: az autonómia különböző formáit párbeszéddel és politikai eszközökkel lehet megvalósítani, nem pedig nyilatkozatokkal.

Forrás: Népszabadság


Autonómia és integráció

Autonómia és integráció
Aktuális
Irta: Sycul Press
2004-04-06
Az autonómiát nem lehet erőltetni, figyelmeztetett Andreas Gross, az Európa Tanács politikai bizottságának raportőre, elengedhetetlen a közmegegyezés. Szerinte bármiféle autonómia-egyezménynek rugalmasnak kell lennie, hiszen változásokkal teli folyamatokról van szó. El kell pontosan határolni a hatalom, a felelősség és a hatáskörök megosztását a központi hatalom és a helyi szintek között. Az autonómia nem azt jelenti, hogy a tartomány az országtól elkülönül: továbbra is szerves része marad, viseli a közös terheket, de az autonómia révén a helyi lakosok életét meghatározó döntések nagy része a közelükben születik, fejtette ki Komlóssy József, a svájci SENCE alelnöke. Cristoph Pan, a dél-tiroli Etnikai Csoportok Intézetének elnöke elmondta, náluk 50 év alatt alakult ki a mai helyzet, s a gazdasági fejlődés alapja éppen az autonómia volt. Katalóniában meg éppenséggel ezer évbe tellett az autonómia megvalósítása – tette hozzá Ignasi Guardans, az Európai Parlament katalóniai képviselője.
Tamás Sándor parlamenti képviselő, aki részt vett a konferencián, lapunk kérésére a következőképpen foglalta össze az ott bemutatott autonómiamodellek, -törekvések lényegét: „Minden előadó üzenete az volt, hogy a területi autonómia, ott, ahol kivívták, az illető közösség döntő többségének akarata és csakis hosszas munka eredményeként jött létre. Meggyőződésem, hogy területi autonómia Székelyföldön akkor lesz, ha mindannyian hiszünk benne, valamint okosan és kitartóan dolgozunk érte”.


Autonómia, vagy radikalizmus

Autonómia vagy radikalizmus?

