Commora Aula honlapja-Ne a tömegben kiabáld az igazadat, hanem azzal szemben
Az autonómia örök aktualitása miatt, egy effektív konfliktusmegoldó módszer, egy történelmi igazságtalanságokat kiegyenlítő legitim követelmény.

MENÜ


BELÉPÉS
Azonosító:

Jelszó:

Elfelejtett jelszó
Regisztráció




1. Autonómia és az új világrend
2. A Régiók Bizottsága
3. Velencei Bizottság


Autonomia és az új világrend

Autonomia és az új világrend

Autonomia és az új világrend
írta Dr. Balogh Sandor
(készült a 2000 évi filmori magyar cserkésztábor részére)

Erdély a világ egyik legszebb és legromantikusabb vidéke. Én a Dunántúlon születtem, de gyermekkorom óta vágytam Erdélyt megismerni a sok kedves történet helyszinét, a legendás székelyek hazáját, Csaba királyfi földjét. Mindig nosztalgiával emlékszem vissza pl. az Ábel a rengetegben és a többi Ábel regényre vagy Jókai regényeire. Végre tavaly volt alkalmam egy ismerös családot meglátogatni Nagyváradon, és velük énekeltük gyerekkorom kedvenc nótáját, "Átmentem a Királyhágon" amint valóban átkeltünk a csodálatos hegyek közt Királyhágón, utban Kincses Kolozsvár felé. Ugyancsak nagy áhitattal töltött el mikor a gyönyörü Magas Tátrárol vagy a Dobsinai jégbarlangról tanultam iskolás koromban, és annak idején mint tiz éves gyerek nagy lelkesedéssel fujtuk, hogy "Szabadka Zombor Ujvidék." vagy kérdeztük az énekben, hogy "miert csillog könny a buzaszemeken?"

Azonban ahogy telt az idö, idösebb lettem, egyre jobban belémmart a szomorú realitás. Nemcsak az, hogy elvesztettük gyönyörü tájainkat és több millió honfitársunkat, hanem idegen uralom alá csatolt honfitársaink sorsa egyre jobban felháborította magyar szívemet. Amint alkalmam adódott bekapcsolódni az amerikai magyar közéletbe, egyre több idöt és energiát fordítottam magyar nemzettársaim sorsának jobbrafordítására. Leveleket, cikkeket irtam illetékes hatóságokhoz, majd az Amerikai Magyarok Országos Szövetsége egyik képviselöjeként nemzetközi EBESz értekezleteken vettem részt Svájcban, Finnországban stb., mint NGO. Igy kerültem kapcsolatba Magyaródi Szabolcs Bá'-val, aki felhivta figyelmem az autonomia kérdésre, és ösztökélt, hogy irjak egy tanulmányt az autonomia kérdésröl. Mint politológusnak meg volt a hátterem, hogy a kérdéssel komolyan foglalkozzak, de eddig a felkérésig bizony nem tudtam az autonomiárol többet mint az átlag ujságolvasó személy. Igy meglepett az óriási szakirodalom. Nemzetközi jogi szakemberek, nemzetközi jog professorok, közírók és politikusok egyre komolyabban foglalkoznak az autonomiával, kezdve a nyolcvanas éve közepét. Igy a tanulmányból könyv lett.

Megprobálok néhány föbb pontot megemlíteni: Elöször is, hogy félreértés ne legyen, hadd mondjam el az okát ennek a nagy érdeklödésnek, nehogy azt gondoljuk, hogy ezek a szakemberek mind a székelyek vagy a felvidéki magyarság sorsáért aggódnak. Nem, ne legyünk ennyire beképzeltek. A magyarokat meg sem emlitik! A kisebbségi kérdés globális probléma. Nemzetközi statisztika szerint több mint 22 millio "internal refugee," a kisebbségi probléma miatt hontalanná vált személy volt a világon 1998-ban. Azota nagy nyilvánosságot kapott a megoldatlan kisebbségi kérdés Boszniábán és Koszovovóban, ami már közelebb van hozzánk. Azonban bombázás nem megoldás. Nagyon rosz, szinte kibirhatatlan helyzetnek kellene lenni, hogy pl. Erdély bombázása megengedhetö legyen. Ha a mi nemzettársaink sorsán akarunk javítani, a globális problémára globális és békés megoldást kell követelni, és odahatni, hogy ebbe a rendezésbe magyar testvéreink is belekerüljenek.

Az autonomia a nemzeti önrendelkezés egyik formája. Grocius, a nemzetközi jog atyja, alapozza meg az önrendelkezést mikor elöirja, hogy egy nemzetrészt nem lehet elidegeniteni, azaz elcsatolni, annak jóváhagyása nélkül (itt meg kell jegyezni, hogy annak ellenére, hogy a magyar kormány Trianonban kért népszavazást az elcsatolásra itélt területeken, ezt csak Sopronban engedélyezték, és Sopron Magyarország mellett szavazott). Grotius szerint törvényes elcsatoláshoz két népszavazás kell, egyrészt az egész ország kell, hogy jóváhagyja az elszakadást illetve másik országhoz való csatolást, másrészt az érintett terület is kell, hogy jóváhagyja. Azonban megfelelö sulyos veszély esetén Grotius szerint az érintett terület szavazata elegendö, az elnyomó többség szavazata nem szükséges. Ez a békés nemzeti önrendelkezés klasszikus megfogalmazása. A szakemberek mind egyetértenek, hogy mindenkinek alapvetö emberi joga emberhez mélto életet élni, és senkinek nincs joga ezt mások részére megakadályozni.

Demokráciákban, ahol mind az állam, mint a lakosság elfogadják a pluralista, azaz a békés együttélés elveit, nincs kisebbségi probléma. Ha egy intoleráns népesség nem fogadja el a velüklako vallási, nyelvi vagy kulturalis kisebbséget, a megkülönböztetés különbözö fokai és formái alakulnak ki a segregációtól a kisebbség üldözéséig, söt, kipusztitásáig (ethnocide) amit pl. a szerbek végztek a háboru után a Vajdaságban, vagy Kosovoban. Egyre több multi-laterális egyezmény született az utolsó 25 évben, kezdve a Helsinki Záró Okmánnyal a különbözö Europai közösség által készitett kisebbségvédelmi protokolig, azonban mindegyik közös gyengesége, hogy nincs hatásos szankció egyik mögött sem, ugyanis az ENSZ a hatvanas években hozott egy határozatot amely kizárja a határok megváltoztatását. Igy pl. Miloseviczet nem lehet fenyegetni, hogy elveszik töle a Vajdaságot ha nem ismeri el a kisebbségi jogokat.
Jelenleg a nemzetközi jog a kisebbség helyzetét az illetö ország belügyének tekinti, azonban egyre jobban erösödik a beavatkozás jogosultságát támogató álláspont, föleg olyan helyzetekben, amikor a belsö probléma a környezö államokat is érinti, vagy a környék békéjét veszélyezteti. Nemzetközi jogászok szerint eljött az ideje, hogy ne területet védjünk hanem emberi jogokat. Ha egy állam makacsul megtagadja a kisebbségi jogok tiszteletbentartását, nem szabad, hogy "ezek a diktatorok a határaik mögött védelmet találjanak!", irja egy szakértö. Igy elvben arra egyszerüsödik le a helyzet, hogy "területért jogokat" illetve "jogokért területet." Ha meg akarod tartani a határokat, tiszteld a jogokat, jogokért megtarthatod a területet. Ha nem tiszteled a jogokat, elvesztheted a területet. Sajnos, azonban ez jelenleg csak elvben van igy. Hogy a nemzetközi egyezmények ebben a szellemben hatékonyak lehessenek, el kell törölni az ENSz határváltoztatási tilalmát. Erre is egyre erösödik a szakemberek támogatása. A probléma az, hogy nagyon sok államnak van kisebbségi problémája, Kanadától Oroszországig és Kináig, hogy csak a nagyobbakat emlitsem, igy nehéz az ENSz határozatot megváltoztatni. Persze ha az ENSz megengedné a határok megváltozását, ez nem jelentene azonnali tömeges határváltozásokat. Ez csupan egy "végsö megoldás" lenne, ha semmi más nem oldja meg a helyzetet. Ezzel fenyegetözve ki lehetne kényszeríteni egy közbülsö megoldást, mint pl. az autonomia.

Több szakember itt egy fontos megkülönböztetést tesz: szétválasztják a belsö és külsö autonomiát, azaz elszakadással járó és a határokon belüli autonomiát. A következökben a belsö autonomiárol beszélünk. Egyébként ebböl nyilvánvaló, hogy az elnyomó többség érve az autonomia ellen, hogy t.i. autonomia az elsö lépés az elszakadáshoz, téves. A belsö autonomia megadása pont az utolsó lépés a "külsö autonomia," azaz az elszakadás megelözésére. Gyakorlatban több féle belsö autonomia létezik. Ahol összefüggö területen él a kisebbség, ott területi autonomia, azaz belügyekben teljes önrendelkezés ajánlatos. Ez a szövetségi rendszerhez hasonló, ahol a központi kormány, mint pl. az USA-ban a szövetségi kormány Washingtonban, felelös a külpolitikáért és a diplomáciai rendszerért, honvédelemért, a pénz kiadásért illetve nyomtatásáért, bevándorlás szabályozásáért, de a többi kormányzási feladat az államok dolga. Ahol a lakosság nagyjábol fele-fele arányban oszlik meg, ott "shared" azaz felosztott autonomia felel meg a helyzetnek. Itt a hatósági közegek és hivatalok, mint pl. a rendörség, biróság, iskolai személyzet, stb., arányosan vannak megosztva és bizonyos személyi jogokat az alkotmány biztosit. Ahol a kisebbség egyes falukban concentrált, ott helyi önkormányzat, az egyéni jogok alkotmányos védelmével oldja meg a problémát. Azok a kisebbségi egyének akik elszórtan élnek a többség közt pedig egyéni vagy személyi autonomiát élvezhetnek, ami azt jelenti, hogy pl. a Regátban élö magyar erdélyi magyar iskolába küldheti gyermekeit, nevét magyarul irhatja, magyar ujságokat járathat, rokonait Magyarországon látogathatja, stb., minden hátrányos megkülönböztetés veszélye nélkül. Ez az utolsó féle autonomia egy demokratikus és pluralista államban mint pl. megint a USA meg sem emlitendö, ugyanis mindenki élvezi ezeket.

