|
| Felvidék statisztikákban
|
Kisebbségben Felvidéken
A Szlovákiára vonatkozó forrásmunkák szerzője Popély Gyula, történész. Írása: Népfogyatkozás (A csehszlovákiai magyarság a népszámlálások tükrében 1918-1945) címmel 1991-ben ugyancsak a Regio sorozatban jelent meg önálló kötetben.
Az első világháború után a Csehszlovákiát létrehozók a "keleti Svájc" kialakítását ígérték, de "a jelentős kisebbségvédelmi kötelezettségvállalások ellenére, a fokozatosan megvalósítandó szláv nemzetállam koncepcióját helyezték előtérbe".
Ennek eredményeként az elmúlt hetvenöt év alatt az etnikai összetételben jelentős változások következtek be: a több mint hárommilliós németség szinte teljesen eltűnt, az egymillió körüli magyarságból 3-400 ezer odalett, a zsidók, lengyelek, ruténok döntő többsége sincs már. (7.)
Az utódállamok közül Csehszlovákia a Felvidéket (Szlovákia, Szlovenszko) és Kárpátalját kapta 1 millió 70 ezer főnyi magyarsággal. (Ebből Szlovákiába 896 ezer, Kárpátaljára pedig 174 ezer került.) Ekkor a magyarság 844 helységben meghaladta a több mint 50%-os arányt. 203 helységben pedig 20-50%-os volt az aránya. (24-25.)
A kisebbségbe került magyarságra bénítóan hatott az impériumváltás, hiszen "A Felvidék cseh birtokbavételét 1918-19-ben ... az ottani szlovák népesség zöme is értetlenül fogadta, és meglepetéssel vette tudomásul." (38.)
Az impériumváltozással alakuló új hatalom még a béketárgyalások idején, 1919 augusztusában megtartotta az első népszámlálást Szlovákiában, amely már csak 689 ezer fős magyarságot mutatott ki. (31.) Az első teljes csehszlovák népszámlálást 1921-ben tartották, amikor a nemzetiséget (anyanyelvet) is megkérdezték.
A magyar pártok és a kisebbségi sajtó igyekezett felvilágosítani, aktivizálni a felvidéki magyarságot az összeírás jelentőségéről (ugyanis a csehszlovák "nyelvtörvény" 20%-os kisebbségi jelenléthez kötötte a nyelvhasználat jogát helységenként külön-külön).
Az 1921. február 16-án kezdődött népszámláláson visszaélésekre adott lehetőséget az, hogy a felettes hatóság felülbírálhatta az egyén által deklarált nemzetiséget. Nem is volt hiány a törvénytelenségekben egész Szlovákia magyarok lakta területein. Kolta faluban például a számlálóbiztosok hatáskörüket túllépve a következő módon "agitáltak": "Maguk tudnak tótul is, miért félnek úgy azoktól a tótoktól, ez úgyis Cseh-Szlovenszkó lesz, s ide tót tisztviselők jönnek, a magyar papot, kántort, tanítót, jegyzőt kidobjuk." (56.) A magukat magyarnak valló zsidókat sem kímélték. A visszaélésekkel addig mentek el, hogy nem a törvénytelenségeket elkövető hivatalnokokat vonták felelősségre, hanem az ellenük reklamáló jogsértetteket büntették meg. Ilyen körülmények között Szlovákiában 634 ezer, Kárpátalján pedig 103 ezer magyart írtak össze. (59-60.)
A visszaéléseken és pontatlanságokon kívül a számbeli csökkenés oka volt még: a kivándorlás (kb. 100 ezer fő); a felvidéki zsidóság nemzetiségi átorientálódása/orientálása; állampolgárság meg nem adása; valamint a kettős kötődésű (anyanyelvű) személyeknek hol spontán, hol érdekből, hol kényszerből az államalkotó nemzethez való csatlakozása. (61-62.)
Egy évtized múlva, 1930 decemberében tartották a következő csehszlovákiai népszámlálást. Készült erre a hatalom is az eddigiekhez hasonló módon, de a magyar pártok, a sajtó is. Parlamenti javaslatokkal próbálták ésszerűbbé tenni a népszámlálás módszereit, hogy kivédhetők legyenek a törvénytelenségek.