április 26, 2005
AZ SZNT-EMNT VISZONY ÉS AZ „EGYSÉGES ÉRDEKKÉPVISELET”
Ahhoz, hogy megértsük az SZNT és EMNT viszonyát, néhány szót ejtsünk az erdélyi magyar nemzeti közösség mai helyzetéről. A kérdés olyan felvetése, mely ellentéteket keres, ellentétekről beszél az SZNT és EMNT között, abból, a véleményem szerint hibás szemléletből ered, mely az erdélyi magyarságot egy szerkezetében, igényeiben és cél-jaiban azonos, homogén közösségnek tartja, de legalábbis úgy kezeli a gyakorlatban. Ennek a szemléletnek az eredménye maga az RMDSZ, az „egységes érdekképviselet” és annak máig ható hamis képzete. Ebből kiindulva, természetesen érthetetlen a Székelyföldön kívüli nemzettársunk számára a székelység „elégedetlensége”, hisz ő ’90-től errefele, ha alig érezhetően is, de nemzetiségi jogainak lassú bővülését tapasztalja, ugyanakkor együtt élve román polgártársaival osztozik, az országra általánosan jellemző, gazdasági szociális stb bajokban.
Ezzel szemben a székely nép, nap mint nap, a közösségi diszkrimi-náció áldozata ( központi költségvetés elosztása, privatizáció, utak ál-lapota, egészségügyi alapok elosztása, gazdasági fejlesztés). A hatalommal szembeni tehetetlenségét, közösségi kiszolgáltatottságát kénytelen megélni (vagyonok visszaszolgáltatása, erdők lepusztítása, románság térhódítása), az egypártrendszer továbbélését tapasztalja, annak minden, a múltból átmentett káderhordalékával együtt!
Lassan elveszítette a változásba, sorsa jobbrafordulásába vetett bi-zakodását, a helyi és országos politikai manőverezések, manipulációk tárgyává, „szavazómasszává” vált (az egységes nemzetállamot szente-sítő új alkotmány megszavaztatása, Iliescura, majd Nastasera való szavaztatás), naponta érzékelve életminőségének romlását, a Székely-föld gazdasági kifosztását (természeti kincsek idegen kezekbe juttatása, azok mértéktelen kiaknázása). Ebben a folyamatban keserűen ér-zékeli saját, választott (helyesebben, szavazatai által hatalomba jutta-tott) és intézményi elöljáróinak cinkos együttműködését a román hatalommal és saját tehetetlenségét. Így jutottunk el abba a helyzetbe, hogy ma már nem a tőkebehozatal a jellemző a Székelyföldre, hanem a még meglévő kivonása, elköltöztetése van folyamatban.
Ebben a helyzetben tehát, míg a szórványban élő magyarság az egyéni, kisebbségi jogokat, mint közösségi élményt éli meg, addig a székely nép a fokozatos és egyre erősödő közösségi diszkrimináció áldozata, közösségi létének bizonytalanságát kapja folyamatosan, az egység nevében leadott szavazatai ellenében.
Erre csak pótlék az, hogy ez alatt a 15 év alatt a székely társadalom kimaradt a politizálás iskolájának számító, elvek és egyéni értékek, a közösségi elkötelezettség és felelősségvállalás alapján válogató helyi politikai csatározásokból. Ennek tudható be, hogy a mai székelyföldi politikai elit kontraszelektált, (megyei és helyi tanácsok) képtelen a legcsekélyebb közösségi érdekérvényesítés megfogalmazására és kivitelezésére. (Lásd Petres Sándorral, Hargita Megyei Tanács alelnökével készült interjú a Duna TV-ben, utak állapota. Azon kívül, hogy elpanaszolta, az egyre diszkriminatívabb forrásmegvonást, egyetlen szót sem tudott mondani arról, hogyan oldja meg Hargita Megye Tanácsa ezt a ma már közösségi létünket fenyegető helyzetet).
Ezt az árat fizette és fizeti ma is Székelyföld székely társadalma ( a pozitív diszkrimináció ugyanis működik a többségi nemzethez tartozó helyi kisebbséggel szemben, lásd hivatalok vezetői, állami beruházá-sok, utakra adott külön alapok, stb) az „egységes érdekképviselet” szlogenjének elfogadása és 15 éves szinten tartásáért! Nem felmen-teni kívánom az RMDSZ mai vezetését, hisz ők tudatosan cselekedtek ebbe az irányba, de ma már biztosan állítható, hogy a vezetéstől függetlenül ez a helyzet alakult volna ki. Ugyanis maga a szerkezet, az „egységes érdekképviselet”, amely egyetlen szervezetbe gyúrta az igények, célok és realitások különbözőségét, alá és fölérendeltségi viszonyt teremtve ezek között, az igények és célok alapján egymás mellé rendelt és egymással szövetséget alkotó önálló szervezetek helyett.
Következésképpen, mivel a székely nép, a Székelyföld problémái a közösségi diszkriminációból fakadóak, erre megoldást csakis az ezeket ellensúlyozni képes, közösségi önrendelkezés, annak a SzNT által vá-lasztott formája, a területi autonómia, adhat megoldást.
Ami tehát az SZNT és EMNT viszonyát illeti. Az autonómiá-hoz való jogra való igényt, az autonómia megvalósításának közösségi akaratát csakis maga az érdekelt közösség, a mi esetünkben a székely nép, annak közképviselete nyilváníthatja ki.
A SZNT azzal a céllal jött létre, mint a helyi közösségek által meg-választott közképviseleti testület, hogy megfogalmazza, a székely nép-nek a területi autonómiához való jogát (Statútum), kifejezésre juttassa akaratát (pl. népszavazás stb) és képviselje azt a belföldi hatalommal szemben és a nemzetközi fórumokon. Így tehát a SZNT nem lehet semmilyen alá vagy fölérendeltségi viszonyban egyetlen, politikai, vagy közképviseleti szervezettel szemben sem. Annál inkább viszont szö-vetségesekre, partnerekre van szüksége mind belföldön, mind pedig külföldön. Szövetségeseit mindenekelőtt azok között keresi, akik ha-sonló célokat fogalmaztak meg és követnek.
Természetesen, az EMNT kiemelt helyen szerepel. Szükség van, és erről folyik vita, hogy az EMNT nem székelyföldi vezetői tudomásul vegyék; nem építhetjük kapcsolatunkat az RMDSZ mintájára. Nem úgy viszonyul az SzNT (és a székely nép sem) az EMNT-hez (az erdélyi magyar nemzeti közösséghez), mint alárendelt rész az egészhez, ahol a többségi vélemény válik kötelezővé a kisebbségre (lásd RMDSZ), hanem mint egyenrangú partnerek, akik közösen tiszteletben tartják, és felvállalják egymás törekvéseit, határozatait (mint történelmünk során, közel egy évezreden át tették!), megőrizve saját önállóságukat, döntési szabadságukat. Ugyanakkor közösen hoznak meg minden olyan döntést, ami az összetett egészre, erdélyi magyar nemzeti közösségünkre vonatkozik.
Helytelen tehát arról beszélni, hogy itt bárki is a „magyar” és „székely” alapon próbálná szembe állítani az autonómiáért küzdőket. Az ilyen megközelítés az „egységes érdekképviseletet” idézi, és nem számol a székelyföldi, a székely valósággal, nem veszi figyelembe a képviseleti hatásköröket és illetékességeket. A SzNT illetékessége a Székelyföld területi autonómiájának képviselete és ennek megfelelően fogalmazza meg hatásköreit is.
Az erdélyi magyar nemzeti közösség tagoltságából, történelmi, földrajzi és társadalmi sajátosságaiból, adottságaiból következően a képvi-selet sem lehet homogén. A szubszidiaritás elvét figyelembe nem véve, többségi döntésekkel lehetetlen az érdekeknek megfelelő állás-pontokat kialakítani
A Székely Nemzeti Tanács együttműködésre szólít minden politikai, társadalmi, civil szervezetet, intézményt és egyházakat, cselekedjünk együtt a székely nép jövője, az autonómia érdekében. Székelyföld autonómiájának kivívása ugyanis, mindenekelőtt az egységes, erős székely közakarat kérdése és csak azután belső és külső politikai kérdés!
A közakarat kinyilvánításának egysége és ereje az, ami előtt meg kell hajolnia minden más érdeknek. Ma erre adottak a belső és külső jogi feltételek és lehetőség. Egységes a közakarat kinyilvánítása, ha az autonómiáért közösen imádkozunk a templomainkban, ha az iskolában azzal kezdik a napot, ha az értelmiségi diskurzus középpontjába az autonómia kérdése kerül. Közel lesz megvalósítása, amikor a közéleti cselekvés alapvető normájává válik az, hogy ki hogyan igazodik az autonómia kérdéséhez.
A székely nép, a Székelyföld helyzete drámai, elérkezett a cselekvés ideje. A felelősségben mindannyian osztozunk. Felelősség illeti a közösség minden tagját, a hatalom képviselőit, az intézményeket, az egyházakat, mindenkit és minden intézményt olyan arányban, amilyen a hatalomból való részesedése, amilyen a közéletre, a közgondolkodásra gyakorolt befolyása.