Itt nincs idö a különbözö országokban alkalmazott autonomiafajtákat ismertetni, csupán azt jegyzem meg, hogy minden sikeres megoldás kétoldalu tárgyalások eredménye, ahol mindegyik fél hoz egy bizonyos listát, amelyben sokkal többet kérnek mint amivel megelégednének, hogy legyen mivel alkudozni. Ezért az elöre elkészitett és nyilvánosan terjsztett követelések a sikeres megoldást inkább akadályozzák mint elösegitik. Példát kell venni a szakszervezetek és munkaadók tárgyalásairól, vagy sikeres diplomáciai tárgyalásokról, ahonnan semmi nem szivárog ki addig, amig nincs végsö egyezség, vagy a tárgyalások meg nem szakadnak.

A sikeres autonomia tárgyalás lényege az alkudozás! Igy a kisebbségek szoszóloinak és képviselöinek nem szabad elözetes listákat késziteni hanem azt kell követelni, hogy a másik fél üljön le velük tárgyalni.

Egyes országokban a különbözö fajta autonomiákat kombinálni kell a szükségek és lehetöségek szerint, hogy a kisebbség minden tagja teljes mértékben élvezhesse emberi jogait. Bár a kormányok többsége a fent emlitett okok miatt autonomia-ellenes, a szakértök tulnyomó többsége támogatja a belsö autonomiát, és a külsö autonomiát mint végsö megoldást.

Fontos lépés volt egy nemzetközileg ismert magyar filozofus, László Ervin javaslata, aki szerint a jövö békéjét nem "világkormánnyal" kell megoldani, hanem a kisebbségek jogainak autonomiával való védelmével. Lászlo, aki alapito tagja és elnöke volt a Római Klubnak és ujabban a Budapest Klubnak, kimutatta, hogy az utóbbi néhány évtizedben a béke megbontása országokon belül, kisebbségek üldözésével kezdödött. Igy szerinte a világbékét az Uj Világrendben nem a Kissinger által szorgalmazott világkormányra hanem egy kormányzó elvre, a kisebbségek autonomiájának megadására kell épiteni.

Innen vettem könyvem cimében a "New World Order" fogalmát. Professor Lea Brilmayer Yale egyetem jogi karán tanit nemzetközi jogot. Szerinte fontos, hogy a kisebbségek jogait védendö, még a területröl sem szabad önként lemondani. Brilmayer szerint ha egy fiatal megkérdezi, miért hangoztatjuk az elszakitott területeket és az ott élö honfitársainkat, ezt kell válaszolni: "azok a te néped, a te öseid voltak, akik ellen ezt az igazságtalanságot elkövették. Te egy vagy közülük, te is osztozol az igazságtalanságban, és küzdened kell annak helyrehozásáért."
(lásd "Secession and Selfdetermination: a Territorial Interpretation," YALE YOURNAL OF INTERNATIONAL LAW, 1991 vol. 16, 192 oldal, idézve jelen szerzö "Idöszerü-e Trianonról Beszélni" cikkéböl, TRIANON KALENDÁRIUM 1999, 67. oldal)). Ime, a feladat egy amerikai szakember tollából. Adja Isten, hogy jól betöltsétek ezt a nemes feladatot.


írta Dr. Balogh Sandor
(készült a 2000 évi filmori magyar cserkésztábor részére)



Régiók bizottsága

Régiók Bizottsága

A Régiók Bizottsága (CoR) a települések, régiók érdekeit fogja össze, amit az indokol, hogy a legtöbb uniós jogszabályt ezeken a szinteken kell alkalmazni. Elsősorban arra ügyel, hogy lehetőség szerint csak olyan kérdésekben döntsön az Európai Unió, amelyekben nem lehet helyi megoldást találni. Hatásköre csak a véleményalkotásra terjed ki. Fontos szerepe, hogy az uniós döntések előtt eljuttassa a vezető intézményekhez a helyhatóságok, regionális kormányok véleményét.

Ez a szervezet a legfiatalabb az összes közül, hiszen az 1991-es Maastrichti Szerződés hozta létre, és első ülését 1994-ben tartotta. Tagjait a tagállamok küldik, fele részben a helyhatóságok, fele részben a regionális hatóságok képviselői közül. A Régiók Bizottságának létrehozását elsősorban az a tény indokolta, hogy az uniós jogszabályok háromnegyedét át kell venniük a helyi és regionális hatóságoknak is, így logikus, hogy részt vegyenek azok előkészítésében is. A másik fő ok pedig az volt, hogy ahogy az EU az integráció terén előresietett, a polgárok erősen lemaradtak, és úgy érezték, eltávolodtak a közös intézményektől. Ezt a távolságot akarták áthidalni azzal a megoldással, hogy a lakosokhoz legközelebb álló választott intézményeket, az önkormányzatokat beemelték az EU döntéshozatali folyamatába.

A szerződés meghatározza, hogy mely területeken kell kikérni a CoR álláspontját. Ezek a gazdasági és szociális kohézió, az összeurópai ipari rendszerek, az egészségügy, az oktatás és a kultúra. Az 1999-ben hatályba lépett Amszterdami Szerződés ezt kiegészítette a foglalkoztatás- és szociálpolitikával, környezetvédelemmel, továbbképzéssel és közlekedéssel is. Ezekben a témákban ki kell kérni a CoR véleményét, de ezeken kívül is fordulhat a Parlament, a Tanács és a Bizottság is a testülethez, mint ahogyan az önállóan, kérdés nélkül is kifejtheti véleményét.

A CoR számára három alapelv határozza meg a véleményalkotást:

Szubszidiaritás: Ez azt jelenti, hogy minden döntést a lehető legalacsonyabb szinten kell meghozni. Azaz nincs szükség összuniós döntésre olyan ügyekben, amelyeket a nemzetállamokon, régiókon vagy akár az egyes településeken belül is meg tudnak oldani.

Közelség: Az összes hatóságnak átláthatóan, közérthetően kell működnie. Mindenki számára hozzáférhetőnek kell lennie azoknak az információknak, hogy ki miért felelős és biztosítani kell, hogy a polgárok eljuttathassák véleményüket a döntéshozókhoz.

Partnerség: Az európai kormányzás elve a négy hatalmi szint, az európai, a nemzeti, a regionális és a települési kormányzat együttműködését jelenti. Minden szint nélkülözhetetlen a döntéshozatalban, azaz minden kormányzati szintet be kell vonni a döntésekbe.

A Régiók Bizottságának 222 tagja van. A képviselők hat munkacsoportot alkotnak. A munka ezekben zajlik, a munkacsoport javaslatáról a CoR plenáris ülésén egyszerű többséggel határoznak. Az így kialakított álláspont a CoR hivatalos álláspontja, amelyet megküldenek a Tanács, a Bizottság vagy a Parlament számára. A képviselők emellett négy politikai csoportba is szerveződnek: az Európai Szocialista Párt, az Európai Néppárt, az Európai Liberális Demokrata és Reform Párt, valamint az Európai Szövetség, jelenik meg a Régiók Tanácsában.

A CoR tagjai a Nizzai Szerződés szerint azok lehetnek, akik saját országukban helyi vagy regionális választott tisztséget töltenek be (nálunk: helyi vagy megyei önkormányzati képviselő, polgármester), vagy olyan hivatalt látnak el, ami a parlamentnek tartozik felelősséggel.





Velencei Bizottság

Velencei Bizottság

2001. október 19-én fogadta el az Európa Tanács Joggal a Demokráciáért Bizottsága (Velencei Bizottság) jelentését az anyaországok által nemzeti kisebbségeinek adható kedvezményes bánásmódról. A dodonai megállapításokat az összes fél igyekezett a saját szája íze szerint magyarázni. A jelentés utolsó részében található következtetések - egyebek mellett - leszögezik:
„A kisebbségek védelméért elsosorban a lakóhelyük szerinti állam tartozik felelosséggel. A Bizottság tudomásul veszi ugyanakkor, hogy az anyaállamok szintén szerepet játszanak kisebbségeik védelmében és megorzésében, az oket összeköto nyelvi és kulturális kötelékek szorosan tartásának céljával.
A Bizottság ugyanakkor úgy véli, hogy a kisebbségvédelem jelenlegi kereteinek tiszteletben tartása elsobbséget kell, hogy élvezzen. Európai kezdeményezések kereteiben e területen két- és többoldalú szerzodések jöttek létre. A szerzodéses megközelítés hatékonyságát aláaknázhatja, ha ezeket a szerzodéseket nem jóhiszemuen és az államok közötti jószomszédi kapcsolatok alapelvének fényében értelmeznék és hajtanák végre.
Az államok által elfogadott, a kisebbségeikhez tartozó személyek részére kedvezményeket megállapító egyoldalú intézkedések - amelynek gyakorlata a Bizottság véleménye szerint még nem rendelkezik elégséges hagyománnyal (diuturnitas) ahhoz, hogy nemzetközi szokássá váljon - csak akkor jogszeruek, ha az államok területi szuverenitásának, a megkötött szerzodések betartásának (pacta sunt servanda), az államok közötti baráti kapcsolatok és az emberi jogok és alapveto szabadságok tisztelete, különösen a diszkrimináció tilalmának alapelveit tiszteletben tartják.
Ezeknek az alapelveknek a tiszteletben tartása azt igényelheti, hogy a szóban forgó intézkedések bizonyos sajátosságait figyelembe vegyék, így különösen:
- Az állam kibocsáthat idegen állampolgárokra vonatkozó jogi aktusokat, amennyiben ezek hatása határain belül érvényesül.
- Amikor e jogi aktusok célja, hogy idegen állampolgárokra nézve külföldön fejtsék ki, azokon a területeken, amelyek nincsenek lefedve az anyországnak az érintett állampolgárság szerinti államok egyetértésének vélelmezését megengedo szerzodésekkel vagy nemzetközi szokásokkal, az ilyen egyetértést bármely intézkedés végrehajtása elott ki kell kérni.
- Az állam nem ruházhat kvázi hivatalos feladatokat egy más államban bejegyzett nem kormányzati egyesületre. Bármilyen igazolás az állampolgárság szerinti államban (in situ) csak a konzuli hatóságok közbejöttével szerezheto meg, ez utóbbiak általánosan elfogadott rendeltetését is figyelembe véve. (...)
- A kisebbségeknek nyújtott kedvezményes bánásmódot szabályozó egyoldalú intézkedések, a lakóhely szerinti állam azokba történo kifejezett beleegyezése vagy azok hallgatólagos, de egyértelmu elfogadása nélkül nem érinthetnek olyan területeket, amelyeket kétoldalú szerzodések már nyilvánvalóan szabályoznak. A kétoldalú szerzodések végrehajtását vagy értelmezését érinto viták esetén a rendelkezésre álló valamennyi vitarendezési eljárást jóhiszemuen igénybe kell venni, és egyoldalú intézkedések csak annyiban hozhatók az anyország részérol, amennyiben ezek az eljárások nem bizonyultak eredményesnek.
- Az anyaország által kibocsátott közigazgatási okmány csak tulajdonosának a vonatkozó törvények és rendeletek alapján járó kedvezményekre történo jogosultságát igazolhatja.
- A kisebbségekhez tartozó személyeknek az oktatás és kultúra területén az anyaország annyiban biztosíthat kedvezményes bánásmódot, amennyiben ez a kulturális kapcsolatok erosítésének legitim célját követi, és e célhoz mérten arányos.
- Az oktatáson és kultúrán kívüli területeken kedvezményes bánásmód csak kivételes esetekben adható, amennyiben ez legitim célt követ, és a célhoz mérten arányos."