"A Prágai Magyar Hírlap egyik vezércikke arra hívta fel a magyar lakosság figyelmét, hogy olyan heterogén összetételű államban, mint amilyen Csehszlovákia is, a népszámlálásnak elsősorban politikai, nem pedig tudományos jelentősége van. A kisebbségi jogok ugyanis Csehszlovákiában az egyes nemzeti kisebbségek számbeli erejének függvényei." (81-82.)
Már a számlálóbiztosok kinevezésével megszegték a törvényt, olyan számlálóbiztosokat nevezve ki, akiknek többsége nem ismerte a nemzetiségek nyelvét. Egyébként létezett egy titkos utasítás is: "A számláló funkcionáriusok kinevezésénél irányadó elvnek kell lenni, hogy az államhűségi szempontból teljesen megbízható és csehszlovák nemzeti szempontból is megbízható egyének kapjanak megbízást." (88.)
Az államhatalmat és többségi társadalmat hármas cél vezette a népszámlálás során: 1) A szórvány eltüntetése; 2) Vegyes vidékek többségivé tétele; 3) Tiszta magyar vidéken is jelentős szlovák elem kimutatása. (86.) Vagyis a szlávosításai törekvéseket népszámlálási adatokkal akarták alátámasztani.
Az összeírás lebonyolítása a sérelmek sokaságát hozta nyilvánosságra: névelemzés, "makacskodók" megbüntetése, "hamis adatok szolgáltatása", illetve a számlálóbiztosok "tudatos félrevezetése miatt". Néhol a magyarságot tanúkkal kellett igazolni, amire a hatóság ellentanúkat állított stb.
Két hét alatt több mint 6000 írásban beadott megalapozott tiltakozást regisztráltak a magyar pártok irodáin � valójában ennek sokszorosa lehetett a törvényszegések száma. Mivel a külföldi � olasz, angol, holland stb. sajtó is foglalkozott a népszámlálási törvénytelenségekkel, ezért maga a belügyminiszter a hivatalos sajtónak adott nyilatkozatban veri vissza "az állítólagos törvénytelenségeket". Minden ilyen hír "alaptalan és tendenciózus". (99.)
A népszámlálás hivatalos adatai szerint Szlovákia magyarsága 571 ezer, Kárpátaljáé pedig 109 ezer fő. Mivel az előző népszámláláshoz viszonyítva a magyarság száma több mint félszázezerrel apadt, a statisztikai hivatal szükségesnek tartotta ezt megmagyarázni, azzal, hogy az elmagyarosodott szlovákok tértek vissza utóbb eredeti anyanyelvükhöz.
A csehszlovákiai magyarság számának negatív alakulásán belül a nagyobb városok � egykori magyar kulturális központok � kiemelt helyet foglaltak el, ezért a magyarság százalékos aránya a négy legnagyobb városban így alakult:
Népszámlálás
éve 1910 1921 1931
Pozsony 40.5 23,6 16,1
Kassa 75,4 22,1 17,9
Ungvár 80,3 38,8 17,8
Munkács 73,4 24,1 22,5
1930-ra egyedül Munkácson maradt meg több mint 20% � vagyis a nyelvhasználati joghoz elegendő. (108-109.)
Ily módon válhatott 1933. október 21-e a pozsonyi szlovákok számára "örömünneppé", amikor a városi képviselőtestület kimondta a magyarság nyelvhasználati jogának megszüntetését a városban. (109.) Arra, hogy a népszámlálások adatai nem voltak éppen valósak, közvetett adatok utalnak: a harmincas évek elején a helyi választásokon a magyar pártok a magyarság számánál sokkal nagyobb arányú szavazatot szereztek, sok városi tanácsban a magyar pártok voltak a legerősebbek.
1938-39-ben Csehszlovákia felbomlott, és az 1938. november 2-i bécsi döntéssel Magyarországhoz visszakerült területeken az 1938. decemberi népszámlálás 879 ezer magyart talált, és az önállósuló Szlovákiában is maradt még 57 ezer. (119-120.) (Ez együtt több, mint az 1930-as népszámlálás eredménye.)