Gyergyócsomafalva, 2005. március 22.
Borsos Géza, az SZNT alelnöke


Nem fogunk 100 évig várni

"Nem fogunk száz évet várni, békés eszközökkel akarjuk kivívni az autonómiát – mondta beszédében Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester. A romániai magyarok sem többet, sem kevesebbet nem érdemelnek, mint ami az európai kisebbségeket megilleti, mondta, példaként Dél-Tirolt és Katalóniát említette. Szerinte az, hogy békés eszközökkel küzdenek céljukért, becsülendő egy olyan korban, amikor máshol fegyverekkel harcolnak ugyanezért. „Ez köszönetet és tiszteletet, és nem becsmérlést érdemel.”

„Itt van velünk egy erős ember”, konferálták fel Tőkés Lászlót, az erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökét. Tőkés magyarul és románul is köszöntötte az egybegyűlteket, és a tér névadója, Márton Áron püspök 1946-ban mondott szavait idézte: „szabad néphez méltó életet akarunk élni”. Ma van jog és szabadság, és ez a kettő egyenlő az autonómiával, mondta.
Székelyeknek tiszteletbeli székelyigazolvány
Tiszteletbeli székelyigazolványt is vásárolhatnak ezentúl a székelyek 550 ezer lejért (55 új lejért, 4000 forintért) Székelyudvarhelyen Szász Jenő polgármester kezdeményezésére. A műanyag kártya nem jogosít semmire, az ára a kártya előállításának költségeit fedezi. Az általunk megkérdezett székelyek nem sok értelmét látták a kártyának. Szerdán 65 igazolványt adtak ki, eddig 500 igénylés érkezett.

Utalva arra, hogy az RMDSZ politikai machinációval vádolta meg őket, kijelentette, követelik, hogy az RMDSZ kérjen bocsánatot, és térjen észhez, vizsgálja felül az álláspontját az SZNT autonómiakezdeményezésének ügyében. Tőkés megemlítette azt is, hogy az RMDSZ Operatív Tanácsának közleménye szerint március 15-én nem csak az 1848-as szabadságharcot ünnepeljük, hanem az 1989 utáni közös szabadságharcot is. De ők hol voltak ’89 decemberében, milyen szabadságharcot vívtak akkor, és hol vannak most, tette fel a kérdést Tőkés. (Szavait hatalmas hurrogás fogadta.)
Egyet kell előre lépni

Tőkés László felhívta a figyelmet arra, hogy 1920-ban Erdély és Partium lakosságának 45 százaléka magyar volt, ez az arány mára 20 százalékra csökkent. A valaha tömbmagyar Partiumban is elszórványosodtak a magyarok. „Nem akarunk a szászok, svábok és a zsidók sorsára jutni”, Székelyföld az egyetlen tömbmagyar része Romániának, ezért a Székelyföldön kell megállítani az elnemzetleniesedést - fejtette ki Tőkés László.

"Területért autonómiát! Ha már elvették, kérünk helyette autonómiát!" (Úgy van, úgy van, kiabálta a tömeg). Tőkés László az Erdélyi Magyar Állandó Értekezlet létrehozását sürgette, mert „nem RMDSZ-román, hanem magyar-román párbeszédre van szükség”. Az RMDSZ nem sajátíthatja ki magának a romániai magyarok képviseletét, mondta Tőkés László.