a/
A sokat idézett Velencei Bizottság ajánlásait eleinte mind a szlovák, mind a magyar fél megpróbálta saját érveinek alátámasztására használni. Pl. Szlovákia kezdettől fogva azt kifogásolja, hogy a kedvezménytörvény etnikai alapú megkülönböztető elemeket tartalmaz, valamint, hogy a törvénynek területen kívüli hatálya van, amely az európai jogrendben megengedhetetlen. A Velencei Bizottság jogi szakvéleménye ugyanakkor legitimnek tartja az anyaország támogatását, ha az a határain túl élő nemzetrész azonosságtudatának és kultúrájának megőrzésére irányul. Ehhez azonban hozzá kell járulnia az adott országnak is, amelyben az érintett kisebbség él.

b/
Kiállta a próbát a státustörvény
Sólyom László a Velencei Bizottság jelentésérõl

A magyar státustörvényt júniusi elfogadása óta szünet nélkül bírálja a román politika és a sajtó zöme, s igyekszik minden követ megmozgatni azért, hogy az ne lépjen hatályba 2002. január 1-jén, de legalábbis ne eredeti formájában. Milyen hatással lehet a Velencei Bizottság jelentése és ajánlása a státustörvény jövõjére nézve? — errõl kértük a nagy tekintélyû nemzetközi testület egyik tagja, Sólyom László jogászprofesszor szakvéleményét.

— Mielõtt arról tájékoztatna, mit tartalmaz a Velencei Bizottság múlt pénteken elfogadott jelentése, illetve kisebbségvédelmi ajánlásai, kérem, mutassa be ezt a nálunk kevéssé ismert szakértõi grémiumot.

— A Velencei Bizottság hivatalos nevét — Európai Bizottság a Demokráciáért a Jog Által — minden nyelven nehéz kimondani, ezért vált általánossá a mûködése helyére utaló rövid elnevezése. A bizottságot 1990-ben alapította az Európa Tanács, hogy konzultatív testületként segítsen a közép- és kelet-európai új demokráciáknak jogi és politikai intézményeik kiépítésében, illetve erõsítse a már létezõ demokratikus struktúrákat. Az egyezmény nyitott minden állam számára. Jelenleg az Európa Tanács 42 tagállama csatlakozott hozzá (de például Oroszország nem vesz részt benne, az Egyesült Királyság is csak egy éve), viszont több dél-amerikai állam, az USA és Kanada, Japán, Korea, sõt még a Vatikán is képviselteti magát. A Velencei Bizottság független szakértõkbõl áll, akik — bár a kormányok delegálják õket — nem kormányukat, hanem saját véleményüket képviselik. A testület jogi szakvéleményt ad alkotmányjogi kérdésekben, szemináriumokat szervez, továbbá mûködteti Strasbourgban azt az óriási adatbázist, amely több mint ötven ország alkotmánybírósági határozatait gyûjti össze s teszi hozzáférhetõvé.

— Hogyan került a bizottság elé a magyar státustörvény, és kik készítették el a jelentés tervezetét?

— Románia számos európai intézménynél megkísérelte, hogy a magyar státustörvénnyel szembeni kifogásaihoz nemzetközi megerõsítést kapjon, így az Európai Uniónál és az Európa Tanácsnál is. Az utóbbi keretében mind a Parlamenti Közgyûlés jogi bizottságának, mind a Velencei Bizottságnak a véleményét kérte. A magyar ellenjavaslat arra irányult, hogy a bizottság általában, az összes olyan európai törvény bevonásával vizsgálja a kérdést, amelyben egy anyaország kedvezményeket ad más állampolgárságú kisebbségeinek. A Velencei Bizottság utóbbi javaslatot fogadta el. Bizottságot küldött ki a szakértõi jelentés elkészítésére, amely az osztrák, az andorrai, a svájci és a holland tagból állt.

— Melyek voltak a magyar státustörvénnyel szemben benyújtott román politikai és jogi természetû kifogások?

— A románok — a régi francia iskola szellemében — vitatták, hogy a ,,nemzet" fogalma a határokon túli kisebbséget is felöleli. Az állam szuverenitásának sérelmét látták abban, hogy a törvény más állam polgárai számára nyújt jogosítványokat. A magyar szervezeteknek a ,,magyar igazolvány" (magyarországi) kiadásához adott ajánlása szerintük magyar hatósági jogosítványokkal ruházza fel a román joghatóság alá tartozó szervezeteket. Sérelmezték, hogy a nem magyar nemzetiségû családtagok is igényelhetik a kedvezményeket, ha megfelelõ igazolványt kérnek; továbbá azt, hogy a magyar igazolvány több adatot tartalmaz, mint az útlevél, hogy ezeket az adatokat Magyarországon nyilvántartják, és az igazolvány szerintük a román személyi okmány helyett használható Magyarországon. Diszkriminatívnak tartották a kisebbségi magyaroknak adott kedvezményeket úgy is, mint az anyaországbeli és a kisebbségi magyarok közötti megkülönböztetést, és úgy is, mint a román állampolgárok közöttit.

— A testület mennyire vizsgálta a más európai államokban a határon túli kisebbségieknek adott kedvezményeket, azok jogi szabályozását és az eddigi politikai tapasztalatokat?

— A kiküldött szakértõk a magyar mellett még tíz hasonló jogszabályt vizsgáltak meg. A Velencei Bizottság jogi szakvéleményt ad, tehát az ilyen törvények megengedhetõségét és annak határait vizsgálja a nemzetközi jog tükrében. Politikai következményekkel és hatásokkal csupán annyiban foglalkozik, hogy érvényesíti a jószomszédi kapcsolatok követelményének alapelvét. Bár a szakvélemény tárgya általános volt, mégis a magyar státustörvény állt az elõtérben. Mind a román, mind a magyar kormány terjedelmes elõterjesztésekben fejtette ki álláspontját és küldött jogi és ténybeli háttéranyagot a bizottságnak. A szakértõk szeptemberben Párizsban külön meghallgatták a két országot, és kérdéseket tettek fel. Mindennek következtében a szakértõi jelentés annyiban aránytalan, hogy példáit túlnyomóan a magyar törvénybõl veszi, még ha más törvényekben is van hasonló, sõt az adott kérdést jobban illusztráló rendelkezés. Ez — fõleg a negatív példáknál — optikai csalódást okoz. Ám a szakértõi jelentésbõl egyértelmû, hogy a magyar törvény — a román állítással szemben — egyáltalán nem rendkívüli, ,,nem lóg ki a sorból". Az olvasó nem is értheti, hogy miért éppen a magyar törvény váltott ki ilyen szenvedélyes ellenzést. Persze a bizottság izlandi vagy akár olasz tagjának aligha vannak releváns történelmi ismeretei. A jelentés tervezetét a Velencei Bizottság kisebbségekkel foglalkozó albizottsága az október 19-ei plenáris ülés elõtt egy teljes napon át vitatta. Bármennyire elõtérben állt a magyar törvény, az albizottság tudatában volt annak, hogy nem román—magyar döntõbíráskodást végez, hanem egy nyilvánvaló, új nemzetközi trenddel foglalkozik, s úgy kell nyilatkoznia, hogy a nemzetközi jog elveit érvényesítse, de egyben a fejlõdést se gátolja merev tételekkel. Igen sok kérdésben éles és makacskodó vita volt. Ám nem politikai elfogultságok csaptak össze, hanem nemzetközi jogi iskolák, amelyek közül egyeseknek a nézetei a román álláspontnak kedveztek, másokéi a magyarnak. Érdemes megemlíteni, hogy a Velencei Bizottság román tagja visszafogottan, korrekt jogi érveléssel élt, s nem követte kormánya anyagainak stílusát. Végül az albizottság konszenzusra jutott. Az egyeztetett szöveg került 19-én a plénum elé. Mint várható volt, itt is indítványoztak módosításokat, köztük olyanokat is, amelyek a jelentés koherenciáját megbontották volna, például a szabály és a kivétel felcserélésével. A plénum azonban ezeket rövid vita után, mint várható is volt, óriási többséggel — 32:3 arányban — elvetette.

— Önnek milyen szerepe volt a jelentés végleges változatának kialakításában?