Szerzőnk, mivel bevallott célja szerint az 1918-1945 közötti időszak nemzetiségi adataival foglalkozik csak, a második világháború utáni fejlődést csupán dióhéjban vázolja: az 1945-ös áprilisi kassai kormányprogram Szlovákia teljes magyartalanítását tűzte ki célul, a magyarság kollektív bűnösségére hivatkozva. De amit a németekkel teljes mértékben sikerült elérni, azt a magyarokkal csak részlegesen: 70 ezer magyart erőszakkal kitelepítettek Magyarországra; 6 ezer elmenekült; 50 ezret deportáltak Nyugat-Csehországba. Erőltették a reszlovakizációt, aminek eredményeként 410820 személyre vonatkozó reszlovakizációs kérvényt adtak be. 1947 végéig a kérvényezetteknek mintegy felét szlovákká nyilvánították. Szlovák nacionalista felfogás szerint: "A reszlovakizáció fogalmán a szlovák nemzetnek az a törekvése értendő, hogy visszaszerezzük mindazt, ami eredetileg a mienk volt, de amit a mi kis nemzetünk számára módfelett mostoha időkben elveszítettünk." (129.)
A háború utáni népszámlálások a magyarság számának lassú gyarapodásáról, majdnem stagnálásáról árulkodnak. A valóságban a homogenizáció, beolvasztás nyíltan kimondható és kimondott voltak az 1960-as és 1970-es években: "A nemzetiségi beolvadás, amíg önkéntesen történik, haladó jelenség..." (Idézet egy 1966-os szaktanulmányból.)
A szlovákiai nemzetiségi fejlődés számos esetben az erdélyihez hasonló jelenségeket produkál(t).
Ha a két szerző művét párhuzamba állítjuk, akkor dicséretes mindkettő alapossága, tájékozottsága, az óriási mennyiségű feldolgozott, értelmezett statisztikai adat, a mellékletekben és jegyzetekben közölt információ.
Varga E. Árpád tanulmányán látszik, hogy szerzője nem kisebbségi sorban él. Ez munkájának előnyére válik, mert így külső szemlélőként, tárgyilagosan látja és közli a tényeket.
Popély Gyula írásán néhol érződik a kisebbségi sorsból fakadó pesszimistább hangulat. De előnye az, hogy a kisebbségi állapotot belülről ábrázolja kitűnő terep- és helyzetismerettel.
A kisebbségi kérdés nem idő, nem pénz kérdése, hanem politikai (minőségi � minősítő) kérdés, mert ha a többség éppen a kevesebbek � tehát gyengébbek rovására próbál többnek látszani, ezáltal önmagát minősíti. A kisebbségi kérdés gyökerei a történelemből erednek, éppen ezért legalább akkorát vét az, aki a jelent téveszti össze a közelebbi vagy távolabbi múlttal, mint aki a jelent vetíti vissza a régmúltba.
László László
Forrás: kia.hu
|
|
Oldal lista:
1. Szlovákiában az aut.nem lehet
2. Reverencia nélkül
3. A felvilágosodott abszolutizmus
|
|
| Dzurinda és a többiek
|
Szlovákiában az autonómia nem jöhet számításba.
Az autonómia témája a magyar kisebbség részére, melyet
pár nappal ezelőtt Gyurcsány Ferenc a magyar kormányfő
kezdeményezésére, Dzurinda szerint a külföld írányába
mutatott célzás.
“Az igazság az, nézetem szerint, hogy a kijelentés felségjogilag
a Magyar köztársaság belpolitikai történése.” Dzurinda mai
kijelentése szerint. Megjegyezte a magyar politikai szintér
megosztottságát, ahogyan azt is, hogy Magyarországon
nemsokára vállasztások lesznek.
“A külpolitikai helyzete Szlovákiának, manapság olyan stabil,
hogy effajta témák minket nemizgatnak fel,” mondta a kormányfő.
Hiba lenne szerinte, ha nemcsak az ellenzék, hanem bárki is,
ilyen könnyű csali hallatán elkezdene ugrálni. Dzurinda
kihangsúlyozta, hogy az autonómia Szlovákiában nem jöhet
számításba.
