A Magyar Kultúra Napja - 2010. január 23.

187 éve, 1823. január 22.én írta le Kölcsey Ferenc Himnuszunk szövegét szatmárcsekei magányában.

Erkel Ferenc jó húsz esztendővel később zenésítette meg.

Gyönyörű költői mű e 64 sor.

A tudós irodalomtörténészek azonban nem túl gyakran emlegetik, hogy valójában miért is más ez, mint sok európai ország himnusza.

Mindjárt válaszolok rá – három példával is:

A németek például a Deutschland, Deutschland über alles, Über alles in der Welt kezdetű szöveget ma már nem éneklik.
A második világháború után – mondjuk így – a győztes Európa tiltakozott e megfogalmazás ellen, mert e szöveg ugyebár annyit jelent, hogy Németország mindenek feletti, mindenek felett áll - az egész világon.
Megmaradt Haydn gyönyörű zenéje és ma, az eredeti himnusz-vers harmadik szakaszát éneklik a németek.
– Bármily hihetetlen is, de csak 1991 óta.

A Szovjetunió himnusza a soha nem létező szabadságot emberiség legnagyobb pusztítóit Lenint és Sztálin éltette évtizedeken át.
A mostani Oroszországnak – mondjuk így a jogutódnak – csupán 10 esztendős a himnusza.
Minden változás nélkül.

A franciáké, az úgynevezett La Marseillaise – a vérben álló harcról szól és fegyverbe hív.

E rövidke európai példákat csak azért hoztam ide, hogy lássuk a legfontosabbat.
Azt ugyanis, hogy a mi Himnuszunk nem éltet királyt, uralkodót, nem himnusza még a honszerző Árpádnak sem,
az ország építő IV. Bélának úgyszintén nem, de még a diadalt diadalra halmozó Mátyást sem dicsőíti.

A mi Himnuszunk az évszázadokon át szorongatott, kétségbeesett nép IMÁDSÁGA a mi megtartó Istenünkhöz.
Az irodalom tudós művelői tehát gyakran felejtik el - így emlegetni e csodálatos 64 sort.
Tehát, hogy ez egy KÖZBENJÁRÓ IMÁDSÁG: Isten áldd meg a magyart!

Amíg nem volt Kölcsey Himnusza, addig is volt a magyarságnak összetartó, kollektív imádsága, a nép ajkán őrzött énekekkel.
Nem minden időszakban, nem mindig azonos belső erővel, hiszen pl. az elmúlt század diktatúrái
/ 1919-re gondolok és az 55 évig tartó magyar bolsevizmusra / tűzzel vassal irtottak mindent, ami nem a parancsszó ideológiája szerint született.
De mondom: voltak a nép ajkán őrzött énekek, pl. a Boldog- asszony anyánk,
a Székely Himnusz / ne hagyd elveszni Erdélyt Istenünk /,
a reformátusok 90-ik zsoltára: „Te benned bíztuk eleitől fogva”,
vagy az evangélikusok „Erős vár a mi Istenünk” kezdetű Luther éneke.

Tehát mindig az Isten segítségét, áldását kértük harcaink elcsüggedésünk, elnyomatásaink nehéz éveiben, vagy balsors tépte évtizedeink alatt.
Ilyen Himnuszt tehát egyetlen európai nép sem mondhat magáénak, mint amilyet nekünk hagyott örökül a 33 éves Kölcsey, a szatmárcsekei szoba csendjében.
A Nemzeti Múzeumban őrzött kéziratban csak egy-egy parányi javítás látható, tehát szinte ömlött a tolla alól e felséges 64 sor.

Sajnos mindmáig nem védi az Alkotmány nemzeti imádságunkat, pedig rátört a sorokra maga Rákosi is az 50-es évek elején mondván:
az mégsem lehet, hogy a dolgozó nép Himnusza, vagy bármely ünnepség az Isten nevével kezdődjön.
Alattomos terve céljából magához kérette Kodály Zoltánt azzal a felszólítással, hogy írjon másikat, a szocializmushoz illőt.
Kodály rövid válasz adott az élet és halál diktátorának.
Ezt mondta: ahhoz sem hozzátenni sem abból elvenni nem lehet.
Kodály a fejével játszott ebben a percben, de akkor Ő már Kodály Zoltán volt,
a magyar zenekultúra és művelődés világszerte megkérdőjelezhetetlen tekintélye.