A rendezvény nyugodt légkörben zajlott le, rácáfolva az elmúlt napok híradásaira, amelyek az esetleges incidensekre figyelmeztettek. Délelőtt csupán egyetlen különleges esemény történt Székelyudvarhely főterén: egy ittas öregúr esett be egy csapat fiatal és rendőr közé. A férfi, akit egy rendőr segített fel „jöjjön, bátyó!” megszólítással, később azt hajtogatta, „nem kell félni, egyet kell előre lépni.”
Székely lobogó

Székelyudvarhely központjában, a Márton Áron téren déltől március tizenötödiki megemlékezést tartottak. Rengeteg román és magyar újságíró érkezett, illetve a szokottnál több rendőr vigyázta a rendet. A téren álló épületek homlokzatán a magyar és a román zászlók mellett a világoskék színű székely lobogó is látható volt.

Magyarországról is érkeztek sokan, jöttek fideszesek „segíteni”, illetve vagy kéttucat Bocskai-mentébe vagy bomberdzsekibe öltözött, magyarországi szélsőjobboldali („nemzeti radikális”) demonstrációkról ismert arcot is felfedeztünk a tömegben.
A naggyűlésre érkező tömegben a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke, Csapó I. József Markó Bélához írt nyílt levelét osztogatták. Csapó levelében kikérte magának, hogy az RMDSZ elnöke, aki egyben a román miniszterelnök-helyettes is, egy bukaresti nyilatkozatában kijelentette, a március 15-ei magyar nemzeti ünnepet nem szabadna politikai célokra felhasználni.


Nézze meg képeinket!

Az SZNT-elnök viszont úgy véli, a március 15-re összehívott székely nagygyűlés a székelyek autonómia-követelését kifejező demonstráció, amit származása miatt Markónak is illene megtisztelnie. (Az RMDSZ elnöke Kézdivásárhelyen ünnepel.)
Tizenkettő előtt öt perccel

Pedig nehéz nem úgy tekinteni a nagygyűlésre, mint az RMDSZ-szel szemben álló Szász Jenő-féle Magyar Polgári Szövetség és a vele szövetséges SZNT politikai akciójára. Legalábbis az Index által megkérdezett udvarhelyiek egytől egyig helytelenítették, hogy egy politikai rendezvényt éppen március 15-én tartanak meg.

Az egyik álláspont szerint Románia uniós csatlakozása értelmetlenné teszi az amúgy is kivitelezhetetlen elképzelést: „Autonómia 12 előtt öt perccel?” – tette fel a költői kérdést egy asszony.

Két, a romániai kommunizmust megszenvedett öreg székely szerint ugyan „majd leválunk valahogy”, de ők is inkább a magyarok megosztottságát eredményező, sokkal inkább fölösleges politikai perpatvart, mintsem sorsfordító nemzetiségi kérdést látnak az egész mögött.


Magyar autonóm tartomány - Erdély


Magyar Autonóm Tartomány
A Wikipédiából, a szabad lexikonból.

A Magyar Autonóm Tartomány (MAT, románul: Regiunea Autonomă Maghiară) 1952. szeptember 21.-én szovjet nyomásra jött létre Romániában, Marosvásárhely központtal. Létét az újonnan elfogadott román alkotmány szavatolta. Állítólag Sztálin addig nem volt hajlandó rábólintani az új román alkotmányra, amíg az elő nem írta a MAT létrehozását. Ettől függetlenül, a maga korában egy korszerű közigazgatási rendszernek számított, és területén belül segítette az erdélyi magyarság önazonosságának megőrzését, bár létére hivatkozva a román állam az erdélyi szórványmagyarságot hátrányos intézkedésekkel sújtotta.
Tartalomjegyzék

* 1 Összetétel, elhelyezkedés, népesség
* 2 Történeti áttekintés
* 3 Átalakítása
* 4 A MAT legfelső vezetői

Összetétel, elhelyezkedés, népesség

A Magyar Autonóm Tartományt alkotó rajonok korábban Maros Tartományhoz (Maros, Gyergyó) és a Brassó központú Sztálin Tartományhoz (Csík, Udvarhely, Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely) tartoztak. Több járás alkotott egy rajont és több rajon alkotott egy tartományt.

A tartomány területe 13 550 km2, lakossága kb. 731 000 fő volt, 10 rajonból állt, és magába foglalta a Székelyföld nagy részét.
Nagyít

Az 1956-os népszámlálás szerint a lakosság 77,3%-a volt magyar (székely), 20,1% román, 1,5% roma, 0,4% német és 0,4% zsidó. A hivatalos nyelv a román és a magyar volt.]

Történeti áttekintés

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc leverése után tömeges letartóztatások voltak Erdélyben, és 1957-ben a román hatóságok elkezdték jelentősen korlátozni a MAT közigazgatási jogkörét is. A vezető posztokról fokozatosan kezdték leváltani a magyarokat, majd folytatták az anyanyelvű általános, középfokú és egyetemi oktatás sorvasztásával.

Emellett, a MAT területén kívül eső erdélyi területeken gőzerővel folyt az asszimiláció. A MAT létét ürügyként használva, a szórványban élő magyarságtól megtagadták az alapvető jogokat (például, anyanyelvhasználat az oktatás, bíráskodás, közigazgatás terén). Kutatók ezt gettósításnak nevezik.