Arról, hogy Szlovákia létrehoz-e autonóm területeket a kisebbségek
részére, csak a SzK állampolgárai dönthetnek. “Meggyőződésem,
hogy ez nem fog megtörténni”, jegyezte meg Ivan Gašparovič
a SzK elnöke azzal, hogy ez nem Magyarország belügye és annak
kormányfőjének. A parlament elnöke szerint (Pavol Hrušovský)
szlovákia területe sérthetetlen, ami a szlovák alkotmány egyik
fő alappillére. Minden olyanfajta kijelentés, legyen akár
a kormányfőjé, nem éppen szerencsés. Jobblenne, ha a kormányfő
úr megmagyarázná, hogyan értelmezi az autonómia fogalmát
a politika terén. Tiltakozunk mindenfajta beavatkozás ellen,
ami Szlovákia területi és önállósági egységét sértheti.
Fordítás B.J.
forrás SME napilap
tehát a népszavazás az járható út
megjegyzés B.J.
Autonómia na Slovensku neprichádza do úvahy
Téma autonómie pre maďarské národnostné menšiny, ktorú pred niekoľkými dňami otvoril maďarský premiér Ferenc Gyurcsány, je podľa premiéra Mikuláša Dzurindu zdanlivo určená zahraničiu.
"Pravda je taká, aspoň podľa môjho názoru, že ide o výsostne vnútropolitickú záležitosť Maďarskej republiky," konštatoval dnes Dzurinda. Pripomenul rozloženie politických síl v Maďarsku, ako aj skutočnosť, že v Maďarsku sa schyľuje k voľbám. "Zahraničnopolitické postavenie Slovenska je dnes také pevné, že takéto témy nás nemôžu vyrušovať," povedal premiér. Podľa neho by bolo chybou nielen opozície, ale kohokoľvek, ak by niekto skákal na takéto lacné návnady. Dzurinda zdôraznil, že autonómia na Slovensku neprichádza do úvahy.
O tom, či Slovensko vytvorí autonómne územie pre národnostné menšiny, môžu rozhodnúť len občania SR. "Som presvedčený, že k takémuto niečomu nedôjde", uviedol prezident SR Ivan Gašparovič s tým, že to nie vec Maďarska a jeho premiéra. Podľa predsedu parlamentu Pavla Hrušovského je územie Slovenska zvrchovaným územím, čo je jeden zo základných atribútov ústavy SR. Všetky takéto vyjadrenia, aj premiéra, nepovažujem za šťastné. Bolo by vhodné, keby pán premiér vysvetlil, čo pod terminológiou a politickým rozmerom autonómie chápe. Odmietame akékoľvek zasahovanie do zvrchovanosti a celistvosti SR."
SME
|
|
| Reverencia nélkül
|
Reverencia nélkül
Ha majd az idő órája,
felettünk is elszáll,
Ha majd a döntéshozó,
itélőszéke elé kerülve,
megkérdezik tőlünk
mi jót tettél nemzetedért,
ne kármentő módjára érveljünk,
az eldarvazott emlékeinkről,
megcselekedett tetteinkről.
Ócsudjunk közösen közös célért.
Ha tudsz valamit
mit én nem tudok,
Ha majd gyértudásunk
valós történelmünkkel kiegészülve,
hirdeti az igazszót
az elferdíthetetlen valóságot,
ne engedjük, hogy
újkori hamis prófétáink
csorvas himpellér módjára,
becstelen céljaikra
azokat kihasználják,
és történelmünket
újból meghamisítsák.
A hazug próféta
körmönfont állítását,
csak önmagad valós
igazságával győzheted le,
de elmulasztod mindezt
papirosra vetni,
történelmed szikes
ribillióvá válik.
Ezért közösen keressük,
és találjuk is meg,
jelenünk igaz történelmét
reverencia nélkül.
Bósza János
|
|
| A felvilágosodott abszolutizmus
|
A felvilágosodott abszolutizmus politikai törekvései és rendi kritikája
A centralizáció
Az autonómia
A konzervativizmus
A felvilágosodás európai hatásának következménye, hogy a politikai közgondolkodás nemcsak a polgárosodó vagy polgárosult Európában terjedt el, hanem azokon a területeken is figyelni kellett hatására, következményeire, amelyek még csak szomszédosak sem voltak kialakulásuk helyszínével.