Rákosi nem nyugodott.
Illyés Gyulát is magához intette, aki akkor a költészet, a haladó magyar gondolkodás legnagyobb vezéreként volt számon tartva itthon is,
külhonban is, különösen Franciaországban.
Írjon egy új Himnusz szöveget, mondta Rákosi, majd keresünk hozzá zeneszerzőt.
A felszólításra Illyés ennyit válaszolt csupán: meg van az már írva.
Mondanunk sem kell: Ő is a fejével játszott.

Miért fontos ma, hogy a hamar árvaságra jutó, betegségekkel küzdő, Kölcsey mit hagyott ránk e nemzeti imában?

Azért fontos, mert a Himnusz megírásának napját január 22.-ét 1989 óta a Magyar Kultúra Napjának mondjuk ugyan
– ám a magyar művészetek,a kultúra a szemünk előtt silányul el vagy hever romokban.

Ez az állapot kiállásra, kitartásra, s ha kell kiáltásra kell, hogy kényszerítsen minden jóérzésű, gondolkodó embert, a magyar értelmiséget pedig kötelezően.
Mert látható módon megszűnt a tudás, a kultúra, az ifjúság oktatása és az Istenhit közötti sok évszázados, megbonthatatlan egység.
Ez, amit mondok nem vallási, még csak nem is vallásossági és még kevésbé templomi kérdés.
Mert ott, ahol az iskolaügy, tehát a jövő nemzedékének oktatása, nevelése csak tantervi, tantermi feladat vagy egyszerűen csak munka vagy pénzkérdés,
- ott ezt az első számú nemzeti feladatot – elárulták!

OTT, ahol nem a magyar nyelv és történelem a legfontosabb tárgy, ott a jövő sírját ássák a nemzetoktatást eláruló politikusok.

OTT, abban az országban ahol nem alapkérdés a kultúra minden szegletében az emberiség 3 ezer éves alapértéke:
az igazság, a jóság és szépség – ott, abban az országban hazárdjátékosok uralkodnak,
akik a szexuális aberráció és a másság félmeztelenül vonaglóit vonultatják fel, a magyar világörökség csodálatos útján az Andrássy úton.

OTT, ahol iskolákat zárnak be, vagy sínket szednek fel politikai parancsra – mindegy, hogy milyen indokkal – ott, azokon a helyeken temetők lesznek.
Ha hagyjuk.

OTT, ahol oly módon bomlik fel rend, hogy tanárverést látunk a képernyőn, ott, a kisebbség törvénytelensége tobzódik a többség felett egy - állítólagos jogállamban.
Olyan kisebbségé, amely a Kárpát-medencében az elmúlt 6 évszázad alatt nemhogy egy templomot vagy iskolát,
de még egy önsegélyező alapítványt sem tudott létrehozni magának, legjobb szándékú vezetőinek erőfeszítésével sem.

OTT, ahol egy Magyar Bálint nevű, magát a kultúra és oktatás miniszterének mondó ember kijelentheti,
hogy nem a tudás az elsőrendűen fontos az iskolákban, hanem valamiféle reformanyag ilyen-olyan elsajátítása
– ott a szellemi rókák garázdálkodnak a nemzet udvarán.

OTT, ahol a kabarében téma lehet az úgynevezett buta paraszt – nénikének öltözött férfiként
– ott ország-idegenek uralják a televízió és rádió stúdióit.
Akik e hazában nyilvánvalóan, nem érzik jól magukat
Ezt a gyalázatot nem követhetnék el büntetés nélkül egyetlen európai országban sem.
Hogy ugyanis ostoba közröhej tárgyává tegyék az ország egyik nemzetmegtartó erejét, a parasztságot.

OTT, ahol a továbtanuló gyerek miatt a családoktól elvesznek és nem adnak nekik,
ott szellemi tolvajok járkálnak közöttünk és a társadalom legfontosabb sejtje a család ellen intéznek, előre megfontolt, sátáni támadást.