Egy korabeli ironikus székely mondás a Magyar Autonóm Tartományról: "Az autó magyar, de román sofőr vezeti."

1960. decemberben alkotmánymódosítás történt, és a tartomány határait kormányrendelettel módosították: néhány dél-nyugati településsel egészítették ki, azonban Sepsiszentgyörgy rajon és Kézdivásárhely rajon visszakerültek a Sztálin Tartományból lett Brassó Tartományhoz. Az autonóm terület neve is megváltozott: Maros-Magyar Autonóm Tartomány lett.

A MAT legfelső vezetői

* 1960. február 2.: a Magyar Autonóm Tartomány pártbizottságának bürója: Csupor Lajos első titkár, Bătaga Ioan, Szász Mihály, Szövérfi Zoltán, Molnár János titkárok, Cozma Ioan, Fodor Géza, Jakab István, Török Károly osztályvezetők, Lukács László, a Tartományi Néptanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Gombos Mihály, a Tartományi Pártkollégium elnöke, Király Károly, a Tartományi KISZ első titkára, Csavar Sándor, a Tartományi Szakszervezeti Bizottság elnöke, Vargancsik István, Marosvásárhely város pártbizottságának első titkára, Kovács Mihály, a Tartományi Milícia parancsnoka, Valter István, a Tartományi Pártiskola igazgatója.


Nemzetállamiság és autonómia Romániában

Nemzetállamiság és autonómia Romániában
írta Orbán Ferenc
író, újságíró és publicista

Románia nemzetállamiságát az ország 1989 után elfogadott alkotmányának első szakasza mondja ki, s azt kétségbe vonni vagy bírálni egyenlő a hazaárulással. Márpedig a nemzetállamiság nehezen összeegyeztethető a szubszidiaritás elvén alapuló korszerű államszervezéssel, a régiósítással, a helyi autonómiák erősítésével, mindazzal, amivel az európai felzárkózás, végső soron a valamikori uniós csatlakozás jár. Hiszen a kompetenciák lebontása, átruházása a kisebb gazdasági-területi egységekre -- amelyek hatásköre, ezzel pedig önállósága erősödik -- egyben a nemzetállamot gyengíti, annak minden felettiségét tépázza meg.


A nemzetállami státushoz való görcsös, merev ragaszkodásnak az okai a történelemben keresendők. A mindenkori román történetírás -- amely ugyancsak nem mentes az elfogultságtól -- azt állítja, hogy az ország históriája nem más, mint a románok függetlenségért vívott harcának története. Török, tatár, orosz, bolgár, osztrák, magyar s még ki tudja, hány náció osztozott s osztozik máig a románok történelmi jussán. Amit azonban sikerült véres áldozatok árán visszaszerezni és szervezett, egységes nemzetállamba kovácsolni, azt minden románnak szent kötelessége megtartani és védelmezni -- mondják a történészek és tanítják az iskolák.
Tény, hogy a XIX. század második feléig Románia, mint olyan, nem létezet

Volt két román fejedelemség, Moldva és Havasalföld, amelyek a török portának, illetőleg a magyar királynak voltak a hűbéresei, 1859 előtt. Ekkor Alexandru Ioan Cuza személyében közös fejedelmet választott a két tartomány és a két fejedelemség egyesüléséből jött létre a román állam. Amely az 1877-es balkáni háborúban aztán végleg kivívta függetlenségét a török birodalommal szemben -- ekkorrtól számíthatjuk a független román államiságot. Ezután következett be "az egységes nemzetállam kiteljesedése", amikor 1918-ban a Gyulafehérvári Nagy Nemzetgyűlés kimondta Erdély egyesülését a "patria muma"-val (anyaország). Így került egy hazába, a Nagy Romániába "minden románul beszélő és érző ember". Ezt a szemléletet a legkevésbé sem zavarja a történelmi tény, hogy Trianonban a nagyhatalmak önkényesen húzták meg a Duna-menti országok határait, és ennek a szerencsétlen történelmi helyzetnek a következtében vált Erdély román földdé.

Szerintük ugyanis Trianon egy fennálló állapotot szentesített, "elismerte a román nép évszázados, következetes hacát az egységes nemzetállami létért", s Erdély lecsatolásával "történelmi igazságtétel" történt. Mert Erdély mindig is román föld volt, sőt a román nép bölcsője, hiszen itt, Szászváros mellett, Sarmisegetuzán székelt Decebal, a dák király, akinek népe keveredett a győztes Trianus római seregével, s ebből a keveredésből alakult ki a román nép. A történelmi tény, hogy 1918. december 1-je előtt Erdély soha, egyetlen percig sem tartozott román fennhatóság alá, soha nem volt román, csak magyar fejedelme, elöljárója, ugyancsak nem zavarja a román történelemcsinálókat. A délibábos eredetlegenda, a romantikus, átkozmetikázott historizálás, az elfogult történelemszemlélet alapján írt "művek", a tankönyvek, utóbb a nemzeti-szocialista pártpropaganda-gépezet, jelenleg pedig a média ébren tartja a társadalom tudatában a "nagyromán eszmét", ami a nemzetállami ideológiának biztosítja a tömegbázist, a hátteret.