A felvilágosult uralkodókat és "kormányzatukat" (mai értelemben vett kormányról még nem beszélhetünk) nem elsosorban a felvilágosodás gondolkodóinak eszmei tisztasága, igazsága vagy jósága érdekelte, hanem az a felismerés, hogy a centrum kialakulása átrendezi a hagyományos hatalmi, nagyhatalmi rendszert. A kialakuló új helyzetben pedig az maradhat meg a régi pozíciójában (vagy szerezhet újat, jelentosebbet), amelyik meg tud felelni a végso soron katonai kihívásnak.
Ez nem csak azt jelentette, hogy a porosz militarizációt kellene követni, hanem azt is, hogy a gazdaságot, a civil társadalmat is racionalizálni kellett a mind szükségesebb és tökéletesebb eroösszpontosítás érdekében. Ezzel azonban a vezetés - a rendek ellenállásával vagy azok támogatásával - egyrészt olyan gazdasági, politikai (államszervezeti és -hatalmi) folyamatokat indított el, amelynek ellenorzése rövid ido múlva kicsúszott a kezébol, hanem azt is, hogy ez a modernizáció csak akkor lehetett sikeres és gazdaságos, ha a kezdeti állami bábáskodás után kikerül az állam irányítása alól. Azaz az uralkodó, az udvar, a szuk köru vezetés olyan folyamatokat indított el a "szintentartás" érdekében, amely késobb gyorsabb és mindenre kiterjedobb válsághoz vezet.
Ezt a kialakuló válságot azonban ideig-óráig elfedi a nagy európai háború. Akár részt vesznek benne a feudális berendezkedésu országok, akár nem, a megjeleno válságra egyetlen helyes megoldás lesz csak: a feudális rendszer felszámolása.
A felszámolás azonban nem feltétlenül követeli meg az uralmi rendszer megszunését. Akár mert át kívánják magukat alakítani az új rend követelményeinek megfelelore, akár csak orizni szeretnék elért elonyeiket, de a vezetés ragaszkodik a hatalomhoz. Az "idore játszás" azonban hosszú távon bizonyosan elitcseréhez vezet, aminek a jelen vezetés még a gondolatát sem tudja elviselni.
A Hofburg Bécsben
A továbbiakban azokat a kísérleteket vesszük szemügyre, amelyekkel a bécsi udvar megpróbálta ellenorzése alatt tartani, irányítani, esetleg kiküszöbölni a számára elfogadhatatlan folyamatokat.
A centralizáció
A központosítás a rendi feudális abszolút monarchia kialakulásának feltétele, de ugyanakkor további fejlodésének eszköze is.
A felvilágosult vezetés eloször is racionalizálni szeretné az addig elért központosítást: összeírások, törvényegyszerusítések, nyelvi-kulturális homogenizálási kísérletek stb. A centralizáció azonban nem csupán a birodalmat irányító hivatalszervezet áttekinthetobbé tételét jelenti (ami ellen a különféle hivatalok a bürokratikai-szervezeti sajátosságaik miatt tiltakoztak), hanem azt is, hogy a birodalom eltéro fejlettségu és politikai kultúrájú, jogállású részeit szintén egységesítik. Az udvar problémáját növelte, hogy ehhez számolni kellett még a soknemzetiséguségbol következo problémákkal is.
Az Osztrák Császárság egységesítéséhez az osztrák és a cseh ún. örökös tartományokban meggyökeresedett rendszert akarták a birodalom más részeibe adaptálni. A problémát csak részben könnyítette meg, hogy a volt lengyel és az Itáliában szerzett területeken gyakorlatilag katonai kormányzat létezett - itt ugyani csak látszatsikerekkel számolhattak: a hadsereg kivonása azonnal összeomlással, elszakadással járt volna. Az igaz problémát a magyar rendi autonómia okozta, amelyet nem lehetett katonai eszközökkel most sem - ahogy 17., 18. században sem - fölszámolni.
A fenti nehézségekhez társult, hogy a császárság a Szent Szövetség prominens tagjaként állandó külpolitikai aktivitásra szorult, ugyanakkor az udvara családi politikai hagyományra támaszkodva - a 16. század óta - képtelen volt elhinni, hogy a nagynémet egység osztrák vezetéssel semmilyen formában nem valósítható meg.