— Néhány nappal az ülés elõtt megkaptam a szöveget azzal, hogy kommentálhatom. Természetesen nem a magyar álláspont védelme volt a feladatom, hanem hogy a helyzet közelebbi ismerõjeként nyilatkozzam a tervezetrõl. Az általam készített anyagból a technikai javításokat és néhány érdemi formulát már a titkárság bedolgozott az albizottság elé kerülõ szövegbe. A kommentárt az ülés elõtt minden tag megkapta. A tervezet — a román állásponttal egyezõen — láthatóan abból indult ki, hogy az anyaország egyoldalú intézkedésére csak akkor kerülhet sor, ha a másik állam nem tesz eleget a területén élõ kisebbség védelmére vonatkozó kötelességeinek. Rámutattam, hogy az anyaországnak jogos érdeke fûzõdik ahhoz, hogy a természetes asszimiláció ellensúlyozására is támogatást nyújtson a kisebbségnek, a kedvezményezés tehát akkor is jogos, ha a másik országban a kisebbségvédelem mintaszerû. A modern társadalmakban továbbá a kisebbség fennmaradásához nem elég a nyelv és a kulturális hagyományok õrzése, hanem a kisebbség fejlõdõképes társadalmi szerkezetét kell kiépíteni. Ez a gondolatmenet fontosnak bizonyult azokkal az érvekkel szemben, amelyek a szociális jogokat (munkavállalást, egészségügyi ellátást) tekintve vagy az anyanyelvi kultúrával össze nem függõ témákban megengedhetetlennek tartották a csak a kisebbségnek szóló kedvezményeket. Több szövegváltoztatást is sikerült elérni, amelyek a Velencei Bizottság ajánlásait rugalmasabbá tették. Többek között szûkebb lett az a terület, amelyen az anyaországtól jövõ kedvezményekhez a másik állam egyetértése szükséges. Ennek egyik aspektusa a kétoldalú egyezmények és az anyaország egyoldalú intézkedéseinek viszonya. Szövegszerû alapja lett az olyan értelmezésnek, amely az egyezményekkel lefedett területet a legszûkebben határozza meg, azaz több tér nyílt az egyoldalú kedvezmények számára. Másrészt támogattam azokat a nézeteket, amelyek szerint a kedvezménytörvénynek a kisebbséghez tartozás objektív ismérveit kell elõírnia, a puszta nyilatkozat — aminél többet a magyar törvény nem kíván meg — nem elégséges. Mivel a magyarként való elismerés, a ,,magyar igazolvány" kiadásának megtagadása végsõ soron (magyar) bíróság elé vihetõ, a státustörvény megoldása az Alkotmánybíróság egy 1997-es határozatával is ellentétes.

— A Magyar Köztársaságra és a szomszédos országokban élõ magyar kisebbségekre nézve milyen kedvezõ, illetve kedvezõtlen megállapításokat tartalmaz a jelentés és az ajánlás?

— A bizottság nem a magyar—román vitában döntött, hanem az európai standardot fogalmazta meg az anyaország és külföldi kisebbségei kapcsolatáról. Ezért van különös jelentõsége a magyar—román viszonyban is annak, hogy a jelentés elismerte: az anyaországnak joga van egyoldalúan védeni és támogatni más államban élõ, más állampolgárságú kisebbségét, amennyiben ez a nyelvi és kulturális kapcsok fenntartását szolgálja. Ezek után nem lehet kétségbe vonni a Magyar Köztársaság jogát erre a támogatásra, s a szomszédos államok esetleges ellenkezése csak az elvek alkalmazására, javarészt technikai érdekû témákra szorítkozhat.

— A jelentés közzététele után mind a magyar, mind a román vezetés álláspontja igazolásáról beszélt. A testület jelentése és ajánlása a két ellenérdekû fél közötti ,,arany középutat" választotta-e, vagy pedig közelebb áll az egyik álláspontjához?

— A politikai játszmában szaporodni fognak a nyilatkozatok és gyõzelmi jelentések. Látható, hogy részletezik egyre jobban a román nyilatkozók azokat a kérdéseket, ahol a Velencei Bizottság a román álláspont alátámasztására használható. Ám ezek csupán részletkérdések, s nem fedhetik el, hogy az alapkérdésben a Velencei Bizottság állásfoglalása a magyar kisebbségek és a magyar törvény számára is kedvezõ. A testület gondosan egyensúlyozott a nemzetközi jogban ma fõ eszköznek számító, több- és kétoldalú egyezményeken alapuló kisebbségvédelem, illetve az anyaországok egyoldalú preferenciáinak lehetõsége között. Utóbbit legitimnek és megengedhetõnek tartotta; megállapította azokat az alapelveket, amelyeket az egyoldalú lépések esetén is tiszteletben kell tartani, majd konkretizálta ezeket azon kérdésekre, amelyek az anyaállam és a kisebbség állampolgárságának állama viszonyában különösen kényesek lehetnek. Ilyen érzékeny kérdés, ha az anyaország intézkedése túlmegy a kultúra és oktatás területén; ha a támogatás a másik ország területén hatályosul; ha kétoldalúan már szabályozott kisebbségvédelmi témákat és az egyoldalú intézkedések tárgyát kell elhatárolni. A Velencei Bizottság csupán szakvéleményt adott, de ez a jelentés az alapelveket, az anyaországi támogatás legitimitását tekintve nyilván irányadó lesz más, az ügyben véleményt mondó nemzetközi testületek számára is.

— A szakértõi testület ajánlása alapján kell-e úgy módosítani a státustörvényt, ahogy azt a románok szeretnék?

— Az ajánlások alapján nem egy, már korábban meghozott törvényt módosítani lehetne. A magyar jogalkotás úgy hozhatná összhangba a törvényt a Velencei Bizottság véleményével, ha meghatározná a magyar kisebbséghez tartozás objektív ismérveit. Elsõsorban az jöhet szóba, hogy az igazolványt kérõ tudjon magyarul. A bizottság például elégnek tartotta az anyaország nyelvének csupán passzív ismeretét is, vagy a ,,bolgártudat" objektív ismérvének vette a bolgár ortodox egyházhoz tartozást. A testület különösen jó ismérvként említi a felmenõk anyaországbeli állampolgárságát — ez kisegítõleg nálunk is használható lenne. A Velencei Bizottság szerint a kisebbségi szervezetek csak ,,információt" adhatnak a kérelmezõ nemzetiségérõl, s ezt is csak formális dokumentumok hiányában, de nem ,,tanúsíthatják" azt. Utóbbi a konzulátusok dolga lenne. A magyarnyelv-tudás mint ismérv igen jól összhangba hozható ezzel az ajánlással, hiszen azt az esetek többségében nem magyar iskolai bizonyítvánnyal, hanem valamely nemzetiségi szervezettõl származó ,,információval" lehet igazolni. Összefoglalóan azt mondhatom, hogy a szomszédos államokban élõ magyarokról szóló törvény ,,megtámadása" nemzetközi fórumokon végül is hasznunkra vált: alapvetõen megerõsítette a törvény nemzetközi jogi megengedettségét, részletkérdésekben pedig segítséget adott ahhoz, hogy a magyar törvény minden követelménynek megfeleljen.

(MTI)



Az autonómia alapvetõ kérdései
Ruth Lapidoth:
Autonomy Flexibile Solutions to Ethnic Conflicts
United States Institute of Peace Presse, Washington D. C. 1996. pp. 1–300.
Az utóbbi évek egyik legvitatottabb kérdése az etnikai és kisebbségi csoportok autonómiaigényeinek jelentkezése és az autonómia biztosításának lehetõségei. Mivel az autonómia fogalma nagyon nehezen meghatározható, és mivel olyan jogilag nem világosan körülhatárolható fogalmakhoz is kapcsolódik, mint "nemzeti kisebbség", "bennszülött nép", "szuverenitás", "önrendelkezés", a vele kapcsolatos politikai mozgalmak pedig csaknem áttekinthetetlen láncolatot alkotnak, szükségessé vált a kérdéskör minél szakszerûbb elemzése és átfogó bemutatása.
Erre vállalkozott Ruth Lapidoth az Autonómia, Az etnikai konfliktusok rugalmas megoldásának lehetõségei címû Amerikában kiadott könyvében. A munka a szerzõ többéves kutatásának eredménye, amelyet fõként az Amerikai Egyesült Államok Békekutató Intézetében végzett. Az intézet szövetségi intézmény, amelyet az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusa tart fenn, és amelynek célja az Egyesült Államok konfliktusmegoldó képességének növelése a nemzetközi kapcsolatokban. Ezt azért kell hangsúlyoznunk, mert Amerika hosszú ideig értetlenül állt az etnikai konfliktusok elõtt, és az autonómiatörekvéseket sem támogatta. Mindez – miként Max M. Kampelman, az Intézet Igazgatótanácsának alelnöke elõszavában megjegyzi – az amerikai történelembõl, hagyományokból és az egyéni jogokra épülõ jogfelfogásból következik. Az a tény tehát, hogy egy amerikai szövetségi kutatóintézet ily nagy figyelmet szentel az autonómia kérdéseinek, pozitív jelzés. Az Amerikai Egyesült Államok már nem háríthatja el egyértelmûen a különbözõ népcsoportok autonómia-igényeit. A politikai racionalitás azt kívánja, hogy azokat tudomásul vegye, elemezze, és a megoldás lehetõségeit megkeresse.
Ruth Lapidoth az autonómia jelenségét egyetemes keretbe helyezi, és világviszonylatban vizsgálja. Könyve a következõ négy nagy fejezetre oszlik: Az autonómia szerepe, Az autonómia fogalma és annak lényege, Az autonómiák mûködése és Végkövetkeztetések. Megkísérli a kérdést mind elméleti mind gyakorlati szempontból a maga végtelen változatosságában, sokoldalúságában megragadni, és felvázolja a gyakorlati megoldás lehetõségeit, a politikusok számára pedig pragmatikus javaslatokat nyújt. Miként
megállapítja, az autonómia nem csodaszer, de eszköz, amelyet annak érdekében használhatnak fel, hogy tiszteletben tartsák a csoportok jogait és érdekeit, a politikai rendszerben leképezzék a lakosság sokféleségét, ugyanakkor pedig megõrizzék az állam területi integritását. Saját megfogalmazása szerint könyvének célja az autonómia-fogalom elemzése, különös tekintettel arra, hogy alkalmazása hozzájárulhat a világ heterogén államaiban jelentkezõ feszültségek csökkentéséhez. Fõként a kisebbségeknek, a bennszülött népeknek és az önrendelkezésre törekvõ népeknek, régióknak szól. A szerzõ kifejezi azt a reményét, hogy a kompromisszum elvének alkalmazásával hozzájárulhat a feszültségek feloldásához.
Az autonómia szerepe címû fejezetben rámutat arra, hogy az Európában, Ázsiában, Afrikában
és Amerikában jelentkezõ auotonómia-mozgalmak az emberi jogok fogalomkeretére, az
egyenlõség és a diszkrimináció-mentesség elvére, a kisebbségek és a bennszülött népek
jogaira, valamint az önrendelkezéshez való jogra támaszkodnak. Azokban az esetekben, ha az
egyenlõséghez és a diszkrimináció-mentességhez való jog, valamint az egyének számára
biztosított kisebbségi jogok nem elégítik ki a csoport igényeit, és ha a teljes önrendelkezés,
azaz az állami függetlenség nem opció, csak az autonómia hozhat megoldást és szüntetheti
meg a konfliktust. A szerzõ szerint az autonómia alanyai az etnikai kisebbségek (nemzeti,
nyelvi, vallási csoportok), a bennszülött népek és más népek lehetnek. Elemzi az autonómia
és a kisebbségek, az autonómia és a bennszülött népek fogalmainak kapcsolatát.
Megjegyezzük, hogy a magyar nemzeti kisebbségek szempontjából a bennszülött népek
jogainak biztosítása különösképpen nem releváns, de egyetemes szempontból nagy
jelentõsége van. Jogaikkal a nem európai nemzetközi szervezetek, fõként az ENSZ kiemelten
foglalkoznak. A nemzeti kisebbségek és a bennszülött népek autonómia-törekvései
– bár különbözõ gyökerekre támaszkodnak – párhuzamosan jelentkeznek. A bennszülött
népek számára biztosított jogok pozitívan befolyásolják a nemzeti kisebbségek jogainak
nemzetközi kodifikációs folyamatát. Kiemeljük, hogy 1991-ben az ENSZ kezdeményezésére
Grönlandon összeült szakértõi csoport olyan javaslatot dolgozott ki, amely szerint a
bennszülött népeknek joguk van az önrendelkezésre, ennek pedig vele járó része az
autonómiához és az önkormányzathoz való jog, amelyet alapvetõnek nyilvánítottak.
Ugyanakkor az autonómia a bennszülött népek számára az egyenlõség, az emberi méltóság, a
diszkrimináció-mentesség és az emberi jogok élvezetének elõfeltétele.
A szerzõ részletesen elemzi az önrendelkezés fogalmát és megállapítja, hogy az a nemzetközi
jog alapvetõ, de ugyanakkor legtitokzatosabb fogalma. Meghatározásának hiánya
kétértelmûséghez, szubjektivitáshoz és kettõs értékítélethez vezethet. Az önrendelkezéshez
való jog és az államok területi integritásához való joga közötti ellentmondást úgy próbálja
feloldani, hogy bevezeti a külsõ és belsõ önrendelkezés fogalmát, és leszögezi, hogy a belsõ
önrendelkezéshez minden egyénnek és csoportnak joga van. Javaslata szerint a megoldás
érdekében az államokkal párhuzamosan létre kellene hozni a nemzetek rendszerét,
összekapcsolva az állami szuverenitás csökkentésével, a hatalom megosztásával, funkcionális
határokkal. Ugyanakkor meg kell különböztetni az állampolgárság-citizenship (az állammal
való kapcsolat) és a nemzetiség-nationality (a nemzettel való kapcsolat) fogalmát, amelyek
ma az angol nyelvben azonos jelentésûek. Megjegyezzük, hogy ez az elképzelés megegyezik
az érvényes közép-európai nemzetfogalommal. Végül arra a következtetésre jut, hogy az
autonómia az önrendelkezési jog formája lehet egy olyan világban, amely a föderalizmus és a
regionalizáció felé halad.
Az autonómia fogalma és lényege címû fejezetben az autonómia-formák sajátosságai és
sokfélesége folytán az eklektikus leírás mellett foglal állást. Úgy véli, hogy az autonómia
olyan sajátos eszközöket biztosít, amelyek által egy csoport megõrizheti identitását. Általában
kulturális, gazdasági, társadalmi ügyekre, egyes esetekben korlátozott nemzetközi
jogosítványokra terjed ki. Saját törvényhozó, végrehajtó és igazságszolgáltató szervei vannak.
Alapvetõ jellemvonása a hatalom megosztása a következõ szempontok szerint: az állam
központi hatóságainak fenntartott hatalom, az autonóm egységre átruházott hatalom,
párhuzamosan gyakorolt hatalom, közösen gyakorolt hatalom. A központi állami hatalom és
az autonóm egység hatalmi szervei között állandó egyeztetésre és együttmûködésre van
szükség. A vitás kérdések eldöntésére pedig közös szervet kell létrehozni. Az autonómia
létrejöhet nemzetközi szerzõdés, alkotmányos döntés, statútum vagy ezek kombinációja és
szokásjog alapján. Az autonómiák kialakításában a nemzetközi elemek több típusa fellelhetõ.
Létre lehet hozni nemzetközi szervezet határozata vagy nemzetközi szerzõdés által. Az
autonómia nemzetközi ellenõrzést is feltételezhet, az azt gyakorló közösséget pedig etnikai,
nyelvi vagy vallási szálak fûzhetik egy másik államhoz. Az autonómia-rendszer általában
csak az állam és az autonóm egység jóváhagyásával változtatható meg. A fogalom rugalmas,
lehetõvé teszi a változtatásokat vagy a jogosítványok fokozatos bevezetését. Külön fejezetben
elemzi a területi és személyi (kulturális) autonómia kérdéseit. Az autonómia és a szuverenitás
összefüggéseit a szerzõ a jelenlegi fejlõdés keretében mutatja be. A szuverenitás klasszikus
értelmezése, miszerint az az államiság legfõbb attribútumaként, azaz totális és oszthatatlan
államhatalomként jelentkezik, az utóbbi idõben fellazult. A fogalom relativitása a nemzetközi
rendszer változásával nyilvánvalóvá vált. Így a távolság az autonómia és a szuverenitás
fogalmai között csökkent. A szuverenitást ma több tényezõ korlátozza, és ezt a tényt a
nemzetközi jog megerõsíti. A globalizáció, az államok nemzetközi kötelezettség-vállalásai, a
hadviselés jogának szigorú korlátok közé szorítása, az emberi és kisebbségi jogok
érvényesítése számos, az államnak a szuverenitásából levezett abszolút jogát érvényteleníti.
Ma már egyes államok alkotmányai (Hollandia, Németország) is megengedik a szuverenitás
korlátozását, ha a nemzetközi együttmûködés azt megkívánja. A kérdés rendkívüli
bonyolultságát jelzi olyan fogalmak felbukkanása a szövegben, mint törzsi, megosztott,
negatív, pozitív, spirituális, funkcionális, pluralista szuverenitás. Az etnikai öntudat feléledése
– állapítja meg a szerzõ – ugyancsak nagy kihívás a szuverenitás fogalma számára. A Föld túl
kicsi ahhoz, hogy több ezer nép és etnikai csoport számára szuverenitást biztosítsanak egy
terület felett. Kompromisszumot kell találni annak érdekében, hogy legalább részben
kielégítsék a különbözõ csoportok aspirációit. A megoldás az autonómia: a hatalom
megosztása esetén mind a központi szervek, mind az autonóm egység a szuverenitás
törvényes hordozói lehetnek anélkül, hogy az állam eltûnne vagy szétesne.
A szerzõ a továbbiakban a Területi autonómia és a hatalommegosztás egyéb módozatai címû
fejezetben párhuzamba állítja az autonómia és föderalizmus, az autonómia és decentralizáció,
az autonómia és önkormányzat, az autonómia és társult államiság, az autonómia és
önigazgatás fogalmait, elemezve hasonlóságaikat és különbözõségeiket.
Bár az autonómia bizonyos értelemben "föderális rendezésnek" is tekinthetõ, az autonómia és
a föderáció között jelentõs alkotmányjogi különbségek vannak. Míg a föderatív
berendezkedés az állam egész területére kiterjed, az autonómia általában csak egy bizonyos
etnikailag meghatározott régiót érint, de lehet személyi, azaz területhez nem kötõdõ is. A
szerzõ azt javasolja, hogy a nem föderatív, de autonómiákat biztosító államok megjelölésére
be kell vezetni az autonomista állam (autonomist state, etats autonomiques) fogalmát. Az
autonómia és a decentralizáció fogalmai is összefüggenek: a decentralizáció a hatalommal
való szûkebb felruházást, az autonómia egész hatalmi ágak átruházását jelenti. A központi
kormány a decentralizációt egyoldalúan visszavonhatja, az autonóm egység jogállásának
módosításához azonban annak hozzájárulására is szükség van. Az autonómia és az
önkormányzat között ugyancsak nagy a hasonlóság. Egyesek a két fogalmat felcserélhetõnek
tekintik.
Bizonyos azonban, hogy az autonómia sokkal szélesebb körû jogosítványokat feltételez, mint
az önkormányzat. Némely szakértõ szerint az önkormányzat megvalósítható egy államnak egy
másik államhoz fûzõdõ társult kapcsolatában. A társállami kapcsolat a nemzetközi jogban azt
jelenti, hogy az állam jogosítványai egy részét arra az államra ruházza át, amellyel társult, de
ugyanakkor mindkét fél megõrzi államiságának nemzetközi státusát (például az Új- Zélanddal
társult Cook-szigetek és Niue). A társult államiságot – a szerzõ véleménye szerint – széles
körû hatalommal felruházott autonómiának tekinthetjük. 1994-ben Liechtenstein javaslatára
benyújtottak az ENSZ Közgyûlésének egy olyan dokumentumtervezetet, amelynek az
önrendelkezés önigazgatás (self-administration) általi megvalósítása a tárgya. Eszerint egy
olyan csoport számára, amely egy állam bizonyos területét lakja, és felmutatja a dokumentum
által elõírt szervezettség fokát, külön jogokat kell biztosítani. Az adott csoport vagy terület
ugyanazokkal a jogosítványokkal rendelkezik, mint egy autonómia. Ezért a szerzõ szerint a
dokumentum, bár az önigazgatás kifejezést használja, valójában autonómiát ír le. A fent
leírtak gyakorlati jelentõségét jól felmérhetjük, ha összevetjük a következõ tényezõket: a
romániai magyar kisebbség autonómiát igényel, ugyanakkor a jelenlegi román kormány
elkötelezte magát a decentralizáció, a szubszidiaritás és a valóságos helyi önkormányzat
mellett.
A szerzõ a legnagyobb teret az I. és a II. világháború után létrejött mûködõ autonómiák
leírásának szenteli. A részletesen leírt autonómiák között szerepelnek az európai miniállamok
(Andorra, Liechtenstein, Monaco, San Marino), a Brit Korona tartozékai (Man-szigetek, a
Channel-szigetek), az Åland-szigetek, a litvániai Memel-Klaipeda terület, az észtországi,
lettországi, litvániai és az I. világháború utáni ukrajnai személyi autonómia, a Szovjetunió és
a mai Oroszországi Föderáció autonómiái, Dél-Tirol, a Feröer-szigetek, Nyugat-Berlin,
Eritrea, Puerto Rico, Grönland és Palesztina. A fejezet célja a történelmi háttér, a sajátos
vonások és a változatosság leírása, a sikerességet vagy sikertelenséget meghatározó tényezõk
kiemelése. A leírások azonos szempontokat követnek, és tartalmazzák az autonómia
létrejöttének folyamatát, az azt létrehozó jogi aktust, a hatalom megosztásának módszereit, a
bevezetés idõbeni és térbeli mechanizmusát, az autonómia struktúrájának és
intézményrendszerének mûködését, a viták rendezésére létrehozott mechanizmust, a terület
sajátos jellegének megõrzése céljából biztosított speciális jogosítványokat, a pénzügyi terhek
elosztásának módozatait, az autonómia-rendszer megváltoztatásának lehetõségeit, az
autonómia esetleges külügyi kompetenciáit. E helyen nincs módunk a mûködõ autonómiák
leírásának részletes bemutatására, de kiemeljük a szerzõ néhány megállapítását, fõként azon
országok politikai magatartásának jelentõségét, amelyhez az autonóm terület lakosságát
etnikai, nyelvi, vallási kapcsolatok fûzik, valamint az Európai Unió tagállamai autonóm
egységeinek az Unióhoz való viszonyát. A II. világháború után több tényezõ járult hozzá az
autonómia-rendszerek kialakulásához: a gyarmati rendszer felbomlásával kapcsolatos igény
az önrendelkezésre, az önrendelkezés jogának nemzetközi elismerése, az etnikai (nemzeti és
vallási) identitás megerõsödése, a kisebbségi jogok elismerésének trendje, az idegen és
kommunista uralom megszûnése, az államok soketnikumú, soknemzetiségû voltának felszínre
kerülése, a bennszülött népek jogainak elismerése, a regionalizációs folyamat és a gazdasági
heterogenitás (lásd Hongkong és Macao esetét Kína viszonylatában).
A szerzõ a legsikeresebbnek az Åland-szigetek, a Feröer-szigetek és Grönland autonómiáját
tekinti. Az Åland-szigetek autonómiájának sikeres mûködésében a vitás kérdések rendezésére
a finn és az ålandi fél képviselõibõl felállított Åland Delegáció nagymértékben hozzájárult.
Nagy jelentõsége van az ålandi regionális állampolgárságra, a nyelvhasználatra (csak a svéd
hivatalos), a földbirtoklásra, a munkaerõ alkalmazására vonatkozó rendelkezéseknek, amelyek
kizárják a sziget lakossága etnikai összetétele megváltoztatásának a lehetõségét, és biztosítják
a szigetek svéd jellegének megõrzését. Ugyanakkor nem lehet alábecsülni Svédország
szerepét sem, amely visszautasította a szecessziós megoldást, és hozzájárult az autonómia
kimunkálásához. Grönland autonómiáját a szerzõ egy bennszülött nép esetében e
legsikeresebbnek tekinti, és a sikert a következõ tényezõknek tulajdonítja: a bennszülött
lakosság területileg jól koncentrált és többséget alkot, földrajzi területe jól körülhatárolt, nagy
távolságra fekszik Dániától, nem fûzik etnikai szálak egyetlen külföldi hatalomhoz sem. A
sikerhez hozzájárult a dánok hagyományos tisztelete az emberi jogok iránt, Dánia
demokratikus, az önkormányzat elve alapján mûködõ politikai berendezkedése és az
autonómia fokozatos bevezetése. Dél-Tirol autonómiáját, amely az egyik legrészletesebb
rendezés, sikeresnek tekinti, de megjegyzi, hogy nem problémamentes. Kialakulásához és
sikeréhez több tényezõ járult hozzá: az általános regionalizációs folyamat Olaszországban, az
1955. évi osztrák államszerzõdés, amely az 1938. évi keretek között biztosította Ausztria
határait, és kizárta Dél-Tirol visszacsatolásának lehetõségét, az etnikai-nyelvi status quo
biztosítása, a kiegyensúlyozott hatalommegosztás. Jelentõs befolyása volt az Európai Unió
létének, amelynek Olaszország tagja volt, Ausztria pedig tagjává akart válni. Olaszország és
Ausztria együttmûködésének, valamint a szubregionális együttmûködés perspektíváinak
lehetõsége az Unióban csökkentette Dél-Tirol lakosságának bizalmatlanságát. A mégis
meglévõ problémák abból adódnak, hogy az olasz nyelvû lakosság hátrányos helyzetben
lévõnek érzi magát, a német anyanyelvûek pedig úgy vélik, hogy nem értek el mindent, amit
kívántak, így például az oktatásnak az autonómia hatáskörébe való teljes átutalását; a tanárok
ugyanis Olaszországban az állam alkalmazottai. Eritrea autonómiájának sikertelensége a
következõ tényezõkkel magyarázható: nem volt az egyeztetést és az együttmûködést biztosító
mechanizmusa, a viták rendezését célzó szerve, így Etiópia túlhatalma érvényesült; a két fél
politikai rendszere (Etiópia abszolút monarchia, Eritrea demokratikus entitás) között alapvetõ
különbség volt; Etiópia attól félt, hogy az autonómia nemcsak Eritreát, hanem más területeket
is elszakadásra fog ösztönözni; hiányzott az autonómia sikerének alapvetõ feltétele: a közös
akarat a kompromisszumra és a megbékélésre. A szerzõ megállapítása szerint az Oroszországi
Föderáció rendszere, amely az alkotó "alanyok" különbözõsége folytán amúgy is
aszimmetrikus, valójában sui generis autonómiákon alapul. Az orosz és palesztin rendezés
sikeressége a jelenlegi stádiumban még nem ítélhetõ meg. Puerto Rico úgynevezett
"Commonwealth" státusának leírása azért fontos, mert felhívhatja az amerikai olvasó
figyelmét arra, hogy az autonómia fogalma az amerikai poltikai életben sem ismeretlen.
Puerto Rico "kétértelmû státusa" pedig olyan vita tárgya, amelynek megoldását az Egyesült
Államoknak és a sziget népének kell megtalálnia. Bár a szerzõ megjegyzi, hogy nem
törekedett valamennyi autonómia-rendszer bemutatására, és a mélységben való elemzést
részesítette elõnyben, az európai kontinensen nagy jelentõségû spanyolországi baszk és
katalán autonómiák leírását a recenzens mégis hiányolja.
Különös jelentõségû azoknak a helyzeteknek az ismertetése, amikor az autonómia-rendszer
valamiképpen kapcsolatba kerül az Európai Unió struktúrájával. Az autonómiákat biztosító
államok általában magukkal vitték autonómia-berendezkedéseiket az Unióba (Finnország,
Olaszország) még akkor is, ha ez a rendszer nem teljesen kompatibilis az Európai Unió
elõírásaival. Így például az Åland-szigeteken bizonyos állások betöltését a helyi regionális
állampolgársághoz kötik. Ugyanez a helyzet Dél-Tirolban, ahol bizonyos munkahelyek
elfoglalásának feltétele a helyi illetékesség és az etnikai hovatartozás. Mindkét eset
ellentétben áll a munkaerõ szabad áramlásának elvével, amelyet az Európai Unió szabályai
biztosítanak. Némely esetben pedig az autonóm régió nem követi államát az EU-tagság
ügyében: bár Dánia tagja az Európai Uniónak, a Feröer-szigetek nem; Dánia elhagyta az
Északkelet-atlanti halászati egyezményt, a Feröer-szigetek most is részese, Grönland pedig
kilépett az Európai Unióból.
A könyv utolsó fejezete fõként gyakorlati útmutató a politikusok számára. A szerzõ felteszi a
kérdést, hogy létezik-e az autonómiához való jog. Megállapítja, hogy a nemzetközi közösség
mindeddig nem kodifikálta az autonómiához való jogot, és csupán a bennszülött népek
autonómiájának elismerésére mutat hajlandóságot. Az autonómia alkalmazása azonban a
nemzeti kisebbségek esetében is elkerülhetetlen. Ruth Lapidoth a következõ
kompromisszumos megoldást javasolja: a csoportok számára biztosítani kell azt a jogot, az
államokra pedig rá kell róni azt a kötelezettséget, hogy tárgyaljanak az autonómia-rendszerek
létrehozásáról.
A szerzõ megjegyzi, hogy minden autonómia más és sajátos. A konkrét helyzeteket
történelmi, gazdasági, demográfiai, stratégiai, valamint más tényezõk befolyásolják. Nagy
jelentõsége van az autonómiát igénylõ csoport jellegének is. Minden esetben találékony
gondolkodásra és jóhiszemû tárgyalásokra van szükség. Az autonómiák létrehozásakor pedig
a következõ tényezõk figyelembevételére és kialakítására kell összpontosítani: az autonómia
létrehozásának módja; területi, személyi vagy kombinált autonómia kialakítása-e a cél;
hogyan valósítjuk meg idõben (fokozatosság elve); melyek lesznek az autonómia
intézményei; hogyan osztják meg a hatalmat; hogyan szavatolják az állam és az autonómiarendszer
biztonságát; lesznek-e az autonómiának külpolitikai jogosítványai; miként osztják
meg a gazdasági jogosítványokat, a víz- és energiaellátást, a közlekedést, a kommunikációt, a
környezetvédelmi feladatokat, a kulturális ügyeket; hogyan oldják meg a társadalombiztosítás,
az igazságügy, az állampolgárság, a finanszírozás kérdését; mi lesz a szuverenitás szerepe;
hogyan biztosítják az emberi jogok védelmét, a lakosságnak a közéletben való részvételét, a
csoport vagy terület sajátos karakterének megõrzését és a viták rendezését.
Végül a szerzõ felsorolja mindazokat a tényezõket, amelyek hozzájárulhatnak az
autonómiarendszer sikeréhez. Ezek a következõk:
1. Az autonómiát annak a lakosságnak az egyetértésével kell létrehozni, amely azt élvezni fogja.
2. El kell nyerni annak az államnak a támogatását, amelyhez az autonóm csoportot etnikai szálak fûzik.
3. Az autonómiának mind az állam, mind az autonóm régió javát kell szolgálnia.
4. Az autonóm lakosságnak biztosítani kell saját szimbólumai és anyanyelve hivatalos használatát.
5. A hatalom megosztását oly világosan kell megfogalmaznia, amennyire csak lehetséges.
6. Ha a központi kormány a maga számára fenntartott hatalmi ágak keretében olyan intézkedéseket hoz, amelyek az autonóm régiót érintik, konzultálnia kell a helyi hatóságokkal.
7. A központi kormány és az autonómia hatóságai együttmûködésének biztosítására külön szervet kell létrehozni.
8. A legnagyobb részletességgel ki kell dolgozni a központi és az autonómia hatóságai közötti viták rendezésének módjait és mechanizmusát.
9. Bizonyos körülmények között az autonómia bevezetését és a megfelelõ hatalmi ágak átruházását fokozatosan kell megvalósítani.
10. Nagyobb a siker esélye abban az esetben, ha mind az állam, mind az autonóm egység berendezkedése a demokratikus értékeken alapul.
11. Minden autonómia-rendszerben biztosítani kell az emberi jogokat, beleértve az
egyenlõséghez és a diszkrimináció-mentességhez való jogot; az autonóm területen élõ valamennyi helyi kisebbség számára kisebbségi jogokat kell szavatolni.
12. Az egyenlõ gazdasági fejlettség és életszínvonal az autonóm régióban és az állam területén hozzájárulhat a sikerhez (ld. Dánia különleges intézkedéseit a grönlandiak életszínvonalának emelésére).
13. Ha az autonómiát csak bizonyos idõszakra vezetik be, végének idõpontját eleve meg kell határozni.
14. Ha az autonóm rendezés bizonyos kötelezettségeket (emberi jogok, egészségügy, környezetvédelem) feltételez, azt a nemzetközi standardokra kell alapozni.
15. A legfontosabb és nélkülözhetetlen feltétele a sikernek a megbékélés és a jóakarat légkörének érvényesülése. Kitartó és állandó erõfeszítéseket kell tenni a türelmes dialógus folytatására. Ellenséges légkörben az autonómia nem lehet sikeres.
16. Az autonómiát azelõtt kell létrehozni, mielõtt a viszony a többség és a kisebbség között végleg megromlik. A gyûlölet és a frusztráció légkörében autonómiát létrehozni nem lehet, az ugyanis a túlfeszített viszonyokhoz már nem tud alkalmazkodni.
Ruth Lapidoth analitikus és ténykezelõ pontossággal, lényegre látó objektivitással megírt könyve jelentõs tudományos teljesítmény, ugyanakkor a politikusok számára gyakorlati útmutató is. A tárgykörben való további tudományos tájékozódást lehetõvé teszik részletes jegyzetei, a kötethez csatolt tárgymutató pedig a politikusok számára is megkönnyíti az anyagban való tájékozódást.

Vogel Sándor
forrás: hunsor.se



HÍREK
Felvidéki magyar térkép
- 2009.05.20.





Magyar élettér autóatlasz
- 2009.05.20.





Történelmi emlékesztető
- 2009.05.19.

Felvidék
Honföldünk


Nemzeti dal
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Esküszünk,
hogy rabok tovább
nem leszünk


Utassy József gondolata
- 2009.03.15.

Én szemfedőlapod lerántom:
Kelj föl és járj, Petőfi Sándor!
Zúg Március, záporos fény ver,
Suhog a zászlós tűz a vérben.
Hüvelyét veszti, brong a kardlap:
Úgy kel föl, mint forradalmad!
Szedd össze csontjaid, barátom:
Lopnak a bőség kosarából,
A jognak asztalánál lopnak,
Népek nevében! S te halott vagy?!
Holnap a szellem napvilágát
Roppantják ránk a hétszer gyávák.
Talpra Petőfi! Sírodat rázom:
Szólj még egyszer a Szabadságról!


A Szent Korona Őrzője
- 2009.03.11.

A Szent Korona Őrzőjének Eskü alatt tett Nyilatkozata.



Új menü
- 2009.02.27.


- Autonómia hírek máshonnan
- Mi az autonómia?
- Az autonómia kivívásának a formái
- Decentralizált autonómia
- A kisebbségi autonómia (működő
modellek, magyar elképzelések)

- Az autonómia és az új világrend
- Felvikéki hírek
- Preambulum
- Aláírásgyűjtés az autonómiáért
- A szlovák alkotmány nem tiltja az autonómiát
- A felvidéki magyarok történelme
- Csehszlovákiai kisebbségi szerződés
- Beneš-dekrétumok
- Szlovákiai nyelvtörvény
- Polgártársaim, barátaim
- Múlt, jelen, jövő
- Szlovákok igazi történelme
- Dálesz
- Erdélyi hírek
- Erdély és Székelyföld autonómiája
- Vajdasági hírek
- Vajdasági autonómiaterv
- Kárpátaljai hírek
- Kárpátaljai autonómiatervek
- Kárpátaljai autonómia-koncepciók
- A KÁRPÁTALJAI MAGYAR AUTONÓMIA
- Horvátország, Szlovénia,
Ausztria hírek

-

- Magyarországi autonómiahírek
- Magyar címer története
- 1868-as kisebbségi törvény
- Miért a 20. század?
- Autonómiák Európában

- English news
- Observations on the Beneš Decrees
- EÚ-us hírek
- Finn autonómiamodell
- Dél-Tirol és Korzika autonómiája
- Katalán autonómia
- Baszk autonómia
- Kínai autonómia - Másfajta autonómiák
- Saját írásaink
- Rólunk írták
- Az Emberi Jogok
Egyetemes Nyilatkozata

- A modern szabadságjogok
- Kirándulások a Zsitva folyócska
mentén

- Mátyusföld és Csallóköz,
Dunamenti-síkság
- Nem igaz
- Egy város a Duna két patján
- Slovenské aktuality
- Autonómia SK
- Commora Aula články
- Okolo autonómie Text
- Slováci a maďari jedna rodina
- Štúr a autonómia
- Fantázia képek
- Komáromi képek
- Olimpia 2016 Commora Aula
- Gondolatok


Történelmi párhuzam
- 2009.03.05.

Stefan Marko Daxner: "Magyarország számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk." (1861)
most mi is megfogalmazzuk ugyanezt
Bósza János: "Szlovákia számunkra csak annyiban létezik, amennyiben benne elismerést nyerünk. (2009)"


Az önrendelkezésről
- 2009.03.05.

Aki esetleg mégis úgy gondolná, mi köze mindehhez, annak ajánlanám szíves figyelmébe Martin Niemüller, a német protestáns lelkipásztor gondolatait.
"Amikor elvitték a kommunistákat, én hallgattam, mert nem voltam kommunista. Amikor elvitték a szociáldemokratákat és a szakszervezeti embereket, én hallgattam, mert sem szociáldemokrata, sem szakszervezeti ember nem voltam. Amikor eljöttek és elvitték a zsidókat, én hallgattam, mert nem voltam zsidó. És amikor eljöttek és elvittek engem, már nem maradt senki, aki szólhatott volna értem."


Vígh Károly
- 2009.03.05.

„Magyarországon és máshol is (Szlovákiában is- a szerk. megj.) láttuk és megéltük, hogy a történelmi traumák és frusztrációk önsajnálatból történõ ápolása a nemzetekbõl a legrosszabb erõket szabadítja fel, amelyek csak a katasztrófát ismerik, és csak ebbõl táplálkoznak. Miért nem vagyunk képesek valami újat, reménytelibbet kezdeni?- kérdezi Churchill…”

Az élet
- 2009.03.02.

Az élet egy nagy cirkusz, ahol tanár a bohóc és nebuló a közönség.

Cikkajánló:
- 2009.03.01.

Slota sértegethet minket, klikk a képre





Autonómia terv. klikk a Commora képre
- 2006.09.01.








Szavazás a Commora Aula honlapról
- 2006.12.08.

Szavazás!

Indult 2006.11.10-én
- 2006.11.11.

Felmérés
Kell-e nekünk az autonómia

Igen minél hamarabb
Igen, de majd később
Igen, ha a szlovákok is akarják
nem tudom
Nem, mert úgyse lehet
Nem, mert rossz az időzítés
Nem, mert nincs rá szükség


Véletlen link.



Kukac.sk link felvidéki magyar fórum
- 2007.12.15.









Rovásírás
- 2007.06.09.





Újévi mondóka
- 2008.01.01.

Adja a Teremtő, hogy -
Minden rügyed megfakadjon!
Minden magod kihajthasson!
Minden dalod szívből jöjjön!
Minden napod tündököljön!
Minden szájat etethessél!
Minden élőt szerethessél!
Minden mi él üdvözöljön!
Minden álmod teljesüljön!
Minden bánat odébbálljon!
Minden csoda megtaláljon!
Minden napod egészségben,
Minden perced békességben
Teljen, az új esztendőben!
Úgy legyen!
Varga Ibolya


Lao Ce
- 2008.01.24.

Egy bölcs hadvezér azt mondotta:
"Mint a vendég, nem mint a gazda:
nem vonulok hüvelyknyit előre,
inkább egy lábnyit vissza."
Ez a tétlen cselekvés,
az erőszak nélküli siker,
az ellenség nélküli háború,
a fegyvertelen győzelem.
Harcban az ellenség ócsárlása
megsérti az út-at;
ha két hadsereg összecsap,
a kíméletesebb győzelmet arat.