Ettől, meg a rossz történelmi lelkiismerettől (mert az "esze mélyén" minden értelmesebb román tudja, milyen történelmi kegy, és nem más a Nagy Románia) van az, hogy mihelyt valaki emberfia -- ráadásul még magyar is -- autonómiát mer emlegetni, beindul a nagy nemzeti tiltakkozás, s a kincstári retorika a revizionizmusról, irredentizmusról, szeparatizmusról. Aki az egységes nemzetállam koncepciója ellen szól, mint tette legutóbb félénken, félszájjal az RMDSZ, amikor a télen a TDRP kormányalakítási tárgyalásokat kezdett az ellenzékkel, nyomban rásütik a hazaárulás bélyegét. (El is hallgattak vele rögvest.) Mint ahogyan az RMDSZ első kongresszusának programdokumentumában a legfontosabb célkitűzésként megfogalmazott autonómiakoncepció is -- remélhetőleg csupán egyelőre -- ad acta került. Mondván, hogy a román társadalom, a román nép ma még nem elég érett arra, mivel, fiatal nemzet lévén még "nem élte ki" eléggé a nemzettudatát, s amihez még bizonyos történelmi idő szükségeltetik. Ez a történelmi idő arra kell, hogy a jámbor román tudomásul vegye, értelmiségijei, politikusai pedig megemésszék: az európai integráció a szigorúan vett állami szuverenitás bizonyos fokú korlátozásával, így pedig a nemzetállami mindehatóságról való lemondással jár. Ami feltételezi a régiókénti társadalmi szerveződést, s ezzel teret nyit a helyi civil kezdeményezéseknek, amelyek minden kétséget kizáróan bizonys fokú -- és egyre erősödő -- területi, gazdasági, kulturális autonómiához, az autonóm szerveződési rendszrek megsziládulásához vezetnek.

A román hintapolitikával már sok mindent elértek, azonban az egységes nemzetállam megszilárdítása ideológiájának és az európai integráció által megkövetelt államszervezési liberalizmusnak az egyidejű éltetése és összeegyeztetése nem lesz könnyű feladat az elkövetkező, és mindig nacionalista retorikával hatalomra kerülő román kormányok számára. Márpedig nincs ma Romániában olyan korszerű politikai erő, amely szembe helyezkedhetne a nagy-nemzeti elkötelezettségűek konzervativizmusával, akik éppen a nemzeti tényező felülértékelésével, sőt túllihegésével, nemzeti uszítással alakították ki a román társadalomban az intoleranciának azt a légkörét, amely alkalmatlanná tesz bármiféle integrációra. A túlhajtott nacionalizmus nem képes engedményre, csak kizárólagosságra, önmagába fordulásra, a nemzeti köldöknézésre.

Kétségtelen, hogy a nemzettudatot mindg is eszközként manipuláló román politika most a saját csapdájába esett: nem veszik komolyan az integrációs óhajáról hangoztatott retorikáját. Mint ahogyan nem is lehet komolyan venni, hiszen ugyancsak kilóg a lóláb: a társadalmi-gazdasági struktúrák maradjanak a régiek ("reformpártoló" kormányok tíz éve jönnek és mennek, de a román gazdaság 80 százaléka még mindig állami tulajdonban van, lehetetlenné téve ezzel a piacgazaság kialakulását), az európai csatlakozásból pedig csak a hasznot lefölözni, az előnyöket élvezni. Ez pedig a nyereség-érdekelt Európával szemben nem fog menni!
Már eddig is nehéz volt a román politikai elitnek tudomásul vennie és a közvélemény előtt is beismernie, hogy a legkorszerűbben, legeurópaiabban Romániában is -- mint általában az utódállamokban -- a magyarok politizálnak, akik az integráció legőszintébb és legkövetkezetesebb hívei. Ami természetes is, hiszen jelenleg csupán az egyesült Európa lazíthat a nemzetállami határok szorításán, s oldhatja meg a nyolcvan esztendős keserves kisebbségi lét során felhalmozódott gondokat

Az erdélyi magyarság -- mint ahogyan a másutt élők sem -- nem rragad fegyvert, hogy erőszakkal vegye vissza erőszakkal elrabolt földjét, erdejét, jószágát, hanem a törvény eszközével harcol a jussáért. Azért, hogy egy méltányosabb rendben, nem másodrendű polgárként, autonóm módon maga igazgathassa a saját sorsát. Abban az integrálódó Európában, amely esetleg jóváteheti a trianoni gyalázatot, és amelyben végre egyesülhetnek a szétszaggatott nemzetrészek, s végre begyógyulhassanak a kisebbségi méltánytalanság sebei. Az irigység és a gyanakvás helyett a románság, politikusainak rövidlátása ellenére, kénytelen lesz felismerni, hogy az integrálódás közös, és nem csupán magyar érdek. Minél előbb megtörténik ez, annál hamarabb lehet elindulni együtt Európába. Mert másfelé számunkra nem vezet út.



forrás://Magyar Szó


Autonómia - a cselekvés politikai és civil körében

VARGA ATTILA
Autonómia – a cselekvés politikai és civil körében
kinyomtatom 2003. dec. 11.