Mindennek az lett a következménye, hogy az udvar centralizációs politikai mozgástere meglehetosen leszukült: vagy a magyar rendi alkotmányos jogok biztosította autonómiát tudomásul nem véve, de bürokratikus eszközökkel próbálta megoldani - ezzel kísérletezett 1810-1825 és 1848-1865 között -, vagy pedig az autonómia jogai és jogkibúvói között lavírozva próbálkozik - ez jellemezte politikáját - ezt tette 1825-1848 között és 1865 után.
A bürokratikus centralizáció nem valósulhatott meg a helyi önkormányzatok ellenállása miatt. Ezt nemcsak a sokat emlegetett nemesi vármegye megye jelentette, hanem a megyék összefogás az országgyuléseken és a települési önkormányzatokban élok passzív ellenállása is.
A fennálló viszonyok elfogadása viszont azt is jelentette, hogy ki kellett egyezni a centralizmust elfogadó, azt szolgáló és kiszolgáló rétegekkel: részeltetniük kellett oket abban a hatalomban, amelynek egyedüli birtoklásáért eddig mindent elkövettek. Nem lesz tehát véletlen, hogy a kiegyezés után az uralkodó és az udvar mennyire kétségbeesetten ragaszkodik megmaradt jogköreihez.
Az autonómia
A hungarus-tudatú nemesség az alkotmánynak tekintett törvénygyujteményekben és királyi hitlevelekben lefektetett ígéretekben, illetve az ezek által biztosított szokásjogokban nemcsak kiváltságainak biztosítékát látta, hanem erre alapozta egzisztenciáját is. Az elojogok védelme egyéniségének biztosítéka volt, hiszen a 16. századtól kezdve tapasztalhatta, hogy az alattvaló, az adófizeto státus mit is jelent.
A nemesség megóvta magát attól, hogy a vagyoni rétegzodés törésvonalát kihasználhassa az udvar: legyen a nemes birtokos vagy armális, elokeloen régi vagy "újnemesi" nemzetségbol származó, szegény vagy gazdag - akkor is egységes és azonos jogú (bár volt némi ellenérzés a mágnásnak nevezett, már-már birodalmi szintu arisztokráciával szemben).
Nem tudta az udvar a vallási-felekezeti harcokkal sem megosztani. A különbözo felekezetek nemcsak bevett és törvényes vallásokká lettek, de jogilag is elismerték oket: például a nádorválasztásoknál - amíg az udvar ezt a funkciót nem sajátította ki a Habsburg család számára - a protestánsok is jelöltek nádort.
Sot, a már említett hungarus-tudattal még az etnikai ellentéteket is semlegesíteni tudták egy ideig.
A centralizáció sikere nemcsak a fenti elojogok elvesztését jelentette volna, hanem úgy vélték, hogy ez olyan folyamatot indít el, amely minden kiváltságuk megszunéséhez vezet.
Ennek a nemességnek a sérelmi politika azt jelentette, hogy ragaszkodik minden egyes kiváltsághoz, hiszen amelyik elveszik, az kiválthatja a többi elvesztését is. A sérelmi politika ellene volt a jogkiterjesztésnek, a jobbágyfelszabadításnak, mindennemu állami beavatkozásnak; azt kívánta, hogy az állam mondjon le a beavatkozásról, lett légyen az feudális vagy polgári jellegu.
Az autonómia azonban noha belülrol kialakított védelmet jelentett, jogi szempontból nem sokban különbözött a kettos vámhatár rendszerétol: megkötötte a belso átalakulás folyamatát. Védelme tehát pont azt tette lehetetlenné, hogy kialakulhasson a polgári értelemben vett, társadalmi és gazdasági szempontból szabadnak tekintett állampolgár.