Szlovák-magyar barátság
- 2009.03.14.

LONG LIVE

Szózat
- 2009.03.14.

LINK KLIKK: Szózat
Szózat ének


Vörösmarty Mihály Szózat
- 2009.03.14.

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
Kér éltet vagy halált!"

Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell, még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sülyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászköny ül.

Légy híve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.


Hun imádság
- 2009.03.14.

Kr.u. 410-460-ban keletkezett. Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva, a Kijevi Nemzeti Múzeumban van. A kijevi múzeumban őrzött hun övvereten, szíjvégen levő rovásírásos ima gyönyörű.

HUN IMÁDSÁG

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED
TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT,
MAGADON VISELED.
BŰNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KÍSÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉD A NAGYVILÁG
ÖSSZES HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTŐL KEZDVE,
LEGYEN MINDÖRÖKRE.


Petõfi Sándor: A szájhõsök
- 2009.03.17.

Meddig tart ez őrült hangzavar még?
Meddig bőgtök még a hon nevében?
Kinek a hon mindig ajkain van,
Nincsen annak, soha sincs szivében!
Mit használtok kofanyelvetekkel?
Évrül-évre folyvást tart a zaj,
És nem ott-e, ahol volt, a nemzet?
Nincs-e még meg minden régi baj?


Tenni, tenni! a helyett, hogy szóval
Az időt így elharácsoljátok;
Várva néz rég s oly hiába néz az
Isten napja s a világ reátok.
Nyujtsátok ki tettre a kezet már
S áldozatra zsebeiteket,
Tápláljátok végre a hazát, ki
Oly sokáig táplált titeket.



Áldozat s tett, ez a két tükör, mely
A valódi honfiút mutatja,
De ti gyáva s önző szívek vagytok,
Tettre gyávák s önzők áldozatra.
Hiszem én, hogy mint a fák tavasszal,
Megifjodnak a vén nemzetek,
De ti hernyók új lombot nem adtok,
Sőt a régit is leeszitek.



S oh mi vakság! fölemelte még a
Népszerűség őket paizsára,
Az elámult sokaság, miképen
Megváltóit, karjaiba zárja.
Megváltók? ők a hon eladói,
Elveszünk ez ordítók miatt...
Rólok tudja ellenünk, hogy félünk,
Mert a félénk eb mindég ugat.



Én ugyan nem állok a sereghez,
Mely kiséri őket ujjongatva,
És ha egykor közibök vetődöm,
Nem egyébért lépek e csapatba,
Csak azért, hogy fölfordítsam majd ez
Ál nagyok győzelmi szekerét,
S haragomnak ostorával vágjam
Arcaikra a bitó jelét!

Petőfi Sándor


Soviniszta
- 2009.03.26.

Illyés Gyula szerint patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért.

Táncsics Mihály:
- 2009.03.30.

Az egyenlő szabadság
és az egyenlő jogok teszik
a forrást, melybül
mindenki egyaránt
meríthet jólétet,
bolgogságot, áldást.


József Attila
- 2009.04.03.

«az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétségben vagyunk.»
(József Attila)


A harc, melynek nincs győztese
- 2009.05.18.

Miért ne-ken

Nyelvlecke
- 2009.05.18.

Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

2009.3.11
Gyimóthy Gábor: Nyelvlecke

Egyik olaszóra során,
Ím a kérdés felmerült:
Hogy milyen nyelv ez a magyar,
Evrópába hogy került?

Elmeséltem, ahogy tudtam,
Mire képes a magyar.
Elmondtam, hogy sok, sok rag van,
S hogy némelyik mit takar,

És a szókincsben mi rejlik,
A rengeteg árnyalat,
Példaként vegyük csak itt:
Ember, állat hogy halad?

Elmondtam, hogy mikor járunk,
Mikor mondom, hogy megyek.
Részeg, hogy dülöngél nálunk,
S milyen, ha csak lépdelek.

Miért mondom, hogybotorkál
Gyalogol, vagy kódorog,
S a sétáló szerelmes pár,
Miért éppen andalog?

A vaddisznó, hogy ha rohan,
Nem üget, de csörtet - és
Bár alakra majdnem olyan
Miért más a törtetés?

Mondtam volna még azt is hát,
Aki fut, mért nem lohol?
Miért nem vág, ki mezőn átvág,
De tán vágtat valahol.

Aki tipeg, mért nem libeg,
S ez épp úgy nem lebegés, --
Minthogy nem csak sánta biceg,
S hebegés nem rebegés!

Mit tesz a ló, ha poroszkál,
Vagy pedig, ha vágtázik?
És a kuvasz, ha somfordál,
Avagy akár bóklászik.

Lábát szedi, aki kitér,
A riadt őz elszökell.
Nem ront be az, aki betér . . .
Más nyelven, hogy mondjam el?

Jó lett volna szemléltetni,
Botladozó, mint halad,
Avagy milyen őgyelegni?
Egy szó - egy kép - egy zamat!

Aki "slattyog", mért nem "lófrál"?
Száguldó hová szalad?
Ki vánszorog, mért nem kószál?
S aki kullog, hol marad?

Bandukoló mért nem baktat?
És ha motyog, mit kotyog,
Aki koslat, avagy kaptat,
Avagy császkál és totyog?

Nem csak árnyék, aki suhan,
S nem csak a jármű robog,
Nem csak az áradat rohan,
S nem csak a kocsi kocog.

Aki cselleng, nem csatangol,
Ki "beslisszol", elinal,
Nem "battyog" az, ki bitangol,
Ha mégis: a mese csal!

Hogy a kutya lopakodik,
Sompolyog, majd meglapul,
S ha ráförmedsz, elkotródik.
Hogy mondjam ezt olaszul?

Másik, erre settenkedik,
Sündörög, majd elterül.
Ráripakodsz, elódalog,
Hogy mondjam ezt németül?

Egy csavargó itt kóborol,
Lézeng, ődöng, csavarog,
Lődörög, majd elvándorol,
S többé már nem zavarog.

Ám egy másik itt tekereg,
-- Elárulja kósza nesz -
Itt kóvályog, itt ténfereg. . .
Franciául, hogy van ez?

S hogy a tömeg mért özönlik,
Mikor tódul, vagy vonul,
Vagy hömpölyög, s mégsem ömlik,
Hogy mondjam ezt angolul?

Aki surran, miért nem oson,
Vagy miért nem lépeget?
Mindezt csak magyarul tudom,
S tán csak magyarul lehet. . .!



A magyar nyelv szépségeiről sokat lehetne beszélni, hiszen nem csak Európában számít egyedülállónak. Az angolok például már nem értik Shakespeare 1600-as évek körül íródott műveit, azok eredeti nyelvezetét "óangolnak" nevezik. Érdekes belegondolni, hogy az azóta eltelt majd' 400 évben mennyit változott a nyelvük. Velük ellentétben azonban mi, magyarok a mai napig megértjük pl. az Ómagyar Mária Siralom 1300as évekre datált hangzását.
...és, hogy mit mondanak a külföldiek a magyar nyelvről? Néhány idézet:

Grimm Jakab meseíró (XIX. század), aki egyben az első német tudományos nyelvtan megalkotója is: "a magyar nyelv logikus és tökéletes felépítése felülmúl minden más nyelvet".

N. Erbersberg bécsi tudós (XIX. század): "Olyan a magyar nyelv szerkezete, mintha nyelvészek gyülekezete alkotta volna, hogy meglegyen benne minden szabályosság, tömörség, összhang és világosság."

George Bernard Shaw drámaíró (az amerikai CBC-nek adott interjújában sokkal bővebben kifejtve) mondta: "Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az ér zelmek titkos rezdüléseit."

Grover S. Krantz amerikai kutató: "A magyar nyelv ősisége Magyarországon /.../ meglepő: úgy találom, hogy átmeneti kőkori nyelv, megelőzte az újkőkor kezdetét /.../ az összes helyben maradó nyelv közül a magyar a legrégebbi."

Ove Berglund svéd orvos és műfordító: "Ma már, hogy van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke." (Magyar Nemzet 2003. XII. 2. 5. o.)

Teller Ede atomfizikus halála előtt pár évvel ezt mondta Pakson: "...Új jeles felfedezésem, miszerint egy nyelv van, s az a magyar." (Mai Nap, Budapest, 1991. 9.)
Nem különös-e, hogy a magyar tudomány minden erőt bevetve igyekszik lefokozni a magyar nyelvet, ám a külföldi szakvélemények ennek az ellenkezőjét hangsúlyozzák: nyelvünk egyedülálló nagyszerűségét, ősiségét, mi több, van ki a magyar nyelv Kárpát-medence-i ősi volta mellett is kiáll.
A genetikai eredményekből már tudjuk: teljes joggal.)

De ne csak a nyelvünket, hanem annak teremtő erejére vonatkozó véleményekre is figyeljünk:

Isaac Asimov scifi író: "Az a szóbeszéd járja Amerikában, hogy két intelligens faj létezik a földön: emberek és magyarok."

Enrico Fermi olasz atomfizikustól mikor megkérdezték, hogy hisz-e az űrlakókban, azt válaszolta: "Már itt vannak, magyaroknak nevezik őket!"

A magyar anyanyelvű nagy matematikusok is többször vallották: hja, magyar anyanyelvvel könnyű nagy matematikusnak lenni.
/VARGA CSABA : Mire lehet büszke a magyar (részlet)/
És ami mosolyt csalhat az arcotokra: Gyimóthy Gábor (Firenze 1984. X. 12.) Nyelvlecke című írása. Figyeljétek meg, hogy a mozgást kifejező igére hányféle szinonimát használ! Már kétszer is nekiugrottam, hogy átszámoljam, de egyszer 63 jött ki, másszor meg 81 - de talán a számok annyira nem is lényegesek, mint a magyar nyelv gazdagságának ténye. Talán nincs is a földön még egy ilyen nyelv, mint a mienk! Szerintem joggal lehetünk büszkék rá.
Forrás: Transylvania, 40 évf. 2. szám.
beküldő: olvasó



Ez a honlap a Commora Aula magántulajdona