Előző írásomban az autonómia-kérdés 1989 utáni erdélyi vitájának néhány vonatkozását és fogalmi keretét elemeztem. Az autonómia és a politikai cselekvés viszonyát illetően nagy valószínűséggel le kell számolnunk azzal az illúzióval, hogy a különböző autonómia-tervezetek, koncepciók gyártása lenne a politikai elit elsőrendű feladata annak érdekében, hogy az autonómia állapothoz közelebb kerüljünk. Valójában – utaltam rá – a steril, helyenként rögeszmeszerű álkoncepciók gyártása a politikai cselekvésképtelenséget, az eredménytelenségbe beletörődő és azt erénnyé színező tehetetlenséget leplezi.

Megállapítható, hogy az autonómiatörekvések mintegy reflexszerű kiindulópontja a nemzeti kisebbségek, közösségek egyéni és kollektív jogainak problematikája. Eléggé elterjedt az a téves nézet, amely az egyes egyéni és kollektív jogok megszerzésére irányuló politikai cselekvést – meglehetős pejoratív felhanggal – olyan engedményekre épülő kisebbségi politizálásnak minősíti, melyből a közösség hosszú távon csak veszíthet. Ezzel szemben az autonómia politikai céljának kizárólagos követelése és minden egyéb, „a közösség számára káros megalkuvás” elutasítása lenne az „igazi út.”

Természetesen végletes (vagy akár végzetesnek is mondható) szembeállítása ez két, alapvetően egymást kiegészítő politikai cselekvésnek. Azt is mondhatnánk, hogy a fogalmi túlteoretizálás önmagában is sok kárt okozhat magának a célnak, végeredményben a magyar közösségnek.

Bibó István, a kérdés egyik nagy elméleti szakembere írja az önrendelkezési jogról: „Nem az a kérdés, hogy ezt a jogot miből vezessük le és milyen erkölcsi érveléssel indokoljuk, hanem az, hogy alkalmas-e arra, hogy rendet csináljon Közép- és Kelet-Európában...” Való igaz, elméleti elemzést igényel, hogy mennyiben vezethető le az önrendelkezési jogból az autonómia gondolata, de a Bibó által megfogalmazott szemlélet az autonómiáról szóló vitákra is érvényes.

Ugyanakkor értelmetlen dolog egyfelől kisebbségi, másfelől autonomista politizálásról beszélni mint egymással szembenálló alternatívákról, amelyek különböző irányba dönthetik el az adott nemzeti közösség sorsát. Ellenkezőleg, a kettőt az adott politikai környezethez is illesztve, de annak mindig a meghaladására törekedve, szükséges valamilyen harmonikus egységben versenyeztetni. Nem lehetséges egyéni és közösségi jogok kialakított biztosított rendszere nélkül autonómiaformákat megvalósítani, mint ahogyan a hiteles nemzetpolitikai elképzelés sem állhat meg a nemzetközileg minimálisan szavatolt, a konkrét helyzetektől elvonatkoztatott jogosítványok törvényes biztosításánál és esetleges alkalmazásánál.

A romániai magyar közösség önazonosságának megőrzése, kifejezése és fejlesztése érdekében olyan alkotmányos és törvényes rendelkezésekre van szükség, amelyek biztosítják az önálló intézményrendszert, illetve számára a döntési hatáskört mindazokon a területeken, amelyek részei a közösségi identitásnak.

Az autonómia tehát az állami szuverenitás bizonyos attribútumainak átruházását jelenti, adott esetben a kisebbségi közösség intézményeire. Ha ezt a tartalmi megfogalmazást igaznak fogadjuk el, belőle értelemszerűen adódik, hogy az autonómia alapvetően a társadalmi, közösségi cselekvés képességét feltételezi.

Mindezekből következik, hogy az autonómia kérdése, egy ponton kiválik az emberi jogok dimenziójából, és alapvetően az alkotmányjog, pontosabban az államszervezés kérdésévé válik. Érzékeltetve a két terület, az emberi jogok és az államszervezés közötti különbséget, ki kell mondani, hogy az autonómia-törekvések megvalósítása szükségessé teszi a folyamatos politikai párbeszédet a többségi társadalommal és ezen belül a többségi politikai elittel.

Az emberi jogok esetében a hangsúly nem a párbeszéden van – hiszen nemzetközileg is szavatolt, nemzetközi bíróságokon kikényszeríthető alapvető emberi jogokról van szó –, hanem e jogok követelésén, elismerésén és betartásának biztosításán az állam által (még ha kelletlenül is). Ám az autonómiát, ha ez a politikai cél, akkor a kisebbségi közösségnek a többséggel együtt kell megteremtenie.