Ugyanakkor a rendi autonómiát védo nemesség egyes tagjai hajlandóak voltak akár ambícióból, presztizsérdekbol, akár megélhetési kényszerbol együttmuködni a kormányzattal. Miközben ez a hajlandóság megosztotta a nemességet, az udvar nem vette igénybe a felajánlkozást: nem is annyira óvatosságból, hanem mert a birodalmi bürokráciában, s még inkább a modernnek szánt centralizált hivatalokban szakmailag hozzáérto hivatalnokokat alkalmazott. A magyar nemesi képzés viszont egyedül a sajátos jogokban és jogviszonyokban jártas közéleti képzésre irányult.
A konzervativizmus
"Az eszme bírálói gyakran túlzott leegyszerusítéssel úgy vélekednek, hogy ez nem több, mint a "tehetosek" többé-kevésbé sikeres próbálkozása privilegizált helyzetük megvédésére a "nincstelenekkel" szemben" - vezeti be a fogalmat a Herber-Martos-Moss-Tisza szerzocsoport már idézett tankönyve .
Valójában a konzervativizmus híveinek alapveto meggyozodése szerint az emberi létezést olyan feszültségek jellemzik, amelyek politikai cselekvéssel mérsékelhetok ugyan, de nem küszöbölhetok ki teljesen. Ennek megfeleloen ez a politikai filozófia a francia forradalommal, illetve általában minden olyan gondolkodással szemben áll, amely szerint a rossz és a szenvedés elsodlegesen nem az emberi állapotban gyökeredzik, hanem a társadalom szerkezetében. Szemben áll tehát azzal a felfogással, hogy a társadalom átfogó megváltoztatásával elképzelheto az ember felszabadítása.
Az állam, a társadalom, a jog, a kultúra a maguk történelmi sokféleségükben szerves képzodmények - s az ember is ilyen. Ezért sem az ember, sem a hozzá és létéhez kapcsolódó eszmék, elméletek és alkotmányok nem változtatnak ezen - még ha ez utóbbiakat, úgy tunik, lehet is mesterségesen megváltoztatni.
Elméletük alapja az organicizmus, a szervesség: E szerint a társadalom komplex rendszer, amelyet nem lehet gyökerestol felfordítani; csak a társadalom természetes, mintegy magából adódó változása az elfogadható.
A konzervatív politika-felfogás szerint a közéleti tevékenység csak korlátozott lehet, lényege a kompromisszumkeresés, az egyensúlyozás, a mérséklet. Általában jellemzi Gyurgyák idézett muve szerint:
1. A konzervatív attitud: ha nem feltétlenül szükséges változtatni, akkor nem kell változtatni;
2. használni és élvezni azt, ami elérheto;
3. elonyben részesíteni az ismerost az ismeretlennel, a kipróbáltat az újjal szemben;
4. jobban kedvelni a lehetségest, a rutint és a tényeket, mint a terveket és a feltevéseket.
Edmund Burke A konzervativizmus ideológiájának keletkezése a francia forradalommal szinte egyidos Burke nevéhez kapcsolódik. A konzervatív ideológia alapvetései közé tartozik a politikai szkepticizmus. A konzervatív gondolkodó szerint a bölcsesség nem a rossz és a szenvedés eltörlésére irányuló grandiózus utópiában, hanem a hatásuk korlátozására irányuló szerény javaslatok kidolgozásában áll, azaz nem a spekulációban, hanem a fölhalmozott tapasztalatban. A politika korlátozott, szükséges rossz.
Ebbol ered a szintén rá jellemzo antropológiai pesszimizmus is. Az ember tökéletlen lény, hiszen elválaszthatatlan tole a gyulölet, az eroszak, az önzés, a kapzsiság stb. A gonosz tehát az emberi természet része - a tökéletlen ember nem hozhat létre tökéleteset (s nemcsak a politikában nem.)
A konzervatív dogmatika része az egyenlotlenség tana. Úgy látják, hogy az emberek alapvetoen egyenlotlenek mind fizikai és szellemi képességeikben és lehetoségeikben, mind társadalmi lényként és helyzetükben (természetesen nem kérdojelezik meg a jogi egyenloség fogalmát!). A társadalmi rétegek és csoportok közötti egyenlotlenség is törvényszeru; nem küszöbölheto ki az emberi társadalomból, illetve azok a kísérletek, amelyek ki akarják iktatni, szükségszeruen jutnak el az eroszakhoz, eroszakkal egyenlosítve a társadalom sokszínu valóságát. Ennek az alapvetésnek következménye a társadalmi hierarchia igenlése és a vezeto réteg, az ún. uralkodói elit szükségszeruségének a tana.
A konzervativizmus sajátos paradoxona, hogy miközben maga is ideológia, érvkészletéhez hozzátartozik az ideológiaellenesség. Állításuk szerint a politika egy speciális és korlátozott tevékenység, amelynek nem az a célja, hogy általános terveket és szabályokat dolgozzon ki, még kevésbé, hogy az embereket jobbá tegye, hanem "olyan eszköz, amely lehetové teszi az ember saját maga választotta tevékenységének folytatását". (Gyurgyák János)
Az ideológiának történetileg két típusa alakult ki, amely bizonyos módosításokkal napjainkban is hat.
Az angolszász ún. evolutív konzervativizmus, amelyhez hozzátartozik a "régi" alkotmány megorzése, a szabadságjogok védelme. Ez nem zárkózik el bizonyos politikai és társadalmi reformoktól.
A másik az ún. kontinentális konzervativizmus, amely jellegzetesen ellenforradalmi, s kiáll a tradicionális autoritás, az ancien regime, a trón és az oltár egységének védelme mellett.
A téma összegzései A felvilágosodott abszolutizmus államának vezetoi, illetve a birodalmi vezetés privilegizált csoportja már a 18. században fölismerték, hogy a nagyhatalmi státus, s egyáltalán a függetlenség megtartása azt követeli, hogy az irányításuk alá tartozó maradi, a polgári kihívásoknak megfelelni egyre kevésbé tudó rendszert megjavítsák. Erre egyetlen eszközként a centralizáció növelését tartották, amely feltételen ellenállását váltotta ki a soknemzetiségu, csak katonai erovel összetartott Osztrák Császárság népeinek, hatalomból kirekesztett, kiszorított csoportjainak. A legális ellenállás egyetlen kerete a felszámolásra ítélt rendi autonómia védelmezése volt. A politikai harcok során mindkét fél megtalálta az Angliában kialakuló, a francia forradalom után Európa-szerte általánossá váló politikai ideológia, a konzervativizmus eszköztárát. A vezetés ennek inkább kontinentális fajtájával értett egyet, míg az autonómia védelmezo az angolszász területeken elterjedt értelmezéssel. A viszonylagos egyensúly azonban abból származott, hogy a Szent Szövetség Európája nyugalomban tartatott. E nyugalmi helyzet megbomlása maga után vonta a politikai élet és helyzet újraértékelésének szükségességét.
Forrás: www.mini.hu
|
|
| | HÍREK | Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.
Felvidék
Honföldünk
| Nemzeti dal
- 2009.03.14.
LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk
| Utassy József gondolata
- 2009.03.15.
Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!
| A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.
A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.
| Új menü
- 2009.02.27.
| Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.
Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"
| Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.
Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."
| Vígh Károly
- 2009.03.05.
„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”
| Az élet
- 2009.03.02.
Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.
| Cikkajánló:
- 2009.03.01.
Slota sértegethet minket, klikk a képre
| Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.
|
| Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.
Szavazás!
| Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.
|
Véletlen link.
|
| Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.
|
| Rovásírás
- 2007.06.09.
| Újévi mondóka
- 2008.01.01.
Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya
| Lao Ce
- 2008.01.24.
Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.
| Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.
LONG LIVE
| Szózat
- 2009.03.14.
LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének
| Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.
Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.
Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.
Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.
És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.
S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"
Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.
Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.
Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.
Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.
S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.
Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.
| Hun imádság
- 2009.03.14.
Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.
HUN IMÁDSÁG
MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.
MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.
TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.
TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.
| Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.
Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?
Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.
Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.
S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.
Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!
Petőfi Sándor
| Soviniszta
- 2009.03.26.
Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.
| Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.
Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.
| József Attila
- 2009.04.03.
«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)
| A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.
Miért ne-ken
| Nyelvlecke
- 2009.05.18.
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke
Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?
Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,
És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?
Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.
Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?
A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?
Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.
Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!
Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.
Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?
Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!
Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?
Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?
Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.
Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!
Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?
Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?
Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.
Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?
S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?
Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!
A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:
Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".
N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."
George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."
Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."
Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)
Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)
De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:
Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."
Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"
A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó
|
|
|