OTT, ahol az emelkedő árak ellenére – lassan SEM tud szaporodni a családi könyvtár – csak és kizárólag a CD-k és DV D-k,
- ott már a globalizmus ütött tanyát.
És úgy lesz, miként a globalisták szeretnék: lassan elvész a Pál utcai fiúk, a Robinson, Fekete István Tüskevára,
Vörösmarty, Petőfi, Kölcsey, Arany költészete, Jókai száz meg száz felejthetetlen hőse.
Ott apránként le lehet majd tagadni Móricz Zsigmondot, s hogy egyáltalán élt Gyóni Géza,
Nagy László, Illyés Gyula, Sütő András, Német László vagy Kányádi Sándor.

OTT, ahol az orvost, a rendőrt, a papot és különösen a pedagógust az éppen uralkodó hatalom nem fizeti meg kellő megbecsülés mellett
ott a nemzetet a tekintélynélküliség barbár útjára akarják lökni.

És cselédsorba a 21.-ik században.

Wass Albert írja: „a ki bántja a magyart, Téged is üt.
Nemzeted jussát, igazát védeni kötelességed.
Csak úgy lesztek erősek, ha megvéditek egymást.
Mert bármelyik magyar vesztesége – a Te veszteséged is.”
Mert, ha nem így tesszük, úgy némaságunkkal és bénaságunkkal hitelessé tesszük valamennyi, galád mozdulatukat.

A Magyar Kultúra Napján, csodálatos nemzeti közbenjáró imádságunk születésének évfordulóján tehát szomorúsággal kell megállapítanunk,
hogy: Magyarország bajban van!

S legelsőül azért, mert 93 ezer négyzetkilométeres ország az egyetlen a világon, amely saját országával van körülvéve.

Magyarországot – viharos, ám gyönyörű történelmével, máig példát adó kultúrájával, évszázadok óta a mai napig csodált művészetével
– a jövő magyar generációjának kell átadnunk.

Mert Magyarországot, a mi Hazánkat, csupán megőrzésre kaptuk elődeinktől.
Magyarországot tehát meg kell menteni!
Kölcsey szavaival kérjük ezt, Himnuszunk utolsó versszakával:

Szánd meg Isten a magyart, kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának,
Balsors, akit régen tép, hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt.

Murányi László

Kelt, Adyligeten az Úr 2010-ik esztendeje Fergeteg (Január) havának 15-ik napján.

Elhangzott a dabasi Művelődési Házban, 2010. január 22.-én.

Száz éve született Wass Albert

(1908. január 8 - 1998. február 17.)

Nándorfehérvár fénye

A fényteljesség és a déli harangszó 555 éve Hunyadi János és a magyar önfeláldozás dicsőségét hirdeti az egész emberiség számára – mondta a nándorfehérvári diadal kapcsán a Demokratának Szántai Lajos művelődéstörténész.

– Közeleg július 22-e, a nándorfehérvári diadal 555. évfordulója. Méltó módon él Európa tudatában, hogy mit köszönhet ezen a napon a magyarságnak?

– Sajnos azt kell mondanom, hogy nem csak a nándorfehérvári diadal jelentőségét, hanem minden, a magyarság és az egész emberiség életében sorsfordító, dicsőséges eseményt igyekezett kisebbíteni a hivatalos történetírás az utóbbi évszázadokban.

– Mielőtt kifejtené ennek bizonyítékait, tekintsük át az ostrom világtörténelmi hátterét!

– Murád szultán világuralmi törekvését folytató fia, a kortársak által Hódítónak nevezett II. Mohamed szultán 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt. Ezt követően minden erejével Nándorfehérvár ellen készült, mivel azt Magyarország kulcsának tartotta és nyíltan hirdette, hogy Európa birtokbavétele csak Magyarország elfoglalásával lehetséges. Az erődítmény bevétele után néhány nappal ebédjét már Budára, az egész Kárpát-medence meghódítását pedig két hónapon belül tervezte. Céljai megvalósítását esküvel is megpecsételte. Hadvezérei figyelmeztették, hogy bár Konstantinápoly lehetett egy világbirodalom fővárosa és Nándorfehérvár csupán magyarországi végvár, a kettő közötti különbség mérhetetlenül nagy és a magyarok sem azonosak a görögökkel.

– Hogyan készült Európa erre a sorsdöntő ütközetre?

– A keresztény Európa jó szándékát nem lehet tagadni, hiszen III. Calixtus pápa felszólítására tömegek gyülekeztek a falvak, városok főterein, hogy Magyarországra induljanak az egyetemes kereszténység védelmezésére. A háttérben azonban hatalmas ellenerők mozdultak és megakadályozták, hogy hivatott vezetők kerüljenek az élükre, így az összegyűlt sokaság egy idő után dolgavégezetlenül hazament. A keresztény Európa részéről szavakban és látványos ígéretekben sosem volt hiány, ezek beváltása azonban rendre elmaradt, Carvajal spanyol pápai legátus is csupán ígéretekkel halmozta el V. László magyar királyt és környezetét. Miközben a szultán már javában készülődött a hadjáratra, Magyarországot Európa arra intette, hogy amíg a nemzetközi segítség meg nem érkezik, komoly katonai lépéseket ne tegyen. Kapisztrán Szent János pápai inkvizítort a pápa ugyan elküldte Magyarországra, de elsődleges feladata az eretnekek elleni küzdelem volt, nem pedig a védelem megszervezése. Bár toborzást is folytatott, tolmács által fordított buzdító beszédei szinte hatástalanok maradtak. Ezért írhatta Petrus Ransanus, a kortárs itáliai püspök, hogy ötszáz embernél többet nem tudott mozgósítani.

– Ennek ellenére több ezer védő gyűlt össze a nándorfehérvári erődítményben.

– Ez igaz, de csak azért, mert június derekén III. Calixtus pápától megjött az utasítás, hogy Kapisztrán Szent János vesse magát alá Hunyadi János intézkedéseinek. A magyar hadvezető egyszeri hívó szavára mozdult meg az egész ország és indultak tömegek Nándorfehérvárra, ami egyértelműen mutatta tekintélyét.

– A hivatalos történetírás mégis nemzetközi seregekről beszél.

– Egy kortárs osztrák krónikást idézek: „Hol van a Római Birodalom, hol vannak fényes választói, félelmes fejedelmei? Hol a francia király, aki azt akarja, hogy a legkeresztényibbnek címezzék?” Róla annyit, hogy a Mohács előtti és utáni évtizedekben sokkal többször találták a török, mint a keresztény szövetség oldalán, de folytatom: „Hol vannak Anglia, Dánia, Norvégia, Svédország, Lengyelország, Csehország királyai? Hol vannak Németország s Skócia minden hatalmasságai?” Magyarországot tehát teljesen magára hagyták. Egy másik kortárs történetíró, Jorga, írja: „Ám, akik a csatában küzdöttek, igen kevesen voltak külföldiek, szinte kivétel nélkül magyarok”. Szó nincs arról, hogy más népek érdemeit alábecsülnénk, de 1456-ban Nándorfehérvárnál a magyarság szinte egyedül hárította el az Európára leselkedő veszedelmet.

– Említette, hogy Európa nem különösebben értékelte a nándorfehérvári diadalt? Mivel bizonyítja?

– Aeneas Sylvius Piccolomini, aki 1458-ban megírja Csehország történetét, ekkor Habsburg Frigyes német-római császár egyik tanácsadója. Ez a császár tartja magánál jogtalanul a magyar Szent Koronát, amit Habsburg Albert özvegye a visegrádi fellegvárból ellopatott. Piccolomini óriási nemzetközi tekintéllyel rendelkezik, hiszen II. Pius néven még pápa is lesz belőle, amit ír, mond, annak súlya van. Könyvében kitér a nándorfehérvári diadal jelentőségére is, ám azt nem Hunyadi Jánosnak, hanem szinte egyedül Kapisztrán Szent Jánosnak tulajdonítja.

– Hunyadi Mátyás történetírója, a kortárs Bonfíni ezt másképp látja.

– Humanista történetíróként pontosan ismerte a nemzetközi krónikás irodalmat és hüledezve olvasta a Német-római Császárság, valamint Csehország krónikáiban megfogalmazott képtelenségeket. Azt írja, hogy Mátyás udvarában emlékeznek annak a magyarnak a nándorfehérvári önfeláldozására, aki, amikor július 21-e táján a török hadvezetés mindent eldöntő módon megkísérelte a fellegvár elfoglalását, a legmagasabb toronyra zászlóval felkapaszkodó török nyomába eredt. Mivel másképp nem tudta megakadályozni a lófarkas zászló kitűzését, megragadta a törököt és vele együtt a mélybe vetette magát. Ezt látva az eset szemtanúja, II. Mohamed annyira megrettent, hogy levonva a számára súlyos következtetéseket, másnap az éjszaka csendjében elvonult az ostromlott vár alól. A vitézt Mátyás udvarában még nem nevesítették, Dugovics Titusz csak a XIX. században került a köztudatba.

– Ezt így tanítják az iskolákban is.

– De azt már nem, hogy a XVI–XIX. századokban a pánszláv eszmék jegyében fogalmazódó cseh történetírás a nándorfehérvári diadalt és a keresztény Európa megmentését egy valójában nem létező cseh katona érdemének tulajdonította. 1552-ben az olmützi püspök, a cseh Johannes Dubravius érdekes okfejtését olvashatjuk Csehország történetét tárgyaló munkájában. Mivel a magyar uralkodó V. László egyben cseh király is volt, ezért Dubravius szerint a hőstettet valójában cseh vitéz hajtotta végre. Ez az elmélet jelentős fordulat a diadal hadtörténetének utóéletében. A szintén cseh Lucas Vadding ferences rendi szerzetes 1700-ban megjelent, Kapisztrán Szent János életéről írt könyvében már teológiai kérdéssé alakította a történteket és Dubravius nyomán a hőstett előtt egy párbeszédet képzelt el. A vár legmagasabb csúcsán törökkel dulakodó, úgymond cseh katona lekiáltott a bástya tövében álldogáló Kapisztrán Szent Jánosnak. „Szent atyám! Ha én most ezt a törököt lerántom magammal a mélybe, akkor mi lesz a lelki üdvösségemmel?” A szent ember visszakiált, hogy „Ez a hőstett nagy dicsőség, Istennek tetsző áldozat”. Ehhez kapcsolható Amandus Hermann ferences szerzetes Kapisztrán győzelme című könyve is, ami iskolapéldája a csúsztatásnak és történelemhamisításnak. Leírja Bonfini álláspontját a magyar vitézről, de azt a történetíró saját véleményének tekinti, tehát felülbírálja. Vele ellentétben Dubraviust idézi, hogy a cseh vitézt dicsőség illeti meg a vár védői közül, egyben magasztalja a szerzőt, mondván, hogy a cseh püspök régebbi és minden téren nagyobb Bonfininél. Nem tudjuk meg, hogy ezt miként értette, az pedig eleve nem zavarja, hogy Bonfini több mint fél évszázaddal korábban, kortársként írt a nándorfehérvári ütközetről. Így születik meg egy olyan történelemhamisítási sorozat, amiről mi nem nagyon értesülünk, pedig évszázadok óta rögzít bizonyos eseményeket a cseh történetírásban.

– Az utóbbi időben megváltozott az m1 képcsatorna déli híreit megelőző harangszóhoz tartozó filmecske is. Eddig a nándorfehérvári diadalhoz kapcsolódott, most viszont csupán az egy pillanatra megjelenő Hunyadi János szobra emlékeztet az eseményre.

– A déli harangszó indoklása körül sajnos enélkül is felerősödtek az ellentmondások. III. Calixtus pápa 1456. június 29-én adta ki a bullát, amelyben elrendelte, hogy Európa keresztény országaiban a keresztes hadak gyülekezésének fokozására minden nap állódélben szólaljanak meg a harangok. Ezzel a buzdítással azonban késésben van, hiszen július 2-án a török előhadak már megjelennek Nándorfehérvár látóterében. Rendeletét a diadal után sem vonta vissza, csak a harangszó akkor már értelemszerűen a dicsőséget hirdette és ezt évszázadokon keresztül senki nem kérdőjelezte meg. A magyar Országházban lévő Nándorfehérvár terem oldalfalán látható a déli harangszó allegóriáját megörökítő nagyméretű festmény és aligha véletlen, hogy a mindenkori miniszterelnökök általában itt fogadják a külföldi küldöttségeket, még római pápák is megfordultak benne. Csodálatos filmet lehetne forgatni a nándorfehérvári diadalról, amelyben újra feltárulhatna a déli harangszó valóságos üzenete, hiszen egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy annak egyetemes üdvtörténeti jelentősége van. A Föld 24 óra alatt fordul meg saját tengelye körül, így bolygónk különböző pontjain mindig a helyi idő szerinti állódélben szólalnak meg a harangok. Ebben az órában a Nap saját látszólagos pályájának legmagasabb pontjára érkezik és árasztja a legtöbb fényt.

Szakács Gábor

Forrás: www.demokrata.hu