Ezért fontos az a felismerés, hogy az autonómia, a kisebbségi önkormányzat alapvetően államszervezési és társadalomszervezési kérdés, az nem automatikusan jár egy közösségnek, hanem közös kisebbségi és többségi akarattal építhető ki, mert úgy látják mindkét oldalon, hogy ez az a forma, mely leginkább biztosítja a nemzeti közösség identitásának megőrzését és tágabb összefüggésben a társadalmi békét.

A fenti meghatározás és a politikai cselekvés követelményei szerint is az autonómia sokkal inkább cselekvés és párbeszéd, mint elmélet és kinyilatkoztatás, sokkal inkább szervezés és intézményesülés, mint steril, megvalósíthatatlan koncepciók vagy jelképes (hatáskör nélküli) álintézmények halmaza. Természetesen, ha létezik egy koherens, politikailag védhető és a többség számára is elfogadható koncepció, ez nagyban könnyítheti és gyorsíthatja a folyamatot.


Rendkívül korszerűtlen és az autonómia számára igencsak káros lehet az olyan politikai cselekvés, mint amely napjainkban a székely/magyar nemzeti tanács mozgalmár álintézményeiben jut kifejezésre, illetve ennek „ideológiai, szellemi” forrása: a Székelyföld autonómiája című tervezet.

A közélet olyanszerű tematizálása, mely a magyar és székely nemzet megosztásáról szól, álproblémák sokaságát vázolja, a valósággal teljesen párhuzamosan futó, azzal egy ponton sem találkozó hamis jövőképeket ajánl, és igencsak káros a kisebbségi léthelyzet lehetséges politikai stratégiáira és magára a romániai magyar társadalomra.
A fentiekben jelzett elvi megalapozottság és koncepció hiánya, amely koncepció teljesítené a minimálisan kötelező – koherencia, vállalhatóság és elfogadhatóság – feltételeket, még mindig nem azt jelenti, hogy a politikai cselekvésnek le kell mondania az autonómiáról, hanem új – akár körülményesebb, nehezebb és időigényesebb – utakat kell megtalálni. Valójában minden olyan politikai döntés, jogszabályalkotás, amely törvényileg és hatóságilag szavatolt hatáskörökkel és döntési jogkörökkel ellátott intézményt hoz létre a magyar nemzeti önazonosság megőrzésére, kifejezésére és fejlesztésére, éppenséggel az autonómia állapotát alakítja, a kisebbségi önkormányzat formáit szélesíti.

Ugyanakkor az autonómiát természetesen nem lenne szerencsés – például a finanszírozás szempontjából sem – állami monopóliumnak felfogni. Az önálló kisebbségi intézményrendszert nem kell és nem is szabad kizárólag állami keretben, az állam támogatása, de annak beleszólása nélkül elképzelni. Hasonlóképpen téves az a politikai szemlélet, amely a magyarság körében kívánja valamely csoport számára ezt a gondolatot kisajátítani.

Az autonómia a romániai magyarság szempontjából össztársadalmi célkitűzés és feladat. A kisebbségi önkormányzás magában foglalja nemcsak a közjogosítványokkal felruházott, döntési jogkörökkel ellátott közintézményeket, hanem általában a civil-szervezetek rendszerét, mely érdekképviseletet lát el, vagy önazonosságot megőrző értékeket mutat fel. Az autonómia azért államszervezési és társadalomszervezési probléma, mert egyidejűleg és együttesen foglalja magában a hatalomgyakorlással járó egyes feladatok intézményes átruházását kisebbségi intézményekre, valamint a civil társadalom önszervező, önépítő cselekvésének sokrétű problémamegoldó tevékenységét.

Az autonómia, a kisebbségi önkormányzat alapvetően liberális, szabadelvű felfogás, amennyiben a központi állam szerepét minimálisra csökkentve a szubszidiaritás elve alapján „közjogiasítja” a különböző érdekképviseleteket, egyszersmind „polgáriasítja” a politikai hatalmat, és hatalmat biztosít a civil társadalomnak. Nyilvánvaló, hogy minden politikai célkitűzés, program igazolást kell hogy nyerjen a civil társadalom elképzeléseiben és elvárásaiban. A politikum, a politikai elit vázolhat olyan jövőképet, amely előremutat és amelyet a civil szféra csak később fogad el, de ha a társadalom egyáltalán nem fogadja el, vagy közömbösséggel viszonyul hozzá, illetve nem érzi magáénak, akkor a törekvés legitimitását veszíti.

A kisebbségi önkormányzat politikai célkitűzése, programszerű vállalása olyan jelentőségű nemzetpolitikai döntés, amelyhez nem elegendő a civil társadalom puszta egyetértése. Valójában a politikai elitnek a politikán kívüli értelmiségi elittel, a szervezett civil társadalommal végzett közös „autonómia-teremtő” cselekvésére, a magyar nemzeti közösség számára egyértelműen hasznos és hasznosítható politikai és civil tevékenységre, és az ezekért mindenki által – egyénileg is – vállalt felelőségre van szükség. ¦



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona